[Tajfutas] Vizsla Kupa osszetett pontszamok

Zoltán Hegedűs z.hegedus52 at gmail.com
2015. Sze. 10., Cs, 16:10:02 CEST


Kedves Sporttársak!

Mellékelten küldöm a
Vizsla Kupa 1-6. fordulója alatt a résztvevők által gyűjtött pontszámokat.

A táblázatot az MTFSz honlapra is feltettem.

Látható, hogy a legjobbak kemény küzdelmet folytatnak egymással.
Érdekes, hogy az első két helyen szenior sporttársakat találunk.
Vastagh Gábor mindegyik futamon indult és jókat futott, míg
Komoróczky András kettőt is ki kellett hagyjon, de az utolsó két futamon
nemcsak 4-4 pályát teljesített egymás után, kiváló állóképességről
téve tanúbizonyságot, hanem mindegyik pályán jó eredményt is elért.
Ennek köszönheti négypontos előnyét.

Kiemelkedő Czakó Bogi teljesítménye is, aki csak háromszor vett részt,
de stabil, jó futásokkal a döntő futam előtti behozhatatlan előnyével
idén is meg fogja nyerni az ifi lányok összetett versenyét.

A felnőtt férfiak 2-3. helyén szintén négy pont különbség van
Csík Zoltán és Borbély Ádám között, a
felnőtt nők 1-2. helyéért pedig 5 pontkülönbséggel küzd Sándor Timi és
Szabó Ági.

A további helyeken is lehet még csemegézni, illetve
a döntő futamon csatázni,
október 10-én szombaton a Fenyőgyöngyénél.

A felmerült igények miatt lesz egy új - 7. - pálya is a
már megszokott technikailag könnyű és nehéz, különböző
hosszúságúak mellett, erről majd később írok.

Jó versenyzést a hétvégi sprint bajnokságokon és a többi őszi versenyen
mindenkinek!

Üdv,
Hegedűs Zoltán és a Vizslák
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150910/f885e894/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: VizslaK 2015_1-6 pontszam.xls
Type: application/vnd.ms-excel
Size: 253440 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150910/f885e894/attachment.xls>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról