[Tajfutas] DOL Eger

Kali Csongor kcsongor at takarnet.hu
2016. Május. 18., Sze, 08:41:45 CEST


Kedves Kati és tisztelt Lista!

 

Első napi pályakitűzőként úgy érzem erre nekem kell reagálnom.

Igazad van nem voltam(tunk) elég figyelmesek és nem emeltük ki, már a kiírásba, hogy a rövidtávú városi versenyen nem lesz szalagozás „csak” az erdőben a 2. nap , ezért én vagyok a hunyó engem kell szidni!

 

Mindkét kis pálya olyan szintűre terveztem, hogy teljesítésük csak egyszerű térképtudást feltételez.

Szinte minden irányváltásnál pont van. Mivel sok a gyerek kihasználjuk a lehetőséget és percenként indítunk. Ami azt jelenti, hogy ha bizonytalan a gyerek akkor a segítség már rá is futott. Tehát én személy szerint  „szakmailag” megalapozottnak tartom a rövidtávú városi versenyen a szalag elhagyását egy Országos Diákolimpia Döntőn.

 

Mi motivált a szalag elhagyásában:

A nagy forgalmú egri belvárosban nem tudtuk volna garantálni a szalag megmaradását 2-3 órán keresztül, mert sérült volna  az egyenlőség elve, az elöl indulók még teljes szalagozást találnak a későbbiek meg lehet hogy hiányosat. Arra sajnos nincs külön emberünk a pontőrzések  mellett hogy még le föl sétálgasson valaki  és pótolgassa az eltüntetett szalagozást.

A másik az, hogy mégiscsak ez egy Diákolimpia Országos Döntője ahol nem hiszem, hogy az lenne a feladatunk hogy népszerűsítsük a tájfutást. Azt mindenki a saját környezetében megteszi. Mi is megtesszük a saját iskoláinkban és Ti is szerintem megteszitek odahaza. Aki önállóan tovább tudott a megyei versenyen jutni az ezt a pályát teljesíteni tudja. Aki pedig „csak” a szalagozáson futva, zsebében a térképpel tudja teljesíteni a pályát az szerintem  nem a Diákolimpia Döntőjébe Való.

 

Még egyszer megerősítem tehát a értesítőben leírtakat, nem lesz a rövidtávú városi sprint versenyen szalagozás a két kis pályán.

 

Sporttársi üdvözlettel

Csongor

 

 

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Andor és Katalin Vékony
Sent: Tuesday, May 17, 2016 3:44 PM
Cc: tájfutó lista
Subject: Re: [Tajfutas] DOL Eger

 

Kedves DOL rendezők!

Mivel a kiírásban az szerepelt, hogy a II.-es korcsoport pályái szalagozottak, én is azt mondtam a szülőknek, hogy bátran elindíthatják a gyereket a diákolimpián, mert lesz segítsége. Ha már egyszer leírtátok, légy szíves tartsátok is magatokat az eredeti tervhez és legyen szalagozás a városi futamon is! Egy olyan gyerek aki feljutott a megyein, hiába jön utána edzésre, még nem fog annyi rutint szerezni, hogy önállóan végigmenjen a sprinten. Milyen népszerűsítés az, amikor a megyeiről bejut a gyerek de eltanácsolom az országostól, mert ott már nem számíthat segítségre. Az országos DOL rendezőinek már nem kell népszerűsíteni?

 

Üdv:

Kati

 

 

 

 

2016. május 16. 22:45 Tóth Zsolt írta, <tothzsolt at kabelnet.hu>:

Jogos felvetés!

Állandóan arra panaszkodunk, hogy nincs utánpótlás.

Ugyanakkor az egyetlen olyan rendezvényt, ahol relatíve nagy számban megjelennek nem közvetlenül a sportágból érkező versenyzők állandóan ugyanúgy akarjuk kezelni, mint egy normál tájfutóversenyt. 

Igy egyértelmű, hogy csak a klubokból érkező versenyzőknek van esélye érdemi eredményt elérni.

A kezdőknek pedig zömmel csak sikertelenség élménye marad meg.

 

Üdv

 

Tóth Zsolt

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Pavlovics György
Sent: Monday, May 16, 2016 10:37 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu


Subject: Re: [Tajfutas] DOL Eger

 

Sziasztok!

 

És egy érdekesség (vagy inkább fura dolog?!):

 

Részlet a kiírásból:

http://admin.mtfsz.hu/fajl/get/fajl_id/12713/tipus/render

 

8. pont: kategóriák:

“ II. Korcsoport: 2005-ben és később született tanulók (itt a pályák szalagozottak)”

 

 

Részlet az Értesítőből:

http://users.atw.hu/egrispartacus/versenyeink/versenyek_2016/DOL/Versenyertesito.pdf

 

11. oldal felső harmada:

“ A Rövidtávú versenyen az N és F II kategóriák nem szalagozottak”

 

Ha egy kicsi gyerek (aki lehet, hogy még csak I-es Kcs.-ú, csak feljutott a szalagos megyei Döntőről) annak tükrében nevezett, (illetve szülei pl. ennek a tudatában indítják el  és engedik el az ország másik felébe),  hogy szalagos pályán futhat,  aztán a verseny előtt 1 héttel (nevezés, szállásfoglalás, esetleg átutalás, stb. lebonyolítása után) kiderül, hogy mégsem, akkor az eljárás szerintem minimum inkorrekt.

Még akkor is, ha városi versenyről van szó.

 

Üdv, Pavlovics György ZST

 

From: Kálmán Kinde <mailto:kalman.kinde at gmail.com>  

Sent: Monday, May 16, 2016 10:13 PM

To: Kali Csongor <mailto:kcsongor at takarnet.hu>  

Cc: LISTA <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>  

Subject: Re: [Tajfutas] DOL Eger

 

Kedves rendezők, 

 

Pályaadatok elérhetők már valahol? Kerestem, de nem találtam.

 

Üdv.,

Kálmán

 

2016. május 9. 9:36 Kali Csongor írta, <kcsongor at takarnet.hu>:

Kedves Sporttársak!

 

Itt van az Országos Diákolimpia a nyakunkon.

Nem egész két hét múlva várunk Egerbe.

 

Első nap Dobó-téri céllal és nagyon sok látnivalóval.

Az Egri vár átépült (kb 40%-a teljesen megújult), most hétvégén adják át a látogatóknak.

Az OTP Bank kupa, kísérő verseny résztvevői is olyan területeken futhatnak Eger belvárosában melyről még nem készült térkép mivel most lett átépítve, és eddig nem volt értelme ide bemenni.

 

A délelőtti rövidtávú futam és a délutáni váltó futam között garantáltan nem fog senki unatkozni, mivel a két futam között a Dobó téren felállított faházakban több együttműködő szervezet tart érdekes kísérő programot.

A teljesség igénye nélkül: az Eszterházy Károly Főiskola több szervezeti egysége a Természettudományi Kar, a Környezettudományi és a Sporttudományi Intézet, Tudásközpont, az Egri vár Gárdonyi kuckóval stb.

 

Szombaton kora esti időpontban pedig az első napi futamok díjátadója ünnepélyes keretek között fog zajlani. 

Egy nagy közös fénykép készítése után megyénként az Egri Vitézlő Oskola beöltözött vitézei mögött fölsorakozva dobszóval bevonulás a Dobó-térre, ahol egy kis ünnepség keretében díjátadó, majd utána ingyenes koncert. 

 

Majdnem megfeledkeztem a kedvezményes (50%) strandbelépőről.

 

A http://odol2016.hu/ honlapon folyamatosan frissülve követhetők az információk.

 

Szervusztok

Csongor


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 

  _____  

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160518/af7e9c59/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról