[Tajfutas] Nem, hát nem....

Kovács Gábor borea at is.hu
2013. Jún. 5., Sze, 19:11:16 CEST


Sziasztok,

az OB-k számának növelése és csökkentése mellett is szólnak érvek és ellenérvek is.
Ahogy a hagyományos OCSB megtartása vagy eltörlése mellett és ellen is.
(ez ügyben amúgy maga az elnökség is elég megosztott volt, egy szavazat döntött a maradásról).

Ha nagyon sok lesz az OB, egy bajnoki cím vagy helyezés értéke kisebb lesz.
Tény, hogy pl. az úszók vagy a kajak-kenusok egy nap alatt szereznek akár több bajnoki címet is.
Ehhez nekünk több hétvége is kell, amik nagyobb anyagi terhet jelentenek. 
Persze nem feltétlenül kötelező mindenkinek minden OB-n részt vennie.

Az viszont biztosnak tűnik, hogy mihelyst OB egy verseny, egyből nagy lesz a népszerűsége. Ennek okát én sem tudom pontosan, de így van.
Egy éjszakai kupaversenyen jó, ha összejönnek 100-an, az ÉOB-n azért akár háromszon annyian is.
Ha valaki egy hagyományos csapatversenyt írna ki kupaversenyként, talán nem is menne el senki, a hagyományos OCSB-n jobb években 200 fölötti számú csapat indul.

Ma Magyarországon az OB-k a népszerű versenyek, ezért (is) indokoltnak tűnhet az OB-k nagy száma (feltéve ha nagy és népszerű versenyeket akarunk rendezni).
Ha egy verseny OB, akkor úgy érzi szinte mindenki, hogy azon el kell indulni. Akkor is, ha messze van, akkor is, ha sokba kerül.

A sajtónak, esetleges szponzornak, stb. egy OB eredményt lehet eladni (függetlenül attól, hogy 1 vagy 11 OB van a sportágban egy évben), nem egy kupaverseny-eredményt.

A világbajnoki számok 25 év alatt két és félszeresére nőttek (1989-ig 2 volt, 2014-től 5 lesz).
Ez nagyjából így van az OB-kkal is (1981-ig 4 volt, 2014-től 10 lesz).
(ráadásul a VB-k régen csak két évente voltak, tehát a szerezhető VB-címek száma tulajdonképpen ötszörösére nőtt)

A csapatversenyek (még a hagyományos OCSB is) egy olyan pluszt adnak az egyéni versenykehez képest, amit azok nem tudnak  - a csapatban, csapatért versenyzés élményét. Hogy még akkor is küzdj, ha már egy egyéni versenyt rég feldobtál volna, de tudod, hogy most a csapat miatt nem teheted. Ez nagyon fontos.

A hagyományos OCSB a legrégebbi bajnokságunk (bizonyos számítások szerint 1935 óta rendezik meg, bár e körül van némi vita) és nagyon sokat változott a lebonyolítási rendje az évek során.
Jelenleg lehet, hogy kicsit unalmasnak tűnik a többi OB-hoz képest, de a megújítására van esély, az elmúlt két évben már voltak erre vonatkozólag előremutató kísérletek (különböző hosszúságú pályák).

Kovács Gábor






From: Kiácz Bence 
Sent: Wednesday, June 05, 2013 5:44 PM
To: miklos mets 
Cc: Tajfuto lev.lista 
Subject: Re: [Tajfutas] Nem, hát nem....


Miki, Ebben nagyon nem értünk egyet. Egyrészt szólásszabadság van, bárki azt ír a listára amit szeretne a tájfutással kapcsolatban. Másrészt az elnökség százszor gyorsabban reagál bármire ami a listán elhangzik, mint ha betartom a szolgálati utat és esetleg el sem jut hozzád az infó. Szerintem jó, hogy az elnökség a nép hangját is hallja, ahogy te is rögtön meghallod. 

Harmadrészt lassan olyan országban élünk ahol kezd komukus lenni az OB-k száma. Szerintem nincs még egy ország ahol ennyi OB lenne, de más sportág sincs ahol kis túlzással lassan minden hétvégén valamilyen OB-n tudnál indulni.  A nagyobb kluboknak pedig hatalmas plusz kiadást varrtok a nyakába a további OB-kal. 

A régi CSB-vel kapcsolatban Kovács Petivel és Mozsárral maximálisan egyet értek. Ebben a formában egy értelmetlen egyéni és nem csapat verseny. Nem is értem mit keres még az OB-k sorában a régi...

Üdv.
Bence


  ----- Original Message ----- 
  From: miklos mets 
  To: Márk Gárdonyi 
  Cc: Tajfuto lev.lista 
  Sent: Wednesday, June 05, 2013 4:58 PM
  Subject: Re: [Tajfutas] Nem, hát nem....


  Érdekes olvasni az utólagos véleményeket :-) csak hogy el ne felejtsük melyik országban élünk!


  A szenioroknak javaslom a szenior bizottságon keresztüli érdekérvényesítést, az élversenyzői bizottság az élversenyzők és az elnökség között tart kapcsolatot, az utánpótlás korúaknak is van képviselete, és a vélemények az elnökség előtt találkoznak, nem a listán.

  Most hirtelen nem tudom, mi lesz az elnökség következő nagyobb feladata, de javaslom mindenkinek, az előkészítés fázisában, a "szolgálati út" azaz szakosztályvezető, illetékes alelnök segítségével a véleményének hangot adni, az meghallgattatik, és megspórolhattok egy csomó feleslegesen a listára írt levelet.


  Gerzsonnak meg üzenem,  én is csak második olvasatra értettem meg az idézet szöveget, próbáld meg, ha nem megy, magánban írd meg mi nem világos?

  MM




  2013. június 5. 15:33 Márk Gárdonyi írta, <mark.gardonyi at gmail.com>:

    És a hagyományos csapatbajnokság mennyivel motiválja jobban a "versenyzői csoportok" kialakítását, mint a pontbegyűjtő csapat bajnokság (vagy a váltó)? Én továbbra sem látom az OCSB létjogosultságát.


    Üdv,

    Marci




    2013. június 5. 15:21 Bozán György írta, <bozan.gyorgy at gmail.com>: 


      2013.06.05. 14:19 keltezéssel, péter kovács írta:

        "A hagyományos CSB jelenlegi formájában tényleg elgondolkodtató, de most éppen arra kérnek mindenkit, hogy ötleteljen, milyen formában lehet megújítani, feldobni ezt a versenyszámot."


      A csapatbajnokságnak valamikor az volt (és lenne ma is) a lényege, hogy a klubokat versenyzői csoportok kialakítására ösztönözze.  Ne elégedjenek meg azzal, hogy van egy versenyzőjük (mondjuk Gyurkó Fanni) de nem tudnak mellé senkit sem állítani (mondjuk a VB-n). Az OCSB-n öt főt is lehetett indítani, a leggyengébb idő nem számított.
      Sőt valamikor, még az antivilágban, csak azok a klubok indíthattak csapatot az OCSB-n, akik ifi, ill. serdülő csapatot is ki tudtak állítani. Voltak akiknek ez nagyon nem tetszett, de a sportág fellendült és valahová eljutott.

      Most azon fáradozunk, hogy mindenkinek nagyon tetsszen, a fellendülés meg mintha nem volna érdekes.
      Boxi


      _______________________________________________
      Tajfutas mailing list
      Tajfutas at lazarus.elte.hu
      http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




    _______________________________________________
    Tajfutas mailing list
    Tajfutas at lazarus.elte.hu
    http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas






------------------------------------------------------------------------------


  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



--------------------------------------------------------------------------------


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130605/25272855/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról