[Tajfutas] ONEB tömegrajt

Horváth György horvath.gyorgy at outlook.com
2015. Feb. 17., K, 20:28:49 CET





Én nem
indulok a HOB-on úgyhogy a tömegrajt kérdése közvetlenül nem érint. De ...

Valaki
felvetette, hogy a szabályzat módosítások tervezetét a levlistán nyilvánosságra
kellene hozni, hogy a módosításokat az Elnökség a közösség véleményének ismeretében fogadhassa el. Egyetértek vele. Ennek a
HOB-os vitának a szabályzat módosításakor lett volna igazán értelme. 


Nem tudom,
hogy a 2015-ös bajnoki rendszer szabályzatát néztem-e, mert minden lapon a
következő felirat van: "Bajnoki rendszer 2014"


Egyébként
az A.3.5. pontban az alábbi bekezdés is szerepel:


A
Hosszútávú Országos Bajnokságon az utánpótlás, a felnőtt és a szenior I.
kategóriákat alapvetően tömegrajttal, kombinációs pályákon kell megrendezni. Ettől a Versenybizottság engedélyével lehet
eltérni.


A
tömegrajt nincs kőbe vésve!



Az A.3.6.
pont tartalmazza a tervezendő győztes időket. Itt szerepel a normáltávú
selejtezőre és döntőre is győztes idő.


Decemberben
élénk vita volt az egyenlő versenyfeltételekről. (Az etikus szpíker bemondhatja-e
a részidőt az átfutó pontnál, szülői segítség FN10DK kategóriáknál) 

A  2014-es NOB-on
a legnépesebb N14-es kategória selejtezőjében 68, F14-ben 63 induló volt. Az
A.3.4 pont szerint a minimális  indítási
időköz 3 perc. Ezt figyelembe véve az utolsó induló rajtideje kb. a 200. perc. A
győztes idő 30 ill. 40 perc, tehát az első befutó célba érkezése után az utolsó
induló még kb. 2 órát a célban lesz. Én már voltam olyan bajnokságon a Kis-fennsíkon,
ahol vasárnap reggelre 15 cm hó esett. Októberben a rendezőség felelősségteljesen
nem vállalkozhat 2 órás karantén létrehozására. Az egyenlő feltételeket lehet
biztosítani?


A
versenyszabályzatban is van jó néhány módosítás. (Ezen nincs évszám feltüntetve) A
 4. mellékletben vannak ajánlások a szalagozott
pályákra. Figyeljetek rá! Felvetnék
néhány, - a rendezés érdemi részét nem
különösebben érintő - kérdést a versenyszabályzattal kapcsolatban is:

Ha egy két napos 
verseny első napja kiemelt rangsoroló, a második pedig csak országos
rangsoroló, akkor pl.: F/N20E és F/N20A kategóriákat is kötelező rendezni?

Rendezhetnénk
F10E kategóriát?(Igen) És F21D-t?(Nem)

Van
valahol utalás arra, hogy mitől lesz egy pálya D vagy E nehézségi fokozatú? Miért nem
része a versenybíróságnak az ellenőrző bíró és a zsűri?


2016-ig
még bőven van idő csiszolgatni a szabályzatokat. Mit gondoltok róla? És a szabályzat
módosítások tervezetének megvitatásáról?



Üdv.:
Horváth György


 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Date: Tue, 17 Feb 2015 14:40:34 +0100
From: z.szlavik at gmail.com
To: dkerenyi at qualiplan.t-online.hu
CC: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] ONEB tömegrajt

Köszönöm, nem szoktam még hozzá ehhez az adatbank-osdihoz, itt nem kerestem.A lényeg, hogy akkor már erre is van szabályzat. A vörös csoportot sokféle képpen lehetne megadni, de biztos jól van ez így. A verseny időben el fog húzódni. A puding próbája az evés, kíváncsian várom!zka
2015-02-17 14:23 GMT+01:00 Kerényi Dénes <dkerenyi at qualiplan.t-online.hu>:


2015.02.17. 13:42 keltezéssel, Zoltan Szlavik írta:


Szóval ha még nincs új ONEB szabályzat,...




Van, innen letöltheted. Erre inkább igaz az, hogy majd kiderül, hogyan működik.

A "tömegrajtos egyéni verseny" (HOB) viszont egy másik sportág, ott nem tudom, minek kéne kiderülnie.



http://adatbank.mtfsz.hu/dokumentum/show/dokumentum_id/55/dokkategoria_id/1



üdv  D



_______________________________________________

Tajfutas mailing list

Tajfutas at lazarus.elte.hu

http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
 		 	   		  
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150217/10425658/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról