[Tajfutas] Re szintkülőnbség

Péter Gombkötő oldgombi at gmail.com
2015. Júl. 8., Sze, 07:53:40 CEST


Ha már szóba került, akkor elmondom, hogy tavaly már úgy döntöttem, hogy
elfelejtem a Balaton Kupát. Ezt a döntést akkor változtattam meg, amikor
kiderült, hogy Uzsán lesz az erdei verseny. A néhány évvel ezelőtti
POCSB-re emlékezve jó terepen jó pályákat vártam.
Ehelyett kaptunk (legalábbis több szenior kategóriában) a rövidített
normáltáv helyett egy majdnem hosszútávú pályát, eszméletlen szintekkel.
Nem is merték a térképen lévő szimbóloknál megadni, vagy nem is számolták
ki. Volt olyan kategória, ahol 60m/km jött ki, ami már a hegymászás, a
70-es években voltak ilyen pályák. Ha tudták, ha nem, mindenképpen súlyos
pályakitűzési hiba. Az a gyanúm, hogy asztal mellett készültek a pályák.
Hol volt az ellenőrzőbíró?
A térképpel csak az volt gond, hogy a futhatóság nem stimmelt. Az kevés,
hogy azt mondták, minden egy fokozattal zöldebb. Volt ahol kettővel, a
fehér erdőben lévő nyiladék áthatolhatatlanul bozótos volt, ezt már jelölni
kellett volna.
A rövidtávú pályák viszont jók voltak, jól kihasználták a lehetőségeket.
Lehet, hogy két év bakijai után el kellene felejtenetek az erdei versenyt,
és csak városit, parkot csinálni?
Minden esetre csak a rövidtávú pályákért meg nem fogok ilyen messzire
utazni, úgyhogy Balaton Kupa, pá!
Oldgombi

2015. július 7. 22:33 Pavlovics György írta, <dr.pavlovics.gy at freemail.hu>:

> Balaton Kupa, Uzsa erdei Röviditett normáltáv F 70 kat.Tavaly Gombkötő
> Péter irta,hogy ne nézzenek kezdőknek bennünket,mert egy gyakorlatilag
> "C-s" pályát kaptunk Hát most megkaptuk..3 nappal a verseny előtt
> reklamáltam,hogy még nincsenek pálya adatok,fél óra múlva megjelent,
> elnézést kérve F70 kategória 3 km,45 m szint,7 ep..Verseny előtt
> beszélgetünk sokszoros senior bajnok kategóriámbeli klubtársammal, aki már
> versenyzett ezen a terepen,hogy lehet itt 40 m-es szinttel 3 km-es pályát
> kitűzni,amikor "óriási"hegyek vannak/talán az országút mellett "oda-vissza"
> megyünk?Aztán térképfelvétel 1-es pont 50 m szintkülönbség, igen meredek
> emelkedővel és a folytatás.Én sajnos egy álmatlan,vesegörcsös ,gyógyszeres
> kezelés utáni éjszaka után nagyon sokat hibáztam,de utólag józanul
> végigkövetve a pályát a legoptimálisabb útvonalon is legalább 220 m volt a
> szintemelkedés,nem beszélve a fehéren jelölt erdőről, a logikus útvonalon
> legalább 70 % -a 1-es,de inkább 2-es zöld csikozást érdemelt
> volna/szederindás részek/.A sok hibázás miatt nekem legalább 300 m
> szintemelkedés kijutott 100 testsúly kilógrammal,de ez kizárólag az én
> problémám.Maga a pálya ebben a kategóriában Országos Bajnoki,de a pécsi
> senior VB pályáit ismerve egy pár száz méter távolsággal megtoldva,akár VB
> pályának is megfelelhetett volna/tényleg gyakorlatilag a domborzat alapján
> való tájékozódás/.A győztes idő is inkább madjnem közelebb állt a
> hosszútávú győztes időhöz,de mindenesetre túlhaladta a normál távúét/OB
> helyezettek indultak a versenyen/E hosszú prolog után kérdem,kinek a
> felelőssége hogy 3 nappal a verseny előtt a valósnál 5x kisebb,
> gyakorlatilag alföldi terepre jellemző adatok jelennek meg? Azért
> szükségesek az előzetes adatok,hogy készülhessünk a versenyre/nekem pl.van
> olyan edzőterepem,ahol 2,5 km.en van 120-140 m szinkülönbség,máshol 30,vagy
> akár 0 m.Azért ezekre jobban oda kell figyelni, mint arra is,hogy a
> második,délutáni városi futamon kategóriánkban hetünknek nem jutott térkép
> és 20- 30 percet kellett várni, mig szerencsére-bár kissé más és nem
> vizálló/izzadtság/szinnyomással-megérkeztek a térképek.Az összbenyomás a
> versenyről pozitiv volt,de ha már tényleg hónapokkal a verseny előtt óriási
> média előkészület folyik,akkor figyeljünk oda  kissé nagyobb odafigyeléssel
> az ilyen bakik megelőzésére.
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150708/ba6ebbce/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról