[Tajfutas] Köszönjük a TIPO-nak az Országos Diákolimpia normáltávjának pótlólagos megrendezését!!

Pataki Gábor gabor.pataki at bizol.hu
2010. Jún. 21., H, 22:02:12 CEST


Sziasztok,

Az alábbiakban megfogalmazottakhoz fűznék hozzá néhány szót,

Mint gyakorló szülő, - az egyik lányom most nőtt ki ebből a 
korosztályból, a másik most nő bele - bennem is 
megfogalmazódtak-megfogalmazódnak hasonló gondolatok.
Ebben a kategóriában - FNII - és általában 10 esetleg 12 D - ben valóban 
nem annak a néhány gyereknek kellene a pályát tervezni aki "hozza" a 
győztes időt. Személyes tapasztalataim alapján ez inkább elveszi a 
kedvét a kicsiknek, és mondom ezt úgy, hogy a nagyobbik lányom, a 
fentebb említett, "győztes időt hozók" közé tartozik. Mint versenyekre 
rendszeresen járó, valamint az eredményeket figyelő, az alábbiakkal 
találkoztam, amik szerintem problémásak :

Túl hosszú pályák: miért kell egy 8,9,10éves gyereknek 5 km fölötti 
pályát kitűzni, néha 100 vagy még annál is több szinttel, ráadásul 5-6 
ponttal? Nem válasz erre az, hogy levágva csak a fele, vagy még annál is 
kevesebb a táv is és a szint is. Nem válasz, mert akkor csak néhány az, 
- és ki merem jelenteni, hogy ez max. 5-6 gyereket jelent - , akinek ez 
tényleg verseny, és aki tényleg élvezi, és tud úgy tájékozódni, hogy 
képes legyen mindenhol levágni. A többinek leginkább túlélő gyakorlat, 
ami esetleg végleg elveszi a kedvét a versenyzéstől, és magától a 
tájfutástól is. Ha utánpótlást szeretnénk nevelni, ez is szempont 
kell(ene), hogy legyen. Ráadásul kevés a pont, annak a "szerencsétlen" 
gyereknek, - aki még csak a szalagon tud menni - számára iszonyúan 
hosszú ideig fut-gyalogol, amíg elér a következő pontjához. Ekkora 
korban sem a távolság érzet, sem a idő érzet nem olyan fejlett, hogy 
ránézve a térképre el tudja képzelni, mikor fog odaérni.

Pályatervezés: Senkit nem akarok megbántani (mert nem ez a célom), ezért 
sem sem versenyt, sem nevet, sem helyszínt nem említve; az elmúlt 3-4 
évben a versenyek nagyobb hányadában azt láttam-látom, hogy a 
pályatervező nem igazán tudja "beleélni" magát a kicsik világába, bár a 
szabályzatot esetleg jól ismeri. Mire gondolok: egy amúgy is  - levágva 
- 600-700 m - es átmenetet megfejel, egy még 300-400 méteres 
kerülővel?!? Minek, illetve minek ekkora átmenet? Másik: 300-400 méteres 
átmenetbe csak plusz 150-200 métert tesz bele, de abba 20-35 méter szint 
van ( ami ugye  kilométerenként 120-125 méter!), 8-10 éves gyerekeknek, 
minek?  Aztán: elfogadható hosszúságú átmenet, a szalagozott kerülő is 
hossza is "jó", csak 2-es, 3-as zöldbe viszi bele a gyereket, minek? És 
esetleg feltéve neki ezeket a kérdéseket a válasz: miért hozták a 
győztes időt, nem? Igen egy-kettő hozta, de mi van a többi 10-20 -al?

Pályakitűzés, (ez alatt a szalagok elhelyezését értem): Azt hiszem a 
legtöbb gondot itt láttam, még jó pályák esetében is. A pályatervező 
tervez egy jó pályát, átadja a térképet a felvezetőnek, azt pedig 
rábízza a szalagos pályát, egy olyan munkatársra, akire már pontok 
kirakását nem meri rábízni. Tapasztalatból mondom: a D-s pályák 
szalagozása "alja" munkának számít, még a nagy egyesületek által 
rendezett nagy versenyeken is, tisztelet a kivételnek. Ezért aztán, vagy 
néhány "Nyílt" kategóriában már elindult de nem "profi" testvér, barát 
v. barátnő, feleség,szenior, vagy 14-16 éves nagy gyerek aki azért 
tájfutó, rakja ki a szalagot. És a végeredmény: "Y" elágazóban az 
elágazástól 50-70 méterre, természetesen az elágazásból NEM látható a 
következő szalag; akinek nincs szerencséje, és még elég tapasztalatlan, 
esetleg kicsi is annak itt ért véget a verseny, aki pedig az élmezőnybe 
tartozik, az "csak" 1-2 percet veszít mire rájön, hogy a másik út a 
nyerő. Aztán, 1-es zöldben citromsárga szalag ( amikor megkérdeztem a 
rendezőt, miért nem narancs; "...ezt lehetett kapni..." volt a válasz), 
30-40 méterenként, és volt olyan is, hogy 170-190 cm magasan! Egy ekkora 
gyerek kb. 115-135 cm magas, és általában nem felfelé néz, nem is 
beszélve arról, hogy én is csak nehézségek árán, vagy némelyiket 
egyáltalán nem vettem észre, csakhogy én tudtam, merre kell menni, és 
így láttam meg a következőt, de egy 8-10 éves gyerek nem nagyon tudja, 
letérve az útról az 1-es zöldben, hogy merre kell menni!

Versenyértékelés: Nem szorosan ide tartozik, de a személyes 
tapasztalatom szerint a "túlélő" versenyek, és az igazságtalan értékelés 
az ami a leginkább eltántorít egy  ilyen korú gyereket a folytatástól. A 
gyerekeknek először a szalag "megtalálását" és annak követését 
tanítottam meg, és csak ezután mikor már biztosan meglátta, és tudta 
követni a szalagot, engedtem ki egyedül. Ez azt jelentette, hogy én is 
mentem vele, annak ellenére, hogy nem a kísérős kategóriába neveztem, 
mert esetleg nem is volt. Itt aztán láttam, hogy sok szülő 
végigrángatja  a gyereket, hogy nyerjen, de mi ennek az értelme? Én is 
megtettem néhányszor, csak azért, hogy végre előre kerüljön, de 
rájöttem. így nem tanul semmit, és csak a kedvemért "rohan". Volt, hogy 
szóltam a rendezőknek, hogy versenyen kívül értékeljenek, volt hogy nem. 
Mindenesetre, nem értem, sem a szülőket, sem rendezőket.! A szülőket 
azért, mert minek kell a gyereket végigrángatni, azon kívül, hogy úgy 
nyerjen meg egy versenyt, hogy fogalma sincs merre járt mit és miért 
csinált? A nagyobbik lányom a dobogó mindhárom fokáról lecsúszott 
ilyenek miatt (értsd: első helyett második, második helyett harmadik,és 
harmadik helyett negyedik lett) ráadásul egy gyerek miatt, pontosabban 
nem miatta, hanem a szülője miatt. Akkor hiába vigasztaltam azzal, hogy 
nembaj, majd eljön az ideje, amikor majd legyőzöd, nem igazán tudta 
elképzelni (azóta eltelt 1-2 év, és a nyomába sem tud lépni szegény 
gyerek), most már nevetünk az egészen, de akkor nagyon rosszul esett 
neki. A rendezők oldaláról: nem igazán értem, bár már láttam belülről 
néhány nagy verseny rendezését is, miért nem figyelik ezeket a 
kategóriákat is. Mire gondolok: több napos versenyen az utolsó nap 
hirtelen megtáltosodik valaki, ráadásul olyan aki addig a 
napig-versenyig nem tartozott-tartozik a kategóriája "menői" közé, és a 
legjobbaknál is jobb időt megy, ráadásul úgy, hogy a vert mezőny eleje " 
hozza" a győztes időt, és a valaki még őket is megveri; ez azért több 
mint gyanús. Nem értem, ha egy rendező nem hirdet 10-12DK ( kísérős) 
kategóriát, miért hagyja, hogy a ezeket a kategóriákat olyan gyerekek 
nyerjék, és esetleg a dobogós helyeket is, akiket a szüleik visznek 
végig,  azért mert egyedül nem futnak, vagy azért mert még nem tud úgy 
tájékozódni, hogy levágjon, vagy azért mert egyedül fél kimenni az 
erdőbe, ráadásul egy olyan gyerek előtt, aki egyedül megy, nagyjából 
végig fut, és egyedül oldja meg az egész pályát?!?!Másik: ezt a tegnapi 
diákolimpián láttam, gondolom nem először, és gondolom nem utoljára; 
szülők, akik a nagyobb kategóriákban is (FN12-14, FNIII, FNIV) a befutó, 
vagy az utolsó előtti pontig kísérik-viszik a gyereket. Nem tűnik fel 
senkinek az eredményeket böngészve, hogy hirtelen megtáltosodott valaki? 
Ezek a dolgok, úgy veszem észre, csak a néhány érintett szülőjének, 
esetleg edzőjének tűnik fel, másnak nem, de ők is hallgatnak róla, 
esetleg egy informális, baráti beszélgetésen megemlítik a rendzők közül 
valakinek, aztán egy vállrándítással elintézik az egészet. Én 
megfogadtam, legközelebb ilyennel találkozok, leszek olyan "bunkó", hogy 
hivatalos óvást nyújtok be!

Összefoglalva: túl hosszú, fizikailag nehéz és kevés pontból álló - és 
ezért unalmas ahogy a kisebb lányom mondta -  "D"-s pályák inkább 
elriasztják a gyerekeket, és sokszor csak a tájfutó! szülő ilyen-olyan 
módon tudja a következő versenyre "elcsábítani", vagy csak akkor amikor 
már néhány hónap elteltével a feledésbe vész a "kaland", nem beszélve az 
igazságtalan értékelésről - a nagyobbik lányom majdnem abbahagyta akkor. 
Nem tájfutó szülő esetén néhány ilyen tapasztalat, főleg ha még nem 
eresztett "gyökeret" a csapatban,és örökre abbahagyja. Úgy gondolom, a 
szabályzat betartásával-betartatásával, és néhány kisebb módosítással 
(pl.. a szalag anyaga), és egy kicsit nagyobb odafigyeléssel változtatni 
lehet(ne) ezen!

Üdv.,

Gábor



2010.06.21. 10:46 keltezéssel, Hites Viktor írta:
>
> Sziasztok!
>
> Igaz, ami igaz, kemény talán túlságosan is kemény pálya volt a 
> legkisebbeké is, igaza van Szakinak fizikailag is kemény volt a 
> szalagos pálya ennek a korosztálynak. A győztes persze hozta a győztes 
> időt, de valószínűleg ő nem nagyon használta a szalagot.
>
> Amikor a saját pályám teljesítése közben odaértem, ahol a szalag az 
> útról hirtelen bevezetett a legnagyobb sűrűben a semmibe, eltűnődtem, 
> hogy vajon ez-e a helyes megoldása-e a szalagozott pályának. Nagyon 
> kíváncsi lettem, vajon hol lehetnek elhelyezve maguk az ellenőrző 
> pontok. Benn a célban megnéztem a gyerekek térképét, és úgy érzem, 
> hogy az alapján sem a legszerencsésebb megoldást választotta a 
> pályakitűző. Az utolsó két pontig tökéletes 10D-s pályát sikerült 
> kitűzni, utakon történő levágási lehetőségekkel, és utakon vezetett 
> néhol komoly kerülőt jelentő szalaggal. Ugyanakkor az utolsó előtti 
> pontjuk biztosan nem illet bele (7-9)10-11 évesek pályájába, (egy 
> felhagyott ösvényen megközelíthető sűrűbb erdőben lévő dombtető pont) 
> azt szalag nélkül nem sok esélyük lett volna megtalálni. A két utolsó 
> átmenetben a szalagnak a legsűrűbb részen történő átvezetése is 
> kockázatosnak tűnt, hiszen elég, hogy leessen két-három szalag és a 
> gyerekek bolyonghatnak a legnagyobb sűrűben. Az azonban a szalagozó 
> munkáját dicséri, hogy összesen a fiúknál és a lányoknál együtt 5 
> hibás eredmény született, ami nem tűnik vészesnek, bár az igazi 
> nyilván az lenne, ha a szalagos segítséggel minden gyerek sikeresen 
> teljesítené a pályát.
>
> Amit nehezen tudok megítélni, hogy egy ilyen "dzsuvajárás" élményt 
> jelent a gyerekek többségének, és megerősíti bennünk a tájfutás iránti 
> elkötelezettséget, vagy többeket esetleg elrettent a sportágtól. Jó 
> lenne erről esetleg egy szélesebb körű felmérés, aminek a 
> megszervezése lebonyolítása persze nem egyszerű ennél a korosztálynál, 
> de az eredménye sok tanulsággal bírna szerintem a pályakitűzők, edzők 
> számára.
>
> üdv. Viktor
>
> ------------------------------------------------------------------------
>
> *From: Szakál Péter [mailto:Szakal.Peter at posta.hu]
> Sent:* Monday, June 21, 2010 10:29 AM
> *To: Hites Viktor; tajfutas at lazarus.elte.hu
> Subject:* RE: [Tajfutas] Köszönjük a TIPO-nak az Országos Diákolimpia 
> normáltávjának pótlólagos megrendezését!!
>
> Sziasztok !
>
> Mi is köszönjük a lehetőséget, és remélem jövőre a ZTC nem hosszútávú 
> bajnokságot rendez a kislányoknak.
>
> Tudom, van sok lány akinek ez meg se kottyant, de az időket nézve 
> azért a többségnek nehéz volt. Sok lány sírva érkezett a célba. Azt 
> hiszem nem ez a célja a diákolimpiának.
>
> Azért nem volt rossz verseny J
>
> Szaki
>
> ------------------------------------------------------------------------
>
> *From:* tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu 
> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] *On Behalf Of *Hites Viktor
> *Sent:* Monday, June 21, 2010 10:25 AM
> *To:* tajfutas at lazarus.elte.hu
> *Subject:* [Tajfutas] Köszönjük a TIPO-nak az Országos Diákolimpia 
> normáltávjának pótlólagos megrendezését!!
>
> Sziasztok!
>
> Szeretném megköszönni itt a lista nyilvánossága előtt is a 
> TIPO-soknak, hogy vállalták a Diákolimpia normáltávjának 
> pótrendezését, én úgy érzem jó döntés volt, örültek a gyerekek a 
> lehetőségnek. Jól éreztük magunkat a tegnapi versenynapon, kicsit 
> talán kemény pályák és feladat várt a fiatalokra, de az eredmények 
> alapján a nagy többség sikeresen birkózott meg a komoly kihívást 
> jelentő tereppel és pályákkal, és még az eső is megkönyörült rajtunk.
>
> Még egyszer köszönet!!
>
> üdv. Hites Viktor
>
> Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE
>
> ------------------------------------------------------------------------
>
> Ez az elektronikus levél bizalmas és/vagy jogilag védett információkat 
> tartalmazhat, és kizárólag a címzettnek szól. Amennyiben ezt a levelet 
> sérülten kapta meg vagy nem Ön annak valós címzettje kérjük, 
> haladéktalanul tájékoztassa erről a feladót, és a levelet törölje 
> rendszeréből. Az elektronikus levél engedély nélküli másolása, 
> sokszorosítása, terjesztése, módosítása és nyilvánosságra hozatala 
> szigorúan tiltott. Az elektronikus úton történő levelezés elsősorban 
> információs célokat szolgál. A Magyar Posta Zrt. nem tesz és nem fogad 
> el hivatalos kötelezettségvállalásokat kizárólag elektronikus levél 
> útján, hacsak erről ellentétes tartalmú megállapodás nem született a 
> felek között. Az elektronikus levél tartalma nem feltétlenül tükrözi a 
> Magyar Posta Zrt. hivatalos álláspontját adott ügyben.
>
> Nyomtatás előtt gondoljon a környezetére! Think of the environment 
> before printing!
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>    

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100621/40231dd9/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról