[Tajfutas] HOB

Tóth Károly toth.karoly1 at upcmail.hu
2015. Feb. 10., K, 18:45:56 CET


Sziasztok !

 

Ami a Hosszútávú OB-t illeti, a szívemből beszéltél. A HOB egyéni verseny, és a mostani esetben még a terep kis kiterjedése, elkészített térkép nagysága   sem indokolja , hogy tömegrajt és kombinációs pálya legyen.

A pillangós pályák közül minden második nagyon gyengén sikerül, igénytelen és unalmas. Az eddigi leggyengébb verseny ebből a szempontból a VB-vel együtt rendezett Hungária Kupa egyik napja volt, ahol már utáltam ugyanazt a pontot harmadszor megfogni. 

A HOB-ra decemberben regisztrált nevezésemet visszamondtam. 

Az OB-k számával kapcsolatban nem feltétlenül értünk egyet. Nem kötelező részt venni rajtuk. Az élversenyzőknek még célszerű esetleg, de a többieknek szerintem nincs sok jelentősége.

Valóban vannak olyan jelenségek, ami azt sugallja, hogy „kifordult a sportágunk”, de lehet, hogy ez csak számunkra tűnik így. Aki mostanában kezdte el, az ebbe „született bele”. Mi, akik pedig már több mint 40 éve csináljuk, nem ehhez szoktunk hozzá, nem a mostani tendenciák miatt szerettük meg. 

A váltó győztes idejének lesorvasztása is ilyen lehangoló a számomra, de ez még megmagyarázható a látványossággal. Bár Magyarországon ennek nem sok jelentősége van.

Az egyesületi váltó parkversennyé degradálása viszont már túl soknak tűnik. Parkversenynek ott van az újonnan bevezetett rövidtávú váltó.

Tudom, hogy nem mindenki ért egyet ezekkel a felvetésekkel, de szerintem nem kevesen vagyunk ,akik így gondolkodunk, csak nem akarják meghallani a szavunkat.

 

Üdv.

Tóth Karesz

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Szieberth Péter
Sent: Tuesday, February 10, 2015 5:55 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: [Tajfutas] HOB

 

Sziasztok!

Azt hittem rosszul hallottam a hírt, hogy a HOB tömegrajtos lesz. Megpróbálták … megbukott. Újra próbálni egy eleve necces dolgot felesleges. Induljunk ki csak az alapokból. A tájfutás egyéni sportág. A szabályzat megpróbál minden szankcióval (amit persze bizonyítani elég nehéz) élni a ragacsokkal szemben. Mindenki emlékszik arra mikor a 80-as években az egyenes váltó alkalmazásakor, mikor ifi lányoknál az 1. helyezett térkép nélkül végigfutott a "második" helyezettel, mert a befutón lehajrázta. Számtalan történet van a tarsolyunkban. A problémát kizárva, még a váltón is azért alkalmazunk (ki jól, ki jobban) farstát , motalát. A CSB régen egy egyéni verseny volt, persze taktikai elemekkel, a mostani, hogy 3 pályán futnak, szintén azt eredményezheti, hogy csökkentsük az együttfutás lehetőségét. A pontbegyűjtő ésszerűségéről nehéz meggyőződni, de elfogatható, hogy vannak olyanok, akik élvezik ezt a versenyzési formát, ebben akár a pálya közben is csapattárssal megbeszélhető a feladat, szentesítve van akár a szervezett együttfutás is. Számomra a pontbegyűjtő OB nem más, mint az OB-ok számának növelése.

Azt gondolom (erről már írtam itt), hogy az OB-ok számának növelése arányában csökkenti a kupaversenyeken indulók számát. Lassan sorvasszuk el a kupaversenyeinket. Innen a végekről nem hallatszik fel eléggé a szavunk, hogy az arányosság teljesüljön. Az itteni versenyzők versenyeztetése lényegesen többe kerül, mint az ország középpontja környékéről.

A HOB lehet, hogy valakinek újat mondok: egyéni verseny. Ha csapatban, vagy tömegben akarok versenyezni, most már a hagyományos Váltó és Csapat OB kívül van: Rövidtávú Váltó, Egyesületi Váltó, Pontbegyűjtő CSB. Tehát van 5 db  OB, hogy valaki a csapatversenynek hódoljon. Egyéni OB: hagyományos Nappali, Éjszakai, Rövidtávú, Középtávú és… lenne a Hosszútávú, amit átpasszoltak a másik oldalra. Most az arány 6 a 4 ellenében. Úgy érzem kifordult a sportágunk. Mikor Saci volt a szöv. kap. elmés mondásokat írt a levelei  fejlécére. Az egyik ez volt: "Csak az ostoba ember tart ki tévedésében" /Ciceró/. Semmi nem indokolja a tömegrajtos rendezést, ha csak az nem, hogy másfél órával előbb lehet hazamenni. A hátránya ami már be is bizonyosodott viszont számottevő. Nem zárja ki az együttfutásokat, és ezzel a végeredményt döntően befolyásolja. Persze lehet próbálkozni…"majd mi jól csináljuk". Ne csináljátok, vagy rendezzetek váltót, az tömegrajtos. Bár azt is el tudom képzelni, valakinek lesz olyan agyszüleménye : legyen olyan Váltó OB is, ami percenkénti indítású. A csapat (váltó) legyen csapatverseny, az egyéni meg egyéni. Megnézhető, hogy a sikeres sportágak nem kísérletezgetnek, a versenyszabályzatuk gerice állandó. A bajban lévők, mint öttusa, birkózás kísérletezget. Bajban lennénk??? Azt inkább venném pozitívnak, hogy olyan megoldásokat alkalmazunk terepadottságtól függően, hogy minimalizáljuk az együttfutást. A NAGY versenyek leginkább egyéni versenyek. Szeretném, ha az a kevés megmaradna. Készültem, már tűrhetően kocogok is, pár kilót lerúgtam, de nem megyek el erre a HOB-ra. Kevés az a lehetőség amivel fel lehet hívni a figyelmet. A távolmaradásommal persze nem osztok-szorzok ha csak egyedül leszek. Indultam pár OB-n, most (jövőre?) egyet tudatosan kihagyok. Ennyi.

Szieberth Péter PVM

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150210/e4e8765d/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról