[Tajfutas] Fw: Térképkiadási szabályzat módosítási javaslat

miklos mets miklos.mets at gmail.com
2013. Már. 5., K, 18:58:19 CET


Ja, hogy a demokráciával van a baj? (mert amikor megszűnt az MTFSZ monopol
helyzete, azt mondták, ezután demokrácia lesz) Okosok mondják nem jó ez
így, de nincs jobb. Amin Mozsár most,  azon én már vagy 10 éve átestem,
azóta nem is csinálok futó térképet. A fiatalok mindig tudnak egy jobb
megoldást, én is ilyen voltam, aztán 40 felett rájöttem, ott van az igazság
a idősebbeknél, és csak bosszankodom, vagy mosolygok, amikor újra és újra
fel akarják találni a langyos vizet, de nem nagyon küzdök ellene, mert
magamból kiindulva tudom, egy bizonyos kor alatt úgysem értik meg, mire
megvénülnek, mint most Mozsár, meg már nem lesz kedvü(n)k küzdeni:-)
Persze szabályokkal lehetne jobbítani, pl a térképkiadáson is, de olyan
szervezett és racionális, mint a 80-as évek előtt:-) sosem lesz. Hogy ez jó
vagy rossz, ízlés dolga, mindenesetre most a demokrácia álarca mögé bújva
könnyebb szabálytalankodni is.
MM

2013. március 5. 11:02 Zentai József írta, <jozsef.zentai at gmail.com>:

> Janó és Kedves Listagok!
>
> Hát, ez van!.
>
> A közmondás azt mondja: Addig jár a korsó a kútra, míg el nem
> törik..........
>
> Magyarországon bizony a mai napig TOTÁL rendezőtlen a tájékozódási futó
> térképek készítése, kiadása, felhasználása.(**engedélyzetetése....és amit
> ide le sem merek írni. Aki, nem tudja, hogy Janó rébusza tulajdonképpen
> miról is szól, az tekintse meg az ezzel kapcsolatos jogszabályokat)
>
> Na most hazánkban eme szép és általunk nagyon kedvelt sportágnak van egy
> legitim szervezete
> jelen esetben a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség.
> Alapszabálya szerint a szervezet működését, tevékenységét különböző
> szakbizottságok segítik
>
> Itt található a Térképbizottság !  -Talán elsőkézből, ők lennének
> jogosultak
> olyan szabályzatot alkotni, kiadni, mely az állami
> jogszabályoknak(törvénynek) is megfelelve valóban a sportágat, a szerzői
> jogot is figyelembe véve szolgálhatná a jövőben a tájékozódási futást.
>
> Addig ,amíg csak  általában -Anderssen meseként szerepel - egy térképen
> pl. a -Térképfelelős neve- (alig van kivétel), addig a hazai tájékozódási
> futótérképek terepi munkálatai, kiadásai során fellépett káoszok sorozata
> továbbra is éli zavaros mindennapjait.
> És, most itt nem akarom még kiborítani azt a bizonyos bilit, de olyan
> terepi tisztázati lapokat részterületek piszkozati rajzait tudnám
> produkálni -melyeket hóban,sárban esőben, hidegben,bozótban, trópusi
> hőségben készített az ember-aztán a megbízó egy rafinált játékkal kijátszva
> őt-ez nem jó, ezt nem lehet használni-a térkép mindenese saját maga javára
> lésőbb alaposan lefölőzte a hasznot. (a fizetési várkozás meg elérte a
> gyermekfogantás-születés közötti időszakot).
> Aztán amikor a magyar bajnokság a nemzetközi résztvételű kupaversenyek,
> Hungária kupák is!) odaadták a versenyzők kezébe a térképet, azokat
> összevetve a régi és az új közötti időközbeni módosítás mértéke sem érte el
> az  5  ! százalékot.
> Mindezek mellett a legtiszteségtelenebb az volt, hogy a terepi
> alapmunkálatok végző neve rá sem került az adott térképlapra.
> Amúgy tetszik ,amikor a térképeken egy-egy mondatban a kiadók
> fenyegetőznek...XY írásos engedélye nélkül tilos a térképet .....
> Brahiból  az utóbbi években iskoltatérképek esetén előfordult, hogy már én
> is alkalmaztam ezt a feliratot desing kitöltés céljából, mert másra ez nem
> jó.
> Ja és megegy:
> Véleményem szerint az én szellemi alkotásomat -mondjuk részterület
> helyesbítése egy területen-senki, még a térképfelelős sem überelheti felül
> úgy, hogy azt nem egyezteti az alapmunkát végzővel. (Ilyen magyar
> bajnokságra is volt szerencsém készíteni egy térképet, amikor tudtom nélkül
> az ell, bíró vagy csak rá hivatkozott a pályakitűző, levette a hosszan
> elnyúló romos objektumot a térképről. Aztán a rajt után rengetegen
> reklamáltak a  hiányosság miatt.)
> Hát ez van.!
> Szép Napot !
> Popey
>
> UI: Karesz, Fecó tök igazatok van
>
>
> ----- Original Message ----- From: "Kelemen János" <
> kelemen.janos111 at t-online.hu>
> To: "'tajfutas'" <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> Sent: Tuesday, March 05, 2013 9:32 AM
>
> Subject: Re: [Tajfutas]Térképkiadási szabályzat módosítási javaslat
>
>
> Rajt -"Készült az állami alapadatok felhasználásával." - 1 ep. ?    - 2.
> ep.
> ? - stb. - Cél
>
> ----- Original Message ----- From: "fehérfecó (ztc)" <zala.ztc at zalaszam.hu
> >
> To: "Tóth Károly" <toth.karoly1 at upcmail.hu>; "'Török Imre'"
> <toreny at freemail.hu>
> Cc: "'tajfutas'" <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> Sent: Monday, March 04, 2013 11:22 PM
> Subject: Re: [Tajfutas]Térképkiadási szabályzat módosítási javaslat
>
>
> Szia Karesz!
>
> Bármit írnak le abban a szabályzatban, bármi jelenik meg egy törvényben, ha
> az illetékesek - mi esetünkben az MTFSZ - nem tesz semmit, nem védi meg a
> saját spotágunkban tevékenykedők munkáját, akkor felesleges is bármilyen
> szabályzat. Nincs fórum aki foglakozna a dolgokkal. Aki fel merné vállalni
> az első lépést. Pedig csak azt kellene, aztán nem lenne olyan mint ami
> tavaly ismét megtörtént Zalában. Újra másolták a térképet és versenyt
> rendeztek rajta. És még be is vallják ezt!!! Ja és újra az a terep szerepel
> a kiírásban!!! (persze nem a versenyre készítették, hanem egy sok-sok
> milliós projekthez)
> Ez csak egy zalai példa. Mennyi van még az országban!
> Gerinctelenség, hazugság, csalás, lopás!! Szerintem.
>
> Persze ez mellett teljesen egyetértek Veled!
>
> üdv
> fehérfecó
>
>
> ----- Eredeti üzenet ----- From: Tóth Károly
> Sent: Monday, March 04, 2013 10:53 PM
> To: 'Török Imre' ; 'iroda'
> Cc: 'tajfutas'
> Subject: Re: [Tajfutas]Térképkiadási szabályzat módosítási javaslat
>
> Nem hiszem, hogy egy sportági szabályzat felülírhat jogszabályokat.
> Ha én létrehozok egy szellemi terméket, hadd döntsem el, hogy mikor, kinek,
> milyen feltételekkel kínálom fel megvételre, illetve hasznosításra,
> felhasználásra. Lehet, hogy nekem a jövőben is terveim vannak az adott
> térképpel, és nem akarom, hogy a saját versenyünket követően bárki bármikor
> a hozzájárulásom nélkül felhasználhassa.
> Egyetértek Mozsival. Remélem, ez a szabály tervezet soha nem fog  átmenni a
> kötelező szűrőkön. Persze aki csak használni akarja a térképeket, készíteni
> nem, annak jó lenne. A következő képtelen ötlet az lehetne, hogy egységesen
> még az árat is meg lehetne határozni.
>
> Tóth Karesz
>
> -----Original Message-----
> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.**hu<tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
> [mailto:tajfutas-bounces@**lazarus.elte.hu<tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>]
> On Behalf Of Török Imre
> Sent: Thursday, February 28, 2013 3:44 PM
> To: iroda
> Cc: tajfutas
> Subject: [Tajfutas] Térképkiadási szabályzat módosítási javaslat
>
> Tisztelt MTFSz elnökség és Térkép bizottság!
>
> Csatoltan küldöm az MTFSz Térképkiadási és felhasználási szabályzatban
> javasolt módosításokat megfontolás céljából. A javaslatok elsődleges célja
> a
> szabályozás pontosítása.
>
> Üdvözlettel:
>
> TÖRÖK Imre
> MAFC
>
>
> ______________________________**_________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-**bin/mailman/listinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
>
> ______________________________**_________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-**bin/mailman/listinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
>
> ______________________________**_________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-**bin/mailman/listinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
> ______________________________**_________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-**bin/mailman/listinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130305/2afb530a/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról