[Tajfutas] érem... helyett!

Hites Viktor tajfutas at freemail.hu
2010. Sze. 14., K, 22:10:54 CEST


Szia István!

 

Egyetértek azzal, hogy legalább olyan jók a szerdai versenyek, mint a
országos bajnokságok, csak kicsit más a két műfaj, bár az is igaz, hogy
tájfutásban azért kicsit még ez is összemosódik. Bár nem sok szerdai
budapesti versenyen voltam eddig (talán egyen igen, de ebben sem vagyok
biztos). Mindenesetre azért az a benyomásom, van azért különbség ezek és az
OB-k színvonala, de leginkább egy OB körítése között. A szerdai versenyek
többségére max egy új parktérkép készül, de újonnan helyesbített erdei
térképről ritkán hallani szerdai kisverseny esetén. Én még nem nagyon
hallottam egyedi érem kiosztásáról szerdai kisversenyen, emblémázott pólóról
is ritkán, de 80-100 pont felvezetésének szükségességéről sem, max. ha a
Gigasprint vagy a Lindenberg Kázmilla emlékversenyről volt szó, sőt a helyi
TV is ritkán jelenik meg a szerdai kisversenyeken stb. stb. Szóval azért van
különbség a kettő között.

 

Ugyanakkor egyetértek Veled, hogy ott lenne a helye a fiataloknak is ezeken
a kisversenyeken. Az a benyomásom ugyanakkor, hogy egyre kevesebb fővárosi
klub foglalkozik utánpótlás neveléssel, emellett pedig úgy tűnik nem olyan
egyszerű azt sem megszervezni, hogyha lenne is gyerkőc, aki elinduljon a
versenyeken, az oda is jusson azokra. Sokszor többnek tűnik jóval az utazási
költség az általad is írt alacsony nevezési díjnál, az utazásra fordított
időigényről pedig már ne is beszéljünk.

 

Szóval kellenének a fiataloknak a hétközi edzőversenyek, csak legyen, aki
foglalkozik gyerekekkel, oda viszi őket a versenyekre, és azok legyenek
elérhető helyen a számukra! Az autóval közlekedő és esetleg több
szabadidővel rendelkező önköltségen versenyző szeniorok könnyebben megoldják
a dolgot! 

 

Üdv. Viktor

 

  _____  

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Vida Istvan 
Sent: Tuesday, September 14, 2010 2:09 PM
To: Kovacs Zoltan ; Bozán György ; 'Országos Tájfutó Levlista' 
Subject: Re: [Tajfutas] érem... helyett!

 

 

-- Eredeti üzenet --

Feladó: Kovacs Zoltan  <mailto:kovako at freemail.hu> <kovako at freemail.hu>

Címzett: Bozán <mailto:bozan.gyorgy at gmail.com>  György
<bozan.gyorgy at gmail.com>, Bozán György <bozan.gyorgy at gmail.com>, Országos
Tájfutó Levlista <tajfutas at lazarus.elte.hu>

Elküldve: 2010. szeptember 14. 1:41

Tárgy : Re: [Tajfutas] érem

 

Hogy mért verjük a tam-tamot?

Egy hete olvastam ezeket a sorokat egy általam igen megbecsült ember
leveléből, idézem:

 

"A sportág vezetése halvány, leginkább csak a háttérben marad, nehezen dönt,
mintha azt akarná bizonyítani: ránk nincs is szükség.

A szenior korosztály alig lát túl a szerdai versenyek horizontján, csak
elvétve vállalják az egész sportágat előrevivő feladatok felelősségét.


Az idézet elejével messzemenően egyetértek!! Ha az SI bevezetése az MTFSZ-en
múlott volna még ma sem használnánk!! A szerdai népszerűsítők, edzőversenyek
bevezetése sem a szövetségünkön múlott!!! Ezek az olcsó megmérettetések
(max.500.-), legalább olyan jók mint egy 2x15 perces (á:2200-4000.-)
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGNAK nevezett felhajtás!! 
Ha a kiírást (MEGHÍVÁST!!) célnak megfelelően írjuk ki, megfelelő
hely,időpont, nem 1-2 hónappal előbbi nevezés, valamint magas nev. díj,
akkor van résztvevő, 
Ha a Szerdai versenyeken az ifjabbak is többen indulnának, nem itt
tartanának kiválasztottjaink!!! Ha kellő meggyőzés, megfelelő propaganda és
marketing lenne szövetségünknél már az iskolákban KÖTELEZŐEN tanítanák a
tájfutást!! Ja és sokkal kevesebb göthös ember járna a gyógyítani sem tudó
orvostudósainkhoz!!!
Sajnos CSAK  EGYEDÜL A MONSPART SACI az aki igazán értékelni és megfelelő
helyre szeretné emelni a TÁJFUTÁS SPORTJÁT!
Uff! Mondom a magamét!! Vida Pisti

Sok az uli-buli verseny. Kevesebb, de színvonalas rendezvények kellenek. A
Váltó Liga sem éri el a célját, mert ha nincsenek nagyobb mezőnyök, nincs
rivalizálás sem.

Az üzleti tájfutásé a jövő. De erről majd később.

 

Bozán György"

 

Hát úgy látom együtt verjük kedves sporttárs!

 

Kova

 

 



"Bozán György" <bozan.gyorgy at gmail.com> írta:

 

Kedves Sporttársak, miért veritek most a tam-tamot?
Volt már pár éve ROB érem nélkül, akkor senki sem dohogott.
Jó verseny, jó kis játék - bajnokságnak hívjuk.
Tavaly a legrangosabb bajnokságon Szögligeten ragasztott érem volt.
A győzelem értékét a pálya, a térkép, a VB hangulata adta meg.

A POCSB után várható a POEB (pontbegyűjtő egyéni) rendszerbeállítása.
Ebből lehet sprint, normál és hosszútávú: éjjel és nappal is.
Mi lesz majd akkor egy országos bajnokság értéke?
Bx

2010-09-13 21:36 keltezéssel, Kinde Tünde írta: 

A mi gyerekeink szeretik az oklevelet is, érmet is. Bajnokságon leginkább
egyszerre. Érmet mutatni, oklevelet falra kitűzni kérik be az iskolába. 

 

Anno, még tájFUTÓ koromban nyertem egy bajnoki címet, egy szomszédos
országban. Akkor minden bajnokságon, minden évben, minden bajnok kapott
érmet, oklevelet( mappa keménységű, két oldalra nyíló, kívülről nemzeti
szalag mintával körbenyomottat) és egy "bajnoktrikót". Ez a bajnoktrikó egy
pulóver volt, mely a nemzeti színekből készült. Mindig ugyanolyan. Akinek
volt ilyen, arról lehetett tudni, hogy bajnok, vagy az volt. Itt őrzöm a
szekrényben. :-) Az elv kicsit hasonlított a Hungária Kupák sárga
győztespólójára, csak ez bajnoki. A dobogósok érmet és oklevelet kaptak.

 

Nem tudom, milyen költségekkel jár egy ilyen jellegű jelképes, de mégis
sokaknak sokat jelentő díjazás. Nem feltétlenül mindegyik kategóriában, de a
gyerekeknél mindenképpen szükséges lenne ez a fajta motiváció. (Kicsit
túltekintve a tájfutásba beleszületett, vagy már fiatalon gyökeret eresztett
ifjakon, ott vannak az iskolatársak, osztálytársak, akiknek nem valamiféle
média által tukmált gumisztár példaképre van szükségük, hanem ezekre a velük
együtt küzdő kis sportolókra, akikre ilyen módon figyelnek fel, hogy látják
az érmeket, okleveleket.) 

 

üdv,

tündi

 

 

From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kovács Gábor
Sent: Monday, September 13, 2010 3:19 PM
To: Országos Tájfutó Levlista
Subject: Re: [Tajfutas] érem

 

Igen ez így van, ahogy Péter írja, sokan sokféleképpen gondolkodnak.
Van aki az érmeket, kupákat tartja fölösleges porfogónak. Más viszont
büszkén teszi ki vitrinbe, polcra, falra, viszi megmutatni az iskolába.
Van aki azért szereti az oklevelet, mert az legalább kis helyen elfér. Nagy
családban v. egyesületben azért is jó mert néhány év után is kiderül rőla,
hogy ki kapta... Más meg nem szereti, mert az csak egy darab papír.
Van aki a pólót szereti, mert azt el lehet hordani, ha felveszi pl. a
Hungária Kupa többnyire szokásos sárga pólóját, mindenki látja róla, hogy ő
a napi győztes. Éremmel a nyakukban már kevesebben mászkálnak. Más meg nem
szereti a sokadik pólót, ami egy idő után kinyúlik, kifakul, szétszakad,
stb.
Van aki az enni-innivaló ajándékot szereti, szenioroknak jó lehet az üveg
bor, BR-ben a karton sör, bár ha absztinens nyeri, akkor meg az a gond.
Talán a csokit mindenki megeszi.
Van aki a praktikus ajándékot szereti, kempingszék, hátizsák, zseblámpa,
polifoam, termosz, stb., más meg nem, mert már úgyis van neki.
Ötletes ajándék volt az idei éjszakai OB-n az éjjeliszekrényre való lámpa
("Tiffany") meg a Szélrózsán a petróleumlámpa.
    Szóval sokfélék vagyunk, ezért csak egy dolog tűnik biztosnak, elég
nehéz olyan díjazást összehozni, ami mindenkinek elnyeri a tetszését....

KG


----- Original Message -----
From: "Vankó Péter" <vanko at mono.eik.bme.hu>
To: <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Sent: Monday, September 13, 2010 2:42 PM
Subject: Re: [Tajfutas] érem


OK, bajnokságokon legyen érem (legalább a fiataloknak és az elitben) - bár
én szeniorként ott is meglennék nélküle.

Más versenyeken - főleg szenior kategóriákban - viszont szerintem teljesen
felesleges. Főleg a tömeggyártott, ragasztott érmek - ezekkel nincs mit
tenni, mint kidobni. Akkor meg csak felesleges pénzkidobás.
Egy csokinak (vagy főleg egy jó bornak :-) ) sokkal több értelme van (azt
meg lehet enni-inni :-) ), de én a pólóknak is örülök (bár a feleségem
szerint már így se férek el a szekrényben a rengeteg tájfutópólótól).

Ez csak 1 vélemény, tudom, mások mást gondolnak.

Üdv
VP

 

  

 _______________________________________________ Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
<http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas   




  


Kedves Sporttársak, miért veritek most a tam-tamot? 
Volt már pár éve ROB érem nélkül, akkor senki sem dohogott.
Jó verseny, jó kis játék - bajnokságnak hívjuk.
Tavaly a legrangosabb bajnokságon Szögligeten ragasztott érem volt.
A győzelem értékét a pálya, a térkép, a VB hangulata adta meg.

A POCSB után várható a POEB (pontbegyűjtő egyéni) rendszerbeállítása.
Ebből lehet sprint, normál és hosszútávú: éjjel és nappal is.
Mi lesz majd akkor egy országos bajnokság értéke?
Bx

2010-09-13 21:36 keltezéssel, Kinde Tünde írta:

  
  
  





  
  A
mi gyerekeink szeretik az oklevelet is, érmet is. Bajnokságon leginkább
egyszerre. Érmet mutatni, oklevelet falra kitűzni kérik be az iskolába.
  
   
  Anno,
még tájFUTÓ koromban nyertem egy bajnoki címet, egy szomszédos
országban. Akkor minden bajnokságon, minden évben, minden bajnok kapott
érmet, oklevelet( mappa keménységű, két oldalra nyíló, kívülről nemzeti
szalag mintával körbenyomottat) és egy &#8222;bajnoktrikót&#8221;. Ez a
bajnoktrikó
egy pulóver volt, mely a nemzeti színekből készült. Mindig ugyanolyan.
Akinek volt ilyen, arról lehetett tudni, hogy bajnok, vagy az volt. Itt
őrzöm a szekrényben. J
Az elv kicsit hasonlított a Hungária Kupák sárga győztespólójára, csak
ez bajnoki&#8230; A dobogósok érmet és oklevelet kaptak.
   
  Nem
tudom, milyen költségekkel jár egy ilyen jellegű jelképes, de mégis
sokaknak sokat jelentő díjazás. Nem feltétlenül mindegyik kategóriában,
de a gyerekeknél mindenképpen szükséges lenne ez a fajta motiváció.
(Kicsit túltekintve a tájfutásba beleszületett, vagy már fiatalon
gyökeret eresztett ifjakon, ott vannak az iskolatársak, osztálytársak,
akiknek nem valamiféle média által tukmált gumisztár példaképre van
szükségük, hanem ezekre a velük együtt küzdő kis sportolókra, akikre
ilyen módon figyelnek fel, hogy látják az érmeket, okleveleket.) 
   
  üdv,
  tündi
   
   
  
  
  From:
tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
[mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kovács
Gábor
  Sent: Monday, September 13, 2010 3:19 PM
  To: Országos Tájfutó Levlista
  Subject: Re: [Tajfutas] érem
  
  
   
  
  Igen ez így van, ahogy Péter írja, sokan
sokféleképpen gondolkodnak.
Van aki az érmeket, kupákat tartja fölösleges porfogónak. Más viszont
büszkén teszi ki vitrinbe, polcra, falra, viszi megmutatni az iskolába.
Van aki azért szereti az oklevelet, mert az legalább kis helyen elfér.
Nagy
családban v. egyesületben azért is jó mert néhány év után is kiderül
rőla,
hogy ki kapta... Más meg nem szereti, mert az csak egy darab papír.
Van aki a pólót szereti, mert azt el lehet hordani, ha felveszi pl. a
Hungária Kupa többnyire szokásos sárga pólóját, mindenki látja róla,
hogy ő
a napi győztes. Éremmel a nyakukban már kevesebben mászkálnak. Más meg
nem
szereti a sokadik pólót, ami egy idő után kinyúlik, kifakul, szétszakad,
stb.
Van aki az enni-innivaló ajándékot szereti, szenioroknak jó lehet az
üveg
bor, BR-ben a karton sör, bár ha absztinens nyeri, akkor meg az a gond.
Talán a csokit mindenki megeszi.
Van aki a praktikus ajándékot szereti, kempingszék, hátizsák, zseblámpa,
polifoam, termosz, stb., más meg nem, mert már úgyis van neki.
Ötletes ajándék volt az idei éjszakai OB-n az éjjeliszekrényre való
lámpa
("Tiffany") meg a Szélrózsán a petróleumlámpa.
    Szóval sokfélék vagyunk, ezért csak egy dolog tűnik biztosnak, elég
nehéz olyan díjazást összehozni, ami mindenkinek elnyeri a tetszését....
  
KG
  
  
----- Original Message ----- 
From: "Vankó Péter" vanko at mono.eik.bme.hu>
To: tajfutas at lazarus.elte.hu>
Sent: Monday, September 13, 2010 2:42 PM
Subject: Re: [Tajfutas] érem
  
  
OK, bajnokságokon legyen érem (legalább a fiataloknak és az elitben) -
bár
én szeniorként ott is meglennék nélküle.
  
Más versenyeken - főleg szenior kategóriákban - viszont szerintem
teljesen
felesleges. Főleg a tömeggyártott, ragasztott érmek - ezekkel nincs mit
tenni, mint kidobni. Akkor meg csak felesleges pénzkidobás.
Egy csokinak (vagy főleg egy jó bornak :-) ) sokkal több értelme van
(azt
meg lehet enni-inni :-) ), de én a pólóknak is örülök (bár a feleségem
szerint már így se férek el a szekrényben a rengeteg tájfutópólótól).
  
Ez csak 1 vélemény, tudom, mások mást gondolnak.
  
Üdv
VP
  
  
  

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
  




_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas




  _____  


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
 <http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100914/dccc26af/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról