[Tajfutas] továbbított levél

Zentai József jozsef.zentai at gmail.com
2010. Jún. 5., Szo, 10:25:40 CEST


Jelen! 
Bár ez egy kicsit másként nyilvánult meg. Most, NÉGY a Mátrában általam soha meg nem értett, kiépített és még is a közvélemény a turisták által eldugott forrás és annak környékét tisztítottam ki, miközben jeleztem Urbán Imrének azt a "Mocskot" melyet évek óta igaz- többnyire itt egy magánerdős területen tapasztaltam.(egyébként jelzett turistaút vezet rajta keresztül). A több zsákni, terepen kint hagyott műanyag szalagok vehenyészettem eldobott zsákok és  vmiféle versenyállomásokat jelentő papírcetlis fa körbetűzdeléseket egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei sportos -szervezet és egy Nógrád megyei szervezet hagyhatta ott rendezvényének lebonyolítása után.(nem tájfutók, vszínűleg kerékpár és teljesítménytúra?! versenyek voltak itt)
Imre biztos, hogy azóta rájuk koppintott, de a helyzet már csak azért sem változott, mert időközben a viharok miatt már az eredeti útvonaltól több méterre távolabb, vagy patakokban landoltak az amúgy mai napig jól leolvasható műanyag reklámszalagokat.
Talán, ha az illetékes erdészet egyetlen egyszer (elolvasná a reklám szalagokon szereplő címeket) felszólítaná őket esetleg komolyabb változást is el lehetne ezen a területen érni.
 Ne már mindig minket cseszegessenek és más miatt a mi sportágunk versenyeire ne adjanak ki (pl emiatt) terephasználati engedélyt.

Popey

Ui. Az elmúlt évben egy másik tájegységben végzett térképhelyesbítésem során a terepi munkálatok közepette jó kapcsolatot alakítottam ki a tájegység műszaki vezetőjével, a helyi erdésszel, akiknek beszámoltam a terepen észlelt óriás gumiabroncsokról melyek még szoc évek alatt kerültek vszínűleg szórakozásból a terep lejtős részeire. 
Örültek az új felfedezésemnek ( csak 6 db-ról tudtak ezt én 13 dbra- egészítettem ki) és ennek alapján ígéretet tettek arra, hogy ezeket környezetkímélő módon megpróbálják egybegyűjteni. 
Szóval, mi még így is tudunk segíteni az ERDÉSZEK-nek.


----- Original Message ----- 
  From: Kelemen János (netquick) 
  To: Sylvacons ; Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 
  Cc: Egyesületek ; LISTA 
  Sent: Friday, June 04, 2010 3:44 PM
  Subject: Re: [Tajfutas] továbbított levél


  Újra jó az ötlet.
  Viszont tegye fel a kezét az aki áprilisban elment hulladékot gyűjteni szervezett formában. (Az kap tőlem egy piros pontot.)
  Területi szervezeti egységek mozgósításra fel!!
  Janó
    ----- Original Message ----- 
    From: Sylvacons 
    To: Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 
    Cc: Egyesületek ; LISTA 
    Sent: Friday, June 04, 2010 1:04 PM
    Subject: Re: [Tajfutas] továbbított levél


    Sziasztok!

    Véleményem szerint az erdészeknek a tájfutók jelen helyzetben nemcsak gesztus értékkel tudnának segíteni (pl. megrongálódott parkerdei berendezések helyreállítása, turistautakban esett károk kijavítása, eső által összemosott galyak, törmelék és hulladék eltakarítása, eltömődött árkok és csövek kitisztítása stb.). Ezekre a kisebb munkákra most egy ideig nem lesz se pénz, se munkaerő. A legfontosabb és fajsúlyos kárelhárítási feladatokhoz (kidőlt fák, elmosott utak és erdei vasutak stb.) azonban speciális szaktudás és eszközök kellenek. 

    Szerintem a felajánlást mindenképpen meg kell tenni a "partnerség" jegyében. Mérjétek fel, hogy mire képes a csapatotok, és jelentkezzetek be a legközelebbi erdészetnél. 

    Feró



    Magyar Tájékozódási Futó Szövetség írta: 
      Tisztelt Szakosztályok,Lista! 

      Az alábbi levél érkezett a szövetségbe. Az iroda javaslata, hogy a megyei szövetségek ahol támogatják az ötletett, vegyék fel a területileg illetékes erdészettel és a megyei szakosztályokkal a kapcsolatot. 

      Üdvözlettel 
      MTFSz iroda 

      Tudjuk milyen nagy kár érte az erdőket! 
      Azt gondolom, ahogy én is, úgy a tájfutók nagy része tőlük telhetően szívesen segítenének az erdészeteknek a károk elhárításában, enyhítésében, a helyreállításban. Ha támogatja a szövetség az ötletet, hivatalos formában kellene az érintettek tudomására hozni, felajánlani segítségünket. Hogy milyen módon, milyen formában, azt nem tudom, csak azt, hogy tenni,segíteni szeretnék, szeretnénk! 
      Az érdekeltekkel lehetne egyeztetni, az igények ismeretében felhívást közzétenni a tájfutók részére... 
      Valamennyiünk érdeke, ne csak használjuk az erdőket, ha tudunk tegyünk is érte! 

      Üdv: 
      Korbély Tibor (HER) 

      _______________________________________________ 
      Tajfutas mailing list 
      Tajfutas at lazarus.elte.hu 
      http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas 





----------------------------------------------------------------------------


    _______________________________________________
    Tajfutas mailing list
    Tajfutas at lazarus.elte.hu
    http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



------------------------------------------------------------------------------


  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100605/d2cd5be5/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról