Kijev

Soós István ila at map.elte.hu
2006. Május. 8., H, 09:50:07 CEST


Kedves térképész hallgató barátaim!

Néhány napja felvetődött bennem az ötlet, hogy egy kirándulást kellene 
szervezni egyik szomszédunk fővárosába, Kijevbe. Az ötlet onnan jött, hogy 
Bozó Attila, mindenki által ismert híres térképész, volt mostanság 
Ukrajnában, és ő mondta, hogy 200 km-t vonatozni ukrán teljes áru jeggyel 
körülbelül 400 magyar forintot tesz ki. Az egész nagyjából úgy nézne ki, 
hogy május végén valamelyik nap este felülnénk Pesten a vonatra, elmennénk 
Csapig (menettérti diák), majd ott átszállnánk, és onnan elvonatoznánk 
Kijevig (kb. 5-600 km, teljes áru, menettérti hálókocsis jegy Kijevig). 
Reggelre oda is tudnánk érni. Aznap városnézés, császkálás, este, éjszaka 
sörözés, kis kocsmázás, majd másnap reggel, vagy dél körül ugyanígy vissza. 
Régebben anyukám révén többször megfordultam Kijevben, bár az emlékeim elég 
haloványak már, arra viszont emlékszem, hogy nagyon szép épületek 
találhatóak ott. Akit érdekelne a dolog, szeret vonatozni, és szívesen 
résztvenne egy szervezetlen, fárasztó, de ugyanakkor izgalmas kalandban, 
akkor szívesen látjuk. Szerda délben lenne egy megbeszélés a kockában, arra 
is mindenkit szertettel várunk. Akik eddig valószínűleg jönnek: Kosár Jucus, 
Szokodi Attila, Bozó Attila, Czuczor Pítör (nem tudom hogy Évinek van e 
kedve jönni, illetve ráér -e???), és jómagam. Az emlegetett személyek 
főszervezők, bármelyikükkel fel lehet venni a kapcsolatot, ha valakit 
érdekel az út. Részletek még nincsenek, idővel talán lesznek is.

Üdvözlettel: Soós István  

ELTE Térképtudományi Tanszék, Budapest




További információk a(z) Hallgato levelezőlistáról