[Tajfutas] versenyek MA

Zalaegerszegi Tájfutó Club zala.ztc at zalaszam.hu
2016. Júl. 6., Sze, 21:16:20 CEST


Szia!

Szerintem el sem olvastad a levelem!

Nem ismétlem magam, mert felesleges. Azt olvasol ki a levelemből, amit akarsz. Bár szerintem elég egyértelmű voltam.

Nem a Te versenyeidet kritizáltam, sehol nem szerepel, hogy Hites Viktor versenyiről írom a jelzőket. Bár a véleményem megvan róla, meg is tartom magamnak!
Általános problémákat írtam, még véletlenül sem név szerint említve a versenyeket. 

A térképkészítő/ellenőrzőbíró pedig szabályzat ellenes, de ezt is Te tudod jobban, így miattam maradhat.

Csak két dologra reagálok 
– a távoli országos rangsorversenyek is drágák, nem is megyünk rá tömegesével – ezt ellenőrizheted, mielőtt mást írsz le – ebben is következetes vagyok
- voltam többször a versenyeden, abból ítéltem meg, hogy érdemes-e elmenni, avagy sem (mert azért az 1 kg liszt kislánynak díjazásként – hmmmm, na erről ennyit ....)
A többit ítélje meg mindenki maga, akár otthon ülve, akár a korábbi tapasztalataiból, akár a helyszínen!
Aki ott lesz az meg majd alkothat véleményt is! (Köszi a meghívást, de a verseny után hétfőtől Erzsébet táborba vonulok egy hétre, így előtte a három napot inkább a családommal 
töltöm)
üdv
Fehér Ferenc

ui.: ha tapasztalt rendező lennél, tudnád: érdemes az edzőket megnyerni/megfogni/meggyőzni, mert rajtuk sok minden múlik! 






From: Hites Viktor 
Sent: Wednesday, July 06, 2016 5:13 PM
To: Zalaegerszegi Tájfutó Club ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: Re: versenyek MA

Kedves Ferenc!

Csak az furcsa, hogy mindig mégis engem találsz meg ezzel és nem másokat. 
Vitaindítónak ettől akár még jó is lehet a leveled, én is kíváncsi lennék a magyar mezőny álláspontjára, 
magamtól nyilván azt gondolom, hogy van létjogosultsága az általam megfogalmazott versenyfilozófiánknak.

Azt gondolom, hogy mi nem kívánjuk nagyon nagynak eladni sem a Barátság Kupát, se a Vakáció Nagydíjat, de azért természetesen szeretnénk, ha a mostaninál egy kicsit többen eljönnétek ezekre a versenyeinkre. Mindenképpen beszédes szerintem, hogy tavaly előtt az egyik somogyi versenyző úgy jött be a Vakáció Nagydíj mostani harmadik napi terepéről, hogy “ez egy Hungária Kupát” is elbírt volna, de a mostani Vakáció Nagydíj után Lux Iván által a listára írt levél sem esett rosszul. 

Az, hogy a mi versenyünkkel kapcsolatban írod ezeket a vitaindító sorokat, azért nem szerencsés, mert nekünk időben jelent meg a kiírásunk, az értesítőnk, inkább hosszabbak voltak a pályáink, mint rövidebbek, ha a versenyidőket nézzük, de ez igazából tudatos volt és már leveleztünk is róla korábban. Ugyanakkor mivel most írod ezeket olyan, mintha a mi versenyünk kapcsán merülnének fel ezek a gondolataid, és ez tulajdonképpen hitelrontás. A Vakáció Nagydíj, a Barátság Kupa, és a Tájfutó Maraton is kifejezetten igényes cél és versenyközponttal kerül megrendezésre, a pályák gyengeségére sem lehet szerintem panasz, sőt inkább a keménységüket jegyezték meg páran, nem véletlenül, a 10D pályáinkra sem hiszem, hogy sok panasz lehetett az elmúlt években. Díjazásként nem adunk hatalmas kupákat, de a Tájfutó Maraton vándorserlegeinek remélem, hogy már kezd presztízse lenni, és éppen a Vakáció Nagydíj egyik indulója jegyezte meg, hogy a Barátság Kupán a győzteseknek adott Márti által készített házilekvárokat még most is emlegetik. Hasonlóra pedig most is van kilátás.

Most úgy tűnik, hogy bennünket is a “megélhetési” versenyrendező kategóriába sorolsz,miközben éppen azokat a szempontokat igyekszünk érvényesíteni, hogy elérhető áron, jó terepeken, jó versenyeket rendezzünk. Tavaly kérdezték meg pl. a KOB-on tőlem, hogyan tudunk egyáltalán ezer forintból kihozni új terepeken, ilyen kis létszám mellett versenyeket. Mondtam, hogy a titok az, hogy Engi Imi igazából nem megélhetésből, hanem hobbiból helyesbít nekünk térképeket. Ha ez nem lenne így, akkor nyilván mi sem tudnánk időről időre új és jó terepeket bevonni a tájfutásba, amelyeken persze nem feltétlenül sok hazai tájfutó fordul meg. Gyere el akkor légy szíves a versenyre és ítélj és kritizálj az alapján!!

1. Én magam már örültem a tavalyi létszámnak is, ha legalább ennyien idén is eljönnek, már úgy érezhetjük, hogy megérte dolgozni, de ha kicsit kevesebben leszünk akkor sem kenődünk el, ha pedig többen, akkor nyilván örülünk, hogy értékelik a munkánkat a mozgósított nem kevés energiát, amit ezeknek a versenyeknek a szervezésébe, előkészítésébe, és lebonyolításába fektetünk, nem éppen támogató légkörben, tisztelet és köszönet a kivételeknek!!

2. Nem értelek miért nem érdekel a többi verseny nevezési díja. Mi drágák vagyunk Nektek hiába van hozzátok közel a verseny, aki ennél magasabb nevezési díjjal rendezi a versenyét Tőletek távolabb az pedig olcsó? A harmadik számodra legfontosabb tényezőt nem sikerült megfejtenem. Külön a Te kérésednek eleget téve lett a versenyeinken minden utánpótlás kategóriában kedvezményes nevezési díj, elnézést, hogy nem vagyunk képesek szponzorokat felhajtani, vagy pályázaton forráshoz jutni, hogy a felnőttek még ennél is kedvezőbb nevezési díjjal, esetleg ingyen versenyezhessenek. Leszerveztünk egy 600 Ft-os sok kiépített kempinggel vetekedő feltételeket biztosító sátras szálláslehetőséget, szerintem egy nyár közepi versenyen ez is segítheti az utánpótlás klubokat.

3. Az én olvasatomban az ellenőrző bíró nem a saját térképhelyesbítői munkáját ellenőrzi, hanem a pályakitűzőjét, és a versenyrendezést!!! Az ő térképhelyesbítői munkáját tulajdonképpen én ellenőrzöm, amikor kitűzöm a pályákat a terepen. Elő is fordul időnként, hogy hozzárajzolok, vagy átrajzolok valamit a térképen, vagy ha nekem túl nagy falat, akkor megkérem, hogy az adott részre menjen vissza, és ha már nekem mint pályakitűzőnek megfelel, akkor teszek csak oda pontot. Minket ezért megkritizálsz, miközben kitűnően működik Imrével most már évek óta az együttműködés, miközben több nagy versenyről olvasom, hogy rossz helyen volt a pont, nem jó volt a térkép, összekeverték a pótszimbólokat meg még mit tudom én mi minden nem történt csak az idei évben. Na nálunk ilyen szerencsére már elég régen nem fordult elő, amikor variáltam az ellenőrző bíró, vagy a pályakitűző személyével, akkor sajnos akadtak időről-időre ilyen-olyan zűrök. 

4. Nem tudom megítélni, hogy ez döntő-e, de tavaly volt először országos rangsoroló a Barátság Kupa és érezhetően nőtt a résztvevők száma az előző két évhez képest, aminek persze számos más oka is lehet. Előtte két évben is jó terepeken és jó pályákon versenyezhettetek, de nyilván minden versenyt be kell járatni egy kicsit, még a nyári postás kupa is a résztvevői létszámot látva érezhetően új versenyként szerepel a naptárban, hiába a régi rutinos rendezői gárda. Idén a Vakáció Nagydíjon pl. mondta valaki, hogy csak azért a helyszínen nevez, mert nemrég tudta meg, hogy ez nem egy a gyerekeknek szóló iskolai verseny, hanem nyílt bárki számára. Az, hogy az országos rangsoroló rangot az idei év is “visszaigazolja-e” még nem tudom, de már három országból neveztek az idei versenyre, ami mindenképpen nagy öröm számunkra. Bízom benne sok magyar versenyzői is kedvet kap egy őrségi futáshoz, mert ez sem egy rossz terep, bár a tavalyi terep egyébként ennél egyértelműen technikásabb volt, és a Vakáció Nagydíj bakonyi terepét is én ennél egy kicsit azért jobbnak érzem elsősorban a sziklák miatt, de mindenképpen egy jó és szinte teljesen új terepről van szó, a Hársas-tói cél pedig magáért beszél. Azzal azt hiszem nehéz vitatkozni. Befut az ember és 30 méterre ott a víz.

Köszönöm a vitát! 

Várunk mindenkit barátsággal az Őrségbe, aki szívesen versenyez jó terepen, 
jó pályákon, megfizethető áron, szereti a dinnyét és a házi lekvárokat!

üdv. Viktor



From: Zalaegerszegi Tájfutó Club 
Sent: Wednesday, July 06, 2016 12:11 PM
To: Hites Viktor ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: Re: versenyek MA

Kedves Viktor!

Az alább leírtakat már számos alkalommal, hosszú sorokban leírtad. Mivel ismerjük az álláspontodat és el is fogadjuk, ezért is írtam, hogy nem kell válasz.

Nem a Te versenyedről szólt a felvetésem, hanem általánosságban írtam, akár vitaindítónak is a jelenlegi helyzetről. Sok kis verseny, nagynak eladva, érdemtelenül országos rangsor jogokkal – és nem a Te versenyekre kihegyezve, írhattam volna más versenyeket is, amiket én ismerek.
Messze nem a szabályzat szerinti lebonyolítással, akár példákat is írhatnék (kiírás és értesítő késői megjelenése, rövidebb pályák különböző kifogásokkal ... és még igénytelen versenyközpont/cél, igénytelen (és jogszerűtlenül felhasznált térkép alapanyaggal) térképpel, gyenge pályák, hibás pályakitűzői gondolkodás a 10D pályákat illetően, alacsony színvonalú díjazás ... stb.) Nem tisztem, hogy bíráljak és értékeljek, főleg úgy hogy ott sem vagyok. Láttam, tapasztaltam néhány versenyt, abból vonom le a következtetéseket. Nekem “herótóm” van az igénytelen versenyekből, melyeket amolyan “megélhetési” versenyrendező szerveznek, akik önmagukkal szemben is igénytelenek. Nem VB szintű versenyt várok el, de a szolid verseny is legyen igényes, kiszolgálva a versenyzőket, az Ő érdekeiket is szemmel tartva. Megfizethető áron!

Azért néhány reakció: 
1. Igen az idő eldönt! Szurkolok, hogy idén többen legyenek mint tavaly.
2. Nem érdekel a többi verseny nevezési díja. Nekem (nekünk) a Te versenyed elérhető, jó terepen van és ez lenne a legfontosabb. A harmadik legfontosabb tényező viszont nem találkozik az értékrendemmel. Ez már döntő!
3. Csak azt akartam jelezni: nem szabályszerű és etikus, annak ellenőrizni a versenyt, aki a térképet csinálja! Saját munkáját ellenőrzi? 
4. Hát nem vagyok benne biztos, hogy az országos rangsoroló verseny vonzóbb lenne, de ha ez döntő, ám legyen. 


üdv
Fehér Ferenc


From: Hites Viktor 
Sent: Wednesday, July 06, 2016 9:21 AM
To: Zalaegerszegi Tájfutó Club ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: Re: versenyek MA

Kedves Ferenc!

Azért engedtessék meg nekem, hogy mégis megválaszoljam költői kérdéseidet, ha már így nagy plénum előtt kaptam őket, hátha tanulságosak lesznek mások számára a válaszok:

1. Mert ezt a versenyünket, egy nyári kényelmes versenynek szánjuk, egy rövid nyári nyaralásnak, és nem lótás-futásnak egész h étvégén. Azt szeretnénk, ha már valaki elutazik ilyen messzire, mert a többségnek valóban messze van, akkor egy jó tájfutáson kívül jusson egy kis pihenésre, kirándulásra is ideje, energiája. Ez a Barátság Kupa filozófiája, hogy ez találkozik-e a magyar tájfutók igényeivel, vagy ezt felül írja egy napi szállásköltség, azt az idő eldönti. Vannak más 3 napos versenyek is a nyáron pl. Balaton Kupa, Transmoduls Pannon Tájfutó Napok, ezeken három futam jut a hétvégére, de idő energia másra már nem marad úgy vélem.
2. Kérlek nézd meg a többi verseny nevezési díját, mert bizony 1800 Ft/futam felnőtt kategóriákban ma már igencsak olcsónak számít országos rangsoroló verseny esetén. 
Természetesen az, hogy ki tud-e a klub fizetni 40-45 embernek ennyi nevezési díjat az Ti tudjátok eldönteni egy adott verseny esetében. Az szerintem nem gond, ha csak 10-20 ember jön el Tőletek, akinek kedve ideje és pénzügyi lehetőségei ezt megengedik. Az, hogy Neked mint szakosztályvezetőként jobban megéri elutazni az ország másik végébe magasabb nevezési díjas versenyre, mint esetleg ide ennek eldöntése is szuverén jogod, ebbe nyilván nem szeretnék beleszólni. Az sajnos látszik, hogy jó terepről új térképet nagyobb területről 1000 Ft-os nevezési díj mellett még egészen magas résztvevői létszám mellett is reménytelen vállalkozás lenne készíteni. Az útiköltség térítését sem lehet előteremteni ebből csak akkor, ha ad erre a célra valaki pályázati pénzt, mi ilyet sajnos évek óta nem kapunk, pedig még mindig igyekszünk pályázni, bár már egyre kevésbé lelkesen...
3. Azért Imre a verseny térképének készítője és pályakitűzője, mert benne megbízom és egy verseny szervezése során ez a legfontosabb szempont szerintem. Korábban többször próbálkoztam más ellenőrző bíróval és sokszor jutott csalódás osztályrészül. Másrészt a mi versenyeinkre jellemző résztvevői létszámból egy plusz külsős ellenőrző bíró költségét kigazdálkodni még ilyen horribilis nevezési díj mellett mint a miénk is meglehetősen nehéz. 3-500 fős versenyre biztos, hogy bátrabban kérnék fel más ellenőrző bírót, nem a térkép készítőjét, de akkor is nagyon megfontolnám ki az, akivel biztosan és gond nélkül tudunk együttműködni.
4. Nem ragaszkodnék hozzá, hogy országos rangsoroló legyen a versenyünk, sőt ahhoz sem, hogy rangsoroló verseny legyen, de úgy tűnik, hogy még mindig ezekhez vonzódik a magyar mezőny.

Mindenki biztosan nem tud eljönni az országból a versenyünkre, mi azokat várjuk, akik ráérnek, van rá ennyi pénzük és szívesen eljönnek hozzánk. 
Aki pedig eljön, az bízom benne jól érzi majd magát az idei Barátság Kupán, ahogy az történt az elmúlt években is.

Várunk Benneteket továbbra is barátsággal!

üdv. Viktor


From: Zalaegerszegi Tájfutó Club 
Sent: Wednesday, July 06, 2016 8:38 AM
To: Hites Viktor ; tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: versenyek MA

Sziasztok!

Nagyszerű helyszínen rendezi a VBT a Barátság kupáját idén is.

Nekem mégis vannak kérdéseim, ami számunkra megfontolóvá teszi a közeli versenyre utazást.
-  miért kell három napban rendezni 3 középtávú futamot? Annyi távoli verseny van az országban, ami miatt szabadságot kell kivenni, hogy pénteki utazással odaérjünk. Erre már nem jut, még akkor sem, ha nagyon közel van.
- miért kell hirdetni, hogy a legolcsóbb verseny? Ma már 1800 Ft (felnőtt) nem olcsó – legyen az országos vagy bármilyen verseny! A verseny rangja minket az ország végén nem befolyásol, hogy részt vegyünk-e rajta vagy sem Utánpótlás nevelő egyesületként 40-45 gyereket versenyeztetünk. Nekünk nem mindegy, hogy egy 3 futamos versenyen 1800 vagy 3600 Ft-ot fizetünk ki három 30 perces pályáért. Vannak színvonalas regionális versenyek, inkább azokat választjuk nagy létszámban. (persze én vagyok a hibás az előbbiek miatt, mert nálunk a klub finanszírozza a versenyeztetés nagyobb részét, így én vagyok az aki beosztja, elosztja az éves költségkeretet – mire is juthat, mire is nem)
- és egy szakmai kérdés: miért a térkép készítője az ellenőrző bíró egy országos rangsorolón?

Költői kérdések a fentiek, nem kérnék rá válaszokat. (ismerjük már). Csak ez a tendencia, hogy sok a drága és színvonalában nem országos rangsoroló szintű verseny van a naptárban szerintem lépéseket követelne a MTFSZ-től. A térségi kisversenyek kellenek (amilyeneket Verebélyi Zsolt is rendezett), hiszen itt is összejöhet 150-200 induló. Miért kell mindenkinek országos rangsorolót rendezni? 

Néha én is szervezek versenyt, tudom mennyi munka, mit jelent. Azt hiszem. De vannak határok, amikbe bele kellene férni, amiket ismernie kellene mindenkinek. 
Most nem mondom, hogy nem nevezünk, de a fentiek miatt megfontolandó számunkra!

Jó szervezést kívánok, a rendezőknek pedig élményeket a gyönyörű Örségi erdőkben!

üdv
Fehér Ferenc
ZTC

ui.: arról nem is beszélve, hogy szinte minden gyerek nyaral a nyár közepén. 8.-ától pedig egyhetes tájfutó Erzsébet tábor Zánkán, 80 gyerekkel!
ui.: Persze vannak olyan futók is, akik 4000-6000 forintot is kifizetnek egy egyszerű többkörös erdei lótifutiért is ...




From: Hites Viktor 
Sent: Wednesday, July 06, 2016 7:35 AM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu ; Tájfutó egyesületek 
Subject: Barátság Kupa pályaadatok

Kedves Sporttársak!

Még néhány napig kedvezményesen nevezhettek elő az idei Barátság Kupára,
amely alighanem az év legszebb fekvésű, legkényelmesebb célhelyével kerül megrendezésre 
augusztus 5-7. között az Őrségi Hársas-tó strandján. 

A kellemesnek és változatosnak ígérkező pályák után, így nem kell messzire menni,
hogy a strand fái alatt, vagy a tó vízében hűsölve kipihenhessétek az aznapi futam fáradalmait.

A verseny honlapján elérhetőek az előzetes pályaadatok:
http://baratsag-kupa-2016.webnode.hu/elozetes-palyaadatok/

Kedvező árú sátrazási lehetőséget kínálunk számotokra Magyarlakon egy 
a verseny idejére kinyitó ideiglenes, saját játszótérrel rendelkező,
kellemes körülményeket biztosító kempingben a helyi művelődési háznál.

Ha már most tudjátok, hogy szeretnétek részt venni a versenyünkön, 
érdemes kihasználnotok a július 10-ig tartó kedvezményes előnevezés lehetőségét.

Sok szeretettel várunk Benneteket az év egyik legalacsonyabb nevezési díjjal megrendezésre kerülő,
családias hangulatú országos rangsoroló versenyére az Őrségbe!

Baráti üdvözlettel:
Hites Viktor
elnök és pályakitűző


-- 
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/BLU183-DS141AD437863AA718E1D0C8AA3A0%40phx.gbl.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160706/a36c7502/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: wlEmoticon-smile[1].png
Type: image/png
Size: 1046 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160706/a36c7502/attachment.png>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról