[Tajfutas] Szeged RVOB

Szieberth Péter szieberth at gmail.hu
2015. Sze. 15., K, 06:52:15 CEST


  

Sziasztok! 

Előre bocsájtom, hogy tanulságként írom meg
gondolaimat Szegedi Rövidtávú kapcsán. Talán nem vagyok egyedül azzal,
hogy ez a versenyforma nem igazán "jön be" nekem. Nem véletlen, hogy
erős a törekvés, hogy a Nemzetek Bajnokságán (VB) is a Normáltávtól
elválasszák (más évben rendeznék). Szegeden kivitelben és tartalomban is
megfelelő szintet kaptunk. Ezt le kell szögezni, mert a pályák és a
körítés nem kérdőjelezhető meg. Szeged csodálatosan szép város… és tele
van kocsmával. A váltó viszont gyerekcipőben jár és ennek tanulságait
elemezni kellene. Én első futó voltam a "hosszú szenioron", az a
lökdösődés a 30 fölötti induló, akik egy vonalvezetésen voltak, ami ment
a pálya 2/3-ig, elképesztő és lehangoló volt. Ha rögtön az elején a két
kör külön vált volna (a fele az egyikkel majd a másikkal futott volna)…
vagy több variáció, több első pontok(?). Hiába van 3 pont érintési
hely(doboz) elhelyezve, ha a másik 2 helyen dugókkal közelharcot vívok!
Van egy létszám, ami ebben a versenyformában egy irányban nem
elengedhető.  

A pontok száma is "megtréfált" párunkat. Ajándékba
kapott a dugókámmal kapcsolatban fogalmam sem volt, mennyi a tárolási
kapacitása. Régen voltam olyan helyzetben, hogy ezzel érdemben
foglalkoznom kellene. Viszont vannak olyanok akik ezt tudhatják. Nem
kaptunk tájékoztatást ennek a hibának kiküszöbölésére (magyarán
kidiszkozták a váltónkat). A balhét egyedül velünk nyelették le. Tudom a
szabályzat, mely ezt írja: 

17.3. A VERSENYZŐ FELELŐSSÉGE 

-
Egyértelmű és megfelelő sorrendben történő pontérintéséért és a célban
történő kiolvasásáért a 

versenyző a felelős; 

- a pontérintést
igazoló dugóka (elektronikus karton) helyes kezeléséért, annak
meghibásodása 

esetén a tartalék igazoló eszköz megfelelő
alkalmazásáért a versenyző felelős; 

- amennyiben a rendezőség
versenyzőkartont alkalmaz a pontérintés igazolására, úgy azt a


versenyzőnek a célban le kell adnia. 

7.7. HIÁNYZÓ ELEKTRONIKUS
PONTÉRINTÉS 

- Ha a versenyző pontfogása a versenyző hibájából
hiányzik, akkor az eredménye nem fogadható 

el, a versenyzőt ki kell
zárni. 

Sportident használata esetén az előző szabály azt jelenti, hogy


- ha egy elektronikus egység nem működik (azaz nem ad visszajelzést),
a versenyzőnek kötelessége 

használni a tartalék pontérintést igazoló
eszközt (pl. lyukasztó). Amennyiben a pontérintés 

igazolása a
dugókából és a tartalék lyukasztásból is hiányzik, a versenyzőt ki kell
zárni. 

  

DE azért azt is írja: 

  

21.2.3. NEM ÉRTÉKELHETŐ
VERSENYZŐ: 

- NEM ÉRINTETT MINDEN KÖTELEZŐ ELLENŐRZŐ PONTOT; 

- a
versenyt feladta; 

- a versenyidőt túllépte; 

- nem sorrendben
érintette az ellenőrző pontokat; 

- elektronikus vagy
versenyzőkartonját elhagyta, vagy másra bízta; 

- a váltó vagy csapat,
amelynek tagja volt, nem volt teljes létszámú; 

- a versenybíróság
kizárta; 

  

Én és mások is, érintettek minden kötelező pontot,
sorrendben is, csak a ("gyors", nem olcsón vett dugóka) 29 + a célt bír
bevenni. A hiányzó (30 pontunk volt) 1 érintés az utolsó pont, mely
kábelen megjelent a célban a monitoron. Tehát megjelent, hogy
fog(tuk)am. De nem szúrtam. Az életképtelen dolog, hogy a hangosítás
üvöltése mellett halljam, hogy már nem csippant (ha megtelik nem
csippan) az utolsó ponton, hogy azt figyeljem, pláne a befutóponton
rövidtávú versenyen rohanásában az elmaradt fényjelzést. 

Úgy gondolom
hibázott: 

- a pályakitűző aki ezzel a lehetőséggel (hogy vannak olyan
dugókák amik nem bírnak 30 pontot) nem számolt  

- a rendezőség,
akikben szintén a pályakitűző hibáját elkövetve fel sem merült a
tájékoztatás. Emlékeimben van egy OB a Mátrában (?), ahol a rajtban
minden érintett kategóriában kicserélték a dugókákat olyanra (akinek
kellett), ami többet tud tárolni! 

- hibázott az MTFSZ által küldött
ellenőr (L.Áron) aki erre a rendezéstechnikai hibalehetőségre nem hívta
fel a rendezőség figyelmét, de kizárt mindenkit. 

- és elsősorban
én(mi) akik nem tudtuk, vagy nem figyeltük oda arra,hogy 30 pont lesz.
Nem vagyunk tisztában a dugókánk paramétereivel. Nem kerestük meg az
utolsó ponton az  egyetlen szúrót, ami 20 cm volt a földtől. Nem
figyeltük a hangos mellett a csippanást és fényjelzést, majd komótosan
bevánszorogtunk volna a váltásra. A szabályzatot azért fogalmazták meg
így, mert számtalan reklamáció volt, hogy fogott vagy sem valaki egy
pontot. Képtelenség lenne ellenőrizni, hogy egy távoli pont esetén
rögzítette vagy sem a doboz a versenyző adatait. És addig áll az
eredmény hirdetés!  De ebben a konkrét esetben a befutópont a célba be
volt kábelezve, egy kis rugalmasság jó jött volna. 

Mint versenyző és
ellenőrző bíró is tanultam az esetből, csak a csapattársaimat sajnálom,
hogy feleslegesen gürcöltek. 

Szieberth Péter PVM  

  

  
  
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150915/a121003c/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról