[Tajfutas] POCSB elemzés

péter kovács kovacsp969 at gmail.com
2010. Sze. 8., Sze, 11:50:13 CEST


Ennek azért erősen ellentmond Kelemen Janó N21 elemzése, ahol úgy lett igen
kicsi a különbség az első kettő között, hogy alapjaiban más felosztással
futottak.

A tavalyi eltérésekhez csak óvatosan szabad hasonlítani, mert itt általában
rövidebb pályák voltak, a győztes idők is 5-25 perccel javultak egyes
kategóriákban, ennek megfelelően a különbségek is csökkenhettek.

Nem tudom, hogy a csapatokon belüli idők szorosságánál mire gondolsz, de ha
arra, hogy a célidők nagyon közeliek, akkor ez azért van, mert a befutónál
vannak akik összevárják egymást. Mások meg befutnak, és utána mennek vissza
buzdítani, náluk azért lehet nagyobb a különbség.

Egyébként ha az általad említett pontfelhőből kellene begyűjteni a pontokat,
ott ugyanúgy az útvonal optimalizálásra kellene törekedni, bár feltehetőleg
jóval több variáció lehetne mint így.
Tavaly még én sem értettem, hogy miért kell a fix pálya a begyűjtendők
mellé/alá (és miért nem szabadon választható minden pont), most már látom,
hogy azért, hogy egy minimum szintet megköveteljen, ne legyen olyan, hogy
valaki a rajtből a gyűjtőre megy, mígy a többiek szüretelnek.

Kovács Péter
BBB




2010/9/8 Bozán György <bozan.gyorgy at gmail.com>

>  Persze felesleges a szavakon lovagolni.
> Ezen a versenyen meglehetősen szorosak voltak az eredmények -
> - még a csapatokon belüli idők is. (tavaly ez más volt)
> Ezért mondom, hogy szerintem itt nem a pontbegyűjtésen, hanem
> az útvonal optimalizáláson volt a hangsúly.
> Ahogy normál versenyen, ha választhat ugyan két pont között akár
> három útvonalat is, de mindegyiken ugyanannyi a menetidőd.
> Bx
>
>
> 2010-09-08 10:24 keltezéssel, péter kovács írta:
>
> Én a csapattársaimmal teljesítettem egy fix pályát, és mellesleg
> begyűjtöttünk hárman 25 ep.-t. Lehet, hogy más nem így csinálta, de nekünk
> pontbegyűjtő volt.
>  Ennek számtalan változata létezhet, a Boxi által vázolt is, svájcban meg
> állítólag egy dugókával megy a csapat, és úgy osztják el a pontokat ahogy
> akarják.
> Azok is pontbegyűjtő versenyformák, meg ez is az volt.
>
>  Kovács Péter
> BBB
>
>
>  2010/9/8 Bozán György <bozan.gyorgy at gmail.com>
>
>> Ez a POCSB nem igazán a pontbegyűjtésről szól.
>> (a vita el is kanyarodott róla...)
>> Akkor szólna a pontbegyűjtésről, ha lenne a begyűjthetőség
>> határán lévő pontfelhő és egy fix idő amin belül minden
>> csapattagnak be kell érni.
>> Bx
>>
>> 2010-09-07 18:00 keltezéssel, Muszély György írta:
>>
>>  Egy bizonyos taktika, amelyik eddig szerintem bevált, elvesztené az
>>> értelmét. Tudok olyan csapatokról, akik majdnem nulla időt fordítanak a
>>> szétosztásra.
>>> Sőt, még az se lenne fontos, hogy nagyjából arányosan terheljük a
>>> különböző képességűeket. Kizárólag az számítana, hogy hogyan lehet a
>>> legrövidebb vonalakra felfűzni az összes pontot. Természetesen a leggyorsabb
>>> kapná a leghosszabbat. Ez egy egészen másfajta verseny lenne.
>>>
>>> Üdv.
>>>
>>> M. Gy.
>>>
>>> -----Original Message-----
>>> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:
>>> tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János (netquick)
>>> Sent: Tuesday, September 07, 2010 5:43 PM
>>> To: tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> Subject: Re: [Tajfutas] POCSB elemzés
>>>
>>> Írtam már előzőleg, hogy én eddig a partvonalról követtem a POCSB
>>> életútját,
>>> születése óta.
>>>
>>> Ez az első alkalom, hogy picit belemélyedek az elemzésébe.
>>>
>>> Szintén írtam azt is, hogy a rajt és célbaérkezés látványosságán kellene
>>> elmélkedni.
>>>
>>>
>>>
>>> Nagyon elvesztené az értelmét a versenyforma, ha a három futó eredményét
>>> összeadnák, és ez adná a csapat eredményét? Ezzel minden csapattárs rá
>>> lenne
>>> kényszerítve arra, hogy legalább hajrázzon. A csapatok a rajtban azonnal
>>> kapnának egy "farsta" dobást és ezt követően találkoznának az A ponton,
>>> ahonnan már osztogathatnák egymásnak a feladatokat.
>>>
>>> Üdv,
>>>
>>> Janó
>>>
>>>
>>>
>>> Magánban kaptam az alábbi mondatokat, de nagyon tanulságosak a leírtak és
>>> én
>>> nem is figyeltem fel rá:
>>>
>>> "A táblázatból csak az derül ki, hogy a PVSK leányok 9 perccel tovább
>>> szépítkeztek a rajtnál. Ekkora előnyt adni? Igaz, sokkal jobban osztották
>>> fel a feladatot, de mire ezzel elkészültek, már behozhatatlan lett a
>>> hátrányuk..............."
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>> Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
>>> áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
>>> az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje,
>>> úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet
>>> küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a
>>> rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az
>>> üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az
>>> üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
>>>
>>> This message and any attachment are confidential and are legally
>>> privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to
>>> whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the
>>> intended recipient, please telephone or email the sender and delete this
>>> message and any attachment from your system. Please note that any
>>> dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
>>> information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
>>> other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and
>>> strictly prohibited.
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100908/4e6e6d52/attachment.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról