[Tajfutas] sprint OB

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2011. Sze. 7., Sze, 07:58:03 CEST


Sziasztok!

 

Meglep a döntő és selejtező felcserélésére vonatkozó javaslatok viszonylag
nagy száma, mert számomra egyértelműen a döntő terepe, illetve pályái tűntek
jóval technikásabbnak. 

 

A selejtezőn úgy éreztem, hogy csak rohanok/rohanni igyekszem, és próbálom
tartani az irányt, néha mondjuk ezt sűrűbb részen kellett megvalósítani, ami
persze nehezítette a feladatot. A döntőn viszont éppen a több
útvonalválasztást is kínáló átmenet miatt. Lehet, hogy tényleg befolyásoltak
az útvonalválasztást a talán nem tökéletes térképi ábrázolások, de én
Vöcsökkel értek egyet. Nekem is elég egyértelműnek tűnt valamennyi átjáró,
fal, tiltottnak ábrázolt terület stb., a pvilon mögé "eldugott pont" nekünk
mondjuk nem volt, azt el tudom képzelni, hogy zavaró lehetett. Alighanem a
helyszínen az volt a legnehezebben kezelhető eset, mert egy mobil sátor
épült hirtelen a pont elé. Mondjuk a fájós vádlim miatt túl nagy
futósebességre nem voltam képes lehet, hogy ez is segített a térkép helyes
kiolvasásában, meg nekem szerencsére még a szemem is elég jó, miközben
tudom, hogy az idősebbek többnyire már jelentősen rosszabbul látják a
térképet. Biztos, hogy nehezebben tudták pl. megítélni, maradt-e hely a
sraffozás mellett el lehet ott futni vagy sem, vagy, hogy egy adott helyen,
ahol átjárhatónak néz ki egy kerítés vagy fal, ott valóban vékonyabb-e az
adott vonal. Egy helyet azért még így is benéztem én is, ahol vastag
vonallal volt jelölve egy valóban zárva is levő kapu, amin sokan szívesen
kifutottunk volna szerintem, ha lehet:-). Emiatt viszont úgy éreztem csak
magamat szidhatom a rendezőket nem.

 

üdv. Viktor

 

 

 

 

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Molnár Attila
Sent: Tuesday, September 06, 2011 8:51 PM
To: 'Kéri Gerzson'
Cc: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] sprint OB

 

A hely adott, azon nem tudsz változtatni (a körbe befutó vonalak szögéből
számolja ki valahogyan).

Azt tudod megadni, milyen messze legyen a körtől.

 

Illetve amit kell(!) ilyenkor: manuálisan, egyesével eligazgatni a számokat
exportálás után.

Elismerem, hogy nem kis feladat tud lenni hajnali 2 -kor ...

 

 

Szerencsésebbnek tartottam volna, ha két futam helyszíne fel lett volna
cserélve:

- reggel még mindenki alszik a belvárosban

- technikailag sokkal jobb volt szerintem a délelőtti terep

 

Mozsár

 

----- Original Message ----- 

From: Jankó Tamás <mailto:jankot at t-online.hu>  

To: 'Kéri Gerzson' <mailto:gfkeri at gmail.com>  ; tajfutas at lazarus.elte.hu 

Sent: Tuesday, September 06, 2011 12:53 PM

Subject: Re: [Tajfutas] sprint OB

 

Gerzson!

Mindent felül lehet bírálni. Kérdés csak az, a rendező mennyire
lelkiismeretesen, versenyzői szemmel nézve csinálja meg a végső rajzolatot.

Üdv
Tamás


-----Original Message-----
From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kéri Gerzson
Sent: Tuesday, September 06, 2011 12:39 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] sprint OB

Sziasztok!

Én nem értek az OCAD-hoz (-hez?), nem is akarom megtanulni. Azért
megkérdezem, hogy az OCAD automatikus ténykedését nem lehet
felülbírálni a térkép (vagy pálya berajzolás) minőségének javítása
érdekében?

Nem felejtem el, hogy amikor megjegyeztem, hogy a Zala Kupa sprint
térképen a kerítések tüskéi nagyon rosszul látszottak, azt a választ
kaptam, hogy az OCAD rajzolta ilyennek. Nem akartam Fehér Feriékkel
tovább kekeckedni, mert egyébként nagyon szuper volt az idei 3 futamos
Zala kupa rendezése. Mégse tudok napirendre térni a kérdés felett,
mert azóta már sok más versenytérképen a zalaegerszegi térképpel
ellentétben jól látszottak számomra a kerítések tüskéi. (Az is lehet,
hogy a fekete festék volt kifogyóban, és ez okozta talán a problémát.)

Üdv:
Kéri Gerzson

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110907/5513b03c/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról