[Tajfutas] TIPO tűz kapcsán

Csikós Miklós csem at invitel.hu
2014. Május. 11., V, 06:12:25 CEST


Kedves László!

 

Azt hiszem félre értettél.

Én az első levelemre küldött válaszomban nem azt a gondolatot fektettem ki, hogy legyen egy újabb szabályozás, vagy előírás. A János által átküldött dokumentum fordítását olvasgatva arra gondoltam, és ezt írtam le, hogy ebben a dokumentumban van néhány ötlet, amin érdemes megfontolni, átvenni. Le is írtam néhányat, hogy én miket tartok jónak. Egy verseny rendezése közben annyi mindenre kell gondolni és annyi mindent kell elrendezni, hogy emellett nem csoda, hogy a váratlan események bekövetkezése alkalmával szükséges teendőkre már nem jut kellő figyelem. Hála Istennek ezek tényleg nagyon ritkán fordulnak elő. Ha viszont előfordulnak óriási segítség, ha van néhány előre előkészített dolog, ami máskor nem, de ilyenkor nagyon kell. És még egy fontos gondolat, hogy van megfelelő tájékoztatás is.

 

Nem írtam és nem is gondoltam, hogy ezeknek a dolgoknak a meglétét szabályzatban kellene előírni. Az a véleményem, s ezt is írtam le, hogy van néhány alkalmazhatónak vélt gondolat a dokumentumban. Szerintem a körültekintő rendezők gondolnak ezekre. A jános által közzétett lista nem más, mint egy azon listák közül, amiket egyébként is alkalmazunk, pl. rajt vagy célterület felszerelési, kiépítési lista. Vannak akik ezt leírják maguknak, mások megbeszélésen kihirdetik, stb., ki-ki a saját habitusa szerint. Továbbra is gondolom, hogy érdemes ilyenkor arról is beszélni, hogy mik legyenek a rendkívüli események bekövetkezése esetén alkalmazandó válaszai a rendezőknek, és ehhez milyen eszközökre van szükség, azokat ki biztosítja, hol lesznek fellelhetők, stb.  Szabályzatot nem kértem. 

 

Üdv.:

 

CsiMik

 

From: László Pap [mailto:paplaco56 at gmail.com] 
Sent: Sunday, May 11, 2014 12:57 AM
To: Csikós Miklós; lista tajfuto
Subject: Re: [Tajfutas] TIPO tűz kapcsán

 

A természetközeli társadalmak az életre nevelik a gyerekeket. A fejlettebbnek mondottak szabályok mögé bújnak.

Értelmesen kéne elmélkedni!!!

 

2014. május 10. 11:13 Csikós Miklós írta, <csem at invitel.hu>:

Milyen igazad van. S egyetértek Veled, ha a szalonnasütők összegyűlnek úgy 100-600-an hogy szalonnát süssenek.

 

CsiMik

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of László Pap
Sent: Saturday, May 10, 2014 8:20 AM
Cc: lista tajfuto
Subject: Re: [Tajfutas] TIPO tűz kapcsán

 

A szalonnasütő kirándulókat is kötelezni kellene a 10 kilós, hitelesített poroltó meglétére.

És ha már a szabályok továbbszabályozásánál tartunk, a WC-papír maximális hosszát is elő kéne írni, hogy nem fogyjon olyan gyorsan el a budiból. :)

 

2014. május 10. 7:19 Csikós Miklós írta, <csem at invitel.hu>:

Kedves János!

Igazad van, hogy közzé tetted ezt a dokumentumot. Persze ki-ki azt olvassa
ki belőle, amit jónak lát. Egyébként a Google automatikus fordító egész jó
fordítást csinált belőle, és így már érthető volt mi is a tartalma.

Szerintem nagyon hasznos, és jó néhány pontját érdemes lenne átvenni. Pl. a
személyes vagy járművel menekülő utak kijelölését és ezek kifüggesztését
olyankor, ha erre szükség van. Persze ez mindig a helyszíntől függ, de azt
hiszem mindannyian voltunk már olyan versenyen, ahol a részt vevők nagy
száma és a hely szűkössége volt tapasztalható. Szerencsére ott nem történt
semmi rendkívüli.

Az is eszembe jutott, hogy eddig még nem láttam a versenyeken hordozható
tűzoltó készüléket, még azoknál a bográcsoknál sem, amiben a gulyást főzték.
Persze mondhatjátok, hogy túl aggódom magam. Lehet, de vállalom.

Hasonló módon értelmes ötletnek tartom, pl. a felkutató vagy mentő csoportok
előre történt megszervezését. Így, ha szükség van rájuk,megtalálhatóak, és
nem kell a bajban még azzal is időt tölteni, hogy keressük, ki ér rá, és el
tudna e jönni valakit kihozni az erdőből, vagy tud-e még maradni kb. két
órát és segíteni valakinek a felkutatásában, stb...

CsiMik

-----Original Message-----
From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János
Sent: Friday, May 09, 2014 1:10 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: [Tajfutas] TIPO tűz kapcsán

Sziasztok,
Finnországban így néz ki egy verseny katasztrófa terve, nyomtatványa, amit
mint látjátok kötelező is közzé tenni a versenyt megelőzően:
http://www.risu.fi/index.php?option=com_content <http://www.risu.fi/index.php?option=com_content&view=article&id=251> &view=article&id=251
Üdv,
HN

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




-- 
Pap László
+36/20/356-2055




-- 
Pap László
+36/20/356-2055

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20140511/e7a82031/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról