[Tajfutas] Budapesti és Pest megyei Diákolimpia, valamint Gödöllő Kupa_eredmények

Erdélyi Tibor etibor1 at gmail.com
2016. Ápr. 18., H, 11:23:22 CEST


Rendezőként már annak is nagyon tudunk örülni, ha mondjuk egy 11 órás
rajtidőnél reggel nyolckor telefonál valaki, hogy jövök, mert akkor még
nyugodtam bevihetjük az SI rendszerbe, így a rajtoltató listába is bekerül,
amit félórával a rajt előtt nyomtatunk ki, és ezáltal a rajtban se
keresgélik, ki vagy te, előkészíthetjük, hogy ebben a kategóriában valszeg
plusz térképet kell nyomtatni. És ez jó neked is, mert nem nézünk rád
csúnyán, amikor a "nullidő" után félórával jössz jelentkezni, sőt örülünk
neked 😊.

2016. április 18. 11:10 Marosffy Dániel írta, <marosffy at interface.hu>:

> Igen, kb. ennyi megértés volt irántam a nevezésnél, még én kértem volna
> elnézést, hogy próbálkozom, ha egyáltalán figyelt volna valaki.
>
> A nyomtatott térképet látva (kétségtelen, profi munka) megértettem, hogy
> miért nem lehetett rugalmasabb a rendszer, de ez akkor is egy potenciális
> probléma, aminek jelen esetben nem volt megoldása. Akkor inkább mondják
> azt, hogy nincs is helyszíni nevezés. Értem a rendezők szempontjait is -
> ti. csináltam eleget - de a kényelmetlenségek ellensúlyozására találták ki
> a helyszíni nevezés emelt díját. Btw, azt is lehetett tudni napokkal előre,
> hogy szép idő lesz.
>
> Amúgy szép volt a tavaszi autópálya Gödöllőig, már önmagában az út
> megérte. (És ha már kérdezted, előző este majdnem éjfélre értem haza a
> halálból, akkor már nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lett volna az én privát
> ügyeimre.)
>
> D.
>
>
>
> 2016.04.18. 10:52 keltezéssel, Erdélyi Tibor írta:
>
>> Tehát készüljön két rajtlista: szép időre egy, benne Marosffy Dani,
>> Gipsz Jakab, Nyúl Jolán, stb szépidős versenyzőkkel, mert ha süt a nap,
>> nem fúj a szél, ők is megtisztelik versenyünket, reggel pedig el kell
>> dobni a normálisan nevezők alapján készítettet. Ha meg nem lesz "szép
>> idő" akkor dobjuk a kukába  a szépidősöknek nyomtatott plusz térképeket
>> 😊.
>> Értem én, hogy klassz dolog beleszagolni reggel a friss tavaszi
>> levegőbe, és elmenni futni a versenyre. Egyszer szagolj bele a reggeli
>> friss tavaszi levegőbe, és menj el a versenyre jelentkeztetni,
>> rajtoltatni, SI-be plusz adatokat bevinni, plusz térképeket
>> elővarázsolni, az esetleg 2 km-re lévő rajtba időre kiloholni vele. Vagy
>> nem szép idő esetén, mikor azok se jönnek el akik beneveztek, a
>> megmaradt térképek kupacát szemlélgetni, és arra gondolni, ezt se fogják
>> sose kifizetni.
>>
>> Még az is sokat segítene, ha "szépidősök" előző este, mikor már azért
>> sejteni lehet, mi lesz holnap,  jeleznék, hogy jönnek, akkor van idő még
>> nyugodt körülmények közt készülni.
>>
>> 2016. április 18. 10:50 Marosffy Dániel írta, <marosffy at interface.hu
>> <mailto:marosffy at interface.hu>>:
>>
>>     Nem idézem be harmadszor. :)
>>
>>     D.
>>
>>
>>
>>     2016.04.18. 10:44 keltezéssel, Miksi-TIPO írta:
>>
>>         Dani!
>>         Még 4 nappal előtte (szerdán éjfélig) is lehetett nevezni az
>>         Entryben. (És talán egy nappal előtte emailben...)
>>         M.
>>
>>         -----Original Message-----
>>         From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>         [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>         <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>] On Behalf Of Marosffy
>>         Dániel
>>         Sent: Monday, April 18, 2016 10:10 AM
>>         To: tájfutó levlista
>>         Subject: Re: [Tajfutas] Budapesti és Pest megyei Diákolimpia,
>>         valamint Gödöllő Kupa_eredmények
>>
>>         Idézem magamat: "egy napsütötte hétvégén, Bp. mellett sok
>> helyszíni
>>         nevezőre lehet számítani".
>>
>>         Ami egyébként nekik is pénz. 40 elutasított helyszíni nevező a
>>         mezőny
>>         kb. 10%-a. De mindenkinek szíve joga, hogy ellensége legyen a
>> saját
>>         pénztárcájának.
>>
>>         D.
>>
>>
>>         2016.04.18. 10:02 keltezéssel, Erdélyi Tibor írta:
>>
>>             Ha te se tudtad előre, hogy el fogsz menni, a rendezők
>>             honnét tudhatták
>>             volna?
>>
>>             2016. április 18. 9:29 Marosffy Dániel írta,
>>             <marosffy at interface.hu <mailto:marosffy at interface.hu>
>>             <mailto:marosffy at interface.hu <mailto:marosffy at interface.hu
>> >>>:
>>
>>
>>                   Biztos klassz lett volna, ha sikerül beneveznem. Régi
>>             tapasztalat,
>>                   hogy egy napsütötte hétvégén, Bp. mellett sok
>>             helyszíni nevezőre
>>                   lehet számítani. Esetleg többre, mint a kategóriánként
>>             meghagyott
>>                   1-2 szabad hely.
>>
>>                   D.
>>
>>
>>                   2016.04.17. 23:22 keltezéssel, Honfi Gábor írta:
>>
>>                       Szia Guriga,
>>
>>                       köszönjük az élményt, Ábel térképét, Balázs és Ági
>>             flexibilitását a
>>                       nevezési és dugóka átírási mizériában, ami nem kis
>>             rugalmasságot
>>                       igénylő
>>                          mutatvány volt a közel négyszáz induló
>>             kiszolgálásában, úgy,
>>                       hogy a
>>                       nullidőt is tartani lehetett. Rólad nem is
>>             beszélve…illetve a
>>                       büfé, a
>>                       fagylaltozó, igazi tájfutó ünnep volt a sok
>>             diák-tájfutóval és
>>                       szüleikkel…
>>
>>                       A térképet, a körülményeket látva Gödöllő
>>             csodálatos adottságokkal
>>                       rendelkező tájfutó központ lehetne…de lehet, hogy
>>             már az… J
>>
>>                       Még egyszer köszönöm az elégedettek nevében is,
>>
>>                       üdv,
>>
>>                       Fifi
>>
>>                       Szuperinfó Média Kft.
>>
>>                       3300 Eger, Csiky S. u. 19.
>>
>>                       Tel.: 06-36/312-701 <tel:06-36%2F312-701>
>>             <tel:06-36%2F312-701>
>>
>>                       Mobil: 06-30/4711-593 <tel:06-30%2F4711-593>
>>             <tel:06-30%2F4711-593>
>>
>>             honfi.gabor at szuperinfo.hu <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>>             <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>             <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>
>>                       <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>             <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>>                       <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu
>>             <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>>>
>>
>>             www.szuperinfo.hu <http://www.szuperinfo.hu>
>>             <http://www.szuperinfo.hu>
>>                       <http://www.szuperinfo.hu/>
>>
>>                       *From:*tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>             <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                       <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>             <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>
>>                       [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>
>>             <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
>>                       <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
>>             <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>>] *On Behalf Of
>>             *György
>>                       Kiss
>>                       *Sent:* Sunday, April 17, 2016 9:52 PM
>>                       *To:* Tajf.levelezo lista; MTFSZ egyesuletek
>>                       *Subject:* Re: [Tajfutas] Budapesti és Pest megyei
>>             Diákolimpia,
>>                       valamint
>>                       Gödöllő Kupa_eredmények
>>
>>                       Sziasztok!
>>
>>                       A részidős eredmények is elérhetőek a honlapon.
>>             www.godollokupa.fw.hu <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>             <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>                       <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>
>>                       Kellemes böngészést mindenkinek!
>>
>>                       Üdv, Guriga
>>
>>                       2016. április 17. 19:34 György Kiss írta,
>>             <kissguriga at gmail.com <mailto:kissguriga at gmail.com>
>>                       <mailto:kissguriga at gmail.com
>>             <mailto:kissguriga at gmail.com>>
>>                       <mailto:kissguriga at gmail.com
>>             <mailto:kissguriga at gmail.com> <mailto:kissguriga at gmail.com
>>             <mailto:kissguriga at gmail.com>>>>:
>>
>>                       Sziasztok!
>>
>>                       Köszönjük, hogy ilyen szép számmal eljöttetek a
>>             versenyre, és
>>                       reméljük
>>                       jól éreztétek magatokat!
>>
>>                       Az eredmények már megtalálhatóak a verseny honlapján
>>             www.godollokupa.fw.hu <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>             <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>                       <http://www.godollokupa.fw.hu>
>>
>>                       A részidős eredmények megjelenítéséig türelmeteket
>>             kérjük, jelezni
>>                       fogjuk, ha már elérhetőek lesznek!
>>
>>                       Üdv, Guriga
>>
>>
>>
>>                       _______________________________________________
>>                       Tajfutas mailing list
>>             Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>             <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>             <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>>
>>             http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>                   _______________________________________________
>>                   Tajfutas mailing list
>>             Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>             <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>             <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>>
>>             http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>
>>         _______________________________________________
>>         Tajfutas mailing list
>>         Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>         http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>>     _______________________________________________
>>     Tajfutas mailing list
>>     Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>     http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160418/d7e9f6f4/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról