[Tajfutas] Honlapos terkep palyaja (ex-Re: Május 15-i versenyalkalmak)

BEJCZI Gabor bejczi at freemail.hu
2011. Május. 9., H, 16:04:53 CEST


Üdvözletem!

A hármashatárhegyi/fenyőgyöngyés pályával kapcsolatosan írok 
(http://www.tajfutas.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=105&Itemid=46)

Két héttel ezelőtti hétvégén gondoltam, hogy kiviszem a gyerekeimet (7 
és 11) és kirándulás keretén belül ismerkedünk a tájfutással, az erdőben 
tájékozódással. (Főleg azután, hogy 7 éves fiam a győri Elektromos kupán 
mintha kedvet is kapott volna hozzá)
Nagy lelkesedéssel indultunk neki a Fenyőgyöngyétől bólyát keresni (vagy 
valami arra hajazó utalást), de sajnos a 3. pont után végképp rá kellett 
jönnünk, hogy itt mi bizony semmit nem fogunk találni... Ezután 
átváltottunk teljesen kiránduló üzemmódba, ami ugyan szintán kellemes 
volt, de már másról szólt. Viszont a kezdeti lelkesedés és érdeklődés 
kicsit csökkent. Fiam ennek ellenére még a később is próbálkozott néhány 
helyen, de eredménytelenül... (lányom pedig furán nézett már rám...)

Igaz, hogy a honlapon úgy szerepel, hogy 2010-ben indul a program, ami 
ugye tavaly volt. De ha még elérhető a honlapon, akkor érdemes lenne 
valamilyen bólyára hasonlító jelölést (akár a fára/sziklára kifestett 
csíkokat) tenni a pontokhoz - ha már számokat nem is, mondván, a 
számgyűjtögetős játék már lejárt. (bár ez is ellentmondana a honlapon 
olvashatónak, ami szintén nem fer.)
Nem tudom, hányan találtak rá az oldalra és vágtak/vágnának neki, majd 
torkollott/torkollik a lelkesedésük teljes frusztrációba, hogy utána még 
a közelébe se szagoljanak a jövőben a tájfutásnak... Gondolom nem ez a cél.
Vagy egy másik megoldás: a honlapról való törlés... :-/

Üdvözlettel:
Bejczi Gábor



2011.05.04. 18:55 keltezéssel, Kelemen János (netquick) írta:
> Szia Pisti,
> Írnál erről bővebben? Hol lehet fellelni az általad említett térképet 
> a honlapon?
> "És begyűjtöm az mtfsz honlapon levő térkép bejelölt pontjait és 
> beküldöm a megfejtési számot (?) (Igaz még vasárnap sehol sem volt 
> semmi jel , sem szám kirakva :-D!!!!!!)
> Üdv,
> Janó
>
>     ----- Original Message -----
>     *From:* Vida Istvan <mailto:vipisti at vipmail.hu>
>     *To:* Zoltan Szlavik <mailto:z.szlavik at gmail.com>; Jankó Tamás
>     <mailto:jankot at t-online.hu>; tajfutas at lazarus.elte.hu
>     <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>
>     *Sent:* Wednesday, May 04, 2011 1:43 PM
>     *Subject:* Re: [Tajfutas] Május 15-i versenyalkalmak
>
>     Én a KŐBÁNYA PONTBEGYŰJTŐRE MEGYEK FENYŐGYÖNGYÉHEZ!! INGYENES!
>       És begyűjtöm az mtfsz honlapon levő térkép bejelölt pontjait és
>     beküldöm a megfejtési számot (?) (Igaz még vasárnap sehol sem volt
>     semmi jel , sem szám kirakva :-D!!!!!!)
>     No azért először a Feri bácsi versenyét sem hagyhatom ki :-)
>     Pisti
>

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110509/2f225747/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról