[Tajfutas] Sprint térképek ábrázolása

péter kovács kovacsp969 at gmail.com
2011. Sze. 7., Sze, 11:04:20 CEST


Itt azért az is kérdés, hogy tulajdonképpen mit akarunk?
Honnan is jött a sprint szám?
Voltak parktérképek gyerekek, kezdők okítására, elvétve buli versenyeket is
rendeztek rajta.
Aztán a 90-es évek második felében Martenssonék kitalálták a Park World
Tour-t, aminek az volt az értelme, hogy a világ élmezőnyét mindenhova
elhurcolták azzal, hogy nézzétek, milyen látványos sportág tud ez lenni.
(Láttam olyan képet is, ahol a Stockholmi állatkertben a tigrisszekció
fölötti kötélhídon haladt a versenyző a pontja felé)
Volt is értelme a dolognak, pl. sok verseny volt Kínában, és lám, most már a
VB-ken is egyre jobb eredményeket érnek el a kínaiak.
Tehát az eredeti cél a népszerűsítés volt, ez be is jött.

Aztán jött az élsport része, amikor az IOF tulajdonképpen lenyúlta a
parkversenyeket azzal, hogy nem a World Wide Orienteering Promotion
(Martenssonék cége) rendezhette meg a világbajnokságot (úgy tudom, hogy
szerették volna), hanem integrálták a VB-rendszerbe.
Tehát a cél az a tájfutás nagyközönség elé vezetése volt.

Szerintem a sprint OB-knak is részben célja kell hoy legyen a Zemberek elé
kerülés, még ha ez bizonyos esetekben a teljes objektivitás káráa is megy.
Mondhatnánk azt, hogy csak buli versenyeket viszünk be a városba, de azért
mégis más látvány, ha pocakos öregurak (én is ebbe az irányba tartok)
kóvályognak a pontok körül, mint ha izmos férfitestek vagy karcsú,
kidolgozott női idomok suhannak át lendületesen a főtéren.
Nyilván a városi versenyek előkészítése sokkal nehezebb, szeretágazóbb,
hiszen a pontok őrzése, a zavaró tényezők minimalizálása, vagy a potenciális
nézők informálása/tájékoztatása, stb. mind feladat kell hogy legyen.

Fentiek mellett persze lehet azért erdei, vagy teljesen parkos környezetben
is sprint OB-t rendezni, de ott azért kevésbé fogjuk elérni eredeti
célunkat, kevesebb nézőre számíthatunk majd . Ha csak magunknak akarunk
játszani, akkor tényleg jó Bócsa és a Zajnát, de ott max. egy mezőőr vagy
erdőkerülő (rosszabb esetben természetvédő) fog látni minket.
Szerintem azok a terepek igazán kiválóak mondjuk középtávra, ez az idei
KOB-on remekül meg is látszott.

Kovács Péter
BBB

2011/9/7 Pap Attila <papattila at petrolterv.hu>

> Vagy...
> Erdőbe, parkba kell vinni a ROB-ot is.
> Egy Tázlár, Bócsa, Zajnát-hegyek stb. szintű terepen egy kis részt
> precízebben kihelyesbíteni 4e méretarányban...egyik felén selejtező,
> másikon
> döntő...
> Nem kell embereket kerülgetni, feltúrásokkal bajlódni, kapukat
> zárni/nyitni,
> félni a bóják ellopásától, nem kell forgalomirányító, kerítés.
>
> Azt hiszem, aki életében már futott Kaskantyún vagy Bócsán, az tudja, hogy
> egy boróka labirintus legalább akkora izgalmat jelent, mint egy városi
> zeg-zugos rész.
> Mondom ezt úgy, hogy szeretem (vagy inkább szerettem) a városi futásokat.
> De az idei ROB után a délelőtti park / rekettyés kontra délutáni város után
> nálam a délelőtti futam nyert.
>
> Persze ott van, hogy kevésbé látványos, de ha megkérdeznénk a váci
> polgárokat, hogy a fesztivál közepén rohangáló versenyzőkről mi a
> véleménye,
> lehet megdöbbentő válaszokat kapnánk.
> Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a belvárosban lakó házigazdánk semmit
> nem tudott a versenyről...
>
> Üdv,
>
> PA
>
> -----Original Message-----
> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János
> Sent: Wednesday, September 07, 2011 9:30 AM
> To: Zentai László; LISTA Tájfutó
> Subject: [Tajfutas] Sprint térképek ábrázolása
>
> Sziasztok,
> Zetor által említett szabályzati pont alkalmazása bennem is kérdéseket
> vetett fel a WMOC2011 pécsi térképének készítésénél. Az ábrázolási
> problémát
>
> felvetettem a szakmai stábnak, akik a mellékelt minták közül a 2. -ra adták
> a voksukat, én is ezt szorgalmaztam, mert mutatósabb, de ténylegesn semmi
> információt nem ad a versenyzőnek. (Az 1. megoldás meggyorsítaná a térkép
> rajzolását is.
> Ezért is szorgalmazom erőteljesen, hogy legyen egy kis "konferemcia" a
> sprint térképek javításával és rajzolásával kapcsolatban.
> Üdv,
> Janó
>
>
>
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 6442
> (20110906)
> __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>
> http://www.eset.hu
>
>
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 6442
> (20110906)
> __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>
> http://www.eset.hu
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110907/cf74ba5a/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról