[Hallgato] Nemzetközi Térképt?==?ISO-8859-2?Q?örténeti Társaság

Zsolt Török zoltorok at ludens.elte.hu
2011. Nov. 24., Cs, 10:32:19 CET


Tisztelt Kollégák és Hallgatók!

A Nemzetközi Térképtörténeti Társaság (International Society for the History
of the Map - ISHM) szervezése két éves előkészítő munka után a megvalósítási
fázisba érkezett. Az Imago Mundi Ltd. igazgatótanácsa tagjainak ösztönzésére
és a szervezet támogatásával Alapító Csoport (Founding Group) jött létre
2009-ben Koppenhágában.

A Török Zsolt Győző (ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék,
Budapest) vezetésével működő csoport feladata volt, hogy a javasolt tudományos
társaság megvalósításának lehetőségeit feltárja. Körültekintő tájékozódás és
hosszas konzultáció után a szakértők egy szervezetileg önálló, független,
nemzetközi tagsággal rendelkező, interdiszciplináris tudományos társaság
létrehozását javasolták.

2010-ben egy kérdőíves, online felmérés után a csoport önállóan kezdte meg az
alapítás folyamatának előkészítését. 2011 júliusában, az InternationalConference on the History of Cartography keretében (az IM hozzájárulásával)
Moszkvában fórumot tartottunk az érdeklődők részvételével. A térképek
történetével foglakozók nemzetközi közössége üdvözölte javaslatunkat, és
támogatta a szervezet mielőbbi létrehozását.  

Örömmel jelentem, hogy az új nemzetközi tudományos társaság, az ISHM alapító
ülését 2011. december 1-én tartjuk Londonban a School of Advanced Study,University of London előadótermében. Az eseményt tudományos előadás követi a
Maps and Society sorozatban, melynek a világhírű Warburg Institute ad otthont.

Ezúton köszönöm a tanszéki oktatók és hallgatók támogatását és segítségét,
amely nélkül nem tudtam volna a társaság szervezésével kapcsolatos
feladataimat teljesíteni.

Külön köszönöm Bérces Ádám hallgató, Hillier Domonkos doktorandusz és KovácsBéla tanár úr munkáját, akiknek jóvoltából hamarosan elindul az új társaság
honlapja. Hálásan köszönöm Zentai tanszékvezető úr segítségét és támogatását,
aki engedélyezte és lehetővé tette, hogy az ISHM website földrajzilag is
tanszékünkhöz és az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kötődjön.

Az ISHM nyílt tudományos társaságként jön létre, amelynek egyik fő feladata a
térképtörténettel foglalkozó fiatal kutatók segítése és támogatása, ezért
természetesen örömmel fogadunk minden jelentkezőt :-)

Óriási feladat és egyben nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy mostanáig az
új szervezet létrejöttét ebben a felelősségteljes pozícióban előkészíthettem.Szeretném, 
ha mindnyájan büszkék lennétek arra, amit segítségetekkel, közösenlétrehoztunk.  

Köszönetel:

Török Zsolt Győző

az ISHM Alapító Csoport elnöke 
(még néhány napig)

 ___________________________________________________________________________
                     Dr. Zsolt Győző TÖRÖK, Assoc. Prof.  
Department of Cartography and Geoinformatics, Eötvös Loránd University
              H-1117 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a, Hungary
                             =================
 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/hallgato/attachments/20111124/e1996f53/attachment.html>


További információk a(z) Hallgato levelezőlistáról