[Tajfutas] A hónap embere

Guttmann Zoltán - multiNavigátor c-sport at medex.hu
2016. Feb. 25., Cs, 10:56:46 CET


Sziasztok, 

abszolút így van Miki, kifejtette véleményét, amit miért ne tehetne meg, még akár a leköszönő levelében is. Hol van az megírva, hogy neki pártatlannak kell lennie, vagy hogy éppen egy leköszönő  levélben nyilvánítsa ki az álláspontját. Még akár meg is lehet érteni, de jobb tiszteletben tartani, ha ő az egyik jelölt mellett teszi le a voksát, ami úgy néz ki azért lett jelölt mert pont ő volt az aki felkérte, hogy az ő vezetési értékrendje, vagy ahhoz hasonló vigye tovább a szövetség irányító pozíciójában lévő új elnök.  Mivel a két jelölt két teljesen eltérő karaktert és vezetési stílust testesít meg így mindenki úgy kampányol egyik vagy másik mellett ahogy tud. 

Szerintem Mikinek semmiért nem kell visszakoznia a leveléből, egyszerűen kampányol valami mellett, amit ő fontosnak tart. Egyébként kár lenne Matyi által szervezett versenyek visszaszorulásának amiatt, ha sokkal több feladatot kéne ellátnia és azok egy idő után esetleg a megszokott versenyi színvonalának rovására mennének. Mert ugyebár Matyi versenyi jók, és szeretjük. 

 

most én is kampányoltam :) 

üdv Guttmann Zoli

multiNavigator.hu <http://www.multinavigator.hu/> 

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Nemesházi László
Sent: Thursday, February 25, 2016 10:08 AM
To: Kinde Kálmán <kalman.kinde at gmail.com>; miklos mets <miklos.mets at gmail.com>
Cc: Tájfutó lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: [Tajfutas] A hónap embere

 

Sziasztok!

 

Nem csak Neked tűnik így! 

Én nem ilyen leköszönő levelet vártam volna az Elnök úrtól!

A végét pedig egyenesen inkorrektnek tartom!

Sajnálom, hogy ez így történt!

 

Nemesházi László

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>  [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kinde Kálmán
Sent: Thursday, February 25, 2016 8:45 AM
To: miklos mets
Cc: Tájfutó lista
Subject: Re: [Tajfutas] A hónap embere

 

Szép napot kívánok mindenkinek!

 

Csak nekem tűnik úgy, mintha a leköszönő Elnök úr alaposan túllépte volna a hatáskörét az alább hivatkozott írásában  a sportág előtt álló demokratikus tisztújítás ilyen fokú befolyásolási kísérletével?

Üdvözlettel / With Regards / Mit freundlichen Grüßen,

Kálmán

 

Kinde Kálmán FCCA

M: +36-20-940-1940

E: kalman.kinde at gmail.com <mailto:kalman.kinde at gmail.com> 


2016. febr. 25. dátummal, 8:20 időpontban miklos mets <miklos.mets at gmail.com <mailto:miklos.mets at gmail.com> > írta:

Sziasztok, ha van egy lista a 2015-ben kihirdetett hónap embereiről szívesen megnézném, kik voltak, és egyben ajánlom márciusra:

http://mtfsz.hu/?p=1681

MM

 

2016. február 24. 12:51 Orienteering TV Face tO Face írta, <ftf.otv at gmail.com <mailto:ftf.otv at gmail.com> >:

Sziasztok!

 

Kedves Nézőink!

 

Fogadjátok szeretettel új sorozatunkat.

Minden hónapban szakértőink kiválasztanak valakit, aki a hónap embere lett.

 

Január hónap embere Paskuj Mátyás, a II. Tájákozódási Futó Gála megrendezésért.

https://www.youtube.com/watch?v=e1DmAM_RNQQ <https://www.youtube.com/watch?v=e1DmAM_RNQQ&index=2&list=PLlAH0wGefExO1CCD8L1F0sp1KKyEv8ug5> &index=2&list=PLlAH0wGefExO1CCD8L1F0sp1KKyEv8ug5

 

Február hónap embere Szivák Ildikó a sítájfutó bizottság vezetésért, és az abban végzett rengeteg munkájáért

https://www.youtube.com/watch?v=bknAYQwxpjY <https://www.youtube.com/watch?v=bknAYQwxpjY&list=PLlAH0wGefExO1CCD8L1F0sp1KKyEv8ug5&index=1> &list=PLlAH0wGefExO1CCD8L1F0sp1KKyEv8ug5&index=1

 

Márciusban természetesen folytatjuk sorozatunkat. :)


 

best regards,

Orienteering TV


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

 

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160225/1e7cc129/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról