[Tajfutas] Szomorú hír

Bozán György bozan.gyorgy at gmail.com
2016. Dec. 28., Sze, 22:57:47 CET


Maácz Bence ezer szállal kötődött a tájékozódási versenyzéshez.

18 évesen, 1953-ban kezdett versenyezni a Műegyetemi Haladás akkor már 
felnőtt bajnoki címmel büszkélkedő kiváló csapatában. Az év végén, az 
első November 7 versenyről már a győztes csapat tagjaként térhetett 
haza. A márványlapra helyezett díszes aranyérem mindmáig íróasztalát 
díszítette.
Háromszoros országos bajnok lett a MAFC csapatában és többszörös egyéni 
helyezett. 1959-ben ő nyerte a hazánkban az első ízben megrendezett 
Egyetemi és Főiskolás bajnokságot.
Tagja volt az első két Európa bajnokságon résztvevő magyar 
válogatottnak. Ez követően pedig ő lett a válogatott szövetségi 
kapitánya. 1962-től a Budapesti Honvédban versenyzett Skerletz Ivánnal 
és pár korábbi klubtársával együtt.
Számtalan funkciót töltött be a az országos és a budapesti szövetségben 
és akkor sem fordított hátat a tájfutásnak, amikor befutott tanítványai 
megpuccsolták. Még 1993-ig dolgozott edzőként, versenybíróként, 
sportvezetőként. Pontosan 40 évet élt meg a tájfutásban! Ezt követően 
gyermekei és unokái révén tájékozódhatott a sportág életéről.

Bozán György




További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról