[Tajfutas] Fwd: erdőtörvény

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2013. Júl. 30., K, 07:52:46 CEST


Sziasztok!

Mi fog történni az erdei utakon, ösvényeken elszórt lócitromokkal, erre
gondolt-e valaki? Akkor, amikor az eredeti levélben az erdei lovasokról
olvastam, még én sem. Csak most kapcsoltam, mivel az elmúlt hetekben több
túrát tettem a Budai-hegyekben, és helyenként nagyon oda kellett figyelnem,
ahol az ösvény sűrűn terítve volt lógombócokkal. Ilyen utak, ösvények
vannak a Pozsony-hegy, Budakeszi Vadaspark környékén, ahol tegnap hétfőn,
vagy például a Nyuszis-hegy és Kecske-hát területén, ahol a múlt héten
jártam. (Egyik is, másik is véletlenül a Petneházi üdülőkomplexum
közelében.)  Az ország más térségeit járva is maradtak hasonló emlékeim,
azt, hogy hol, nem jegyeztem meg. Egy kivételével. Ez még tavaly nyáron
történt. Szentendrén a Bükkös-patak menti tanösvény külső, beépítetlen
részén jártam egy 5 éves kisgyerekkel, aki nem tudott eléggé vigyázni és
belelépett, majd a cipőjéről a meztelen lábszárára is került egy kis friss
lószar. Szerencsére tudtam, hol van a közelben egy nyomókút, ahol le
lehetett mosni. Bár sajnos még menni kellett ehhez egy jó darabot.

Tudom a sablonos választ: Nevelés, meggyőzés, mert minden lovasra nem lehet
ellenőrt állítani. Kutyások esetén vajon mennyire vált ez be? Vajon nincs
most is tele a város Canis Mergával? És látott már valaki kutyán
szájkosarat buszon, villamoson? Mert én nagyon ritkán.

Egyáltalán van rá törvény, hogy a lóürüléket össze kell szedni a paci
gazdájának?

Üdv:
KGF






2013. június 14. 15:15 Marosffy Dániel írta, <marosffy at interface.hu>:

> Nem akarom újra felizgatni a közvéleményt, de ha már egyszer szóba került,
> itt az immár hatályos változat az erdei kerékpározásról (és lovaglásról, de
> az talán kevesebbeket érint).
>
> http://bikemag.hu/kiemelt/**megszavazta-az-erdotorveny-**
> modositasat-a-parlament-**jovunk-egy-sorrel-a-lovasoknak<http://bikemag.hu/kiemelt/megszavazta-az-erdotorveny-modositasat-a-parlament-jovunk-egy-sorrel-a-lovasoknak>
>
> Én nem vagyok annyira happy, mint ez a cikk, de privát véleményemet
> egyelőre megtartom magamnak.
>
> D.
>
>
> -------- Eredeti üzenet --------
> Tárgy:  erdőtörvény
> Dátum:  Fri, 14 Jun 2013 15:09:27 +0200
> Feladó:         Gerely Ferenc <gerely at t-online.hu>
> Válaszcím:      <gerely at t-online.hu>
> Címzett:        'Marosffy Dániel' <marosffy at interface.hu>
>
>
>
> Szia!
>
> Én nem tudok írni a listára, ha gondolod közreadhatod. A Bikemag cikke
> figyelemre méltó.
>
> Jó bringázást!
>
> Feró
>
> http://bikemag.hu/kiemelt/**megszavazta-az-erdotorveny-**
> modositasat-a-parlament-**jovunk-egy-sorrel-a-lovasoknak<http://bikemag.hu/kiemelt/megszavazta-az-erdotorveny-modositasat-a-parlament-jovunk-egy-sorrel-a-lovasoknak>
>
>
>
>
>
>
>
> ______________________________**_________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-**bin/mailman/listinfo/tajfutas<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20130730/b6c02fc6/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról