[Tajfutas] Vértes Kupa érmek

Zentai József jozsef.zentai at gmail.com
2016. Júl. 18., H, 20:05:16 CEST


Sziasztok! 

Szintén csatlakozva az előttem szólokhoz! Jó volt ! Embertpróbáló! 

Ezen  a Vértes Kupán csak a legelveteműltebb, a sportágért élő-haló, IGAZI sportemberek vettek részt, értve ezt a rendezőkre a versenyzőkre egyaránt.
Mindenkinek maximális dicséret, pluszként kiemelve a szemüvegeseket. 
Jómagam, semmit nem láttam a versenypályából, saccra mentem. A tök fehérrel jelzett terepen igencsak sok volt az időszakos aljnövényzet, ezt természetesen nem jelezte a térkép (főként csalán )  ami tovább lassította az iramot, de akadályozta a látást is, így sokat lehetett az aljnövényzet alján megbújt kövek között bukdácsolni. 
A hosszú lapos tetőn, meg amikor úgy gondolta az ember, na itt már iramot is lehet futni, igencsak ráfázott, mert itt a gallyazás akadályozta meg a gyorsabb haladást.

Mindezek ellenére számomra a legnagyobb gondot az új stoplis cipőm (ICEBUG) jelentette, amely ebben az időben elégtelenre vizsgázott. Egyszerűen olyan volt a sáros vizes terepen, mint egy tök sima talpú utcai cipő. 
A meredekben  64-65 kód, vagy 49-75 kód között, nemhogy szintet nem lehetett vele tartani, de mint a korcsolya száguldott velem lefelé a mélybe.
 Ezt minden esetben, szó szerint, egy négykézlábas vánszorgó visszamászásos sorozat követett. Így bizony a szokottól kissé több ideig áztattam magam kint a terepen. 
No, de a vége sem volt piskóta. 
A kihelyezett célból(meg a rajtba kifelé menet is) csontig fagyva újabb másfél kilcsit kellett nyakig sarasan, vizes ruhában legyalogolni a központi célhelyre. 

Én marha mehettem volna e napon egy teremben lebonyolított sakkversenyre, ahol az újságomat kellett volna az eseményről tudósítani, de nem, én inkább elautóztam 150 km-t ,egy tájékozódási futó verseny miatt. 

És, mindez csak az I. napi futamon történt, vajon mi lehetett vasárnap ?

Üdv: Popey
 
Ui :A célban Reszter Pista már hiába kínálta a szuper fagyit az bizony nekem sem kellett. 

  From: Nagy Lajos 
  To: karolyi ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
  Sent: Monday, July 18, 2016 6:43 PM
  Subject: Re: [Tajfutas] Vértes Kupa érmek



  Csatlakozom  Gyulához!!!!! Minden Elismerésem a rendezőknek és a futóknak egyaránt!!
  Köszönöm a versenyt!!!!!




  Üdv      lujipapa

    -- Eredeti üzenet --

    Feladó: karolyi <karolyi at cs.elte.hu>
    Címzett: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
    Elküldve: 2016. július 18. 18:33
    Tárgy : Re: [Tajfutas] Vértes Kupa érmek



    Kedves Tamas,
    Tisztelt Rendezok,

    Koszonjuk a kis hazankban szinte egyedulalloan korrekt
    rendezoi hozzaallast es onvizsgalatot. Jo latni, hogy
    van olyan klub, melyet az anyagi (es egyeb, altalam ismeretlen
    es erthetetlen) erdekeket felulirva motival a sport es a versenyzotarsak
    tisztelete, szeretete.

    Klassz, embertprobalo palyak voltak, hangulatos eh, megemlekezes
    Kozma Laci Bacsirol, szuper fagyi, aranyos alpolgarmester neni.

    Tovabbi sportsikereket kivanok!

    Gyula



    2016-07-18 10:45 időpontban Tamas Gyulai ezt írta:
    > Tisztelt Sporttársak!
    > 
    > Le a kalappal azok előtt, akik a Vértes Kupa 1. és 2. napján helyt
    > álltak és a rendkívül rossz időjárási körülmények között
    > teljesíteni tudták a pályákat. Sajnos az 1. nap rendezői hiba
    > miatt 16 kategória eredményét nem tudtuk figyelembe venni az
    > összetett eredmény számításánál. Így kialakulhattak olyan
    > végeredmények, melyek nem teljesen fedték a valóságot,
    > pontosabban csak a 2. napi teljesítmény döntött. Felajánljuk mind
    > a 16 kategória 1. napi indulói számára, hogy a következő,
    > jövő évi Vértes Kupa 1. napján ingyen indulhatnak. Levontuk a
    > tanulságokat, reméljük azért az extrém időjárási
    > körülmények és a hiba ellenére valamennyire azért tudtátok
    > élvezni a versenyt. Az eredményhirdetésen át nem vett érmekkel
    > kapcsolatban keressétek Gyulai Zoltánt (e-mail: 19zoli58 at gmail.com,
    > tel: 30/389-4842).
    > A verseny eredményeit itt találjátok:
    > http://ttt-tata.hu/verteskupa/eredmenyek.html [1]
    > 
    > Üdv,
    > Gyulai Tomi
    > 
    > Links:
    > ------
    > [1] http://ttt-tata.hu/verteskupa/eredmenyek.html
    > 
    > _______________________________________________
    > Tajfutas mailing list
    > Tajfutas at lazarus.elte.hu
    > http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

    _______________________________________________
    Tajfutas mailing list
    Tajfutas at lazarus.elte.hu
    http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



------------------------------------------------------------------------------


  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160718/aaeedbad/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról