[Tajfutas] világversenyek

Kiácz Bence bence.kiacz at bcdtravel.hu
2013. Jan. 7., H, 09:32:18 CET


Sziasztok!

Zetor levelét azzal egészíteném ki, hogy a Skio Touron 3 magyar induló van, 
de csak Laura indul magyar színekben, illetve a csapatvezető (Csúcs András) 
első napi beszámolóját is továbbítom:

"Szombaton lezajlott a franciaországi Premanon-ban  a Skio Tour 
versenysorozat első versenye, egy hosszútávú, tömegrajtos verseny.

Ideálisnak egyáltalán nem mondható hóviszonyok fogadták a résztvevőket. 
Szerencsére, hogy a december elején lehúllott 120 cm-es hóból még maradt 
valami, de a nagy meleg nagyon olvasztja a havat. A verseny ideje alatt is 
+6 C fok meleg volt.

 Az első nap az oroszok szerepeltek a legjobban, nyertek a nőknél is és a 
férfiaknál is, sőt két-két emberük volt mindkét dobogón. A férfi dobogót a 
norvég  Kvale Hans Jorgen egészítette ki, míg a nőknél a bronzérmes nagy 
meglepetésre az amerikai Crocker Alison lett.  A győztesek személye nem 
meglepő, mindketten már többszörös világbajnokok. A nagy meglepetés az, hogy 
a svédek és a finnek (a hagyomámyosan nagy sítájfutó nemzetek) egyik 
táblázatban sem szerepelnek az első 7 között. Jól szerepeltek a svájciak, 
több dobogóközeli helyezésükkel.

A résztvevő három Csíkszeredai VSK versenyző sem szerepelt fényesen, de 
hosszú még a sorozat, lesz még javítási lehetőségük.

Eredmények - 1 nap, hosszútáv:

Férfiak (56 résztvevő):
1. Lamov Andrey    RUS
2. Kvale Hans Jorgen  NOR
3. Grigoryev Andrey   RUS
32. Csúcs Klaus  VSK Csíkszereda
40. Szép Zoltán  VSK Csíkszereda

Nők (38 résztvevő):
1. Machikova Polina  RUS
2. Tarasenko Yulia   RUS
3. Crocker Alison  USA
28. Fenyvesi Laura  VSK Csíkszereda

A verseny egy sprinttel folytatódik még szintén Franciaországban, majd 
következik Svájc és Olaszország."

Üdv.

Bence










----- Original Message ----- 
From: "Zentai László" <lzentai at caesar.elte.hu>
To: "LISTA Tájfutó" <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Sent: Saturday, January 05, 2013 10:32 PM
Subject: [Tajfutas] világversenyek


Sziasztok!

A napokban két nagy nemzetközi verseny(sorozat) is zajlik magyar
részvétellel:
1. Ma kezdődött a SkiO Tour sítájfutó versenysorozat (WRE - világranglista
versenyek) Franciaországban. I. 12-ig összesen 7 futamot rendeznek
Franciaországban, Svájcban és Olaszországban. Az egyetlen magyar résztvevő
Fenyvesi Laura a mai futamon 28. lett.
A versennyel kapcsolatos információk itt érhetők el:
http://www.skiotour.com/index.php/en/

2. A 2013-as tájfutó Világ Kupa első köre holnap kezdődik (azaz magyar idő
szerint 21.30 óta már zajlik) Új-Zélandon. A két magyar résztvevő Gyurkó
Fanni és Lenkei Zsolt. Összesen három futamot rendeznek. A honlap:
http://www.oceania2013.co.nz/
Sajnos az élő eredmények nagyon lassan (vagy inkább sehogy sem) jönnek:
http://o-lynxlive.com/

Üdv:

Zetor


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról