Lectori Salutem – Üdvözlet az Olvasónak

 

            „A geográfia ezen olyannyira szükséges ismerete, ahogy azt számos érdemes és nagy tudású férfiú tanúsíthatja, igen könnyen megtanulható a geográfiai chartákból és mappákból. És ha már valamelyest ismeretséget kötöttünk ezen táblák vagy mappák használatával, vagy ekképp általa elértük már a geográfia valamelyest méltányolható ismeretét, akkor bármit fogunk is olvasni, ezen chartákat, mintha valamiféle szemüveget véve magunk elé, emlékezetünkben tovább meg fognak maradni és mélyebb hatást fognak tenni ránk, ami által úgy tűnik majd, hogy valami gyümölcsét ízlelhetjük annak, amit olvastunk. Nem beszélve itt arról, hogy a történetek olvasása, úgy tetszik, valóban sokkal kellemesebb, amikor a mappákat szemeink elé tesszük, s láthatjuk a megtörtént dolgokat, vagy azon helyeket, ahol őket megtették, úgy, mintha jelen lennénk ott és az események, most történnének épp meg.” - Írta 1570-ben az antwerpeni Abraham Ortelius [1527–1598] a neves térképkiadó, a Theatrum Orbis Terrarum című atlaszának beköszöntőjében.

„A történelemmel pedig oly nagy a földrajz rokonsága, hogy egyik a másik részének tekinthető, és amint a történelem a politikai bölcsesség szeme, úgy a földrajz a történelem szeme és világa, mint ezt Johannes Bodinus [1530?–1596] a Történeti módszertan 1. fejezetében kitűnően kimutatja.” Írta 1639-ben Frölich Dávid [1595–1648], A gyakorlati földrajz veleje című művének ajánlásában.

„A térkép megkísérli a teret és a helyet egzaktul egy nevezőre hozni, olyan egyezményes jelekkel, ahogy a hangjegy egzaktul leírja a zenét. A térkép mindenesetre a civilizáció három legnagyobb alkotása közül az egyik, mert geometrizálni tudja a helyet, és arculattá tudja tenni az ábrát. De a térkép csak tájékoztat, nem avat be.”[1] E sorokat Hamvas Béla [1897–1968] filozófus írta 1959-ben.

A középkori Magyar Királyság 1526. augusztus 29-án Mohácsnál elszenvedett veresége következtében néhány évtized alatt hosszú időre három részre szakadt, utóbb pedig helyén Habsburg uralkodó alatt létrejött a Magyar Királyság, oszmán oltalom alatt az Erdélyi Fejedelemség, valamint az elfoglalt területeken Törökország. A hódoltatott terület nagysága nemcsak a háborúk idején, de a békék alatt is egészen 1683 szeptemberéig folyamatosan gyarapodott. A felszabadító háborúk eredményei után Magyarország egykori Mohács előtti állapota formailag csak 1718. július 21-én Pozsarevácon aláírt béke után állhatott helyre.

E kötetben olyan térképritkaságokat is bemutatunk, amelyek eredetileg alkalmi kiadványként jelentek meg.

Az időről-időre fellángoló hadi események hírei iránti érdeklődés kielégítésére a legalkalmasabbak a térképek voltak. A fontosabb várak eleste, vagy visszavívása, a hódítók területszerzései általuk lett könnyebben értelmezhető. A 16. század utolsó évtizedében indult az ún. tizenöt éves háború alatt a kiadók már egymással is versenyeztek a hírfogyasztók „kegyeiért”, és ez elkerülhetetlenül téves adatokat is tartalmazó kiadványokat is eredményezett.

Az oszmánok hódító elleni vívott harc végső soron az egész keresztény világot közvetlenül, vagy közvetve érintette, ezért folyamatosan élénk nemzetközi nyilvánosság kísérte figyelemmel az onnan érkező híreket. Magyarország hódítók elleni harca a 16. és 17. századokban a kereszténység közös ügyének számított, ezért értelemszerűen volt „fizetőképes kereslet” az onnan érkező híradások iránt is. Az európaiak vallási hovatartozásuktól függetlenül „ős ellenségként” tekintettek az oszmán hódítókra, bár politikai és hatalmi érdekeiktől, vagy a „tűztől” való távolságuk okán a törökök megítélése ingadozott, de ettől függetlenül létezett egy egységes Európai normarendszer, amely alapjául szolgált az egységes közgondolkodásnak is. Ez a közös eszmei alap teremtette meg végül a felszabadító háborúk pénzügyi alapját, tette lehetővé azt a katonai összefogást, amelynek nyomán hazánk egykori történelmi határai között megszállók nem maradhattak.

A 16. század utolsó évtizedében feltűnő korai újságok, a ’Relationis’-ok, a ’Gazette’-k, a ’Kurir’-ok, és az illusztrált röplapok, a hadi eseményeket feltüntető térképek, stb. információikkal nem csak tájékoztattak és véleményt formáltak, de olvasóikat véleményalkotásra is késztethették, késztették.

A kora újkor embere, hála a könyvnyomtatás elterjedésének, és az oktatás, az olvasni tudás széleskörűvé válásának hírfogyasztóvá vált. Érdekelték a szűkebb és a tágabb környezetében történtek, és a földrajzi felfedezések eredményei is. Az új ismeretek megszerzéséhez már nem csak könyvek, röplapok, és egyéb alkalmi kiadványok szolgáltak, de a térképek mind nagyobb szerepet töltöttek be. A magyarországi hadi események idején a metszetek mellett, a térképek szinte önálló információs eszközzé léptek elő. A térképek olvasásának elsajátítását megkönnyítette az, hogy térképeken a hegyeket halmok jelezték, míg az erdőket fák, a településeket esetenként házak, templomtornyok, stb. Ezen új hírcsatorna létrejötte nyelvismerethez már kevésbé kötődött, így nagyobb európai piac számára tette vonzóvá a térképeket is. Így a 16. század második felétől már az egyre növekvő számú különböző európai területről kiadott térkép is segítették olvasóikat a világ dolgaiban való tájékozódásban.[2] Az európai kora újkori hadi események a térkép készítőknek új feladatot adott, és új piacot kínált.

 A térképeik topográfiai tartalmát kiegészítették a legfontosabb hírekben szereplő történések feltüntetésével, például várak hódítók általi elfoglalásával, majd visszafoglalásával, stb. De arra is láthattunk e kötetben is példát, hogy a térképeikre olyan üzeneteket helyezzenek, amellyel a nyilvánosságot is befolyásolni tudták. A hírpiac nyomán különösen a különböző nemzetek katonáiból álló magyarországi hadi vállalkozások idején a növekvő kereslet kielégítésére a térképszerkesztők, ahogy azt e kötetben szereplő térképek is jól példázzák, különböző megoldásokat választottak. A térképek topográfiai tartalmát rendszerint csak úgy frissítették, hogy a hírekben éppen gyakran szereplő várakat igyekeztek forrásaik szerinti ismeretek alapján elhelyezni az érintett mappa korábban készült réz nyomólemezére. Így gyors felújítással már új kiadványt dobhattak a piacra, míg e beavatkozások költsége elhanyagolható volt. A hírekben szereplő új információk ellenőrzéséről a hírverseny miatt a térképszerkesztők is gyakran lemondtak, a várható profit javára. Más esetben, a topográfiai tartalom minimális frissítésével egy időben a térkép díszítő elemei is megújultak, ezért a vásárló joggal gondolhatta azt, hogy új kiadványt vett.

 Reményeink szerint az e kötetben szereplő térképek is segítettek bennünket abban, hogy ne csak a térkép szerkesztők munkáját ismerjük meg, de fény derüljön arra is, hogy hogyan lett a 16. század elején még drágán megvásárolható térképből, a 17. századra szinte minden érdeklődő számára elérhető áru.

Utóbb a felszabadító háború sikereiről már oly sok kiadvány került forgalomba, hogy a „hírfogyasztók” az események iránti érdeklődésüket szinte teljesen elveszítették, ahogy azt Giuseppe Maria Mitelli[3] [1637–1718] jeles bolognai születésű itáliai rézmetsző 1684-ben készült metszete is ábrázolta.[4]

 

 

 

A hadszínteret, azaz Magyarországot ábrázoló térképek, Amsterdamban, Antwerpenben, Párizsban, Rómába, Bécsben, Nürnbergen, Augsburgba, Prágában, Velencében, stb. látták meg a napvilágot. E térképek – ahogy az majd látni fogják –, nemcsak a modern kori hódítások eseményeiről adtak számot, de lapjaikon a régmúlt történései is helyet kaptak. Az új európai hódítók ellen eredményesen csak a magyar királyok, és Hunyadi János hadvezér vezette seregek tudtak fellépni, de az is igaz, hogy erejükből legtöbbször csak a hódítások sebességének fékezésére futotta. A régmúlt győzelmei, ha utólag nézve hatásukban kicsinyek voltak, de a térképek megjelenése idején mégis reményre adhattak okot.

A rendelkezésünkre álló források alapján azt vélelmezzük, hogy a térképszerkesztőknek a régen történt események megidézésében elsősorban a magyar krónikák nyomtatásban megjelent változati szolgálhattak forrásul, ezek az alábbiak:

Thuróczy János[5] krónikája Augsburgban, illetve Brünnben már 1488-ban megjelent, címe: a Chronica Hungarorum volt.

Német nyelven először Hieronymus Boner [1490–1552] fordításában Baselban 1545-ben látta meg a napvilágot, amelynek a címe: Des Aller Mechtigsten Künigreichs inn Vngern, warhafftige Chronick vnd anzeigung : wie das anfang, auff vnd abgang genommen, wie auch das vilfaltig anfechtung vnd vberfal gelitten, vnnd andern Nationen schwerlich zugefügt, vnnd sich der Türckischen angriff, so lang biß zu vnsern zeytten, so Ritterlich erwert hat  / Des aller mechtigsten Künigreichs inn Ungern warhafftige Chronik und Anzeigung, Basel 1545.

Latin nyelven először Zsámboky János történetíró és orvosdoktor adta közre 1568-ban, címe: Rerum Ungaricarum Decades Quatuor, Cum Dimidia. Quarum Tres priores, ante annos XX, Martini Brenneri Bistriciensis industria editae [...] multis in locis emendatiores: Quarta vero Decas, cum Quinta dimidia, [...], Ioann. Sambuci Tirnaviensis, [...] opera ac studio nunc demum in lucem proferuntur: Una cum rerum ad nostra usque tempora gestarum Appendicibus aliquot [...] Accessit [...] rerum et verborum [...] index.

Magyar nyelven Heltai Gáspár [1510?–1574?] fordításában, Kolozsváron 1575-ben látta meg a napvilágot, amelynek címe: Chronica az magyaroknac dolgairol, mint iöttec ki a nagy Scythiaból Pánnoniában, es mint foglaltác magoknac az országot, es mint birtác aszt hertzegröl hertzegre es királyról királyra, nagy soc tusakodássockal és szántalan soc viadallyockal, mellyet Heltai Gaspar meg irta magyar nyeluen, es ez rendre hoszta az Bonfinius Antalnac nagy könyuéböl és egyéb historias könyuekböl nem kiczin munkáual.

Pietro Ransanus [1428–1492] itáliai humanista tudós és dominikánus szerzetes krónikája megírására a megbízást Mátyás király feleségétől Beatrix magyar királynőtől kapta. A régebben történteket ő is Thuróczy krónikája alapján írta meg. Műve nyomtatásban, 1558-ban Bécsben látta meg a napvilágot, a címe: Epitome rerum ungaricarum velut per indices descripta, autore Petro Ranzano apud Matthiam regem olim triennium legato etc.

A fenti krónikákban szereplő események köszönnek ránk például az antwerpeni Gerard De Jode, a nürnbergi Mathias Zündt, a kölni Mathias Quad, az augsburgi Alexander Mair, a velencei Antonio Coronelli hazánkról készült térképein keresztül is.

A felszabadító háború, illetve 18. század eleji magyarországi eseményekről nem csak térképek, hanem térkép-szerű alkalmi kiadványok is készültek. Az egyik ilyen kiadványt a velencei Giovanni Antonelli [16..–17..] készítette, aki a Duna térségében, illetve az Oszmán Birodalom európai területein zajló eseményeket szinte képregényszerűen jelenítette meg.

Az első lap címe: Viagio da Vienna sino Petro Varadino con la sua distanza di miglia da una citta a l’altra di presente si intaglia di Belgrado asendita.

 

 

A második lap címe pedig Viagio da Carlovitz sino a Constantinopoli con la sua distanza di miglia da una citta a l’altra di presente si intaglia da Carlovitz sino a Vienna.[6]

 

 

A városok és várak látképei jelentősen különböznek a korabeli városképektől. Temesvár 1716-os, valamint Belgrád 1717. júniusi ostromai jelöli azt az időpontot, amelynél korábban e metszetek biztosan nem kerültek forgalomba. Metszeteit a szerző az Habsburg-házból való ifjú VI. Károly[7] [1685–1740] német-római császárnak ajánlotta, az uralkodó portréját külön lemezről nyomtatva. E metszetek megjelenése idején az uralkodó 32 éves volt, míg a képen sokkal ifjabb személyt láthatunk. Ennek oka vélhetően az lehetett, hogy uralkodóról Antonellinek csak ifjúkori képe lehetett.

Az e kötetben bemutatott térképeket rendezhettük volna időrendben, vagy az ábrázolt terület szerint is. Ha az előbbi rendezőelvet követtük volna, akkor a térképeken szereplő események miatt olyan térképek kerültek volna egymás mellé, amelyek közötti kapcsolat bemutatása több magyarázatra szorult volna. A térképek közötti tartalmi kapcsolatokat (rokonságot) csak az ábrázolt terület szerinti csoportosítás tudja a legjobban szemléltetni, így mi e kötetben bemutatott művek esetén ezt a megközelítést tekintettük a legfontosabbnak. Így a kutatók, és a térképgyűjtők olyan mappákról is pontos ismereteket szerezhetnek, amelyeken hadi események nem szerepeltek.

A könnyebb használat segítésére minden a kötetben szereplő térkép a címmutató segítségével gyorsan megtalálható, míg e művek készítésében és/vagy megjelenésében közreműködő személyekre vonatkozó adatok adattárban kerültek elhelyezésre.

A 16. században egyedi kiadványként megjelent térképekből napjainkra gyakran csak öt példánynál kevesebb maradt meg, míg a 17. században megjelentekből is esetenként legfeljebb csak tíz példány található közgyűjteményekben. A magyar közgyűjteményekben az e kötetben bemutatott művekből a legtöbb az Országos Széchényi Könyvtárban érhető el, míg mások Korányi G. Tamás és Lázár Tibor magángyűjteményeiben találhatók meg, és vannak olyan térképritkaságok is, amelyek külföldi közgyűjtemények féltett kincsei.[8] Külön köszönet illeti a fordítóinkat, Haader Leát és Lovizer Lillát, akik német illetve a latin nyelvű szövegeket fordították le.

Nagyon sok kollégának tartozom köszönettel, akik munkámat tanácsaikkal, javaslataikkal segítették.

E könyv nem jelenhetett volna meg Klinghammer István akadémikus úr, és Zentai László ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék vezetője támogatása nélkül.

Külön köszönet illeti Farkas Gábor Farkast és Pászti Lászlót az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetőit, Szekerka Józsefet, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék munkatársát is.

Köszönettel tartozom Gede Mátyásnak az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék tanárának azért, hogy négy e kötetben is bemutatott, de egykor a térképészek számára forrásul szolgált térképek térinformatikai rendszerben modern térképpel összevetve is hozzá férhetővé váljanak. E munkában feladat hárult még Tegez Balázs Andrásra, aki e témából írta BSc. diploma munkáját.

 

Nescire autem quid ante quam natus sis acciderit, id est semper esse puerum

Aki nem ismeri a születése előtti dolgokat, örökké gyermek marad[9]

 

Történelmi áttekintés dióhéjban

 

Európa és az Oszmán Birodalom kapcsolata
(Magyar szemszögből vizsgálva)

 

A Nyugat Római Birodalom egykori területén niceai zsinat (325) után a római püspökségből létrejött a Pápai Állam, míg Európa más területein a 10. század végére nemzetállamok alakultak ki.

A Kelet Római Birodalom helyébe az 5. századtól a Bizánci Császárság jött létre, amely a kora középkor leghatalmasabb európai állama volt, és mint a Római Birodalom örököse a 14. századig, az oszmán hódítások európai megjelenéséig létezett. A Bizánci Császárság kis-ázsiai városállamai már a 13. században az oszmán hódítások áldozatául estek.

 

Egyházszakadás

1054. július 16-án IX. Leó [1002–1054] pápa kiközösítette I. Mihály[10] konstantinápolyi pátriárkát, a Bizánci Birodalom legfőbb egyházi máltóságát, miután ő nem ismerte el a pápa főségét, illetve az általa összehívott és vezetett, egyházi zsinatok határozatait.

 

Az első keresztes háborúk

1095 és 1270 között Palesztinát is elfoglaló Ikóniumi Szultánság[11] ellen indított európai háborúk összefoglaló elnevezése keresztes hadjáratok.[12] Az első keresztes hadjárat eredménye a Jeruzsálemi Királyság (latin neve Regnum Hierosolimitanum) megalapítása volt, amely 1099 és 1291 között állt fenn, míg a negyedik keresztes hadjárat eredménye a Konstantinápolyi Latin Császárság (latin neve Romania) megalapítása lett, amely 1204–1261 között létezett.[13] Az utolsó keresztes hadjáratra 1270-ben került sor.

A 13. század elején a rúmi szeldzsukok uralta Anatólia területén új törzsi szövetség jött létre, amelyet egy Oszmán nevű vezér vezetett, utóbb pedig Bizánci Birodalom szomszédságában egyeduralomra tett szert. Táborába a zsákmányszerzés reményében csapatostul sereglettek a gázik[14] (szent hit harcosok). Szorongatott helyzetében XII. Konsztantinosz [1405–1453] bizánci császár segítséget próbált kérni a római pápától is, amelynek feltétele a két egyház ismételt egyesítése a pápa fősége alatt, ezt viszont a bizánci (ortodox) pátriárkák[15] elfogadhatatlannak tartották.

 

Európai hódítások kezdet

A sikeres hódításokhoz az új Oszmán Birodalom az európaiaktól is komoly segítséget kapott.

VI. János (Kantakouzenos)[16] [1292–1383], aki V. János (Palaiologos)[17] trónörökös mellett régens volt, majd utóbb a polgárháborúban az Oszmán Birodalom segítségével a hatalmat megszerezve a Bizánci Birodalom császára lett. A szövetség alapjául az szolgált, hogy I. (Hódító) Oszmán[18] [1258?–1326] szultán fia Orhán[19] 1346-ban feleségül vette VI. János bizánci császár lányát, Theodora [1332?–1396?]  hercegnőt.[20] 

A szultán katonái 1354-ben azért léptek a Bizánci Birodalom európai területére, hogy Orhán [1281/1284?–1362] az apósa birodalmából Gallipolit birtokba vegye. Utóda, fia I. Murád [1326–1389] tovább folytatta az apja által megkezdett európai hódításokat, sőt 1363-ban birodalma új fővárosává a trákiai Hadrianopolist[21] tette meg, a főváros új neve Edirne lett.

1451-ben második alkalommal ismét II. (Hódító) Mehmed [1432–1481] került a szultáni székbe, Konstantinápoly így nehéz helyzetbe került, a város külső segítség nélkül védtelen volt, mivel közvetlen környezetét a szultán már uralma alá vette.

Bizánciak, görögök, szerbek, bosnyákok, bolgárok, velenceiek, genovaiak, magyarok, stb. renegátként, vagy zsoldosként harcoltak, dolgoztak a hódítók hadseregében. A rendelkezésünkre álló források szerint 1452 nyarán, egy évvel Konstantinápoly ostroma, és eleste előtt egy Orbán nevű magyar jelentkezett a bizánci császárnál azért, hogy ágyúöntő szolgálatait az uralkodónak felajánlja. A császárnak nem volt pénze, és nagyon bízott a városát övező falak védelmében, így az ajánlatot nem fogadta el. Orbán[22] utóbb a szultánnak is felajánlotta szolgálatait, aki felismerte az ágyúk használatának előnyét, így munkájához minden anyagi és technikai eszközt biztosítatott. Orbán első ágyúja sikeres volt, segítségével süllyesztette el azt a velencei hajót, amely Konstantinápoly övezőt tengeri blokádot kívánta áttörni, hogy segítséget vigyen az ostromlottaknak. Utóbb az ő irányításával készültek el azok a hatalmas és helyben öntött ágyúk is, amellyel a várost övező várfalakat a támadók eredményesen megbonthatták.

Janus Pannonius versével e versében emlékezett meg a város elestéről.

 

KONSTANTINÁPOLY ELESTÉRŐL

Ókori Róma vetélytársnője, Bizánc, leomoltál.
   Jaj, hogy váltja a sors kétszínű arculatát!
Constantinus alatt emeled nevedet fel az égig,
   Constantinus alatt dőlt le a porba fejed.
Egy név rejt kétféle jövőt néked, nyomorultnak:
   gyász jele most, ami jó sors jele volt azelőtt.[23]

 

Pázmány Péter bíboros Konstantinápoly egykori elestéről, és a magyaroknak intelemül az alábbiakat vetette papírra: „Tűkörid és példáid ezek te-néked, kedves hazám, megromlott Magyar-ország. Mert noha fazekadban főtt dolgokból is tanulhatnál ; de ha a magad seb-helyeit orczádon nem látod, ám csak szomszédodra fordítcsad szemeidet. És abban bizonyos légy, hogy a ki ördögnek szolgál, kínnal fizet néki : és ha ki ellenségével czimborál, forrót öntenek alája, ha eszén nem jár. Eszedbe veheted, hogy eleitől-fogva a keresztények erejével vett erőt a török a kereszténységen, midőn barátság színe – és segítsége reménye-alatt egybe-bocsátván a keresztényeket, addig fogyatta és erőtlenítette őket, hogy végre ellepte. Azért úgy tarcsad a törökkel frigyedet, hogy semmi kisztetésre kardot ne köss a kereszténységre. Mert ha különben cselekszel, sem nemesebb, sem gazdagabb, sem okosabb, sem egyíb isteni és emberi jókkal bővelkedőbb nem vagy Görög-országnál ; igájába ejted ennél-is inkább nyakadat. Hazája-gyülölő, csak maga tisztségére-vadászó fiadnak tarcsad, valaki arra akar vinni, hogy a mely úton Budád oda vagyon, most-is azon sétály, és a török paissa-alól lövőldözzed a kereszrénységet.”[24]

A Bizánci Császárság és az Oszmán Birodalom közötti kapcsolatok megromlásáért nem csak az egyházi vezetők, de a bizánci császár is felelős volt. 1452. december 12-én a Hagia Szophia templomban ünnepélyes szertartás keretében emlékezetek meg a pápáról és a távol lévő pátriárkáról, ott olvasták fel a firenzei zsinat[25] egyházegyesítésről szóló határozatát, amelyet a helyszínen Baszileosz Besszárión[26] [1400?–1472] nikaiai püspök kézjegyével ellátott. De Bizánc részéről a további lépések elmaradtak, sőt Lukasz Notarasz [14..–1453] főadmirális állítólag az mondta, hogy „inkább lássam a városban a török turbánt uralkodni, mint a latin mitrát.”[27] Kívánsága gyorsan teljesült, mivel 1453. május 29-én II. Mehmed hadai bevették a várost, és birtokba vették annak híres templomát a Hagia Szophia bazilikát is, amely a Konstantinápolyi Patriarchátus székhelye volt.

A város elfoglalása után a szultán elrendelte a bazilika iszlám imaházzá történő átalakítását, ezért letakarták az emberábrázolásokat tartalmazó mozaikokat, és új nevet is kapott Ayasofya (újgörögösen Ajia Szofia) lett. Hosszú időn át szolgált mecsetként, ma e híres épület múzeumként látogatható. A bizánciak döntéseikkel végül elérték azt, hogy a diadalmas iszlám, és a meghódított bizánciak egymással összefogva fordultak a latin világ ellen.[28] Az egykori Bizánci Birodalom fővárosának elfoglalása után Konstantinápoly pedig a területében egyre gyarapodó birodalom új fővárosává lett, neve görög nevéből Isztambulra változott.[29] A birodalomnak nevet adó oszmán törzs a 13. században a mongol támadások nyomán jutott el előbb Kis-Ázsiába, és közel két évszázad alatt az általuk uralt terület már három kontinensre, Ázsiára, Afrikára és Európára terjedt ki. Az Oszmán Birodalom Konstantinápoly elfoglalása után pedig aktív részese lett az európai nagy politikának is.

Janus Pannonius „látlelete” a 15. századi Európáról.

 

MÁTYÁS MAGYAR KIRÁLY VÁLASZA
ANTONIO CONSTANZI OLASZ KÖLTŐNEK

 

Jól tudom én, Constanzi, nem éppen a múzsai ihlet
   ösztönzött, hogy atyámat s engem az égig emelj,
s elhordd jó hírem verseddel Itália-szerte:
   szentséges hitemért hogy hadakat viselek;
s hogy mellém tömörült az egész pannon fiatalság,
   és az urak zöme is zászlaimat követi.
Színigazat mondott a beszéd: ismét cihelődünk,
   s nem valamely könnyű tréfa agyalta ki ezt.
Bár én mind az egész évben táborban időztem,
   s tettem lantodnak zengeni érdemeset.
Hisz még csak gyülekeztünk lassan a mély Duna mellett,
   s elmélkedtem csak még haditerveimen,
lám, Ali bég, roppant büszkén erejére, a Száván
   átúsztat, s a Szerém-földre orozva lecsap.
Úgy gondolta: vitézi dicsőségét gyarapítja,
   hogyha szemem láttán égeti, dúlja hazám.
Már győztesként vitte a zsákmányt, már sietett a
   nemrég-járt vízen át visszafelé szaporán,
ám ekkor, noha éji sötétség hullt a terepre,
   megsejtette, hogy ott rejtekezik seregem.
Harcra vezette hadát tüstént, csatarendbe terelve,
   kürtök, durva dobok hangja rivallt, dübögött.
Egymásnak zúdult a dühös két fél kopjákkal :
   pusztul minden, a föld vériszaposra puhul.
Háromszor fordult a szerencse: előre a félhold
   háromszor tört, és annyiszor is menekült.
Majd miután a kelő nap az érc-vértekre sugárzott,
   végképp megbomlott, s visszavonult a pogány.
Sok vérzett el a parton, még több fúlt a folyóba,
   egy részük szomorú láncot emelt a kezén.
Ő, Ali megsebesülten túloldalt kievickélt,
   mindent elvettünk tőle, mit összerabolt.
Mégse maradt békén a bolond, noha jól kiporoltuk,
   szégyene, hogy felsült, harcra tüzelte megint.
Átkel hát ismét újjá-tákolt seregével,
   s ismét visszaszökik csúf vereségek után.
Ekkor – mert úgy tűnt, csak enyéim védeni: önzés,
   és ki nem aknázni jobban a pillanatot –,
bátor kedvvel az ellenség mezejére nyomultam:
   Gyász követett, Iszonyat vitte előttem a hírt.
Mysia kincsei már a mieink, Mulciber és Mars
   tűzzel-vassal ront, rombol, amerre megyünk.
Bősz Ali nincs sehol, és a török had sincs: e süvöltő
   nyíllal, dárdával győzni-szokott lovasok.
Majd, hogy – bár mi akartuk –, nem volt mód a csatára,
   zablát rántva hazánk földje felé ügetünk.

[…]

Most még – hisz te tudod – nincs nemzet a földön olyan, kit
   árva ügyünk mellé vonna a lelkesedés.
Gallia alszik. Ibéria? Nem fontos neki Krisztus.
   Anglia pártharcban veszti sovány erejét.
Elvetemült Germánia meg csak ülésezik egyre,
   ad-vesz Itália, és pénzügyeket bonyolít.
Senkit sem bánt gondunk, legföljebb ha Velencét,
   őt szerződéses jog köti össze velünk.
Hallottuk, hogy igen komolyan gyürkőzik a harcra,
   karcsú gályáit rengeti máris a hab.
Mennyire más a mi sorsunk, mint azoké: mi közömbös
   lenni nem óhajtunk, s persze nem is lehetünk.
Sokkal szomszédabb annál a gyalázatos oszmán,
   semhogy hosszabban hagyna nyugalmi időt.
Úgy döntöttem ezért, hogy folyton zaklatom én is,
   csak ne emeljen a Sors gátat e tervem elé.
Erre tanít fennkölt példája magasztos atyámnak,
   erre, amely hitemért éget, a szent szerelem.
Így esküdt föl a rómaiak vesztére a hős Pún,
   s hogy Tróján bosszút áll, nagy Achilles is így.
És amit elkezdtem, mindaddig nem hagyom abba,
   mígnem a tengeren átűzöm a vad törököt.
Bár nemcsak népünk hulltát kívánja, az összes
   Krisztus-hívőkét szerte a föld kerekén.
Mindenképp próbálja betörni Nyugat derekát: ha
   ez sikerül valahogy, már az övé a világ.
És a Kelet Rómája után, úgy véli, bizonnyal
   talpa alá veti majd végre a másikat is.
Fegyverrel, tűzvésszel igyekszik ezért lerohanni,
   úgy, ahogy egykor a gall, máskor a géta hadak.
Talpra tehát, daliás latinok, ne romoljon a régi
   nagyság éppen most s épp ti miattatok el.
Egykor a nap keleten, nyugaton, mindenfele, mindig
   ott járt őseitek tág birodalma felett.
S nyilván nem felelős jobban más nép a világért,
   mint amelyik hajdan már a világ ura volt.
Hát nem szégyen-e az, hogy nyelvetek anyja, Göröghon
   barbár ejtéssel tördösi szép szavait?
Hogy Rómátok tisztes nőtestvére vagy inkább
   lánya, ki úrnő volt, annyi sok éve cseléd?
Ám ha a régi dicsőség nem hat rátok, az ádáz
   ellenség közelét tán komolyan veszitek.
Gallia alszik? Ibéria is? Csöppet se csodáljuk:
   közvetlen vész nem döngeti még kapujuk.
S hogy mernénk álmodni az angol támogatásról?
   Messzire vannak, sőt tenger is áll közibénk.
Még soha nem pártolt Germánia minket, azonban
   mindig készséggel szegte meg esküszavát.
Benneteket mellénk állít azonos veszedelmünk
   és a szívünk mélyén gyúlt viszonos szeretet.
Nem kétséges: Itália több maga, mint azok együtt:
   oly sok benne a nép, s annyi derék ura van.
Ott a civódó Génua hős ivadékai, ott a
   toszkán föld szabad és nagyhírű városai,
ott a velenceiek – vetekednek a rómaiakkal –,
   tőlük futnak szét mindenüvé a hajók,
ott él ősi Tarentum kormányzó fejedelme,
   sarja nagy Alfonznak, büszke királyi utód.
Ott van atyánk, Pius is, nincs nála nagyobb hatalom,
   jobb főpap: Róma és a világ eleje.
Ott, aki békességben trónol, Ferrara, rajtad,
   és aki kardot fog, Mantua érdekedért.
És még sok-sok más kitűnőség, ámde az összes
   közt legjobb nevűek mégis a Sforza-fiak.
S pénz is akad Latiumban, másutt nincs sehol ennyi:
   még együtt sem ilyen gazdag az emberi nem.
Rontsunk hát a szorongó ellenségre serényen:
   meghálálja, tudom, bőven a Föld meg az Ég.
Túl örök élet vár ránk s boldogság, sose múló,
   itt lent megbecsülés, dús evilági javak.
Persze, akárhogy lesz: kicsi vagy nagy támogatás, mi
   nem hagyjuk cserben drága hazánk s a hitünk.[30]

 

1517. október 31-én Luther Márton kihirdette tanait, ezzel a latin szertartású egyház szakadása vette kezdetét. Luther véleménye az volt, hogy az oszmánok támadásaira a keresztények bűnei miatt került sor. Ellenezte a pápaság török elleni keresztes hadjárati politikáját, abból kiindulva, hogy a Biblia szerint a keresztényeknek tilos háborút viselniük. Az oszmánok európai hódításainak okairól Luther az 1529-ben megjelent tábori prédikációjában (Eine Heerpredigt wider den Türken) vallásos magyarázatot adott. Luther a mennyei és a földi birodalomról szóló magyarázata szerint a hódítást isteni és ördögi birodalmak harcaként írta le. Istenre kell bízni a védelmet, a keresztényeknek az a feladata, hogy erkölcsileg újuljanak meg. Utóbb Luther álláspontját úgy módosította, hogy a védekező háború a Bibliával nincs ellentétben.

A 16. század nagy filozófusa Rotterdami Erazmus [1466–1536] az oszmánok elleni háborúról alkotott véleményét 1530 március 17-én Johann Rinchhez írt levelében vetette papírra azt, hogy a hódítók ellen a védekező háborúnak helye van, de ellenük keresztes háborút nem lehet szervezni. A 16. századi jeles európai gondolkodók közös nevezőn voltak abban kérdésben, hogy Oszmán Birodalommal szemben a védekező háború jogos, ám azt már eltérően ítélték meg, hogy az oszmán hódításokkal megszerzett területek visszaszerzéséért vajon jogosan szervezhető-e keresztes háború?

Így lett a 16. százat elején aktív részese az európai nagy politikának I. (Törvényhozó vagy Nagy) Szulejmán [1491–1566] oszmán szultán, aki nem csak kortársa volt V. (Habsburg) Károly [1500–1556] német-római császárnak, de egyben hatalmas birodalmának a legnagyobb ellenfele és vetélytársa is. E nagyhatalmi vetélkedés nemcsak a tengereken és a szárazföldön zajlott, de a két rivális birodalmi ideológiailag is egymásnak feszült, mindkét oldal megfogalmazta a maga igényét a világuralomra.[31]

 

Az oszmán hódítások megállításának lehetséges ellenszere: európai összefogás (néhány példa)

 

1515-ben X. Leó[32] [1475–1521] pápa szervezésében ’Szent háborút’ készült hirdetni Európa egyes területeit már leigázó Oszmán Birodalom ellen. A pápai felhívásra válaszolva I. Ferenc[33] [1494–1547] francia király és I. Miksa[34] [1459–1519] német-római császár közösen nagyszabású hadjáratot szerveztek a hódítók ellen. A szövetség élére a pápa I. Ferencet kívánta állítani, ám „legkeresztényibb” francia király, országa érdekeit előtérbe helyezve, inkább elsőként szövetségre lépett az Oszmán Birodalommal. Így okafogyottá vált a pápa által tervezett szent háború, mivel a szövetségből éppen az egyik legnagyobb politikai befolyással bíró, jelentős és katonai hatalommal rendelkező állam lépett ki.

 

V. Pius [1504–1572] pápa által 1571-ben szervezett törökellenes szövetség a ’Szent Liga’ volt, eredménye lepantói tengeri győzelem 1571-ben.

 

A Lepantói tengeri ütközet

Az Oszmán Birodalom legyőzhetetlenségéről szőtt mítoszt először az 1571. október 7-én lezajlott lepantói csata sikere zúzta szét. A Lepantói-öbölben[35] az oszmán földközi-tengeri hadiflotta igen súlyos vereséget szenvedett V. Pius [1504–1572] pápa által szervezett törökellenes Szent Liga hajóhadától. A Szent Liga flottájának főparancsnoka Don Juan d’Austria [1547–1578] lett, aki V. Károly német-római császár és spanyol király törvénytelen fia volt, míg a létszámában nagyobb oszmán flottát Müezzinzade Ali [15..–1571] pasa, tengernagy irányította. A keresztény flotta hajóhada 202 gályából állt, amelyből 115-öt a velenceiek, 80-at a spanyolok, mag a többit más államok adták. A hajókon 40 ezer tengerész és evezős, valamint 20 ezer katona szolgált, amikor 1571. szeptember 16-án a közös gyülekező helyről a Peloponnészoszi-félsziget déli részén lévő Messinai-öbölből az oszmán flotta keresésére indultak. Ugyanis arról értesültek, hogy az oszmán flotta jelentős része éppen a Lepantói-öbölben tartózkodott, így megjelenésükkel akarták meglepni, és harcra kényszeríteni őket. Onorato Caetani [15..–15..], aki a pápai gyalogosok parancsnoka volt, 1571 október 7-én hajnalban a következőket írta naplójában: „Ezen a reggelen, hajnalban elértük Kefalónia és Lepanto között fekvő Oxia szigetét. Az idő kitűnő, a tenger nyugodt, ami ebben az évszakban kivételes állapot. Urunknak, aki nekünk akarja adni a győzelmet, valóságos csodatétele. Amint felkelt a nap, a mi előőrsünk észreveszi a török sereget, övék pedig felfedezik a miénket.” Az oszmán flotta gályáin kevesebb ágyú volt, mint a Szent Liga hajóin. A keresztény gályák magas oromzatát Giovanni Andrea Doria [1539–1606] genovai születésű, de spanyol szolgálatban álló flottaparancsnok javaslatára lebontották, így a hajóágyúik tűzvonala alacsonyabbra, a gályák merülési vonala közelébe került. Így az ágyútalálat esetén a megsérült evezős hadihajók gyorsan elsüllyedtek, ezért került ebben az ütközetben az oszmán hadiflottából sokkal több gálya a hullámsírba.[36] Az ütközetről készült beszámolók egyikében az alábbiakat is olvashatjuk: „A csapattest közepén helyezkedik el őfenségének a gályája, délcegen és büszkén, jobbról a pápa illusztris generálisának, balról pedig a nagyméltóságú Venieronak a gályáival. Lassan hajóznak, úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben egy vonalban maradjanak a többi gályával – valamennyinek az evezői olyan ütemben merülnek a vízbe, hogy ne sértsék meg a szomszédok evezőit, és ne fárasszák ki az evezősöket, akiket karddal is felszereltek, hogy harcoljanak. Várják, hogy az ellenfél támadja meg őket, és mint valamennyi gályánk, ők is lőnek ágyúikkal, amelyek telibe találnak, miközben a törökök lövései fölöttünk haladnak el, mivel a hajók orra magasabb az ő gályáikon, mint a mieinken. Ebben a percben Ali, az ellenséges flotta kapitánya, attól félve, hogy valamilyen véletlen megakadályozza merész tervének a végrehajtásában, tudniillik hogy személyesen harcoljon a keresztények fővezérével, egy puskalövésnyire eltávolodik övéitől, és erélyesen ostoroztatja gályarabjait, hogy azok jobban merítsék evezőiket a vízbe. Kevéssel ezután, felismerve az oroszlános zászlót, féktelenül ront rá a Velencei Köztársaság illusztris generálisának a gályájára, mintha megtámadná. De amint egészen mellé ér, hirtelenül balra fordítja a hajó orrát, a vezérhajó orra felé. Akkora erővel ütköznek össze, hogy egymásba fúródnak; az ellenséges hajó fara összetapadt a nagyméltóságú Veniero generális hajójának az orrával. Ő késedelem nélkül előrohan, katonái átugranak a török gályára, és gyorsan megsemmisítik a hajó farán csoportosuló ellenséget. A másik oldalról Don Juan úr spanyol gyalogosai csodálatos ügyességgel, szakadatlanul tüzelnek valamennyi puskájukból, megfosztva az ellenséget a védekezés minden lehetőségétől. Ez utóbbiak közül a megfelelő pillanatban sok török átugrik a vezérgályára, tagadhatatlan bátorsággal, ugyanakkor, amikor a vezérgálya emberei közül sok az ő hajójukra nyomul be. Azonban hiábavaló az ellenséges támadás, rövid időn belül valamennyi támadót megölték. Hatalmas mennyiségű turbán gurul a padlózaton a levágott fejekkel együtt, közöttük van Ali feje is, amelyet tőből lemetszettek törzséről, s amelyet egy lándzsa végén emelnek magasba, hogy messziről is jól lássák. Ugyanebben a pillanatban őfensége, ifjú szívének hihetetlen hősiességével, karddal a kezében rohan az ellenséges gályára, amelyet már csaknem elfoglaltak. De megtudván, hogy ezt a hajót már majdnem teljesen elfoglalták, valamint azt, hogy egy brigantin is a segítségére jött, fölöslegesnek ítélte, hogy az övéit bátorítsa: visszatér saját hajójára, eszébe idézvén, hogy a főparancsnok életét veszélyeztetni annyi lenne, mint valamennyiüknek az üdvét kockáztatni.”

 

1684-ben XI. Ince [1611–1689] pápa kezdeményezésére új törökellenes ’Szent Szövetség’ jött létre, tagjai a Habsburg Birodalom, Lengyelország, a Velencei Köztársaság és a Pápai Állam. A szövetségben résztvevők a közös harcot 1700-ig vállalták, a kitűzött cél sem volt kicsi: az Oszmán Birodalom európai területeinek felszabadítása. A közös fellépés nyomán a középkori Magyarország területe sem vált szabaddá, ahogy arról a Karlócán 1699. januárjában aláírt békeokmányok tájékoztatnak.

 

Európai államok közös fellépései az oszmán hódítók ellen

 

A Rajnai Szövetség

1658. augusztus 14-én János Fülöp [1605–1673] (Johann Philipp von Schönborn) mainzi érsek és választófejedelem és a francia Jules Mazarin [1602–1661] szervezésében jött létre, a szövetség célja a törökök ellen európai összefogással indítandó felszabadító háború volt. A szövetség neve Rajnai Liga (Rheinische Allianz, Ligue du Rhin, Rheinischer Bund magyar szakirodalomban még Rajnai Szövetség). E szövetségben részt vett Franciaország, amely akkor joggal aggódott a Földközi-tengeren folytatott kereskedelmének egyre romló biztonsága miatt. 1663 telétől 1664. augusztus 1-ig Magyarország területén nemzetközi haderő Raimondo Montecuccolli[37] [1609–1680] császári hadvezér vezetésével a szentgotthárdi csatában állította meg a Bécs elfoglalására indult Köprülü Ahmed [1635?–1676] pasa vezette török sereget.

E szövetség első magyarországi katonai megmozdulása, az ún. téli hajárat volt, amelyre 1663 decembere és 1664 februárja között kerület sor.

A magyar és horvát hadak parancsnoka gróf Zrínyi Miklós [1620–1664] volt, míg a Rajnai Szövetség csapatait gróf Wolfgang Julius von Hohenlohe[38] [1622–1698] tábornok irányította.

E hadjáratról egy ismeretlen horvátországi csapattal felvonuló magyar katona korabeli kalendáriumban az alábbiakat jegyezte le:

Januarius XXXI Bold. Aszszony hava

13. F. 1. vasárnap Indultam Dobravarul[39] mentem [olvashatatlan helységnév].

14. g. hétfő Onnet Klenounikra[40].

16. b. szerdaViniczre[41] onnat.

18. d. péntek Isten segítségébül indultam del után Ternoveczre[42] Draskovich János urammal.

19. e. szombat Mentünk Ludbregra[43] ebidre, halni, S. Ivanra.

20. F. 2. vasárnap Kőtöztünk által az Dráván Dernyei Réven akkor nap ottan voltunk tul az Dráván.

21. g. hétfő Mentünk Berzencze[44] ala.

22. a. kedd Otan napoltunk.

23. b. szerda Attak megh az eijel Berzenczet. Indultunk Babocza[45] fele.

24. c. csütörtök Érkeztünk Babocza ala.

25. d. péntek Attak megh Baboczat.

26. e. szombat Indultunk Szygeth[46] fele, érkeztünk eznap, alája ugian aznap Durbok[47] („-ot föl" áthúzva) varat megh vittük.

27. F 3. vasárnap Indultunk Pecz[48] fele.

28. g. hétfő Érkeztünk reggel Pecz ala.

29. a. kedd Meghvittuk Pecz városát.

30. b. szerda Indultunk Eszéki Hid fele mintegi 4000 Ban Urammal

31. c. csütörtök Érkeztünk oda. (Eszékre[49]) Torda[50] Varat megh vittük az hid vigin.

Februarius XXVIIII. Boyt elo hava.

1. d. péntek Égetük az Hidat ezeken az napokon igtek fel a Duna fele Barania[51].

2. e. szombat Ez nap is egetük [. . .] Sás Várat[52] megh

(Gyert. S. B. Asz)[53]

3. F 4. vasárnap. Fel égetvén az hidat jöttünk vissza Pech fele.

4. g- hétfő Jöttünk Szyklos[54] mellől.

5. s. kedd Érkeztünk Peczhez.

7. c. csütörtök Indultunk Peczrül visza.

9. e. szombat Jöttünk el Szygeth Vara mellől.

12. a. kedd Érkeztünk Segesd alá, mellet hamar megh attak.

13. b. szerda Indultunk el onnat.

14. c. Csütörtök Szent Kyralira[55] mentünk.

15. d. péntek Ludbregen ettünk ebidet Draskovich János urammal.

16. e. szombat Hainalkor erkeztünk Klenounikra.

17. F. vasárnap Esterházi Pál Úr jöt oda.

20. b. szerda Jöt Klenounikra az [olvashatatlan][56]

 

Az eszéki híd felégetése

Stratégia szempontból a legfontosabb cél, a magyarországi török hadjáratok számára gyors átkelését biztosító, a Drávát északi oldalról kísérő mocsáron át épített állandó tölgyfahíd elpusztítása volt.  E híd két egymástól jól elkülönülő részből állt:

Magán a Dráva folyón való biztonságos átkelést hajóhíd biztosította, ez 40 hajóból állt, amelyeket vastag láncokkal rögzítettek egymáshoz, hossza 160 lépés volt.[57] Télen e hidakat elbontották, hogy a folyó vizének befagyása e hajótestekben ne tudjon kárt tenni.

A Dráva folyó északi partját kísérő a mocsáron át ívelő állandó híd tölgyfából készült, szélessége lehetővé tette, hogy egymás mellett két korabeli lovas kocsi is haladni tudjon, a hossza kb. 6 km. lehetett.

E híd elrontását Vitnyédy javasolta Zrínyinek 1662. április 16-án kelt levelének utóiratában. „Míg az tatárok eljönének, talán jó volna az eszéki hidat elbontani. Tudom Ngdnak említés nélkül is vagyon gondja, ha maga föl nem jöhetne Ngd, az gyülésre küldendő követinek instructio és kemény azért szükséges, ha meg köllene mutatni, hinnék el, az volt az Ngd kegyelmes parancsolatja.”[58] Majd Vitnyédy 1663. június 30-án Zrínyinek írt levelében az alábbiakat is olvashatjuk: „Azonban talán nem ártana, ha lehetne az eszéki hidat occupálni, vagy elégetni, hogy lenne derekas megakadályozása útjának.”[59] Vitnyédi levele Partingernek, amelyet július 30-án küldött, ezt írta: „Ha az én uramnak, a mint irám, assistentiája és engedelme lesz vala, Eszékbe bele szállott, az hídat occupálván azt az egész pogányságot ha nem profligálta volna is, legalább oly akadályokat csinált volna, ez esztendőben nem igen sokat féltünk volna tölük.”[60]

 

Esterházy Pál emlékiratában a hídról és annak elpusztításáról az alábbiakat olvashatjuk:

„Mikor tehát megvirradt, Siklós és Baranya mellett elvonulva, egyenesen Eszék felé indítottuk a tábort. És január utolsó napján megpillantottuk Dráva török váracskát, amelyet az eszéki híd végénél annak védelmére építettek. Azután, hogy ezt hirtelen bevettük, a törököket pedig lekaszaboltuk, végre elfoglaltuk ezt a híres-nevezetes hidat. Február elsején tehát ráléptünk ama méltán csodálatot érdemlő eszéki hídra; ugyanis tizenkét láb[61] széles volt, s amint magam kimértem, nyolcezer-háromszázharminc láb hosszú, valóban bámulatos munka, oly remekül megalkotva, hogy még egy véletlenül leejtett aprópénz sem került volna a híd alá, mivel nem sajnálva a fáradságot, hajszálnyi hasadék nélkül illesztették össze a gerendákat. A hidat szélességében nyolc, szinte kő tömörségű oszlop tartotta, és hasonló oszlopok követték egymást minden ölnyi távolságban, hosszanti irányban is. Sokáig tanácskoztunk, hogy ezt a szerkezetet ilyen kis sereg hogyan tudná szétrombolni, mivel nem kis veszélyt jelentett a közlekedés. Végül is az volt a határozat, hogy rakjunk tüzet a híd alatt, s úgy égessük el – amit fáradhatatlan munkával két nap alatt el is végeztünk.  Nádat kerítettünk ugyanis, amit bőségesen adott nekünk az Isten, s felülről beborítottuk vele az egész hidat, sőt alsó részét is tele tömködtük, s az oldalában is mindenütt nádat dugdostunk, majd végül alulról meggyújtva a hidat Plutónak áldoztuk. Két teljes napon át és éjszaka szünet nélkül keményen dolgoztunk, és végre az egész szerkezetet Isten segítségével porrá égettük. Ha ugyanis nem lett volna olyan nagy bőségben nád, kétségkívül semmit sem végezhettünk volna. Azonkívül mindenütt annyira szilárdan állt a jég, hogy mindenki nyugodtan járhatott rajta, sőt még szél is kerekedett, olyan heves, hogy bámulva néztük, amint a híd szinte egy perc alatt elhamvadt. Borzalmas látvány volt, midőn éjszaka szemléltük ezt az oly sok ezer lépés hosszúságú, meggyújtott fáklyaként égő hidat, mint valami ránk szakadó ördögi látomást. Bámulatos azonkívül és valóban csak isteni gondviselésnek tulajdonítható, hogy bár amíg a hidat felgyújtottuk, Eszék felől a barbárok állandó ágyútűz alatt tartottak bennünket, és bár szinte minden pillanatban ágyúgolyók között forgolódtunk, mindnyájunk közül csak egy valaki sérült meg. Ki kételkedik abban, hogy mindez különleges isteni gondviselés folytán történt?”[62]

 

Visszafoglalt várak

A stratégiailag fontos híd felégetése mellett több várat is sikerült elfoglalniuk, ahogy arról Vitnyédy Sopronból, 1664. február 17-én Rottal Jánosnak küldött beszámolójából is értesülhetünk.[63] „Ngdnak alázatosan szolgálok. Tartozásom az lesz vala Ngdat tudósítanom uram ő Nga expeditiójárúl, az honnénd ezen órában érkeztem, annyival inkább, hogy Bécsben 10. praesentis irt méltóságos levelét vettem, hallgatásomat távollétemnek tulajdonítsa, kérem alázatosan Ngdat. Rövideden megírom utunkat. Elsőben Börzencze alá menvén, sokat lőttenek ki reánk, de látván az szép vitézlő népet, mely bizony számos volt, harmadnapra föladták és népet hagytunk benne. Onnénd Babocsa alá mentünk, azt is föladták, Barcsot pusztán hagyták, az hol feles élés és nyolcz szép taraczkok maradtak, kiket Babocsára hoztanak, és azután fölégették, onnend Sziget mellett elmenvén egy Türbek nevü kastélyt, az hol az török császárnak béli volt eltemetve, elégették és ugy mentünk Pécs alá, az városát más nap megvévén, az német uraim szabad akaratjok szerint praedáltak, az várat lőtték, az én urammal az lovas magyar, horvát és német militiával elmentünk az eszéki híd elégetésére, kit két nap alatt mind elégettünk, az melyhez az isten az elementomokat is, szelet és szárazságot adta és segített bennünk, azt elvégezvén az ott lévő kastélyt, Dárdavár nevűt, elégettünk, Baranya és Sásvárát aképen elégettünk, visszatértünk, Siklós vára mellett fényes nappal jővén két jó muskatér lövésnyire egyet sem lőttek hozzánk, kijöttek ellenkezni valahány lóval, beszéltek az mieinkkel, sopánkodtak az nagy pusztításon, mivel csak Urakis (?) égett el több ezer faluinál, mindenekben praedát hánytanak, egy szóval sok ezer számú marhájokat hajtották el, egy szóval az az föld élhetetlenné és semmivé lett. Megérkezvén Pécsre az várat mégis nem vették meg, alatta pedig General–Wachtmeister Hamerling[64], egy gróf Herberstein[65] az moguntinus elector regementjébül, az Oberst-Laitinambt elvesztenek, nem nagy vitézséggel, inkább temeritassal, nagy hó lévén reánk, mivel sok embernek köllött volna alatta elveszni, ott hagytuk és visszatértünk, Hohenloe uram az hadakkal Segesd felé tért, mi az úrral mintegy négyszáz lóval Babocsára, onnend az német praesidiumot ki bocsátván, magyar militiát hagyott ő Nga benne; Segesdhez érkezvén harmad nap azt is megadták, ott, ugy Berzenczét is mindenütt praesidiumot hagyván ő Nga, elment Muraközben, több intentiója végbenvitelére nyugasztalni hadait, élést, munitiót mindenütt szépet találtunk, de ha ő fölsége  onnend fölül néppel, pattantyúsokkal ő Ngát meg nem segíti, félő, megint el ne vesszenek. Vajha most minket igazán segítenének, olyat látnának szomszédink, az kin bizony Örvendezhetne Európa, de az én uram szegény mindenre nem érkezhetik. annyit cselekeszik, az mennyi lehet tőle s talán annál is többet maga kárával. Megbocsássa Ngd föl nem mehetek, mert megfáradtam, hatodik hete oda voltam és az mint irám, csak ma érkeztem, egy lovam nincs, mind hátravannak, szolgáim az szerint, az szekeres lovaim elfáradtak, ha értem Bory uram ottfönn létét, kedden éjjelre bemenek, csak ez lovast sietve expediálja Ngd, el se menjen, istenért kérem, mert sok beszédem vagyon ő Kglmével, kit meg nem irhatok, azokat pedig szükség vicekirályunknak tudni, ha elment is és lehetséges, revocálja Ngd, istenért kérem Ngdat, maradván Ngd alázatos szolgája és válaszát várja.”

 

Ugyanakkor a téli hadjárat eredményeit némelyek igyekeztek kicsinyíteni, ahogy az alábbi levélből is kitűnik, amelyet szintén Vitnyédy[66] írt Bory[67] Mihálynak Sopronban 1664. március 14-én

„Az én uram teli jó gondolkodásokkal, mások pedig azoknak megakadályozásokkal. Némelyek uram csatájából csúfot csinálnak, ki ököristálónak, ki akolnak nevezi, az mely helyeket megvettünk, ők pedig henyélő szemmel nézték az mi nevezetes véghelyeinknek elveszését és salva venia, csak egy szaró széket sem tudtak megvenni, uram kászolódik, mint indulhatunk, meddig mehetünk az németek rosz embersége miatt, melyet meglátott relatiómbúl, megtanít az üdő, bizony félek elkedvetlenítik az sok rosz emberséggel, kik mind biztatnak, mindent neki igérnek, de vagy igen keveset, vagy semmit sem praestálnak, az mit megcselekedheti (így), azt ugyan el nem mulatja. Derekas hireink ugyan nincsenek, hirdetnek az emberek sokat, munkálódnak ha roszszal is, hogy az ördög őket henyélve ne találja.”

Szintén Vitnyédy leveléből értesülhetünk arról, hogy a hadjárat során az oszmánoktól visszafoglalt várak parancsnokainak mi lett a „jutalma”: „Utóbbi hírem ez, az fővezér az tatár basának fejét vetette Szigetben, bőrét szalmával megtöltetvén az császárnak küldötte, hogy alatta valói előttünk úgy szaladtak, kik közül az veresmarti[68] réven hogy általszaladtak, ötödfél százig vesztenek el az Dunában, kihaját[69] felakasztatta, az pécsi főtörököknek egynéhányának torkokat megmetszette, az segesdi, babocsai és berzenczei főtörököket is fenyegeti, hogy föladták azon helyeket. Az hídcsinálás felöl onnend alól bizonyos hírünk nincsen. Kászolódnék megint uram, ha az roszak nem impediálnák.”[70]

 

Bécs védelmére létrejött szövetség

1683-ban Kara Musztafa [1634/35?–1683] nagyvezír vezette török sereg ismét megpróbálta Bécs várát és városát elfoglalni. A vár és a város elfoglalását a nemzetközi haderő III. (Sobieski) János [1629–1696] lengyel király, V. Károly Lipót [1643–1690] Lotharingia Károly [1643-1690] címzetes hercege, császári-királyi tábornagy, valamint II. Miksa Emánuel [1662–1726] bajor, és III. János György [1647–1691] szász választófejedelmek egyesült csapatai akadályozták meg. A város felszabadítására 1683. szeptember 12-én indított támadásuk az ostromlókat menekülésre kényszerítette.

 

A mindennapi élet az európai meghódított területeken a 14. századtól

 

Az Oszmán Birodalom gyors területgyarapodása nyomán a meghódított területek lakosságának létszáma messze felülmúlta a hódítókét. A béke meg- és fenntartásához a hódítók különféle lehetőségeket kínáltak arra, hogy a meghódítottak élete akár olyan is lehessen, mint a győzteseké. Az Oszmán Birodalomban bekebelezett területeken élő keresztények helyzetét alapvetően meghatározták az iszlám világban Mohamed [570–632] próféta kora óta követett elvek, és az évszázadok során formálódott politikai gyakorlat. A Korán e kérdésről következőt fogalmazza: „Harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban, és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az ő küldötte megtiltott, és nem vallják az igazság vallását – harcoljatok ellenük mindaddig, amíg megadják a jótettért járó dzsizját (adót) lévén, hogy becsületüket vesztettek ők.”[71]

Ha valamely vár, vagy város önként megadta magát, az ott lakók különböző adók megfizetésére voltak kötelezettek, de ha fegyverrel vették birtokban az ellenük harcolóktól, még megadásuk után is életükkel, vagy szabadságukkal fizettek tetteikért.[72]

A korabeli utazók, diplomaták az Oszmán Birodalom szervezettségéről, és jól szervezett haderejéről írtak. Az állam szervezett működésének alapja a meghódítottak pénzben beszedett adója, illetve kötelező robot (állami közmunka) volt, de emellett a különböző igazgatási szinteken dolgozók elvárták, megkövetelték, kikényszerítették a maguk „ajándékait” is.[73] A fentiek mellett extra terhet rótt különösen a határvidéken élőkre az elrabolt, elhajtott emberek után szedhető váltásdíj.[74] Tehát a meghódítottak kötelezettsége volt a helyben lakó hódítók ellátása, „jutalmazása”, valamint az állam fenntartása is, miközben olyan rendszert is ki kellett szolgálniuk, amely a korabeli Európában már nem létezett, létezhetett. A jól szervezett oszmán hadsereg katonái és a szultánt maradék nélkül kiszolgáló hivatalnokok az ún. gyermekadó[75] rendszerében begyűjtött balkáni keresztény családok testileg és szellemileg legfejlettebb fiúgyermekeiből kerültek ki. E gyűjtést a hivatalnokok időről-időre elvégezték, e kötelesség alól felmentés a családoknak csak akkor járt, ha áttértek az iszlám vallásra. Az Oszmán Birodalom területén 1660 táján szűnt meg ez az adónem, és ez a meghódított magyar területeken soha nem terjedt el. Ez az adótípus európai országokban elképzelhetetlen lett volna, a sokak által megcsodált központosított és jól működő államszervezetet egyik pillérét az így kiképzett hivatalnokok adták. Hasonlóan a gyerekadó biztosította az 1660-as évekig a jól szervezett és kiképzett haderő egy részét is. Oszmán Birodalom kívül Európában az egyes országokban állandó hadsereg egészen a 15. század utolsó évtizedéig nem volt.[76] A 16. században az Oszmán Birodalomban az európaiak által megcsodált és nagyra értékelt vallási tolerancia és multikulturális környezet, a 17. század végére egyre inkább megkopott, hisz a nem iszlám vallásúakat külön adók sújtották, ez pedig az asszimilációt gyorsította fel. A rendelkezésünkre álló források szerint a 16. és 17. századokban számos nagyvezír eredetileg szerb, vagy bosnyák származású volt.

A hódításoktól még az el nem foglalt területek lakói is folyamatosan szenvedtek, biztonságuk elveszett, a portyázó oszmánok elrabolták az ott lakókat, gyilkolva, fosztogatva, gyújtogatva támadtak. A korabeli röplapok, korabeli hírlapokban eseményeket, még ha ma azt ott olvasottak túlzónak találjuk,[77] nem valamilyen korabeli propaganda eszközei[78] voltak, hanem a rendelkezésükre álló információk birtokában figyelmeztettek és tájékoztattak. Európa oszmán hódítástól érintett, vagy attól fenyegetett térségeinek lakói egy számukra idegen kultúrával, és vallással találkoztak, és ehhez az új élethelyzethez kellett igazodniuk túlélésünk érdekében. A rabló hadjáratok során elhurcolt férfiak, nők és gyermekek a korabeli rabszolgapiacokon cseréltek gazdát. Erről a következőket olvashatjuk Magyarországi György személyes tapasztalati alapján írt visszaemlékezésében: „Annak érdekében, hogy könnyebben és célszerűbben megóvhatók legyenek rabjaik, szerte minden városban az embervásárlás és embereladás céljára megbízott kereskedőik vannak.  […] Erre a helyre és erre a piacra úgy hajtanak fel láncra vert és megkötözött rabokat, mint amikor a birkákat hajtják levágásra.  Ott szemrevételezik őket, lemeztelenítik, s az Isten képére alkotott értelmes teremtményeket úgy adják el és veszik meg a leghitványabb áron, mint egy értelmetlen barmot; s ott – még beszélni róla is szégyen!”[79] A fogoly volt elsősorban az a „gyarmatáru”, amely az Oszmán Birodalom gazdasági működésének egyik alapját biztosította, de segítségével egészítették ki jövedelmeiket, a különböző rangú katonák is.[80] Az Oszmán Birodalomban a 16. és a 17. században a rabszolgaság[81] intézménye létezett, míg Európa más területein már nem.

 

Az Oszmán Birodalom európai területeinek felszabadulása

 

Az európai történeti munkák szerint a gyarmatosítása az európai államok hódításaival kezdődött el, holott az éppen Európa ellen a 14. században vette kezdetét.

 

Az oszmán hódításoknak a 15. században az Európából elindult földrajzi felfedezésekre is hatása volt, ugyanis a korábbi hagyományos kereskedelmi útvonalakon áruk már nem nagyon érkeztek. A 15. században elsőként a portugálok vállalkoztak arra, hogy Afrika megkerülésével jussanak el Ázsiába. Selman Reis[82] [14..–1528] és Piri Reis[83] [1465/70?–1553] oszmán admirálisok a Vörös-tenger környékét meghódítva, a Hormuzi-szoros környékén a portugál hajókkal is megütköztek, megakadályozva azok bejutását a Vörös-tengerre.

 

Azok a balkáni népek, amelyek elfogadták a „Pax Turcica” kínálta védőszárnyat lakosságszámukban közel sem szenvedtek el akkora veszteséget, mint a szinte folyamatos fegyverzajtól sújtott magyarországi hódoltsági területen élők, de a hosszú ideig tartó elzártságuk miatt e térségek gazdasága le, vagy még inkább kimaradt az európai fejlődésből.

 

A Balkán államai közül török uralom alól előbb angol segítséggel Görögország szabadult fel, függetlenségét a Londonban 1827. július 6-án Nagy-Britannia Franciaország és Oroszország valamint az Oszmán Birodalom között létrejött békeszerződése tette lehetővé.

 

Míg Szerbia, Bulgária, Románia, Bosznia-Hercegovina, Montenegro és a többi, az egykor Oszmán Birodalomba bekebelezett önálló állam a Berlini kongresszuson[84] 1878 július 13-án aláírt békeszerződés keretében nyerte vissza szabadságát, de Macedónia és Kelet-Rumélia státusza még ekkor változatlan maradt. E szerződés hatalmazta fel az Osztrák-Magyar Monarchiát Bosznia-Hercegovina és Novibazári szandzsák megszállására. Ez a szerződés kötelezte Romániát arra, hogy Besszarábia déli részét Oroszországnak adja át, amely még megkapta Kars, Ardahan és Batum környékét is. Az osztrák–magyar haderő 1878. július 29-én kezdte meg Bosznia–Hercegovina megszállását, de a mohamedán[85] lakosság ellenállása miatt Szarajevó elfoglalására csak augusztus 29-én került sor.

Az 1879. április 2-án aláírt osztrák–magyar–török egyezmény jóváhagyta az okkupációt, de biztosította a szultán szuverén jogainak fenntartását. Az 1879. április 21-én aláírt osztrák–magyar–török egyezmény értelmében a Szerbia és Montenegró közötti földsáv, a Novibazári szandzsák megszállására is sor került. Az európai bizottság 1878–79 folyamán kidolgozta Kelet-Rumélia szervezeti szabályzatát, és a Porta 1879. május 21-én kinevezte a főkormányzót.

Az orosz megszálló csapatok 1879. augusztus 1-jére befejezték Bulgária és Kelet-Rumélia kiürítését. 1881 folyamán Epirusz és Thesszália Görögországhoz került. A berlini szerződés cikkelyei közül jó néhány igen rövid életűnek bizonyult. 1885 szeptemberében Plovdivban, Kelet-Rumélia fővárosában felkelés tört ki, és Battenberg Sándor[86] bolgár fejedelem az egyesült Bulgária fejedelmévé nyilvánította magát. Az egyesülés nemzetközi jogi jóváhagyása orosz ellenkezés miatt nem történt meg, de végül a szultán – angol javaslatra –, 1886-ban a bolgár fejedelmet nevezte ki Kelet-Rumélia kormányzójává. Oroszország 1886-ban megszüntette Batum szabad kikötői státusát. Ferenc József 1908. október 6-án proklamálta Bosznia–Hercegovina bekebelezését, s nyilvánosságra hozta a Novibazári szandzsák kiürítésére vonatkozó döntését is. Bulgária 1908. október 5-én proklamálta függetlenségét. A Bulgáriát, Szerbiát, Görögországot és Montenegrót magában foglaló Balkán Szövetség 1912. októberében háborút indított Törökország ellen, amelyben az utóbbi vereséget szenvedett. Törökország kiszorult a Balkán-félszigetről. A Törökország és Bulgária közötti, ill. a balkáni államok közötti határt az 1913. május 30-án aláírt londoni béke jelölte ki.[87]  Albánia végül 1912. november 28-án, az első Balkáni háború alatt, míg Macedónia 1913-ban a második Balkáni háború után nyerte el függetlenségét. 1934-ben macedóniai (magukat bolgárnak nevező) terroristák ölték meg Marseille-ben I. Sándor [1888–1934] jugoszláv királyt[88] 1941-től Makedónia nyugati része az olasz ellenőrzés alatt álló Albániához, illetve Pindoszi Fejedelemséghez került, míg a keleti fele Bulgári része lett.

            Az oszmán megszállás alól felszabadult, majd utóbb Jugoszlávia néven ismert államok 1991-től ismét egykori neveiken váltak önállóvá: Szerbia, Montenegro, Észak–Macedónia Köztársaság[89], és Bosznia–Hercegovina. Az egykori Kosovo Polje területén 2008. február 17-től nemzetközi döntés értelmében új albán állam jött létre, amelynek neve Koszovó.

A 19. század második felétől hozott békeszerződések az azokat előkészítők szándéka szerint már végleges döntéseket tartalmaztak, tartalmaznak, míg a korábbi háborúkat lezáró békék még határozott idejűek voltak.[90]

Arany János a Civilizáció című versében a modern kori békékről az alábbiakat vette papírra:

Ezelőtt a háborúban

Nem követtek semmi elvet,

Az erősebb a gyengétől

Amit lehetett elvett.

 

Most nem úgy van. A világot

Értekezlet igazgatja.

S az erősebb ha mi csínyt tesz,

Összeül és – helyben hagyja.[91]

 

 

 

A Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom katonai érintkezései Mohácsig
(Rövid áttekintés)

 

A rendelkezésünkre álló források szerint az oszmán hódítókkal a magyarok első katonai érintkezésére 1375-ben került sor, az ez időtől számítva egészen az 1526. augusztus 29-i mohácsi vereségig, 151 év eseményeit e helyen csak dióhéjban tekintjük át.

Az országhatárok[92] őrzése természetesen minden európai államban létezett, ám az soha nem jelentett akkora terhet, és soha nem gyakorolt oly nagy hatást az állami és a társadalmi életre, mint amit az oszmán támadások ellen szervezett határvédelem létrehozása, és állandó fenntartása kívánt meg Magyarországtól.[93] E különleges és intézményes határvédelem abban az időben a kor hadviselésében is egészen sajátos jelenség, Európa más térségeiben ismeretlen. A határok mentén várak, néha várövezetek mindenütt voltak, de miután a keresztény államok viszonylatában béke idején ismeretlen dolog volt a határsértés, funkciót is csak háború idején kaptak.[94] Tehát éppen fordítva, mint a Magyar Királyság területén, ahol a végvárak feladata kezdetektől a határsértések, és a rabló, fosztogató betörések elhárítása volt.

Ezért a Magyar Királyság határának védelmét a 13. század közepétől már nemcsak a gyepük és kapuk látták el, hanem szerepüket már állandó katonasággal ellátott várak vették át.

A Magyar Királysággal tulajdonképpen a 13. századtól lazább kapcsolatban álltak azok az ország déli határai mentén időlegesen meghódított területeken szervezett bánságok, amelyeket az uralkodók védelmi célból hoztak létre. Az első bánság[95] az 1137-ben alapított boszniai volt, míg az 1230-as években hívták életre a Szörényi bánságot. Később került sorra a Kucsói, Barancsi, a Bodonyi, a Macsói, a Nándorfehérvári, a Sói[96], az Ozorai[97] és a Jajcai bánságok megszervezése. E bánságok elsősorban katonai feladattal jöttek létre, védeniük kellett Magyarország déli határait.

Luxemburgi Zsigmond magyar király a nikápolyi csatában elszenvedett veresége után ismerte fel azt, hogy Európában új és katonailag az európaiaktól eltérő harcmodort követő igen erős, és fegyelmezett hadsereggel rendelkező hódító jelent meg.

 

Nikápolyi csata, 1396. szeptember 25.

I. (Villám) Bajazid [1347–1403] oszmán szultán támadást indított Bosznia és Horvátország ellen. A hódítókkal szemben 1392-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király próbált fellépni, ám ekkor a szultán igyekezett elkerülni a csatát. A szultán részéről kitérést a gyengeség jeleként értelmezték, és ezért úgy gondolták, hogy a hódítók könnyen legyőzhetők. Így 1395 elején visszafoglalták Kisnikápoly[98] várát, sőt egy, a déli vármegyéket fosztogató sereget is legyőzték. Luxemburgi Zsigmond király és tanácsadói szerint elérkezett az idő a felbillent európai erőegyensúly helyreállítására. A megfelelő létszámú és képzettségű haderő azonban csak európai összefogással volt kiállítható, ezért IX. Bonifác [1356–1404] pápa által támogatott keresztes hadjárat résztvevői többek között Angliából, Franciaországból, Burgundiából, itáliai városokból érkeztek. „Legpontosabban a burgundi trónörökös, Félelemnélküli János (őt említi még név szerint a számmagyarázat) kíséretét alkotó kontingens ismerjük, írja Pálosfalvi Tamás, amely 108 lovagból, 107 lovagi módon harcoló, de nem lovagi rendű lovasból, 12 íjászból és 22 számszeríjászból állt. A francia-burgundi kontingens többi részét a krónikás Froissart 1000 főre (lovagok és nem lovagi rendű lovasok) teszi, ami igen megbízható becslésnek tűnik. Ha az íjászok és számszeríjászok száma ugyanúgy aránylott a lovagokéhoz, mint János gróf kíséretében, lehettek mintegy másfél százan.”[99] Ez még mindig igen tekintélyes létszám volt, figyelembe véve azt, hogy nem gyülevész keresztes hadról, hanem az európai lovagság harci tapasztalatokkal bíró krémjéről volt szó. Vezetői között olyan tekintélyes vezéreket látunk, mint Philippe d’ Artois, comte Eu [1358–1397], Franciaország connétableja[100], vagy éppen a később szintén híressé lett Boucicaut[101] marsallt Jean Le Maise [1366–1421].[102]

1396-ban Nikápoly visszaszerzésére Zsigmond király tett kísérletet, diplomáciai kapcsolatai eredményekén összeállt nemzetközi haderő azonban súlyos vereséget szenvedet az európai lovagság által ismeretlen keleti taktikai elemeket felvonultatót oszmán hadseregtől.

 Nikápolynál tehát nem azért szenvedett vereséget a nemzetközi koalíciós lovagi haderő, mert létszámában kevesebb lett volna, hanem az egységes katonai vezetés hiánya vezetett a vereséghez. A haditanácsba a csata során alkalmazandó taktika és stratégia kérdésében végül azon katonai vezetők javaslata került elfogadásra, akiknek semmi tapasztalatuk nem volt a keleti harcmodort alkalmazó stratégiáról és taktikáról. A magyar király diplomáciai ügyességének, illetve a kedvező nemzetközi helyzetnek volt köszönhető az, hogy még utoljára sikerült Európa elitjét egy cél, az oszmán hódítás visszaszorítására mozgósítani, de az eredmény nem várt súlyos vereség lett. Ez egyben arra is ráirányította a figyelmet, hogy egy alkalmilag toborzott nyugati páncélos lovagokból álló de, nem összeszokott hadsereg teljesen esélytelen egy fegyelmezett, és jól kiképzett csak könnyű fegyverzetű hadsereggel szemben.[103]

Thuróczy János A Magyarok krónikája című művében e csatáról a következőket olvashatjuk: „A király elküldte követeit Bajazidhoz, és megüzente neki, hogy a jog szerint hozzá tartozó országot ne dúlja. A császár azonban különböző ürüggyel halogatta a választ, és közben Bulgária egész földjét hatalmába kerítette. Végül egy háznak minden falát teleaggatta különféle fegyverekkel: lándzsákkal és pajzsokkal meg tegezekkel, amelyeket a törökök harcaikban használnak; ide vezette a király követeit, és állítólag így szólt hozzájuk. Térjetek vissza királyotokhoz, és mondjátok meg neki, hogy ehhez a földhöz, mint látjátok nekem is elég jogom van – és a falon függő fegyverekre mutatott. Ez az esemény Zsigmond királyt nem kevésbé félelmetes bosszúra ingerelte. Ezért uralkodásának tízedik, az Úr testet öltésének pedig ezerháromszázkilencvenhatodik esztendejében birodalmának egész fegyveres erejét mozgósítva, óriási sereget hozott össze. A nagy királyi hadjáratra egyéb népek közt Burgundia hercege és a frankok, vagyis gallok népe is nem kis fegyveres erőt és harcos férfiak vitéz csapatát hozta el. E fegyveres csapatok nemeseinek címere egészen az én időmig Budán, a domonkos rendi barátok Szent Miklós hitvallóról elnevezett kolostorában, festményeken megörökítve és a falakra aggatva megmaradtak emlékeztetőnek. Zsigmond király tehát elindult seregének hatalmas sokaságával, átkelt a Dunán, és nemcsak, hogy nem félt a törökök császárától, hanem némelyek szerint a következőket mondotta: Kell-e félnünk embertől? Hiszen ha mérhetetlen égbolt rák szakadna, lándzsáinkkal még azt is föltartanánk, és nem esne bajunk. […] A gallok, vagyis a frankok pedig felbuzdulva az ellenség jövetelének hírére, a király elé járultak, és kérték: engedje meg, hogy ők fogják fel az ütközet első csapásait, amelyek a leghevesebbek, és legkegyetlenebbek szoktak lenni. Amikor tehát feltűnt maga a császár minden felöl ordítozó csapatoktól körülvéve, és a pogányok nagy haderejét a király tábora ellen vezetve, a frankokat féktelen harcvágy fogta el, és mielőtt az egész királyi sereg hadrendben felállt, hogy zászlai alatt megkezdje az ütközetet, csatába bonyolódtak, kirohantak a táborból, és előreszáguldva rárohantak a szemben álló csapatokra, szokásuk szerint lóról leszállva, gyalogosan harcolva. A két ellenfél közt javában tombolt még a rettentő ütközet, amikor a magyarok megpillantották a frankok rendetlen futásban a király tábora felé száguldó felkantározott lovait. Nem ismerték még harcmodorukat, és azt hitték, hogy az ellenség teljesen elpusztította őket. Egyszerre felbomlott a rend, és a nagy tolongás közepette otthagyták a tábort, és benne az ostromgépeket; a mezőn mindenfelé szétszélednek, az ellenség kíméletlenül a nyomukban van, és futásra kényszeríti őket. Óriási öldöklés vette kezdetét. A magyarok közül sokan elestek, soka fogságba jutottak. És ha a király egy hajón nem lel menedéket, akkor nem az ég – miként állítólag a fejedelem elbizakodottságában kijelentette –, hanem az ellenség fegyveres ereje zúzta volna össze.”[104]

 

Magyarország védelme érdekében Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején vette kezdetét1435 körül, a déli országrészek egységes védelmi rendszerének kiépítése, amely I. (Hunyadi) Mátyás [1458–1490] király uralkodása alatt vált teljessé.

 

Az első határvédvonal a következő várakat is magába foglalta: Szörényvár[105] – Al-Duna menti várak – Nándorfehérvár[106] – Szrebreniki bánság[107] – Jajcai bánság[108] – Knin[109] – Szkardona[110] érintésével futott ki az Adria partjára. Hossza 650–670 km közötti lehetett.

 

A második védelmi vonal pedig a következő várakat is érintette:

Karánsebes[111] – Temesvár[112] – Nándorfehérvár – a Száva menti várak (Szerémség)[113] – az Una folyó völgyének várai – Zengg[114] vára az Adria partján.[115]  Hossza 590–610 km közötti lehetett.

A várak között esetenként kisebb létszámmal bíró ún. strázsaházak, csárdák vagy górék[116] is helyet kaptak, ezek feladata az ellenséges csapatok mozgásának szemmel tartása, valamint az információk továbbítása volt.[117] Az első védelmi vonal várai nagyobbak és erősebbek, ám ezek is gyakran tehetetlenek voltak a gyorsan mozgó, betörő oszmán rabló és fosztogató csapatokkal szemben. Ezért az első vonal szerepe elsősorban az észlelés, a hírszerzés, illetve ha a helyzet arra lehetőséget teremtett, az ellenség területére való betörés, valamint a visszatérő zsákmányoló csapatok megállítása, szétverése volt. A második védelmi vonalba tartozó várak ugyan kisebbek voltak, de sűrűbben helyezkedtek el, feladatuk az első vonalban lévőkhöz hasonlóan alakult. E két déli határvédelmi vonal sok helyen folyókra támaszkodott, így a védelem szerves egységét képezték azok a naszádos egységek, amelyek a helyi körülményeket jól ismerve szemmel tartották a folyót, utánpótlást szállítottak, vagy a hasonló szerepű török csapatokkal vették fel a harcot.[118] A korábban kiépített határvédelmi rendszer Mátyás király uralkodása alatt vált teljessé, mai kifejezéssel élve e „műszaki határvédelmi rendszer” gerincét így már két egymással közel párhuzamosan futó végvárlánc[119] alkotta, amelyből az első a bánságok területén, míg a második már a Magyar Királyság határain belül jött létre.

 

            Ez a határvédelmi rendszer az 1528-ban megjelent Tabula Hungari[a]e […] térképen igen határozottan szemünk elé tűnik, itt elég arra utalnunk, hogy az adriai partvidékből a Zenggtől északra lévő térséget – bár az is Magyarországhoz tartozott – nem ábrázolta.

 

 

 

            A fenti védelmi rendszerek[120] fenntartását Luxemburgi Zsigmond alatt az ország déli részének jövedelme biztosította, míg e területek védelmét a mezei katonaság képezte, amelynek alapját az úgynevezett telekkatonaság (militia portalis) vetette meg. E katonaság kiképzése, fegyverben tartása, valamint a támadók haditaktikáját eredményesen elhárítani képes új hadászati és harcászati eljárás kidolgozása nem kis feladatot jelentett. „Különleges helyzetet teremtett az is, írja Perjés Géza,[121] hogy e feladatot az akkori magyar állam, idegen népekre[122] és népelemekre bízta, amelyeket időlegesen zsoldba fogadott, vagy letelepített.” E korábbi rendszert az egyre fenyegetőbb oszmán hadmozdulatok miatt Mátyás király az 1470-es évek közepén átszervezte oly módon, hogy végvárak mellett mezei katonaság is elhelyezésre került a betörésektől leginkább fenyegetett térségekben. E két rendszert az uralkodó, a hatékonyság és a gyorsabb reagálás segítésére, támogatására egységes katonai igazgatás alá rendelte.[123]

A 16. század elejére az oszmán birodalom és a magyar állam között korábban fennálló viszonylagos katonai egyensúly megbomlott, és a szuperhatalommá erősödött oszmán állam a Magyar Királysággal szemben döntő katonai és gazdasági fölénybe került. Az új erőviszonyokat világosan jelezték az 1512. évi hadi események, amelyek során a támadók 1464 óta első ízben tudtak egész szakaszt kiszakítani a korábban kialakított déli határvédelmi rendszerből, elég itt utalnunk például a Száva menti Szrebreniki bánság várainak[124] elvesztésére.[125]

1521. augusztus 29-én több heti ostrom és árulás után I. Szulejmán szultánnak sikerült a „dzsihád kulcsával kinyitnia a hitetlenség házának lakatját”, azaz elfoglalnia Nándorfehérvár várát. A vár eleste után minden határvédelemért felelős katonai vezető rémálma valósult meg az „ajtó–ablak tárva” helyzettel. Immár nem csak Magyarország és a hozzá csatlakozó országok létét fenyegették az oszmánok, hanem osztrák tartományokon keresztül a Német-római Birodalmat is.

 

 

A Magyarország ellen vívott oszmán hódító háború fő szakaszai

 

1375 és 1402 közötti évek[126]

 

E szakaszt folyamatos oszmán hódítás jellemezte a Balkánon, a Kelet-római Birodalom egykori területén létrejött kisebb-nagyobb bizánci államok előbb, vagy utóbb az Oszmán Birodalom részévé lettek. Ettől kezdve a portyázó, és fosztogató oszmán csapatok Magyarország déli határain át mind gyakrabban törtek be, az ország védelmében a Duna csak ideiglenes akadályt jelentett, de a támadókat feltartóztatni nem tudta. „Ennek a királyságnak erős bástyája a Duna – írta Tomasso Dainero [14..–15..] a ferrarai herceg követe –, s a szóbeszéd szerint a Török [szultán] emlegetni szokta, hogy a magyaroknak van egy jó kapitányuk és két jó vezérük, vagyis a Duna, meg a Dráva–Száva.”[127]

           

1402 és 1451 közötti évek 

           

Katonai események, amelyek ez idő tájt még Magyarország társországai területén zajlottak. A magyarok vezette európai keresztény koalíció próbálta megakadályozni a minél nagyobb oszmán térnyerést a Balkán területén, de erejükből csak a hódítás sebességének fékezésére futotta.

 

1451 és 1503 közötti évek

 

Közvetlen támadások már Magyarország ellen irányultak. II. Mehmed oszmán szultán miután 1453 május 29-én elfoglalta Bizáncot, felvette a kájszár (császár) címet, és a többi kis balkáni államot meghódoltatta.[128] A további európai hódításaihoz ő teremtette meg a logisztikai feltételeket azzal, hogy a Fekete-tengert és a Duna-deltát birtokba vette, illetve ellenőrzése alá vonta. Így lehetőségük lett arra, hogy a Dunán hajói hadianyagot szállíthassanak, és a hadiflottája e térségében is szerepet kapjon.

 

1503 és 1520 közötti évek

 

Az Oszmán Birodalomnak az európai államokkal kötött békéi lehetőséget biztosított arra, hogy a kis-ázsiai térségben az ellene lázadók körében rendet tegyen. A rendcsinálás után érdeklődése ismét az európai térség felé fordult, hogy a megüresedett államkincstárát az új területekről származó adóbevételek megszerzésével feltölthesse.

 

1521 és 1526 közötti évek

 

Magyarország meghódítására irányuló katonai akciók sorozatából állt. I. Szulejmán szultán 1520. szeptember 30-i trónra kerülésével szakított apja keleti politikájával, és nyugati hódító hadjárat indítása mellett döntött. Elrendelte az élelem-, fegyver- és hadianyag-ellátás megszervezését, valamint a szállítási, a felvonulási utak előkészítését, a szükséges szállítóeszközök (szekerek, hajók, stb.) megfelelő helyeken való összegyűjtését, és raktározását. A hadjárat előkészítése rendben zajlott, Belgrád várát az ostromlók elfoglalták, néhány rövid időszakot nem számítva a vár 346 évig (1867-ig) török kézen maradt.

 Magyarország déli határainak védelmében kiépített védővonal egyik legfontosabb „láncszemének” Belgrád várának eleste után, e vonal legfontosabb várai, így Zimony (1521), Orsova (1522), Szörényvár (1524) is a megszállók kézre kerületek. A megmaradt déli országrész határvédelme gyökeresen új helyzetbe került, mivel a korábbi határt őrző nagyobb várak közül csak Jajca[129] és Klissza[130] maradt továbbra is magyar kézen. Ezért azután különleges logisztikai feladatot jelentett egy-egy ellenségtől szinte körülzárt vár hadianyaggal és gyakran élelemmel[131] való ellátása is.

            1526. augusztus 29-én Mohács térségében Tomori Pál [1475?–1526] hadvezér vezette magyar sereg, az I. Szulejmán szultán vezette professzionális szervezettségű, fegyelmezett, és jól képzett oszmán hadseregtől súlyos vereséget szenvedett. Tárgyilagos vizsgálatok alapján azt is kijelenthetjük, hogy a korabeli európai állomok egyike sem rendelkezett olyan katonai erővel, amellyel szemben a magyaroknak helyt kellett volna állniuk országuk megvédése érdekében.[132]

            Miért jár ily drámai hatással egy csata elveszítése Magyarország szempontjából? A mohácsi síkon elszenvedett vereség legsúlyosabb közvetlen következménye az lett, hogy a világi és egyházi hatalom legfontosabb tisztviselői és szereplői életüket veszítették. Elesett az érsek-főkancellár Szalkai László [1475–1526], az országbíró, a pohárnokmester, a kamarás és az udvarmester, hét főpap, számos főispán és ispán is, a menekülő király II. Lajos is. Budáról a csatavesztés hírére az udvar és Mária királyné is elmenekült. Nincs az országban király, és a világi és egyházi igazgatási rendszere is romjaiban volt, a győzelmük után az új hódítók 1526 szeptemberében rövid időre már az ország fővárosban is megjelentek.

            Magyarország királyainak követei különösen Nándorfehérvár eleste után időben pontos „látleletet” adtak arról, hogy Európa az új gyarmatosítóitól mire számíthat.

Macedóniai László[133], II. Lajos magyar király követe Magyarország megsegítése mellett 1522. november 19-én Nürnbergben a német-római birodalmi[134] gyűlés résztvevői előtt így érvelt:

            „Hős Főherceg, Krisztusban tisztelendő Atyák, méltóságos Hercegek, minden rendbéli nemes Előkelők!

Jóllehet nagyhírű gyülekezetetekben az itt jelenlevők sűrű sokasága mindennél nagyobb öröm számomra, hiszen oly alkalom tárult fel előttem e hírneves tanács figyelmének felhívására, támogatásának megnyerésére, amelynél jobbat aligha remélhettem volna az égtől, mégis jobban szerettem volna megtiszteltetésem kezdetén kedvező kimenetelű, szerencse által kísért események bekövetkezésétől jövendölni, hogy jobban elnyerjem jóindulatotokat, jobban lekössem figyelmeteket. De azt kell előadnom, amit a szükség mért ki rám és az idők sora. Mert nem kétlem, legkeresztényibb Hercegek, hogy amint az összes keresztény nehézségeit, gondjait fájdalommal hordozzátok magatokban, úgy az is erősen érdekel benneteket, hogyan le­hetne segítő törődésetekkel őket a legkedvezőbben gyámolítanunk, nem feledve, hogy az ellenség, ha öldöklő rabló tettei ennyire megtorlás nélkül maradnak, még vakmerőbbé válik, s ha a cselekvésre alkalmat talál, minden útjába esőt tűzzel-vassal borít el, s fegyverrel tör reá széles e világra. Így hazánk állapotát, ne mondjam, romlását, korábbra visszanyúlva tártam volna fel s több szóval világítottam volna meg, de tudom bizonyosan, hogy méltóságotok a megelőző gyűlés alkalmával mind Wormsban, mind itt Nürnbergben, s legutóbb az ausztriai Bécsújhelyen elég részletesen értesültek Magyarország egész bajától, mely már azelőtt is sok éven át pusztította, de különösen most az elmúlt évben elszenvedett hatalmas vereséggel, Belgrád elestével tört rá. […] És korántsem vértelen harcban óvták meg a keresztény határokat, nagyon is kegyetlen ára volt annak. Hiszen mindenféle csapatok tartásában, s az ellenség állandó zsákmányolása és öldöklése közepette – futván el az évek – mi, a Magyar Királyság minden rendjei megfogyatkoztunk. Aztán a nagy pusztaságtól és elhanyagoltságtól rútan merednek felénk Magyarország legnemesebb vidékei, melyeken hány mezőt, hány várost, hány templomot, hány oltárt, kegyhelyet forgattak fel, vagy változtattak világi célúvá szentségtörő kezek? Nincs Magyarországon ház melyből a bú és bánat hiányozna. A gyermekeket szüleik szeme láttára, a szülőket szülötteik szeme előtt, a tiszta családanyákat s a tiszta szüzeket (szörnyű még kimondani is) hol kegyetlenül lemészárolják, hol siralmas rabszolgaságra hajtják el a pökhendi ellenség szenvedélyeinek kielégítésére. Ők az igában zokogva jajonganak, égre emelt kezeikkel a ti segítségetekért könyörögnek. Szeretném, ha mindannyian felidéznétek magatokban mily messzire terjedt napjainkban széles e világon Mohamed tűzvésze, sőt, hogy suttyomban tovább is lopózott, s már a szomszéd háza ég. Ha visszagondolok azokra a tartományokra, melyektől megfosztottak bennünket, a két Misiára, Dardaniára, Dalmáciára, Illirikum javarészére Liburniára, könnyeimet alig tudom visszatartani, egyrészt az általunk elszenvedett bajokat felidézve, másrészt végső kitartásunk miatt, mely Belgrád [Nándorfehérvár] vesztével kétség kívül akár már holnap is fenyeget bennünket. Hogy több tartományunkat, bevételeinket és birtokainkat kisebbítette. Belgrád [Nándorfehérvár] bevételével azonban az ellenség Magyarország szívébe tört be, hiszen birtokában van a Száva és a Duna összefolyása, s onnan bennünket mind hajón, mind gyalog tetszése szerint tűzzel-vassal büntetlenül pusztíthat, tikkaszthat, végül erőnk veszvén, leigázhat. Ugyanis Magyarország leghatalmasabb erődítményei, várai, sáncai az a négy folyó volt, mint a királyság címere mutatja, melyeknek Isten támogatása után leginkább köszönhetjük Magyarország eddig kivívott fennmaradását. […] De most a szabad átkelés a Dunán és a Száván ellenség kezében van. Mivel mindezeket elvesztettük, csak a ti segítségetek menthet meg bennünket. Ha hagyjátok, hogy a Tiszát és a Drávát is megszerezzék, tudomásom szerint nem lesz hajózható folyó egész Alsó-Németországban a Rajnáig, hogy az meg nevetek és dicsőségetek növelésére itt feltárult fordulóponton, mert azt híres és győzedelmes őseitektől úgy kaptátok, hogy azt azok becsülettel szerezték, szorgalmasan növelték.”[135]

 

Más beszámolók pedig az érdeklődőket arról tudósították, hogy a hódítók által elfoglalt országgal milyen hatalmas gazdagság jutott idegen kézre.

           

Vincenzo Guiddoto [14..–15..] velencei követ a jelentésében írta még az alábbiakat is:

 „Kegyelmes herceg, Magyarország királysága a világ összes királyságai között a legszebb és legjobb; nem mondom, ha jól kormányoznák. Igen bő termésű bányái vannak, arany-, ezüst-, réz- és más hasonló érce van, de valamennyi fajtából legtöbb a réz: vannak oly hegyei, melyekből nagy mennyiségű jó sókat bányásznak, ezekből sokkal több pénz lehetne szerezni, mint amennyit a királyság felhasznál. Nagy és kis állatai vannak. Mindenféle takarmány nagy mennyiségben, több, mint amennyit a királyságnak szüksége van, borok kellő mennyiségben; a bányákon kívül Erdély némely részében a folyók mentén aranymosások vannak, amelyek szintén aranyat termelnek. Bőven van benépesítve, és valahányszor a király felségnek a királyságban vagy azon kívül valami vállalatra nyeregbe kell szállnia, a nemességből szintén kötelesek 40–45 ezren vele lovagolni. Most a királynak 251 ezer aranya van évente, ami, mielőtt a törökök elfoglalták a részeket, kb. 300 ezer is lehetett.”[136]

           

Johannes Cuspinianus [1473–1529] hazánkról 1526 végén, vagy 1527 legelején megjelent művében, amelynek címe Oratio protreptica […] a következőket vetette papírra.

„Ily hirtelen pusztulását – mondom – egy hatalmas országnak, mely egyedülálló Európában és a királyságok királysága? Melynek jóságáról és termékenységéről most bővebben értekezem, hogy mindenki megértse, nem ok nélkül nevezték és tartották azelőtt a királyságok királyságának. Először vegyük szemügyre a föld jóságát, a mező termékenységét, mely szőlővel, mindenfajta gyümölccsel, kertektől viruló hegyekkel, dús rétekkel annyira kitűnő, hogy Itália sem múlja felül, pedig azt a világ virágának nevezik, kivéve a gránát- vagy pun almát, amit azonban édességben és zamatban a többi hasonlóan nemes gyümölcs pótol. És hogy a részletekről egyébként beszéljek: Nemde Magyarország tartománya termeli a sima könnyű, vácinak nevezett bort, mely oly átlátszó, mint a víz, tüzesebb és erősebb, vörös és fehér somogyit, a legkiválóbb fehér és vörös szerémit, amelyről úgy tartják, hogy vetekszik akár a krétaival, akár a korzikaival. Emiatt tiltotta meg Probus[137] császár minden szőlő művelését, kivéve Pannóniában, vagyis a szerémit, és Galliában, amelyek az egész világon kitűnnek. A mezők termékenységéről. Hosszú tapasztalat bizonyítja, hogy Temesvár közelében, ha valaki kavicsot vet, az három év múlva búzává változik.”[138]

           

Az oszmán hódítók katonai erejével szemben a 16. század első felében a magyar, de a később hazánkba érkező expedíciós nemzetközi seregek sem tudtak tartós katonai sikereket elérni.

A tizenöt éves háború (1591–1606) alatti győzelmek ugyan reményekre adhattak okot, de az eredményeket nem sikerült tartóssá tenni.

 

A 17. században előbb az 1664-es év eseményei lobbantották fel annak reményét, hogy a korábbi védekező katonai stratégiát végre felválthatja egy támadó szemléletű, és Magyarország végre felszabadulhat. Azonban az 1664. augusztus 10-én titokban aláírt vasvári béke romba döntötte a reményeket, és végül 1683. szeptember 12-i bécsi török vereség után váltott a korábbi védekező stratégia támadóra (offenzívra).

A felszabadító háború első hosszabb szakaszát az 1699. január 26-án, Karlócán aláírt béke zárta le, majd a Magyar Királyság oszmán hódítások előtti határainak visszaállítására a Pozsarevácon 1718. július 21-én megkötött békeszerződésben került sor.

 

A 15. századi Magyar Királyság Európa egyik legnagyobb területű, és jól szervezett állama volt, ezért a keresztény közösség (respublica Christiana) előtt az országunknak tekintélye volt, és a királyainkat az alábbi címekkel tisztelték meg:

„a kereszténység védője” (defensor Christianitatis),

„a Krisztus bajnoka” (athleta Christi), 

„a keresztény hit katonája” (miles fidei Christiane).

 

1400 és 1700 között előbb a Magyar Királyság társországainak területe, utóbb pedig Magyarország is a harcok színterévé vált. Ez időben volt Európa divatos eszményi embertípusa a „a kereszténység hőse”, és ekkor született például az a jelző is, hogy „Magyarország a kereszténység védőbástyája”[139]. A régebbi kifejezések között még előfordultak az alábbiak is: „pajzs”, „vár” „kőfal”, „oszlop” is. E címeket hazánkról a korabeli követi jelentésekben és az uralkodók levelekben használták.

 

Ismereteink szerint az az I. Ulászló [1424–1444] lengyel[140] és magyar[141] király nevezte először hazánkat „kereszténység kőfalának és védőpajzsának”.[142] Ő az 1444. november 10-én vívott várnai csatában veszítette életét.

A pápák közül pedig V. Miklós [1397–1455] volt az első, aki Magyarországot a kereszténység védőbástyájának nevezte egy 1447-ben III. (Habsburg vagy Ausztriai) Frigyes [1415–1493] német-római császárhoz írott levelében.[143]

 

Néhány jelző még, amit a hódítókkal hősiesen harcoló Magyarországgal, vagy a magyarokkal kapcsolatban használtak:

 

Propugnaculum (védőbástya)

„Regnum Hungariae, fortissimum et celebre illud nominis Christiani propugnaculum”, írta Anna angol királynő 1705 december 27-én kelt megbízó levelében.

 

Antemurale (védőfal)

„hoc regnum quod tanquam Christianitatis antemurale omnes majores Turcorum impetus antequam alios penetret, continuo excipit,” írta Mátyás király az aragóniai bíborosnak.

 

Vallum (védősánc)

„ne Hungariam deseramus, vallum Chriatini populi,” írta II. Pius pápa 1462-ben Milánó fejedelméhez.

 

Magyarország Európa kapuja

Magyarországban a nyugati népek nemcsak kőfalat láttak, amely megvédi őket a barbár betérésektől, hanem Európa kapuját is. Magyar nyelvű irodalomban „köröszténységnek kapuja” és „a török veszedelemnek kapuja” kifejezéseket is használták. A költő és hadvezér Zrínyi Miklós egykor az alábbiakat vetette papírra: „invectivákat csinálhatnék a keresztény fejedelmekre, hogy Magyarország s annak elpusztulását mindenkor úgy negligálák, holott az volt kapuja és grádicsa a török veszedelemnek.”[144]

Az országunk lakósairól, akik ha kellett életük árán is védelmezték a kereszténységet, azaz Európát, pedig mint vértanúkról emlékeztek meg. E szavakkal biztatta vértanúságra Hunyadi János [1407?–1456] Magyarország kormányzója és hadvezére a második rigómezei csata előtt, amely 1448. október 17-e és 20-a között volt, a katonáit e szavakkal bíztatta: „hodie commilitones, inquit, aut violenta Turcorum dominatione liberabimus Europam, aut pro Christo cadentes martyro coronabimur. Quis non ei bello libenter intersit, ubi et vincere pulcrum est, et vinci beatum”.

 

 

 

A 15. és a 18. századokban alkalmazott térképezési eljárások
(Rövid áttekintés)

 

Mi a térkép?

 

            Egy különleges segítség a valóság és annak képi ábrázolása közötti bonyolult kapcsolat értelmezéséhez, hogy a statikus modelltől eljuthassunk a világ sokszínű, vibráló valóságához. E modellképzés során a közvetítőszerepet vállaló térképalkotó az ismereteket a befogadó, felhasználó felé az évszádok alatt kialakult kifejezésformák alkalmazásával tolmácsolta, tolmácsolja. 

A térképjelek mindig fogalmi információkat tartalmaznak, és az ábrázolandó valóság és tényállás gondolati, racionális konstrukciói. De egyetlen térkép sem lehetne képes eredményes ismeretközvetítésre, ha alfa-numerikus adatokat nem tartalmazna, hiányukban a térkép pusztán csak szép kép lenne.

A 15. és a 16. századi térképek címeiben gyakran szerepelt a ’descriptio’ ’leírás’ szó, amely kifejezés nem arra utalt, hogy az így készült művek szöveges alkotások lennének, hanem arra, hogy az így készült műveken látottakat úgy értelmezhetjük, ahogy a szövegeket tudjuk olvasni.

Az e kötetben is bemutatott térképek alapján is kétség nélkül állíthatjuk azt, hogy minden térkép egy különleges és sajátos időkapszula,

-          tájékoztatnak arról, ahogy készítőik a környezetüket ismerték,

-          tájékoztatást adnak arról is, ahogy az általuk látott és ismert tér megjelenítésre került,

-          segítségükkel megismerhetjük azokat az eseményeket, amelyeket e művek szerkesztői, fontosnak és hasznosnak tartottak,

-          e művek segítségével ismereteket szerezhetünk arról a technológiáról is, ahogy a kézirat végül a nyomtatva az olvasó kezébe került.

 

Reményeink szerint az így megszerzett ismeretek birtokában olvasóink is elsajátítathatják, azt a speciális „nyelvet”, amelynek alkalmazásával, otthonaik elhagyása nélkül különleges időutazásra indulhattak. E térképek alapján feltárulhat előttük az eredeti, a mára már a sok helyen megváltozott táj képe is, amelyen az ember még nem hagyta ott úgy a kézjegyét, ahogy azt mai környezetünkön láthatjuk. Megismerhetjük a változások mögött megbúvó természeti erőket, és az ember környezetére ható társadalmi hatások láncolatának következményeit.

 

A fontosabb térképezési módszerek

 

E helyen, mi kizárólag a korográfiai térképek készítésével kívánunk foglalkozni, mivel e kötetben szereplő művek alapvetően e módszer szerint készültek.

Elsőként az ókor jeles tudósa Klaudiosz Ptolemaiosz[145] [85/90?–168] tett különbséget a térképek között, amelyek az ő osztályozásai szerint:

-          geográfiaiak, illetve

-          korográfiaiak lehettek.

A geográfiai és a korográfiai térképek közötti legfontosabb különbség az alábbiak:

A geográfiai térkép az, amely a teljes ismert világot földrajzi koordináta adatok alapján ábrázolta.

A korográfiai térképeknek pedig azok tekinthetők, amelyek a Föld egyes részleteit ábrázolták, szerkesztésükhöz földrajzi koordináta adatokat nem, csak ritkán használtak. A geográfia és a korográfia közötti különbség értelmezése Ptolemaiosz alapján, a német reneszánsz matematikus és térképész Petrus Apianus (Bienewitz) [1495–1552] készítette műben.[146]  „Ugyanígy az értelem és a kényelem, úgy tűnik, egyaránt azt parancsolja, hogy a korográfia feladata az legyen, hogy együtt mutassa be még a legapróbb jelenségeket is, míg a geográfia az országokat magukat (kell, mutassa), azok fő vonásaival.”

           

Hogyan készültek a korográfiai térképek?

A helyszínen készített áttekintő, illetve topográfiai térképek szerkesztésének módszere:

Polárkoordináta módszer:

-          egy betájolt iránytűvel meghatározta valamely hely irányát a térképező álláspontjához képest,

-          a távolságokat becsléssel megállapítva, útvonal melletti települések helyét szögmérés és távolsági adatok alapján[147]

-          a térképezés során így lehetet a domborzatot, a vízrajzot is, stb. helyesen és pontosan ábrázolni.

A matematikában a polárkoordináta-rendszer[148] egy olyan kétdimenziós koordináta-rendszer, amely a sík minden pontját egy szög és egy távolság adattal látja el. Konkrétan a hozzárendelés, amely a sík derékszögű koordináta-rendszerben megadott (x,y) koordinátájú pontjait ellátja polárkoordinátákkal, a következő kapcsolatban van a derékszögű koordinátákkal:                              

ahol, r a sík P(x,y) pontjának origótól mért távolsága (nem negatív szám), φ pedig az x tengely és az OP szakasz irányított szögtávolsága (ez radiánban egy 0 és 2π közötti érték, fokban 0° és 360° közötti). A koordinátavonalakat ebben a rendszerben egyfelől azon pontok alkotják, melyek mentén a φ koordináta állandó, vagyis az origóból induló félegyenesek, másrészt azok, amelyek mentén r állandó, vagyis az origó középpontú körök. A polárkoordináta rendszert olyankor célszerű használni az elterjedtebb a Descartes-féle derékszögű koordináta-rendszerben[149], ha a pontok helyének megadása egyszerűbb távolságokkal és szögekkel, mint két egymásra merőleges szakasz hosszával.

A polárkoordináta–módszerrel történő térképezésnél a térkép készítője a félkörös iránytűs tárcsa[150] segítségével az egyes álláspontokról az irányzott hely szögértékét határozhatta meg. A távolságokat, azaz a polárisok hosszát lovaglással, meneteléssel, vagy becsléssel állapították meg.

A poláris iránymérésnél a térképezendő környezet fölé emelkedő, lehetőleg 360°-ban belátható helyről valamely térség gyorsan és kevés költséggel térképezhető volt. Természetesen nem volt szükség arra, hogy minden pontnak a helyét a fenti módon megmérjék, ugyanis a többi be nem mért pont elhelyezése interpolálással is megoldható volt. Minden más, a térképen ábrázolni szándékozott objektum papíron történő rögzítésére csak a települések helyzetének bejelölése után kerülhetett sor. Két álláspont közötti geometriailag helyes kapcsolat megteremtéséhez szükség szerint alkalmazni kellett az elő-, vagy hátra-, vagy az oldalmetszés módszerét. E módszerrel részletes topográfiai térkép éppen úgy készíthető volt, mint kisméretarányú áttekintő mappa.

 

A fenti módszer alkalmazásával Leon Battista Alberti[151] az 1430-as években készített térképet Rómáról.

Erhard Etzlaub[152]1519-ben a nürnbergi Michel Graf megbízásából, elsőként körülbelül 1:30.000-es méretarányban térképezte fel Nürnberg város környékét. E topográfiai térkép címe: Karte des Territoriums der Reichsstadt Nürnberg, e pergamenre rajzolt 94x84 cm nagyságú térkép is polárkoordináta-módszerrel készült.

Mikuláš Klaudyán[153] (Mikolas Kulha, Nicolaus Claudianus) 1518-ban Nürnbergben kiadott mappája, amely egyben Csehország első nyomtatott térképe is, e módszerrel született meg.

                Sebastian Münster e módszer hasznalatáról írt 1526-ban levelében barátjának Beatus Rhenanusnak [1485–1547]. [154] „A legutóbbi leveledben, arra biztatsz engem, hogy készítsem el a Rajna valósághű és tökéletes ábrázolását, hiszen mindkét partján mintegy 7–8 ezer, csaknem megszámlálhatatlan helység található, még mindig emlékezvén arra a beszélgetésünkre, amelyet ugyanezen témáról két évvel ezelőtt Bázelben folytattunk. Tudd meg, hogy szíves örömest vállalkozom az elkészítésre, talán már elértem akkora haladást a geográfiában, hogy ezt a feladatot is szakszerűen el tudjam végezni: úgy, hogy már kigondoltam azokat az eszközöket is, amelyek a helységek különböző elhelyezkedésének meghatározásához szükségesek.”[155]

A polárkoordináta-módszer használatát javasolta 1566-ban Tilemann Stella[156] is a Methodus[157]címmel készített művében, amelyben egész Germánia korográfiai és történelmi leírását kezdeményezte. 1564-ben[158] a Zweibrückische Landesaufnahme című térképet ő is polárkoordináta-módszerrel rajzolta meg.

Paul Pfintzing[159] [1554–1599] Methodus geometrica[160] című könyvében, amely 1598-ban nyomtatásban is napvilágot látott, e módszert olyan térképek készítői számára is ajánlotta, akik nagyobb térséget kívántak feltérképezni. Míg a pontos felmérések végzéséhez már az iránymetszéses módszer modifikált változatát részesítette előnyben. Végső soron az asztallal történő térképezés előfutára lényegében a polárkoordináta-módszer volt.[161]A Paul Pfinzing által közöltekhez hasonló térképezési javaslatokat és példákat találhatunk még többek között Levius Hulsius[162] [1546–1606] térképkészítést[163] is érintő műveiben.[164]

 

 

A polárkoordináta-módszer használatának előnye:

E módszer alkalmazásával akár kiterjedt térségek térképe viszonylag rövid idő alatt gyorsan és pontosan megtörténhetett. E módszer használata során a térképezendő terepen látható objektumok egyszerre rögzíthetők, ezért az így felvett térképen a települések, az út- és vízhálózat, a domborzat stb. rögzíthető. A térképalkotónak ki kellett mennie a terepre, mivel a 16. században ilyen térképi s adatok más forrásból nem voltak beszerezhetők, megismerhetők.

 

A polárkoordináta-módszer használatának hátrányai:

A térképvázlaton rögzítendő pontok közötti távolságok légvonalban való pontos becslése nagy gyakorlatot kívánt meg. Nagy területek térképezése esetén a hibás távolságadatokból eredően, különösen a kiinduló ponttól távolodva, az ábrázolás pontossága számottevően romolhatott.

A munka során minden új állásponton iránytűvel[165] be kellett tájolni a felmérésnél használt papírlapot, ehhez a térképezés origóján át húzott észak-déli, illetve az erre merőleges kelet-nyugati vonal adott állandó segítséget.

 

A térképezés során használt iránytű hatása

A Föld mágneses tere első megközelítésben egy olyan mágneses dipól tereként írható le, amely a Föld középpontjában helyezkedik el, és tengelye 11,5°-os szöget zár be a Föld forgástengelyével. A mágneses pólusok helyzete azonban nem állandó, helyzetüket évről évre változtatják.[166] Ezért a polárkoordináta-módszerrel készített térképeken, az ábrázolt terület nagyságától és az eltérő földtani viszonyoktól függően, a mágneses deklináció következményeként különböző mértékű és irányú elhajlások és elcsavarodások keletkezhettek, ahogy azt például Alberti Rómáról készült művén is láthatjuk.[167]

 

 

            Ugyanakkor, ha a 15. század végén vagy a 16. század első felében keletkezett térképeket vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy a készítőik esetenként a korográfiai térképeket földrajzi koordináta adatokkal is ellátták. 

 

A térképnyomtatás művészete
(Rövid áttekintés)

 

 

A térképek nyomtatásra való előkészítése

 

Ha a térkép kéziratának méretén nem kellett változtatni, akkor a kéziratot a nyomtatandó felületre kellett negatívban átrajzolni. A készülő nyomat tartalmának ellenőrzésére időről-időre próbanyomatokat készítettek.

Ha valamely nyomtatott, vagy kéziratos térképet felnagyítva, vagy kicsinyítve kívántak közreadni, e műveletet legegyszerűbben négyzethálós módszerrel lehetett már a 15. században is elvégezni. E technikát elsőként a freskótervek papírra megrajzolt változatának a falra történő nagyításánál a freskófestők alkalmazták.[168] De ahogy Hulsius könyvében is láthatjuk, ezt a módszert használták a festők tájképek készítésénél is.[169]

 

           

A méretarány szerinti gyors és pontos kicsinyítést, illetve nagyítást tették egyszerűen lehetővé az aránykörzők[170] (áttételi körzők vagy osztókörzők) korabeli nevükön cirkalmok, amelyeknek használatáról már az ókorból is vannak ismereteink.

 

 

Ezen eszközök használata széles körben elterjedt volt már a 14. században is, például Leonardo da Vinci [1452–1519] vázlatai között is megtalálhatjuk e körző rajzát is. Segítségükkel egyszerű számítások is elvégezhető voltak.

            Király Zoltán dolgozatában az alábbiakat olvashatjuk: „Az egyszerű áttételi körző is alkalmas a különböző hosszúságú szakaszok ugyanazon arányban történő kicsinyítésére vagy nagyítására. A szárain beosztásokkal ellátott körző segítségével két különböző hosszúságú szakasz arányának meghatározása. Egyenlő szárú azonos oldalhosszúságú körbe írható síkidomok (háromszögek, négyzetek, hatszögek, stb.) arányos kicsinyítésére, nagyítására, hármas szabály meghatározására egyszerű osztásra.”

            Az egyszerű aránykörzőt Galileo Galilei [1564–1642] fejlesztette tovább, így 1597-ben készített olyan kétszárú eszközt, mely főleg a földmérők, valamint a tüzérek, hadmérnökök elvégzendő számításait egyszerűsítette. 1606-ban Le operazione del compasso geometrico et militare címmel kis könyvecskében foglalta össze új eszköze hasznosságát. Galilei új eszköze csak alakjában emlékeztetett körzőre, mivel némi kiegészítéssel, segítségével dőlésszöget és vízszintet is lehetett meghatározni, azonban igazi rendeletetése a számítások elvégzése volt.

Néhány olyan matematikai művelet, amelyet a Galilei-féle többfunkciós aránykörzővel lehetett elvégezni:

-          vonalakat oszthatunk fel tetszőleges részre,

-          tetszőleges egyenes vonalakkal határolt alakzatot nagyíthatunk vagy kicsinyíthetünk,

-          aránypár ismeretlen negyedik tagját határozhatjuk meg (ez az ún. hármasszabály használata), stb.[171]

Az aránykörzőt a képzőművészek mind a mai napig használják, segítségével könnyen átméretezhető a rajzolni kívánt tárgy, miközben a pontos méretarányok mindvégig megtartathatók.[172]

           

A térképek másolásában, nagyításában és kicsinyítésében fontos szerepe volt még a pantográfnak[173] is. Ez egy olyan eszköz, amelynek segítségével rajzokat lehet az eredetivel azonos, vagy attól nagyobb, vagy kisebb méretben gyorsan, pontosan másolni. Jelen tudomásunk szerint Christopher Scheiner[174] S. J. [1575–1650] készített először ilyen eszközt, de a mindössze 4 lécből és csuklókból, valamint tollakból álló szerkezetet bárki önállóan elkészíthette. E műszer precíziós változata még a 20. század második felében is használatban volt térképekről történő nagyítás, vagy kicsinyítés elvégzésére is.[175]

 

 

 

A térképek nyomtatása

 

A kötetben szereplő térképek topográfiai tartalma esetenként megváltozhatott a választott nyomtatási technológiától függően. Ezért dióhéjban tekintsük át, hogy milyen nyomtatási eljárások közül választhattak azok, akik térképek kiadására és/vagy nyomtatására vállalkoztak.[176]

 

A magasnyomás

            Fametszés

E nyomtatási eljárásnál a fadúc felszínéből kiemelkedő részletek érintkeztek a festékkel, és annak a lenyomata így került át a papírra.

 

A betűknek a fa nyomódúc felszínére vitelében az alábbi altípusok különíthetők el:

 

A térképi feliratokat és a földrajzi neveket, a rajz többi részhez hasonlóan véséssel alakították ki.

Előnye: Minden térkép tartalma azonos. A magas nyomtatás alkalmazásának legfontosabb nyeresége az volt, hogy segítségével, ugyanazzal a nyomóberendezéssel lehetett dolgozni, mint amivel egyébként a könyvek sokszorosítása is történt. A fa nyomódúcot szöveg közé is be lehetett illeszteni, így egyetlen munkamenetben illusztrált művek készülhettek.

Hátránya: Metszési hibák nehezebben javíthatók, 1,5 mm-nél kisebb betűk metszése nem jellemző, a térképi megírások jellegük szerint kevésbé rendezettek. A nyomódúc tartalma bonyolultabb módon volt bővíthető, vagy megváltoztatható. Ez a nyomtatóeljárás elsősorban vonalak segítségével közvetíti azt az ismeretet, amelyet a térkép alkotója fontosnak tartott. Ezért pontot ritkábban használtak, azok is inkább vonalak feldarabolásával keletkeztek, azért nem voltak szabályos alakúak.

 

Fametszéssel készült a térkép rajzi része, míg a megírások mozgatható nyomdai betűkből voltak.

A nyomdászok folyamatosan keresték annak a lehetőségét, hogy a fa nyomódúcok használatával már meglévő előnyük megtartása mellett, olcsóbban tudjanak térképet nyomtatni. Így került sor arra a technológiai újításra, amelynek értelmében a térkép rajzi részét továbbra is véséssel alakították ki, míg a helyneveket nyomdai betűkből szedhették ki. A mozgatható betűket a nyomódúc átréselésével kiképzett árkokba helyezték, azokat apró ékekkel, illetve gyantával tudták a nyomtatás során „helyben maradásra” bírni.

Előnye: A fenti módszer alkalmazásával a nyomódúc gyorsabb elkészítése mellett az volt, hogy a térképek szerkesztői által a nevek betűnagyságával is lehet különbségek érzékeltetni, az egységes íráskép kialakítása egyszerűbb, könnyebb és gyorsabb volt. A fenti eljárásnak továbbá haszna volt még az is, hogy az így készített nyomódúcot a különböző nyelvű kiadásokhoz könnyebben lehetett adaptálni. Ugyanazt a nyomdaberendezést lehetett használni, mint amivel a könyveket is nyomtatták.

Hátránya: A dúc használata során egy-egy betű kiesett, ezeket néha nem oda illő betűvel (lásd az ’a’ betűvel jelzett képet) pótolták ezért egy néven belül esetenként latin és gót betűk akár keveredve is előfordulhatnak (lásd a ’b’ betűvel jelzett képet). Esetenként a kihullott betűk pótlása elmaradt, és nyomukban „új” nevek keletkeztek, így lett Lazius térképe nyomán Crisiensis (Körös) megye nevéből a ’c’ betű kihullásával „új megyenév” ’Risiensis’. (lásd az ’c’ betűvel jelzett képet).

 

 

Ugyanakkor a sok felirattól a betűtestek elhelyezésére alkalmas árkok miatt átréselt nyomódúc, könnyebben megsérült, így azokról már róluk kevesebb lenyomat készülhetett.

 

Fametszéssel készült a térkép rajzi része, míg a megírások ólomlemezből készültek, és a megfelelő helyen azokat ragasztással, és/vagy szögekkel rögzítették.

A térképi feliratokat és a földrajzi neveket nyomdai patricák felhasználásával, egybe kiöntött ólomlemezekből készítették el, és vágták ki. A névtáblácskákat az ólomlemezek magasságához igazodó mélyedésekbe. egyenként helyezték el, és rögzítették a nyomódúc felszínén. A kisebb felíratok ragasztóanyaga fenyőgyanta volt, míg a nagyobbakat apró szögekkel rögzítették. Ezt az eljárást nevezzük sztereotípiának, amely a maga korában a fa nyomódúcról történő térkép-sokszorosításban a csúcstechnikát és a csúcsminőséget jelentette.

 

Jelen pillanatban bizonyosan állíthatjuk azt, hogy a fenti a térképnyomtatási eljárást Petrus Apianus ingolstadti nyomdász alkalmazta először térképek nyomtatására, a ma ismert első térkép az 1528. május közepén megjelent Tabula Hungari[a]e volt. Apianus által nyomtatott térkép éppen ezért az újításért került be 2007-ben az UNESCO „The Memory of the World” programba.

 

 

 

Előnye: Az így elkészített nyomódúcokról készült levonatok írásképe minden más fanyomódúcról készített nyomatokhoz képest nagyon szép és elegáns, valamint a fa nyomódúc elkészítésének egyébként hosszadalmas útja lényegesen felgyorsult, és előállítási költsége is számottevően csökkent.

Hátránya: E kis ólomtáblácskák rögzítésére rendszerint fenyőgyantát használtak, míg a nagyobbakat szögelték. A fenyőgyanta ugyan jól bírta a nyomtatás során fellépő terhelést, de az oldalirányú mozgással (festékezés) szemben nem volt eléggé ellenálló, ezért a kis ólomtáblácskák leestek vagy eredeti helyükből elmozdultak, ahogy erre ma ismert lenyomatok alapján mi magunk is számtalan példát találhatunk.

A Tabula Hungari[a]e ma ismert egyetlen példánya, ahogy az alábbi képen is jól látszik, egykor eltérő kopottságú dúcok levonataiból került összeállításra. Az első nyomódúcról 71, a másodikról 45, a harmadikról és a negyedikről pedig 8 – 8 név hiányzik. (Piros pontokkal jelzett települések jelei szerepelnek a térképen, ám nevük nem.)

 

 

A mélynyomás[177]

 

A fenti eljárás során a nyomdafesték fém nyomólemez felületébe mélyített árkokból került át arra az anyagra[178], amire nyomtatni akartak. Az általunk vizsgált időszakban keletkezett térképeket kizárólag rézlemezről nyomtatták, így e helyen a továbbiakban csak ezzel a technológiával kívánunk csak foglalkozni.

 

Rézmetszés

A rézlemezbe való metszés intaglio néven ismertté vált eljárás volt. Majer István [1813–1893] munkájában a térképmetszés tudományát[179] ekképpen foglalta össze: „A’ betűmetszésnek rokona a’ térképmetszés (Landkartenstich) melly alatt értetődnek minden tengeri, topographiai, tacticai rajzok, ’s mindennemű tervek. Átaljában a’ térképmetszőnek szint olly előképzettséggel kell fölruháztatnia, millyennel bír a földkép- és tér-rajzoló. Efféle műveknek pontos másolása többnyire a’ mértékvonaltól (masstab) füg; mert ez szerint jelöltetik ki a’ föld’ hullámzata, a vízrendszer, birodalmak, tartományok, megyék, kerületek, útak, posták vonala, hadi szállás, ágyútelepek, vagy marsnak vonala, a’ hegyek, erdők, városok, várak, faluk stb. ’S minthogy a’ rajz, pontos utánzása kötelezi a’ metszőt; ez szerint a’ rajzolóinak hibái is rézre, ’s ezzel a’ világ elejébe kerülnének, ha csak az értelmes metsző nem segít rajta.”

Hordozóanyaguk: A térképek sokszorosítására a 16. és 17. századokban a legalkalmasabb anyag a vörösrézből készített lemez volt, de használták még a sárgarezet, és a bronzot is.

 

A rajz átvitelének technikája réz lemezre

            A metszeni kívánt művet másolópapír segítségével átrajzolták, vagy átnyomással vitték a polírozott rézlemez felszínére. Magára a rézlemezre a metszés előtt valamilyen fedő- vagy védőréteget is felhordtak, amely segítette a rajz átmásolását, kizárta a csillogást, és ez védte meg a lemezt a nem kívánt sérülésektől is.

 

Rézkarc

A grafikai technikaként alkalmazott karc előzményei a 15. század fémműveseinek azon módszerei voltak, amelyeknél a bonyolult rajzolatú metszet díszítménye elkészítésének fáradságos és hosszadalmas munkáját kémiai anyagok végezték el.

 

Vegyes (rézmetszet és rézkarc) technika együttes alkalmazása

Majer István e kérdésről a következőket vetette papírra. „Korunkban a’ térképek jobbára elegymodorban készülnek, t.i. karczmaratás, vájó, és hidegtűvel. Nevezetesen: karcztű képezi a’ partokat, vizeket, posványos helyeket, erdő és hegyeket, homokosokat, szőllőket, ’s minden hajlékonyt; vájó metszi az út, csatorna, határ vonalakat, hely bélyegeket, írást, ’s minden erős, egyenes vonalakkal kijelölendő; hidegtű simítgatja az árnyékokat, hogy öszhang és lágyság mutatkozzék az egészben. – A’ földképeknél minden fesznek tova kell állnia, szabadon ömöljék-el rajta minden. – Nagyobb földabroszokra több, pontban egybeütő, rézlap kívántatik. Gyakran az írást itt is külön írásmetsző vájja.”

A fentiek ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy a rézlemezről nyomtatott térképek a 15–18. századokban nem kizárólag a rézmetszés technikájával – mint ahogy azt gyakran írták –, hanem vegyes technika alkalmazásával készültek.

A 16–17. századokban a rézlemezről történő térképnyomtatás széleskörű elterjedése nyomán bizonyos szakosodásra is felfigyelhettünk, voltak, akik az ún. ’szituációk’ (térképek rajzi része) rajzolásában jeleskedtek, míg mások a névírás elegáns elkészítésével, mint kalligráfusok vívtak ki maguknak hírnevet.

A betűmetszésről Majer István így írt: „Betűmetszés. Mindenek előtt szépírásban kell ügyességet szereznünk; ’s miután a’ nyomtatásra fordítandó rézre mindent visszásan metszünk, a’ betűknek visszás írásához kelletik szoknunk. A’ betűket részint karczmaratással, főleg mellyekben különféle czifrázatok díszlenek; részint vájóval metszünk, ’s pedig az egyszerűbb kivált angol-, franczia-, magyar-írást vájóval nagyobb szerencsével állítjuk ki. […] Műveltebb tartományokban maga az írásmetszés külön önálló művészet-nemet képez; de mi mindent összevissza kapkodunk, mert mestereink egynemű foglalatosság mellett éhen hallnának; az egy derék Karacs szentelte magát e’ nemnek, elég szánandólag; pedig még egyes művészeti ágoknak nem lesznek bizonyos szenteltjei, mind addig nem bírunk valódi művészekkel, mert a’ megoszlott, bár legszebb tehetségek, csak sok csekélységet szülhetnek.”

Különösen a földrajzi névanyag metszése (file név: hibak-rezmetszes) állította nehéz feladat elé a rézmetszőket, mivel nekik tökéletesen kellett feliratokat tükörképbe metszeniük. Időnként egy-egy megírás nem a tükörképével került a rézlemezre, vagy egy-egy betű kimaradt. A De Jode metszésében készült térképen Alporalso nevéből kimaradt az ’l’ betű, amelyet utóbb a képen látott módon pótoltak. Míg Stier térképének csatlakozó részletén a Nagy-Küküllő folyó neve ugyan szerepel, de a folyó rajza hiányzott.

 

           

Nyomtatás rézlemezről.

A korabeli gyakorlat szerint legalább négy próbanyomat készült, a kopott lemezeket pedig felújítással tették ismét nyomtatásra alkalmassá. Jelen ismereteink szerint csak rézkarc technikával elkészített rézlemezekről felújítás nélkül általában 500–1.000 levonatot lehetett készíteni, míg csak metszéssel készített lemezekről a levonatok száma ennek több mint, a kétszerese volt. A rézlemezeken felújítása során a kisimult vonalárkokat újból olyanná szélesítették, hogy azok ismét elegendő festék felvételére legyenek alkalmasak.

 

Előnyök: Minden levonat tartalma azonos mindaddig, amíg rézmetsző a lemezen javítást, átalakítást nem végzett. Ismerünk olyan réz nyomólemezt, amelyről felújítással több, mint fél évszázadon át változatlan minőségben tudtak nyomtatni.

Hátrányok: Más nyomtató berendezés kellett hozzá, mint amivel a könyveket nyomtatták. Így szövegközti ábrát könyvekbe rézlemezről csak több lépcsőben lehetett elhelyezni.

 

A rézlemezekről nyomtatott térkép közötti különbségek lehetséges okai

 

1.      Az eredeti nyomólemez tartalmának megváltozatása

Például „átmozgatták” (file név: javitasok-balaton-zündtok) a Tihanyi-félszigetet a Balaton déli partjáról az északi partra. Csak a rézlemezről történő nyomtatásnál volt lehetőség arra, hogy a felesleges, vagy javítandó részleteket a lemez felületéről eltüntessék, hogy helyébe mást metszenek.

 

 

            Ezeket a beavatkozásokat a rézmetszők oly ügyesen oldották meg, hogy azok gyakran nyom nélkül maradtak, vagy csak gondos megfigyeléssel lehet a változások nyomait felfedezni. Szinte bármit nyom nélkül tudtak módosítani, (file név: angyalkak-sarkany-zündtok) átrendezni, ahogy az alábbi képek alapján is jól érzékelhető.

 

 

2.      Szinte teljesen azonos topográfiai tartalmú új lemezek készítése

„Új” (file név: osszehas-mair-fundanus) térképek kerültek új kiadásra új metszéssel. (E helyen csak néhány példa, az egyes térképeknél további adatokat találhatunk.)

 

 

           

Ha, esetleg nem volt arra elegendő idő, hogy valamely korábbi képet, vagy feliratot kitöröljenek a réz nyomólemezről, és annak helyébe újat (file név: cím-ujlemezrol-sgrooten1668) készítsenek, az is megoldás volt, ha a változtatást külön lemezről illesztették be, ahogy az alábbi képen is látható.

 

 

 

A lenyomaton pedig jól látszik az eredeti, illetve az új címet is tartalmazó új nyomólemez széle is, de az eredeti cím már teljesen eltűnt.

 

Magyarország és tágabb környezetéről készült térképek közötti kapcsolatok vizsgálatának módszerei

 

Ha végigtekintünk a hazánkról, és annak tágabb környezetéről 1528 és 1720 között megjelent térképeket, közöttük még a nem szakemberek is sok hasonlóságot fedezhetnek fel.

Vajon hogyan készülhettek e művek, és milyen információs csatornák segíthették egykor a térképkészítőket?

„A térkép, ahogy azt Günther Hake [1918–1995] igen pontosan megfogalmazta, a térbeli vonatkozások mértékhez kötött és rendezett modellje.” Míg a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) 1995-ben a térképet a következőképpen definiálta: „a térkép a földrajzi valóság szimbolizált megjelenése, amely tetszés szerint kiválasztott elemeket elsősorban a térbeli kapcsolatok szemléltetése érdekében ábrázolja.” [180]

A fenti megfogalmazások nemcsak jelen korunkra, de a múltban készült térképekre is igazak, azzal a nyilvánvaló korláttal, hogy e művek vizsgálatánál figyelemmel kell lennünk azok keletkezés korának technikai és technológiai lehetőségeire, azaz e mappákkal szemben ne állítsuk azokat a követelményeket, amit egy 20. századi térképek (geodézia, topográfiai vagy áttekintő, stb.) esetén joggal elvárunk.

 

A térképek közötti kapcsolatok vizsgálhatók:

-          a térképek szerkezetében,

-          és topográfiai tartamában.

 

A szerkezeti vizsgálatok módszerei

           

A régi térképek modern földrajzi hálózattal való összevetése modern GIS adatbázis segítségével gyorsan és egyszerűen történhet meg. E vizsgálat során valamely GIS adatbázisban előforduló modern településnevekhez kell kapcsolni a térképen található helyneveket, ami már nem egyszerű feladat. A szoftver a helynevek alapján felrajzolja a vizsgált térképre ma érvényes földrajzi fokhálózatot.[181]

            A szoftver biztosította elemzéssel egy-egy térkép készítési módja, és annak pontossága jól megismerhető, de a különböző térképszerkesztők azonos területekről készített műveinek összehasonlítására e módszer csak korlátozottan alkalmas.

 

Mi e kötethez az alábbi térképeket tettük így is elérhetővé:

Tabula Hungari[a]e […] Ingolstadt, 1528.

W. Lazius: Regni Hungariae descriptio vera. Viennae, 1556.

G. Mercator: Hungaria. Duisburg, 1585.

J. Honterus: Chorographia Transylvaniae Sybembürgen. [Corona, 1546.]

           

A térinformációs rendszerek létrehozása során merült fel először arra igény, hogy eltérő vonatkozási, illetve vetületi rendszerben keletkezett különböző térbeli adatok egyetlen rendszerre vonatkoztatva kerüljenek rögzítésre. A különböző vonatkozási rendszerekhez tartozó sikkordináták közötti átszámítás transzformációs egyenletek felhasználásával történhet. A transzformációs egyenletek két leggyakoribb fajtája a következő:

            - síkbeli hasonlósági transzformáció,

            - affin transzformáció.[182]

 

Vizsgálataink alapján a régi térképek szerkezetének vizsgálatára a hasonlósági, vagy Helmert transzformáció bizonyult a legalkalmasabbnak, oly módon, hogy a régi térképek esetén csak a geometriai alakzatot, és azok irányát vizsgáltuk. A térképeken minden esetben azonos, általunk kiválasztott négy térbeli pontot összekötő vonalak által kijelölt terület alakját és elfordulását hasonítottuk össze. Így elegendő információt kaphatunk arról, hogy az általunk vizsgált térképrészletek között van-e kapcsolat, vagy sem. Modern térképpel való összevetéssel pedig még választ kaphattunk arra kérdésünkre is, hogy a vizsgált mű milyen mértékben tükrözte a terület valós topográfiáját.[183] E módszert először a Tabula Hungari[a]e […] 1528. térképe szerkezetének vizsgálatához használtuk, a nemzetközi gyakorlatban tudomásunk szerint szerkezetelemzésre eddig ezt az eljárást senki sem alkalmazta.

 

Az e kötetben bemutatott térképek szerkezetét mindig azonos területeken vizsgáltuk, és az általunk kiválasztott mintaterületek – ahogy az alábbi képeken is látható – Magyarország[184] (file név: karpat-medence-helmertek-szamokkal) egész területét lefedték.

 

 

Az egymástól nagyobb távolságban elhelyezkedő részletek a térképek nagy szerkezetéről szolgáltatnak adatokat, segítségükkel fény derülhet arra is, hogy a vizsgált mű egységes szerkezetű-e, vagy netán részekből illesztették össze.

 

A kisebb kiterjedésű részletek vizsgálata pedig a helyismeret pontosságáról adhat jó képet. 

 A térképek elemzésénél az alábbi településeket[185] összekötő vonalakkal határolt területek alakját, tájolását (elfordulását), és annak mértékét elemeztük:

 

Pécs (file név: 1.helmert-jav)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel[186] (file név: 2.helmert-jav) – Bártfa[187] – Ungvár[188] – Karánsebes[189] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-jav) – Pozsony[190] – Kassa[191] – Kolozsvár[192] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Zágráb[193] (file név: 4.helmert-jav)– Varasd[194] – Temesvár[195] – Belgrád[196] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

 Pozsony (file név: 5.helmert-jav)– Trencsén[197] – Garamszentkereszt[198] – Esztergom településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya[199] (file név: 6.helmert-jav)– Lőcse[200] – Kassa – Miskolc településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-jav)– Marosvásárhely[201] – Brassó[202] – Nagyszeben[203] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár[204] (file név: 8.helmert-jav)– Dés[205]– Beszterce[206] – Segesvár[207] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

 

Debrecen (file név: 9.helmert-jav)– Szászrégen[208]– Sepsiszentgyörgy[209] – Lippa[210] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Lugos[211] (file név: 10.helmert-jav)– Nagykároly[212] – Bethlen[213] – Szászváros[214] településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad[215] (file név: 11.helmert-jav) – Székelyudvarhely[216] – Fogaras[217] – Szászváros településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Zengg[218] (file név: 12.helmert-jav)– Szabács[219] – Eszék[220] – Csázma[221] településekkel határolható terület képe

 

 

Szükség szerint egyes térképeknél – ahogy az később majd láthatjuk – egyedi sajátosságaik miatt a további részletek vizsgálatára is sor került.

           

 

Magyarország és tágabb környezete a szélességi és hosszúsági körök adataival Lambert (file név:lambert2) területtartó kúpvetületen

 

 

Vizsgálataink alapján az alábbi eredményre jutottunk:

 

Jól elkülöníthető forrástérképeket azonosítottunk, amelyek variánsai és/vagy hatásai a Tabula Hungari[a]e […] Ingolstadt, 1528-as megjelenésétől a hazánkról megjelent nyomtatott térképeken szinte Lipszky János Mappa generalis regni Hungariae […] Pest. 1806. című térképének megjelenéséig tetten érhetők.

Jellegzetes különbséget találtunk a Magyarországról és az önállóan ábrázolt Erdélyről készült térképeken a 7. részletének alakjában és annak tájolásában. Így könnyen, és teljes bizonyossággal megállapítható valamely hazánkat ábrázoló térképről, hogy annak Erdélyt ábrázoló részét milyen forrás alapján készíthették.

 

Vajon az általunk választott szerkezetvizsgálati módszerrel megismerhető-e az, hogy valamely Magyarországot, vagy annak egy részét ábrázoló térképnek lehetett-e térképi forrása?

Módszerünket Pálffy Géza [1971–] történész által Bécsben megtalált, és utóbb fakszimilében közre adott Giovanni Jacobo Gasparini [15..–1595?] cím nélküli, és keleti tájolású térképén teszteltük. Gasparini térképről a könyvében Pálffy a következőket vetette papírra: „Noha összeállítója és megrajzolója nem volt „hivatásos térképész”, a kor nyomtatott mappái közül néhányat bizonyosan látott és ismert, sőt igyekezett azok díszítő elemeinek egy részét átvenni vagy legalább utánozni, bár munkája alapvetően katonai célokat szolgált.”[222]

Gasparini hadmérnök volt, és elsősorban a magyarországi várépítészetben jeleskedett.

 

Vajon térképét hogyan szerkeszthette? Nézzük meg, hogy az alábbi térképi részletek miről is árulkodnak?

 

1.      Komárom (file név: komarom-helmert-gasparini) és környéke. (Az érintett települések piros ponttal jelezve.)

 

Komárom (file név: helmert-komarom) – Nagyszombat – Besztercebánya – Eger településekkel határolt terület alakja és iránya[223]

 

 

 

2.      Varasd (file név: varasd-helmert-gasparini) és környéke

 

 

Varasd (file név: helmert-varasd) – Szigetvár – Szigliget – Körmend településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

3.      Pozsony (file név: pozsony-helmert-gasparini)

 

 

 

Pozsony (file név: Helmert-pozsony) – Trencsén – Körmöcbánya – Garamszentbenedek településekkel terület alakja és iránya

 

 

Az első részlet vizsgálata alapján megállapíthattuk azt, hogy  Tabula Hungari[a]e térképtől való az eltérés mértéke körülbelül 8 % körüli. Ha, a vizsgált részletet hasonlítottuk össze Lazius 1556-ban megjelent térkép részletével, ez esetben, az alakban és az irányban való eltérés már meghaladta 30 %-ot, így véleményünk szerint Gasparini Laziust forrásként aligha használhatta.

A második és a harmadik képen látott részletek alakjai és irányai 2 %-nál kisebb mértékben tértek el az általunk azonosított forrástérképtől. Gyaníthatóan, Gasparini a  Tabula Hungari[a]e térkép 1566-os Zsámboky-féle kiadását használhatta, mivel az Bécsben, a Haditanács tárgyalótermében falitérképként ki volt függesztve. Ez egyben arra is utal, hogy Gasparini ismerte az általa használt forrástérkép helyes tájolását, majd az onnan levett adatokat a saját keleti tájolású térképébe átszerkesztve pontosan helyezte el. Ugyanakkor nem tudjuk megmondani azt pontosan, hogy Zsámboky szóban forgó térképéről hány település helyét emelete át.

 

4.      Szombathely (file név: szigliget-helmert-gasparini) és környéke

 

Szombathely (file név: helmert-szombathely) – Pannonhalma – Nagyvázsony – Szigliget településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

 

Ez utóbbi részlet szinte teljes egészében különbözik az általunk forrásként azonosított térképtől. Gasparini, térképének e részlete alapján az is jól látszik, hogy az általa hozzáadott települések, és várak közötti távolságokról, és azok egymáshoz való viszonyairól csak hozzávetőleges adatokkal rendelkezett. Ha alaposan nem vizsgáltuk volna meg Gasparini térképét, akkor a végeredményünk csak az lehetett volna, hogy térképének nincs kapcsolata más Magyarországot ábrázoló mappával.

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

 „A helyet – írta Hamvas Béla 1959-ben – nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van A tér, hacsak nem kivételes, minden esetben pontos vonalakkal határolható, területe négyzetmilliméterre kiszámítható és alakja körzővel és vonalzóval megrajzolható. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. A térnek képlete, a helynek géniusza van. Mert nemcsak természet és környezet, föld, talaj, éghajlat, növényzet, vizek, hegyek és mindez együttesen.”[224]

 

A téma jellegétől függően a térképen többféle információátadó elem alkalmazására van lehetőség és szükség. A legfontosabbnak tekinthetők a képi eszközök, a térképi nyelv rajzos jelei, a piktogramok, az ikonok, a pont és a vonal, azonban hasonlóan fontosak a verbális kiegészítők, a földrajzi nevek, valamint az egyéb információt hordozó mennyiségi adatok is. Ezek együttesen alkotják a térképen alkalmazható vizuális nyelvet, amelyet a térképhasználók igénye, a technikai megvalósítási feltételek, a térképszerkesztő, de elsősorban az elérendő kommunikációs cél is befolyásol.

Az általunk vizsgált időszakban keletkezett Magyarországról készült térképeken előforduló földrajzi nevek 80–85 %-át hely- és várnevek tették ki. A térképek szerkesztőinek többek között még nyelvi problémákkal kellett megküzdeniük. Sok esetben nem tudták, hogy az általuk forrásul használt művön, vagy műben magyarul szereplő hely- vagy várnév esetleg más forrásokban még milyen néven fordulhatott elő? Valóban templomcímként azonosítható valamely „csonkának” vélt helynév, vagy sem?

 

A térképi adatáramlásra utaló speciális „markerek” lehetnek például az alábbiak is:

 

Hely- és várnevek

A különböző kiadású térképeken hibával megírt hely- és várnevek

A téves helyismeret, és értelmezés okán például Wolfgang Lazius Magyarországról készített térképén, a  Tabula Hungari[a]e-n feltűnő ’Hidwig’ mai helyesírással ’Hídvég’ településnévben ő ’Szent Hedvig[225]’ nevet vélte felismerni, így ’Hidwig’ [Z]. Hidwig, Z. Hedwig’(két helyen is)[226], Higwig’ Z. Hidwig.[227] Lazius művén feltűnő ’Z. Hidwig’[228] településnév megírása következetességről árulkodik, mivel e település a  Tabula Hungari[a]e-n nem szerepelt.    Hasonló sorsra jutott ’Dyon’ mai helyesírással ’Gyón’ településnév is, Laziusnál e hely [229] Z. Dioniss. névvel tűnt fel. A  Tabula Hungari[a]e-n szereplő ’Nadmial’ ’Nagomlal’ mai helyesírással Nagymihály, nála Z. Michel[230] lett.

           

A többnyelvű helynévváltozatokból esetenként külön település lett, ez történt például Nyitra város nevével is. 1528-ban megjelent térképen a település mellett a város latin és német neve kapott helyet, míg Lazius térképén a latin és német néven szerepeltek, de külön-külön jel mellett, azaz „önállóvá” (file név: nyytra2x) lettek, és sokáig úgy is fordultak elő.

 

A 17. századi földrajzi névanyag szívósan élt tovább, a változások csak lassan jelentek meg, ebben döntően Martin Stier [1630–1669] térképének hatása ismerhető fel.

 

Néhány magyarországi helynév névváltozatairól Stier térképétől (1664) Müller (1709) térképig

 

Térkép	Párkány	Pécs	Gyula	Balassagyarmat	Székesfehérvár
Stier, 1664	Parican	Fünffkirchen	Gÿullo	Iarmat	Stulhlweissenburg
Duval, 1664	Parkan Gakata	Otegiazac al, Quinq. Eclesiae, Fünfkirchen	Giula	Giarmat	Albe Royale, Stul Weißenburg
Sanson-Iaillot, 1673	Gokem	Petsche, Ottegyhazac, Fünfkirchen, Quinque Ecclaesiae	Gyula	0	Skekes-Feierwar, Stul-Weissenburg, Alba Regalis
Vischer, 1682	0	Funfkirchen	Gyula	Gyarmath	Stuelweissenburg, Alba Regalis
Visscher, 1683	Gokern, Parcain	Funffkirchen, Pecz	Gyulla	Iarmat	Szekes Feierwar, Stuhl Weissenburg, Alba Regalis
De Wit, 1683	Gokern, Parcain	Funffkirchen, Pecz	Gyulla	Iarmat	Ekekes Feierwar, Stuhl Weissenburg, Alba Regalis
Cantelli, 1686	Parkan	Quinque Eclesiae, Funt Kirken, Pecz	Giula	Iermat	Szekes Feieruar, Stul Weissenburg, Alba Regalis
Coronelli, 1688	Gokern, Barkam, Parkan	Quinq. Ecclesiae, Funskirken, Petschew, Otegia zac	Giula	Iermat, Giarmat	Alba Royale, Ekekes Feyerwar, Stuluveissenburg, Stolm Biograd, Alba Regalis, Mogentianae Magnia
Mortier, 1705	Parkan	Quinque Ecclesiae	Gyulla	Iarmat	Quinque Ecclesiae
Müller, 1709	Parkany	Fünfkirchen, Pecz	Giula	Gyarmath	Stuhlweissenburg, Szekes Fejervar

 

Az alábbi várak elnevezései, és elhelyezései a térképeken szintén segítségünkre lehetnek az egyes mappák megjelenés idejének és/vagy a szerkesztők által használt források azonosításában is.

 

Érsekújvár 

 

Újkastély (file név:olahujvar) / Oláh-újvár (az első vár)

Wolfgang Lazius 1556-ban megjelent Magyarországot ábrázoló térképén tűnt fel Érsekújvár először ’Vykastel’ néven. A ’kastély’ megnevezés a magyarországi településnevekben kisebb várat, vagy védettebb önálló épületet jelölt.

Miután Esztergom városát és várát a hódító török sereg 1543. augusztus 10-én foglalta el, az ostrom elől Várday Pál [1483–1549] esztergomi érsek, illetve az érsekség előbb Pozsonyba, majd utóbb Nagyszombatra menekült. Ugyanakkor a Felföldön a Nyitra térségében stratégiailag alkalmas vár nem volt, amelyből legalább e területre betörő, a bányavárosokat, illetve az ország ideiglenes fővárosát Pozsonyt fenyegető török támadásokról híreket szerezhettek volna. A fenti szükségből hozott gyors intézkedés első lépéseként előbb Surány várát erősítették meg, és egy új vár építése is kezdetét vette. Erről először egy 1545-ben építési anyagokat felsoroló jegyzék alapján értesülhetünk arról, hogy az érsekség új várat építetett a Nyitra folyó bal partján, amelynek neve az iratokban a ’Novum Castellum’ volt. Várday érsek által megkezdett építkezést végül Oláh Miklós esztergomi érsek fejezte be. A gyorsan felépített vár stratégiailag nem igazán alkalmas helyre került, és a vár belső épületekkel, lakóházzal és istállókkal is rosszul van ellátva. Az épületeket csupán szalma fedte, és emiatt azok időről-időre tűzveszedelemnek voltak kitéve.[231] E vár négy sarokbástyás palánkvár volt, amely elsősorban megfigyelő helykén szolgált, sem mint jelentős számú ostromló oszmán sereg megállítására. A vár első kapitánya Zolthay[232] Lőrinc lett. Utóbb ezt az Újvárat megkülönböztetésül a később a Nyitra jobb partján építettől a szakirodalomban Oláh-Újvárnak[233] szokás említeni.

A térképszerkesztőknek láthatóan volt olyan információjuk, hogy a Nyitra folyó bal partján egy új vár épült, amelyet ők térképeiken a ’Neuhausel’ névvel írták meg, miközben a forrásaikon az már magyar névvel, mint ’Vykastel’ szerepelt. Így a Nyitra folyó bal partján e vár már két néven és két helyen is előfordult.

 

Újvár (file név: Ujvar-Nyitrajobb) / Érsekújvár (A második vár)

Bécs védelme érdekében minden stratégiailag fontos helyet igyekeztek megerősíteni, ha pedig a szükség úgy kívánta újat építeni. Így került sor Érsekújvár új várának megépítésére a Nyitra jobb partján. E vár építése előnyösebb stratégia helyen 1579-ben vette kezdetét, tervezője Ottavio Baldigara[234] [15..–159.] és Giulio Baldigara [15..–1588] hadmérnökök voltak. Az építkezés munkálatait Friedrich von Sierotin [Zerotin] [15..–16..] várkapitány felügyelte, ezért nevét két bástya (Zerotin és Frigyes) is viselte. A vár hatszög alaprajzú, az egyik legkorszerűbb reneszánsz erőd volt, amely hazánkban megépült. Felavatására 1582. október 2-án került sor.[235] Neve latinul Novum Castellum vagy Castellum Novum, míg a német nyelvű hírekben Neuheusel-ként említették. Pálffy Miklós 1589. évi főkapitányi kinevezését követően már érsekújvári végvidéknek nevezett határövezet (Neuhäuseier Grenze, confinia ad Újvár pertinentia) székhelye lett.[236]  Érsekújvárat 1663. szeptember 26-án foglalták el a török seregek, elestével nemcsak a Felföld, Pozsony, az ideiglenes magyarországi fővárosa, de Bécs, Morvaország és rajta keresztül német tartományok váltak sokkal fenyegetettebbé. E vár a térképeken 1664-től tűnik fel a Nyitra folyó jobb partján.

 

 

Vizsgáljuk meg, hogy a térképszerkesztők Érsekújvár új várát milyen források alapján helyezhették el térképeikre?

A 16. század végének kedvelt könyve volt Levinus Hulsius Chronologia Pannoniae, ein kurtze Beschribung dess Königreichs Ungern, für nembster Theil, was sich allda senthero Anno Christi 909., da der erste christliche ungerische König, S. Stephanus geboren, biss auff dises 1596. Jars gedenckwürdig verlauffen. Nürnberg, MDXCVI. éppen úgy, mint a 17. században Martin Zeiler több kiadást is megért műve a Neue Beschreibung des Königreich Ungarn. Nürnberg, 1664. E művek is gyakran forrásul szolgáltak a térképszerkesztőknek is.

 

Mi e helyen Zeiler munkájából Érsekújvár várának leírására vonatkozó részt idézzük:

„Neuheusel, Arx Nova. hung. Vyvar (Érsekújvár)

Egy híres magyar erődítmény, amely mocsaras helyen fekszik, ezért nehéz hozzáférni. Hat szép és művészi rendben álló földbástyája van és vizesárok veszi körül. Német és magyar katonák állomásoznak itt, valamint rácok is, akiknek egy sajátos, a göröghöz közel álló vallásuk és saját kis templomuk van. A rácokból sok van Magyarországon, közte jó katonák, mellettük azonban állhatatlanok is, akik rendszerint a győztes fél mellé állnak, és a keresztényeket, valamint a törököket egyaránt szolgálják. 1581-ben Friedrich von Sierotin [Zerotin] a morva rendekkel ezt az erődítményt a régi helyéről valamivel odébb, a Nyitra partjára helyezte és újraépítette.”[237]

A térképeken Érsekújvár magyar neve ismét az 1661-ben Duval szerkesztette Magyarország-térképen tűnt fel, ez ’Ouuar’ volt. E nevet utóbb mások is átvették. E név ’etimológiája’ vélhetően a következő lehetett. Magyar elnevezés ’Uiuar’, Uyvar’, átírásban előbb a kezdőbetű, változott meg, később pedig ’j’ hang jelölésére használt betű olvadt össze a ’v’ hang jelölésére használttal, ’Oyvar’ Ouuar’ ’Owar’ ahogy azt az alábbi levélrészlet alapján is megismerhetjük. Egy angol önkéntes, aki Érsekújvár visszafoglalásánál (1685) jelen volt, a következő sorokat is tartalmazó levelet írta.  „The true ancient[238] name of this place is Oyvar, though the German call it Neuhausel; it is a large Fort, and situated upon a firm foundation, though the Plain about is full of Moras, and Fenny Grounds, which makes the Town almost inaccessible, as its strength is invincible, having six Bastion lined with very good Stone work, without which is a vast Ditch of about ten foot deep, and twenty broad. The river Neutra is on the East side, not above a Pistol shot from it; on the South it has the Danube, at about two furlongs distance […]”[239]

A korabeli magyar nyelvű levelekben, ahogy azt az alábbi példák is igazolják Magyarországon, megkülönböztetésül a többi „Új vártól”, Érsek-Újvárként említik.

„Ha csak lehetséges volna az Ngd eljövetele, nem hihetem haszontalan lenne, ha el nem jön Ngd, elveszett Érsekújvár, mert a kiknek kölletnék az segítségről gondolkodni, azok csak sírnak, sírással pedig el nem ijesztik alóla a törököt.”[240] „És bátor ebben az esztendőben többet végbe nem vihetünk is annál, hogy Érsek-Ujvárat megoltalmazzuk, mi is ez jövendő esztendőre ugy készülünk, hogy dolgot adunk az fővezérnek és ha még a császár kijönne, annak is, erre az jövendőbeli intentióra, ha az vajda akarja, időnk elég lévén, tractalhatunk, mert ez esztendőben már az üdő rövid, hadai tatár gyanánt eleget rabolnak s ha bátor az én uram […]”[241]„Kgtek, hogy már czak nem kapuja előtt légyen Ersek Uyvarnak szegény edes hazánk szép véghazanak az Pogány ellenségh, kitt ha megh nem előzünk félő ezennell minnyajunkatt el ne buréczon [….]”[242] „Érsek Uijvarj Török Táborábul die 27. 8 bris Apaffi Erdélj Fejedelem eö Kglme Nemes Hont Varmegyének irt hoditó levelének mássá jutván kezünkben, csudankal olvastuk (kécsegünk nincsen már ez útat Kgltek Varmegyejében is el követj).”[243]

 

Zrínyi-Újvár

Zrínyi-Újvár építését gróf Zrínyi Miklós 1661 nyarán kezdte meg, e várral kívánta megakadályozni a törökök portyázását Muraköz, illetve Stájerország felé. Zrínyi 1661. június 14-én szállta meg azt az egyébként Törökországhoz tarozó területet, amelyen új várát kezdte építeni. Az első hivatalos irat az építkezésről július hónapban született, Graf von Tattenbach [16..–16..], a Belső-Ausztriai Haditanács elnöke és Walter Graf von Leslie [1607–1667], a vend vidék főkapitánya emlékeztetőt készített a Belső-Ausztriai Haditanács számára. E jelentésben az alábbiakról számoltak be: „Zrínyi Miklós gróf úr a Murán túl, az ellenség földjén állást foglalt és azt elkezdte megerősíteni, ami viszont alkalmatlan időben okozhat háborút [továbbá jelentették], hogy a törökök már erősen gyülekeznek, hogy őt [Zrínyit] arról a helyről elűzzék, [ezért] ő [Zrínyi] is segítséget kér.”[244] Zrínyi 1661. július 5-én kelt levelében tájékoztatta az Udvari Haditanács tagjait új vára építésének katonai indokairól, és új vára általa alkalmas ítélt helyének kiválasztásáról, e levelét vélhetően a várat tervező, az építésben közreműködő Guislain Segers d’Ideghem von Wassenhoven[245] [16..–16..] németalföldi hadmérnök útján terjesztette föl. Zrínyi a levelében az alábbiakat is írta: „aki ura ennek a hegynek, ura a Muraköznek és a két folyónak, a Murának és a Drávának, ha az a gyanúnk, hogy háború fenyeget, vagy legalábbis olyan béke, mint amilyen eddig volt [...], sehova sem vihetek segítséget, ha csak ötszáz török is szállja meg ezt a hegyet.” A vár építése ellen számba jöhető kifogásokat taglalva ezt írta: „én [...] nem török területen építem ezt a várat, hanem szinte a saját birtokomon, tíz lépésre a Murától, Légrádtól pedig csak egy ágyúlövésnyire [...] Hozzáteszem, hogy innen negyed mérföldnyire volt egy Bajacsa[246] nevű váracska, amelyben Kanizsa elfoglalása után őrség is volt, de azután a hely alkalmatlan volta miatt elhagyták.”[247]

Jellegét tekintve Zrínyi Miklós új vára, amely a Mura és a Kanizsa patak összefolyásánál épült tulajdonképpen hídfőerőd vagy hídfősánc volt, az a „hegy”, amelyre épült tulajdonképpen a Mura és a Kanizsa folyó egykori hordalékából létrejött, ún. árvízi terasz volt. 1663. április 30-án a Velencei Köztársaság bécsi követének, aki Giovanni Sagredo [1616–1682] volt, Zrínyi az alábbiakat is írta: „Az én váram, ha nem is olyan, mint Breisach vagy Dunquerque, tudja meg Nagyságod, hogy sem Ivanics, sem Szentkereszt, sem Petrinja vagy bármely más hely a határon, Kaproncát kivéve, nincs olyan erős, fekvését és építését tekintve. Hogy nem védi Stájerországot, csupán az én szigetemet, az tudatlan és irigy beszéd [...,] mert a sziget megtartásán vagy vesztén áll Stájerország megtartása vagy veszte is, lévén minden más védelem híján közvetlenül határos vele”[248]

Az ifjú Esterházy Pál, Zrínyi Miklós híve a Zrínyi-Újvárról a Mars Hungaricus című latin nyelvű emlékiratában az alábbiakat olvashatjuk. „Az egykor Bolondos kastélynak nevezett Zrínyi-Újvár a Zrínyi család használatára szolgált, akik egy érdemes szervitoruk iránti jóindulatból [...] a helyet neki engedték át. Idővel azonban, amidőn elesett Sziget, valamint Babócsa és nemsokára Kanizsa, [...] a helyet teljesen felforgatták. (A leírásában szereplő Bolondos vár azonos a stájer rendek költségén épített Bajcsa várral, amely azonban Kanizsa török kézre kerülése után elhagyottá lett.) Mind ez ideig lakhatatlan volt és romokban hevert, amíg végre nagyméltóságú Zrínyi Miklós gróf, Horvát-, Szlavón- és Dalmátország bánja, azzal a szándékkal, hogy a kanizsai törököt szorongassa, s főleg mivel világosan látta [...] a hely[...] alkalmasságát, hogy onnan kitörések útján kárt tegyen az ellenségben - mert hiszen észak felől Kanizsa, kelet felől Segesd és Berzence várak voltak a szomszédjai - felépítette ebben a formában, amit itt látsz. Kívánsága az volt, hogy saját nevéről Zrínyi-Újvárnak nevezzék, a Horvátországban török kézen lévő másik vártól való megkülönböztetés céljából; úgy, hogy már nem kastélynak, hanem valamiféle erődnek a képét viselte. Azon a részen ugyanis, ahol szorosan mellette van a hegy, attól mély árok választja el, északi irányban pedig roppant munkával készített tó fekszik, délen és nyugaton, azaz a sziget irányában a Mura folyó veszi körül. Mivel kissé magasabb dombon épült, a sziget felől jövőknek nehéz megközelíteni. De itt kövek, sziklák nincsenek, minthogy az egész környék homokos, és ezért, bár roppant munkával erődnek építették, mégsem lehet igazán megerősített helynek nevezni, főleg azért, mert a hegyek annyira fölé emelkednek, hogy több helyről igen alkalmas módon lehet ágyúval támadni.”[249]

1664. június 30-án háromheti ostrom után a törökök elfoglalták a várat, majd július 7-én a földdel tették egyenlővé. Az 1664. augusztus 10-én aláírt vasvári békeszerződés hatodik cikkelye leírta – „Hogy a Kanizsa közelében levő, az említett mozgalmak alkalmával épített erődöt egyik félnek se legyen szabad újjáépíteni vagy várőrséggel megerősíteni.”[250] (1664-es lerombolása után e vár változatlanul a térképeken maradt.)[251]

 

Ugyanakkor a térképszerkesztők, ahogy az alábbi példákból is látszik, Zrínyi-Újvár lehetséges helyének meghatározásánál egyértelműen Martinus Zeiler Neue Beschreibung des Königreich Ungarn. Nürnberg, 1664.[252] című művében olvasottakat szerint jártak el. A harmadik kiegészítést tartalmazó résznek[253] Zeiler[254] halála után Johann Beza [16..–16..] lett az összeállítója és kiadója. Ő a rendelkezésére álló röplapok és újságok alapján szerkesztette meg az új rész szócikkeit, és talán emiatt keletkezett zavar Zrínyi család nevét adó vár helyének pontos meghatározásában. Zeiler első kiadásában Zrinium szócikkben pontosan megadta helyét, leírta sorsát,[255] míg az új kiegészítésben az érdeklődők az alábbiakat olvashatták:

 

Serinwar [Zrínyivár, Zrínyi-újvár]

„Illíriában, illetve Horvátországban fekszik Kanizsa alatt, a Mura partján a nagyszerű vár. Kváderkőből épült és rendkívül jól megerősített egy magas sánccal és annyi mellvéddel a környező mocsárban, amennyit a terület elbírt. A földbe vert karókat, rőzsével, fűzfavesszővel, fűvel, fiatal fenyővel fonták össze és sárral tapasztották. Felül mindenfelé tölgyfanyársak állnak ki belőle Ezt a helyet jelenleg Ó-Zrínyivárnak hívják, tekintette, egy új véd műre, illetve sáncra, amelyet Miklós gróf úr 1661-ben Kanizsa felé kezdett építeni nem szabályos véd műként földből, melyet mesterségesen halmoztak fel, s köré vezették a Drávát, s jelenleg ezt nevezik Új-Zrínyivárnak. Ez az erőd a törököknek, különösen a kanizsaiaknak egy szálka a szemében, amelynek lerombolását maga a török császár követelte több ízben is csauszok által ő császári felségétől, sőt a nagyvezír által magától a gróf úrtól. […]Azonban a gróf fivérével, Péterrel megfogadta, hogy kész életét, vérét áldozni ezért az erődért, és olyan intézkedést hoztak, hogyha egyikük a csatamezőn harcol, a másikuk az erődben marad, hogy védje azt. Miklós grófról azt írják, hogy van egy kürtje, amelyet ha megfúj, azonnal lóra pattannak az alattvalók, valamint katonái és készségesen követik.”[256] A fent idézett leírás szerint az Horvátországban, Nagykanizsától délre lehetett, a család nevét adó Zrín (file név: zrinyivar-horvatorszag) vár (Zrinska utvrda)[257]. A bribiri Subicsok 1347-ben szerezték meg I. (Nagy) Lajos magyar királytól. A család első tagja, aki az új várba költözött, Subics György volt, ezt követően nevezték magukat Zrínyieknek. A ma a Zrinska Gora déli részén fekvő vár és falu Trianonig Zágráb megyében volt. A vár körül ezüst, cink és ólomlelőhelyek voltak, valamint igen fontos kereskedelmi utak mentek keresztül a birtokon, ezért az Una folyóig terjedő területek ellenőrzését is e vár látta el. Az első komolyabb török támadást, amely váruk elfoglalása ellen irányult a Zrínyiek 1539-ben verték vissza, de 1577-ben Ferhát [15..–15..] boszniai pasa ostroma nyomán e vár török kézre került, és 1718-ig azon is maradt.[258] Martin Stier 1664-ben megjelent térképén e várat is megtaláljuk, a félhold azt jelezte, hogy török kézen volt. (A könnyebb megtalálás miatt fekete kerettel emeltük ki a várat.)

 

 

Tehát az a vár tekinthető Zrínyi-„óvár”-nak, amely ugyan a Kanizsa várától délre volt, de nem a Mura partján, hanem Horvátországban, ahogy az az idézett részletben is szerepelt.

 

Baba vár

A leírás szerint e kis vár egy mérföldnyire Zrínyivártól, és gr. Zrínyi úr egy előkelő török hölgyet ejtett foglyul, aki állítólag hatvanezer birodalmi tallért ajánlott fel váltságdíj gyanánt.[259]

Serinwar leírásánál e helyről meg még az alábbiakat is olvashatjuk: „Így az említett gróf úr 1661 májusában 1600 emberrel tíz mérföldnyire Kanizsa vára mögött portyázott, és 29 török társzekeret, s a helyőrség havi zsoldját, 400 lovat és 350 törököt – közte egy előkelő vőlegényt menyasszonyával, akiért hatezer birodalmi tallér váltságdíjat ajánlottak – ejtett foglyul, illetve zsákmányolt. […] Szándékuk azonban egyértelmű és világos, meg akarják rajtam torolni azt a kárt, amit Komáromnál okoztam nekik, s nem csupán szigetemet, hanem egész Stájerországot Grácig portyázva el akarják pusztítani és fel akarják gyújtani, majd Batthyány jószágain átvonulva visszatérni.”[260]

A fenti két részlet Zrínyi Miklóstól származott, így már éppen a legérintettebbtől pontosan értesülhetünk arról, hogy ’Baba’ vára nem létezett, és ama gazdag menyasszonyt a többi törökkel együtt Komárom, ma Zalakomár térségében Kanizsa várától északra ejtette fogságba.

 

’Baba’ vár neve először a nürnbergi Johann Hoffmann térképén bukkant fel, majd adatát az amsterdami Nicolaas Visscher is átvette. A szintén1664-ben Nürnbergben Birken szerkesztésében megjelent Dunát ábrázoló térképen a hajdan volt vár neve helyesen ’Baicia’,[261] majd e név ismét Cantelli által 1686-ban közreadott térképen nem tűnt fel.

 

Zrínyi új vára a térképeken topográfiailag jó helyen – jelen ismereteink szerint – először az 1663-ban megjelent Duval (file név: zrinyivar-duval-1663) térképén tűnt fel.

 

 

Más térképeken – ahogy az az alábbi részleteken is látható – Zrínyi-Újvár (file név: zrinyivar-variaciok) elhelyezése inkább a fent ismertetett írott forrásokban leírtak képi megfogalmazása.

 

 

Zrínyi új váráról készült alaprajzok nyomtatásban először 1661-ben tűntek fel két változatban:

 

Relation was sich biss anhero zwischen den Keyserlichen und Türkischeb Armee begeben und zugetragen. Nürnberg, 1661.

E második változatnak nincs címe, nem kizárt, hogy eredetileg nem is önálló kiadvány lehetett, hanem esetleg röplapon szöveggel együtt került publikálásra, és a ma ismert egyetlen példányt e változatból esetleg abból vághatták ki. A fenti metszeteken a vár még alaprajzzal jelent meg, a környékét is térképszerűen ábrázolta. Ugyanakkor helyet kapott rajta Zrínyi Miklós ovális mellképe is. Ez utóbbi tette lehetővé e metszeten szereplő vár azonosítását Zrínyi-Újvárral. Az újabb metszet e várról 1663-ban jelent meg, e művön már a vár neve is szerepelt ’Vestung Neu-Serin’[262]

A fenti példák alapján megállapíthatjuk azt, hogy azok a térképek, amelyeken 1664 végéig csak egy Zrínyi-Újvár szerepelt, forrása valamely francia kiadású térkép lehetett. 1664 vége után a források közé Martin Stier térképe is bekerült, ezért a Stier alapján szerkesztett mappákon szintén csak egy Zrínyi-Újvár szerepelt topográfiailag jó helyen. Stier kézirat korábban kész volt, a vár elfoglalása idején már a nyomtatás előkészítése, a réz nyomólemezek metszése zajlott, így a vár még létezőként jelent meg.

Azok a térképek, ahol Zrínyi-Újvár, Zrínyi-vár, illetve még Bajcsavár (Baba) is együtt szerepel csak Zeiler munkájának a harmadik kiadása (1664 tavasza) után jelenhettek meg, azaz legkorábban 1664 második felében.

Bajcsavár (Baba) a 16. század végétől már nem is létezett, míg Zrínyi-Újvárat 1664. július 7-én vált rommá. Tehát 1664 második felében mindkét vár már csak rom volt, ezzel szemben a térképeken még hosszú ideig létezőként szerepeltek.

 

Leopoldstadt / Leopoldopolis.[263]

Az 1664. augusztus 10-én aláírt vasvári békeszerződés értelmében – ahogy arról az alábbiakban is olvashatunk – I. Lipót magyar király engedélyt kapott arra, hogy a Felföld és Morvaország védelmére egy új várat építhessen.

„Nyolcadik cikkely – Hogy szabad legyen ő császári felségének a Vág környékén és a Vágon túl fekvő Gutta táján erődöt emelnie.”[264]

1664. október 12-én újságokból pedig az érdeklődők is értesülhettek, hogy a hadmérnökökkel alkalmasabb helyet kerestek a Vág folyó mögötti terület megvédésére alkalmas erőd új felépítéséhez. A békeszerződés engedélyezte új várról 1664. december 10-én benyújtott javaslatban az alábbiakat is olvashatjuk:

„Továbbá mivel a biztonságot szolgáló egyéb eszközök sorában is legfontosabb az Újvárral szemben helyezendő erős váraknak felépítése vagy kijavítása, ezért őfelsége parancsot adott, hogy ezeknek ügyét – tudniillik, hogy ezeket hol és milyen módon helyezzék el – a gyakrabban nevezett mágnás és tanácsos urakkal bizalmasan tárgyalják meg, véleményüket jóságosan kérjék ki; s atyailag inti őket, hogy ne kezdjenek bele oly sok erőd építésébe, mivel azoknak nagy száma, és költséges fenntartása nehézzé, vagy teljesen lehetetlenné tenné, hogy eredményre jussanak. Úgy véli, hasznosabb lesz, ha egy vagy két várat, ámde erős és szilárd építményeket, késedelem nélkül befejeznek, mintha többe kezdenek bele, s azokat befejezetlenül hagyják. A többi kisebb, őrhelyül szolgáló erőd azonban maradjon meg.”[265]

A szakértői vélemények alapján a választás végül a Vág jobb partján, Galgóccal szemben lévő egykori Veresvár[266] és Újfalu településekre esett. E terület eredetileg Érsekújvár egykori kapitányának gróf Forgách Ádám birtokát képezte, amit ő csak hosszabb egyezkedés után engedte át a Magyar Udvari Kamarának.

Az új vár építkezésének kezdésére vonatkozó legkorábbi adat 1665. március 13-án keletezett jegyzékből ismert, Melchior Augspurger [16..–16..] ingegnieur akkor nyújtotta be a Haditanácshoz az építkezéssel kapcsolatos anyag- és létszámigényét. Az építkezést Komárom várának parancsnoka Jean-Louis Raduit de Souches[267] [1608–1683] tábornok felügyelte és irányította. A korai iratokban a várat „Neue Festung an der Waag” elnevezéssel említették, de az 1665. augusztus-8-án iktatott irat szerint vár hivatalos neve latinul ’Leopoldopolis’, németül ’Leopoldstadt’ lett. E név azonban csak az ünnepélyes alapkőletétel után vált ismertté (1665. szeptember 16.).[268] Az új, és a maga idején Európában is igen korszerűnek számító erőd mintegy 3.000 ember megfeszített munkájával 1665 és 1669 között készült el, az erőd első parancsnoka Johann N. Rith [16..–16..] ezredes lett. A későbbiekben e várnak[269] a török háborúk idején sem szerepe, sem feladata nem volt. 1665-ben vár alapkőletétele után nem sokkal e térség hatékonyabb katonai védelme érdekében egy új végvidéket is szerveztek, amelynek elnevezése lipótvári végvidék (leopoldische Grenze) lett.[270]

Tehát a térképszerkesztők egy része a rendelkezésére álló információk (file név: lipotvar-osszehas) birtokában azt gondolhatta, hogy az új vár Vág folyó dunai torkolata közelében, Guta mellett épült fel. Ezért ők azt az új erődöt térképeiken ott ábrázolták, és azt 1665. szeptember 16-án elfogadott nevével látták el. Míg mások azt új, és valós információk birtokában topográfiailag már jó helyen ábrázolták.

 

 

Az egyes térképeken felbukkanó új településnevekről a további megjegyzéseket lásd a térképek leírásainál.

 

Domborzati nevek

 

A régi térképeken előforduló domborzati neveket egyáltalán nem egyszerű a ma használt nevekkel azonosítani. Az általunk vizsgált térképeken – ahogy az egyes művek elemzéseinél olvashatjuk –, új domborzati nevek ritkábban tűntek fel, de névváltozataik gyakoribbak, ilyen például a Cibles / Hagymás, Schneeberg / Tatry, stb. is. Nicolas Sanson d’Abbeville 1664-ben megjelent térképén az Erdélyi Vaskapu (file név: sanson-hora) névváltozatai között, ahogy az alábbi képen is látható új névváltozat tűnt fel, ’Vaskapu Hora als Eisenthorn Mons’

 

 

A ’hora’ szó egyik jelentése ’lánc’, vagy ’sor’. Az a balkáni tánc, amelyben a táncosok körbe vagy sorban állva, összekapaszkodva járnak az egyes népeknél az alábbi neveken ismert ’horo[271]’ ’hora[272]’ ’hóra[273]’ ’hórea[274]’. A Déli-Kárpátok is egy hegylánc, vélhetően szláv vagy román nyelvű adatszolgáltató és/vagy írott forrás nyomán került ez az elnevezés Sanson térképére. Míg az Északkeleti Kárpátok legmagasabb részének a Máramarosi-havasok egy szláv neve ’Carna hora’[275] magyarul (Fekete-hegyek) Sanson d’Abbeville Erdélyi Fejedelemséget ábrázoló térképén tévesen településként szerepelt. A Csornahora hegynév W. Lazius 1556-ban közreadott Magyarország térképén már előfordult.

 

Tavak és folyók ábrázolásai és nevei (példák)

 

A vizek nevei minden térségben, így a Kárpát-medencében is, a legállandóbb földrajzi nevek közé tartoznak.[276] Az e kötetben vizsgált térképeken a forrásokhoz képes új víznevek alig fordulnak elő. Új névként bukkant fel például a Sós-tó,[277] a Kakas-ér,[278] a Gyepes-tó[279] is. E nevek csak olyan személytől, vagy személyektől származhattak, aki, vagy akik e térséget talán, mint szűkebb hazájukat jól ismerték. Lehetséges térképi forrásra nem bukkantunk, Giacomo Cantelli Da Vignola 1684-ben Magyarországról szerkesztett térképein még nem szerepeltek, de az 1686-ban megjelenten már feltűntek. Ezért gyanítjuk azt, hogy ezek az új nevek vélhetően személyes kapcsolat okán kerültek a Rómában készített térképre.

 

Tájnevek

 

A tájneveink,[280] ellentétben más földrajzi nevekkel, a kutatások szerint közel sem mutatnak olyan állandóságot, mint akár a víznevek. „Alig van nehezebben meghatározgató földrajzi fogalom, mint a ’táj’. Ha boncolgatni kezdjük a táj fogalmát, akkor egy sereg tényezőt találunk, amelyeket tájalkotó elemeknek szoktunk nevezni, amik mind részesei ugyan a tájnak, de csak együttesen határozzák meg igazából a tájat. A fizikai környezet mellett az ott élő ember, aki mindennapi tevékenysége a tájat maga is formálja, alakítja. A táj szavunk nem az egyetlen szó, amely e fogalmat fejezi ki, szinonimái a vidék, a környék, és a föld. Bármennyire meglepő e szavunk a tájneveinkben igen ritkán fordul elő, Csallóköz két részét különböztette meg Föltáj, Feltáj illetve Altáj megnevezés.”[281] Így joggal mondhatjuk azt, hogy minden táj egyetlen a világon, ugyanakkor a környezetétől határral mégsem különül el. Két egyforma hely a világon éppen úgy nem létezik, mint ahogy nincs két azonos pillanat sem. „Minden világrésznek, tengernek, országnak, hegységnek, tónak, folyónak, szorosnak, síkságnak van neve. Ilyen a francia Provance, az olasz Campagna, az afrikai Szahara, a lüneburgi puszta, Bánát, Sárrét, Szerémség. Nem megye, nem közigazgatási kerület. Határait senki sem ismeri. Senki sem tudja, hol végződik az Alföld és hol kezdődik a Felvidék.”[282] 

Az általunk vizsgált térképeken előforduló tájnevek egy részét bizonnyal az ott élők már nem használhatták, ilyen lehetnek például az ókori latin tájnevek: „Panonnia Bubalia, Valeria vel interamnen Pannonia, Pannonia superior, vel primasonsularis, etc.”

Míg mások, mint például a Szerémség, Kenyér mező, Oltvidék, Tóköz, Kis-kunság, stb. a közbeszédben, a levelekben, valamint a térképeinken is előfordultak.

 

Érdekességként jegyezzük meg, hogy e kötetben szereplő térképek idején a közbeszédben előfordult két tájnév az ’Alföld’ és annak korrelatív párja a ’Felföld’ a 19. században jelentésváltozáson esett át. E nevek egykor központi tájszemléletből keletkeztek, de más földrajzi nevekhez hasonlóan családnévként már a 15. századi oklevelekben is feltűntek. Az ’Alföld’ tájnévnek családnévként előforduló változatai az alábbiak: ’Alfeldi’, ’Alfwldy’ ’Alfeldÿ’, stb.[283]

 

A mai értelemben használt jelentése az ’Alföldnek’ Petőfi Sándornak 1844-ben Az Alföld című verse nyomán terjedt el, alatta ma már általánosan síkvidéket értve.[284]

 

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszú gémű kútnál
Széles vályú kettős ága várja.

 

’Felföld’ tájnév családnévként az okleveleinkben szintén előfordult, ahogy azt az alábbi példák is igazolják: Felfuldij, Felfewdy, Felfeoldÿ, stb.[285]

A ma használt ’Felvidék’ tájnév újkori névváltozat. Ismereteink szerint a Felvidék tájnevet először nyomtatásban 1846-ban Kossuth Lajos használta, a „Földmivelési érdekek” című cikkében.[286] Utóbb a szabadságharc ideje alatt keletkezett magyarországi hivatalos dokumentumokban gyakran ez tűnt fel,[287] a trianoni béke (1920) után pedig a Csehszlovákiához csatolt egykori magyarországi rész nevévé vált.[288]

           

Giovanni Cantelli Rómában 1686-ban megjelent térképén a Muraköz Csáktornyát környező részén új elnevezés tűnt fel, új tájnévként ’I[sola] Zriniana’ azaz a ’Zrínyi-sziget’ (file név: zrinyisziget).

 

 

Cantelli valószínűleg Giovanni Sagredo [1616–1682] követtől értesülhetett arról, hogy Muraközt, Zrínyi új vára építésével kapcsolatban, az egyik levelében így említette: „Hogy nem védi Stájerországot, csupán az én szigetemet, az tudatlan és irigy beszéd […]”[289] Nem ismerünk más korábban kiadott térképet, amelyen ez a tájnév szerepelt volna.

 

A különböző térképkészítők forrásainak azonosításában segítségünkre lehetnek még az alábbiak is.[290]

 

 Tabula Hungari[a]e  […] 1528. térképen három mesterséges tó található, de közülük névvel csak a ’Holie lacus’ szerepelt.

 

Ecsedi-láp

W. Lazius térképén tűnt fel az Ecsedi-láp Debrecentől DNy-ra, téves topográfiai helyen.

Zündt Magyarország térképén a laziusi Ecsedi-láp mellett még egy új tó is feltűnt Erdőd térségében.[291]

Zsámboky János 1571-ben megjelent Magyarország térképén az Ecsedi-láp és Ecsed település topográfiailag jó helyen szerepet a Kraszna folyónál.

Mercator 1585-ben megjelent királyi Magyarországot ábrázoló művén az Ecsedi-láp szerepelt Lazius szerinti helyén, illetve a Kraszna folyó mellett is.

 

A Balaton és környezete

Tihanyi-félsziget és Tihany település.

Lazius térképén a Balaton északi partján Tapolca település és folyó Veszprém közelébe „költözött”, míg a Tihanyi-félsziget, illetve Tihany település a Balaton déli partjára került Fonyód térségébe. Zündt – Pross kiadású térképen 1594-ben Tihany település „visszaköltözött” a Balaton északi partjára, topográfiailag jó helyre, és „eltűnt” a Tihanyi-félsziget.

 

A térképeken szereplő egyéb jelölés

 

Tájolás

Zündt 1567-ben megjelent térképén szereplő irányrózsa szerint mappája tájolása ÉNy-i, azaz „olyan”, mint amilyen az 1528-ban megjelent  Tabula Hungari[a]e […] térképé volt. Az 1664-ben megjelent Johann Hoffmann készítette térképre a szerkesztő már fokhálózatot is illesztett, az viszont olyan irányrózsához igazodott, amely a térkép tartalmával nem volt kapcsolatban.

 

 

A Magyarországról készült térképek „családi” kapcsolatait az alábbiak szerinti rendben soroltuk

 

1.      Az eredeti nyomólemezről készített kiegészített és/vagy javított új kiadvány

 

A térkép szerkezete változatlan maradt, míg a topográfiai tartalom változása adatbázisunk szerint a teljes földrajzi névanyag 1 %-nál is kisebbnek volt. Gyakran a címet, a térkép díszítését, a közreadó nevét stb. változtatták, meg, miközben esetleg még az egész lemez is felújításra került.

 

2.      A kiadni kívánt valamely térkép felhasználásával készült azonos, vagy új méretarányú új változat

 

A forrástérképet a készítő/metsző oly gondossággal másolta le, hogy az tökéletesen megőrizte szerkezetét. A topográfiai tartalom átmásolásánál is törekedett a pontos átvételre, de a földrajzi nevek megírásánál már tetten érhető a készítő nyelvhasználatának egyedi jellemzői is. A topográfiai tartalom változásai, kiegészítései a forrástérkép és az új kiadvány egymásra vetítésével könnyen felfedezhetők, azonosíthatók. Forrás és az új szerkesztésű térkép között maximum +/– 25 %-os különbség lehet. A földrajzi névanyag bővülése forrástérkép és az annak felhasználásával készült új kiadvány között változó, de adatbázisunk szerint az e típusba sorolható művek esetén a teljes földrajzi névanyag eltérése a 10-15 %-ot ritkán haladta meg.

 

3.      A kiadni kívánt valamely térkép alapján készült változat

 

A forrástérképet a készítő/metsző oly gondossággal kicsinyítette le, hogy az szinte tökéletesen megőrizte annak szerkezetét. A topográfiai tartalom átvételénél is törekedett az új méretarányhoz igazodó földrajzi névanyag gondos átvételre, de a földrajzi nevek megírásánál szintén tetten érhető a készítő nyelvhasználatának egyedi jellemzői. Az új méretarányhoz igazodóan értelemszerűen csökkent a földrajzi nevek száma, valamint az egyéb a térkép megjelenése idején fontos hadi eseményekre utaló képek és szöveges magyarázatok mennyisége is.

 

4.      A kiadni kívánt térkép, valamely mű alapján frissült.

 

A ’frissült’ kifejezés kizárólag úgy értjük, hogy valamely korábbi topográfiai tartalommal rendelkező művek a későbbi kiadásai apró kiigazításokkal jelentek meg. Az változások mértéke ez esetben a térkép korábbi topográfiai tartalmához és ábrázolásához képest 2 %-ék alatt marad. (Például új vár feltűnése, vagy valamely adattartalom „költöztetése”, vagy új térképi jel használata, stb.)

 

A kiadások közötti kapcsolatok jellemzőire az egyes művek elemzéseinél még további példákat találhatunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Térképek

 

A Magyar Királyság és társországainak térképe

 

A Magyar Királyság területe a 12. századtól kezdődően elsősorban a déli térség irányában gyarapodott, és III. Béla [1148–1196] király uralkodása alatt már a Magyar Királyságot a korabeli Európa nagyhatalmaként tartották számon.  A területi gyarapodással a magyar királyok címei is változtak:

 

Könyves Kálmán [1074–1116] Isten kegyelméből Magyarország, Horvátország és Dalmácia királya címet viselte.

 

II. (Vak) Béla király [1108?–1141] 1137-től felvette még a Ráma királya címet is. 

 

Imre [1174-1204] király 1201-től használta Szerbia királya címet.

 

II. András [1176–1235] király pedig 1205-ben vette fel Halics és Lodoméria királya címet.

 

IV. Béla [1206–1270] trónra lépésekor Kumánia királya címmel toldotta meg elődei címeit.[292]

 

Werbőczy István Tripartium (1514) című munkájában az alábbiakat is olvashatjuk: ”Magyarország szent koronája alája vett és abba kebelezett országnak Dalmát-, Horvát-, Szlavonországot és Erdélyt’ sorolta fel.”[293] Középkori címeiket a magyar királyok még a 20. században is megtartották, arra utaltak a kiegyezés (1867) után készült térképeken szereplő címek is, például:

A Magyar Szent Korona országai Magyarország Horvát–Tótország a Katonai őrvidékek térképe. […] 

A Magyar Szent Korona országainak földmivelési térképe. […]  

A Magyar Szent Korona országai-, Bosznia, Herczegovina és Dalmáczia pósta, távirda, távbeszélő (telefon) vasuti, gőzhajózási állomásainak, járásbíróságai és törvényszékei székhelyeinek helységnévtára. […] stb.

 

 

Tabula Hungari[a]e … Ingolstadt, 1528

 

1528-ban Ingolstadtban jelent meg a középkori Magyar Királyság és társországainak első nyomtatott térképe, amelynek címe:

Tabula (file név:1528-Tab.Hung.) Hungari[a]e ad quatuor latera per Lazarum quondam Thomae Strigonien[sis] Cardin[alis] Secretariu[m] viru[m] expertu[m] congesta, ā Georgio Tanstetter Collimitio revisa auctiorq[ue] reddita, atque iamprimu[m] ā Jo[anne] Cuspiniano edita Serenissimo Hungari[a]e et Bohemiae Regi Ferdinando principi et infanti Hispaniarum, Archiduci Austriae [e]tc. sacra, auspitio maiestatis suae, ob reip[ublicae] Christian[a]e usum, opera Petri Apiani de Leyßnigk Mathematici Ingolstadiani invulgata Anno Domini 1528[294]

 

Magyarországról ez az első helyszíni bejárással készült térkép, és tulajdonképpen 1709-ig Johann Christoph Müller[295] [1673-1721] Magyarországot (file név:1709-müller) ábrázoló térképének megjelenéséig, az e térségről mappát készíteni, illetve kiadni szándékozó térképszerkesztők csak olyan forrásművekre tudtak támaszkodni, amelyek bizonyos mértékben az 1528-ban napvilágot látott térkép nem a helyszínen készített kiegészített változatai voltak.[296] A vizsgálataink során bizonyságot nyert az is, hogy a térkép eredeti lázári kézirat és nyomtatásban megjelent mű tájolása között különbség van, és erről a kortársak is tudtak.

Ezért szükségesnek érezzük, hogy néhány mondat erejéig foglalkozzunk az eredeti lázári kézirattal, amelyet a ma ismert nyomtatott példányon is olvasható leírások alapján tudunk rekonstruálni.

 

Amit ma a lázári kéziratról tudhatunk    

A latin nyelvű leírásban az alábbiakat olvashatjuk:[297]

 „Magyarország tájleírása és a városok, falvak, várak, erősségek, folyók, hegyek és erdők egymástól való úti távolsága, geometriai mérések szerint. A két vonal kö­zötti szakasz ugyanis a csatolt léptéken egy mérföld hosszának felel meg. Magyar­ország leginkább két részre osztható, északira és délire; az előbbi a Dunán túl, Germania földjén fekszik, észak felé terjed ki, ahol a régi írók szerint igen vad né­pek éltek. Ezeket a népeket a görögök getáknak és szkítáknak, a rómaiak pedig dá­koknak hívták, akik a suevusoktól keletre laknak. Nevezték őket „Dani", „Dai" és „Davi" néven is: ez a nép ugyanis több néptörzsre oszlott szét. Későbbi szerzők gó­toknak szokták nevezni őket. Ezek a népek Kr. u. 400 körül elragadták Itáliát és Hispaniát a rómaiaktól; a germán „Ost" és „West" szavak után, melyek „keletet" és „nyugatot" jelentenek, osztrogetáknak és vessogetáknak nevezték el őket. Majd a hunok foglalták el és tartották hatalmukban e vidékeket, miután elűzték a góto­kat. Magyarország déli része a két Pannoniát és Noricum egy részét foglalja ma­gában a rómaiak leírása szerint. E vidékeket az avarok és a hunok foglalták el, ké­sőbb pedig a szlávok is, Iustinianus és Mauritius császárok uralkodása alatt, mi­ként azt Nagy Szent Gergely írja Kr. u. 600 körül. Végül Kr. u. 800-ban Nagy Károly három részre osztott hadseregével megtámadta ezeket a területeket és nyolc éven át szakadatlanul háborúzott az avarokkal és a hunokkal, míg mind egy szálig ki nem irtotta őket ezekről a vidékekről. Bajor és szláv telepeseket telepí­tett le itt és Bajorország határait a Tisza és a Száva folyóig terjesztette ki. Száz év­vel később Arnulf császár behozta a magyarokat Svatobogus [Szvatopluk] morva király ellen. A császár halála után a magyarok mindeme területeket elfoglalták és hatszáz éven keresztül birtokolták. Most már a török is fenyegeti e vidékeket. Ilyen forgandó a szerencse: miként az embernek, a királyságoknak és a nemzetek­nek is meg van szabva a végzete.”

 

            A német nyelvű változatban az alábbiakat olvashatjuk[298]:

„Ezen térképen le van rajzolva egész Magyarország, és a rajta elhelyezett skála mér­tani módon mutatja meg, vagyis zsinórmérték szerint, hogy hány német mérföldnyi­re fekszik egyik város a másiktól, hasonlóképpen a kastélyok, falvak és helységek stb. A két vonal között a középső soron mutattatik meg, mely hosszúságú egy német mérföld, a skála alsó sorában pedig a mérföldek számjegyek által jelöltettek. Az első, azaz felső sor pedig a lehető legkisebb pontokkal jelzi a mérföldek negyedét. Ha tud­ni akarod, milyen messze van egyik város a másiktól, úgy nyisd ki a körződet egyik várostól a másikig, hogy mindkét köröcskében legyen benne. Ennek utána helyezd összecsukás nélkül az egyik szárával azon csillagocskába, amelyben a festett körző egyik szára mutatkozik. A másik szárat pedig engedjed le egészen a skáláig. Így a körző szárai között megkapod a mérföldeket és negyedeket, amelyeket óhajtottál. Ha pedig ezt a térképet helyesen fekteted a négy égtáj felé, látni fogod, melyik vá­ros fekszik a másikhoz képest inkább napkeletre vagy napnyugatra, hasonlóképpen délre vagy északra. Mostan következik a leírás. Egész Magyarország két részre osz­lik, amelynek egyike a Dunán túl terül el észak felé, ahol is régen egy felette harci­as nép lakott, amelyet a rómaiak dákoknak, a görögök gétáknak, illetve „dani", „dai", „davi" néven neveztek. Nagy nép volt, napnyugatról a régi Svábországgal voltak ha­tárosak, és az Úr születése után 400 esztendővel Itáliát és Hispániát a nyugati római birodalomtól elszakasztották. Az ő országukat, a mostani Magyarországot a haunok (akik latinul hunoknak neveztetnek) és az avarok vették birtokba. Magyarország má­sik része a Dunán innen délre fekszik, és régen a rómaiak és görögök által Pannóni­ának neveztetett, egy része pedig Noriconnak, amely vidéket ugyancsak az említett haunok és vendek justinianus és Mauritius római császároktól vetettek uralmuk alá, miképpen erről Szent Gergely tudósít. Mindezeknek utána, midőn az Úr születése után 800-at számoltak, Nagy Károly császár nyolc évig hadakozott az elébb említett haunokkal, őket az országból kipusztította és azt bajorokkal és vendekkel szállatta meg, valamint a bair (bajor) királyságot egészen a Tiszáig és Száváig terjesztette ki. Száz év múltán Arnulf császár a magyarokat engedé az országba bevonulni, Morva­ország Szvatopluk nevű királya ellen. A most említett Arnulf császár halála után a magyarok elvették a bairok fent említett országát, hercegét az egész nemzetséggel, grófokkal, püspökökkel és apátokkal megölték az Úr születése utáni 908. esztendő­ben. És a magyarok 600 évig bírták ezt az országot, de mostan a törökök is befészkel­ték oda magukat, tehát miképpen az embernek, azonképpen idővel a nemzetnek is meg kell halnia és elpusztulnia.”

A fenti leírások szerint  Tabula Hungari[a]e egykori kézirata geometriai mérések alapján készült, és e hatalmas munkát Lázár Jacob Ziegler [1470/71?–1549] levele szerint már 1514-re be is fejezte. „A minap Velencébe érkezett Magyarországodat láttam, s kiválóan értékelem, egyrészt mivel a helyek összevetése alapján, már amennyire ezek számomra ismertek, valósághűnek ítélem, és ez a többi vonatkozásban is hitelt ad, másrészt mivel én magam is foglalkoztam vele azon a bizonyos nyáron, amikor a magyar parasztok és pásztorok lázongtak. Abban az időben, amikor a főurak a legnagyobb nyug­talansággal szívükben sok napon át a királyság ügyeiről tárgyaltak, én és Lázár, a munka jeles szerzője, mivel mentesek voltunk ama nagy gondtól, ámbár mi sem voltunk veszélyen kívül, ennek a Magyarországot ábrázoló térképnek az összeállítását fontolgattuk. Oly hosszú idő óta nem tudtam, hogy mi lett ebből. Rendkívüli fájdalommal azt gondoltam, hogy elveszett.”[299]

 

Lázár térképezésének alapja egy derékszögű koordinátahálózat volt, amely már a helyszínen méretarány szerinti térképzést tett lehetővé. Az eredeti lázári felvételi hálónak (file név:polarkoordinat-reszlet) nyoma részben ma is megtalálható a  Tabula Hungari[a]e-n. Ez abban segítette a kutatásainkat, hogy felfedezzük a térkép kézirata és a nyomtatásban megjelent változat közötti kapcsolatokat.

 

 

Ezek szerint, Lázár munkája kezdetén ¼ hüvelyk beosztású rácshálót készített. Azaz Lázár lényegében a Descartes-féle derékszögű koordináta-rendszerben[300] rögzítette a terepről felvett pontok helyét, rajzolta be a folyóhálózatot, a domborzatot, stb.

E derékszögű koordinátahálózat a „kvázi” négyzetes hengervetület kívánalmait is kielégíti, de a  Tabula Hungari[a]e-n ábrázolt térségnél, már a torzulás jelentős. Ugyanakkor jelen vizsgálatok alapján a négyzetháló nyomát még tetten érhetjük. Ez a vetület az egyik legegyszerűbb, és ezért ma is népszerű transzformáció, amelynek kivitelezésekor a földrajzi koordinátákat a síkban felvett Descartes-féle koordinátákra mérjük. A meridiánban hossztartó valódi hengervetület egyenlítőben hossztartó változatát négyzetes hengervetületnek nevezzük, de szokás még e vetület Marinus-féle vetületnek írni. A névadó tyrosi Marinus[301] [70–130?] után, aki először készített ilyen fokhálózatot a Mediterránrumról készített térképéhez.

Lázár a számítások egyszerűsítése és könnyítése okán, bizonnyal olyan mértékegységgel dolgozhatott, ahol a mérföldekben megismert adatokat könnyen lehetett kerek számokkal hüvelyknek megfelelő értékekre átváltani. Jelen tudomásunk szerint, a 16. századból csak Pühler (Puechler) Kristóf [1500?–1583] közölt a német mérföldről olyan adatot, amelyben megadta annak átszámíthatóságát kisebb egységekre is. Ezek szerint 1 német mérföld 22 500 lábnak felelt meg, amely viszont 135 000 hüvelykkel volt azonos. A fenti adatok alapján a  Tabula Hungari[a]e eredeti kéziratának méretaránya 1:1 080 000 lehetett. A térkép mértékléce ¼ mérföldnyi[302] leolvasási pontosságot tett lehetővé, ez az adat egyben arra is figyelmeztet bennünket, hogy a térképkészítő Lázár egykor igen gondos munkát végzett.

Lázár álláspontjáról az előtte belátható tájról iránytűvel betájékozott lapon rögzítette a települések irányát és távolságát. Az egykori kéziraton a települések nevükkel és karika jellel, a domborzat halmokkal, a vizek partvonalaikkal és nevükkel szerepeltek. A kéziratnak címe vélhetően nem lehetett. Az általunk rekonstruált (file név: 1528-Tab.Hung-kezirat-rekon) kézirat vélhetően az alábbihoz képen láthatóhoz hasonló lehetett.

 

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye

 

Pécs (file név: 1.helmert-TH-pecs) – Győr – Vác – Szeged[303] településekkel határolható terület alakja és iránya[304]

 

 

Titel (file név: 2.helmert-TH-titel) – Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-TH-szombathely) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

Zágráb (file név: 4.helmert-TH-zagrab) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-TH-pozsony) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-TH-besztercebanya) – Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-TH-kolozsvar) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-TH-gyulafehervar) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Debrecen (file név: 9.helmert-TH-debercen) – Szászrégen – Sepsiszentgyörgy – Lippa településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Lugos (file név: 10.helmert-TH-lugos) – Nagykároly – Bethlen – Szászváros településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-TH-banffyhu) – Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Zengg (file név: 12.helmert-TH-zeng) – Szabács – Eszék – Csázma településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A térkép bármely vizsgált részlete úgy alakjában, mint irányában azonos mintázatot mutat. Szembetűnő, hogy északi irányba (45°-os elforgatás után) beforgatott részletek és a modern térkép részlete alakjai 5–8 %-nál nem mutattak nagyobb eltérést, csak az utolsó (12.) részletnél láthatunk 30 %-ot meghaladó eltérést. A részletek irányaiban 5°–15°-os azonos irányú eltérést láthatunk, míg a (4. 9. és a 12.) részletnél eltérést mértéke 28°–37° közötti, e részletek az erdélyi és balkáni térségekről valók. A részletek alakjának modern térképhez viszonyított hasonlósága pedig arra utal, hogy a Tabula Hungari[a]e kézirata csak helyszíni bejárás alapján készülhetett, azaz a készítő Lázár a térképén ábrázolt területet „töviről-hegyire bejárta”, azonos térképezési módszer alkalmazása mellett az általa látottakat kéziratán rögzítette.  

A részletek irányaiban az elforgatás után fennmaradó eltérések mögött a kvázi négyzetes hengervetület hatása, a rendelkezésére álló iránytű leolvasási pontossága, valamint a felmérés idején aktuális mágneses deklináció értéke összeadódva jelenhetnek meg. A rendelkezésünkre álló források szerint Magyarország térségében a mágneses deklináció értéke, amikor e térkép készült 12–15°fok körül volt. A korabeli iránytűk szelencéjén még nem volt fokbeosztás, ezért a leolvasás pontossága nagy gyakorlatot kívánt meg. A mágneses észak pontos meghatározását bizonyos területeken, így Erdély, illetve a Balkán térségében geológiai okok is befolyásolták.

Nem kis feladat lehetett a térképezés során az éppen térképre rajzolt terület pontos elhelyezése, előre-, hátra vagy oldalmetszéssel. Lázár terepi munkája során számításaink szerint legkevesebb 150 helyen kellett elvégezni az általa felvett kézirat helyes betájékozását, láthatóan e munkát nagy szakértelemmel végezte el, mivel a digitális megjelenítésen nagyobb hibát nem találhatunk. A térképet készítő Lázár, és ismeretlen segítői nem voltak könnyű helyzetben a munkájuk során, mivel a polárkoordináta módszerrel történő helyszíni térképezést alapvetően kisebb területek térképezésére alkalmas.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A  Tabula Hungari[a]e-n ábrázolt terület

 

 

Nem lehetett egyszerű feladat a nehezebben áttekinthető hegyvidéki területek részleteinek illesztése sem, hisz e területek utakkal kevésbé ellátottak, ugyanakkor az is tény, hogy a teljes kézirata 45°-os elforgatása a szerkezetre hatással nem volt. Ha csak a nyomtatásban megjelent térkép szerkezetét vizsgálnánk, az iránytű, a derékszögű koordinátahálózat és a szögmérés használatának ténye aligha vitatható, a mű pontossága pedig mindenképpen figyelemre méltó. Nem ismerünk a Tabula Hungari[a]e-hoz hasonló módszerrel készült, ilyen nagy területet ábrázoló más térképet.

Véleményünk szerint a Tabula Hungari[a]e térkép készítésének kiinduló pontja, azaz a térképezés „origó”-ja az ország fővárosa Buda lehetett, mivel a főutak sugaras irányban innen futottak Magyarország különböző térségei felé. Ugyanakkor az utak menti térképezés egyik lehetséges hibaforrása lehetett az is, ha két eltérő álláspontból nézve véletlenül azonos települések ismét rögzítésre kerülhetek. A Tabula Hungari[a]e névanyagának feldolgozása során az alább felsorolt, kétszer megírt településeket (ezek rendszerint egymás közelében vannak) találtunk, amelyekből a rendelkezésünkre álló források szerint a középkori Magyarországon ugyanakkor csak egy létezett.

 

 

A települések, várak, kolostorok helyét a lázári kéziraton kis karika jelölhette. Településnevekben e térkép méretarányához igazodóan gazdag, a földrajzi nevek helyesírása a térkép készítésének idején, a 16. század elején, a magyar kancellárián alkalmazott gyakorlatnak megfelelő, más idegen nyelvi hatást az eddig végzett leggondosabb vizsgálatok alapján sem tudtunk kimutatni.

A Tabula Hungari[a]e-n található domborzati-és víznevek a helynevekhez hasonlóan a térképezés során kerültek a kéziratra.

 

Domborzati nevek

A domborzati nevek csak helyben gyűjthetők össze, elég itt utalnunk például a ’Beszkidek’ egykori magyar nevére ’Mons Latrorum = Latrok hegye’. Míg a magas hegyeket e korban gyakran ’Schneeberg’ ’havasok’, vagy ’Alpes’ megnevezéssel illették, egyben ez segítette a felhasználót abban, hogy képet tudjon alkotni, hogy az ábrázolt hegy milyen magas is lehet.

 

 

Víznevek (file név: tavak-Tab.Hung.)

A víznevek pontosan szintén csak a helyszíni térképezés során gyűjthetők be. Ugyanakkor a Balaton (1. kép) a Fertő tó (2. kép), és a Becskereki-tó (3. kép) ábrázolásai alkalmas arra is, hogy segítségükkel térképkiadások közötti kapcsolatokat vizsgáljunk.

 

 

Ideiglenesen vízjárta terület

Bár a történelmi Magyarország területén különösen a Duna, a Sárvíz, a Tisza és körösök mentén időről-időre jelentős kiterjedésű időszakosan vízjárta területek alakultak ki, de a Tabula Hungari[a]e-n csak közülük mindössze egy jelent meg a térképen, ezt Nagymihály[308] térségében (4. kép) találjuk. Ma e térségben már csak mesterséges tó található, amelynek feladata Vihorlát térségéből ma is gyakran lezúduló nagymennyiségű csapadékvíz és hordalék összegyűjtésé. A hegység lábai előtti sárvidék térségében kialakított záportározó magyar neve Széles-tó,[309] amelyben a Laborc folyón levonuló nagyvizeket tárolják. Területe vízmennyiségétől függően területe változó 22–35 km², míg átlagos mélysége 3,5 m. A tóból ma zsilipen keresztül jut el a vize Zalužický Kanál-on át a Laborcba, majd a Latorcába. Ha e mocsár tóként került Lázár kéziratára, akkor ez akár azt is jelezheti számunkra, hogy e terület térképezésére az átlagosnál sokkal csapadékosabb esztendőben került sor.

A Tabula Hungari[a]e-n három olyan mesterséges tó is megtalálható, amelyek esetenként olyan később készített térképen is feltűnnek, amelyeken arra egyéb ismertetőjegyeik alapján nem is gondolnák.

Ezek az alábbiak:

Holie. (5. kép) A Holie elnevezés a „szaglik, büdös” latin[310] szó torzult formájára vezethető vissza. Egykor e tóban Úrvölgy[311] ércbányáiból elvezetett bányavizet tárolták, egy bányató romjai a térségben még ma is felfedezhető.

Selmecbánya[312] térségében ábrázolt név nélküli tó (5. kép) szintén az e térségben folytatott ércbányászathoz kapcsolódóan kerülhetett kialakításra, mivel a Garam vize a nyári hónapokra gyakran annyira alacsony volt, hogy az már a folyamatos bányamunkát akadályozta.[313]

Poltár[314] térségében ábrázolt név nélküli tó (6. kép) is vélhetően az ércbányászathoz kapcsolódóan jött létre.

 

Tabula Hungari[a]e térkép helyneveinek adatbázisa, valamint az eredeti térkép szerkezetének vizsgálata földrajzi információs (GIS) rendszerrel.

 

A lázári kézirat nyomtatásra való előkészítése, és kiegészítésekkel való ellátása

 

A nyomtatásban megjelent térkép címében az alábbiakat olvashatjuk: „Georgius Tannstetter Collimitius által átnézve és kiegészítve”. Vizsgáljuk meg, hogy e fenti mondattal a közreadó vajon milyen tevékenységre kívánt utalni.

E térképpel kapcsolatban a ma szemlélője száma a legnagyobb problémát a tájolása jelenti.

Vajon miért lett ilyen tájolású a Lázár kézirata alapján készült nyomtatott Tabula Hungari[a]e?  Feltevésünk szerint az elforgatásra azért volt szükség, mert a Tabula Hungari[a]e-t álló téglalapalakú papírra kívánták kinyomtatni, és a címet, valamint a címert a térkép keretén belül akarták elhelyezni. 

Nyilvánvaló ésszerűségből egy szerkesztő a fenti feladat megoldására olyan helyet választ, amely egyébként térképi tartalomtól mentes. Kétségkívül ilyen esetekben az üres területek helye, mérete határozza meg a leendő cím, a jelmagyarázat stb. terjedelmét, betűméretét s az egyéb díszek nagyságát is.

Ha, a fenti célra elegendő hely még így sem állna rendelkezésre, akkor a térkép szerkesztője dönthet úgy is, hogy kitakar valamit a térképi tartalomból. Ha, ezt a megoldást választja, akkor értelemszerűen a bemutatni kívánt térkép tartalmából a legkevésbé fontos részt áldozza fel, de döntése mindenképpen adatvesztést eredményez.

 

Ha, viszont arra törekszik, hogy az eredeti térképi tartalom csorbát ne szenvedjen, akkor ez esetben a térképi szerkezet feláldozása vezethet eredményre. Természetesen, ma ez az utóbbi térképszerkesztői megoldás a felhasználó számára elfogadhatatlannak tűnik. De még napjainkban is számtalan olyan „trükköt” alkalmaznak a szerkesztők annak érdekében, hogy olyan részleteket is el tudjanak helyezni egy-egy térképre, amelyek szerintük nagyon fontosak, de meg kívánnak őrizni mindent abból a műből, amelyet kiadásra előkészítenek. Ez a beavatkozás ma is csak a térképi szerkezet rovására történhet, de teszik ezt rendszerint oly módon, hogy a felhasználó a „csalást” alig veszi észre.

A Tabula Hungari[a]e-t Tannstetter úgy forgatta el, hogy a „sarkára állított négyzet” a „talpára került” azaz a négyzet oldalai párhuzamosak lettek a papír oldalaival.

Az így beforgatott térkép „alsó” részén közel azonos magasságban egyből elegendő üres hely „keletkezett”, amelybe már szinte gond nélkül behelyezhető lett a címer, és a cím is.

Véleményünk szerint a fenti beavatkozásra utalnak az alábbi sorok is. „Ha pedig ezt a térképet helyesen fekteted a négy égtáj felé, látni fogod, melyik város fekszik a másikhoz képest inkább napkeletre vagy napnyugatra, hasonlóképpen délre vagy északra.”

Aki, a fentieket papírra vetette, mindenképpen jelezni kívánta, hogy a Tabula Hungari[a]e használata során kellő figyelemmel kell eljárni. Véleményünk szerint a fenti mondatok arra utalnak, hogy e mű északi irányba állítása eltér a korban megszokottól, azaz nem a térkép „tetejét”, „alját” vagy valamely „oldalát” kell a tájoláshoz a megfelelő irányba helyezni, de e szöveg abban viszont magára hagyta a felhasználót, hogy hogyan lehet a „helyes” irányt megállapítani. A Tabula Hungari[a]e keretében szereplő égtájmegnevezések, ahogy azt a kutatók egy része helyesen megállapította, csak úgy lehetnének igazak, ha a keretet a térképhez képest az óramutató járásával ellentétes irányban körülbelül 45°-kal elfordítanánk.

Szerintünk Georg Tannstetter zsenialitása abban volt, hogy felismerte, hogy milyen egyszerű megoldással lehet az eredeti lázári kéziratot egy téglalap alakú papírlapra úgy elhelyezni, hogy annak tartalmából semmi sem vesszen el, ugyanakkor az általa a kéziratba behelyezendő címnek és címernek lehető elegendő helyet tudjon biztosítani, valamint a latin és német nyelvű leírások is csinosan illeszkedjenek a rajzi részhez.

 

A lázári kéziratot Tannstetter az alábbi topográfiai tartalommal bővítette

 

Igazgatási nevek

 

Ország nevek

 

 

Térképi név	Megjegyzés
Bossen	Bosznia. E középkorban még jelentős balkáni királyság a török megszállást követően a 15. század második felétől politikai jelentőségét elveszítve az Oszmán Birodalmon belül muzulmán vallású vazallus állammá lett.
Bulgaria	Bulgária. Területe 1386-ban lett a Török Birodalom része.
Krawatn	Horvátország. Területe a török hódítás koráig a Száva folyón túl, a Kapella hegység és az Adriai-tenger határolta térségre terjedt ki. Kálmán magyar királyt 1102-ben horvát királlyá koronázták, aki e terület élére főtisztviselőként bánt állított. Egyébként a magyar királyok nem változtattak a horvát nemzetségi előkelők birtokviszonyain, így a horvát nemesség háborítatlanul megszilárdulhatott. Horvátország tehát olyan perszonális unióba került Magyarországgal, ahol az államhatalmat képviselő király nem épített ki külön horvát udvartartást, hadsereget, kincstárat stb.
Rastia	Rácország. E név a szerbiai Raška nevű város nevéből ered, amelyből a Ratka (Rascia, Rácország) mint tartományi elnevezés, valamint a rácok megnevezése keletkezett. A szerbek általánosan elterjedt magyar neve a középkorban.
Raetzen	Rácország (névváltozat)
Serůia	Szerbia. A középkori Szerb Királyság az 1389-es rigómezei csatavesztés után különböző tartományurak fennhatósági területeire darabolódott. Területe 1459 után hosszú időre az Oszmán Birodalom részévé lett.
Syrffen	Szerbia (névváltozat)
Transsyluania	Erdély. A történelmi Erdély a Királyhágótól keletre elterülő, a Kárpátok hegykoszorúja által körülzárt területet jelentette, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett.
Ungaria	Magyarország
Walachia Magna	Nagy Románia. E terület egyike Románia fő történelmi tartományainak.

 

Megyék, székek

 

Térképi név	Megjegyzés
Comitatus Zagoriae	A Dráva és a Száva folyók közötti térség, ahol a Szlavónia e vármegyéje egykor létezett. Az 1486. évi L. tc. arról intézkedett, hogy Zagoria ispánjának törvényszéke és bíráskodása szűnjék meg, helyébe Szlavónia bánjának törvényszéke lép. E térségen számos fontos út vezetett keresztül, így azok védelmére is emelt várak meghatározó szereppel bírtak.
Cō Cotuba	A rendelkezésünkre álló források ilyen nevű megyéről nem tesznek említést.
Cō Gatzka	Ez az egykori horvát nemzetségi megye a Gacka folyó és vízgyűjtője területén alakult ki. E térséget a török nem tudta elfoglalni.
Cō Corbau[m]	Korbava, illetve Krbava egyike annak a három ősi horvát nemzetségi megyének, amelyeket közvetlenül a horvát bán irányított.
Cō Lapantz	Lapanc is az ősi horvát nemzetségi megyék közé tartozott.
Cō Dlamotz	Dlamočka megye 1325-től Boszniához került.
Cō Clauna	Cleuna, Chelun, Kleuno néven szereplő megye.
Comitat Rania	II. (Vak) Béla 1138-ban Boszniát Ráma néven a Magyar Királyság területei közé sorolja be, majd később ismét bizánci uralom alá került e térség. Utóbb Mátyás király e térséget is beépítette a Magyar Királyság védelmi rendszerébe. A 15. sz. végén, illetve a 16. század fordulóján ilyen néven megye is létezett.

 

Térképi név	Megjegyzés
Co Masarek	Marosszék, székhelye Marosvásárhely[315], az egyik legkorábban, a 12. században létrejött székely szék.
Comitat Gurgio	Gyergyószék, székhelye Gyergyószentmiklós[316]
Cō Utuarhely	Udvarhelyszék, székhelye Székelyudvarhely[317]
Cō Sepssa	Sepsiszék, székhelye Sepsiszentgyörgy
Cō Orbai	Orbaiszék, székhelye Zabola[318]
Cō Kisdi	Kézdiszék, székhelye Kézdivásárhely[319]
Comitat Czik	Csíkszék, székhelye Csíkszereda[320]

 

Egyéb speciális igazgatási nevek

 

Térképi név	Megjegyzés
Bartza Provincia	Barcaság. Hegyi medence, amely az Olt folyó nagy déli kanyarulata és a Dél-erdélyi havasok között terül el. 1211-1224 között e határvidéket a II. András magyar király által behívott Német Lovagrend védte. Önálló kerületként létezett, központja Brassó[321] volt.
Moldauiae Meta	Moldvai-vég. E térség határőrző végvidék volt a Borsai-hágó környékén, mivel az itt átvezető út volt kelet felől az egyik legrövidebb, amely Magyarország központi térsége felé vezetett.
Marchio Sclavonie	Szlavóniai határispánság. A középkori Szlavónia a Száva folyó két partján, a Kapella hegység és Dráva völgye között terült el, kelet felé csak a Verbász folyóig nyúlva oly módon, hogy a későbbi Zágráb, Varasd és Belovár-Körös megyéket, valamint Verőce és Pozsega megyék nyugati részét foglalta el. – A határispánság legfontosabb objektuma a határvár volt. Mindig az országból kivezető főút mellett épült fel. Többnyire ott, ahol az út a magyar–szláv etnikai határt metszette. A határvármegyék belső, lakott részein határőr–telepek és más határvédelmi létesítmények voltak. A 11–13. század közötti betelepítések eredményeként a határvármegyék is benépesültek, és a 13–14. században nemesi vármegyékké alakultak át.
Bossn	Beszterce vidék. Közigazgatásilag önálló egység, amely a szászok betelepítésével jött létre a Beszterce és a Sajó folyók vidékén. Királyi kerületként is szokták említeni. székhelye Beszterce.[322]
Cumanorum Campus	Kunok területe. IV. László 1279-ben törvényben határozta meg a kunok feladatait, és szálláshelyeiket is megjelölte. A 14. században létrehívott széki szervezetük a 15. században teljesedett ki. Hét kunszék létezett egykor elsősorban a Duna–Tisza közén. Mára ez a megnevezés Kiskunság néven, tájnévként maradt fenn.
Ceculia Zeckt (névváltozat)	Székelyek lakta kiváltságolt terület.
Cepus	Szepesség. 1271-ben nyert kiváltságaik révén 24 városukkal 1412. évi elzálogosításukig önálló területi egységet alkottak (Universitas Saxorum de Scepus). A szepesi szászok egyeteme, élén a szász grófnak nevezett elöljárójukkal, megkísérelte a Magyarországnál maradt 11 város kiváltságait továbbra is megőrizni, azonban akkor, amikor 1465-ben Mátyás király a „szepesi grófságot” Szapolyai Imrének adományozta, aki egyben Szepes vármegye örökös főispáni címét is viselte, törekvésük egyre kilátástalanabbá vált.

 

 

Tájnevek

 

Térképi név	Megjegyzés
Campus Maxons	Makszond mező. A Temes folyótól délre a Dunáig elterülő térség kietlen homoksivatag neve a középkorban. A neve később Delibláti homokpuszta
Pusta	Puszta. A puszta tájegységek leírására használt fogalom, jellemzője a teljesen sík terep és a fák hiánya. E szóval ritkán lakott, inkább állattenyésztésre, pásztorkodásra alkalmas területet jelöltek. E megnevezést a térkép szerkesztője a Tisza–Duna-Temes folyók határolta részre helyezte.
Transalpina	A Déli-Kárpátok és a Duna közötti táj történeti-földrajzi neve, amelynek névváltozata a Havaselve is. Transalpina latin név a „havasokon túli területet” jelentette.
Schuth	Csallóköz. Neve először egy 1268-ból származó adományozó levelében fordul elő „AQUA AD VILIAM CYCHOV”. A Dévényi kapu után a Duna folyó hordalékszállító képessége lecsökken, így alakult ki Európa legnagyobb édesvízkészletét tároló hatalmas hordalékkúp, amelyet a Duna két oldalról is megkerül.
Siimach	Szerémség, egykor a Magyar Királyság legfontosabb szőlő- és borvidéke volt. A Dráva-Száva, és a Duna által határolt híres történelmi táj.

 

Térképi jelek

 

E helyen arra szeretnénk kísérletet tenni, hogy bemutassuk azokat a térképjeleket, amelyek Lázár eredeti kéziratán is jelen lehettek, s amelyek használatával a középkori Magyarországot és annak közvetlen környezetét leírta. Továbbá szeretnénk bemutatni azokat a bővítéseket, amelyek megítélésünk szerint Georg Tannstettertől és Johannes Cuspinianustól származnak. Hasonlóképpen e helyen szeretnénk felhívni figyelmüket a Tabula Hungari[a]e nyomtatásának technológiájából adódó ábrázolási nehézségekre is.

 

Ábrázolandó jelenség	Grafikus jele	Kartonomia (térképi névírás)		Megjegyzés
Domborzat
Hegység	Csoportosan elhelyezett halmok	Esetenként névírással		Biztosan állíthatjuk azt, hogy az eredeti kéziraton domborzatjelölés volt, de nem tudjuk, hogy milyen képi jellel rajzolhatta azt Lázár. A középkori Magyarország hegyvidéki területei közül csak a Börzsöny ábrázolása hiányolható.
	A jel kidolgozottsága a 16. század első felére jellemző, de stílusában attól eltérő.			Metsző vagy metszők, illetve Petrus Apianus munkájának eredménye
Dombság	Kisebb csoportosan elhelyezett halmocskák			A középkori Magyarország dombvidéki területeit a lázári kézirat grafikus jelekkel bizonnyal nem jelezte. Kivétel: Százhalombatta, ahol a jel a név képi megjelenítése.
	A jel kidolgozottsága a 16. század első felére jellemző, de stílusában attól eltérő			Metsző vagy metszők, illetve Petrus Apianus munkájának eredménye
Vízrajz
Tavak	partvonallal	Esetenként névírással		Bizonyosan állíthatjuk azt, hogy a tavak partvonalát az eredeti kézirat tartalmazta
	A jel kidolgozottsága egyedülálló.			Metsző vagy metszők, illetve Petrus Apianus munkájának eredménye
Tenger, tengeröböl, tengerpart	vonallal			Bizonyosan állíthatjuk azt, hogy a tengerpart vonalát az eredeti kézirat tartalmazta
	A meredek partvonalak jelölése, illetve a tenger felszínének a megjelenítése egyedül álló, ahhoz hasonló jelölést Catherine Delano Smith sem ismert.			Metsző, vagy metszők, illetve Petrus Apianus munkájának eredménye
Folyók	A folyók medrének szélességét a párhuzamos vonalak közötti távolság változása érzékelteti	Esetenként névírással		Bizonyosan állíthatjuk azt, hogy a fenti adatokat az eredeti kézirat tartalmazta
	A jel kidolgozottsága a 16. század első felére jellemző.
Növényzet
Erdők	Csoportosan elhelyezett fák			Bizonyosan állíthatjuk azt, hogy az erdők helyét az eredeti kézirat tartalmazta. Azonban azt nem tudjuk, hogy Lázár különbséget tett-e a lombos és a tűlevelű erdő között.
	Az erdő jelölése leginkább az 1523-ban napvilágot látott Aventinus térképhez hasonló			Metsző vagy metszők, illetve Petrus Apianus munkájának eredménye
Igazgatási beosztás
Államhatár	Államhatárjelzést e térképen nem találunk.			A török által a mohácsi csata után elpusztított térség határát tüntette fel. Míg a másik arra a térségre irányítja a térképet szemlélő figyelmét, amely vidékeket a törökök elraboltak a keresztény világtól. E jelölések Georg Tannstettertől és/vagy Johannes Cuspinianustól származnak.
	Klasszikus értelemben nem államhatár az a jelölés, amelyet a Tabula Hungari[a]e-n találhatunk. A világon elsőként e térképen tűnik fel ilyen a terepen csak „virtuális” jelen lévő „objektum”, amellyel a térkép közreadói a keresztények kezén lévő, illetve a törökök által birtokolt térség választóvonalát kívánták érzékeltetni.
Belső igazgatási határok, például megyék, székek stb.			Esetenként névírással	Bizonyosan állíthatjuk, hogy a térkép közigazgatás megnevezései az eredeti kéziratról származnak.
Egyházi igazgatás	„gombos kereszt”		Névírással	Mindössze két ortodox vallásra utaló településjelzés fordul elő a Tabula Hungari[a]e-n, ezek: Banja Luka és Donji Kamengrad. A fenti vallási hovatartozásra vonatkozó jelzés bizonnyal Lázártól származott. A középkori Magyarország templomai Lázár térképzése idején (1514 előtt) kivétel nélkül katolikusok voltak, így részéről egyszerűbbnek tűnhetett az attól eltérők jelölése.
	Catherine Delano Smith értelmezése szerint bizonyos településjelek csonkasága talán arra utal, hogy azokról a keresztet eltávolították. A fenti feltételezésre utaló jeleket mi nem észleltünk.
Települések
Városok, falvak, várak, várkastélyok, monostorok, kolostorok	Kör		Névírás	Feltehetően Lázár kéziratán a települések jelölésére csak a kört használta, s talán a nevek megírásánál a betűnagysággal jelezte a közöttük lévő nagyság és/vagy minőségbeli különbségeket
	A kör és kör- jel együtt. Kutatók egy része – ahogy arról korábban olvashattunk – e képecskéket a települések tényleges középkori képének vélte. Megfigyeléseink szerint azonban a jelek nagysága mindig igazodott a rendelkezésükre álló helyhez. Azt gondoljuk, hogy e képecskék a korabeli Magyarország településeinek aligha lehetnek kicsinyített másai, mivel például a Tiszántúlon, olyan helyeken is kőépületeket jelez a Tabula Hungari[a]e, ahol olyanok nem voltak. Ha elegendő hely a képekhez nem állt rendelkezésre, ott csak a körjel fordul elő.		Ahol a településnevek nem fértek el, azokat a metsző(k) és/vagy nyomdász számmal, vagy a „mutató kéz” jelét látta el. Így az olvashatóság könnyebb, a képi megjelenés pedig szebb lett.	A jelek képi kidolgozása egyértelműen a fametsző, vagy fametszők keze munkáját dicséri, míg a névanyag elegáns elhelyezésére kidolgozott nyomtatási eljárás egyértelműen Petrus Apianus újításának köszönhető.
Nemzetiségek
Nemzeti hovatartozásra utaló adatok			Megneve-zéssel

 

A közreadó J. Cuspinianus fogalmazta meg az alábbi szöveges megírásokat:

Szöveges színmagyarázat[323]

„Itt láthatja egy jámbor keresztény miként nyerte el a török császár Isten végzéséből nagyon rövid idő alatt Boszniát, Rácországot, Magyarországot és Bulgáriát, a Vendföldet, Szerbiát és amellett Dalmáciát. Mindezt a vörös szín mutatja, a sárga szín még a keresztényeket jelenti, akiket tarts meg a Mindenható Isten oltalmadban.”

 

A fába metszés és nyomtatás

A térkép rajzi részét négy nyomódúcra metszették, és legalább két metsző végezte e munkát, erre lehet következtetni abból, hogy a folyók csatlakozása nem pontos. Sajnos nem ismerjük a metsző, vagy metszők neveit.

Az 1553-ban Velencében megjelent Valvassore kiadású térkép olyan (lásd jobb oldali képet) Tabula Hungari[a]e alapján készült, amelynek névanyaga a ma ismert példánynál teljesebb (file név: nevek-TH-valvassore).

 

 

 

Egyéb kiegészítések

 

A Tabula Hungari[a]e-n egy pontozott (file név:1528-hatarvonal) vonal látható, az erre vonatkozó szöveges magyarázatban az alábbi olvasható:

 „Minden, ami a szaggatott vonalon belül van, elpusztította a török, miután megnyerte a csatát az 1526. esztendőben.”[324]

 

 

Egyéb személyek és események, (file név: egyebek) amelyet fontosnak tartott a közreadó

 

Traianus[325] [53–117] római császár Dácia meghódítására indult, a serege biztonságos átkeléséhez hidat építetett a Dunán, helye e térképen tűnt fel először. (1. kép)

 

Szent Jeromos (teljes neve latinul: Sophronius Eusebius Hieronymues) [347?–419 vagy 420?], a korai keresztény egyház teológusa, aki az egykori Stridóvár[326] szülötte volt.[327] (2. kép)

 

Tours-i Szent Márton[328] [316?–397] püspök egykor Savaria[329] szülötte volt. (3. kép)

 

 

 

Hadi (file név: 1528-csatak) események

 

 

Galambóc[330] ostroma[331] 1428. május – június (1. kép)

 

E térképén, illetve mindazon műveken, amelyek ezt az adatot vették át a vár ostromának évszáma 1409, ahogy e térképen is található. Luxemburgi Zsigmond magyar király alapvetően két módon igyekezett Magyarország határainak védelmét biztosítani, megoldani. Diplomáciailag igyekezett szövetséget kiépíteni Bosznia, Szerbia és Havasalföld uralkodóival, illetve a megvédendő területen várrendszer kiépítésével és fenntartásával kívánta az oszmán támadásokat megállítani. Ezért az Al-Duna mellett Szörényvár és Nándorfehérvár között a már meglévő Orsova, Keve és Haram várak sorát további 14 új vár építésével növelte. Ezen új védelmi vonal kiépítésére az uralkodó a megbízást Filippo di Stephano Scolari [1368?–1426] magyar nevén Ozorai Pipó temesi ispánnak adta. s az e térségben épült új várak az ő irányítása idején épültek. A Duna szerbiai oldalán álló várak közül Galambóc és Nándorfehérvár (VI) Lazarevics István [1374–1427] szerb despotával Tatán megkötött szerződés értelmében magyar kézbe kerültek volna. Lazarevics halála után Galambóc szerb várnagya arra hivatkozva, hogy ő e várat zálogbirtokként bírja, a vár átadásáért 13 000 forintot követelt Zsigmondtól, végül e stratégiailag fontos várat az oszmánok kezére játszotta.

E vár Magyarország védelme szempontjából igen fontos helyen állt, ezért visszaszerzésére első lépésként a király a Duna bal partján Galambóccal szemben egy új vár építését rendelte el, neve Szentlászló lett, és 1427–28 telén e vár el is készült. Galambóc tavaszi ostromához Zawisza Czarny z Gabrowa[332] [1370–1428] vezetésével 500 fős segédcsapat érkezett Litvániából. De Havasalföld fejedelme II. Dan [13..–1432] is, csapatokat küldött e fontos vár ostromához. Az ostromlottak megsegítésére az oszmán felmentő sereg június elejére érkezett meg. Zsigmond magyar király számára kényszerűen az a lehetőség marad meg, hogy az ostromot felhagyja, Szinán ruméliai beglerbéggel június 29-én a megkötött egyezség keretében elfogadja, hogy a vár oszmán kézen marad, míg ő seregeivel visszavonulhat. A király a vár alól nem elsőként menekült el, az utóvéddel maradt, ám az oszmánok megpróbálták Luxemburgi Zsigmondot elfogni. A váratlan támadástól pánik tört ki. A visszavonuló magyar sereg fedezésének védelmét a Szentlászló vár folyamatosan tüzelő ágyúi biztosították, illetve a hős lengyel Zawisza Czarny, aki élete árán tartotta magát a jobb parton, hogy biztosítsa a magyar sereg visszavonulását. A törökök zsákmánya lett az összes partra tett ágyú, a lovak, és mind azon ingóságok, amit a visszavonulók magukkal vinni nem tudtak. Az oszmánok a vár megerősítéséhez fogtak, tulajdonképpen ez vált a vereség legsúlyosabb következményévé.

Thuróczy krónikájában így írt e csatáról: „Bár ebben az ütközetben sokan elhullottak, mégis a mi korunkig emlegetik szívbéli szomorúsággal, hogy itt esett el a „Fekete Zavissának” nevezett nagynevű, vitézségben és kardforgatásban kiváló férfiú.”[333] 1433-ban Galambocón átutazva a burgundi Bertandon de la Brocquière is hallott a lengyel lovag hőstettéről. Rozgonyi István várkapitány felesége Szentgyörgyi Cecília[334] [1398–1434] is kivetté részét a folyón átkelő menekülők mentésében. Utóbb e hőstettért a királytól birtokadományt is kapott.

E hősi tettet Arany János[335] 1852-ben Rozgonyiné című balladájában így énekelte meg:

[…]

Galambócot a Dunáról
Ostromolni kezdik;
Folyamon is, szárazon is
Egyre törik, vesztik.
Elől, elől Rozgonyival
Kedves élet-párja,
Hív szerelme, szép Cicelle,
Szentgyörgyi leánya.

Pogány török a Moraván
Érkezik új haddal:
„Most vitézek! hajós népek!
Közül-akarattal!”
Maga vivé Rozgonyiné
Ellenök a gályát,
Követi a sok dalia
Lobogós ruháját.

Kár volt neked, Zsigmond király,
Mindjárt megijedned,
Gyalázaton a pogánytól
Egér-utat venned,
Fut a farkas néha-néha,

De szikrázó foggal;
Népedet te átkeletted
Szökve, mint a tolvaj.-

Spahi, janicsár, utóhadnak
Ered az inába:
Sok rohan ott éles tőrbe,
Még több a Dunába;
Gyalogszerrel a király is

Csak nehezen futhat;
Jó Rozgonyi karja, kardja
Csinál néki utat.

„Hej, ki hozza, kormányozza
Ide azt a gályát?
Vagy már senki meg nem menti
Magyarok királyát?”
„Én, én hozom, gyönge asszony,
Hajómat az éjben:
Ülj fel uram, Zsigmond király.
Te is, édes férjem!”

Lászlóvárott a magyarság
Vala bátorságban.
Híre futott a csatának
Széjjel az országban.
Egy árva szó sem beszéli
Zsigmond győzedelmét;
Mind a világ, széles világ
Rozgonyi Cicellét.

 E kudarc oka az lehetett, hogy a magyar hagyományos hadszervezet kiképzettség hiányában nem volt alkalmas ilyen összetett katonai feladat megoldására, a hódítókkal szemben Európa eredményt csak nemzetközi összefogással érhetett volna el.[336]

 

(Vég-)Szendrő[337] várának elfoglalása 1439 (2. kép)

 

Luxemburgi Zsigmond uralkodót halála után, a magyar trónra Habsburg Albert [1368–1439] került, ő volt az első Habsburg-házból származó király a magyar uralkodók között. II. Murád szultán 1438-ban a Balkán északi részének meghódítására indult.  A szultán 1439-ben Szerbia teljes területének elfoglalását tűzte ki célul, két hónapi ostrom után Magyarország határvédelme szempontjából fontos szerbiai vár a hódítók kezére került. Albert magyar király és német-római császár a rendelkezésre álló teljes magyar haderőt mozgósította, majd a titeli rév térségen táborozva, a vérhastól megtizedelt sereg szembesült azzal, hogy egy újabb fontos vár került, még ha akkor csak ideiglenesen is, a hódítók birtokába. Magyarország déli térsége pedig a hódító oszmán birodalom közvetlen szomszédja lett.

E vár 1459-től 1718-ig, illetve 1739-től 1867-ig kisebb megszakításokkal oszmán kézen volt, majd a szultán azt rendeleti úton a Szerb Fejedelemséghez csatolta.

 

Mohácsi csata. 1526. augusztus 29. (3. kép)

 

A 16. század első évtizedeire a Luxemburgi Zsigmond és I. (Hunyadi) Mátyás király által kiépített határt védő végvárvonal gyakorlatilag összeomlott. Nándorfehérvár a harmadik ostroma során 1521. augusztus 29-én az oszmán hódítók kezére került. Az első nagy nyílt mezei ütközetre 1526. augusztus 29-én már Magyarország területén került sor. E csatában a magyar királyság és a hozzá csatlakozó más országokból érkezett segédhadak vereséget szenvedtek, meghalt II. Lajos magyar király is. Magyarország három részre szakad, míg az ország jelentős területe 1718-ig hol „hivatalosan”, hol meg „hallgatólag” hadszíntérré változott.

 

Ami az események hátterében volt

Az Ingolstadtban megjelent Tabula Hungari[a]e térkép nem csak a hazánkról készült első részletes nyomtatott mappa volt, de e művet közreadó Johannes Cuspinianus a közelgő és igen fenyegető oszmán veszélyre intő politikai „röplappá” is tette. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a térhez kapcsolódó sajátos politikai és történelmi ismeretátadásra talán a világon elsőként e művet „használták”. Mit is tett a közreadó? Felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amely e térséget, illetve annak tágabb környezetét fenyegette a 16. század első felében, és egyben igen finoman figyelmeztette a Német-római Birodalom császárát a kialakult helyzetből adódó sajátos felelősségére is.

A Tabula Hungari[a]e térkép alsó részén latin és német nyelven ország leírást is találunk, amelyek tartalmukban csak minimálisan térnek el, és elsősorban a térképen ábrázolt terület történelmével foglalkozott, csak a két utolsó mondat szólt a térkép megjelenése idején történtekről.

„A császár halála után a magyarok mindeme területeket elfoglalták és hatszáz éven keresztül birtokolták. Most már a török is fenyegeti e vidékeket. Ilyen forgandó a szerencse: miként az embernek, a királyságoknak és a nemzeteknek is meg van szabva a végzete.”[338]

„És a magyarok 600 évig bírták ezt az országot, de mostan a törökök is befészkelték oda magukat, tehát miképpen az embernek, azonképpen idővel a nemzetnek is meg kell halnia és elpusztulnia.”[339]

A közreadó Cuspinianus e térképet I. Ferdinánd (file név: cimer-ferdinand) magyar és cseh királynak ajánlotta azzal, hogy az uralkodó címerét a térképre helyezte, ezzel is az ország egységét kifejezve.

 

 

 

A Tabula Hungari[a]e  1528 felhasználásával készült változat

 

 

Giovanni Andrea di Valvassore

            Lázár – Tanstetter térképének ma ismert első és új kiadása Velencében látta meg a napvilágot, címe:

Tabula Hungariae ad quatuor latera per Lazarum quondam Thomae Strigonien Cardin. Secretarium virum expertum congesta, a Georgio Tanstet ex Collimitio reuisa auctiorque reddita, atque iamprimum a Io. Cuspiniano edita Serenissimo Hungarie et Bohemiae Regi Ferdina[n]do pricipi et if[n]anti Hispaniarum, Archiduci Austriae &c. sacra, auspitio maiestatissuae, ob reip. Christianae usum, opa Petri Apiani de Leysznigk Mathematici Ingolstadiani inuulgata, Anno 1553. (kereten kívüli cím) Nova descriptio totius Ungariae.[340]

 

E kiadáson is megtalálhatók – szinte hiánytalanul – azok a településjelek, amelyek mellett nem szerepelt helynév.

A ma ismert 1528-as Tabula Hungari[a]e kiadáshoz képest az 1553-as velencei kiadáson új településként került a térképre ’Lubiana’ és ’Villach’. Az 1528-as kiadású térképen ábrázolt térség az Adria mentén Zenggtől északra nem terjedt ki, míg Valvassore művén Fiume, illetve Trieszt és környéke is helyet kapott. A terület bővülésével új településnevek is felkerültek, ezek az alábbiak: Zara, Bucari (kétszer megírva), Fiume, Monfalkon, Mugia, Nouigrad, Salona, Trieste.

 

Tabula Hungari[a]e 1528 felhasználásával készült változat, W. Lazius térképe alapján frissítve

 

 

Zsámboky János

                       

Az 1528-ban megjelent Tabula Hungaria bővített új kiadását készítette el, amelynek a címe:

Ungariae  Tanst[etteriana] descriptio nunc correcta, et aucta Maximil[iano]. II. aug[usto] opt[imo] Pr[incipi] P[atri] P[atriae] dicata per I[oannem] Samb[ucum] M. D. X LVI. Faciebat D[onatus] H[übschmann][341]

Zsámboky János készítette, ő e térképét II. (Habsburg vagy Ausztriai) Miksa[342] német-római császárnak ajánlotta.

 

E kiadáson is vannak még olyan településjelek, amelyek mellett nincs név, például a Fertő tó környékén, vagy a Szentendrei-szigeten, de Zsámboky a térképén a névhiányos településjeleket igyekezett névvel ellátni, így a ma ismert Tabula Hungari[a]e-n név nélkül szereplő jelből nála legfeljebb 80%-ot találhatunk meg. Csak részben szerepel térképén a „határjelölő” pontsor is.

A legfeltűnőbb térképi különbség (file név: valtozasok-1566-zsamboky) az 1528-ban közreadott és Zsámboky János által szerkesztett művek között az, hogy ez utóbbin földrajzi szélességre és hosszúságra utaló beosztást is találunk, valamint W. Lazius 1556-ban megjelent Magyarország térképe szerint frissítette Lázár munkáját. Így került Zsámboky térképén tévesen a Balaton déli partjára a Tihanyi-félsziget (1. kép), valamint az Ecsedi-láp Debrecentől DNy-ra (2. kép), és a Sarkadi-tó is (3. kép).

 

Zsámboky János kiadásában megjelent Tabula Hungari[a]e-ről a ’Holie’ tó hiányzott, míg az általa kiadott változat karintiai, dalmáciai, koszovói, illetve szerbiai területekkel és településekkel is bővült. Ezek az alábbiak: Clagenfurt, Volkmarckt, Friesach, Villach, Salona, Pristina, Curmirtze, Popole, Pleuia.

 

Határjelölés (file név: hatar-osszehas-valv-zsamboky)

 

Az 1528-as térképen jelzett határból Zsámboky térképén csak részletek látszanak.

Zsámboky térképéről hiányzik az ország leírás, ugyanakkor mindkét térképről hiányoznak a színezésre vonatkozó, illetve az oszmán hódításokról szóló tájékoztató megírások is. Zsámboky térképére az új császár II. Miksa címere, míg Valvassore a Tabula Hungari[a]e-re térképére I. Ferdinánd címere helyére saját logóját helyezte el.[343]

 

Hadi (file név: hadi-esemenyek-Valv-Zsam) események

Valvassore térképén nem szerepelt a mohácsi csata sem megírással, sem képpel, míg Zsámboky kiadású Tabula Hungari[a]e-n szerepelő események megtalálhatók, de csak megírással. Zsámboky térképén a galambóci csata évszáma 1496-ra változott.

 

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Ahogy az fenti elemzések eredményéből is jól látszik, Tabula Hungari[a]e-ről később közreadott, és a ma ismert változatok részleteiben eltérnek az 1528-ban megjelenttől, azaz még a méretarányában közel azonos mű sem tekinthető mai értelemben ’fakszimile’ kiadásnak, hanem inkább „átdolgozott, bővített” kiadásoknak kell tartani őket. Éppen ezek a kisebb-nagyobb eltérés szolgálnak bizonyítékul arra, hogy a térképi adatátvétel útja egykor milyen volt, és segítségükkel „speciális mutációk” igazolhatók. Jelenlegi ismereteink szerint az 1553-as Valvassore kiadású változat lehetett forrása azoknak az adatoknak, amelyek eredendően az 1528-as Tabula Hungari[a]e-re utalnak. Az 1553-as velencei kiadásból kereskedelmi forgalomban került Tabula Hungari[a]e példányszáma gyaníthatóan magasabb lehetett, mint a feltételezett átlag, mert e műből napjainkra közgyűjteményben két példány is található. (Az önálló kiadású és fametszéssel nyomtatott[344] itáliai térképlapok példányszáma 45 és 50 közé tehető.) Vélhetően az 1553-as velencei kiadás megjelenését az is indokolhatta, hogy 1552-ben az Oszmán Birodalom jelentősen bővítette az általa elfoglalt magyarországi területeket. A Velencei Köztársaság hazánkhoz hasonlóan Ciprus megtartásáért háborúban ált az Oszmán Birodalommal.

A Zsámboky János[345] által közreadott Tabula Hungari[a]e-t pedig már rézlemezről sokszorosították. E térkép megjelentetését bizonnyal az indokolhatta, hogy Wolfgang Lazius Magyarország térképei,[346] amelyek 1556-ban látták meg a napvilágot, 1566-ra már elfogytak. A Habsburg Monarchia védelme szempontjából a Haditanács (Hofkriegsrat) és az Udvari Kamara (Hofkammer) nagy gondot fordított Magyarország térképeire. 1566 végén az Udvari Kamara Tanácstermében egy levéltári feljegyzés szerint Zsámboky János e térképe függött. A példány nyomtatását a bécsi Caspar Steinhofer végezte, aki munkájáért 1 guldent kapott. A tanácsteremben kitett Zsámboky térkép két szelvényét Marxen Müller könyvkötő vonta vászonra, aki ezért 45 krajcárt számított fel, míg Daniel Meldenmann végezte a színezést, aki az illuminálásért 3 guldent és 30 krajcárt kapott.

 

A Tabula Hungari[a]e […] 1528 alapján készültek és megjelentek fólió méretű kicsinyített változatok is, de a hatásukat nem sikerült úgy tetten érni, mint ahogy azt az 1553-as velencei, vagy az 1566-os bécsi kiadások esetén igazolni tudtuk. [347]

 

Az 1528-ban megjelent Tabula Hungari[a]e térkép hatása a Magyarországról készült térképeken az alábbiak feltűnésében – ahogy arról e kötetben ismertetett térképek esetén mindig utalás is történik –, lényegében a 18. század elejéig tetten érhetőek, ezek az alábbiak:

-          a pontsorban, amely egykor az oszmán hódítók által „benyargalt” térség határát jelezte,

-          csak e térképre igaz tájolás ismételt feltűnése,

-          e térképen feltűnő három mesterséges tó újbóli megjelenése,

-          valamint Nagymihály térségében ábrázolt időszakos tó ábrázolásában,

-          településnevekben,

-          történelmi események leírásában.

 

 

Magyarországot ábrázoló térképek

 

Közép-Európa államainak határai szinte folyamatos „mozgásban” voltak, ez alól csak a magyar államhatár bizonyult ritka kivételnek, ahogy azt Rónai András[348] [1906–1991] geográfus kutatásai alapján megismerhettük.[349]

 

Magyarország határai – nem számítva a 150 éves török megszállást –, Európában az I. világháborút lezáró békedöntésig (1920. június 4.) 900 éven át gyakorlatilag változatlanok voltak.

 

 

 

 

Wolfgang Lazius

 

Lazius új térképe 1556-ban jelent meg két nyelvi változatban, amelynek a címei:

Regni (file név: 1556-Lazius) Hungariae descriptio vera, és

Des Khünigreichs Hungern sampt seinen eingeleibten Landen grundtliche unnd Warhafftige Chorographica beschreybung [350] volt.

 

Lazius térképének vizsgálatánál szerencsés helyzetben vagyunk, mert a rendelkezésünkre álló korabeli források segítségével bepillantást nyerhetünk abba a folyamatba is, ahogy ő térképét egykor készítette. A nyelvi változatokon előforduló ajánlások ugyan kicsit eltérő információt őriztek meg számunkra, de ez inkább segítette, mint akadályozta volna kutatásainkat.

 

Nézzük meg, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokban mi szerepel e térképek megjelenésének indokaként.

A latin nyelvű kiadás ajánlásában az alábbiakat olvashatjuk:

„A híres és legyőzhetetlen római császárnak, Ferdinándnak, Magyarország, Cseh­ország stb. királyának, Ausztria főhercegének, Burgundia hercegének stb., Habs­burg és Tirol grófjának, az ő legkegyelmesebb urának, a bécsi Wolfgangus Lazius, orvos és történész hűséges hódolatát és üdvözletét [küldi]. A Magyar Királyság térképét – amelynek elkészítésével Legszentebb Felséged bízott meg –, ama férfiak értékes segítségnyújtása mellett, kiket Felséged munka­társaimmá tett (és akik közül a messze legtudósabb férfinak, Philippus Gundel­musnak nem kis része volt a munkában), az utolsó simításig bevégeztük, és úgy láttuk jónak, hogy ezt a szöveggel és igen szép ábrázolással kinyomtatott térképet ne másnak szenteljük, mint értelmi szerzőjének, akitől származott e munkához az anyagi támogatás és az ösztönzés. Annál is inkább, mivel a sors rendeléséből e ki­rályság felszabadítása Felségednek és igen áldott fiadnak jut osztályrészéül, úgy­hogy ez által mintegy megtekintheted az elkövetkező igen szép küzdelem árny­képét és átnézheted az összes helyet, utat, hogy eldönthesd, merrefelé lehet ki­sebb fáradsággal rárohanni a hatalmas ellenségre. Ámbár valójában ennek leírását több évvel ezelőtt Joannes Cuspinianus és egy bizonyos magyar származású Lá­zár e háborút szem előtt tartva neked összeállította, de ez mind a fekvés, mind a ne­vek tekintetében annyira el van torzulva – miként azt Felséged megtapasztalhat­ja –, hogy sok izzadságunkba került, míg tapasztalt vezetőkkel sorjában bejártunk minden megyét, és nem csupán kijavítottuk, hanem folyókkal, hegyekkel, erdők­kel, városokkal, várakkal, falvakkal bővítettük. És hogy e híres föld ragyogásából semmi se hiányozzék, az olvasó számára feltüntettük még a római régiségeket, a municipiumok, hegyek, tavak nevét és a romokat, hogy ez az ábrázolás ne csupán a katonáknak, kereskedőknek legyen hasznára, hanem a történelmi munkák olva­sásához is felvilágosítással szolgáljon. Végül mindezekhez járul még a Pólus-ma­gasság, amit a királyság fő helyein és városaiban- amennyire az lehetséges volt­ gondosan megfigyeltünk, hogy e királyság teljesen új képmása (amint jósolom) nem csupán ama bizonyos térképként jelenjék meg, hanem úgy is, mint egy meg­tisztított, ellenségtől mentes terület. Amit adjon meg a mindenható, háromszemélyű egy-Isten, és a keresztény vi­lág számára Felségedet igen boldog fiaddal együtt őrizze meg a lehető legtovább, akiknek szolgaként magamat és ezt a művecskémet alázatosan adom, szentelem és ajánlom. Bécsben, július idusán.”[351]

 

A német nyelvű kiadás ajánlásból pedig az alábbiakról is értesülhetünk:

„A legméltóságosabb és nagyhatalmú hercegnek és úrnak, Ferdinánd úrnak, Isten kegyelméből római, magyar és cseh stb. királynak, osztrák főhercegnek, Burgun­dia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna stb. hercegének, Habsburg, Tirol és Flandria stb. grófjának, az ő legkegyelmesebb urának Wolffgang Latz orvos és tör­ténész engedelmes szolgálatát ajánlja, kíván boldogságot és üdvöt. A dicséretre méltó Magyar Királyság leírását, azaz mappáját királyi Felséged parancsára kézbe vettem, és az említett királyságból nekem átadottak segítségé­vel befejeztem, vésettem és nyomtattam, amit senki másnak nem gondoltam aján­lani, mint római királyi stb. Felségednek, ki minden költséget ráfordított, annál is inkább, hogy királyi Felségednek stb. és szeretett fiadnak a mindenható Isten ad­ja meg azt a kegyelmet, hogy azt [ti. Magyarországot] egykor a kereszténység el­lenségének, a töröknek a hatalmából és szolgaságából megszabadítsa, és hogy eb­ből [a térképből] vezéreivel és tanácsosaival együtt az utakat, hidakat és minden­féle körülményt megismerjen, hogy miként szállhasson szembe az ilyen hatalmas ellenséggel. És jóllehet az említett magyar térkép már sok évvel ezelőtt Johannes Cuspinianus úr által egy magyar deáknak, Lázárnak adatai alapján megszerkesz­tetett, és Petrus Appianus által kinyomtatott, mégis római királyi stb. Felséged a többi magyar tanácsosokkal egyetemben sok hiányosságot és tévedést talált ben­ne, és ez okból parancsolta, hogy egy új térkép készíttessék, amelyet én, hogy mi­nél tetszetősebben jelenjék meg, a régiségek figyelembevételével, a régi római erődítések helyeinek, hegyek, erdők, völgyek és vizek ábrázolásával, azonkívül több hely, falvak, vizek, hegyek és erdők alapos és igaz leírásával kiegészítettem, amelyhez hozzátettem a Pólusnak [ti. a sarkcsillag magasságának] megfigyelését. És olyanra formáltam, hogy a jövőben nemcsak a hadrakelteknek, hanem a keres­kedőknek is, valamint a régi történelem megértéséhez szolgálhasson. Erősen bí­zom benne, hogy ezt a térképet királyi stb. Felséged szolgájától kegyesen elfogad­ja, és az említett országot, mint eddig is hűen tette, az örökös ellenségtől királyi stb. Felséged szeretett fiaival együtt - régi jövendölés szerint - megvédi. Adja meg ezt az Isten, és óvja királyi stb. Felségedet említett kedves gyermekeivel egyetem­ben az eljövendő időkben minden bajtól.”[352]

 

Tehát Lazius új térképének elkészítésére az adott okot, hogy az 1528-ban Ingolstadtban megjelent Tabula Hungari[a]e térkép hibáit, hiányosságait helyre hozza.

Vajon hogyan készülhetett ez az új, és javított térkép?

Az ajánlások szerint – Lazius és segítői –, tapasztalt vezetőkkel sorjában bejártak minden megyét, és nem csupán kijavították, hanem azt folyókkal, hegyekkel, erdőkkel, városokkal, várakkal, falvakkal bővítették.

 

Lazius segítőinek névsora

 

Paulus Abstemius, Reverendis Vesprimien. Episcopus (ajánlásnál)

Bornemisza Pál [1499–1579], 1549-től veszprémi püspök

 

Antonius Wrantius

Verancsics Antal [1504–1573] történetíró, diplomata, pécsi megyés püspök, korának az egyik legnagyobb formátumú gondolkodója.[353]

 

Stephanus praepostus Simigiensis

István [15..–15..] somogyi prépost. Róla ez idáig sajnos többet nem sikerült kiderítenünk.

 

Georgius Vernerus

Georg Wernher [1497?–1567] sárosi prefektus, aki a magyarországi ásványvizekről írt részletes könyvet, amelynek a címe, De admirandis Hungariae aquis hypomnemation […], nyomtatásban első alkalommal1549-ben Baselban jelent meg, majd 1551-ben Bécsben is. Sóvár és Szepesvár kapitánya, főispán, később a Szepesi Kamara igazgatója.[354]

 

Paulus Isthwanffi

Istvánffy Pál [15..–1553] Baranyai földbirtokos, alispán, a helytartó tanács tagja, a történetíró Istvánffy Miklós apja, a Padovai egyetemen diákja.[355]

 

Hieronymus Salius

Jeromos Salius [15..–1555] Selmecbányáról.

 

Petrus Petrowai

Petrovai Péter [15..–15..] máramarosi nemes.

 

Ladislaus Mehchey 

Mekcsey László [15..–15..] ungi prefektus.

 

Petrus Loniay

Lónyai Péter [15..–15..] Ugocsából.

 

Mathias Modas

Modas Mátyás [15..–15..] szatmári nemes.

 

Nicolaus Felder

Felder Miklós [15..–15..] Kassáról.

 

Emericus Fontanus

Fontanus Imre [15..–15..] Eperjesről.

 

Daniel Thurcus

Torkos Dániel [15..–15..] Lőcséről.

 

Marcus Gaylus

Gaylus Márk [15..–15..] Barsról.

 

Georgius Matwoynay

Matvoynay György [15..–15..] Beregről.

 

Georgius Ikoz

Ikos György [15..–15..] Beregről

 

Christianos Paumgartner

Baumgartner Keresztély [15..–15..] brassói írnok.

 

Georgius Fuzzeserey

Füzeséry György [15..–15..] Máramarosból.

 

Matheus Zaladnok

Zaladnoky Mátyás [15..–15..] Zágrábról.

 

Georgius Khatyt

Kathyt György [15..–15..] Bródról.

 

Paulus Foder

Foder Pál [15..–15..] Pécsváradról.

 

Christophorus Bornemissa

Bornemisza Kristóf [15..–15..] Csanádról.

 

Ioannes Bornemissa

Bornemisza János [15..–15..] Kolozsvárról.

 

Petrus Kys

Pécsi Kis Péter[356] [15..–157.] Pécsről.

 

Ha, a közreműködők neveit térképen helyezzük el, jól látszik, hogy e segítők a középkori Magyarország (file név: segitok-lazius) mely területét ismerhették alaposabban.

 

 

Az új térkép célközönsége

 

A latin nyelvű ajánlás szerint „vezéreivel és tanácsosaival együtt az utakat, hidakat és mindenféle körülményt megismerjen, hogy miként szállhasson szembe az ilyen hatalmas ellenséggel.”

Míg a német nyelvű ajánlás szerint: „egy új térkép készíttessék, amelyet én, hogy minél tetszetősebben jelenjék meg, a régiségek figyelembevételével, a régi római erődítések helyeinek, hegyek, erdők, völgyek és vizek ábrázolásával, azonkívül több hely, falvak, vizek, hegyek és erdők alapos és igaz leírásával kiegészítettem, amelyhez hozzátettem a Pólusnak megfigyelését. És olyanra formáltam, hogy a jövőben nemcsak a hadra kelteknek, hanem a kereskedőknek is, valamint a régi történelem megértéséhez szolgálhasson.”

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[357]

Pécs (file név: 1.helmert-Lazius) – Szeged – Vác – Győr településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-Lazius)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-Lazius)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-Lazius)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-Lazius) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-Lazius)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-Lazius)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-Lazius)– Dés– Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Lazius térképéről származó részletek alakjaiban, és azok irányaiban az eltérések mértéke esetenként 30%-ot is meghaladó, szerintünk kizárható, hogy e térkép készítése és szerkesztése során bármilyen helyszíni munkálatokra is sor került volna.

Lazius ajánlásában azt írta, hogy fáradságos munkával javították ki azt a térképet, amelyet Lázár alkotott, ám ha összevetjük a javítások eredményét, akkor inkább drámai romlást tapasztaltunk. Gyaníthatóan Lazius nem ismerte, hogy az 1528-ban megjelent Tabula Hungari[a]e-t hogyan kellett helyesen tájolni, ez azért is meglepő, mivel térképszerkesztő kortársai – ahogy azt a későbbiek majd még látni is fogjuk – tudták, hogy azt hogyan kell úgy elfordítani, hogy a tájolása helyes legyen.

Arra is fény derült, hogy e térkép méretaránya nem egységes, egyes területek – ahogy az az összehasonlításokból is látszik – olyanok mintha az általuk javítandó térképet, a Tabula Hungari[a]e-t kétszeresére nagyították volna, azaz méretaránya 1:540 000 körüli, míg más részletek méretaránya inkább 1:480 000-es méretarányhoz áll közelebb. Ez utóbbi térségek sokkal gazdagabbak helynevekben, de a környezetükben lévő helységek távolságairól és egymáshoz való irányairól az adatszolgáltatók nem rendelkezhettek pontos ismerettel, így elhelyezésük miatt kicsit „megnyújtották a teret”, ezért szerintünk e térkép esetén legfeljebb „asztal melletti helyszíni bejárásról” beszélhetünk. Ez nem is meglepő, mivel e térkép készítése idején a hazánkban uralkodó közállapotok és hadi események ilyen munkálatoknak sem kedveztek.

Lazius térképe keretéhez földrajzi szélességi és hosszúsági hálózatot is illesztett, ám a térképe tartalmához annak kevés köze volt. Ha a keretben feltüntetett a földrajzi koordinátákat összekötjük, akkor egy olyan derékszögű koordinátahálózatot (file név: VETULETIHALO-Lazius) kapunk, olyan mintha „négyzetes hengervetülete” lenne. Szerintünk ez is azt erősíti meg, hogy Lazius a térképe szerkesztése során kiindulása alapként a Tabula Hungari[a]e-t használta, de ott a négyzetháló a helyszíni térképezést segítette, és kézirat az egységes méretarányát biztosította.

 

 

A véleményünk szerint Lazius ez a hálózat eredetileg a térképe kéziratának a felnagyításához szolgált, és utóbb ehhez rendelte a földrajzi koordináták adatait. Egyébként Magyarország területén a földrajzi koordináták meghatározásánál 1°-os tévedés a valóságban akár 80 km-es távolsági hibát eredményezhet, míg a helyszíni polárkoordináta módszerrel végzett térképezés pontossága ennél sokkal jobb volt.[358] Míg a korabeli földrajzi koordináta adatok közül a földrajzi szélességre vonatkozók még a korabeli műszerekkel is elég pontosan meghatározható volt, addig a néhány magyarországi település földrajzi hosszúsága nem méréssel, hanem időkülönbség számítással került megállapításra. Tulajdonképpen a Magyarországot ábrázoló nyomtatásban megjelent térképeken egészen Lipszky János művéig (1806) hazánkat a hibás és/vagy pontatlan földrajzi hosszú koordináta adatok nyomán észak-déli irányban kissé megnyújtva, míg kelet-nyugati irányban összenyomva ábrázolták.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Ma, írta Hajdú-Moharos József, „a tájbeosztásokban - amelyek között a természeti és a társadalmi szempontú rendszerek két külön kategóriát képviselnek - számos olyan dilemma rejlik, amelynek a szerző véleménye szerint nincs és nem is kell, hogy legyen végérvényes megoldása. A tájbeosztás modell és nem maga a valóság: csak bizonyos szempontú és bizonyos mélységű közelítése a bennünket körülvevő térbeli környezetnek.

A tájbeosztás dilemmái a kérdés lényegéhez tartoznak:

- alkalmazzunk-e történeti-néprajzi megjelöléseket a természeti beosztásokban,

- törekedjünk-e természetföldrajzi tájnevek meghonosítására a köznapi gyakorlatban?

 E kérdés voltaképpen a földrajz alapdilemmáját fogalmazza meg: mennyiben függ össze és mennyiben válik el egymástól a természeti és a társadalmi környezet. A kérdésre a szerző válasza: az út mindkét irányban járható, de csak bizonyos szabályok figyelembevételével:

- a történeti-néprajzi elnevezéseknek helyük van a természeti beosztásokban is, de nem törekedhetünk arra, hogy az egész nevezéktan rájuk alapuljon;

- a „mesterségesen” képzett természeti tájnevek meghonosodhatnak a közhasználatban, de csak ha a nyelvhasználat normáihoz illeszkedő, a már elterjedt elnevezésekkel analóg és a közember számára is érthető elnevezéseket alkotunk.

A tájbeosztás a földrajzi kutatás egyik legfontosabb modellje, a leíró földrajz kiindulópontja és egyben végeredménye is. Ne feledjük azonban, hogy modellről van szó, amely újabb szempontok felmérésével szükségképpen módosítható és módosítandó.”[359]

 

A földrajzi névanyag vizsgálata[360]

 

Tájnevek

 

A közbeszédben a ma is használt tájneveink kialakulása sok esetben már az Árpádkorban megtörtént, és az ott élő emberek szemléletét tükrözi. Ennek ellenére ma is igen nehéz feladat magának a ’táj’ fogalmának meghatározása. A földrajztudomány természeti tájat és közigazgatási térszervezést különbözteti meg.

 

Természeti táj

 

E kérdésről Kádár László 1941-ben az alábbiakat vetette papírra. „Alig van nehezebben meghatározható fogalom, mint a táj.  Pedig ki ne tudná, hogy mit jelent? Ha boncolgatni kezdjük a táj fogalmát, akkor egy sereg tényezőt találunk, amiket tájalkotó elemeknek szoktunk nevezni, s amik mind részesei ugyan a tájnak, de csak együttesük teszi igazában tájat. … A tájat tehát rengeteg tényező teszi össze, s csoda volna, ha a földön valahol két egyforma táj volna. A tájalkotó tényezők közé tartozik általában a természet mindenféle megnyilatkozása: a domborzat, az éghajlat, a növényzet, a talaj, stb. és ide tartozik az ember is. Az ember maga sokféle irányú cselekedetével, a gazdaságiakkal éppen úgy, mint a politikaiakkal alkotó és formálója tényezője a tájnak. Az ember erdőt írt, földet szánt, folyót mocsarat lecsapol, falut várost épít; országhatárokat von, azokon belül az egységes vezetéssel bizonyosan egységet kölcsönöz a tájnak. A tájalkotó tényezők természetesen minden egyes tájban különböző módon keverednek, közülük egyik vagy másik, néha kettő vagy három is túlnyomóan uralkodik a táj képében, dominálja a tájat. A domináns tényező fejezi ki a tájnak a jellegét.” [361]

 Ugyanakkor a rendelkezésünkre álló források alapján tudjuk azt is, hogy a régmúltban keletkezett tájaink elnevezésében a ’táj’ szó csak a 19. század végén jelent meg. Helyette e szó szinonimái a ’vidék’, a ’környék’, a ’föld’ a ’melléke’ stb., illetve latin nyelvű oklevelekben a fenti szavak latin megfelelőit találhatjuk A középkor embere mai kifejezéssel élve csak az őt szűken körülvevő kistájat illette névvel, ezért gyakran e tájneveink nem, vagy csak erős kompromisszumok árán illeszthetők be a ma a teljes területek lefedésre készített tájbeosztásokba.

 

 

Domborzati nevek

 

 

Lazius művének közreműködői között szerepelt Georg Wernher is, akinek Magyarország csodálatos vizeiről írt munkájában a Szepességtől, az alábbiakat olvashatjuk: „E hegyek, amelyekről azt állítottam, hogy a Kárpátok is közéjük tartoznak, sehol sem emelkednek magasabbra, sehol nincs bennük több és hatalmasabb gerinc. Magasságuk jele a rajtuk lévő örökös hó, amiért a közeli német lakosok Havas hegyeknek nevezik őket; vadságuk jele, hogy járhatatlanok. A szlávok nyelvén úgy hívják, hogy Tatri, azaz tatárok, a régi géták országába nyúlnak át. A magyarok Tarcalnak nevezik, úgy látszik, hogy nyelvükön ez a név mezítelen, azaz letarolt csúcs jelentésből származik. Ezek a hegyek ugyanis csupa kimagasló és kopár sziklák.”[380]

Wernher e művében került először említésre a Tátra, a szakirodalom eddigi állításával szemben majd 100 évvel korábban, mint ahogy Fröhlich Dávid 1639-ben műve[381] megjelent. Szerintünk, Wernhertől származhatnak Lazius térképén feltűnő, mai Magas- és az Alacsony-Tátra, Gömör-Szepesi érchegység területére eső alábbi domborzati nevek is: Der Můnich, Der Vater, Halgaz mons, Cresnahurka mons, Farkas volgy mons.

Abban is bizonyosak vagyunk, hogy ’hegymunka’= bányászat, és ’wadfordo’ = termálfürdők helyeinek térképi megjelenítése is az ő javaslatára történt.

 

Víznevek

 

 

E nevek vizsgálatánál is megfigyelhető volt az, hogy a térkép készítése során a segítők mely térségről tudtak tájékoztatást adni, ugyanis egyes területek vízrajza sokkal részletesebb, mint más részeké. Ez utóbbi nem kevés gondot okoz ma, mert sok esetben lehetetlennek bizonyult némely vízfolyás modern nevének meghatározása. Külön érdekességként említjük meg, hogy e térképen a Siklós térségében meleg forrás szerepelt, amely a mai harkányi gyógyfürdővel lehet azonos. Bizonnyal az itt élők e felszínre feltörő természetes termálvizet jól ismerték, és fürdőként már a 16. században is használták.[382] Ugyanakkor ma e híres gyógyvíz felfedezésének idejét sokkal későbbre, a 19. századi elejére teszik.[383]

 

A vízhálózat téves ábrázolásai

 

A Balaton (file név: balatoneskornyeke)

 

 

E tó esetén nemcsak az északi és déli part ábrázolása lett kissé kaotikus, aminek következtében a Tihanyi-félsziget Folyód mellé a déli partra „költözött”, de a tó északi oldalán Tapolca, Szigliget, települések stb. Veszprém mellé kerültek.

 

Az Ecsedi-láp (file név: ecsedilap)

 

 

Ez a láp eredetileg a Nyírség és a Szatmári-síkság határán alakult ki, a lápot a Kraszna és a Szamos folyók árvizei is táplálták, ezért csak magas vízállás idején volt nyílt vízfelülete, míg az év nagyobb részében felszíne növényzettel borított volt. A terület vízmentes teraszára[384] épült az ecsedi vár,[385] amelyet a lecsapolhatatlan láp védett, ostromára így nem is került sor. Lazius térképén az Ecsedi-láp topográfiailag Szolnok és Debrecen közé került, amely helyen legfeljebb a Hortobágy időszakosan vízjárta területét lehetett volna ábrázolnia. A fenti téves ábrázolások sorát folytatni tudnánk, ezek is mind arról tanúskodnak, hogy e térkép kézirata egykor „íróasztal melletti helyszíneléssel” és sok esetben téves topográfiai ismeretek alapján készült.

 

Katonák, és az utazók számára fontos információk

 

Települések, várak, mint lehetséges raktárak, szállások, stb.

Kompok. A folyókon való biztonságos átkelés helyei,

Tiszántúlról Erdélybe vezető utak

 

 

Egyéb földrajzi nevek

 

E térkép vizsgálata során először szembesültünk azzal, hogy a már említett nevekhez képes kiemelkedően magas, 309[387] a nem hely- és várnevek, illetve annak, variánsainak száma. Ez az információbővülés mindenképpen a segítőkhöz köthető, ezen adatok kizárólag csak tőluk származhatnak, mivel megfigyelésünk szerint csak bizonyos térségek lettek gazdagabbak. Ugyanakkor szembesültünk azzal is, hogy közülük több névnek az azonosítása nehéz, vagy néhány esetben igen bizonytalan, mivel e nevek napjainkra megváltoztak, de egykori létezésükről éppen e térkép ad tájékoztatást. A 309 név segítségével Lazius egykori munkatársainak speciális tér- és tájismerete, illetve térszemlélete vált megismerhetővé.

 

Közigazgatási térszervezés, tájközigazgatás

 

Egyik rendező elve a közlekedési hálózat, illetve azok csomópontjaihoz kapcsolódóan létrejövő különböző szintű településhálózat és azok vonzáskörzetei. [388]  

 

Igazgatási nevek

 

Vármegyék

Magyarország területén 52 vármegye nevét találhatjuk meg. Horvátország területéről négy horvát vármegye nevét adta meg, ezeket vélhetően az 1528-as kiadású Tabula Hungari[a]e-ről vehette át. A magyarországi vármegyék közül Csánki 1490-es térképét forrásul használva az alábbiak hiányoznak: Közép-Szolnok, Belső-Szolnok, Kraszna, Békés, Zaránd, Krassó, Keve, Esztergom, Kis-Hont, Árva, Torda, Erdélyi-Fehér, Hunyad és Küküllő.

 

Székely székek

A térképén hat székely szék nevét találhatjuk meg, csak Aranyosszék hiányzik

 

Szász székek

Lazius térképe az erdélyi szászok önálló igazgatási beosztásáról semmiféle adattal nem szolgált.

 

Megemlítésre került még a Kolozsvári bányakamara (Banyawyky, Salis camerae) is.

Megnevezéssel három püspökséget említ a térkép, ezek a Győri, az Erdélyi, és a Knini püspökségek.

 

Települések és várak nevei

 

Lazius e térképén 1690[389] település és várnevet, illetve annak névváltozatait találhatjuk meg. A térkép méretarányának megfelelően hely- és várnevekben gazdag, sok esetben a települések különböző nyelvi változatát is megadta, ahogy azt az alábbi példák is igazolhatják:

Sempte / Schinta, Buda / Ofen, Zazsebez / Millenbach, Colosuar / Clausenburg, Vizach / Saltzburg, Veresthorn / Rothenthurn, stb.

Valószínű, hogy Lazius térképének fametszőjének tévedése eredményezhette azt, hogy egyes helynévváltozatból esetenként két különálló település lett. Például Nitria és Neutrach, Vereskw és Biberspurg, Zazsebez és Millenbach is stb. ’A helynevek között feltűnő Hídvég településnevek templom címmé való átalakítása szintén Laziusnak köszönhető, vélhetően ő gondolhatta azt, hogy volt olyan magyarországi templomcím „Szent Hedvig”. Ugyanakkor azt nem sikerült kiderítenünk, hogy ’Z. Maxo’[390] (file név: z.maxo) templomcím egykor vajon milyen településnek, várnak, vagy monostornak a neve lehetett? Elvileg e név mögött egy Szent Maximilian-ról elnevezett monostor, vagy település rejtőzhetne, de a rendelkezésünkre álló adatok szerint e szent neve sem templomcímként, sem monostorként a középkori Magyarországon nem fordult elő.[391]

 

 

A magyar településnevek helyesírása a Tabula Hungari[a]e térképen találtakhoz hasonló, azaz a 16. századi magyarországi nyelvhasználatot tükrözi, ebben vélhetően a felsorolt közreműködőknek fontos szerepük lehetett.[392]

Lazius Magyarországról készült térképe helyneveinek adatbázisa, valamint az eredeti térkép szerkezetének vizsgálata földrajzi információs (GIS) rendszerrel.

 

Lazius munkáján található háromnyelvű jelkulcs (file név: jelkulcs-lazius) bizonnyal a térkép készítésében közreműködőknek köszönhető.

 

 

Történelmi eseményekre utaló megírás (file név: galamboc-lazius)

Az oszmánokkal folytatott korábbi háborúkról egyedül Luxemburgi Zsigmond galambóci csatája került e térképen is említésre, amelynek forrása vélhetően a Tabula Hungari[a]e 1553-as velencei kiadása lehetett.

 

 

A szakirodalomban felmerült az a gondolat, hogy e térkép szerkesztésében valamilyen szerepe lehetett Lazius magyar tanártársának a bibliafordító Sylvester[393] Jánosnak [1504-1551] is. Tekintettel arra, hogy Lazius segítőit felsorolta, e névsorban, valamint más e térképpel kapcsolatos forrásokban Sylvester neve nem került említetésre, e felvetést fikciónak kell tekintenünk.[394]

Lazius térképének kézirata legkésőbb 1552-re, vagy 1552 folyamán elkészülhetett, mivel az uralkodónak, I. Ferdinándnak és fiának, a Maximiliannak (később I. Miksa néven magyar királynak) szóló dedikáció (file név: dedikacio-lazius) dátuma 1552.

 

 

A nyomtatásra való előkészítés

 

Nem tudjuk, hogy a két különböző nyelvi változat kiadásának az ötlete mikor, és miért merült fel.

Ha a kezdetektől fogva két változat kiadásával számoltak, akkor vélhetően ez a döntés befolyásolhatta a választott nyomtatási technológiát. A térkép rajzi részét fára metszették, míg a feliratok 99 %-át mozgatható betűkből szedték ki, amelyeket ragasztással rögzítettek a feliratok hosszához igazodó betűárkokba. A ma ismert egyetlen példány alapján nem tudjuk eldönteni, hogy az egyes nyomódúcok csatlakozásai miért pontatlanok? Ez a hiányosság a ma ismert példányon akár arra is visszavezethető, hogy a szelvényeket a szükségesnél jobban megvágták (file név: illesztes-lazius) az összeragasztás előtt, ahogy azt az alábbi részlet alapján vélelmezzük.

 

 

 

E nagyméretű térképet több nyomódúcról nyomtatták, majd a nyomatokat kellett összeilleszteni egy térképpé. A dúcok méretét befolyásolta az is, hogy milyen méretű nyomtatványok elkészítésére volt alkalmas nyomdaberendezése Zimmermannak.

Láthatóan a megírások nyomdai betűkkel készültek (betű-beültetéses nyomtatási mód), így e térkép sokszorosítását a könyvnyomtatásnál használt berendezéssel lehetett elvégezni. E technológia legnagyobb hátránya, ahogy azt már bemutattuk, hogy betűhiányos feliratok is keletkeztek.

Előfordult az is, hogy latin betűk közé gót betűt tettek pótlásnak, de ennek a fordítottjával is találkozhatunk. Találtunk olyan nevet is, amelynél a kiesett betűt ugyan visszapótolták, ám nem jó betűvel.

Így a Seedwyzze fl. (Séd vize, mai neve Séd[395]) névnél a ma ismert egyetlen példánynál a kihullott ’S’ helyett ’L’-t találunk. A ma ismert egyetlen példányon ’volgi vallis’ névtöredéket találtunk, amely, a Sajó folyó forrásánál volt, és nyilván ott eredetileg a ’Sayo völgye’ megírás lehetett.

E nyomtatási technológia használatánál is előfordulhatott akár olyan eset is, hogy a teljes név hiányzott. Lazius e térképének névanyagát az „utód” térképek névanyagával vetettük össze, annak érdekében, hogy esetleg olyan földrajzi nevekre bukkanjunk, amelyek csak a ma ismert példányról hiányoznak, de más nyomatokon egykor még szerepeltek.

Kutatásaink során Gerard De Jode térképén feltűnt 19 új helynévről igazolni tudjuk azt is, hogy a ma ismert egyetlen példányról csak „a nyomda ördöge” miatt hiányozhattak. Ilyenek például az alábbiak is, Arky, Wywar, Wamasfalw, Drag flu, Feg, Carpatus mons, Lipdez, Cheui, Atogsanik, stb.

Hasonló vizsgálat után Matthias Zündt térképén még további 30 olyan földrajzi nevet tudtunk azonosítani, amelyek vélhetően hasonló okok miatt hiányoznak a ma ismert baseli példányról, ilyenek például az alábbiak is: Bodroch flů, Konyer mezero, klein kochl flů, Důrcz land, stb.

A gazdag névanyag miatt a nyomódúc igen törékennyé válhatott, a fametszet tartalmán érdemben változtatni nem lehetett, ezért néhány apró részletről azt vélelmezzük, hogy azok nem a térkép nyomódúcáról (file név: nemnyomoduc-lazius) kerületek nyomtatásra, hanem külön dúcról, ilyenek lehetnek például az alábbiak is.

 

:

 

 

A nyomtatáshoz szükséges engedély (file név: privilegium-lazius) (privilégium) dátuma 1556.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

V. Károly német-római császár[396] 1556. január 16-án önként lemondott trónjáról, helyébe a választófejedelmeknek[397] új császárt kellett választaniuk. A megüresedett trónra legnagyobb eséllyel a lemondott császár testvére az addig a magyar koronát is viselő I. Ferdinánd pályázhatott.

A szerkesztési munkálatokban is részt vevő Bornemisza Pál veszprémi püspök 1556. február első napján az a nyomtatásban való megjelenés alkalmából Laziusról és térképéről ezért írhatta az alábbi laudációt:

„A mi Pannoniánk nem kevéssel adós neked Lazius, aki a Szent Római, Magyar és Cseh királyi felségtől rábízott munkákat serény lélekkel elvállaltad, s Pannoniát hiányt nem ismerő gondossággal felragyogtattad, hogy Európának ez a híres része ne maradjon a többi nemzet előtt tovább ismeretlen. A földkerekség népei mindennel adósaid Pannóniának ezért az igaz lerajzolásáért. S mi, Pannonia előkelői is adósaid vagyunk oly mértékben, hogy az visszafizetnünk nagyon nehéz dolog lesz. De mint Pannonia fényes csillagát, neved örök emlékezetével mindannyian szeretettel tisztelünk mindaddig, amíg Pannonia neve fennáll. Isten veled. Bécsben február első napján az 1556. esztendőben.”

 

Az új császár megválasztására a regensburgi birodalmi gyűlésen 1556. augusztus 6-án került sor.

A német és latin nyelvű Magyarország térképeken az ajánlások első sorai a már megválasztott, új császárhoz is szóltak. „A híres és legyőzhetetlen római császárnak, Ferdinándnak, Magyarország, Csehország stb. királyának, Ausztria főhercegének, Burgundia hercegének stb., Habsburg és Tirol grófjának, az ő legkegyelmesebb urának, a bécsi Wolfgang Lazius, orvos és történész hűséges hódolatát és üdvözletét [küldi].”

 

A megjelenés tényleges idejének még pontosabb meghatározásában segítségünkre lehetnek a térképen található, de egymástól eltérő ország címerek is. A Magyar Királyság politikailag több tartományból állt, ezek Magyarország, Horvátország és Szlavónia ahol külön országgyűlést is tartottak. Ezt politikai közösséget fejezte ki az egyesített címer, a regnum összetartozását a király személye is erősítette, címeren pedig azt a korona jelenítette meg.[398] a koronával, azt üzeni olvasóinak, hogy a térképen látott ország a pillanatnyi hadiállapotok ellenére is egységes. (file név: 1556-cimerek-Lazius)

 

 

Az egyesített címerbe beemelték az erdélyi szász nemzet címerét is, amelyet az Andreanum[399] kiváltságlevél engedélyezett számukra, s amely ma Nagyszeben[400] címerében él tovább. (1. kép)

Ugyanakkor egyfejű sassal mellén[401] a Magyarország címerével a közreadók arra utaltak, hogy a magyar királyt, I. Ferdinándot ugyan már német-római császárrá választották, de még nem koronázták meg.[402]

A sas (Aquila), mint birodalmi jelvény már az ókori Római Birodalomban használt és kedvelt volt, később e jelképet pedig mindazok azt állomok is átvették, amelyek e birodalmat elődüknek tartották. Az egyfejű sas (Reichsadler) használata a Német-római Birodalom jelképei között Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején 1433-ban megváltozott. A korábbi egyfejű sas a Német-római császárok címerében már kétfejű (Doppeladler) lett, amelyből az egyik a világi, a másik az egyházi hatalmat jelképezte. A továbbiakban pedig egyfejű sasra helyezett címer illette azt a német-római császárt, akit már megválasztottak, ám még nem koronáztak meg. (2. kép) A mindenkori Német-római császár koronázását I. (Nagy) Ottó[403] [912–973] uralkodása óta a pápa végezte Rómában, de 1506-tól ehhez már csak pápai megerősítésre volt szükség, amelyet IV. Pál[404] pápa I. Ferdinándnak 1558. február 26-án megküldött.

Összegzésül megállapíthatjuk, hogy Lazius Magyarországot ábrázoló térképei kereskedelmi forgalomba 1556. augusztus 26-a után, de vélhetően még 1558. március 14-e előtt kerülhettek. A korabeli gyakorlat szerint e művekből legfeljebb 50–75 darab készülhetett, így nem meglepő, hogy napjainkra belőlük már csak a korábban említettek maradtak meg.[405]

 

További közreműködő: Michael Zimmermann

 

 

Lazius térképe alapján készült első változat

 

Christien Sgrooten

 

Egy különleges térképet vehettek a kezükbe az érdeklődők, akik a megvásárolták, vagy csak megtekintették 1668 táján Párizsban megjelent, 

Le Royaume (file név: 1668-sgrooten) de Hongrie. Comme il presentement possede tant par la maison d’Austriche que par le Grand Seigneur des Turcs címmel közreadott térképet.[406]

E mappa, amely ugyan önálló címmel látta meg a napvilágot, de láthatóan egy nagyobb térkép egy szelvénye amelynek, műnek a kiadástörténete is érdekes.

E térkép magyar királyság nagyobb részét ábrázolta, az alcím szerint, ahogy azt jelenleg a Habsburg-ház és az oszmán Nagy Úr[407] birtokolja. A térképen szereplő határok az 1664. augusztus 10-én aláírt vasvári béke szerintiek, míg a korábbi teljes Germániát ábrázoló falitérképen a határok jelölésére nem került sor.  Ugyanakkor meglepő, hogy sem a készítőről, vagy a kiadóról, illetve a megjelenés helyéről a címkeret, de a térkép többi része sem ad tájékoztatást.

Vizsgálataink (file név: felfold-zrinyiujvar-sgrooten) szerint e szelvényen (magyarországi rész) 412 modern földrajzi nevet találtunk, ugyanakkor az utolsó 1668-as közreadás alkalmából a térkép az alábbi helynevekkel bővült Neuhausel (Érsekújvár), F. Serin (Zrínyi-Újvár), Kanisa[408] (Nagykanizsa). Igaz ez utóbbi két vár a megírás szerint ’Stier marck’ része volt. E térkép – ahogy az a mellékelt képen is látszik – Magyarország északi részét, a korabeli szóhasználattal a Felföldet, nem tartalmazta.

 

 

Erdély (file név: erdely-reszlet-sgrooten) is csak részben került e térképre.

 

 

A fenti részleten is jól látszik, hogy Sgrooten nagy térképe ugyan úgy kúp vetületben készült, mint Mercator Európa térképe.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[409]

Pécs (file név: 1.helmert-sgrooten) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület képe

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-sgrooten) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület képe

 

 

A részletek alakjai és irányai – ahogy az látható –, Wolfgang Lazius 1556-ban megjelent térképével mutatnak rokonságot. Az első részlet alakja és iránya 2 %-ban tér el egymástól, míg a második részlet esetén az eltérés mértéke a 10 %-ot is elérte.

E térkép esetén két olyan részletet tudunk vizsgálni, amelyek segíthetnek bennünket a lehetséges források azonosításába, ezek az alábbiak.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Folyók és tavak

Alakjuk, elhelyezkedésük, és más vízrajzi kapcsolatok szintén arról árulkodnak, hogy laziusi (file név: tavak) forrás birtokában dolgozott.

 

 

 

Ha e térképen a vízrajzot vizsgáljuk, úgy érdekes kapcsolatok (file név: speci-vizrajz-sgrooten) tűnnek szemünk elé.

 

 

A Duna-Tisza közén volt a Dunának egy olyan bal oldali mellékvize, amely Erdőd térségében ömlött a folyóba. Az Ompoly és a Fehér-Körös egyetlen vízfolyás,[410] míg például Szegednél a Tiszába e térkép szerint a Sebes folyó ömlött.

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

 

415 modern földrajzi név 86 %-a megtalálható volt Wolfgang Lazius 1556-ban és Gerard De Jode 1567-ben megjelent Magyarországot ábrázoló térképein. A nevek írása 63 %-ban szinte betűhíven azonos Lazius és De Jode térképein találhatókkal, az eltérés kizárólag ’i, y, ÿ, ß’ betűk átvétele, illetve használata esetén érhetők tetten. Sgrooten térképén több esetben a templomcímből származó nevek előtt álló ’Z’ és ’S’ betűk hiányoznak, például ’Z. Georg’ helyett ’Georg’, ’Z. Demeter’ helyett ’Demeter’, vagy ’Z. Andre’ helyett ’Andre’, stb. szerepelt. 

Ugyanakkor találhatunk olyan neveket is, amely írása jobb, mint a vélelmezett forrás térképeké, ilyen például ’Verthes’ ’Verthes Mons’ ’Vertes M’ is. Olyan földrajzi nevekre is bukkantunk, amelyekben betű-felcserélést találtunk, ilyen például ’Bompid’ ’Pompid’, ’Sumareyn’ ’Sumarien’, ’Felegres’ ’Eelegres’ stb. Pécs neve francia és német névváltozattal szerepel, ’5 Egleses’ ’5 Kyrhe[n]’, míg Lazius és De  Jode térképein csak latinul ’Qui. Eccles.’ Lazius térképétől eltérő Sgrooten szerkesztette mappán a püspökségek névvel szerepeltek, így olyan püspökség nevével is találkozhatunk, amely valójában nem létezett, ilyen például az ’Episc. Trantelien’ (Torontáli püspökség) is.

Ugyanakkor a világi igazgatási neveknél a ’comitatus’ megjelölés is hiányzott, csak az eltérő betűírás alapján derült ki, hogy adott esetben valamely név igazgatási, vagy éppen helynév-e, például ’Zagrabien, Pelÿsen, Sopron, Raab’.

Ókori nevek között megtaláljuk például az ’Amantini’ nevet is. Az amantin[411] ókori pannóniai kelta néptörzs volt, akik a Dráva és a Száva folyó között éltek, de e térkép szerint ők egykor Esztergom térségében létezhettek.[412]

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Az általunk vizsgált térképen Belgrád elfoglalásának időpontja 1520, ez az adat téves, mivel e vár 1521. augusztus 29-én került oszmán kézre, Ilyen adat W. Lazius térképén nem szerepel, ellenben De Jode térképén igen. (Belgrád várának elfoglalására vonatkozó téves adat térképen jelen tudomásunk szerint először 1567-ben tűnt fel.) A fenti adatok ismeretében azt vélelmezzük, hogy a Germania falitérkép első változata csak De Jode térképének megjelenése (1567) után, de még 1570 előtt láthatta meg a napvilágot.

1668-ban a Germania falitérkép harmadik (utolsó) kiadása, az előzőhöz hasonlóan Párizsban jelent meg. Ez utóbbi kiadás Gerard Jollain, a jeles rézmetsző és kiadó költségén látta meg a napvilágot. Gyaníthatóan e kiadás során sérült (file név: lemezserules-sgrooten) meg a 9. szelvény rézlemeze, ahogy az a képen is látható.

 

 

A fenti adatok ismeretében megállapíthatjuk azt, hogy az egykori 9. szelvény módosított önálló (első) kiadására 1668 után kerülhetett sor, vagy esetleg 1683-ban, amikor a törökök Bécs elfoglalására indultak.

 

                        További közreműködő: Gerard Jollain

 

 

Lazius térképe alapján készült második változat

 

Abraham Ortelius

 

Ortelius kiadásában megjelent térkép címe: Hungariae (file név: 1570-lazius-ortelius) descriptio, Wolfgango Lazio auct. [413]  Antverpiae, 1570.

 

Vizsgáljuk meg, hogy a majd harmadára kisebbített térkép szerkezete vajon változott-e?

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[414]

Pécs (file név: 1. helmert-Lazius-Ortelius) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-Lazius-Ortelius) – Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-Lazius-Ortelius) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

Zágráb (file név: 4. helmert-Lazius-Ortelius) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-Lazius-Ortelius) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7. helmert-Lazius-Ortelius) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8. helmert-Lazius-Ortelius) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Láthatóan Ortelius Lazius térképének kicsinyítése során tökéletesen megőrizte az eredeti térkép szerkezetét.

A topográfiai tartalom igazodott az új térkép méretarányához. Ugyanakkor Ortelius e Magyarországot ábrázoló térképére elhelyezte De Jode 1567-ben megjelent, e kötetben is bemutatott térképén először olvasható, a Vértes-hegység nevének eredetére vonatkozó leírást is, de a topográfiai tartalomban, illetve a földrajzi nevek írásánál már nem találtunk más egyértelmű kapcsolatot Ortelius és De Jode Magyarországot (file név: vertes-jode-ortelius) ábrázoló térképei között.

 

 

Ortelius új kiadvány

 

Jan Galle

 

Egy különleges Magyarország-térkép jelent meg1664-ben Antwerpenben, a jeles rézmetsző Jan Galle kiadásában, amelynek címei:

Totius (file név:1664-Galle) regni Hungariae maximaeque partis fluminis Danubii et insulae Schutae una cum adiacentibus et finitimis regionibus nouissima et accurata delineatio Antverpiae et typographia aenea Ioannis Galle. 1664. [415] (címváltozat) Niewe ende oprechte afbeldinghe van het Coninghryck van Hongarhen mitsgaders het grootste deel vanderiuiere de Donauwe met de gelegentheyt van het eylant Schut met de omliggende en aenpaelende landen en rycken voordesen noyt uytgegeuen. 1’Antwerpen wt de copere  const-druckerye van Ioan Galle 1664.

 

A topográfiai tartalom változásai

 

Neuheusen (file név: ersekujvar-ortelius-galle) / Érsekújvár

 

Érsekújvár nevének német névváltozata, új helyen új jel mellett, félholddal jelezte Galle, hogy vár a hódítók birtokába került (1663. szeptember 25-én foglalták el). Emiatt, ahogy az alábbi képen is jól látható Nyitra latin nevét is át kellett „mozgatnia”, de ahogy az a képen is látható ’Nitric’ helyébe végül ’Nitru’ került megírás. Arról viszont nem volt Gallenek tudomása, hogy az orteliusi kiadáson ’Uykastel’ név jelölte Érsekújvár régi, már nem létező várát.

 

Serinwar (file név: zrinyiujvar-ortelius-galle) /  Zrínyi-Újvár

Ahogy az a mellékelt kép alapján is látható, Galle kortársaihoz hasonlóan, bizonytalan ismerettel rendelkezett arról, hogy Zrínyi-Újvár hol lehetett. Azt tudta, hogy két folyó találkozásánál épült, valahol Nagykanizsa térségében. Galle térképén a terület nem ismeréséből Zrínyi Miklós új vára egy új folyó mellé került.

 

 

Vélhetően Kanizsa visszafoglalására indított ostromról hírt hallhatott Galle, így annak török alóli felszabadulását „meg is előlegezte”. (A vár ostroma 1664. április 28-án vette kezdetét, majd a felmentő török seregek érkezése miatt azt június 2-án abbahagyták.)

 

Karlstat (file név: karolyvaros-ortelius-galle)/ Károlyváros[416]

 

Károlyváros nevét II. (Stájer) Károly [1540–1590] osztrák főhercegről kapta, a vár építése 1579-ben kezdődött e, a munkálatokat a neves építész Martin Gambon [15..–1591] irányította. A vár stratégiailag jelentős helyen épült, ott találkozott egymással a Kupa, a Korana és a Mrenica folyó, és a völgyeikben futó utak is.

A törökök többször is ostromolták, de várát elfoglalni nem tudták. A terület, amelyre e különleges hatágú csillag alaprajzú várat építették eredetileg a Zrínyi családé volt. Galle térképére e vár neve vélhetően azért kerülhetett fel, mert 1663. október 11-én határában győzte le a gróf Zrínyi Péter [1621–1671] vezette sereg a Zrínyi-Újvár elfoglalására induló boszniai pasa csapatait.

 

 

5 Kirchen (file név: pecs-ortelius-galle) / Pécs

 

Ortelius térképén ’5 Ecclesiaeq.’ névvel szerepelt, Galle e névnek megadta német névváltozatát: ’5 Kirchen’. Az 1664-es téli hadjárat egyik fontos katonai eseménye volt az, amikor Zrínyi Miklós vezette szövetséges csapatok január 29-én elfoglalták Pécs városát. Pécs német neve szerepelt a korabeli röplapokban, Galle ennek ily módon állított emléket.

 

 

Viminallum[417] (file név: viminallum-ortelius-galle)

 

E helynév első alkalommal – ismeretink szerint – 1567-ben Matthias Zündt nagy Magyarországot ábrázoló térképén bukkant fel. Gyanúnk szerint e név mögött az ókori római tartományi főváros és katonai táborhely Vinimacium neve bújhat meg. A Duna jobb partján volt, közel ahhoz a helyhez, ahol Traianus [53–117] római császár 1 127 m hosszú hidat [103 és 105 között] építtetett a Dunán.

 

 

Vendenis[418] (file név: vendenis-ortelius-galle)

 

Látszólag új település, mivel azt egykori helyéről Galle az új holland nyelvű cím miatt új helyre „költöztette”.

 

Czernovicz[419]

 

E térségében folyót rajzolt Galle, miközben az az orteliusi térképen nem szerepelt.

 

.

 

Nyssa (file név: nis-ortelius-galle) / Niš[420]

 

Galle újra metszette Nyssa nevét, és mellé folyót is rajzolt, ez utóbbi az orteliusi változaton nem szerepelt.

 

 

Sophia (file név: szofia-ortelius-galle)/ Szófia[421]

 

Új névként kerület Galle térképére, e név a kiegészítő adatok forrásaként használt térképen, illetve az orteliusi kiadáson sem szerepel.

 

 

Egyéb kiegészítések             

 

Magyar címer (file név: cím-balfelso-ortelius-galle)

 

 

A két részlet között az a legfeltűnőbb különbség, hogy Galle kijavította az Ortelius szerkesztette térkép bal felső sarkában elhelyezett magyar címeren szereplő kereszt ábrázolását. A heraldika szabálya szerint a hármas kereszt olyan latin kereszt, amelynek három különböző hosszúságú vízszintes szára van. Az egyházi heraldikában rangjelző, amely a pápákat illette meg. Magyarországon (hármas kereszt) a Bercsényi család egyik címerében bukkant fel.[422] Míg a kettős kereszt olyan latin kereszt, melynek két vízszintes szára van.

A bizánci birodalomban ez keresztábrázolás 6. században jelent meg, nemcsak vallási, hanem elsősorban politikai jelvényként használták. Nagyon elterjedt jelkép, megtalálhatjuk a vallási tárgyakon éppen úgy, mint a fegyvereken, az érméken, a ruhákon, a személyi pecséteken stb.

Magyarországon a kettős kereszt ábrázolása először III. Béla [1172–1196] király ezüst dénárján fordult elő, 1190 körül. Az általános vélemény szerint ezt a jelképet ő hozta magával a bizánci udvarból, ahol fiatal kora óta nevelkedett.[423]

A magyar címer két heraldikai egység ötvöződéséből alakult ki, a címerpajzs baloldali része nyolc pólyából áll, míg jobb oldalt, a hármas halmon kettős kereszt kapott helyet. A 15. századtól kezdték az uralkodói címert ország címerként is használni. Az Ortelius által szerkesztett lapon téves Magyarország címerében a hármas kereszt ábrázolása, ezt a hibát Galle javította ki.

Galle térképén ismét feltűnik az a határt jelző pontsor, amely első alkalommal az 1528-ban megjelent Tabula Hungari[a]e-n szerepelt, ahogy például a Campus Maxons tájnév is. Ez utóbbiak azt jelzik, hogy e kiegészítései forrásául zündti típusú térképet használhatott. A települések hovatartozását (keresztény, vagy a török által meghódított) nem következetesen jelölte.

 

Zászlók

 

A térkép jobb alsó sarkában látható címkeret baloldali zászlója eredetileg a Jeruzsálemi (file név: latin-kir-zaszlo-galle) Latin Királyságé (latinul Regnum Hierosolymitanum[424]) volt, amely 1099-ben az I. keresztes háború idején jött létre a muszlimoktól visszafoglalt területen Jeruzsálem központtal.

 

 

Ez a királyság 1291-ig létezett, amikor a túlerővel szemben a még két keresztesek kezén lévő város meg nem adta magát a muszlim seregeknek.

A 11–13. századokban az európaiak által vívott keresztes háborúk időszakos sikerei lelkesítőleg hatottak nemcsak a 17. században, de nyomát még Kölcsey Ferenc 1823-ban írt Himnuszának 3. versszakában is felfedezhetjük. Ott az alábbiakat is olvashatjuk: „Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára”. Szörényi László irodalomtörténész kutatásai derítettek arra fényt, hogy a fenti sorokban Kölcsey II. András [1176?–1235] magyar királynak 1222-es keresztes háború alatti eseményekben betöltött szerepére utalt. Kölcsey fenti sorait Mátyás király udvari olasz történészének, Antonio Bonfini [1427/1434?–1502] írásai alapján vethette papírra. Ő az 5. keresztes hadjáratban rövid ideig a Szentföldön tevékenykedő II. András magyar királyból „valóságos” várfoglaló hős „faragott”. Bonfini lényegében Thuróczy János krónikáját vette alapul, így nézzük meg, hogy ott mit olvashatunk. „Ezután András király a pápa úr parancsára meglátogatta a Szentföldet.” Ezt a parancsot még akkor kapta, amikor még herceg volt, ahogyan a Decretalesban áll a fogadalomról és a fogadalom teljesítéséről, a „Jóllehet mindenkinek szabad az elhatározása” című fejezetben. Ő ugyanis az apjának fogadalmát teljesítette és váltotta be.  […] És ott, a Szentföldön, Babilónia szultánjával szemben a keresztények hadseregének kapitányává és vezérévé teszik meg, és az után dicsőséges győztes lesz. Három hónapig időzött ott. Végre a királyi kincstárat kiüritve megszerzi különböző szentek erekjéit, […]”[425] A későbbi kutatások alapján derült arra fény, hogy II. András a neki tulajdonított hősi tetteket valóságban nem is követhette el.[426]

A fenti címkeretben látható jobb oldali zászló (file név: flottazaszlo) eredetileg az oszmán hadigályák lobogója volt. Galle e zászló szerepeltetésével az 1571. október 7-i lepantói tengeri ütközetre utalhatott, ahol az egyesült keresztény hajóhad legyőzte azt az oszmán hajóhadat.

 

 

E csatában – ahogy arról a kortárs –, François de La Noue[427] [1531–1591] jeles francia katonatiszt is írt, a törők legyőzhetetlenségének mítosza szenvedett csorbát, miközben a katonai és politikai feltételek a 17. század második felében adottá váltak arra is, hogy keresztények összefogásával, és támadó háború indításával a hódítók Európából kiszoríthatók.[428]

A Galle térképén felbukkanó jelképek üzenete elég egyértelmű, és világos, Ha a keresztények összefognak, akkor az európai államok ellen hódító háborút viselő Oszmán Birodalom katonailag legyőzhető.

 

 

Hadi események

 

A törökökkel (file név: osszehasonlit-feliratok-visscher-galle) vívott harcokra vonatkozó adatokat és látképeket Amsterdamban megjelent Nicolaes (I) Visscher által közreadott 1térképéről vehette Galle, ahogy az a mellékelt kép alapján is megállapítható.

 

 

Galle e térképe európai és magyarországi eseményekben gazdag esztendőben látta meg a napvilágot. A térkép jobb alsó sarkában elhelyezett, eredetileg betűmagyarázat köré a közreadó Európaiaknak szóló üzenetet (file név: cím-jobbalso-ortelius-galle) helyezett el.

 

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Ortelius halála után atlaszának egykori nyomólemezeit az antwerpeni könyvkiadó és –kereskedő Jan Baptist Vrients[429] [1552–1611/2] vásárolta meg, és ő a haláig folytatta az Ortelius atlaszok kiadását.

Vrients hatalmas és gazdag raktárát, és a birtokában lévő több száz nyomólemezt 1612 áprilisában, aukción a híres antwerpeni nyomdász Balthasar Moretus[430] [1574–1641] vásárolta meg, így a nyomólemezek maradéka ma az egykor Moretus nyomdának helyet adó épületében a Plantin–Moretus[431] Múzeum[432] található.

Vélhetően Moretustól vásárolhatta meg Galle a Lazius féle Magyarország térkép nyomólemezét, hogy annak átalakításával 1664-ben új térképváltozatot adjon ki hazánkról. Az eredeti orteliusi, át nem alakított részek mellett, új és más stílusú kiegészítések is felkerültek a nyomólemezre, azok mérete a rendelkezésre álló helyhez igazodott.

 

 

 

Lazius térképe alapján, és más nem azonosítható forrás[ok] felhasználásával készült ’A’ változat

 

Gerard De Jode

 

De Jode Magyarországot és tágabb környezetét ábrázoló érképe Antwerpenben 1567-ben látta meg a napvilágot, amelynek a címe:

Hungariae typus. Habes hic benevole spectator prestantißimi Hungariae Regni, et Transalpine regionis vulgo Sibenburg novißima[m] descriptione[m] simulq_e finitimarum regionum confinia atq_e  celeberrinni fluminis Danubӱ, euisq_e  ostiorum quibus in Pontum Euxinum, vulgo Mar Maior, deuobuitur, exactissimam delineationem Anno. 1567. Prostant Antverpiae apud Gerardum de Jode in Bursa noua.[433]

 

E térkép nemcsak a középkori Magyarország egykori területét hozza szemünk elé, hanem a kelet felé Kárpátokon túli térséget, a Dunát, valamit a Fekete-tenger környékének egy részét is.

De Jode térképe szerint Erdély latin neve nem Transylvania (erdőn túli), hanem Transalpine (hegyen túli), míg Erdély német nevét helyesen adta meg.

1567-ben nemcsak Antwerpenben, de Nürnbergben is új térkép jelent meg hazánkról, a folyóábrázolás alapján ismert volt e térképek közös forrása, de arra eddig nem derült fény, hogy ők vajon egymással kapcsolatba hozhatók-e?

Nyilván mindkét térkép megjelenését az 1566-os magyarországi események nyomán bekövetkezett drámai változások indokolták, a hódítók abban az évben is jelentős területeket vettek birtokba, így az egykori Magyarország középső része kikerült a magyar korona joghatósága alól.

De Jode és Zündt térképeinek földrajzi névanyagának feldolgozása során észleltük azt, hogy művek igen szoros a kapcsolatban vannak W. Lazius 1556-ban megjelent térképével.

Vajon térképeik szerkezete és topográfiai tartalma meddig közös, és vajon találhatunk-e olyan egyértelmű „jegyet”, amely alapján nagy bizonyossággal tehessünk megállapításokat a közöttük lévő „rokonság” mibenlétéről?

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[434]

Pécs (file név: 1.helmert-lazius-jode)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-lazius-jode) –Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-lazius-jode)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-lazius-jode)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-lazius-jode)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-lazius-jode)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület képe

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-lazius-jode)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-lazius-jode)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Vizsgálataink eredménye, ahogy azt a fenti részletek is alátámasztják az, hogy De Jode az általa forrásként használt térkép szerkezetét tökéletesen megtartotta. Az esetenként észlelet eltérések mértéke 2 %-ék alattinak bizonyultak, úgy a területek alakjaiban, mint azok irányaiban.

 

A topográfia tartalom vizsgálata

 

De Jode hűen követte Lazius térképi ábrázolását a domborzat, az erdő, a települések és a vízhálózat jelölésében is.

A Balaton (file név: balaton-lazius-jode) alakja kissé más, mint ahogy Lazius térképén szerepelt, de a vízhálózat átvételében – ahogy az a mellékelt részleteken is jól látható –, az eltérések elhanyagolható jelentőségűek.

 

 

A vízrajz vizsgálatánál a De Jode és Zündt készítette azonos évben és azonos méretaránnyal megjelent térképek között találtunk egy olyan feltűnő különbséget, amely egyértelműen arról árulkodik arról, hogy elsőként melyik mű jelenhetett meg.

 

 

Zündt szintén 1567-ben megjelent térképén Erdőd[435] térségében egy új tó (file név: ecsed-osszehas-jode-zundt) tűnt fel, amely utóbb csak azokon a térképeken fordul elő, amelyek zündti forrással bírtak. Ha Zündt térképét használta volna De Jode, úgy e tó bizonnyal nála is helyet kapott volna.

A középkori Magyarország területén található földrajzi névanyagnak vizsgálata alapján vált egyértelművé, hogy De Jode forrása kizárólag W. Lazius 1556-ban nyomtatásban megjelent műve lehetett, mivel azon megtalálható 1 999 földrajzi névből 1731 (86,59 %) mindkét művön feltűnik.

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

 

De Jode e térképén összesen 1 749 földrajz nevet találhatunk, de közöttük csak 18 olyan van, amely csak e kiadáson fordul elő. Ezek az alábbiak: Arky, Wywar, Wamasfalw, Feg (más jel mellett), Lipdez, Cheui, Atogsanik, Conadiu[m] (más jel mellett), Simigium (más jel mellett) Saluta, Wischdorf, Seger, Chelle[n]berg, stb.

 

Tájnevek

Lazius térképén előfordulókból az alábbiakat tartalmazza: Bergstet, Campvs Maxons, Chronfeld Kelemfewde, Cvmanorvm Campvs, Eisenthor, Vaskapu, Iderorewa, Im Schumat, Im Sigeth, Kenyer Mezew, Nosnerland, Pvstha, Rvtheniae Pars, Schut, Septem pagi Siculorum, Temesivm, Tokez, Transylvania Hedel, olim Dacia mediternea, Weinland, Wurtzland, Transalpina, hung Havasalfewlde olim Dacia alpestris.

 

Domborzati nevek

Lazius térképén előfordulókból az alábbiakat tartalmazza: Branicza, Cresnahurka mons, Farkaz volgy mons, Fogaras mons, Kalota mons, Makra mons, Mons S. Gerardi, Pogan hauaßa mons, Sarkan mons, Scheperg, Schneberg, Verthes mons Schilperg, Zylak mons. Arpatarro mons Almus olim.

 

Víznevek

Lazius térképén előforduló alábbiakat találjuk: Alt flu, Aluta nunc Aluata flu, Aranias flu, Barchza fl., Beghe fl, Borsowa flu, Bozwtha fl., Craßo fl, Echied lacus, Feketekeres fl, Fekyerkerez flu, Fons flu, Genghes fl, Hewaht flu, Istrigy fl. Olim Sargetia, Kochel flu, Labarcz flu, Lacus Balaton, Platsee, Lacvs Peiso, Fevvtevv, Newsidlersee, Lapos flu uel rivulus dominarum, Latorcha flu, Leytha flu, Marchalte flu, Markh fl, Merisoh olim Marasuis, Muer fl. Olim Sauaria, Naghach fl, Ompay, Oriawa flu, Pinka fl. Binca Fl., Rab flu, Ranitz, Rinnia fl, Sarkad lacus, Sauus fluius Saua, Sayo fl., Sebes keres flu, Six flu, Somos flu, Stub fl, Summerpach flu, Talaber flu, Tapolcha riuulus, Tarcza fl, Teltz flu, Temez fl, Teta flu, Thur flu, Tibiscus fl, Tilna fl., Valko flu, Valpo fl, Vngch fl, Wag Flu, Zagwa fl, Zebez fl, Zeuch fl. Feltűnő, hogy a Magyarország területén a Duna neve nem szerepelt.

 

A földrajzi nevek helyesírásának eltérése Lazius és De Jode térképén

(példák)

 

 

Ahogy azt példáink is jól szemléltetik, De Jode több betű használata esetén a saját helyesírási szabályait követte, míg más hibák a földrajzi nevek átvételénél inkább a téves olvasásra és/vagy másolásra utalnak.

A tematikus tartalomból a szőlőtermő területek, az ókori helyek, illetve a bányák „beszélő jeleit” nem vette át, de az aranybányák jelölésére azt a jelet használta, amellyel Lazius ókori helyeket jelölte:’Antiquitates alt Stät’.

De Jode térképén sokkal egyszerűbb jelkulcs (file név: jelkulcs-jode) kapott helyet, ám térképén valójában többet és még mást is használt.

 

 

Elvileg De Jode a településeket megkülönböztette aszerint, hogy hódoltsági területen találhatók, ezek jele félhold, míg János Zsigmond fejedelem országához tartozóké csillag.

A forrástérképként használt Lazius térképhez képest De Jode munkáján már feltűnt egy olyan pontsor, (file név: hatar) amely Miksa[437] magyar király illetve János Zsigmond erdélyi fejedelemhez tartozó részeket, illetve a szultán által elfoglaltak területeket határolta el.

 

 

Egyéb képek, ábrák

 

De Jode térképe középső részén, a Duna-Tisza közén Cegléd és Kecskemét közötti területre idilli életképet rajzolt a térkép tervezője, ahol hajdúk szürke marhát legeltetnek. A hajdúk (file név: hajduk-eletkep) olyan fegyverforgatásban gyakorlott marhapásztorok voltak a 16. és 17. századi Magyarországon, akik fegyverrel őrizték, és védték a reájuk bízott jószágot, de őket katonai szolgálatra is szívesen fogadták fel.

 

 

Címerek

 

A térképet olyan címerek díszítik, amelyek e térséggel kapcsolatosak, mi e helyen külön csak magyar és az erdélyi címerekkel foglalkozunk. Laziustól eltérően De Jode térképén nem szerepelt a Magyar (file név: cimer-magyar-jode) Királyság egyesített címere, helyette az egyes országokét, illetve tartományokét adta meg.

 

 

A nyitott koronás magyar címernek ez az ábrázolás De Jode térképén korainak mondható, leginkább Rudolf [1552–1612] magyar király címerével mutat hasonlóságot, igaz ott a korona a halom tetején, kettős kereszt tövében volt. A címeren szereplő korona új legitimációs szerepet nyert azáltal, de kifejezte a rendi nemzet közös akaratát, az ország ismételt újra egyesítésére.

 

Erdély (file név: cimer-erdely-jode) címerei

 

 

A felső címer felső részén a látható sas tulajdonképpen a legrégibb erdélyi vármegye (Alsó-Fehér) címérével azonos, utóbb pedig Erdély önálló címerben az ott élő magyar nemzetet jelképezte. A székelység szimbólumai, amelyek a későbbi erdélyi címereken már feltűnnek a nap és a hold ezen még nem szerepeltek. Ugyanakkor a szász nemzet hétbástyás (ti. Siebenbürgen = hét vár) beszélő címerének az első nyomát szakirodalom 1590 tette, az alapján, hogy egy 1590-es fejedelmi pecsét már így ábrázolta.[438] E térképen való feltűnésük a szakirodalom korábbi adatát módosítja. Az általánosan elfogadott magyarázat szerint a három kiváltságos erdélyi nemzet, a magyar, a székely és a szász jelképeit egyesíti, így a sas a magyar, a nap és hold a székely, a hét bástya a szász nemzet, a szász székek (Kőhalom, Medgyes, Nagysink, Sebes, Szeben, Szászváros, Szerdahely) szimbóluma.

A térkép jobb alsó részén látható jelenet forrása is izgalmas, mivel több részletében igen hasonlít Zündt által 1566-ban kiadott Magyarországot ábrázoló térképen láthatóra.  Zündt e képpel I. Szulejmán szultán vezette hódító sereget ábrázolta, De Jode térképén látható oszmán (file név: seregek-z-J) sereg sokkal nagyobb, és elhelyezése a térkép díszítését szolgálta.

 

 

Rézlemezről nyomtatták e térképet, ismereteink szerint De Jode nemcsak szerkesztette, de esetenként mappáit maga is metszette.  A térkép díszítése, metszése szép és elegáns, néhány helyen kellett betűhiányt pótolni, illetve vétett a tükörírással (file név: metszes-hibak-jode) De Jode.

 

 

A Vértes-hegység nevének eredete

 

De Jode térképén tűnt fel először az a felírat, amelyben ő a Vértes hegység nevének magyarázatát adta. E magyarázat forrása nagy valószínűséggel, a néhány évvel korábban nyomtatásban is napvilágot látott Johannes de Thwrocz Chronica Hungarorum.[439] Augsburg, 1488, illetve Brünn, 1488. című mű lehetett. Ott az alábbiakat is olvashatjuk:  „A következő évben [1051] pedig a császár[440] a harcosoknak nagy sokaságával ugyancsak emiatt jött Magyarországra a Zala és Zselic folyó forrásvidékén. De élelemmel megrakott hajókat is küldött Magyarországra a Dunán, és ezeknek élére testvérét, Gebhard[441] püspököt állította.  Ennek hallatára András[442] király és Béla herceg a gabonakazlakat és szénaboglyákat tűzzel mind felégették, és arról a vidékről, ahol a császár feltehetően át akar vonulni, a lakosokat összes állataikkal együtt távolra elvitték. És amikor a császár Magyarországra bevonult, és a felégetett vidékekre érkezett, a katonái és lovai számára élelmet nem talált, és azt sem tudta, hol vannak a hajói, s így azokról sem nyerhetett semmiféle segítséget. Átkelvén pedig az erdőkön, a bodajki hegyekhez közeledett, szükséget szenvedett élelemben. [….] A császár tehát a hajóktól várt támogatás reményétől elesve, halálos szükségbe jutott, és vele együtt egész seregét is a lovakkal és teherhordó barmokkal a nyomorúságos éhhalál veszedelme fenyegette. […] Látta a császár, hogy mennyi és milyen veszélybe bonyolódott, követeket küldött András királyhoz és Béla[443] herceghez, és örök és szilár békét kért. […] András király és Béla herceg, mivel inkább a béke hívei, semmint a viszálykodás magvetői akartak lenni, békét kötöttek a császárral. A császár pedig személyes esküvel erősítette meg, hogy mindazt híven teljesíti, amit mondott. Ekkor András király Magyarország királyainak szokásos bőkezűségével küldött a császárnak ötven óriási testű vizát, kétezer tábla szalonnát, ezer óriási bikát, a kenyérből pedig többet, mint amennyit magukkal tudtak vinni, azután juhokat és ökröket, vagyis legelő barmokat, és fölös mennyiségben bort. Az ételek mértéktelen fogyasztása és az italban való tobzódás következtében a németek közül sokan lerészegedve és ittasan elpusztultak. A megmaradottak pedig a magyarok könyörületéből megmenekülve a halál torkából, otthagyták sátraikat, pajzsukat, és minden holmijukat elhányva olyan gyors menetben igyekeztek visszatérni Németországba, hogy még hátra sem néztek. Emiatt azt a helyet, ahonnan a németek oly gyalázatosan, vértjeiket eldobálva elfutottak, mind a mai napig Vértes hegyének nevezik, a németek pedig Schildbergnek hívják azt a helyet. Miután pedig Henrik császár ekkora gyalázattal Magyarországról saját földjére futott, […]”[444] Az idézett eseményekre 1051 szeptemberében és októberében kerülhetett sor. De Jode leírásában tévesen szerepelt magyar királyként I. Béla [1016–1063], rövid uralkodása idején[445] pedig már III. Henrik [1017–1056] nem volt az élők sorában.

Hadi események

 

Tabula Hungari[a]e-ről átvett, illetve korábban történtek

De Jode és Zündt térképein a nem a térképek megjelenés idején történt magyarországi eseményről az alábbi azonos tartalmakat találtuk.

 

Nándorfehérvár (Belgrád) várának eleste mindkét térkép szerint 1520-ban történt, pedig a várat a I. Szulejmán vezette oszmán sereg 1521. augusztus 29-én foglalta el. Utóbb ez a téves adat a tovább vándorolt, minden olyan térképen megtalálható lett, amelyek De Jode vagy Zündt térképe alapján készültek.

 

Az 1541-es év eseménye

A térképeken Buda elfoglalása (augusztus 29) szerepelt, ami a maga idején azért volt szenzáció, mivel I. Szulejmán vezette oszmán sereg egyetlen ágyúlövés nélkül csellel foglalta el a középkori Magyar Királyság fővárosát. Így 1541 szeptemberében kezdődhetett meg az első magyarországi vilajet, a budai megszervezése.

 

1543. április 23-án Drinápolyból I. Szulejmán ismét további magyarországi hódításra indult.[446]

 

Valpó, 1543. június 22.

A felvonuló fősereg biztonsága érdekében előbb a szlavóniai Valpót kívánták elfoglalni. Ennek érdekében Ulema[447] [15..–15..] boszniai pasa 1543 áprilisában elfoglalta a Valpó körüli várakat, így Athynát (Voćin), Fehérkőt (Bijela Stijena) és Raholcát (Orahovica) is. A valpói várnál Ahmed [15.. –15..] ruméliai pasa és Murát [15..–15..]  pozsegai bég jelent meg, ők kezdték el a vár körülzárását, majd az ostromát is. A vár parancsnoka Árky Mihály (vagy Vas Mihály) [15..–1543] volt, aki társaival együtt több mint két hónapig védte eredményesen a várat, ezzel meghiúsította a török császári seregének a gyors előre haladását. Az ostromlott vár védői kívülről segítséget nem kaptak, majd a vár falai alá megérkezett a szultán vezette főhad is. A vár falai a folyamatos ostromnak már ellenállni nem tudtak végül 1543. június 22-én Valpó elesett.[448]

 

Pécs, 1543. június 29.

Pécs megmaradt magyar lakossága a török-tatár lovas hadak közeledtének hírére június 29-én önként megnyitott a város és a vár kapuit. Murát pozsegai és Kászim mohácsi szandzsákbégek 3.000 tatár lovassal érkeztek a vár megszállására. A kortársak elítélték a pécsi várőrség gyávaságát, ám az is kétségtelen tény volt, hogy a vár alkalmatlan helyen épült, falai ostromnak ellenállni nem tudtak. Így a vár nem volt védhető, tettük érthető, az ostrom előtt még elég sok kincset sikerült püspökségből biztonságos helyre elmenekíteniük. „Igaz ugyan – írta Verancsics püspök –, hogy a város falai igen rongált állapotban sínylődtek és a régiségtől több helyen már összeomlottak, s a várat pedig a közel fekvő és magas hegy (ti. a Mecsek) felől megvédeni nem lehetett.”[449]

 

Esztergom, 1543. augusztus 10.

A szultáni hajóhad július 29-én érkezett meg a Dunán Esztergomhoz, a hajóhad védelmét Ibrahim pasa vezette sereg látta le. A vár ostroma július 31-én kezdődött folyamatos ágyúzással, amellyel a falakat sikerrel rombolták. Esztergom védői reménytelen helyzetbe kerülve augusztus 10-én szabad elvonulás fejében a várat feladták. A vár elfoglalói az elgyötört védőkkel a holtesteket eltakarítatták. Istvánffy Miklós[450] leírása szerint „… miután fegyvereiktől, ruháiktól és pénzüktől megfosztották őket, félholtan, meztelenül hajókra rakták s átszállították a túlsó partra. Lassú menetben a Zsitva felé vonultak, innen pedig szekéren Pozsonyba érkeztek. Ott Liscant (Lascano) és Salamancát, velük együtt Nardo Eleket, Matricát és más parancsnokokat, árulással vádolták, s Ferdinánd parancsára gróf Salm Miklós börtönbe vetette őket, hogy a hadbíróság vizsgálatot tartva,[…]”[451]

 

Székesfehérvár, 1543. szeptember 3.

I. Szulejmán értesült arról, hogy I. Ferdinánd magyar király Székesfehérvár védelmére csapatokat küldött, így a vár védőinek létszáma körülbelül 5 ezer főre emelkedett. A vár az ostromnak tovább ellenállni nem tudott, mivel védők létszáma már a tizedére apadt. A védők a várat a szabad elvonulás fejében szeptember 3-án feladták. A vár feladása után a pasák Székesfehérvár lakóit egyenként kivezették, és a kezükbe adták a szultán kegyelmét biztosító cédulát. A várat védő olasz és német katonák pedig poggyászaikkal hagyhatták el a várat. Ugyanakkor a vár elfoglalását követő harmadik vagy negyedik napon a szultán maga elé rendelte a táborba a város számos gazdag polgárát és vezetőjét, „kegyetlenül lemészárolták őket. Javaikat, házaikat és földjeiket a közösség (azaz a szultáni állam) tulajdonába vették, illetve a Székesfehérvárott őrségül hagyott lovasoknak – a szpáhiknak kiosztották.” [452]

Az ország középső területeinek megszállása miatt az egykor egységes ország három részre szakítása már nemcsak fenyegető rém volt, hanem sajnálatos ténnyé lett. Az 1543-as oszmán hódítások nyomán a budai vilajet végre minden irányból védett lett, és ott egy olyan katonai bázist és logisztikai központot tudtak létrehozni, számukra e frissen meghódított térségben, amely akár ugródeszkaként is szolgálhatott a később Bécs ostromához, vagy a Német-római Birodalom ellen induló hódítandó hadjáratokhoz. Azt vélelmezzük, hogy a fenti adatokat De Jode és Zündt egy olyan közös térképi forrásból meríthette, amely mára már eltűnt.

 

Az 1543-as év néhány kevéssé ismert történése, amelyről a térképek nem emlékeztek meg:

-          Augusztus 14. Vizi ütközet az Esztergom felöl felvonuló török flotta előőrsével Komárom alatt.

-          Augusztus 15. Emin tatár „szultán” csapatai portyára indulna Győr felé.

-          Augustus 16. és 17. Ismét vízi ütközet Komárom alatt.

-          Augusztus 18. Tata várát a török lerombolja.

-          Augusztus 20. Székesfehérvár ostromának kezdete.

-          Szeptember 3. Székesfehérvár elfoglalása.

-          Szeptember 5.? Uléma bég a török-tatár hadakkal Győr féle indult rabolni.

-          Szeptember 7. ? Esztergomi törökök Léva környéki rabló hadjárata.

-          Szeptember 12. Uléma bég Pápa alá érkezik, bár a várban lévő katonaság egy része elmenekül, de Martonfalvy Imre deák a várat sikeresen megvédte.

-          Szeptember 15. Több magyar úr egyesült bandériuma Somlónál utolérte és szétvert a Kemenesaljáról visszavonuló tatárokat.[453]

 

Az 1543-as év hódításai még inkább nyilvánvalóvá tették a tőlünk nyugatra élők számára azt a tényt, hogy területeiket legbiztonságosabban úgy védhetik meg, ha a háborút határaikon kívül Magyarország területén tudják tartani, ám ennek az ára az, hogy katonai kiadások költségeihez hozzá kell járulniuk.

 

1566. év hadi eseményei

 

Gyula ostroma, július 21.

Gyula[454] várát Pertev pasa a második vezér vezette sereg vette ostrom alá. A sereg áprilisában indult Konstantinápolyból. A vár védelmét a korábban az oszmán hódítóktól a Szigetvárat eredményesen védő Kerecsényi László[455] várkapitány irányította.

Kerecsényi 1561. március 21-én Nádasdy Tamáshoz[456] az alábbi részletet is tartalmazó levelet küldte: „Az én állapotomról egyebet nem írhatok N., hanem oly pusztába szállotta mint ha mezőn volnék, még egy részre ha tiszta mezőn volnék és népem volna, inkáb biznám hozája, ezt pedig oly igen nehéz megépiteni, hogy kinyebb volna akarhon mezében újonnan várat csinálni, mert ezt soha jó módon kilenben meg nem csinálhatják, hanem ha az árokját beteltik és azon menne el az fala, és az kivel más árkot ásnának, ki szántalan munkával Látja az Úr Isten, hogy rettenetes csak hozája es kezdenem etc.”

Míg a vár kapitánya Nádasdyt az 1561. október 12-én küldött levélben az alábbiakról tájékoztatta: „Innen N. egyebet gonosznál semmit nem irhatok, mert vagyon fél esztendeje, hogy mind irton irok Császár ő. f., hogy az terek azt elvégezte tanácsokban, hogy ha erejek leszen megszálják Gyulát, ha nem leszen azra erejek, hogy kastélt csinálnak, de soha nem akarák hinni, hanem még meg csufolának, mondvám, hogy sok hiteim vadnak, de ők az jobban tudnák, ha az ugy volna etc.  […] Hogy az nem lehetne, im most az mint nekem az én kémem megirta, szintén ugy lőn, az terek felgyüle és im két kastélyt csinálának, egyiket Temerként, az immár kész, másikat Csongrádon, az es ez hétben kész leszen, ugy értem, hogy még egy harmadikat akarnak csinálni, de még nem tudom hon. […] Im azért alattunk rá gondoltunk és az k. Úr Isten ugy atta, hogy két terek vár ége el, az egyik Csanád másik Arad, kibe mindenikben bég lakik, hiszen az k. Úr Isten, hogy ez hétben harmadik es el ég. Ezek mind kezünkben lehettek volna practika által, de o fsge mindenha az írja, hogy sub gravis indignationis pena megtarcsuk az frigyet és semmibe nekik ne vétsünk et.” [457]  

Az 1566-os ostrom során a védők helyzete annak ellenére vált rövid időn belül reménytelenné, hogy e vár korszerűsítési munkálataira végül sor került. A nagy létszámú, és jól felszerelt ostromlókkal szemben a védőknek nem volt esélyük. A vár kapitánya szabad elvonulás ellenében az addig hősiesen védett várat, a felmentős sereg érkezésének elmaradása miatt szeptember 2-án feladta. Az ostromlók szavukat részben betartották, a várkapitányt elfogták, őt előbb a szigetvári táborba, majd utóbb Belgrádba hurcolták, ahol 1567-ben kivégezték. A kivégzés oka az lehetett, hogy ő korábban a hódítókkal szemben Szigetvárat és annak tágabb környezetét sikeresen oltalmazta. Gyula várának oszmán kézre kerülésével Pertev pasa elfoglalta Jenő (Borosjenő), valamint Világos várakat, illetve azok tágabb környezetét is.

A gyulai várvédők hősiességét a 16. századi magyar költészet egyik kiemelkedő alkotásának számító Cantio militibus pulcha (Szép ének a katonákról) című vers feltehetően gyulai szerzője is megénekelte.

Emlékezzünk az királyi végházrul

Körös menti az Vég-Gyula várárul

Vég-Gyulában Gyula vitézekről.

 

Eszvegyültek az gyulai vitézek,

Megszámlálok egynehány vitézeket

Egyik vitéz az jó legény Beke Pál,

 

A második vitéz Hegedüs János,

Az harmadik jó Balázsdeák Márton,

Pribék Mihály, Imre Márton, Nagy Mihály

…

 

Hat hónapja hópénzünket nem láttuk

Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk

Lovainkat zabszalmával hizlaljuk.

 

Ha akarjátok édes társim, vitézek,

Mind fejenként kapitánra mi menjünk,

Hópénzünket tüle szépen kérjük.

 

Ha nem adja hópénzünket minekünk,

Mind fejenként kapitánra ökleljünk.

Mert lovastul az fát meg nem ehetjük.[458]

 

Szigetvár ostroma augusztus 6.[459]

Az ostromot I. Szulejmán szultán irányította, az oszmán sereg gyorsabb eljutatása érdekében Eszék[460] térségében a szultán hidak építését rendelte el, hogy a szeszélyes vízjárású Dráván, illetve annak környezetében lévő mocsáron a csapatai biztonsággal és gyorsan tudjanak átkelni. 1566-ban Hamza bég irányításával eredetileg két híd épült, az egyik közvetlenül Eszéknél, a másik pedig attól valamennyivel nyugatabbra. (Vélhetően ez utóbbi nevét őrizték meg a 17. század végén Visscher, illetve De Wit szerkesztette királyi Magyarországot ábrázoló térképek ’Alt Eseck” néven.) De az sem kizárt, hogy ez az átkelő a következő alkalmas hely Turanovácnál[461] lehetett, és csak téves azonosítás miatt kapta az ’Ó-Eszék’ nevet. Bár az időjárási körülmények nem voltak kedvezőek, a hajóhidak végül 17 nap alatt elkészültek. A korabeli török tudósításokban a hidak építése kapcsán az alábbiakra bukkantunk: „Azután tovább menvén, parancs adatott, hogy Öszek nevű erős váron felül, a Dirava folyón túl lévő mocsarakon és tavakon keresztül is építsenek a tejúthoz hasonló hidat a Baranavár nevű erős várig. Ott is csináltak tehát rövid idő alatt 10.000 rőfnél hosszabb hidat. A kik látták, azt mondták, hogy az említett híd olyan hosszú volt, a mekkora a padisahnak egy-egy napi útja szokott lenni.”[462] (E hidat égette fel 1664. február 1-én szigetvári hős dédunokája gróf Zrínyi Miklós.)

1566-os Magyarország ellen indított új szulejmáni hadjárat félelemmel töltötte el az európaiakat is. Még a harcoktól távol lévők – ahogy az alábbi példák is igazolják – is részt vállaltak a hódítók elleni védekezésben. Matthew Parker[463] [1504–1575], aki 1559-től Canterbury érseke is volt, 1566 őszén felszólítást intézett híveihez azért, hogy heti három alkalommal közösen imádkozzanak a török által megtámadott Magyarországért. E kis füzetének címe „A Fourme to be used in Common prayer, every Sunday, Wednesday, and Friday, through the whole Realme: To excite and stirre all godly people to pray unto God for the preservation of those Christians and their Countreys, that are nowe invaded by the Türke in Hungary or elswhere”[464] volt. Bevezetőjében Parker híveit még az alábbiakról is tájékoztatta: „A török [...] akit a gonosz szándék és a bosszúvágy ösztökél, most szárazföldön behatolt a Magyar Királyságba (amelyik hosszú időn át az egész kereszténység igen erős várfala és védelme volt), sokkal szörnyűbb módon és iszonyúbban, nagyobb sereggel és erőszakkal, mint akár tavaly, akár bármikor korábban az ember emlékezetében. Mivel a mi országunk, amely távol esik tőlük, nem képes segíteni nekik időben emberrel, nyújtsunk legalább szellemi segítséget, azaz őszinte, szívből jövő és buzgó imádsággal forduljunk értük a hatalmas Istenhez, hogy adjon erőt a Császár őexcellenciájának. […] És ha a hitetlenek, akik már most is uralják ennek az igen jóravaló és erős királyságnak a nagyobbik részét, felül tudnának kerekedni az egész országon (amit ne adjon Isten), az egész maradék kereszténység szinte meztelen marad, nyitott az előbb említett vad és igen kegyetlen ellenség, a török beütései és hadjáratai előtt, az egész kereszténység legszörnyűbb veszélyére. […] „Adj szolgádnak, a Császárnak és a vele együtt összegyűlt keresztény seregnek elég erőt és bátorságot, hogy mi és ők, akik boldogan nevezik magukat kereszténynek, kinn békében és bensőjükben hangos dicsérettel illethessük és dicsőíthessük szent neved mindörökké.”[465]

I. Erzsébet [1533–1603] angol királynő néhány katonatisztjének engedélyt adott arra, hogy csatlakozzanak II. Miksa [1527–1576] német-római császárnak a török ellen tervezett hadjáratához. Ezért a Győr térségében álló nemzetközi hadseregben több angol tiszt is tartózkodott, akik végül a fegyverszünet megkötése miatt a háborúban részt venni mégsem tudtak.

Szigetvár elestéről Pietro Bizzarri[466] [1525–1586] itáliai történész és kém[467]szeptember 15-én küldött levelében tájékoztatta Lord William Cecilt[468] [1520–1598], aki a kancellária (Secretary of State)[469] vezetője volt.

1566-os év keresztények vezette győztes várvívásokról sem De Jode, sem Zündt térképe nem adott hírt, pedig például Palota (Várpalota) várát június 14-én Arszlán budai beglerbég ostromolta, ám Thury György megvédte, illetve a külső segítség is időben érkezett. Gróf Eckhard Salm [15..–157.] generális és győri várkapitány által vezetett csapatok. Visszafoglalták Veszprém (június 30-án) Tata (július 5-én), Vitány, Gesztes, Csókakő, Zsámbék várait.

 

Kiadástörténeti áttekintés

E térképet a kor gyakorlat szerint maga a készítő forgalmazta, ezért a térképén megadta azt a pontos címet, ahol e mű megvásárolható volt. De Jode üzlete Antwerpenben, a ’Bursa noua’ épületében volt.

A Schelde torkolatában lévő Antwerpen a 16. században élte aranykorát, jelentős kikötővel, sok-sok külföldi kereskedővel. A város a holland Észak-Brabant részeként Brugge (Bruges) hanyatlása miatt gyorsan vált európai fontosságú kereskedelmi központtá, ahol a börzén cseréltek gazdák ritka fűszerek éppen úgy, mint a Dél-Amerikából érkezett ezüst, vagy textil is. A kereskedelem miatt utóbb Antwerpen jelentős bankközponttá is vált. A város életében az első drámai változást a reformáció vallásháborúi okozták, 1576. november 4-én spanyol katonák kifosztották a várost, sok ember megöltek, a város egy része a tűz martaléka lett. Ezt a történelem „spanyol őrjöngés” (Furia Española) néven tartja számon.

Összefoglalva megállapíthatjuk azt, hogy De Jode Zündtől függetlenül dolgozott, nem ismerte, és nem használta annak térképét. A De Jode és Zündt térképein feltűnő közös korábbi történelmi események bemutatása pedig akár olyan térképi forrást is jelezhet, amelyből ma már példányt nem ismerünk.

 

De Jode térképe felhasználásával készült változat

 

Mattias Quad

 

1596-ban látott napvilágot Mattias Quad térképe, amelynek címe:

Celeberrimi (file név: 1596-quad) tractus Danubiani pars praecipua ab Austrie Vienna Constantinopolim usque se protendens Ungariam Transilvaniamq. complectens. Matthia Quado coelatore Coloniae excudit Petrus Overrade in platea 16 aedium 1596.[470]

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[471]

Pécs (file név: 1.helmert-jode-quad) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-jode-quad)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-jode-quad)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-jode-quad)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-jode-quad)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-jode-quad)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-jode-quad)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-jode-quad)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A vizsgálataink alapján azt állapíthattuk meg, hogy a másolásnál a térkép méretaránya, a települések egymáshoz való viszonya lényegében nem módosult, a forrásától való eltérés mértéke egyetlen részletnél sem haladta meg a 1%-ot. Véleményünk szerint e méretváltozásban szerepe lehetett a nyomtatási technológiának is, ugyanis a rézlemezről történő nyomtatásnál, a megnevesített papír a vastagságától függően a visszaszáradása során különböző mértékű alakváltozáson ment át.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

A térkép földrajzi névanyagának a feldolgozása során is igazolódott az, hogy De Jode 1567-ben megjelent, és Quad munkája között szoros a kapcsolat.

 

A Balaton (file név: balaton-osszehasonlit-jode-quad) és környéke

 

 

Temesvár (file név: temeskoz-osszehasonlit-jode-quad) és tágabb környezete

 

Quad térképének földrajzi névanyaga 92 %-ka azonos Jode térképén találhatóval, csak a földrajzi nevek 8 %-a bizonyult újnak, ahogy az mellékelt képek alapján is megállapítható.

 

A településnevek írásának változásai

 

 

Vértes (file név: vertes- jode-quad) hegység elnevezésének magyarázata

 

 

Jelkulcs (file név: jelkulcsok)

 

Ahogy az a fenti kép alapján is megállapítható –, Quad mappáján részletesebb jelkulcs került elhelyezésre.

 

Címerek

 

Magyarország

Magyarország (file név: magyarcimer-quad) címere nyitott koronával, a címer színeiről betűk adtak tájékoztatást. Ezek szerint a g betűvel jelölt sávok (=gelb) sárga, a gr betűvel jelölt hármas halom (=grün) zöld, míg a kettős kereszt r betűvel (=rot), piros színűek.

 

 

Erdély (file név: erdelycimer-quad) címere

 

 

Az erdélyi szászok (file név: szazsokcimere-quad) címere

 

 

A térkép alsó szegélyét a korabeli eseményekben jelentős szerepet játszó személyek, (file név: uralkodok-quad) Rudolf [1552–1612] magyar király[474] és német-római császár, Báthory Zsigmond [1572–1613] erdélyi fejedelem[475], és II. Mehmed[476] [1566–1603] oszmán szultán portréi díszítik.

 

 

Hadi események

 

Azokat a Magyarországi hadi eseményeket, amelyek már De Jode térképén is szerepeltek, és megtalálhatók Quad munkáján is, e helyen nem ismételjük meg.

 

A korábban történt események

 

(Kis)-Nikápoly, (file név: kisnikapoly-quad) 1394 [1395!]

Az oszmán hódítókkal kapcsolatos hadi események közül Quadnál ez az esemény egy mezei ütközet képével tűnt fel.

 

 

Thuróczy krónikájában 1395 júliusa és augusztusa között történtekről alábbiakat is olvashatjuk: „Ezek után Zsigmond király, kormányzásának hatodik évében, a havasokon túli népek ellen háborút indított. Ez a nép, hogy megvédje önmagát, nem elégedett meg a saját haderejével, hanem egy erős török sereget is zsoldjába fogadott. A királyi csapatok a havasokon átkelvén, leereszkedtek ennek az országnak sík vidékeire, a két ellenség felállította hadsorait, és összecsapott hadi zászlóik alatt, és már-már kézi kezdett; se a törökök és az oláhok megrémültek a király serege ragyogó fegyverzetének fényétől és a biztos futásra bízták magukat. A király hadserege pedig üldözte őket, amíg csak tudta. […] Zsigmond király tehát megfutamította a vele szembeszálló csapatokat, és Kis-Nikápoly[477] várát vette körül erős ostromzárral. A törökök és az oláhok együtt védelmezték, és a falak közül gyakran kitörve nem kis kavarodást keltettek a király seregében. A király azonban hadigépeket hozatott oda, a várat nagyrészt rommá tette, és ostrommal bevette. Védőiket részint megölte, részint foglyul ejtette, és a várat magyar őrségre bízta.”[478]

 

A térkép megjelenésének idején történt esemény

 

A magyarországi eseményekről képpel és évszámmal, csak az 1595. október 25-i nagy reményekre okot adó gyurgyevói (file név:1595-gyurgyu) győzelem kapott helyet.

 

 

Szinán pasa Bukarest alól október 20-án Gyurgyevó irányában folytatta visszavonulását, hogy a Dunán átkelljen. A források nem mindenben egybehangzó adatai szerint a gyurgyevói összecsapás október 25-én vette kezdetét. Úgy tűnik egyik fél sem erőltette a döntő csatát. Szinán pasa megkezdte a visszavonulást a folyam jobb partjára az ott épített Duna-hídon, az egyesült erdélyi sereg pedig nem tett meg mindent annak érdekében, hogy azt megakadályozza. Az egyesült csapatok tulajdonképpen csak akkor támadták meg a törököt, amikor Szinán seregének a nagyobb része már átkelt a Dunán. Báthory Zsigmond fejedelem Havasalföldet meghódította s Szinán nagyvezír kettészakadt és a Duna északi partján hagyott kisebb seregét október 28-án szétverte, majd bevette a gyurgyevói várat, amelyet lerombolt. A székely puskás gyalogosok ezúttal is elsőként mászták meg a falakat és véres közelharcban törték meg a védők ellenállását. A vár lerombolására azért volt szükség, mert nyilvánvaló volt, hogy egy újabb támadás esetén a Duna vonalát a török főerők ellen védeni nem tudják. Ekkor az átkelő török utóvéd ellen fordultak.

Meglepő, de Quad térképe más fontos, és sikeres 1595-ös eseményről nem tett említést, így például mappáján Esztergom még török kézen volt, pedig 1595. szeptember 3-án felszabadult, stb. ugyanakkor Győr, amely 1594. szeptember 29-én került török kézre, már félhold jelet kapott.  A hiányok alapján az vélelmezzük, hogy Quad e térképének szerkesztését talán már 1594 első félévében lezárhatta, és az új hadi eseményekkel pedig térképét lényegében nem bővítette.          

 

További közreműködő: Peter Overradt

 

 

Lazius térképe alapján, és más nem azonosítható forrás[ok] felhasználásával készült ’B’ változat

 

 

Matthias Zündt

 

Zündt Magyarországot és környezetét ábrázoló nagy térképe 1567-ben Nürnbergben jelent meg, latin és német nyelvű címváltozattal:

Nova (file név: 1567-Zundt) totius Ungariae descriptio accurata et diligens desumpta ex pluribus aliorum editis cosmographicis et typis aeris incisa a Matthia Cynthio Norimbergensi anno a Christo nato MDLXVII / Ein Neüwe warhafftige beschreibůng Des ganzen Ungerlandts mit Sůnderem fleÿss aůss Anderen Lanthaffeln Zů samen gebracht vnd in druck verferttigen durch Mathias Zündten Zu Nörmberg. Im Jar nach Christi gebůrg 1567. (Kereten kívüli cím): Neüwe und Gründtliche beschreibünge Des Ganczen Künigreichs Unngern mit den Anstollssenden Länden[479]

 

A topográfia tartalom és a földrajzi nevek feldolgozása alapján Zündt forrása is könnyen azonosítható volt, ő is elsősorban Wolfgang Lazius térképét használta.

 

Vajon térképén az általa forrásként mű szerkezete változott-e?

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[480]

Pécs (file név: 1.helmert-lazius-zundt) – Szeged – Vác – Győr településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Titel (file név: 2.helmert-lazius-zundt) – Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-lazius-zundt) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-lazius-zundt) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-lazius-zundt) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-lazius-zundt) – Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-lazius-zundt) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-lazius-zundt) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

E vizsgálataink eredménye alapján megállapíthatjuk azt, hogy Zündt Lazius a térképének szerkezetét nagy pontossággal megőrizte, miközben azt kb. 35 %-kal lekicsinyítette, és átrajzolta. A részletek alakjaiban és irányaiban az eltérés mértéke végig 2 % alatt maradt.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Erdőd[481] (file név: ecsedek-lazius-zundt) térségébe egy új tó szerepelt.

 

 

E tó szinte minden olyan térképen feltűnik, amelynek forrása valamely zündti alappal bíró térkép volt.

 

Győr (file név: Gyorireszlet-lazius-zundt) és tágabb környezete

 

 

A folyóhálózat átvételénél, illetve a domborzat ábrázolásánál is – ahogy az a mellékelt kép alapján is látható –, Zündtnél egyedi vonások tűntek fel.

 

A Balaton (file név: balaton) és tágabb környezete

 

A Balaton alakja, bár eltér a forrásától, de a környezetében a települések elhelyezése ugyan olyan, mint Laziusnál, de például Tapolca neve vélhetően sietség, vagy a figyelmetlenség okán nem szerepel, miközben településjele megtalálható.

 

A Sarkadi-tó (file név: sarkadito-lazius-zündt) és környezete

 

 

A Sarkadi-tó topográfiai környezetének ábrázolásában is eltérést találhatunk.

                       

Más térképi forrás használatára utaló tartalom

 

Határjelölés (file név: hatar-valvassore-Zündt)

Jelen ismereteink szerint a Tabula Hungari[a]e 1528-as kiadásán először feltűnő pontsort elsőként Zündt emelte át térképére, ez korábban csak a Tabula Hungari[a]e kiadásokon volt látható. E jellel az 1528-as kiadás közreadója azt kívánta láttatni, hogy az 1526. augusztus végén Budára érkező oszmán hódítók a visszavonulásuk előtt Magyarországból még mekkora területet „nyargaltak be”. Ez a pontsor – ahogy az a mellékelt képen is látható –, Valvassore 1553-as kiadásával látszik azonosnak, az 1566-os Zsámboky példányokon folyamatos, hanem szakaszos. 

 

 

Tájolás (file név: iranyjelzo)

 

 

Zündt térképe olyan tájolást kapott, amely szintén csak a Tabula Hungari[a]e kiadásokra igaz.

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

 

Településnevek

 

Zündt térképén 1 589 olyan földrajz nevet találhatunk, amely az általa forrásul használt művön is megtalálható volt, tehát Lazius térképén szereplők nevek 79,4 %-a e művön is felfedezhető. 71 olyan földrajzi nevet is azonosítottunk, amelyek sem Lazius, sem kortárs De Jode térképén nem szerepeltek, azaz ezekkel bővítette Zündt az általa szerkesztett mappát, de e nevek forrását nem tudtuk felderíteni.

Ilyenek például az alábbiak is:

Barocz, Farznoz, Kecz, Muran, Pilsen, Teywa, Czege, Haza, Drezet, Streda, Waska, Winthbl., Důrcz[482] land, Kysgůlt, Gug, Gütor, Karazo, Mezew, Kyrth, Zgiakh, Benitzhodz, Reywa, Maren ?, Vyfal, Yylak, Oczlan, Padon, Papolt, Posonia, Magdaberg, Rewystie, Bürglos, Scherta, Tbil ?, Scharnta, Salatna, Lůdaz, Waran, Bezermen, Vÿa, Setzÿ, Perlek, Wyfalw, Waraschien, Zoůac, Ezechÿen, Bodrogh flů, Wernek, Weyskirch, Zendi, stb.

Ha, bárki helyismeret hiányában arra vállalkozik, hogy eltérő méretarányú térképekről kíván adatokat átvenni, akkor bizony hibák keletkezhetnek. Szerintünk ez lehet a magyarázat arra, hogy miért van jóval több nem azonosítható település Zündt térképén, mint például De Jode hasonló méretarányú, és csak egy fő forrással rendelkező térképén. Például Bátorkeszi környezetében található ’Muran’, amely akár Murány várával vagy Murányváraljával is azonos lehetne, de akkor az, topográfiailag igen rossz helyre került. Tapasztalataink szerint hasonló okokkal magyarázható az is, hogy Zündt térképén miért találunk egy-egy településnevet egymás közelében többször megírva. Például Offenbůrg (Aranyosbánya), Vnderorowa (Árvaváralja), Blasend (Balázsfalva), Newsol (Besztercebánya), stb.

De még nehezebb dolgunk van akkor, ha Zündt térképe alapján, a több helyen is megírt ’Vywar’ mögött megbújó különböző várat szeretnénk azonosítani.

Lazius térképének Magyarországra eső részén 307 táj-, domborzati-, víznevet, illetve igazgatási elnevezéseket, illetve azok névváltozatait találtuk meg. Közülük Zündt térképén 131 fordul elő, azaz 41,6 %-át vette át.

 

Tájnevek

 

Lazius térképén előforduló 40 névből csak 23 név, illetve névváltozata található meg Zündt e munkáján.

Ezek az alábbiak: Altland, Campvs Maxons loca deserta, Cronfeld, Eӱsenthor, Haczak Vallis, Im Sigeth, Im Symich,  Insůla Vizze, Konӱer Mezew, Konyer mezero, Metůbaris insůla, Pars Mvldauiae, Die gross Molda, Perstet, Půstha, Rabakez, Schüt, Segestica insula, Septem pagi Sicůl., Transalpina Hungariae Havasalfewlde Olim Dacia alpestris , Wurczland Barczasag. Közülük Konyer mezero név forrása Tabula Hungari[a]e valamely kiadása lehetett.

 

Domborzati nevek

 

Lazius térképén előforduló 25 névből csak 19 név tűnik szemünk elé. Ezek az alábbiak Bůczesi, Cresnahurka Mons, Czernest, Der Můnich, Der ůater, Důrcz land, Fogaras mons, Halgaz Mons, Hargӱta mons Moldaůiam, Kalotta mons, Makya Mo, Mezewz Mons, Mons S. Gerardi, Pogan hauassa me, Sarkan Mo, Schiltperge Verthes M, Schneberg, Wůrczgrůnd, Arpataro Mo: Almůs olim. Közöttük egy olyan van, amely sem Lazius, sem Jode művén nem szerepel, ez Důrcz land. Valószínűleg azon a laziusi térképén még szerepeletett, amely alapján Zündt dolgozott.

 

Víznevek

Lazius térképén előforduló 110 víznévből 52 név, illetve annak változata található meg.

Ezek az alábbiak: Aranyas flů, Barchza flů, Begh flů, Biczki flů, Bodroch flů, Bozwtha fl. Crasso flů, Danvbius flu, Drauus flu  Trab , Feketekeres flů,  Fekyerkerez flů,  Fontes Tibisci, Gran flu, Gross Kockel flů, Gůncz flů, Hewath fl., klein kochl flů, Krůpa flů, Lacus Balaton, Lapůs flů Vel Riůůlq dominaru[m], Leӱtta flůůs, Maracz Flv, Maromorůsiůs flů, Marth fl.,Neysidler see, Opaӱ flu, Pinka flů Binca flů, Rabnitz flů, Rechnicz flů., Sarwicz flů, Sebes keres flu, Sebos fl. Stůba fl., Sůmmerpach fl., Talaber flu, Temes flů, Teӱa fl, Thůr fl, Tstrӱgӱ flů olim Sargetia, Tyssa flů, Valpo flů, Vngch fl, Wag flu, Ypol fl., Zagywa flu, Zarkad Lacůs, Zebӱn flů, Zeroch fl., Stob flu.

A fenti nevek közül Bodroch flů, Gross Kockel flů, klein kochl flů csak Zündt térképén tűnnek fel. E nevek felbukkanása egyben megerősítik azon feltevésünket, hogy Zündt más névtartalmú laziusi mű alapján dolgozott, mint amilyet ma ismerünk.

 

Egyéb megnevezések

Karaӱna inferior.

 

Katonák, és az utazók számára is fontos információk

Révek

Proczlo Trai, Dobachaz Trai.

Utak

Lazius térképén 5 út megnevezése szerepelt, míg Zündt térképén abból csak négyet vett át, ezek az alábbiak: Kůnigstrasz Kyrallůta, Primůs ingressůs in Transӱlůan, Terciůs ingressůs. (A fenti elnevezések feltűnései jó „markerek” a különböző kiadások közötti kapcsolatok nyomozásában.)

 

Igazgatási nevek, egyéb megnevezések, és feliratok

Zündt e térképén, ahogy az mellékelt példák alapján is megállapítható, csak teljes megyenevek szerepelnek. Például Co Torantalien,  Co: Moramarůsi, Com Bathien, Com Masůneu, Com Pesthien., stb. (E kérdést azért vizsgáltuk kevéssé, mivel ezek adatok más forrásokból is megismerhetők voltak.)

 

A földrajzi nevek megírása Zündt térképén

(példák)

 

 

Zündt térképén először feltűnő új helynevek és/vagy névváltozatok[483]:

5 Kyrchen (Pécs, névváltozat), Abostag (Apostag), Barocz, (?) Bellgradům (Belgrád, névváltozat), Bissonta (Csokonyavisonta), Bůtozin (Alsópozsás, más helyen), Bÿhar (Bihar), Czabrack (?) Důr (Mezőtúr, más helyen), Erdeyd (Nagyecsed), Ezechÿen (Eszék, névváltozat), Farznoz (?), Gug (?), Güber (?), Kekel (Tököl), Kÿsmaria (Kismarja), Mezew (Karácsonymező), Mugacie (Mohács, névváltozat) Posonia (Pozsony, névváltozat), Rehetsee (Köpcsény), stb.

 

Jelkulcs (file név: jelkulcs-lazius-zundt)

Lazius jelkulcsából elhagyta a települések minősítésére, valamint az ókori helyekre utalókat. Ugyanakkor bővítette, feltüntette azon térségeket, ahol a szürke marha tenyésztése vált a gazdálkodás alapjává, valamint jelezte, a települések hova tartozását. A megszállás alattiakat félhold, a János Zsigmond fejedelem által birtokolt tartozó területek településeit e térképen is csillag, míg Miksa király alatti területen lévő településeket kereszt jelezte.

 

A korábban földművelést folytató térségek kényszerűségből váltottak állattartásra, Zündt így jelezte azokat a pusztává lett területeket, ahol a szürke marha tartása vált a jellemzővé.

Az állatokat lábon hajtották külföldre, ezeket az utakat marhahajtó útnak (viae bovariae) is nevezték. Elsősorban a Duna-Tisza közén, illetve a Tiszántúl ritkán lakott térségei váltak a szürke marha tenyésztés központjaivá a Mohács utáni Magyarországon. Ezzel párhuzamosan kialakult egy új társadalmi réteg, a hajdúké, akik fegyverrel őrizték, és ha kellett meg is védték a jószágot. A marhakereskedelem mindkét félnek kedvező volt, és mentes volt a földesúri szolgálattól is. Az évek során gazdag tőzsércsaládok jöttek létre, és lettek egy-egy mezőváros vezetői a 16. és 17. században a Duna-Tisza közén

 

Hadi események

A De Jode térképén is megtalálható, és már bemutatott eseményeket e helyen nem ismételjük meg, kizárólag csak azokat, amelyek először Zündt térképén tűntek fel.

                       

A múltban történtek 

 

Erdélyi Vaskapu térsége 1442

Az Al-Duna térségben a Vaskapunál a Barchza[484] (file név: vaskapuelotere) és a Duna folyók által határolt területen egy mezei ütközet képét találjuk.

 

 

Thuróczy János krónikája szerint Luxemburgi Erzsébet [1409–1442] királyné halála évében két jelentősebb oszmán betörésre is sor került, az egyikre – ahogy a térkép is ábrázolta –, Vaskapu[485]térségében volt. A betörő oszmán sereg a Dunán Kis-Nikápolynál hajósok segítségével kelt át a folyón, majd a beglerbég vezette sereg szokásuk szerint a hűtlenné vált Havasalföld pusztításába kezdett. Hunyadi János hadvezér irányítása alatt Magyarország érintett déli területeinek védelmében minőségi változás következett be, a védekező stratégiát ő támadóra váltotta, és arra törekedett, hogy a háború színterét ne magyar területen tartsa. Thuróczy krónikájában az 1442. szeptember 6-án történtekről az alábbiakat is olvashatjuk:  „János vajda úr pedig inkább kész volt meghalni, mint a védelmére bízott nép pusztulását eltűrni. Előbbi győzelmeiből erőt merítve, egyesítette a fegyveres őrcsapatokat és a hadsereget, és mivel inkább azt választotta, hogy ő támadja meg az ellenséget, mint hogy az őt, egészen a vidék széléig üldözte ellenfelét, bár seregének létszáma és fegyveres ereje nem mérkőzhetett a törökével. Mikor azután ahhoz a helyhez érkezett, amelyet Vaskapunak neveznek, veszélyes, nagy és minden időben emlékezetes ütközetet vívott; innen is, onnan is harsogva zúgtak a kürtök. Az ellenfelek összecsaptak, és mindkét részről férfiasan küzdöttek. A basa hadinépének sokaságában bízva, nem is gondolt hátrálásra, János vajda úr pedig el volt szánva rá, hogy vagy győz, vagy meghal, és számításba sem vette a futás lehetőségét. Mindkét oldalon izzik tehát a kemény küzdelem, nagy öldöklődés támad, sokan esnek el mind a két oldalon, de a törökök közül többen. Ezért a basa és a törökök arra kényszerültek, hogy elhagyják a csatateret, és gyorsan futásnak eredjenek. A magyarok űzőbe vették őket, és halandó hullává változtatták, akut csak utolértek, úgyhogy a nagy küzdelem egész tere nagy öldökléstől emberek és lovak vérében ázott, a sok hulla elborította, utóbb a nap hevétől felmelegedve rohadt bűzt lehelt, megfertőzve messze vidékek levegőjét, és lehetetlen volt embernek arrafelé járnia. János úr hát szétvert ezer ellenséget, sok főembert foglyul ejtett, sok kincset és értékes hadifelszerelést zsákmányolt. Emlékezetes győzelmet aratott ez a nagyszerű, és minden időben dicsőségre és magasztalásra méltó férfiú, mert bátran fogott hozzá a háborúhoz, bölcsen vezette, szerencsésen vívta meg, és jól fejezte be.”[486]

 

Nándorfehérvár, (file név: 1456-Hunyadi) 1456. július 22.

Zündt térképén tűnt fel először a magyarok 1456-os nándorfehérvári győzelméről szóló hír is.

 

 

 

A Hunyadi János főkapitány vezette magyar sereg felmenteni kívánta az ostromlott Nándorfehérvárt, de a várba vezető utat az oszmán hajóhad blokádja zárta el. Ezért a főkapitány összegyűjtette a környékben fellelhető összes vízi járművet, hogy segítségükkel a várat védő sereghez tudjanak eljutni. Erőfeszítésük eredményes volt, 1456. július 22-én az oszmán hajóhad felett győzelmet arattak, és bejutottak a várba is.  Thuróczy János krónikájában e győzelemről az alábbiakat olvashatjuk: „A császár [II. Mehmed] számos tengeri hajó mintájára épített hajót is ide hozott. Ezekkel a Duna és a Száva folyamokat, melyek a vár mellett folynak, annyira körülzárta, hogy a várba hajóval sem lehetett segítséget vinni. Igen nagy fáradsággal ágyukat, gépeket és faltörőket is odavontatott, annyit, olyan tömeget, amennyit hihetőleg még sohasem hordtak össze egyetlen vár lerombolására sem. Ezeket Krusóc vára mellett készíttette csodálatos serénységgel, mivel nagy méretük miatt távoli vidékekről nem lehetett volna ideszállítani. Ezeket a várnak azon az oldalán állíttatta fel, amely a síkság felé esik. Néhányuk a vár erős falait döngette, mások véka nagyságú köveket reptettek fel magasan a levegőben; ezek a kövek félelmetes erővel zúdultak felülről a vár belsejébe, és minden élőlényt, amit csak értek, villám módjára hirtelen halállal elpusztítottak. A hadigépek lövései tehát éjjel-nappal egyre sűrűbben mennydörögtek és félelmetes dörgésük egészen Szeged városáig és körös-körül több mint huszonnégy magyar mérföldi körzetben hallani lehetett. Az ágyúk állandó tüzelése hatalmas füstöt okádott, a nap pirosló sugaraitól ragyogó eget a felhők sűrű homályával sötétítették el, és a fújdogáló szellők a kén bűzét hozták magukkal. […] Ezért a gróf  úr, jóllehet a kormányzóság gondjától már megszabadult, mint fentebb elmondottuk, mégis a tevékenység benne mindig meglevő erénytől sarkallva nem állta meg, hogy ne támadja az ellenséget. Kereste tehát az utat-módot, hogyan tudná az ellenség hajóit a már említett folyók vizéről eltávolítani, és fegyveres segítséget vinni az ostromtól szorongatottaknak. Végre hajókat szedett össze, fegyveres katonákkal és keresztes hadinéppel rakta meg őket, és végül elindította a Duna folyón az ellenséges hajók ellen. Így aztán a két ellenség összeakaszkodik a vízi csatában. A törökök közt óriási lárma hullámzott, és a magyarok fennhangon hívták segítségül az Úr Jézust. Mindkét ellenfél elől el volt vágva a megfutamodás útja, igen kemény küzdelmet vívtak tehát egymással. Ide-oda sodródtak hajóik a Duna mély vizén, és a katonák közül sokan halálos sebtől vérezve elestek, és a mélybe zuhantak: a Duna tiszta vize is mutatta a mérhetetlen öldöklés véres nyomait, mert sok vért ontottak ki, és mindkét fél bajvívóiból a fürge halak számára lett eledel. Végre hosszú küzdelem után a magyarok győztek, és még hevesebben rárohanva a törökökre, szétszaggatták és lángba borították a vasláncokkal összekapcsolt hajókat. […] A gróf úr pedig a hajócsatában dicsőséges győzelmet aratva bevonult a várba, és a vár megrémült lelkű kapitányait, akik a halálon kívül már nem is vártak más sorsot, megvigasztalta: Miért vagytok megrémülve? – mondta. – Most látjátok először a törököket? Gyakran megszalasztottuk őket, néha meg mi szaladtunk előlük.”[487]

A nándorfehérvári csata volt az egyetlen olyan, oszmánokkal vívott ütközet, amelyet a magyarok nem a szárazföldön, hanem a Dunán vívtak meg. Nándorfehérvár vára körül közel 200 hajóból álló láncokkal összekötött flotta alkotta a zárat, megakadályozva azt, hogy ostromlók a külső segítséget kaphassanak. Hunyadi János főkapitány parancsára összegyűjtötte a környékben fellelhető dereglyéket, amelyeket a hajóácsok úgy erősítettek meg, hogy azok alkalmasak legyenek az oszmán hajózár feltörésére. Július 14-én indult a hajótámadás, míg a partokat a lovasság biztosította. Az öldöklő küzdelemben végül a hajózár 1456. július 22-én szétszakadt, így az ostromlott várba ismét lehetett vízi úton utánpótlást szállítani.[488]

A vereség után II. Mehmed szultán ekkor Nándorfehérvár ostromát felhagyva visszavonult. Ez az esemény Zündt térképnek megjelenéséhez képest 111 évvel korábban történt, de az ott aratott győzelem még mindig reményt adhatott arra, hogy az oszmán seregek legyőzhetők.

 

16. századi hadi események

 

Mohács, (file név: mohacsicsata) 1526. augusztus 29.

Zündt szerint a mohácsi csata 1520. [1526!] augusztus 29-én volt. E téves adat a továbbiakban minden olyan térképen megtalálható, amelyek e mű alapján készültek, szerintünk elegendő üres hely hiányában került Mohácstól távolabb Dráva mellé az ütközet képe

 

 

Szlavónia keleti területei 1537. szeptember - október

Az alábbi képen látható két mezei ütközetből, az Eszék közelében lévőre, 1537 szeptemberének utolsó napjaiban került sor. I Ferdinánd magyar király Szlavónia iránti elkötelezettségét azzal kívánta kifejezni, hogy a szlovén származású Johann von Katzianer [1491? – 1539] egykori horvát-szlavón főparancsnok[489] vezetésével jól képzett körülbelül 25.000 főből álló nemzetközi[490] haderőből álló sereget szervezett, és küldött. Katzianer jelentős és sikeres katonai múlttal rendelkezett, II. Lajos magyar király már 1522-ben bosnyák-horvát végvárak főkapitánnyá nevezte ki, és később pedig a törökök ellen a horvát végvárakba rendelt német egységek parancsnoka lett. 1537-ben ezért I. Ferdinánd joggal nevezte ki őt a Német-római Császárság területén toborzott hadserege élére, amelynek a feladata Szlavónia keleti részének felszabadítása, és Eszék várának visszafoglalása lett volna. E hadműveletben oszmán részről Jahja-ogli Mohammed [15..–15..] szendrői pasa által irányított sereg vett részt, amelynek létszáma 15 000 fő körüli lehetett.

Tulajdonképpen a mohácsi csatavesztés követően ilyen nagy létszámú európai (keresztény) sereg az oszmán hódítókkal szemben Magyarországon még nem szállt hadba.  A létszámfölény okán a keresztény hadsereg győzelme várható volt, de sajnos különböző okok miatt ez akkor nem így történt.

 

A legfontosabb akadályozó tényezőket az alábbiak foglalhatjuk össze: 

-          a főparancsnok Katzianer döntésképtelensége,

-          a kapott feladat megoldására alkalmas stratégia és taktika hiánya,

-          az egységes katonai vezetés hiánya, (a különböző tartományokból érkezett haderők parancsnokai Katzianer ellenébe hoztak döntéseket),

-          a felderítés hiánya,

-          az időjárás megváltozása, és

-          a logisztikai támogatás elégtelen volta.

 

A felvonuló sereg nem rendelkezett a vár ostromlásához szükséges tüzérségi eszközökkel, mégis Eszék várát kívánta visszafoglalni. Az ostrom alatt a magukkal hozott élelem elfogyott[491], az élem hiányában az éhező katonák körében fellépő járványos betegség, a fegyelem hiánya, a katonai morált mélypontra jutatta. A Katzianer vezette sereg annak reményében, hogy az oly nagyon várt ellátás még elérhető, az ostromot abbahagyva Valpó irányába indult el. Az eszéki várból kitörő, majd őket üldöző oszmánok Katzianer seregének folyamatos támadásaikkal komoly veszteséget okoztak. Az egyik összecsapás során 1537. szeptember 20-án veszített el életét Bakith (Bakyth, Bakics) Pál, az expedíciós seregben részt vevő magyar kontingens parancsnoka is. Az oszmán portyázó harcmodorral szemben alkalmazható eredményes taktikáról a katonai vezetők közül csak neki volt tapasztalata, így halála súlyos hatással volt a még megmaradt sereg további sorsára is. A kortárs Oláh Miklós [1493–1568] humanista tudós, esztergomi érsek így emlékezett meg a híres törökverő vitézről:

 

Gyászdal Bakyth Pálra

akinek a törökök egy összecsapás során,

1537. decemberének első napján levágták a fejét

 

Gábriel angyal, a földre leküldve a mennyei várból,

hirdeti a véghetetlen Istene szent szavait;

„Nincs ok rá, szerető szemetek kínozni könnyel,

sem súlyos kézzel verni a melleteket,

mert vallás-szeretet volt az, mi miatt feje-fosztott

lett ez a törzs, amit itt láttok, e csonka tetem.

Harc közben kaszabolta az ellenség, a török le,

tette amit hite és hírneve megkövetelt.

Korcs lélek soha nem rohan értem vad viadalba,

Mars szerszámaihoz nem kap gyávaszívű;

ám e Bakyth Pál nem rettent vállalni a terhet:

fegyveremét s a vitéz férfi kötelmeiért.

Bár lenyakazva, fejetlen fekszik előttetek itt most,

én majd egyenesítem, nálam, a testtel a főt;

bús tetemét ti helyezzétek csak a föld ölébe,

ámde én szívemen leljen a lelke lakást.”

Így szolt, s visszarepül az Olympus-csúcsra az angyal

megbízatása serény teljesítése okán.[492]

 

A képen látható ’Kaczcianers flůcht’ névvel megírt ’maradék sereg’ pánikszerűen tovább menekült, míg végül 1537. október 9-én Diakovárnál a szendrői bég seregétől mezei ütközetben súlyos vereséget szenvedett. Közvetlenül a diakovári ütközet előtt távozott a harctérről a főparancsnok Katzianer, valamint csulai Móré László[493] [15..–1554 után], gróf Erdődi Simon [1489–1543], horvát bán, és zágrábi érsek, valamint Pekry Lajos[494] [15..–1554] szlavón bán is. Az ütközet alatt pedig Albert von Schlick, és Johann von Ungnad parancsnokok és csapataik is elhagyták a csatateret.

A harcot (file név: katzianner) ebben az esélytelen helyzetben csak a magyar és a horvát lovasság, amelynek kapitányai, Batthyány Ferenc [1497–1566] horvát bán, alsólendvai Bánffy Boldizsár[495] [14..–15..], gorbolnoki Tahy János[496] [14..–15..], gróf Zrínyi János[497] [14..–15..], valamint az itáliai Ludovico Conte Lodron[498] zsoldos kapitány vezette csapatok vállalták. [499]

 

 

A török emlékíró Ibrahim Pecsevi [1572?–1650] a fenti eseményekről a Tarih-i Peçevi című művében az alábbiakat vetette papírra: „Ez alatt az említett átkozott nyolc darab várostromló ágyúval és harminc-negyven zarbuzánnal Valpó vára mellett ütött tábort. Azután hidat csináltatott a Kurasicsa folyón és Eszék felé nyomult. Mikor Eszéken felül egy mérföldnyire táborba szállt, Mehemmed bég válogatott és vitéz lovasait előre küldte s azon a helyen szembe szállt a keresztény sereggel. A gyaurok lovassága és a maga derék harcosai megütköztek. Az iszlám híveiből is sok lőn vértanúvá, de a gyaurok közül kétannyit öletett le s küldte piszkos lelkét s pokol tüzére. Másnap Eszékhez közel nyomulván, sánchányáshoz fogtak, s a várat szándékoztak lövetni; de Mehemmed bég a többi emírekkel, s harcosokkal megérkezett Vukovárról és nem engedte a várat lövetni. A nevezett Mehemmed bég még azt az ügyes fogást is elkövette, hogy ahány tolvaj és betyár-féle csak volt az oláhok, cigányok és más népek közül, azokat sokféle ígéretekkel rábírta, hogy az ellenségnek ágyúvonó ökreit, lovait és egyéb barmait lopják el. Sőt az élelemszállítástól is elvágták őket. Abban bíztak, hogy Valpó felöl szállíthatják; azonban az odavezető utakon minden bokorban rablók és serény levendek[500] bújván, elállották az utakat. […] A hitetlenek a maguk történeteiben azt írták s adták elő, hogy Mehemmed bég esküdt ellensége volt a keresztényeknek. Annyira szomjazott a keresztényekre, hogy csak egy csapat nyomorultnak a leölésével lakott jól. Néhány ezer gyaurnak orrát, fülét levágatta, s százankint rabszíjra fűzte őket.”[501]

 

A csata végén a győztes szendrői bég a legyőzött ellenfél jeles katonai parancsnokainak, így Bakicsnak, Lodronnak és Magernak a fejét „győzelmi trófeaként” elküldte Konstantinápolyba I. Szulejmán szultánnak.[502]

A csatát még e reménytelen helyzetben is vállaló katonák többsége életét veszítette, vagy rabságba került, míg az expedíciós hadsereg fővezére Katzianer Bécsben próbálta megmagyarázni a súlyos vereség okát.

A nagy emberveszteséggel járó expedíciós hadsereg kudarcát „osztrák Mohácsként” is szokták említeni.[503] A súlyos vereség híre október 16-án jutott el Bécsbe, a közvélemény dühe a küzdelem elől megszökött három hadvezér ellen irányult, Bécsbe és vidéken a templomok ajtaján az alábbi verset lehetett olvasni:

 

Katzianer, Ungnad és Schlick

Szeretnétek egy kötélen lógni [504]

 

Katzianert szégyenletes tettéért fővezéri címétől I. Ferdinánd magyar király megfosztotta, és börtönbe zártatta, ahonnan segítséggel sikerült megszöknie. Horvátországban egy Szapolyai-frakciót akart szervezni, hogy e térséget elszakítsa I. Ferdinándtól. E lépéséért fejére I. Ferdinánd vérdíjat tűzött ki. Gróf Zrínyi Miklós [1508–1566] Kostajnica várába hívatta, Katzianer megpróbálta rávenni Zrínyit és bátyját, Jánost is, hogy álljanak át a törökök oldalára, erre válaszul Zrínyi őt megölte.

 

A térkép szerkesztése, és megjelenése idején történt hadi események

1565-ben nem a hódítókkal vívottak

 

Tokaj, 1565. február 10.

Tokaj (file név: tokaj) várát János Zsigmond fejedelemtől Lazarus Freiherr von Schwendi [1522–1583] német hadvezér, császári tábornok, kassai főkapitány 1565 februárjában 10 napi ostrom után elfoglalta.

 

 

1566-os oszmán hódítások

 

Pécs, (file név: pecs) 1566. szeptember

Zündt megemlékezett arról a hadiszemléről, amelyet Pécs környékén 1566. szeptember (helyesen augusztus 4.-én) I. Szulejmán szultán tartott, ahol kiadta a parancsot Szigetvár elleni ostromra.

 

 

E térképen is szerepelt Szigetvár és Gyula elfoglalása.

 

Címerek

Zündt térképén is feltűntek címerek, de mi e helyen csak a bennünket érintőkkel foglalkozunk.

A térkép jobb alsó sarkában lévő címkeret díszítésében középen látható Magyar Királyság egyesített címere, amelyen Erdélyt csak a szászok tradicionális címerképe jelöli, míg Zündt térképéken tűnt fel először Szapolyai (file név: erdely-cimerek-z) családi címere (?) ’waide[n]’ megírással.

 

Térképen még néhány erdélyi város címere is helyet kapott.

 

Jelképes üzenetek az olvasónak

 

A térkép szerkesztője olyan, a keresztény világnak szóló üzeneteket is elhelyezett térképén, amelyben Magyarország kiszolgáltatott helyzetére a megoldást is megadta. A térkép bal felső sarkában a felhők felett két angyal szárnyal, az egyik – kezében harsonával és kereszttel – a Fáma és a Diadalmas (file név: angyalok) Egyház; a másik – olajággal és karddal – a Dicsőség és a Harcos Egyház attribútumait egyesíti, mindegyikük fején a megelőlegezett babérkoszorú. Az egyik alatt az Ausztriai-ház címere, a másik alatt a Német-római Birodalom császárának címere. A térkép tetején, az angyalok mellett egyszerűbb, négyzetes kartusba foglalt latin és német nyelvű jelmondat olvasható: Succedant tandem votis hac omnia nostris[505] – Mindez sikerüljön végül a ti kívánságotok szerint.

 

 

 

A címkeretben, a térkép jobb alsó sarkában, éppen a Magyarországon (file név: cím-jobalsosarok) zajló hadi eseményekre utaló kompozíciót helyezett a térkép szerkesztője.

 

 

A képen baloldalt a sisakos-kardos Germania „Extere iam tandem fortis Germania vires” („Én, az erős Germánia nyújtom a segítséget”) táblát tartja; a jobb szélen a könnyeit törölgető, magyaros öltözetű, koronás-föveges Hungaria nőalakja kezében az „Auxilium posco vestrum Ungara tellus” („Segítségeteket kérem, én a Magyar Föld”) üzenetet mutatja. Középen a Magyar Királyság és társországainak címere, két oldalán az egymással harcoló két hadsereget és a két világot megjelenítő európai landsknecht (német gyalogos zsoldos katona), illetve hódító török janicsár képével.[506]

A valóság 1566 késő őszén azonban teljesen ellentétben volt a térkép optimista üzenetével, a magyarok nemcsak két várat veszítettek, hanem a hódítók jelentős területeket vehettek így birtokba. 1566-ban a Győr és Gönyű térségében tétlenül várakozó nagy létszámú sereg lábhoz tett fegyverrel várakozott, majd dolgavégezetlenül feloszlott. A megszavazott hatalmas birodalmi segély ugyan felhasználásra került, de a magyarországi harcokra annak semmi hatása nem volt, azaz elmaradt a diadal, amit az „angyalok” ígértek, de üres ígéret maradt az „erős Germánia” segítsége is.

A térkép 1567-ben jelent meg, ugyanakkor az allegóriák üzeneteit szerintünk még 1566 első felében fogalmazhatták meg, hisz azok segítségről és a győzelem közeli esélyéről szóltak. A valóság, amellyel 1566 őszén a magyarországi hírek alapján Európa végül szembesülni kényszerült, teljesen más lett, a várt győzelem helyett vereség, veszteség, majd béke Drinápolyban, amelyet a felek képviselői 1568. február 18-án írtak alá. A béke aláírásával magyar szempontból igen nehéz és fájdalmas korszak zárult le, de a jövő sem tűnhetett biztatónak. Ugyan a szultán majd negyedszázadig nem küldött sereget Magyarországra, de a több száz kilométer hosszúsági „virtuális” határvidéken nem volt, nem is lehetett fegyvernyugvás, miközben a határsáv két oldalán élők ugyanattól az erőtől szenvedtek folyamatosan.[507]

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Borbély Andor szerint Zündt e térképe Prágában 1587-ben Pross kiadásában második alkalommal is megjelent. A jobb alsó sarkán az alábbi olvasható: „a christo natio MDLXXXVII Jacob Pross excu: Pragae”[508] Szántai Lajos[509] katalógusa szerint is volt 1587-es kiadás is, de adatának forrását, valamint a térkép lehetséges lelőhelyét ő sem adta meg. Florio Banfi[510] megjelent tanulmányában is említ egy 1587-es kiadást, anélkül, hogy annak a lelőhelyét megadta volna.

 

Ami az események hátterében volt

 

Sylvester János Elégia a török ellen indítandó háborúról tanácskozó keresztény uralkodókhoz szóló verse, amelyet 1544-ben írt, de 1566-ban sem veszített időszerűségéből.

 

Mit használ nagyurak, kiket Isten emelt a magasba,

s állított vala hű nyájatok őreiül,

mit használ, hogy tárgyaltok, pazarolva időtök,

s elhanyagoljátok közben a dolgotokat?

Gondoljátok meg, kik vagytok, rangotok és a

helyzetetek nagyurak, hogy mire is kötelez.

Legfőképpen a jámbor nép sorsára ügyelni,

s élete nyugságát védeni – tisztetek ez.

Krisztus példájára tegyétek mindezeket, hisz

jó úr, jó pásztor volt a helyén maga is.

Nagy dolgokban a döntésekhez kis idő elegendő,

s most ez a nagy dolog itt,s vétek a várakozás.

Oly rég s folytonosan pusztít  a csapás, hogy immár

országok s népek vesztit okozza hamar.

Minden lépésünk meg kell fontolni valóban;

s légyen akárhogyan is, nélküle mit se tegyünk.

S végezzük szeretettel: az élő hit s a megértés

biztos mentség, ha rosszul is áll a közügy.

….

Persze az új feladat más áldozatot követel, más

lett az idő és más lett a hely is;

Arra irányítsátok most már teljes erőtök:

harccal zúzassék szét a török rabiga.

…

Rossz fejedelmek alatt a törvényt sárba tiporják,

állati életmód éled a régi helyén.

Ősi káoszba hanyatlik földünk vissza, veszítve

szép formájának díszeit  és erejét.

Krisztust megvetik és Mohamednek hódol a nép itt,

bár hamis az nyilván, és hamisak tanai.[511]

 

E különleges térképcsalád „családfája” közel egy évszázadon át az alábbiak szerint alakult.

                       

Zündt térképe felhasználásával készült változat

 

Georg Matthäus Vischer

 

A Vischer által 1682-ben készített és kiadott Magyarországot ábrázoló térképnek címe: Ungaria (file név: 1682-Vischer) cum finitimis provinciis antiquitus nunc noviter et aucta edita auctor.[512]

A kutatásaink szerint, bármily meglepő is, Vischer 1682-ben Bécsben napvilágot látott új térképének a szerkezete és topográfiai tartalma közelebb állt Zündt 1567-ben megjelent mappájához, mint a kortársai műveihez.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[513]

Pécs (file név: 1. helmert-zundt-vischer)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-zundt-vischer)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-zundt-vischer)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-zundt-vischer)– Varasd – Temesvár – Belgád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-zundt-vischer)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-zundt-vischer)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7. helmert-zundt-vischer)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8. helmert-zundt-vischer)– Dés– Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Ahogy az a fenti részletek alapján is megállapítható az, hogy a két mű szerkezete közötti különbség nem haladja meg a 2 %-ot, ettől csak a 4. és 5. képen láthatunk jelentősebb 8-10 %-ék körüli eltérést részletek nagyságában és azok irányában. Gyanúnk szerint térkép szerkesztője a másolásnál és/vagy a távolságok átvételénél véthetett hibát. Minden más esetben, ahogy az a többi szerkezeti részlet alapján is látszik, az eltérés elhanyagolható mértékű.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Vélhetően a metsző számlájára írhatók a hibásan szereplő földrajzi nevek is, mint például[514] Iokw / Lokw, Nanas / Nauar, Zombathel / Zobatkel, Z. Hidwig / Midwig, stb..

 

A topográfia tartalom bővülései

 

Forrástérképéhez képest az alábbiak újak: Leopoldstatt (Leopoldstadt), Quartus ingressus, a Fons Vistula. A Visztula folyó forrása a Sziléziai-Beszkidekben található Barania Gora hegy nyugati lejtőjén van, míg Vischer térképe szerint az a Fehér-Kárpátokban lehetett.

 

Esztergom (file név: esztergomkorny) és környéke

 

Esztergom városrészei e térképen egymástól feltűnően távol kerültek.

 

Alsó-Ausztria és Magyarország határa (file név: becsvedelme)

 

Vischer e térségben olyan erődöket ábrázolt, amelyek talán Bécs elővédelmét képezték. A kurucok Bécs elleni támadásának megakadályozására a Haditanács ún. Rába-vonal megerősítését javasolta,[515] ugyanakkor Vischer térképe szerint e védvonal a Lajta folyó mentén volt.

 

            A Muraköz védelmére (file név: stajerorszagvedelme) épített védvonal

 

 

A Dráva–Száva folyók közén a Muraköz védelmére Vischer szerint egy védvonal létezett, ahogy az alábbi képen is megfigyelhető. Ez az első Magyarországot ábrázoló térkép, amelyen Csáktornya vára alaprajzzal szerepelt.

 

            Jelkulcs (file név: jelkulcs)

 

A térkép jelkulcsa, ahogy az alábbi képen is jól látható, szintén szoros kapcsolatot mutat Zündt térképével.

Ugyanakkor jelkulcsból a szőlőművelés (file név: szollok) jele hiányzott, miközben azt térképén láthatóan előfordult.

 

 

A határvédelem fontosabb központjai (file név: szovegesmagy)

 

 

Hadi esemény

 

Szentgotthárd, (file név: szentgotthardicsata) 1664. augusztus 1.

 

 

E térkép megjelenésének idején késmárki Thököly Imre[516] [1657–1705] magyar főnemes, kuruc hadvezér a Felső-magyarországi Fejedelemség[517] fejedelme éppen úgy fenyegetést jelentett Ausztria számára, mint Magyarországot megszállva tartó török szultán.

 

Mai szemmel nézve feltűnő és meglepő, hogy közel 120 éves topográfiai tartalommal bíró mű felhasználásával még mindig piacképes kiadványt lehetett közreadni. Martin Stier 1664-ben megjelent térképén látható Balaton és Ecsedi–láp ábrázolás hatása sem érhető tetten, Tihany a Balaton déli partján Fonyód térségében, ahogy az Ecsedi-láp Debrecen térségében.

 

Ami az események hátterében volt

 

1682. augusztus 10-én kapta meg Thököly IV. (Vadász) Mehmed[518] [1642–1693] szultán athnáméját[519], amelyben az alábbiakat is olvashattuk: „Mivel pedig azokat, akik az én magasságos és tiszteletre méltó Portám küszöbét, mely minden királyok és uralkodók szegletköve s a tekintély és hatalom birtokosainak menedékhelye – arcukat a porhoz érintik, és alattvalói helyzetükben állhatatosak, minden időben a biztonság és nyugalom örvendezteti meg, s az, hogy ezek az idők veszélyeiben biztonságos védelmet és oltalmat nyernek: ősi, dicsőséges hagyomány és a sahinsahoknál[520] maradt fenn. Ennek következtében késmárki Thököly Imre – ennek a magasztos Chakan szultáni jelnek felmutatója, ennek a boldogító, legmagasabb oklevél hordozója, a keresztény nép fejedelmeinek dicsősége, a keresztény hatalmasok kiválasztottja, a nazarénusok[521] állama ügyeinek elegyengetője, ki maga után vonja a tekintély és pompa uszályát, s kinek birtokában vannak a dicsőség[522] és hatalom tanúbizonyságai, ki érjen boldog véget! […] Kérése megnyerte császári tetszésünket, s Közép-Magyarország és a hozzá tartozó helyek uralmát a folyó 1093. esztendő Saábán[523] hold-hónapjának 6. napján[524] azzal a feltétellel kapta meg, hogy szilárd lábbal kell járnia az engedelmesség hadiútján, és alattvaló mivoltának királyi útján hűséges lélekkel kell forgolódnia. Haladéktalanul kiadtam számára ezt a császári, boldogsággyarapító oklevelet, amely engedelmességet követel, s megparancsoltam, hogy mától kezdve a fent nevezett Közép-Magyarország és a hozzá tartozó helyek uralkodója legyen, s azt is, hogy a fentebb említett Magyarország népe vezetése alá rendeltessék, ha ő derekasan, szilárd lélekkel kitart az én magas Portám szolgálatában, s – ahogyan azt a neki átadott szerződésokmányban részleteztük – ha  a 40 000 piaszter adót évente beszállítja az én császári kincstáramba ; hogy esetleges győzedelmes hadjáratom alkalmával csapataival jelenjék meg a meghatározott helyen, s törekedjék arra, hogy az én császári szolgálatomban semmit el ne mulasszon ; hogy Közép-Magyarország mágnásai és többi lakói: nagyok és kicsik, előkelők és közönségesek, elöljárók és alattvalók ismerjék el a fent nevezett Közép-Magyarország parancsolójának, …”[525]

 

 

Zündt térképe alapján készült változatok

 

Közös jellemzők

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[526]

Pécs (file név: 1.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-zundt-dejode-kicsi) –Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-zundt-dejode-kicsi) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zündt nagy térképét 55 %-kal kicsinyítette le, de a részletek alakjaiban és irányaiban az eltérés 2 %-ot nem haladta meg. Az egyes részleteknél előforduló eltérések többsége nem térképszerkesztési okokra vezetők vissza, hanem vélhetően a nyomtatás során keletkeztek. A réz nyomólemezről történő nyomtatás előtt a papírt nedvesíteni kellett, de az eltérő vastagságú és minőségű papír száradás után alakváltozáson ment át, így ennek következményeit is tetten érhetjük.

Az egyes kiadás-változatok összehasonlítására a továbbiak már csak a topográfiai tartalmat használjuk. Bármely e kategóriába térképet összehasonlíthattunk volna, ugyan arra az eredmény jutottunk volna.

 

A topográfiai tartalom

 

-          szinte azonos a térképek kivágata, a különböző változatok közötti eltérés nem éri el a 3 %-ot,

-          szinte teljesen azonos a topográfia tartalom, az eltérés ez esetben sem éri el a 2 %-ot,

-          valamint egymástól max. 2 %-ban különböző földrajzi név tartalom.

-          egy név nélkül tó Erdőd térségében.

-          a zündti térképekre jellemző tájolás,

-          történelmi események csak leírással,

-          e változatok méretük okán egyedi lapként, illetve atlaszok és/vagy könyvek illusztrálására is alkalmas kiadványok voltak.

 

 

Matthias Zündt

 

1566-ban, még nagy térképe kiadása előtt Nürnbergben jelent meg Zündt első kisméretű térképe Magyarországról, amelynek címei:

 Ain warhaftige (file név: 1566-Zündt) beschreibůng des Khünigreichs Hůngern dei viernemsten Stetten und Vestůngen mit sampt der Belagerten Orten, Oůch der Christlich, und Thůrcke[n] Herzůg angezaÿgt. Gott der Allmechtig welle den Christen Genediglich beÿ ston, Amen. [527] 1566. Nůrnberg. Mathis Zÿnd (Kereten kívüli cím): Das Khynigreich Hungern. Nürnberg. [528]

 

A 16. században Nürnbergben működött a Német-római Birodalom egyik legfontosabb hírközpontja. A hadi események, az oszmán hódítókkal vívott háború magyarországi eseményeit élénk nemzetközi érdeklőség kísérte, sőt e hírek katalizátorként hatottak a nemzeti közösségérzet kialakulására is. E harcokat nem csak Magyarország belügyének, hanem a keresztény közösség közös gondjának is számított, ezért is volt nagy kereslet a török vonatkozású hírek iránt. A keresztény közösség érdeklődése ezért egy-egy nagy hadjáratról szóló hír hallatán még tovább fokozódott. 1566-ban I. Szulejmán török szultán vezette seregek nemcsak a korábbi magyarországi hódításaikat kívánták gyarapítani, de a hírek szerint a szultán Bécs harmadik ostromát is tervezte. Tulajdonképpen Magyarország Buda eleste (1541), az ország három részre szakadásával elővédjévé lett a Német-római Birodalomnak, ahogy az e térkép elemzése során napnál is világosabban láthatóvá válik. A cél még nem Magyarország felszabadítása, ehhez akkor sajnos nem állt rendelkezésre elegendő forrás, és fájdalmasan hiányzott az egységes európai akarat is. A nemzeti érdekek felülírták a kereszténység (=Európa) védelmét, teret adva háborúnak, amelynek következményei máig hatnak. Ezért más választás hiányában a Német-római Birodalom a 16. század második felében már csak arra tudott elegendő erőt mozgósítani, hogy területének védelmében, saját határaitól távolabb, lehetőleg Magyarország területén tartsa a háborút.

Zündt e térképe, az általa akkor már befejezés-közeli állapotban lévő falitérképének alapján szerkesztett kicsinyített, és topográfia tartalmában egyszerűsített változat, ahogy arról a Balaton alakja, a Zala folyó, illetve az Ecsedi-láp elhelyezése alapján mi magunk is könnyen meggyőződhetünk.

Utóbb e térképnek a kidolgozottabb, és topográfiailag gazdagabb tartalommal bíró változata elsőként De Jode atlaszában kaptak helyet, ahogy arról az alábbi részletek is árulkodnak.

 

Buda és környéke (file név: budakornyek)

 

 

A Balaton (file név: balatonkornyek) és környéke

 

 

A vizsgált részletek alakja, azok térbeli helyzete szoros kapcsolatról árulkodnak a De Jode atlaszában megjelent és szintén Zündt által készített kis térképpel.                 

A térképen a gyors tájékozódást a folyóhálózat segíti, szinte csak az eseményekben érintett települések szerepeltek névvel.

A fentiek alapján bizonyosnak tartjuk azt is, hogy falitérképe mellett Zündt esetleg több fólió méretű térképe(ke)t is szerkeszthetett, hogy az érdeklődők az események helyszíneiről gyorsan tájékoztatást kaphassanak.

A térképen megjelenített katonai események több idősíkot ölelnek át, de e mű megjelenését mindenképpen az 1566-os év történései indokolták. Így e mű bemutatását is ezekkel kezdjük, mivel nemcsak keresztény és oszmán, hanem Miksa magyar király és János Zsigmond erdélyi fejedelem seregei közötti összecsapásokra is sor került.

 

Hadi események

A vizsgálódásunkat kezdjük az 1566. év legsúlyosabb történéseivel.

A térkép bal felső sarkában az 1566-os török támadás ellen felvonuló keresztény (file név: kereszteny-seregek-vonulasa) seregek gyülekeznek, illetve igyekeznek a győri táborba, hogy megakadályozzák a Bécs elleni ostromhoz való felvonulást.

 

 

I. Ferdinánd császár és magyar király halála (1564. július 25.) után fia Miksa magyar király az oszmán hódítás megállításának, illetve és visszaszorításának szándékával kezdte meg uralkodását. A Német-római Birodalomtól és az európai keresztény fejedelmektől kért segítséget szándéka megvalósításához. Kezdeményezését siker koronázta, 1566-ban jelentős létszámú (egyes források szerint akár 80 000) jól felfegyverzett és kiképzett katona érkezett a Győr térségében.

           

A Habsburg uralkodó szigetvári ostroma idején a következő seregek felett rendelkezett:

 

Kassa.

Felső-Magyarországon állomásozó sereg. Főparancsnoka Schwendi Lázár[529] tábornok volt, vezetése alatt 15.000 főnyi német, morva és magyar had állt késszen létben.

 

Nyitra.

Dersffy István[530] bányavidéki kapitány keze alatt mintegy tízezernyi dunántúli magyar nemesi felkelő sereg táborozott.

 

Perlak.

Ferdinánd főherceg parancsnoksága alatt 20 000 stájer, karintiai, krajnai és horvát zsoldos volt; ide osztották be gróf Erdődy Péter[531] horvát-dalmát és szlavón bán hadát és gróf Frangepán Ferenc [1536–1572] hadvezér, horvát bán vezetése alatti horvátországi csapatokat. Az osztrák örökös tartományok főparancsnokává kinevezett Habsburg (II) Károly[532] főhercegre a tartományok védelme hárult, s hadinépe a stájerországi Radkersburgnál[533] és a magyarországi Muraköz legkeletibb szögleténél, Perlaknál szállt táborba.

 

Győr – Gönyű.

A császári főtáborban 45–50.000 ember volt fegyverben. Ez utóbbi két táborban kaptak helyet a Miksa király által szerzett európai csapatok is, melyeket fejedelmeik a török ellen küldtek hadba.[534] Azonban I. Miksa[535] [1527–1576] király Győr térségéből nem akart elmozdulni, nem kívánta kockáztatni nemzetközi sereget, amelynek fő feladata Bécs megvédése volt. Így e sereg „lábhoz tett fegyverrel” nézte, hogy mind Gyula, mind Szigetvár alulmarad az ostromlókkal szemben. Kétségtelen tény, Bécset „megvédték”, de e hatalmas költséget felemésztő expedíciós hadsereg dolgavégezetlenül hagyta el Magyarországot.

 

Az Oszmán haderő felvonulása Magyarországra

 

1566. május 1-én (török időszámítás szerint 973. Sevval hónap 11-én) ünnepélyes keretek között indult el seregei élén magyarországi hódításainak folytatására

I. Szulejmán Isztambulból hetedik, egyben életének az utolsó, magyarországi hadjáratára. A szultánt, kevés kivétellel, a török állami és katonai élet valamennyi vezető méltósága elkísérte, hogy kivegyék részüket a döntőnek szánt Bécs elleni katonai vállalkozásból. A boszniai származású Szokoli Mohamed[536] [1505–1579] nagyvezír főparancsnoksága alatt hadra kelt sereg csapatainak csak egy része indult el Isztambulból, míg mások gyülekezőhelye Szófia volt, a karamániai beglerbég és katonái Belgrádnál, a boszniai pasa pedig Zimonynál táborozott és csatlakozott a Magyarország ellen indult hadhoz.[537]

 

Gyula (file név: 1566-gyula-ostrom) ostroma július 21.

 

 

Szigetvár (file név: 1566-szigetvar-ostrom) ostroma augusztus 6.

 

Szigetvár megvívásához elsőként a Szemiz Ahmed [15..–156..] pasa vezette ruméliai had érkezett a várhoz augusztus 1-én, ők észak felöl táboroztak le, feladatuk a vár körülzárása a szultáni tábor kiépítése, valamint az ostrom megkezdése volt. A várban lévők vélhetően már az ostrom kezdetén esküt tettek. Elsőként gróf Zrínyi Miklós[538] [1508?–1566] hadvezér, a vár kapitánya tett fogadalmat, amely így hangzott:  „Én Zrínyi Miklós megígérem a Mindenhatónak, azután őfelségének és elöljáróinknak, s ennek a szerencsétlen vidéknek, azután nektek […] akik itt összegyűltetek […] hogy bármi történjék is, akár jó, akár rossz, én titeket sohasem foglak elhagyni, hanem veletek fogok győzni és meghalni […]” Utána a vár védelemben részt vevők tettek fogadalmat. „Esküszünk […] és szentül fogadjuk, hogy hűségesek és szófogadók leszünk, mindenben engedelmeskedni fogunk. Felajánljuk, hogy úgy a legyőzetést, mint a halált elszenvedjük”[539]

 

 

A szultán vezette fősereg (file név: 1566-fosereg-vonulasa) e térkép szerint még felvonulóban volt, de egyes részei már a Száva folyón is átkeltek, és a Szerémségen át a drávai átkelés felé meneteltek.

 

 

 

I. Miksa magyar király és János Zsigmond erdélyi fejedelem közötti háború eseményei.

1564. október 3-án Báthory István csapatával lerohanta és elfoglalta Szatmár (file név: 1566-szatmar-ostrom) várát, amely addig I. Miksa magyar királyé volt. A vár elfoglalása János Zsigmond számára nagy jelentőséggel bírt, mivel jó összeköttetést biztosított I. Miksa uralma alá eső területekkel. De ekkor foglalták el Hadad, Valkó, Bátor, Szentmárton, Rozsály, Szinyér, Eszeny, stb. településeket is, így gyarapítva országát.

 

 

 

A megszerzett katonai előny további kihasználására seregeivel átkelt a Tiszán, egészen Kassáig (file név: 1566-kassa-ostrom) jutott el, csak az őszi időjárás parancsolta vissza János Zsigmond csapatait.

 

 

Zündt szerint a hadjárat sikerében oszmán csapatoknak is szerepe lehetett.

1565-ban Lazarus von Schwendi kassai főkapitány visszafoglalta a korábban erdélyiek kezére került várakat, így Tokajt, Szatmárt, Nagybányát és Erdődöt. 

1566 nyarán János Zsigmond serege felső-magyarországi területek visszaszerzésére indult hadba, megakadályozva így a kassai főkapitányt, Schwendit abban, hogy az ostromlott gyulai vár védőinek segítségére legyen. Sőt, Tokaj védőinek sem tudott igazán segítséget nyújtani, ezért csak a vár őrségének kitartásán múlott, hogy nem cserélt ismét gazdát.

Zündt e térképe olyan speciális „pillanatfelvétel” amelyen a magyarországi hadi események váltak láthatóvá. A térkép szerint sem Gyula, sem Szigetvár várai nem kerültek a támadók kezére, sőt tulajdonképpen az ostromok kezdeti állapotát mutatják, ezért vélelmezzük azt, hogy e mű legkorábban 1566 nyarának végén, vagy kora ősszel jelenhetett meg.

Zündt e mappája röplap-szerű tömörséggel mutatta be az 1566-os év legfontosabb magyarországi eseményeket. Maga a térkép rézkarc technikával készül, olcsó, kelendő alkalmi kiadványa lehetett Zündtnek, és e térképnek lehettek olyan további változatai is, amelyek napjainkra már elvesztek, vagy még lappanganak valahol.

 

 

Matthias Zündt – Gerard De Jode

 

Zündt e térképe első alkalommal 1578-ban Antwerpenben De Jode atlaszában[540] látta meg a napvilágot, címe:

Hungariae (file név: 1578-Zündt-Dejode) totius uti ex compluribus aliorum geographicis chartis a Matthia Zinthio Norico delineata est recens editio. Ioannes a Deutecum Lucas a Deutecum. Antverpiae, [541] E műből ma két kiadás ismert, címeik teljesen azonosak, megjelenési idejük pedig a Speculum orbis terrarum című atlaszok megjelenése (1594) (file név: 1594-Zündt-Dejode) szerint datálható.

 

A két kiadás közötti különbségek a nyomólemez felújításának, és tartalmának kiegészítéséből keletkeztek.

 

Győr (file név: 1578-1594-gyorkornyek)és környéke

 

 

Győr várát ostromolta a török sereg, amelyet Szinán pasa, nagyvezír vezetett. A várat szeptember 23-án adta fel gróf Ferdinand Graf zu Hardegg[542] [1549?–1595], akit a hadbíróság 1595. június 16-án kivégeztetett. A Csallóközben látható sátrak a Mátyás főherceg vezette sereg jelenlétére utal, akik elvileg Győr felmentésére érkeztek, ám dolgavégezetlenül szemlélték a vár elestét.

 

Esztergom (file név: 1578-1594-esztergomkornyek)és környéke

 

 

Esztergom várának ostromát a Mátyás főherceg vezette sereg 1595. május 4-én kezdte meg, de eredménytelenség miatt azt június 29-én felhagyták. Balassi Bálint [1554–1595] költő ennél az ostromnál veszítette életét.

 

A Balaton (file név: 1578-1594-balatonkornyek)és tágabb környezete

 

 

Kanizsa vára térségében néhány sátor látható, sajnos nem tudjuk, hogy kikre, vagy mire kívánt e képpel utalni a szerző. Kanizsa várát 1600. október 20-án adta fel Georg Paradeiser[543] [15..–1601] várkapitány, akit e tettéért hadbíróság fővesztésre ítélt. A Balaton és a Dráva vízrendszere ugyan olyan, mint ahogy az Zündt 1567-es térképén látható.

           

Határjelölés és tájolás

 

E térkép tájolása Zündt nagy térképe szerinti, de a határt jelölő pontsor (file név: 1578-1594-egtaj) e változatokról hiányzik.

 

 

A második kiadáson az egymással hadban álló két császár képe közül I. Rudolf magyar király portréja került az irányjelzés helyébe, míg a szultáné (file név: 1578-1594-szultan) a déli Kárpátok térségében kapott helyet.

 

E térképen találhatunk még a korábbi oszmánokkal vívott harcokra vonatkozó utalást is: Galambóci csata, Vég-Szendrő eleste ugyan olyan téves évszámmal, ahogy a Tabula Hungari[a]e-n is szerepeltek, az 1456-os Hunyadi János győzeleméről szóló leírás Temes és Duna folyó közötti területre került, Belgrád elfoglalásának téves 1520-as évszáma. (Ez utóbbiak ugyan így fordultak elő Zündt 1567-ben megjelent nagy térképén is.)

 

A térkép jobb alsó sarkában a magyar címer (file név: magyar-cimer-dejode) kapott helyet, felette a koronával, amelyet két puttó fog közre.

 

 

További közreműködők: Cornelis De Jode,

     Joannes van Doetechum (I);

     Lucas van Doetechum

 

 

Matthias Zündt – Jacobus Pross javított kiadvány

 

Jacobus Pross

 

Zündt 1567-es nagy térképének eredeti nyomólemeze ismeretlen úton a prágai Jacobus Pross tulajdonába került, és arról a tizenöt éves háború idején az friss eseményekhez kapcsolódó kiegészítésekkel új lenyomatok készültek, és kerültek forgalomba. E változat címe:

Regni Hungariae delineatio, nunc demum post omnium priorum editiones, multis in locis. Anno D. M. D. XCIV. ac mensis Julÿ curatissime correcta, et castigata Jacobus Pross excudebat Pragae. (kereten kívüli cím) Neüwe corrigerte Gründliche beschreibünge alß Gantzen Künigreichs Unngarn mit den Antossenden Landen [544]

 

A Pross kiadásában megjelent térkép új, és egyedi jellemzői:

A térkép topográfiai tartalmában alig változott, míg a tizenöt[545] éves háború friss eredményeivel gazdagodott.

 

A topográfiai tartalom változásai

 

A Balaton (file név: balaton) és tágabb környezete

 

A Tihanyi félsziget és Tihany település az 1567-es Zündt térképen Fonyód térségében volt, míg a Pross-féle változaton a félsziget a déli partról „eltűnt”, Tihany település pedig az északi partra, azaz topográfiailag jó helyre került át, miközben annak tévesen ábrázolt környezete változatlan maradt.

 

Kanizsa (file név: kanizsa) vára és tágabb környezete

 

 

A Pross kiadású változaton Kanizsa várának a vízrajzi környezete módosult. A várat a Kanizsa patak helyett a Zala folyó mesterségesen elterelt vize ölelte körül. Jól látszik, ahogy az eredeti lemezt átigazították.

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar) és környezete

 

 

Érsekújvár első vára ’Uikastelo’ (=Oláhújvár) szerepel, amely a Nyitra folyó bal partjánál épült, de e változaton már feltűnt egy új erőd, szintén a Nyitra folyó bal partján, neve ’Neuheus’. Ettől kezdve a térképeken ’Uikastelo’ és ’Neuhaus’ együtt szerepelnek több mint fél évszázadon át.

 

Párkány[546] (file név: parkany) (Kakat)

 

 

Esztergom elfoglalása után a Duna bal partján Párkánynál (Kakat) a törökök 1546-ban a hajóhíd védelmére egy hídfőerődöt építettek. E várat foglalta el 1595-ben Esztergom visszavívásakor a Karl von Mansfeld zu Friedenberg [1543–1595] német-római birodalmi generális vezette sereg.

 

Sziszek (file név: siszek)

 

Sziszek vára topográfiailag helyesen a Kulpa folyó mellé került az 1594-es Pross-féle változaton, mivel az 1567-es Zündt térképen a Kulpától keletre, valójában a Száva folyó mellett volt jelezve. A nyomólemezen végzett javítás nyoma ez esetben is látható maradt.

 

Hadi események

 

A Szikszói (file név: tokaj) csata, 1588. október 20.[547]

 

 

Szikszónál felsővadászi Rákóczi Zsigmond [1544/1554?–1608] vezette végvári vitézekből álló sereg győzelmet aratott egy 10.000 főt számláló török sereg felett. A Rákóczi irányítása alatt lévő csapatok október 20-án vonultak Szikszóra, ahonnan a lakók jelentős része elmenekült. A keresztény sereg láttán Kari Ali [15..–15..] bég a várost felgyújtatta, majd seregét csatarendben felállított. Az esti órákban hadrendbe fejlődő Rákóczi vezette sereg az égő város fényénél kezdett csatát. A török sereg vezetője megsebesült, helyette Musztafa [15..–15..] bég vette át az irányítást, végül a janicsárok agája ágyúk bevetésével tudta a támadó keresztény sereg rohamát lassítani, illetve őket hátrálásra kényszeríteni. A döntő roham, ami végül az ütközet sorsát is eldöntötte Balázsdeák István [15..–1597] éjszakai lovasrohama volt. Istvánffy Mikós [1538–1615] szerint 1 775 török halott maradt a harcmezőn, 376-an estek fogságba, sikerült és az összes török ágyút, 482 lovat, poggyászt, 121 megrakott kocsit és zászlót6 zsákmányolni. A keresztény halottak száma 630 fő volt.  A győztes csatáról Tardi György [15..–15..] írt hosszú históriás éneket, amelyből e helyen az alábbiakat szakaszokat idézzük.

Ütközének és kopját törének,

Az magyarok igön megszélledésnek,

Mind két félben hamar sokan veszének –

Törökkel táborból kiverének.

 

Az némötök igön embörködének

Törököben sokat lüvölfözének,

Némötökel, mind egy kertben verének –

Erős harczot törökkel tevének.

 

Sok törökök hamar elhullatának,

Az szép festött lovakról lehullanának,

Magyarokban sokan arra ugranak –

Vitéz módra annál inkább forgólodnak

[…]

Gróf Pálffy Miklós[548] [1552–1600] országbíró és hadvezér téli hadjáratának eredményei:

 

Pákozdi (file név: szekesfehervar) csata 1593. november 3.

 

 

A korabeli leírásokban a Székesfehérvárnál leírt, a magyar hadtörténelmi irodalomban pedig pákozdinak nevezett ütközet valójában Pákozdtól körülbelül 13–15 km-rel északnyugatra Zámoly, Sárkeresztes-Borbálapuszta és Magyaralmás térségében zajlott, ahogy arról Wathay Ferenc [1568–1609] hadnagy, végvári vitéz beszámolójából is értesülhetünk.

 „Az budai pasa ránk jöve  és az Szent Borbála asszony harasztja széliben, az almási útnál véle megütközénk ugyanazon 93. esztendőben, Szent Imre király napján, kit az Isten megvere általunk minden hadával; az janicsár agát elevenen megfogván.” A szintén kortárs Baranyai Decsi János többek között az alábbiakat vetette papírra e csatával kapcsolatban: „A csata aztán igencsak heves volt és sokáig kétséges kimenetelű, de miután a magyar csapatok is meg a németek is belevetették magukat, és puskalövésekkel, golyózáporral megrendítették az ellenséget, kezdett meginogni a török csatasor.”[549]

E csata előzménye volt, hogy Muhammedpasazade Hasszán[550] [15..–1602] budai pasa értesült Székesfehérvár ostromáról, ezért úgy döntött, hogy az ostromlottak megsegítésére felmentő sereggel siet, ahogy erről Ibrahim Pecsevi [1572?–1650?] török történetíró leírásából értesülhetünk: „A pokolra való hitetlenek meghallották, hogy az 1002.évi Száfár hó 9-én szerdár ő magassága visszaindult, azért hitvány táborukkal felkerekedtek és Székesfejérvárt ostrom alá fogták. Haszán pasa budai vezír, Mohammed pasa nagyvezírnek fia, mihelyt ennek hírét vette, a környékbeli öt szandsák katonaságát maga mellé rendelte. A Buda őrizetén levő katonaság több volt tízezernél. Csupán a janicsár ketkhudával maradt janicsárság több volt hétezernél. A budai kul-katonaság, mely még az ellenségtől vereséget nem szenvedett, tíz-tizenötezer kardra termett katonaságra emelkedett. […] De nagy hibát követtek el, mivel sem az utócsapatról, sem az előcsapatról nem gondoskodtak, hanem az egész sereget Sira és Pákoszt a dombjaitól a tó dombjáig ereszkedve, a meddig a szem ellát, ötönként, tízenként elrendezték s ily módon a janicsárokból és más gyalogosokból a lovasok előtt két-három sort alkottak. Az ellenség csapatai egyenkint ötszáz vagy talán ezer főnyi lovassal fekete hegy gyanánt ellenük jöttek s egy teljes zászlóalj nem volt együtt, a mely ellenük menjen s őket visszaverje. Egyszerre egy nyíllövésnyi távolból mintha üdvözlésre sorakoztak volna, üdvözlés gyanánt mögöttük az ágyúkat elsütötték. Haszán pasa és a többi emirek kiáltoztak : Hejh! mi történt veletek, álljatok meg! De azok se meg nem álltak, se nem hallottak. Egyik hadosztályuk Székesfejérvár felé, a másik a síkságon az alsó vidék felé, a harmadik pedig Haszán pasával a budai út felé futott. Haszán pasa oly sokáig megmaradt a csatatéren, hogy kívüle más már nem is volt. Hóna alatt egy puskagolyó érintette, de testében nem sok kárt tett, azonban köpönyegje fölött a töltényekhez szükséges papír tüzet fogott s mivel futásközben nem lehetett eloltani, azért azt az oldalát jól megégette. Ez alkalommal kedvelt és igen kedves kháznedárja, néhány apródja, sziláhdárja és egész gyalogsága a csatatéren maradt. A hitetlenek azok megölésével foglalkoztak s a hadsereg kocsijainak, podgyászának zsákmányul ejtésével törődtek, azért a lovasok üldözésére nem is gondoltak. Általában oly szerencsétlen esemény volt ez, hogy a végeken ilyen sehol nem fordult elő. Hat-hétezer gyalogos veszett ott a csatatéren. Utóbb a néhai Terjáki Haszán pasa, a ki szegedi bég volt, mikor Székesfejérvár parancsnoka lett, néhány kutat ásatott azon a helyen s egy-egy kútba négy-ötszáz, sőt ezer embert is temettetett. Allah irgalma legyen velük!”[551]

A nemzetközi haderővel[552] felálló keresztény sereg Ferdinand Graf zu Hardegg generális, győri vár főkapitánya vezetése alatt fényes győzelmet aratott az oszmán csapatok felett, ugyanakkor Székesfehérvár várát ekkor még visszafoglalni nem sikerült. „Hardegg gróf a 18.000 főnyi császári sereget október 29-én a következő menet-rendben vezette Székesfehérvár ellen, – írja Gömöry Gusztáv –, Pálffy gróf képezte csapataival az elővédet, azután jöttek a német gyalogság által fedezett lőszerkocsik, parancsnokuk, Gall Bernát Leó főtáborszernagy volt. A sereg vonata – szám szerint mintegy 2000 szekér – a sereget mindkét oldalán követte. Azután jött Hardegg Ferdinánd gróf, ki, mint már említettük, e hadjáratban Directoriummal bírt és e táborban fővezér volt, Nádasdy Tamás gróf és Zrínyi György gróf. Ezek az összes urak egy puszta, mocsaras talajon fekvő faluban éjszakáztak. …” Gömöry Gusztáv kutatásai szerint csatarendjük november 3-án pedig ez volt: „ Pálffy népeivel a bal oldalon; Hardegg harczosaival, Zrinyi, Nádasdy és Budiány (Batthyányi Boldizsár) mellette a középen ; itt tartózkodtak még St. Hillier, Merasci és Beck Miksa kapitányok zászlóaljai is, melyek mind már eleve a támadásra voltak kiszemelve. Nehogy azonban szükségtelen tárgyalások vagy kételyek támadjanak, Hardegg megengedte, hogy Pálffyé legyen a támadás elsősége, s így ő vezesse be az ütközetet. Ε közben az ellenség is jobban kifejlődött és egyik tőlünk jobbra álló csapatát mindinkább előbbre tolta, a mely művelet által elárulta, hogy bennünket a mi visszavonuló útvonalunkról, a moori országútról, lenyomni szándékozik; ez ellen a csoport ellen lön most Huszár Péter a pápai huszárokkal valamint a sárga és vörös kabátosokkal és 200 német lövészszel irányítva, mely parancsnak Huszár azonnal eleget tett és az ellenséget föltartóztatta. […] Ebben a nehéz pillanatban a becsületüket szerető harczosok, Gall Leó és Marasci kapitány az alsó-ausztriai lovasokkal, gondolkodás nélkül, az Ur nevében, a barbár gyalogságot rohammal megtámadták és azt a többiektől elvágták. A bal szárnyon Hardegg gróf a morva vörös kabátosokkal ugyanígy tett, az ellenség jobb szárnyába törve be. Huszár Péter a mi jobb oldalunkon gyalog és lovas katonáival, mint rendesen megtette kötelességét és tovább nyomulva a törököket elűzte. A legszélső balról pedig Pálffy gróf a veres és sárga kabátosokkal az ellenség jobb hátsó oldalába fúrta be magát. Miután az ütközet további folyamán az ellenséges sorok gyorsan inogni és hátrálni kezdtek, Nádasdy és Zrínyi is harczba léptek és a menekülőket 3 mértföldnyire üldözték. […] Hardegg Mátyás főherczeghez intézett jelentésében kiemeli : hogy úgy a magyarok, mint különösen a németek becsületesen, vitézül, mint azt becsületét szerető harczosokhoz illik, viselték magukat.”[553] A győzelemben, amelyben jelentős szerepet játszott a jól megválasztott taktika mellet az is, hogy ki tudták használni csatatér helyszínének természeti előnyeit is. A mocsaras terület akadályozta az oszmán menekülőket, így a jó helyen elhelyezkedő német páncélos lovasság taktikai fölénye is érvényesült, ahogy arról Baranyai Decsi beszámolójából is értesülhetünk: „A gyalogosok sorsa sem volt más, vagy a német lovasság gázolta halálra szinte mind, vagy golyó végzett velük. A lovasok közül többen, emezek közül kevesen menekültek meg. Hardegg generális jelentésében számolt be az oszmán csapatok veszteségéről, szerinte háromezerre becsülhető az elesett törökök száma, akinek zöme janicsár volt. […] Számtalan hullájuk hevert a csatamezőn, mint a kévék. […] Szép férfiak, egy részük szakálltalan, míg a másik részük szürkülő hajjal, […] Többnyire mellettük a jó janicsár puska a hozzávalókkal, pisztoly, töltények, sült fánkok, sajt és efféle élelmiszerek.”[554]

A térképrészleten a mezei ütközetből Buda felé menekülő törökök mellett, Székesfehérvár vára tűnik fel, az elfoglalás évszámával.

 

Kékkő[555] (file név: kekko) 1593 november

 

 

1576 novemberében, bár a Balassák eredményesen védekeztek az oszmán hódítók ellen, azonban Balassa János távollétében a védők gyáván feladták. Visszahódítására 17 év után került sor. Báró Honorius Thanhauser [15..–16..] véglesi, és Pogrányi Benedek [1556–1614] korponai főkapitányok elfoglalták a törökök által felrobbantott és elhagyott Balassa család ősi birtokát.[556]

 

Drégely (file név: dregely) és Drégelypalánk. 1593. december 7. (a térkép szerint december 10-én)

 

 

Báró Thanhauser, és Pogrányi Benedek főkapitányok visszavették a törökök által felgyújtott és elhagyott Drégelypalánkot. Pálffy Miklós főkapitány Nagy Ferencet [15..–15..] nevezte ki új várkapitánnyá.

 

Fülek[557] (file név: fulek) 1593 november 27

 

 

Fülek várában az ostrom kezdetekor 1300 katona volt, a martalócok száma is vélhetően ennyi lehetett. Az ostromot Christoph Freiherr von Teuffenbach [1520?–1598] felső-magyarországi kapitány 4000 katonával kezdte meg. Majd Pálffy Miklós november 24-én érkezett 7.000 katonájával csatlakozott az ostromlókhoz. A várban lévők november 27-én adták meg magukat, közülük 300 török család a környéken maradt önszántából. Fülek kezdetben keményen állott ellen, de végre is engedni voltak kénytelenek. Az ostromlott török erők késznek nyilatkoztak Rákóczi Zsigmonddal egyezkedni a vár átadása felett, kit még szendrői kapitánysága idejéből, mint lovagias embert ismertek. Az egyezség megtörtént, szabad elvonulás feltétele mellett Szécsénybe. Így került magyar kézre váratlanul Fülek vára. Innen az ostromló had Hatvant akarta megtámadni; de jobban meggondolták a dolgot, s a vert csapat után menve Szécsénybe vonultak.[558]

 

Divény[559] vára

1575-ös területszerző oszmán hadjárat alatt foglalták el, majd Fülek várával együtt szabadult fel.

 

Jászberényi csata 1594. április

Teuffenbach felvidéki főkapitány megkísérelte Hatvan várát elfoglalni, ám a várostrom nem sikerült. Hatvan várának ostromával török erőket kívánta Buda térségéből annak érdekében elvonni, hogy Esztergom várának ostromához a védők megsegítésére a budai pasa ne tudjon felmentő sereget küldeni. Ezért a Mátyás[560] főherceg a főseregből négy német zászlóaljat küldött. Odament ecsedi Báthory István [1555–1605] országbíró, Dobó Ferenc [155?–1602] Bars vármegye főispánja, Rákóczi Zsigmond, Homonnai Drugeth István [15..–1610?], s az öreg Forgács Simon [15..–16..], valamint az egri vár katonái, élükön Káthay Mihállyal [15..–1607]. A mezei ütközet az oszmán és császári csapatok között tovább folytatódott.

 

Turai[561] (file név: hatvanicsata) csata 1594. május 1.

 

 

Muhammedpasazade Hasszán[562] [15..–1602] pasa, Szigetvár elfoglalójának, Szokoli (Sokolu) Mehmed[563] [1506–1579] nagyvezírnek fia volt, értesült a magyar hadak mozgásáról, ezért mintegy 30 ezer főnyi sereggel indult útnak Budáról a hatvaniak megsegítésére. Tura térségébe érve a magyar sereget oldalról támadta meg, hogy azt elzavarja Hatvan alól. Forgách Simon megragadva az alkalmas pillanatot, ügyesen felállított ütegeivel és lovasságával megelőző támadást tudott végrehajtani, oly erővel rohanták meg a török sereget Tura mellett, hogy azok hanyatt-homlok rohant vissza Pest felé. Mintegy 3000 török maradt a csatatéren, 17 ágyú s 25 zászlóval.

A Forgách Simon vezette ütközetről a korabeli beszámolóban az alábbiakat olvashatjuk: „Utánnunk forda, melyet értvín az urak, visszafordánk rejájok, seregeket ujóbban szípen elrendelvín. Az úr Báthori István vala előtte az elelöl [!] járónak, vele lívín Humonnay István, Balasi Ferenc, Székel György, Pető Gáspár, az egri sereg és ezen kü[v]ül sok fű nípek és seregek, azaz úgy intíztük, hogy az elől járóban voltunk – jobb kéz felől mellettünk fekete fegyveres – bal kéz felől is fegyveresek – és azok mellek [!] az gyalogok lovag gyalog ötezer ha volt, jóllehet az színe az gyalognak nem volt velünk, hanem az sáncban hattok vala. Utánnunk segítő seregben Forgách Simon vala, mindezekkel egyetemben ha voltunk ötezeren. Az törökök veszteg állottak rendelt seregekkel, hold formára csinálva az ű seregek. Öt seregeket aránzottuk, hogy vala, jóllehet annyi föld voltak egymást, hogy csag [!] alig ismerszett külön seregeknek lenni. Az középső sereg inkább mind feír lobogós vala, azt mondták lenni az beglerbég hadának. Jobb kéz felől mellesleg előtte 22 tarackja és egy nihány seregbontója, bal kéz felől az szo[l]noki had, azok melles [!] felül rajtok az gyemliak igen szíp sereggel, mind zöld lobogójok vala, az feír had háta megett állott egy nagy sereg, ki derék seregjek vala. Így rejájok [!] menvín hozzánk sütögeték tarackjokat és seregbontójokat, kiket noha mi nem tudtunk, hogy velek legyenek, és űk is fő bizodalmokat abban vetettík volt, mindazon által megszólongatván egymást és az mi jó és kegyelmes Istenünket segitsígül hiván, semmit meg nem tartozánk, hanem beléjek vontok kopjánkat. Mi az úrral és Humonnai István urammal szinte [szintén] az feír hadra találánk öklelni. Az gemliak az fegyvereseken vitézül elvonták kopjájokat, de az segítő sereg is mindjárást rajtok terme az gemliakon és szolnokiakon, meg nem állhaták, hanem elfutának, az harc helyen sokat levágván bennek. Igen meleg üdő vala, derík kíppen korán sem űztük őket egy mílyföldig [mérföldig] is, az ki legtovább volt is üzőben, ki csak kevés vala, egy mílyföldnél nem volt sokkal tovább. Az török fejeket az király kípe sátorához hordák másnap, kis rakás vala, hogy az ki nem látta, talám el sem hiszi. Az sáncban felrakatta vala az király kípe őket, az zászlókat is, kit harmincnak számláltak akkor, jóllehet azután is mind hordták mind az török fejeket, mind pedig az zászlókat. Az török fejet mondják lenni – az kiket előhoztak – többnek harmadfél ezernél, maga sok maradt test mind fejestűl az mezőn és vízbe is sokan holtanak, fű emberek is házokhoz sokat küldtek. – Török, számtalan sok sebes köztök, az parasztemberek beszíltík, hogy az mely falukon által futottak, olyak is voltak, hogy álla, orra, szája kettéhasadt, felül töltögettek vizet az torkában, még vigire nem mehettünk, kik vesztenek olyak az harcon. Mi közöttünk is sok sebes vagyon, azt ítíljük, hogy vagyon nyolcszázig való. Az úr Báthori István uram is sebes, az bal lábának az ikráját hegyes tőrrel sértették meg, jár most is egy ujjnyi kő bele, de meggyógyítja az jó Isten, meg ebből. Balasi Ferenc, Kátay Mihály, Barcsay János, több sok fű ember is vagyon sebes. Sárközy Mihálynak fej[i]t vivék, Bánfy Zsigmondot halva találták az harchelyen, rút vagdalások valának az fe[j]ín és kezín, egyníhány ujja is szakadt vala el. Itt egy homokon tisztessíggel eltemetők. Petky Pált az tarack ölé meg, Szentmariay Mihály is elveszett, Petky Ferenc is, Mosdosi Péter is. Ezeken kű[v]ül közlegíny is alkotmasint, de nem felette sok. Chernel Pál is ott veszett. Az Balasy uram inassát, az Horváth Gazsit is az tarack ölte meg.”[564]

 

Esztergom (file név: esztergom)

 

 

Mátyás főherceg parancsnoksága alatt mintegy 35 ezer főből álló királyi hadsereg 1594. május 4-én ostrom alá vette az 1543 augusztusa óta török megszállás alatt lévő várat. A képen a körülzárt vár látható, mellette az elfoglalás évszámával. A vár ostromát június 29-én feladták a Mátyás főherceg vezette seregek. A vár ostroma sokkal nagyobb feladat elé állította az ostromlókat, mint amire készültek.

 

Topográfiailag nem indokolt változások, adatvesztések

 

Úrhida (file név: urhida) térségében Székesfehérvártól északra rajzolt látványos csatajelenet miatt

 

 

Tokaj (file név: tokaj) vára környezetében ábrázolt csatajelenet miatt

 

 

Fülek (file név: fulek) térségében ábrázolt csatajelenet miatt

 

 

Százhalombatta térségében új címer (file név: cimer) elhelyezése miatt romlott a zündti térkép földrajzi névtartalma.

 

 

Minden más tekintetben a topográfiai tartalom az 1567 nürnbergi és az 1594-es prágai kiadás között változatlan. Ugyanakkor az 1567-es térkép jelkulcsa is áldozatul esett azon átalakításnak, amely térkép bal felső sarkát érintette.

 

Címerek

Budától délre a kiadó új címert helyezett el, a Német-római Császárság jelképére a nyitott koronával ékesített kétfejű sas mellén a magyar címerrel, amelyet pálmalevek fonnak közre. Ugyanakkor Erdély címerei változatlanok maradtak, pedig e térkép megjelenésének az idején már somlyai Báthory Zsigmond [1572–1613] volt Erdély fejedelme.

 

Jelképes üzenet az olvasónak

 

Az új közreadó Pross, az eredeti 1567-es lemezeket átigazította (file név: 1567-1594-balcsereazért, hogy a legfrissebb magyarországi eseményekről is hírt tudjon adni. E frissítés során megváltozott korábban a térkép bal felső sarkában elhelyezett képekkel megfogalmazott üzenet is. Jacobus Pross Magyarország térképét manierista stílusban megalkotott címkeret díszíti, amely felett szárnyait kiterjesztő sas sárkányt marcangol. A sas a Német-római Császárság jelképe volt, míg a Török Birodalmat a 16. századi európai művészetben sárkány[565] (basiliscus) jelképezte, ahogy Martino Rota[566] [1520?–1583] rézmetszetein is láthatjuk. A címkeret két oldalát a győzelem pálmaága, amely a keresztény ikonográfiában egyes angyalok és vértanuk attribútuma is. A sas mögötti szalagon az alábbi latin nyelvű felírat kapott helyet: AT TU DICTIS, AMURATE MANERES![567] Neked viszont ki kellett volna tartanod a szavaid mellett, Murád!

 

 

E képet és/vagy az összes átalakítást Grӱphius f. metszette?

A jobb alsó sarokban lévő címkeret, (file név:1567-1594-jobbcsere) ahogy a mellékelt képen is látható, képeiben nem változott, ám ide került Rudolf császárnak szóló ajánlás, és a térkép új címe is.

Jól látszik a korábbi szöveg töredéke, a rézlemez átalakításának nyoma.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

Vajon bizonyos, hogy Zündt – Pross kiadású térkép első (file név: 1593-evszam-jav) alkalommal csak 1594 júliusában jelent volna meg?

 

 

Ha alaposan szemügyre vesszük Zündt – Pross-féle kiadáson a bal felső sarokban látható évszámot, a korábbi 1593-as kiadás lehetősége már több, mint gyanú.

A római számmal korábban megírt évszámot kiegészítették úgy, hogy ’XC’ után a pontot törölték, és beszúrtak helyébe ’I’. A jobb alsó sarokban az ajánlásban szereplő évszám (file név: evszam-jav-jobb-also) is láthatóan javításra és kiegészítésre került. Ott a megjelenésre vonatkozóan az alábbiak szerepeltek: „Anno D. M. D. XCIV. ac mensis Julÿ curatissime correcta”.[568]

 

 

Ha, a ma ismert 1594-ben megjelent változat lett volna az első javított kiadás, akkor miért kellett volna kihangsúlyozni azt, hogy ez a júliusi kiadás?

Szerintünk ez a ma ismert kiadás, valójában már a második, amelynek megjelenésére 1594 júliusában került sor. Ezek szerint az első kiadás értelemszerűen csak a tizenöt éves háború kezdetei eseményeit tartalmazhatta, ám sajnálatos, hogy ebből ma példányt nem ismerünk, adatairól csak a másolók térképei alapján alkothatunk képet.

Más részről arra kell gondolnunk, hogy Borbély Andor[569] tanulmányában szereplő 1587-ben Pross által megjelentetett térkép nem lehet ez a szóban forgó mű, mivel a megjelenésre utaló évszám megírása „a christo nato MDLXXXVII” is különbözik attól. Vélhetően, olyan műről lehet szó, amelyet ugyan Pross adott ki Prágában, és amelyből ma példányt nem ismerünk, de nem lehet azonos Zündt 1567-es nagy térképével sem.

 

Ami az események hátterében volt

 

A térkép megjelenés idején zajló háború kezdeti szakasza az addig hódoltatott területeken élők számára még reménykeltő volt, ezért a megszállók igyekeztek a magyarok ellenállását más eszközzel is megtörni. Az alábbi levél célja az iszlám előírta invitáció[570] követelményeinek megfelelően az volt, hogy a megszólított személyt elpártoltatásra bírja ígéretekkel és fenyegetőzésekkel, Több magyar[571] főúr is kapott hasonló tartalmú levelet, mi e helyen Nádasdy Ferenc [1555–1604] dunáninneni részek főkapitányának küldött levelet tesszük közre.

Drinápoly, 1593. augusztus 9.

Szinán[572] nagyvezír Nádasdy Ferencnek[573] 

„Köszönetemet és barátságunknak mindenkor kész voltát ajánlom mint vitéz úrnak. Ezt akarom kegyelmed értésére adni, Isten akaratát, hogy az profétának engedelméből, és az hatalmas császárnak parancsolatjából Gevval 10. napján énnekem szerdárság adatott, és útban vagyok, megyek az német királyra és országára az hatalmas császár hadával, és akaratom lőn, hogy kegyelmedet intsem, hogy az hatalmas császárhoz hű legyél, és az némettől orcádat, kezedet elfordítsd, és én elémbe minden okvetlen emberedet küldjed Nándorfehérvárra, mert személy szerint Kisasszony havának fogytára ott leszek. Ha pedig az hatalmas császárhoz hű leszel, énnekem is akaratom az, hogy annál nagyobb úrrá tegyelek, az miben mostan vagy, és téged hitedben, törvényedben, és jószágodban feleségestől gyermekestől fiúról fiúra meg akarlak benne tartani. Hogy ha az hatalmas császár zászlóját felveszed, annak felette fegyvereddel és szép szóddal az német király birodalmából valamit meghajtasz magadnak, azt is fiúról fiúra megadom: akaratom pedig, hogy ha szómat fogadod, rövid nap Istennek engedelméből királyi felségre hozlak, hogy az csehországi királyságot az hatalmas császárnak parancsolatjából kegyelmednek adjam etc. Ezt pedigh nyilván higgye kegyelmed, hogy Istennek engedelméből véghez viszem, és szómhoz igaz leszek, ha az hatalmas császárnak egy rabja is meg nem maradna, úgy nem vinném véghez etc. Mert az Isten az hatalmas császárnak oly hatalmat adott, hogy ha akarja az juhászból királyt tesz, és az királyból juhászt tesz, ez pedig meg is bizonyíttatott. Mert tudjátok, szultán Szulimán Lajos királlyal mikoron megvítt Mohácson, akkoron az erdélyi János vajda Péterváradra jött szultán Szulimánhoz kezét csókolni, és a császár megígérte neki, hogy ha Lajos király az viadalban elesik, az budai királyságot neki adja; és úgy lőn, kinek az fiát is mind holtig Erdélyben nagy híven tartá etc. Az francia király pedig országával 160 esztendőtől fogva törvényében és hitében nagy nyugalomban vagyon. Az kazul passa is atyafiát az hatalmas császárnak zálogba küldvén, az mi ország kezében megmaradt, békességben és nyugodalomban vagyon. Tudjátok, Báthory Istvánt az hatalmas császár az király fia halála után erdélyi vajdává tevé, annak utána viszont lengyel királlyá tevé, és az két oláh országot is, tudjátok, hitben és törvényében megtartotta nagy nyugodalomban. Ezekhez hasonló egynéhány keresztény ország az hatalmas császárnak fejet hajtott és nyugodalomban van. Azért kegyelmetek is, ha az hatalmas császárnak hívek lesztek, nyugodalomban minden hozzátok tartozókkal megmaradtok. Kérlek, mint jó fiamat, hogy énnekem ez dologról valami akaratod van, mindjárt választ tégy etc. Ím Báthory Istvánnak Ecsedben levelet irtunk, Kassához tartozó tartományokat és az Liptóságot Nagyszombatig vajdaságul neki adjuk, ha az hatalmas császárnak híve lesz, azt pedig ne gondold, hogy én addig Bécshez nyúlok, míg Magyar- és Horvátországban egy palánk marad, ki az hatalmas császárnak engedetlen lenne; tűzzel fegyverrel megemésztem, és ennek okáért intlek, az hatalmas császárnak hűségére etc.

 

Datum ex Drinapoli 9 die augusti anno 93. Vezér Azem Sinán pasa szerdár^.”[574]

 

A további zündti alapokkal rendelkező új kiadások már a prágai kiadás alapján születtek meg.

 

 

Zündt – Pross térképe felhasználásával készült változatok

 

Közös jellemzők:

Topográfiai tartalom

-          Tihany település topográfiailag jó helyre került,

-          Tihanyi-félsziget e térképeken nem szerepelt,

-          Érsekújvár vár sematikus alaprajzban, de topográfiailag téves helyen a Nyitra folyó bal oldalán,

-          Gakata (Párkánynál) az oszmánok által épített hídfőerőd szerepel,

-          Kanizsa vára és környezetének új vízrajza.

 

Alexander Mair

 

1594-ben Augsburgban jelent meg Alexander Mair új térképe hazánkról, amelynek címe:

Hungariae (file név: 1594-Mair) descriptionem multis priorum correctis erroribus accurate concin[n]atam et ad praesentem rer. statum accomodatam nobilib. et illustrib. viris Joanni Velsero Christoph Ilsungo II viris et ampliss. ordini Aug. Vind. D. D. Alexander Mair Aug. An Chr. MDXIV. Vere adulto.[575]

 

A térképe a címben közölt adatok szerint 1594-ben jelent meg, de az évszámot követő ’vere adulto’ („felnőtt tavasz”) megjegyzés, amely elvileg pontosítaná a megjelenés idejét, inkább azt még talányossá tette.

Mair térképén szerepelt Esztergom várának és városának visszafoglalásának a pontos dátummal, így e változat 1595. szeptember 2-a előtt nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba.

A térkép feldolgozása során észleltük azt, hogy két eltérő méretarányú és eltérő tartalmú részletekből állították össze, valamint azzal is szembesültünk, hogy a Felföldről, ahogy a mellékelt képen is látható, jelentős rész hiányzott. (file név: hianyzo-modern)

 

 

Ugyanakkor a lapokat közös keret (file név: keret-kassa-homonna-mair) fogta össze.

 

 

Vajon e térkép kézirata hogyan készült?

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[576]

Pécs (file név: 1.helmert-zundt-mair)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zundt-mair)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zundt-mair)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-zundt-mair)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-zundt-mair)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A szerkezet vizsgálata alapján kijelenthetjük azt, hogy felföldi térséget érintő egy részlet kivételével, a többi tökéletes azonosságot mutat Zündt 1594-es prágai kiadású térképével. Az egyes részletek alakjában és irányában az eltérés mértéke a 2 %-ot nem érte el, ez a különbség akár a nyomtatási technológia miatt is keletkezhetett.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Győr (file név: gyor-osszehas-zundt-mair) és tágabb környezete

 

 

Debrecen (file név: ecsed-osszehas-zundt-mair) és tágabb környéke

 

 

A Balaton (file név: balaton-osszehas-zundt-mair) és tágabb környéke

 

 

Az 1594-es Pross térképpel való összehasonlításban szinte milliméterrel egyezőnek bizonyult Mair műve, kivéve a Balaton ábrázolása. A Balatonnak (file név: balaton-mair-hulsius) ez az érdekes alakja inkább a Gastaldi típusú Duna-völgyet ábrázoló térképek egyik jellegzetessége.

 

 

A földrajz névanyag vizsgálata

 

Zündt 1567-es Magyarország térképén 1 659 földrajzi nevet találhatunk, amelyből

1 356 (81,7 %) Mair térképén is szerepel. Ugyanakkor 45 (18,3 %) olyan nevet is azonosítani tudtunk, amelyek más forrásból származhattak, ezek az alábbiak: Marcuahia (?, tájnév), Santo (Abaújszántó), Doracz (Doboka ?), Kouost (? Eger?), Holoko (Hollókő). Batka[577] (Egerbakta), Enich (Emőd), Neuheusl (Érsekújvár), Fewzir (Füzér), Rusto (Göncruszka), Kiswarda (Kisvárda), Racomacz (Rakamaz), Fired (Tiszafüred) Peteri (Szinpetri) stb.

Olyan neveket is találtunk, amelyek először a Tabula Hungari[a]e-n bukkantak fel, majd ismét Gerard Mercator 1585-ben megjelent Hungaria című térképén tűntek elő. Ezek az alábbiak: Schiknik, Selane (Sclane), Ziksopusta, Ianashida, Nidzalos, Compest (Compelt), Mӱhatelek (Mihatelek), Borsonos (Barsonos), Myhel (Nadmial) [578] stb. A földrajz nevek átírásánál zündti forrástérképhez képest esetenként jelentős különbségeket találunk, amelyek eredetét szintén nem ismerjük. Ilyenek például Cremnicz (Chremnicz)[579], Die Scbütt (Schvt), Mÿskele (Wiskele), Wolfsspruk (Wolffs průck), Tamasshaza (Tamaschaza), Papocz (Papotz), Kecw (Kezw), Gestes (Gesthes), Chechkemet (Checzkemet), stb.

Mair térképén szintén feltűnnek tematikus jelek, (file név: jelkulcs-mair) mint a püspökségek (1. kép), a bányák, (2. kép) illetve a szőlőtermő területek.

 

 

Mair térképén a hódítók ellen felvonuló császári csapatok útvonalát a Felföldön (file név:uta-varak-mair) kettős pontsor jelölte, míg a frissen visszafoglalt, felszabadított várak jele a kettős kereszt lett.

 

 

 Mair térképén is megtaláljuk a „határt jelölő” pontsor (file név: pontsor-TH-Mair)és a zündti irányrózsát is.

 

 

Hadi események

Az 1593-as téli (file név: felfold-osszehas-zundt-mair) hadjárat felföldi területe

 

 

Erdély (file név: erdely-osszehas-zundt-mair)

 

 

Nincs logikus magyarázat arra, hogy e térkép topográfiai tartalma miért éppen a Balaton és Felföld térségében változott meg, ahogy arra sem tudunk egyértelmű választ adni, hogy e változtatás vajon kihez köthető?

Attól, hogy ma először Mair térképén láthatunk ilyen ábrázolást még, nem jelenti azt, hogy nem létezett korábban egy hasonló Magyarország térkép, amely mára már elveszett, vagy még ismeretlen helyen lappang? Vagy esetleg Mair így kívánta elkerülni azt, hogy privilégium megsértésével vádolják?

Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a vizsgálható részletek 85 %-ka, tehát a többség, Zündt – Pross 1594-ben megjelent Magyarország térképével mutat kapcsolatot.

Ugyanakkor kutatásaink alapján az is bizonyossá vált, hogy Mair Magyarország térképéből legalább még további két változat is kereskedelmi forgalomba kerülhetett, ahogy arról az alábbi részletek is árulkodnak.

           

Címerek

Buda térségében pálmalevelektől övezett Német-római Császár címere kapott helyet, felett I. Rudolf-féle koronával. Ez az ábrázolás is azonos Zündt – Pross térképén láthatóval.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Az első (file név: gyorok-mair) változat

 

 

Mair térképéből a British Library gyűjteményében található példány is azt megerősíti, hogy forrásául az 1593-as kiadású Zündt – Pross térkép használta. Úgy tűnik, hogy az első kiadáson 1594-es eseményekből csak az 1594. március 25-e közöttiek kaphattak helyet.

 

 

Az 1594-es év hadi események egyik jelentős és fontos térsége a Dél-Dunántúl (file név: bresence-mair) volt, mivel Zrínyi György dunántúli főkapitány hívó szavára a Kanizsa melletti táborba közel tízezer fegyverforgató gyűlt össze, így a siker sem maradhatott el.

 

Berzence 1594. március 12.

 

Gróf Zrínyi György vezette sereg ostrom alá vették Berzencét, amelyet a török őrség adott fel.

 

Segesd 1594. március 14.

 

A várat gróf Zrínyi György csapatai ostromolták, majd a török őrség az feladta, de távozásuk előtt az épületeket felgyújtották.

 

Szöcsénpuszta.[580]1594. március 16.

 

A várat gróf Zrínyi György katonái ostromolták volna, ám annak kezdete előtt a török őrség Babócsára menekült.

 

A második változatból jelenleg példányt nem ismerünk.

 

A harmadik változat[581]

 

Esztergom, 1595, szeptember 3.

 

1595. június végén Karl von Mansfeld zu Friedenberg [1543–1595] német-római birodalmi tábornok, az Esztergom visszafoglalását vezető sereg parancsnoka feladatul Esztergom és Visegrád várak visszafoglalását kapta, hogy később e helyek Buda ostromához felvonuló seregek részére hátvédül és bázisként szolgáljanak. A magyar seregek parancsnokai gróf Pálffy Miklós Dunán inneni főkapitány és báró Nádasdy Ferenc [1555–1604], a „fekete bég” voltak. Július 1-én Esztergom körülzárás oly jól sikerült, hogy a várban lévő törökök mit sem sejtettek a vár közelgő ostromáról. Július 24-én roham indult a párkányi oldalon lévő török erődítmény ellen is. A Mátyás főherceg főparancsnoksága alatt álló nemzetközi haderő e stratégiailag fontos Esztergom várát végül 65 napi ostrom után foglalta vissza. Az öröm hatalmas volt, mert az előző évben Szinán pasa által elfoglalt Győr vára így elveszítette „hátsó udvarát”, és úgy tűnhetett, hogy végre az ország egykori fővárosának, Budának a felszabadítása előtt is szabaddá válhat az út. A győztesek a Szent Tamás-hegyen nagy katonai lakomát rendeztek, amelyre még előkelő törököket is meghívtak. A vár ostromában résztvevő pápai sereget vezető Gonzaga mantovai herceg zenekara előadta Monteverdi Vespro című operáját. Míg Európa-szerte Tedeumot tartottak e hatalmas és fényes győzelem emlékére.[582]

 

Visegrád, 1595. szeptember 12-én (a térkép szerint 21-én)[583]

 

Pálffy Miklós és Giovanni Francesco Aldobrandini [1545–1601] pápai tábornok vezette sereg két napi ostrom után felszabadította visegrádi várát, miután a vár oszmán parancsnoka Piri aga a megadás feltételeit elfogadta.

 

Babócsa – Barcs – Felsőszentmárton 1595. június

 

A keresztény sereg Zrínyi György katonái mellett Christoph Haym [15..–16..] és Hans Siegmund von Herbenstein[584] [15..–16..] seregeiből állt, ekkor foglalták vissza Babócsát, Barcsot és Felsőszentmártont. A Dél-Dunántúl térségében időszakos nyugalom volt, így e terület védelmi rendszerében lévő legfontosabb várak Kanizsa, Babócsa és Kiskomárom várainak a megerősítése történt.[585]

 

A negyedik változat.

E kiadásból jelenleg példányt nem ismerünk, de az alábbi levéltári forrás alapján létezését igazolni látjuk. Ezek szerint e műnek lehetett egy olyan kiadása is, amely már 1598-ig tartalmazhatta a fontos magyarországi eseményeket, ahogy arról az alábbi levélből értesülhetünk.

1599. január 18. Prága. Vanderboye[586] Arnold spanyol követ jelentése a magyar országgyűlésnek Pál fordulása[587] napjára történt egybehívásáról. A császárt az országgyűlésen Mátyás főherczeg fogja képviselni. „A jelentéshez mellékelve van a magyarországi hadjáratok Augsburgban nyomatott térképének másolata, a magyar czímerrel s a spanyol felíráson kívül a következő német czímmel: Chronologia vnd abriss der Vöstungen in Vngern, die Christen dem Türcken von dem 1593 bis auff das 1598 Jar abgedrungen, vnd vnder der Röm. Kays. May. Gewalt viderumb gebracht haben.”[588]

 

Jelképes üzenet az olvasónak

 

A Duna folyó allegóriája

 

A Duna-Tisza közén vizet folyató hordóra támaszkodó, de egykori rabláncait elszaggató szakállas folyamisten, (file név: duna-jelkep-mair) a Duna látható. Alatta pedig ez olvasható:

Légy naggyá legjobb király, béklyóidtól megszabadulva. Rohanj csak tovább, lábbilincseidből is feloldva, még nagyobb leszel.[589]

 

 

 

            E mondat igen pontosan fejezte ki azt az életérzést, amely a sok-sok év alatt elszenvedett katonai vereség után a Magyarországról szóló hírek, végre a hódító oszmán seregek vereségeiről szólhattak.

 

Címkeret

A bal felső sarokban található címkeret (file név: cimkeretek) Mair térképén azonos Pross térképén találhatóval.

 

 

Ajánlás

A térkép jobb alsó sarkában (file név: lovak-osszehas-zundt-Mair) a II. Rudolf német-római császárnak szóló ajánlás helyére temetési menetet ábrázoló különleges kocsik kerültek, amelyeknek a „koporsó-szerű” felépítményén olvasható a halott neve ’DE TVRC’, míg a felíratok mellett a győztesek pálmaágát tartó angyal látható.

 

 

 

Az ajánlás bal oldalán lévő felíratok, egy-egy fontos oszmán vereségre utalnak, amíg a jobb oldalon az események pontos dátuma kapott helyet:

Ad Cola pim / Kulpánál (Sziszeknél, a Kulpa folyó mellett, az ütközet napja 1593. június 22-én volt.)

Ad Albam Reg / Székesfehérvárnál (Pákozdi csata, amelyre 1593. november 3-án került sor.)

Ad Hatvanum / Hatvannál (Turai csata, amelyet 1594. május 1-én vívtak meg.)[590]

 

 

Nicander Plilippus Fundanus

 

1595-ben Rómában látta a napvilágot Nicander Plilippus Fundanus Magyarországról kiadott térképe, amelynek címe:

Nova (file név: 1595-Fundanus) et exactissima totius Ungariae descriptio ad praesentem rerum statum concinatta.[591]

 

E térkép földrajzi névanyagának feldolgozása során egyértelműen világossá vált számunkra az, hogy e mű alapvetően Mair térképének pontos másolata.

 

Győr (file név: gyor-mair-fundanus-osszhas) és környéke

 

 

A Balaton (file név: balaton-mair-fundanus-osszhas) és környéke

 

 

Az eltérő méretarányú szelvények találkozása (file név: hatar-mair-fundanus-osszehas)

 

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

 

A vizsgálataink szerint, 1 361 (82 %) olyan földrajzi nevet találtunk Fundanus mappáján, amelyek Zündt[592] és Mair térképén is előfordultak. Más, eddig az általunk ismert térképeken nem szereplő helynevek azért érdekesek lehetnek, mert közöttük több olyan van, amelyeknek neve csak a 16. századi hadi események miatt vált ismertté, és éppen emiatt kerülhettek fel e térképre. Ilyen például az alábbiak: Baika[593] (Egerbakta), Enich (Emőd), Fewzit (Füzér), Rusto (Göncruszka), stb. Azon helynevek között, amelyek Zündt térképéről származhatnak, több a pontatlanabb írású, és ez nem feltétlenül az eltérő nyelvi kultúrára vezethető vissza. Ilyen például Cremnicz (Chremnicz)[594], Die Sebutt (Schvt), Myskele (Wiskele), Wolfsspruk (Wolffs průck), Tamasshaz (Tamaschaza), Papocz (Papotz), Keczn (Kezw), Geyes (Gesthes), gÿomarby (Giomarbÿ), Woyta (Weÿta), Chechkemel (Checzkemet), fendak (Fewlak), stb.

 

Címerek

            Magyar Királyság címere (file név: rudolf-cimer-fundanus)

Buda térségében pálmaágakkal övezett birodalmi sas, testén a Magyar Királyság címerével, a sas felett Rudolf császár zárt koronájával, Fundanus ezt Mair térképéről is átemelhette.

 

           

A Spanyol Királyság címere (file név: spanyolcimer-fundanus)

A térkép bal felső sarkában kapott helyet a Spanyol Királyság címere, amelyet a tartományok zászlói öveznek, és az Indiák (amerikai gyarmatok) koronája ékesít.

 

 

 

Hadi események

 

Győr  (file név: gyor-fundanus) várát 1594. szeptember 29-én elfoglalta a török (a térkép szerint szeptember 8-án)[595]

 

 

A Bécs elő várának számító győri várat 1594. július 19-én kezdte ostromolni a török. A vár az egyik legjobban felszerelt és ellátott magyar vár volt, mintegy 6.000 jól felszerelt és kiképzett elsősorban német, olasz és magyar katona védelmezte. A vár parancsnoka Ferdinand Graf zu Hardegg főkapitány volt. Az ostromló oszmán sereg parancsnoka az a Szinán pasa, nagyvezír volt, aki nem kis szerepet játszott új háború 1593-as indulásában. A védők végül 61 napi ostrom után feladás mellett döntött a vár haditanácsa. „Egy ilyen hatalmas ellenséggel szemben, amely bástyáinkon már két helyen is befészkelte magát semmiképpen nem tudunk ellenállni, visszaveréshez csekély saját erők, segítséget egyetlen egyszer sem kaptunk.” A vár török kézre kerülése hatalmas riadalmat váltott ki, nemcsak a közvetlenül érintett magyarországi térségben élők körében, de a Német-római Birodalom lakosaiban is. A vár főkapitányát hadbíróság halálra ítélte, amelyet Bécsben az Am Hof téren 1595. június 16-án végre is hajtottak. Győr elfoglalása után új határ menti beglerbégséget hoztak létre, amelyet Szinan nagyvezir utóbb vilajetté akart átszervezni.[596]  

           

Kiadástörténeti áttekintés

A szerző e térképét, ahogy arról a jobb alsó kartusból értesülhetünk, a Vatikánba delegált spanyol követnek, D. Antonio de Cordoba y Cardona, VII Conde de Cabra, V Duque de Sessa, II de Soma, Virrey de Sicilia[597] [1550–1606] ajánlotta, (file név: ajanlas-fundanus)  akinek mint a katolikus spanyol király szentszéki követének szívén kellett viselnie a török támadásoktól sanyargatott Magyarország sorsát is. Az ajánlás dátuma 1596. május 25-e.

 

 

 

 

Nicolas (I) Berey

 

Első alkalommal 1664-ben Párizsban jelent meg Nicolas Berey szerkesztésében Magyarországról térkép, amelynek címe:

Carte de la Haute et Basse Hongrie Transylvanie Modavie Valachie Sclavonie et Croatie depuis Vienne iusques a Costantinople. Ce dessein a été. trouvé dans le cabinet de Bethleem Gabor, prince de Transilvanie en lumiere par Nicolas Berey au boul du poneneuf.[598]. A Paris chez prochese Augustins 1664.[599] Berey e térképének első változatához csak szöveges leírás tartozott, majd utóbb 1684-as kiadás (file név: 1684-Berei-Iaillot) a szöveges leírás 6 városképpel is bővült, ezek az alábbiak: Presbourg, (Pozsony) Vienne (Wien), Raab (Győr), Komore (Komárom), Belgrad (Beograd), Bude (Buda).

 

A térkép földrajzi névanyagának feldolgozása során figyeltünk fel arra, hogy a királyi Magyarország részére eső nevek névalakjai és írásai Zündt térképével mutattak majd 90 %-os egyezést, amíg Erdély és a Partium területén található helynevek hasonló arányban egyeztek Mair Augsburgban 1596-ban megjelent Transylvaniae, Moldaviae, Valachiae, című térképén található helynevekkel.

 

Vajon, e térkép szerkezete miről árulkodik?

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[600]

Pécs (file név: 1.helmert-zundt-berey) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-zundt-berey) –Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-zundt-berey) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zundt-berey) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zundt-berey) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-zundt-berey) – Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-zundt-berey) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület[601] alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-zundt-berey) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Az 1., a 2., a 4., és az 5. képeken szereplő részlet alakjaiban és irányaiban az eltérés 5 %-nál kevesebb. A 3. képen, amely kelet-nyugati irányban ábrázolt részletet alakja hasonló, de a távolság feltűnően rossz, különösen a többi négy részlethez viszonyítva. E részlet már árulkodott arról, hogy az erdélyi rész térképi forrása nem Zündt térképe lehetett. A 7., és 8. képeken csak erdélyi területek szerepeltek, e részletek alakja, nagysága és iránya Zündt térképéhez képest Bereynél már más, míg Mair[602] Erdély térképével szinte teljesen azonos, a különbség ez esetben sem haladta meg az 1 %-ot.

A szerkezeti vizsgálataink során az erdélyi részletek alakjai egyértelműen jelezte azt, hogy Berey térképe két közel azonos méretarányú mappa egybeillesztésével született meg. Korábbi vizsgálataink eredménye alapján tudtuk, hogy e két erdélyi részlet alakja más a Magyarországot Erdéllyel, a Duna völgyét és tágabb környezetét együtt ábrázoló térképeken, mint az önálló kiadású Erdély térképen, ahogy azt ez esetben a vizsgálataink megerősítették. A szerkezeti vizsgálataink is azt igazolták meg, hogy e rész ábrázolása az önálló kiadásban megjelent Erdélyt bemutató művekkel lehet kapcsolatban.

Erdélyi, illetve partiumi részletek névanyaga is megegyezett Mair Erdélyt ábrázoló térkép névanyagával. Tehát a szerkezeti vizsgálatok eredménye alapján is kijelenthetjük azt, hogy Berey Magyarország térképének, más korabeli térképektől eltérően, nincs egységes szerkezete, a készítő két közel azonos méretarányú térkép részleteit illesztett össze, így készítve el Magyarországot ábrázoló mappáját.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Vízrajz

A magyarországi térség vízrajzának ábrázolásában – ahogy az alábbi példáink is igazolják – 1594-ben Zündt prágai kiadású térképének jellegzetességeit fedezhetjük fel, ahogy azt az alábbi részletek is igazolják.

 

A Balaton (file név: balatonkorny-zundt-berey) és környéke

 

Berey térképén ’F. de Serin’, azaz Zrínyi-Újvár úgy szerepelt, ahogy azt elsőként Duval térképe ábrázolta.

 

Debrecen (file név: debreceneskorny-zundt-berey) és környéke

 

 

Erdély és a Partium térségének vízrajzi (file név: vizrajz-Partium) képe szintén Mair 1596-ban megjelent Erdélyt ábrázoló térképével mutat azonosságot.

 

E részleteken pedig tetten érhető, még Mair Erdély térképének hatása is. Zündt – Pross, illetve Mair Erdély térképének a méretaránya alig különböző, de e hatás a részleten is még is figyelhető.

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

Berey e térképén 1 461 földrajzi név található, amelyből 1 328 (90,8%) településnév, illetve esetenként annak névváltozat.

A földrajz nevek alapján Berey térképének fő forrásai az alábbiak:

A magyarországi rész Zündt 1594-es prágai kiadású térképe szerint készült, míg az erdélyi, illetve a partiumi területeken csak olyan helynevekkel találkozhatunk, amelyek Mair Erdélyről készült térképén is megtalálhatók.

A magyarországi részen az általunk azonosított forrásokon szereplő helynevekhez képest két névvel gazdagodott, (file név: ujnevek-berey) ezek az alábbiak: ’F. de Serin’ (Zrínyi-Újvár) (1. kép), a másik viszont igen titokzatos ’Chate au du Roy Pierre’ (?) névvel szerepel (2b kép), ez utóbbi helyen Zündt térképén ’Irek’ (2a kép) található. Meglepő módon a forrástérképe (Zündt) névhasználatától eltérően Sajószentpéter és Pozsegaszentpéter csak francia névváltozattal ’S. Pierre’ szerepeltek.

 

 

A domborzati nevek közül néhány szintén franciára fordítva került a térképre: ’Le Mont Zalack’ ’Mont Chronahurk’, stb.

A tájnevek egy része a forrásokról változatlanul kerül át Berey térképére, míg másokat francia megnevezéssel, például az alábbiak is: La Vallée Hazag ou étoit la Cite de Sarmnusgethusa’, ’Porte de fer’, ’Champs Godomiri’, ’Partie de la Sclauonies autef. trimutaire a l’Hongrie’, stb.

 

A víznevek francia névváltozataira példák az alábbiak: ’Lac Balaton’, Danube Fleuue’.

 

Hadi események

 

Berey térképén szereplő magyarországi események azonosak Zündt prágai (file név: esemenyek) kiadásával, míg az erdélyiek és partiumiak, valamint annak tágabb környezeté található események pedig Mair 1596-os térképén szereplőkkel.

 

Véleményünk szerint e kiadására 1664-ben Párizsban azért kerülhetett sor, mert a francia katonák a Rajnai Szövetség résztvevőjeként sikeres magyarországi török ellenes háborúban vettek részt. A második kiadás megjelentetésére pedig 1684-ben meg azért kerülhetett sor, mivel a magyarországi felszabadító háborúk nyomán e térség eseményei iránti francia érdeklődés ismét jelentős lett. Ugyanakkor Berey térképének topográfiai tartalmában az 1664-es és az 1684 kiadásai között különbséget is felfedezhetünk, ez az alábbi:

 

Az 1664 augusztus 10-én megkötött vasvári béke engedélyezte, hogy Magyarország királya a Vág folyótól nyugatra eső területei védelmében új várat építhessen, amelynek neve Leopoldstadt (file név: lipotvar-berey) lett. E vár Berey térképén Guta térségében van, ahogy az békeszerződésben is szerepelt, de a valóságban attól kissé északabbra, és stratégiailag előnyösebb helyen épült fel. Az új vár a nevét 1665-i alapkőletételnél kapta, ám helyét Berey a vasvári békében foglaltak szerint lokalizálta.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

A gyanúnk szerint e mű ebben az összeállításban első alkalommal talán nem 1664-ben, hanem már 1596 után is megjelenhetett. 1596-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szövetsége I. Rudolf magyar királlyal még azt a reményt erősítette, hogy e térségből a hódítók kiűzhetők. E feltevésünket azok a csak francia névvel szereplő településnevek is erősítik, ám sajnálatosan ma e kiadásból példányt nem ismerünk.

Nem zárható ki az sem, hogy egykor e térképnek Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek ajánlott változata is létezett, ám ma e kiadásból példányt szintén nem ismerünk. E térképet három nyomólemezről nyomtatták, a betűstílus alapján úgy tűnik, hogy e térkép rézmetszését (file név: metszők) legalább két személy végezhette.

 

 

Az első lemez felújításánál, vélhetően az 1684-es kiadásra készülve, egy felirat fejjel (file név: forditott-felirat) lefelé került metszésre.

 

 

Berey térképe Zündt-Pross 1594-es Magyarország, és Mair Erdélyt ábrázoló 1596-ban megjelent térképének „kettő az egyben” változata, térképkedvelő ínyencek számára.

 

Ami az események hátterében volt

 

Franciaország erdélyi kapcsolatairól sokat elárul bethleni gróf Bethlen Miklós [1642–1716], a későbbi erdélyi főkancellár emlékiratában olvasható rövid leírás is. Bethlen európai tanulmányútjáról 1664 tavaszán hazatérőben, Párizsban is járt, és tapasztalatairól az alábbiakat vetette papírra. „Nagy hadakozása lévén akkor a töröknek Magyarországban a kereszténységgel, a francia király is adott nyolcezer válogatott hadat oda. Én erre nézve annál is inkább siettem haza, hogy ott elkészülvén a hadba kijöhessek, noha talán ha akartam volna, engemet Turenne[603] fejedelem, aki procurálta[604] ennek a hadnak készítését és küldését, úgy mint maréchal de France[605], abba a hadban tisztességes állapotban bészerzett volna. Ez a Turenne engemet a királynak hírré adott, és csakhamar a király nevével mondá, hogy a király kegyelmességét ajánlja, hanem menjek de Lionne[606] nevű secretarius-statushoz, egy ennek szóló bépecsételt cédulát adván kezembe. Ez a négy nagy status-secretariusok közül való volt. Ezt értvén, elmenék, és a cédulát megadám, melyet megolvasván, engem becsülettel fogada, sokat beszéllett vélem, kiváltképpen az erdélyi dolgokról. Török- és Oláhország etc. s osztán elbocsáta, hogy harmadnap múlva, vagy ha mikor ő hívat vagy Turenne küld, menjek oda ismét őhozzá, szállásomat is megtudá. Ekkor elmenék, és nem tudom hány nap múlva Turenne kérdezé, hogy ha elhozhatnék-e Erdélybe a fejedelemnek egy levelet a királytól, de azzal sietni kellene, mert az Erdélynek és a fejedelemnek nagy javára való. Én mondám, hogy jó szívvel elhozom. Hagyja, hogy menjek Lioennehoz, ki ismét beszéle vélem, a többi között a levélvitelről, s ada egy pecsételt cédulát hozzám. Colbert[607] nevű úrnak szólót, ki volt surinterdant de la maiosn du roi,[608] nagy tiszt felette igen, első s igen kedves minisztere a királynak, másként nemzetségére nézve nemes ember volt csak, nem is akart titulusokat acceptálni[609] a királytól is, köntös és minden egyéb magaviselései is mind alázatosságot mutatott, de annyi volt az audientiát kérő a házánál, hogy rettenetes urak, úrasszonyok és egyéb mindenféle nagy, közép és alacsony rendek. […] Kezembe adá azalatt Turenne a fejedelemnek szóló levelet. […] Indultam Párisból hazám felé 24. április,[610] és mintha az egész világ megmaradása abban a levélben állott volna, bolondul éjjel-nappal úgy siettem, hogy 1 junii Huszton, és osztán, úgy teszi 9 junii Fejérváratt[611] a fejedelem táborában voltam, amellyel semmi hasznot sem tettem, kárt pedig a költség, törődés és egynéhány országnak (kiken csak átnyargaltam) nem experiálásával magamnak sokat tettem, mert a posta kétszer drágább volt a más alkalmatosságnál, noha ugyan postán nem mindenütt, nem is tölt volna ki az erszényből [….] Megadám titkot a fejedelemnek a király leveleit, és mivelhogy franciául volt írva, magammal is fordítatta meg, kapa rajta a fejedelem s az atyám, de ebben osztán semmi sem telék, azonban az atyámra s énreám az akkori uraktól a titkolódásért ezaránt nehézség esék, de azt is elfútta a szél.”[612]

 

Zündt – De Jode térképe felhasználásával, és Zündt – Pross alapján frissült változat

 

Theodor de Bry

 

Augsburgban 1596-ban Theodor de Bry jelent meg új térképe hazánkról, amelynek címe:

Vetustissimi (file név: 1596-bry) potentissimique Hungariae regni, Transsylvaniaeque principatus post varias editiones delineatio ut compendiosa sic et vera ac perspicua, aeri exarata 1596. (kereten kívül) Ungerlandts und Sibenburgen kurtze und eigentliche abbildung. Francof. ex officina Theod. de Bry.[613]

 

A topográfiai tartalom vizsgálata alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy e térkép 90%-ban azonos a már említett De Jode atlaszban is megjelent Zündt térképpel. Bry e munkáján a topográfiai tartalomban a legnagyobb különbség a Balaton térségében látható, mivel a Tihanyi-félsziget, és Tihany település helye Zündt – Pross kiadás alapján javításra került.          

A Balaton (file név: 1594-1596-Balatinkorny) és környéke

 

 

Érsekújvár (file név: 1594-1596-Ersekujvar) és tágabb környéke

 

 

Érsekújvár nem csak ’Vicastelo’ néven, hanem ’Neuhaus’ néven is megtalálható.

 

Hadi események

 

A régi hadi események Bry térképén nem jelenetekkel, hanem csak (file név: 1596-regiesemenyek-bry) megírással szerepeltek.

 

 

A térkép készítése, megjelenése idején zajló hadi események, (file név:1596-esemenyek-bry) amelyek Bry térképén is helyet kaptak.

 

Székesfehérvár

 

E térségében a Szinán pasa vezette sereg 1593. október 1-én (térkép szerint szeptember 10) érkezett meg, és vette kezdetét az új háború a Dunántúl e térségében is.

 

Győr

 

A várát és várost Szinán pasa és nagyvezír vezette sereg 1594. július 15-én körül zárta. A vár védői külső segítséget nem kapván, reménytelen helyzetükben szeptember 29-án (a térkép szerint 19-án) 61 napi ostrom után a vár őrsége a várat feladta. Így Bécs védelmében oly fontos vár került a hódítók kezére. A várat feladó gróf Ferdinand Hardegg a haditörvényszék tettéért halálra ítélte. Színán vezette sereg Komárom várát is ostrom alá vette október elején, de, azt végül október végén felhagyta. Mátyás főherceg október 11-én gróf Karl Mansfeld nevezte ki fővezérré.[614]

 

Esztergom

 

A várat és várost gróf Karl Mansfeld fővezér vezette sereg vette ostrom alá 1595-ben. Az ostrom alatt elhunyt fővezér helyébe Mátyás főherceg lépett. A vár ostroma sikeres lett, a védők reménytelen helyzetükben a várat feladták, így szeptember 3-án Esztergom felszabadult.

 

A térkép jobb alsó sarkában a koronás magyar címer két oldalán puttók helyett, a hódítókat legyőző katonák (file név: 1596-bry-cimkeret) kaptak helyet.

 

 

A latin vers üzenete az, hogy a német és itáliai katonák ’Transsylvanius’-szal, azaz Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemmel legyőzik a hódítókat.

 

Bry e térképe a „kapocs” De Jode atlaszokban napvilágot látott, illetve első alkalommal 1593-ban megjelent, topográfiai tartalmában megfrissített, és éppen aktuális hadi eseményekről beszámoló Zündt – Pross térkép között.

 

Zündt – Pross térképe alapján készült változatok

 

Közös jellemzők

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[615]

Pécs (file név: 1.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi) -– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-zundt-nagy-zundt-kicsi) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Ahogy azt a fenti részletek alakjai és irányai is igazolják azt, hogy e kis térképek szerkezete is szinte teljesen azonos Zündt – Pross térképpel.  A részletek közötti különbség egyetlen esetben sem haladta meg az 1 %-ot, és ez arról árulkodik, hogy aki az eredeti forrás térképet 40 %-kal lekicsinyítette, tökéletes munkát végzett.

 

Topográfiai tartalom

-          a készítők és a kiadók különbözőek,

-          a méretarány szinte azonos, 1:1 450 000 körüli, a kiadások közötti különbség 2–4 % közötti,

-          szinte azonos a térképek kivágata, eltérés nem éri el a 3 %-ot,

-          szinte teljesen azonos a topográfia tartalom, az eltérés ez esetben sem éri el a 2 %-ot,

-          valamint max. 2 %-ban különböző földrajzi név tartalom,

-          határt jelző pontsor esetenként szerepel,

-          név nélkül tó Erdőd térségében,

-          zündti térképekre jellemző tájolás,

-          történelmi események, jelenettel és/vagy szöveges megírással.

 

E változatok méretük okán egyedi, vagy alkalmi kiadványként, illetve atlaszokba és/vagy könyvekben is megjelenhettek.

 

 

Cornelius Nicolaas Claeszoon

 

A prágai kiadású Zündt – Pross térkép kicsinyített változata 1596-ban Amsterdamban jelent meg, Cornelius Nicolaas Claeszoon költségén, e mű címe:

Vera (file név: 1596-Claeszoon) delineatio accurataq. tabula totius regni Ungarici regionumq. ei adjacentiu[m] aßeriptis precipua nominis urbibus tempore quo à Turcis capta sunt Joannes à Deutechum jun: fecit Corn: Nicol: excudit:[616] (kereten kívül) Nova et recens emendata totius Regni Ungariae una cum adiacentibus et finitimis regionibus delineatio. 1596.

A térkép bal felső sarkában (file név: balfelső) látható díszek a két kiadáson teljesen azonosak, ahogy az az alábbi képen is látható.

 

 

A Balaton (file név: balaton-pragai-nicol) és tágabb környezete

 

 

Érsekújvár (file név: komarom-pragai-nicol) és tágabb környezete

 

 

A Tiszántúl (file név: tiszantul-pragai-nicol) részlete

 

 

 

E térképen, illetve e mű felhasználásával szerkesztett mappákon helyet kapott a határt jelölő pontsor, és a jellegzetes tájolásra utaló irányrózsa (file név: iranyrozsa-nicol) is.

 

 

A települések hovatartozásáról a jelkulcs szerint tájékoztatást kapunk, ám ez sok esetben nem pontos.

Ugyanakkor a forrástérképen használt tematikus (file név: jelkulcs-nicol) jelek közül e kiadáson egy tűnik fel, ez az alábbi:

 

A térkép topográfiai tartalma a kicsinyített mérethez igazodó, apróságokban találhatunk különbséget a megírásokban, mint például Zündt térképén ’Kalotta Mons’ szerepel, e térképen ’Kaldta Mons’ van.

Igazgatási és domborzati nevekben gazdagabb, mint a De Jode kiadásában megjelent, Zündt által szerkesztett térkép.

 

Új településábrázolás

E térképen a települések (file név: telepulesabr) ábrázolása esetenként nagyon jellegzetes, segítségével könnyen azonosíthatjuk e mű „leszármazottjait”.

 

 

 

Hadi események

 

Régebben (file név: regiesemenyek-nicol) történtek

 

 

Jelenkori (file név: jelenkoriesemenyek) (tizenöt éves) háború eseményei

 

 

Kékkő és Divény vára gróf Pálffy Miklós és Christoph Teuffenbach főkapitányok 1593. novemberi téli hadjárata során nyerték vissza szabadságukat. E két vár közül az előbbit a törökök felrobbantották és felgyújtották. Nem tudtuk kideríteni annak az okát, hogy a tizenöt éves háború eseményei közül miért éppen e két felföldi vár került Claeszoon térképére.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

E térkép tartalmában változatlanul, de új kiadók (file név: cimkeret-torlessel) neve alatt 1657-ig még további hat kiadásban napvilágot látott.

 

Az új kiadásokra vonatkozó adatokban tetten érhető változások azt igazolják, hogy e térkép népszerű volt, ezért nyomólemeze időről időre új tulajdonoshoz került. A második kiadás, 1619-ben Pieter van den Keere [1571–1646?] költségén, Amsterdamban jelent meg, ezért a korábbi nyomdára vonatkozó adatok törlésre kerültek. E beavatkozás nyoma még az 1634-ben megjelent lenyomaton is felfedezhető. A harmadik és negyedik kiadásokon pedig a korábbi kiadóra vonatkozó adat került lecserélésre, mivel e lemezek Claes Janszoon Visscher[617] [1587–1652] térképkészítő, rézmetsző, nyomdász és kiadó birtokába kerültek át.

Visscher Szántai[618] katalógusa szerint 1657-től egy kiadása már évszám nélkül jelentette meg Atlas Contactus című műben. Ez volt az utolsó kiadása az 1596-tól közreadott térképnek.

 

További közreműködő: Joannes van Doetechum

 

 

Claeszoon térképe felhasználásával készült változat

 

Nicolas (II) Berey

 

Párizsban 1663-ban jelent meg Nicolas Berey kiadásában Magyarországról e térkép, amelynek címe:

Carte de haute et basse Hongrie Transilvanie Sclavonie, Croatie, et Dalmatie. Dessignée sur les lieux par Gentilho[m]me Hongrois. A. Peyrounin sculp.[619]

 

E térkép szerkezete és topográfiai tartalma azonos az 1596-ban megjelent Nicolas Claeszoon térképpel, ahogy az alábbi képek is igazolják.

           

Érsekújvár (file név: nico-berey-osszehas-4) és környéke

 

A Balaton (file név: nico-berey-osszehas-3) és környéke

 

 

Topográfia tartalom Berey e térképe esetén 99 %-ban azonos Nicolas Claeszoon térképével, a nevek könnyen olvashatók, metszésük elegáns. A hiányzó néhány név szerintünk nem szándékos döntés okán, hanem csak figyelmetlenség miatt nem szerepelt Berei e Magyarországot ábrázoló munkáján. A névanyag feldolgozásánál figyeltünk fel arra, hogy vélhetően a térkép tartalmának ellenőrzése alkalmával észlelhették, hogy néhány földrajzi név lemaradt, az eltérő betűtípus alapján bizonyos, hogy a pótlást nem az a rézmetsző (file név: masmetszo) végezte, aki az egész térképet metszette.

 

Berey térképének a címe alatti megjegyzés ’Dessignée sur les lieux par Gentilho[m]me Hongrois.’ akár arra is utalhat, hogy térképén Zrínyi-Újvár  (file név: zrinyiujvar-duval-berey) helyét is magyar segítők határozhatták meg. Tehát francia kiadóknál (Duval és Berey) szinte egy időben két Magyarországot ábrázoló térkép is napvilágot látott, de ahogy az alábbi kép is bizonyítja a szerkesztőik e várat eltérő források alapján helyezték el. Duval térképén topográfiailag pontosabb helyen szerepelt, mivel azt a Mura folyó bal partján a Dráva torkolatnál ábrázolta, a régészeti kutatások során 2006-ban maradványait lényegében ott találták meg[620].

 

 

                       

Kiadástörténeti áttekintés

 

Egyéb új magyarországi eseményekről a térképe friss adatot nem tartalmazott, így nem szerepelt félhold Érsekújvár és Nagyvárad mellett sem.

Vizsgáljuk meg azt, hogy miért éppen francia kiadású Magyarországot ábrázoló térképeken tűnik fel először Zrínyi Miklós új vára? A Zrínyi családnak velencei faktorain keresztül jó, és széleskörű kapcsolata francia és az angol kereskedőkkel és diplomatákkal is. A 17. század második felének magyarországi események, így Nagyvárad elvesztése (1660. aug. 27.), a magyar király „mérhetetlen békevágya”, amely alig leplezetten csak a megszállóknak kedvezett, a francia diplomácia számára pedig a Habsburgokkal szembeni egy új lehetséges stratégiai szövetségest hozott látóterükben. 1663 tavaszán Pierre de Bonsi[621] [1631–1703] bíboros, XIV. Lajos[622] francia király velencei követe, uralkodójának készített jelentését kiegészítve, részletes elemzést küld Hugues de Lionne[623] külügyminiszternek a magyarországi állapotokról.

Vélhetően Berey halála (file név: 1663-berey) után (1667) új tulajdonoshoz került e térkép (file név: Bereik-osszehas) nyomólemeze, aki azt topográfiai tartalmában változatlanul azt ismét kiadta.[624]

 

 

További közreműködő: Abraham Peyrounin

 

 

Claeszoon térképe felhasználásával készült változat, amely Zeiler Neue Beschreibung des Königreichs Ungarn […] 1664, című könyv adatai alapján lett frissítve

Johann Hoffmann

 

Johann Hoffmann kiadásában 1664 nyara után jelent Magyarországról új térkép, amelynek címe:

Neűe (file név: 1664-hoffmann) und richtige Abbildung dess gantzen Kőginreichs Ungern  

sampt denen daran stossenden Ländern  Bey der zugleich heraűss gegebenen neuen und kurtzen Beschreibung dieses Kőnigreichs nützlich zugebrauche. [625] (Kereten kívüli cím): Nova et exacta totius Regni Hungariae delineatio A:1664 sculp.[626]

 

Ez az „új” térkép topográfiai tartalmában 99 %-ban azonos az 1596-ban Claeszoon költségén megjelent mappával.

A forrásához képest az új (file név: visscher-hoffmanncim-jelk) címkeret bal oldalán a Német-római Birodalmat jelképező sas, míg a jobb oldalon az Oszmán Birodalmat jelképező sárkány kapott helyet, környezetükben hadiszerekkel.

 

 

Ugyanakkor a címkeretnél látható apró különbségek (file név: kiadasok-kulonbseg) arra utalnak, hogy a kereten kívül latin címmel is közreadott térkép (2. változat), lemeze felújításon esett át, így vélhetően nem csak abban az évben jelenhetett meg, amely a térképen szerepelt.

 

 

 

Claeszoon térképe és Hoffmann kiadásában megjelent művek közötti különbséget – ahogy az alábbi képek alapján is látható –, Érsekújvár és Szent Márton hegy[627] (1. kép) várainak elestére utaló évszámokban, valamint az eszéki híd (2. kép) Zrínyi-Újvár (3. kép), ábrázolásában találtunk. Valószínűleg e részletek megjelenítésében a Hoffmann[628] saját kiadványaiban (file név: hoffmann-visscher-osszehas) leírtak szerint járhatott el.

 

 

Az a forrás[629], amely alapján az alábbi térképek topográfiai tartalmukban minimális mértékben megfrissültek, német nyelvterületen jelent meg. Ez alapján vélelmezzük azt, hogy a frissített változat előbb Hoffmann kiadásában, Nürnbergben jelenhetett meg 1664. év második felében, és csak ezt követően láthatott napvilágot Amsterdamban, valamikor 1664. év végén vagy talán 1665. év elején.

Hoffmann térképének új kiadásában a keretben már fokhálózatot (file név: 1664-Hoffmann-OSZK-var-fokhalozattal) is találunk, amely azonban láthatóan nem mutat kapcsolatot a térkép tartalmával, de megfelel a térképen található irányjelzésének, amely viszont csak a Tabula Hungari[a]e térkép tájolására igaz.

Magyarország a térkép szerint Kanári szigetek[630] (Insulae Fortunatae) kezdő meridiánjától keletre a 45°45’ és 49°közé tartozó hosszúsági, és 46°és 49° szélességi körökkel határolt területen volt.

 

Mercator Európa (file név: Europa-mercator-reszlet) térképén, ahogy az a mellékelt képen is látható e terület körülbelül a keleti hosszúság 41°és 51°közé esett.

 

 

Blaeu Amsterdamban 1640-es években megjelent térképe (file név: EUROPA) szerint Magyarország körülbelül a keleti hosszúság 34°és 47°-a közé esett.

 

 

A fenti adatok alapján nem tudjuk megállapítani, hogy Hoffmann a térképe keretéhez illesztett koordináta adatokat vajon honnan vehette?

 

 

Hadi esemény

 

Eszéki híd

 

Az égő eszéki híd képe Hoffman e térképén tűnt fel első alkalommal. Ez az egyetlen adat, amely e térképet összeköti az 1664-es év elején történt aktuális eseménnyel, az ún. téli hadjárattal, amelyet Zrínyi Miklós hadvezér javasolt, és elnyerte a Rajnai Szövetség támogatását. E hadjárat sikereiről a korabeli újságok és röplapok részletes tájékoztatást adtak a magyarországi hírek iránt érdeklődőknek.[631]

A téli hadjáratára január és február hónapokban került sor, téli időben általában a hadak szállásaikat csak igen ritkán hagyták el, ezért a keresztény sereg megjelenése e szokatlan évszakban a meglepetés erejével is hatott. A közel három hetes hadjárat eredményes csak úgy lehetett, ha azt gondosan megtervezték, logisztikailag előkészítették. Az is fontos szempont, hogy ez a hadjárat az érvényben lévő békével ellentétes volt, ezért nyilván valóan a megszállók részéről a katonai válaszcsapással is számolni kellett.

Zrínyi-Újvár megépítése és léte az oszmán megszállók részéről katonai akció indítását provokálta, így e hadjárat egyben jó jelzés volt számukra, hogy a korábbi védekező stratégiát immár a támadó váltotta fel. Egy folytonos mozgásban lévő hadsereg télidőben való ellátása nem kevés nehézséget, és szervezést igényelt. A gyorsan mozgó lovassereg hátránya éppen abból állt, hogy gyalogság és tüzérség hiányában a megszerzett előnyt nem tudták tartóssá tenni.

Az eszéki híd lerombolása, illetve a Dráva mentén kelet-nyugati irányban a Dunáig az oszmánok által birtokolt területek és várak felszabadításával, egy olyan folyosó megnyitása történt meg, amelyen át közlekedve biztonsággal és gyorsan lehetett volna a fontos dunántúli átjárót, az eszéki hidat megközelíteni, a támadók átkelését megakadályozni.

A bemutatott térképen Zrínyi-Újvár elhelyezésében Zeiler 1664-ben munkájában olvasottak alapján Hoffmann bizonytalan lehetett, mivel a nyomólemezen további apró átalakítás nyoma is észlelhető.

Hoffmann térképén a kereten kívül a magyar királyok és az oszmán szultánok jegyzéke is helyet kapott, a két éppen trónon ülő uralkodó arcképével együtt.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

A nürnbergi Johann Hoffmann[632] kiadványai fia és menye által Bécsben működtetett filiáin[633] keresztül nemcsak az olvasókhoz kerületek közelebb, más távolabb működőkhöz képest, de a hírek gyors megszerzését is lehetővé tette számukra.

 

 

Ami az események „hátterében” volt

1664. januárjában, miközben a Zrínyi Miklós és Wolfgang Julius von Hohenlohe német hadvezér, tábornok vezetése alatt katonai akcióban részt vevő csapatok gyülekeztek, egy különleges égi jelenség is bíztatást adhatott az események résztvevőinek, a vállalkozásuk lehetséges sikeréről, és az oly remélt változások eljöveteléről.[634]

A korabeli újságok hírei új üstökösről is szóltak, természetesnek kínálkozott egy olyan párhuzam, hogy Zrínyi és a Rajnai Szövetség közös sikere nyomán Magyarország felszabadulhat a rabiga alól. Ugyanakkor a korabeli híradásokban minden a megszokottól eltérő fényes égi jelenséget üstökösnek írták le, így a Hoffmann cég által is kiadott korabeli újságokban, röplapokon így szerepeltek, szerepelnek. A korabeli leírások ugyan akkor elég pontosan rögzítették azt, hogy ki éppen mit látott, mi e helyen szeretnénk a sok „üstökös” között „rendet vágni”.

 

Sopron, 1663. jún. 30.

Vitnyédi István Zrínyi Miklóshoz küldött levelének utóiratában az alábbiakat olvashatjuk.

„Az elmúlt hétfőn az égen egy jel láttatott estve felé 8 és 9 óra közben, az ég mintha tűzben volt volna, azonban egy kis felhő alól egy két fejű sas jött ki, annak utána egy patyolatos fejű ember, ki az sasra rámenvén, aztat igen elvagdalta és utoljára két felé vágta, annak utána egy oroszlány jővén ki, kinek jobbik lábában fegyver lévén, az másikával azon patyolatos embert megragadván, lába alá tapodta, és ezek után nagy seregek látattának, kik egymással harczolván mind két résziül láttattak elesni, úgy hogy az ég miatta mind veresnek látszott, azután úgy tüntenek el. Micsoda magyarázatja leszen ennek, megtanít az üdö bennünket.”[635]

 

1664. Január 5.

„Die 5 Januarii. Ist auch alhie ihn Sübenbürgen ein grosses Himmelsszeichen, eines hell brennenden feurs tischbreit gesehen worden, vorauss auff dem alten landt vnd auch anderswo, welches endtlig strallen gantz feurig von sich geworffen, und mit grossem krachen vnd knallen verschwunden, ist sowoll am tag alss auch bei der nacht gesehen worden, welcher effect die Zeit mit sich bringen mögh.”[636]

„Január 5. Itt Erdélyben is, főképpen az Óföldön [helyesen Oltvidéken], de máshol is roppant égi jelet, asztal nagyságú égő tűzet láttak, amely végül izzó lángokat hányván ki magából, nagy dörgés és csattogás közepette tűnt el. Nappal is éjjel is látták. Következményeit majd magával hozza az idő.”[637]

A január 5-i Erdélyben látottakról, mások nem számoltak be, ezért azt vélelmezzük, hogy az egy olyan tűzgömb (meteorit) lehetett, amelyet csak az Olt vidéken élők észlelhettek és hallhattak. Tekintettel arra, hogy leírt csillagászati esemény hangjelenséggel is együtt járt, azaz az észlelők egy bolidát[638] láthattak és hallhattak. A hangrobbanás kezdeti magassága általában 30 km körül lehet, ami percekkel később már a földfelszínen is hallható. Ha a meteor részekre szakad, azt akár többszörös hangrobbanás is kísérheti, ahogy erről e beszámolókban is olvashatunk.[639] Ez a jelenség csak igen rövid (1 percnél kevesebb) ideig észlelhető, ezért Krausnak az a megjegyzése, hogy „nappal és éjjel is látták” jelzi az észlelőktől származó megfigyelések megbízhatatlanságát[640].

 

1664. január 12-én éjjel 2 és 3 óra között, akik e hajnali órán Csáktornya[641] és Radkersburg térségében az égre vetették tekintetüket több napon[642] át egy „csodálatos új lángoló csillagot” láttak. E különös égi jelenségről röplap is megjelent.

 

A német nyelvű röplap címe:

Abbildung deß Neuen Comet- und Wunder-Sterns. Wie sich derselbe in den Innen Oesterreichischen Landen und benachbarten Croatischen Orten besonders aber über Rackelspurg und Czackenthurn Morgends zwischen 2 und 3 Uhren den 12 Januarii dieses 1664sten Jahrs mit erschecklicher Entseltzug der Anschauerden hat sehen lassen. [643] 

A kéthasábos angol röplap címei:

pourtraict of the New Wonderful Blazing Star, Which appear'd to the Inner Austrian Countries, and the adjacent Parts of Croatia, standing over Rackelsburg and Czackenthurn, seen betwixt two and three of the Clock several mornings, from the 12^th of January, 1664. to the terrour of the Beholders.

Delineation of a Marvellous New Blazing Star, Which appear to Austria, chiefly about Rackelsburg and Czackenthurn, seen several mornings betwixt two and three of the Clock, from the 12^th of January, 1664. to the amazement of the Beholders.[644]

A német című röplap üstökösről és fényes csillagról, míg az angol „új csodálatos lángoló csillag”-ról írt. A német nyelvű változat alapján azt is tudtuk, hogy a jelenség Kelet-Európától a nyugati óceánpartig volt észlelhető, és kissé északnyugati irányba mozogott a „lángoló” csillag, amelynek látszó mérete a Hold Földről látható képének a fele[645] volt. Tehát könnyen észrevehető nagyságú volt, és más az égbolton éppen akkor látható objektumokkal össze nem téveszthetőt látott az, aki ily korai hajnali órán az égbolt északnyugati részére vetette tekintetét. Figyelemre méltó, de nem meglepő, hogy a német nyelvű röplapon olvasható leírás ismeretlen készítője a német csillagász Christoph Neubarth[646] [1607–1681] által készítette Almanach-ra hivatkozott. Neubarth elfogadta Kepler téves elképzelését, amely szerint az ilyen jelenséget a bolygó együttállás idézheti elő, ahogy 1663-ban a Jupiter és Szaturnusz esetén látni lehetett.[647] Ugyanakkor azt tudták, hogy üstökösök feltűnései igen ritkán voltak a bolygóállásokhoz kapcsolhatók. Így bizton állíthatjuk azt, hogy a német nyelvű leírás készítője kora csillagászati ismereteinek a birtokában fogalmazta meg mondandóját. (Neubarth számos Kalendáriumot állított össze, ezek egy része magyar nyelven is megjelent a lőcsei, kassai és kolozsvári nyomdák kiadásában.[648]) A leírás szerint a látott objektum nem húzott maga után fénylő csóvát, mint az üstökösök, és nem is esett darabjaira, mint a meteoritok, de képi ábrázolása ennek ellenére hagyományosan az üstökösökre volt jellemző. A szemtanúk elbeszélései alapján a röplap készítője olyan csillagászati jelenséget írt le, amelyet ma a megfigyeléseink alapján egy Légkört Súrló Objektummal[649] tudunk azonosítani. Ezek olyan a világűrben mozgó objektumok, amelyek pályájuk során esetenként súrolják a Föld légkörének felső határát az ún. Kármán-vonalat.[650]  Ugyanakkor ezek mérete olyan nagy, hogy pályájukról a Föld gravitációs ereje sem tudja letéríteni, a magas légkörön átsuhanva „lángolva” világítanak, mivel az ott lévő levegőben köbméterenként[651] még legalább 10²¹ molekula található.[652] Jelen tudomásunk szerint ez az első olyan híradás, amelyben a leírtak alapján az észlelők egyértelműen a Földünk mellett elsuhanó Légkört Surló Objektumot láttak.[653]

 

1664. január 28-án részleges[654] Napfogyatkozás volt, amelyet Magyarországról Árva térségében élők láthattak.

 

1664. augusztus 3-án Pápa térségében 11 órakor A Hold felett egy kereszt látszott. Ez a fényjelenség kb. egy órán keresztül tartott, sokan látták.[655]

 

1664 november 17-től[656] Európában látható lett egy, a laikus észlelők számára nem könnyen észrevehető, és nem túl fényes üstökös is, amely kis megszakítással 1665 március 20-ig volt észlelhető a Holló[657] csillagképben (file név: hollo-csillagkep), ahogy azt egy korabeli ábrán is láthatjuk.[658]

 

 

Pályája rövid időre 1664. december második felében a déli éggömbre helyeződött át, majd 1665. január első felétől ismét az északi féltekén vált észlelhetővé.[659]

 

Esterházy Pál Mars Hungaricus című művében a fenti üstökösről az alábbiakat írta.

„S miután ez így elvégeztetett, Bécsben a császári udvarnál nagy számban jelennek meg Magyarország főemberei, amikor lám, az égiek ismét ostorozásunkról, ismét végromlásunkról küldenek üzenetet: december 15. napján ugyanis, reggeli négy óra körül új üstökös jelenik meg Európa felett, melynek farkát először nyugati irányba nyújtotta ki, azután pedig észak felé; ezért sokan két üstökösnek hitték. Helye pedig a Kígyó (Hydra) és a Serleg (Crater) csillagképek között volt, amint itt látható. Helyét napról napra változtatta, ugyanis nemsokára megközelítette a nagyságára nézve negyedrendű Eridanus csillagot, majd nem sokkal ezután a Kis Ebet, valamint az Orion övét és a Bika szemét. Nagysága felért a legnagyobb csillagokéval, farka széles volt, mint valami söprű, színe sápadt és fakó, keletről nyugat felé mozgott, és midőn távcsővel vettem szemügyre, igen homályosan találtam, s úgy tűnt, hogy napról napra közeledik az Egyenlítőhöz. Ám nemsokára már nem nyugat felé húzta a farkát, mint azelőtt, hanem maga után, s úgy látszott, hogy délnyugat felé megy, miközben ide-oda mozogva hol megközelít, hol kikerüli a különféle csillagokat. Úgy gondolom, felesleges egyenként felsorolni másoknak részben megfigyeléseit, részben vélekedései ezzel az üstökössel kapcsolatba. Mégis, ha bizonyos hízelgőknek egyfajta véleményét a nyilvánosság elé tárom, úgy vélem, nem lesznek az olvasó terhére, ami nemsokára kitűnik, miután befejeztem az ezen üstökösről szóló közlésemet. Biztos, hogy az utolsó időben a Cetet közelítette meg, és végig ott maradt. Egyébként, amennyire meg lehetett figyelni, részben a földtől való távolságát, részben nagyságát, biztosat mondani nem mernék, de úgy gondolom, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy igen messze volt, mivel tudjuk, hogy tizenkét órán keresztül időzött látóhatárunk felett. Nem hiányoztak, akiknek véleménye szerint két üstökös volt, mivel kora reggel jelent meg, farkát nyugat felé fordítva, késő este pedig mindig farkával kelet felé fordulva mutatkozott; holott mégis egyetlen üstökös volt, amely a rá jellemző lassúbb mozgás következtében reggeli csillagból estivé változott. És ebből következett farkának ama megváltozása. De ki fogja megmondani, mi lesz ennek az üstökösnek hatása; ki előtt leplezte le ezt az Isten?”[660]

Ezt az üstököst később C/1664 W1[661] jelöléssel katalogizálták. A számítások szerint az üstökös Napközel pontját 1664. december 4-én érte el, a Naptól való távolsága ekkor 1,02555 Csillagászati Egység[662] lehetett, fényessége december második felében –1 magnitúdóra emelkedett, majd távolodva ismét halványodott.

 

„1664. december 19. c. péntek szép tiszta időben 3 és 4 óra között délután hallatot és látatot az egész országban, egy hatalmas, eghnek való megh nilasa, nagy rözgesel s abbul mint egy nagy tüzes labda szétszakadván az Dráva mentiben eltűnt.”[663]

E szép magyarsággal leírt sorok csak Csáktornya térségében, a Dráva mentén feltűnő tűzgömbről tudósítanak bennünket, és mivel a gömb szétesése hanggal is együtt járt így az ott élők bolidát láttak.

 

1665. április 5.

„Hogy pedig még a csillagok is egy jövendő vérözönt jelezzenek, íme, április ötödik napján körülbelül hajnali fél három óra körül, azaz éppen húsvét napján hajnal előtt ismét egy üstökös kezdett világítani a földre. Ez az égbolt keleti részén ott emelkedett fel, ahol nyár közepén a napkelte szokott lenni, s a nyugati égboltnak körülbelül ama része felé tartott, amely a déli rész közelében van, sugarait a déli égboltnak a nyugati szomszédos része felé fordítva; mert sugarai voltak, illetve taraja vagy pontosabban farka, az előző üstökösnél kétszer hosszabb, ámde nem olyan széles, és fényesebb a másiknál, mint ami önmagában csillogóbb, mint a másik, ugyanakkor tömege nem látszott kisebbnek annál. De naponta későbben kelt fel, ugyanis ezekben az utolsó napokban éjszaka egy óra után kelt és hajnalig tartott, amikor is a nap fényétől elhomályosítva eltűnt. És midőn felkelt, egészen lángvörösnek látszott, majd ahogyan előrehaladt pályáján, egyre halványodott; hogy ez vajon ennek a csillagnak vagy kipárolgásnak, vagy meteornak természetéből, vagy pedig a közbeeső levegő sűrűségéből következett, ennek megvitatását a filozófusokra hagyom. Annyi biztos, hogy ez az üstökös látóhatárunknak még a feléig sem jutott el, amikor napkeletkor hirtelen eltűnt szemünk elöl. Ez az üstökös pedig számításom szerint tizenöt napig volt meg, úgy, hogy a keletkezésétől számított tizenötödik napon, bár felhőtlen és derűs volt az ég, akármilyen szorgalmasan vizsgáltam is, látni nem lehetett, legfeljebb, valami ködös formában, és nem volt már farka, hanem hiányoztak a sugarai, úgy, hogy joggal kételkedtem, ugyanazt az üstököst látom-e, amelyet korábban.”[664] 

Ez az üstökös C/1665F1[665] számon került nyilvántartásra. 1665. március 27-től április 20-ig látszott, Magyarország térségében jól észlelhető volt.

 

Röviden foglaljuk össze, hogy észlelhetőségük szempontjából mi a legfontosabb különbség

-          egy meteorit,

-          egy Légkört Surló Objektum, és

-          egy üstökös között:

 

A meteoritok[666] a föld légkörébe belépve rendszerint megsemmisülnek, vagy a földre zuhanva útjuk véglegesen befejeződik.

Jelen ismereteink szerint egy olyan Légkört Súrló Objektum pályája, amely egyszer már érintette a Föld légkörét, a későbbiekben nem alakulhat úgy, hogy ismét földközelbe kerüljön, és így ismét észlelhetővé váljon.

Az üstökösök kötött pályán mozognak, pályaadataik ismeretében visszatérésük nagy pontossággal előre jelezhető.

           

Az észlelhetőség szempontjából közöttük pedig az a legalapvetőbb különbség, hogy a meteoritokat csak kisebb térségek lakói láthatják, míg a Légkört Surló Objektumokat egy jól meghatározható sávban lehet egyszeri alkalommal nagyon rövid (1 percnél) ideig lehet észlelni, addig egy-egy üstökös a pályájától, és az észlelés eszközétől függően akár több hónapon át is megfigyelhető.

 

További közreműködő: Wilhelm Pfann.

 

 

Hoffmann térképe alapján frissült változat

 

Nicolaas (I) Visscher

 

Amsterdamban Nicolaas Visscher 1664. év végén, vagy 1665-ben jelentette meg új térképet Magyarországról, amelynek címe:

Totius (file név: 1664-Visscher) regni Hungariae una cum adjacentibus et finitimis regionibus delineatio.[667]

 

E térkép topográfiai tartalmában 99 %-ban azonos Visscher által korábban kiadott művel, amelynek az eredeti nyomólemeze a birtokában volt, így neki lényegesen kevesebb időre volt szüksége ahhoz, hogy arról „ráncfelvarrással” új térképet tudjon kiadni, amikor ismét megnövekedett érdeklődés kísérte a magyarországi hadi eseményeket.

Így e térképén nemcsak Érsekújvár került topográfiailag jó helyre, de azon Zrínyi-Újvár és Bajcsavár is helyet kapott, de ahogy azt láttuk, a topográfia tartalom más területeken nem újult meg.

 

A címkeret (file név: cimkeret-visscher34-visscher-63) és környéke

 

 

A címkeret kicserélése a Hoffmann térképén találhatóra, Amsterdamban bizonnyal jó üzleti döntés volt.

 

A bal felső sarok, (file név: balfelso-visscher34-visscher-63) és környezete

 

 

Buda (file név: centrum-visscher34-visscher-63) és tágabb környezete

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

A Balaton (file név: balatoneskorny-visscher34-visscher-63) és tágabb környezete

 

 

Ha a fenti két részletet összevetjük, mindössze a Mura és Dráva folyók találkozásánál, új folyó mellett találhatunk változást. Három új vár neve tűnt fel e helyen, az egyik ’Serinwar’ a másik ’Neu Serinwar’, és ’Baba’. A várak e térképen úgy kerültek elhelyezésre, ahogy Zeiler könyvének 1664 tavaszán megjelent kiadásában szerepeltek, így bizonyosak vagyunk abban, hogy Visscher térképe legkorábban talán csak 1664 második felében Hoffmann térképének megjelenése után kerülhetett forgalomba.

 Zrínyi-Újvárnak akkor már csak romjai voltak, ahogy ’Baba’ (=Bajcsa vár) 16. század végétől már nem is létezett.

Ez az eset is azt példázza, hogy a magyarországi hadi eseményekről csak akkor adtak ki a korabeli térképkészítő cégek térképeket, ha abban nemzetközi haderő is érintett volt. (Elég itt arra utalnunk, hogy Nagyvárad 1660-as oszmán kézre kerülését J. Sandrart térképe kivételével, más művek nem is jelölték, pedig a rézlemezről nyomtatott mappák esetén évszám és/vagy jel hozzáadása különösebb technikai akadályt nem jelentett.)

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar-visscher34-visscher-63) és tágabb környezete

 

 

Érsekújvár átkerült a Nyitra folyó jobb partjára, a vár sematikus alaprajza is pontosabb lett.

Ez a „régi – új” térkép topográfiai tartalmában – ahogy láttuk –, csak igen minimális mértékben frissült meg, csak a korábbi díszeket és a címkeret cserélték le, így a vásárló akár joggal hihette azt, hogy pénzéért új művet kap.1664-ben Magyarország területén zajló hadi események miatt, a vásárlókat így lehetett gyorsan és egyszerűen új térképpel kiszolgálni.

 

A zündti ősökkel rendelkező kiterjedt térképcsalád e helyen bemutatott mappái is jól szemlélteti azt, ha a hadi események Magyarországon úgy alakultak, hogy azokban több nemzet katonái is részt vettek, a hírek iránt érdeklődők számára milyen sok új térkép került forgalomba.

Sajnálatosan a kiadványok egy részéről – ahogy az e fejezetben is láthattuk –, ma már csak áttételesen értesülhetünk. A magyarországi hadi eseményeket is tartalmazó térképeket időről-időre frissíteni kellett volna, de annak elmaradása is ma segítségünkre lehet abban, hogy hogy a látszólag „kortalan” térképek esetén legalább azt az évszámot meg tudjuk határozni, hogy első megjelenésükre egykor mikor kerülhetett sor.

Más részről e műveken keresztül megismerhettük azt a kiadói üzletpolitikát is, amely az egyes kiadások megjelenéséhez vezetett, a pénzükért mai szemmel nézve, a vásárlók gyakran csak avítt tartalmú információkat kaphattak. A réz nyomólemezekről történő nyomtatási technológia miatt a kiadók gyorsan és olcsón tudták kiadványaikat frissíteni, forgalmazni, a fokozott érdeklődés ily módon tudták gyorsan kiszolgálni.  E térképek közül több már a megjelenésük idején is nagy példányszámban került forgalomba, ezekből a mai antikváriumi kínálat is gazdag, míg mások csak alkalmi kiadványként jelentek meg, ez utóbbiakból napjainkra is csak kevés maradt, és antikváriumi forgalomban is igen ritkán bukkannak fel, így igazi kincsnek számítanak.

 

Zündt – De Jode? térképe felhasználásával, és Claeszoon térképe alapján frissült

 

E változatok közös jellemzői:

 

-          Magyarország északi térsége kiterjedtebb,

-          csatajelenetek részleges hiánya,

-          Tihany, és a Tihanyi-félsziget a Balaton déli partjánál,

-          fontosabb történelmi események részben szerepelnek, csak megírással,

-          új történelmi események feltűnése.

 

’A’ változat

Jacob von Sandrart

 

1664-ben jelent meg Jacob von Sandrart Magyarországról készített új térképe, amelynek címe:

Neue (file név: 1664-sandrart) Land Tafel von Hungarn und dessen incorporirten Kőnigreichen und Provinzen, auss den besten Mappen verfertigt und gebessert. Zu finden in Nürnberg beÿ Jacob Sandrart.[668]

 

E térkép földrajzi névanyagának feldolgozása után derült arra fény, hogy topográfiai tartalma 5 %-nál kisebb mértékben különbözik az 1578-ban De Jode atlaszában megjelent mappától. Ugyanakkor a földrajzi nevek írásában saját anyanyelvének helyesírási gyakorlatára utaló apró eltérésék érhetők tetten, ahogy az az alábbi képek alapján az megfigyelhető. Más részről azt is észleletük, hogy kismértékű eltérés van a Zündt és Sandrart térképen ábrázolt nem magyarországi részt ábrázoló terület nagysága között, e kérdésben inkább Danckerts 1657-ben megjelent térképével mutat azonosságot.

 

A bal felső sarok (file név: balfelso-danckerts-sandrart)

 

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar) térsége

 

A fenti térképeken a vár és környezete eltérő ismeretekről árulkodik.

 

Zrínyi-Újvár (file név: zrinyiujvar) és környezete

 

 

E vár elhelyezése, ahogy az Sandrart térképén szemünk elé tűnik, arról árulkodik, hogy ő is Zeiler könyvének 1664. első félévében megjelent leírást vette figyelembe, vagy olyan térképet használt, amelyen e vár már így szerepelt. Ezen, és más adatok alapján azt vélelmezzük, hogy Sandrart e térképe 1664. év végén, vagy 1665-ben láthatta meg a napvilágot.

 

Igazgatási nevek

 

A térkép névanyagának a feldolgozásánál tapasztaltuk még azt is, hogy az igazgatási nevek kiegészítője Sandrartnál latin helyett németre változott, így Lyptaw Grafsch (Liptó vármegye), Zips Graf Schaft (Szepes vármegye), Nitrien Spansch Nyitra vármegye), Weisenburg Spansch (Fejér vármegye). Pistriz Gr (Beszterce vidék, szász szék), Sepsi Graf (Sepsiszék, székely), Kyzdi Gr. (Kézdi szék, székely), stb.

 

Hadi események

 

Sandrart történelmi eseményeket vett át az 1596-ban megjelent Nicolaas Claeszoon költségén megjelent mappáról is, miközben új, korábban más szerzőknél nem szerepelt hadi eseményekkel bővítette mappáját.

 

Babócsa, 1555 ősze

A várát összesen 250 katona védte, akik szabad elvonulás fejében Tujgún Ozman [15? –1559] a budai pasának átadták. 1556-ban Nádasdy Tamás nádor és Stansics Horvát Márk magyar csapatai visszafoglalták, tíz évig Szigetvár elfoglalásáig falai között magyar őrség volt, majd ismét gazdát cserélt, majd 1600. szeptember 4-én a védők feladták, e tettükkel ők is hozzájárultak Kanizsa várának elfoglalásához.

 

Kiskomárom / Zalakomár

1591-ban, majd 1593-ban is megpróbálták elfoglalni az oszmánok Kiskomárom várát, amely csak 1600. augusztus végén került török kézre, majd ismét felszabadult. Így Kiskomárom vára utóbb a Kanizsa ellen vetett végek fontos végvára lett, és csak 1664. júliusában került ismét idegen kézre, akik e várat is felrobbantották. Sandrart térképén e település topográfiailag téves helyen szerepelt.

 

Komárom várának ostroma, 1594. október 7.

Szinán pasa, nagyvezír megkísérelte elfoglalni Komárom várát, de az ostromot október 24-én fel kellett hagynia, mivel a táborában pusztító tífuszjárványban legalább 8 ezer katonája halt meg.[669]

 

Csanád elfoglalása, 1598 szeptember

Szaturdzsi Mehmed[670] parancsnoksága alatt álló oszmán sereg elfoglalta Csanád, Nagylak és Arad várait, de Várad ostromával már nem boldogult.[671]

 

Székesfehérvár elfoglalása, 1602. augusztus 29.

A város ismét oszmán kézre került, ekkor került török fogságba a vár kapitánya Wathay Ferenc [1568–1609 után] is.[672]

 

Esztergom elfoglalása, 1605. október 3.

Lala Mohamed [15..–16..] nagyvezír augusztus végén körülzárta a várat. Az ostromlók létszáma a források szerint 40 ezer fő, míg a védőké 5-6 ezer fő lehetett. Tehát a védők száma nem volt kevés, ám ők nemcsak a várat, de magát a várost is védték, így több kilométer hosszú szakaszon kellett folyamatosan a támadókkal szemben harcolni, miközben a korábbi harcokban megsérült sáncok kijavítására még nem került sor. Végül október 3-án „[…] „a törökök[…] föld alatti aknákat kezdtek ásni, s a felső vár erődítménye is, miután felgyújtották, elhamvadt, aminek következtében a németek közül sokan részint megégtek, részint a sűrű füsttől, mely elzárta légzőszervüket, megfulladtak, lemondva arról a reményről, hogy a várat megtarthatják, Dampierre-hez fordultak – őt az ellenségtől megölt Öttingen helyére egyhangú katonai szavazattal állították –, s nagy zúgással követelni kezdték, hogy adja fel a várat.” A vár kulcsait végül ugyanaz a török pasa, Lala Mohamed vehette át, aki egykor azt föladta; s a megadásról tárgyalók közt ott volt az a Pecsevi Ibrahim is, aki tíz esztendővel azelőtt hasonló helyzetben tárgyalt, csak akkor ő volt kénytelen beismerni a vereséget.[673]

 

Sopron, 1606. június 6.

Némethy Gergely hajdúkapitány csapata ostrom alá vette Sopront, de őket június 28-án a nyugati országhatár védelmét ellátó Giorgio Basta[674] [1550–1607] császári generális elűzte.[675]

 

Pest, 1614.

Ez az évszám vélhetően 1604. szeptember 5-re[676] vonatkozhat, amikor Pest városát a német zsoldosok ellenállás nélkül feladták?

 

Nagyvárad elfoglalása, 1660. augusztus 17.

 

Nyitra várának elfoglalása, 1663. október 18.

A várát a törökök megadással foglalták el, de 1664. május 3-án már felszabadult. A térképen a felszabadulás dátumát, a betűtípus és –méret alapján bizonyosan más személy metszette. Az 1665-ös évszám téves!

 

Léva várának elfoglalása, 1663. november 2.

A várat elfoglalták a törökök, de 1664. július 19-én Léva alatt az érsekújvári pasa serege vereséget szenvedett, így a vár is felszabadult.

 

Nógrád várának elfoglalása, 1663. november eleje

A vár 27 napi ostrom után török kézre került, felszabadulására csak később kerülhetett sor.

A fenti adatok alapján úgy tűnik, hogy 1664-es év eseményei – kivéve a Nyitra mellett található adat –, e térképén nem kaptak helyet.

 

Jelképes üzenet az olvasónak

 

Címkeret (file név: cimkeret-sandrart)

 

A térkép címkeretére két uralkodói koronát viselő nőalak támaszkodik, míg a térkép címe felett az általuk lefolytatott párbeszéd sorai olvashatók, amelyben a ’T’-vel jelezett sorok a német [Teutschland, azaz Deutschland], míg a ’H’-val jelzettek a magyar nagyasszony [Hungarn, azaz Ungarn] által mondottak:

 

T Ungarn, wilst du Türckysch werden

Magyarország, törökké akarsz lenni

H Ungern! doch Ich muß anszoch

Nem szívesen! mégis igába kell mennem

T Christus wird die Cristen retten

Krisztus a keresztényeket meg fogja menteni

H Wann Sie würden einig noch

Ha köztük végre egység lenne

T Ich muß dieses Zoch zerbrechen

Szét kell törnöm ezt az igát

H Was mich drucket, drohet dir

Ami engem nyomaszt, az téged fenyeget

T Teutschland soll mit Gott obsiegen

Németföldnek Istennel kell győzni hát

H Dir du hilfest, hilfst du mir.

Magadnak segítesz, ha nekem nyújtasz kezet

 

E párbeszéd üzenete is jól tükrözi a királyi Magyarországon élők életérzéseit: meghódolni a töröknek, így szerezve nyugalmat és békét, vagy harcolni és elpusztulni.

Érsekújvár elvesztése ismét után még fokozottabban merült fel ennek lehetősége, és a német nyelvű hírforrások is foglalkoztak ezzel a lehetőséggel, sőt Köprülü Fazil Ahmed [1635–1676] pasa nagyvezír szeptember 28-i hódoltató pátensének összefoglalása már 1663 őszén olvasható[677] volt a korabeli német nyomtatott hírforrásokban is. 1663-ban Bécsben – szinte válaszul –, ismét röplapon adták ki Georg Scherer[678] [1540–1605] jezsuita papnak, I. Rudolf magyar király udvari lelkészének 1596-ban elmondott prédikációját. Scherer szerint a keresztényeknek, a törököknek való meghódolását a keresztény vallással összeegyezhetetlennek hirdette.[679]

Sandrart térképének felső részén 45 magyar király neve és uralkodásának időpontja szerepel, I. (Szent) Istvántól I. Lipót császárig, és 19 török szultánt sorol fel I. Oszmán Gázitól [1282–1326] IV. Mehmedig. A művének megjelenésének évszámára utaló sor egy kronogramma: Gott steVre DeM bLVtgIrIgen Türken AntIChrIst. (Isten vessen gátat a vérszomjas török Antikrisztusnak![680])

Az évszámot adó római számok – VDMLVIIICI – összege 1664.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Más részről nagy valószínűséggel állíthatjuk azt, hogy Sandrart e helyen bemutatott térképének nem ez volt az első nyomtatott változata. A térkép felső keretén a forrásához képest bővebb, miközben Tihany és a Tihanyi-félsziget még a Balaton déli partjánál található. A lemezen eltérő metszők kezétől származó betűtípusokat (file név: lemezallapot) azonosítottunk, közöttük az 1664-es eseményekre vonatkozók elegáns vékony vonallal tűnnek fel, a települések jelölése ugyanakkor csak részben olyan, mint ahogy azt általunk azonosított forrástérképen látható. Sandrart e térképének réz nyomólemezén felújítására utaló nyomok mellet a tizenöt éves háború eseményire vonatkozó megírások – lásd Székesfehérvár és Veszprém térségét –, szintén különböző kéztől származtak.

 

 

Ugyanakkor ma nem ismerünk olyan korábbi térképet, amely e művel kapcsolatba hozható lenne.

           

Ami az események hátterében volt

 

Már a tizenöt éves háború alatt kísérletet tett Szinán pasa is arra, ahogy erről korábban már olvashattunk, önkéntes hódolással, ígéretekkel, fenyegetéssel a királyi Magyarországot, vagy annak egy részét elszakítsa.

 

Nádasdy Ferenc országbíró 1659-ben az alábbiakat is írta: „Megfogyatkoztunk tagjainkban: „[…] egynehányan erőtlenek vagyunk, a többinek nincs akaratja, érezzük a fájdalmat, orvoslást nem találhatunk, mer más nincs, hanem az, amely a kereszténységgel ellenkezni láttatnék: Ha mindnyájan pogány alá adnánk magunkat.”[681]

Vitnyédynek Pozsonyból, 1662. október 17-én Thököly Istvánhoz küldött levelének utóiratában olvashatjuk: „Hirdettek itt olyant is némely emberek, mintha az tizenhárom vármegye követeket küldött volna Aly pasához az megholdulás felől, de az csak elküldötte maga elől, azt adván válaszúi, megvagyon az két császár között az békeség, uralják eddig való urokat, mert az békeséget föl nem bonthatni, ezt én csak nem hihetem, hogy ugy volna, mindazonáltal ha mi eféle történt és tudja Ngd, adja értésemre. Bizonyos dolog, az mi emberink igen megtébolyodtak, el is felejtették az reformatiót, mint fognak ezután velünk bánni, el köll várnunk; istenért írjon Ngd, az mit tud mindezekben, quia causa haec est conjuncta.”[682]

Wesselényi Ferenc nádor 1664. május 11-én Bars megyének küldött leiratában a fenti részlethez hasonló dologról értesülhetünk:  […] ügy esék értésünkre, hogy az német és magyar vitézlő (rend !) erővel és hatalommal elvont sok számú búzát és vasat s más jókat nemes curiákbúl, szegény emberek rejtekjeikbűl erővel elhozván s vévén, azután imitt-amott városokban és falukon vele kufárkodnak, s vesztegetik és nagy ócsón eladják, kiből nem kevés abususok következhetnek. Akaránk kgknek azért tempestive értésére adnunk s tisztünk szerint parancsolnunk, kgk hagyja meg mindjárt a maga vármegyéjében, ennek utánna senki ne merészeljen ollyan kereszténytől praedált gabonát, se vasat, se semmi nemő keresztény kárvallásával elvont öszközt a felől megírt németektül és magyaroktúl venni ; ha pedig ki ezen levelünknek publicatiója után nem supersedeál, hanem kaplárkodik [igy!] s az által okot ád sok szegény nemes ember és árva özvegy siralmára, annak az egész jószága confiscáltassék érette. Kivévén mindazáltal azt, ha azon gabona és vas török nyereségbül való volna. In reliquo Isten éltesse kgket jó egésségben.”

Esterházy írta emlékiratába, a vasvári békéről szóló1664 végén, a király elé terjesztett beadványban lévő alábbiakat: „Bár felségtek német katonasága az örökös tartományokban igen szerényen szokott viselkedni, és semmit sem vesz el fizetés nélkül, mihelyt ennek az országnak határát átlépi, ellenség módjára nyomban felrúg minden rendet; mintha nem tudná, hogy ez felségtek országa, könnyű szívvel kifoszt és felprédál mindent. Amikor pedig úgy fordul a helyzet, hogy innen kimegy és máshova költözik, akkor igásállatokkal együtt számos olyan szekeret, amelyet a mezővárosok, falvak és városok bocsátanak rendelkezésére a személyek és holmik elszállítása céljából, erőszakkal magánál tart, s alig fordul elő, hogy egyet visszaadva. Továbbá azok az ezredek, amelyek máshonnan érkezve vonulnak át az országon Stájerországba, Sziléziába vagy Ausztriába, belépésük idejétől kezdve hosszú kerülőkkel és kanyarokkal vágnak maguknak utat Magyarországon keresztül, fölösleges módon és minden szokás ellenére, csak saját hasznukat nézve, a nyomorult népet zaklatva. És nyilvánvaló, hogy ami már elmúlt, azt fel lehet ugyan emlegetni, de haszon nélkül. Tény az, hogy a Nyitrára, Bodokra, Galgócra, Trencsénbe, Szakolcára, Semptére és máshova kinevezett német kapitányok – elmondani nem lehet, milyen jogtalan módon – mindenüknek elrablásával gyötrik a jobbágyokat, és földesuraikat, szabadon elhurcolva minden válogatás és bármire való tekintet nélkül bárkinek a gabonáját, borát és állatait, vámfizetésre, munkavégzésre utasítva a jobbágyokat.”[683]

A hazánkban küldött segélyhadak ellátására költséget nem, vagy csak a tényleges tartózkodási idő egy részére adtak, így a katonák ellátása az egyébként is háborútól sújtott lakosságot terhelte. Így nem véletlen, hogy az érintettek nem kértek „e baráti segítségből”, a háború borzalmaiból, és hajlottak behódolásra.

            Míg e kérdésről egy ismeretlen szerző művében az alábbiakat is olvashatjuk:

„Polimène . […] A magyarok ráadásul tárt karokkal futnak Ahmed felé, és kénye-kedvére adják meg neki magukat, ő pedig előzékenyen fogadja őket, és nagylelkűen megígéri nekik nemcsak a vallásszabadságot, de azt is, hogy javaikat és méltóságaikat továbbra is megtarthatják. Nagy részvéttel viseltetik a szegények iránt, és megsegíti őket, a gazdagoktól pedig csupán a török alattvalók szokásos évi adóját személyenként egy tallért követel. A magyarok vakon és kapzsin csak a jelent látják, elfeledkezve mindarról, amit a törökök azon őseik ellen vétettek, feltétel nélkül megadták magukat Szulejmánnak, mert nem látják előre, mi fog történni, ha már nem is velük, akkor gyerekeikkel és azok utódaival. Nem is gondolnak arra, hogy néhány év leforgása alatt megfosztják őket mindenüktől, és még azt is végig kell nézniük, hogy gyermekeiket letépik anyjuk kebeléről, s a szerájba hurcolják. Nem érzik a balga súlyát, amelyet hamarosan nyakukba tesznek, s nem is sejtik, hogy kell majd könyörögniük egy falat kenyérért vagy egy korty zavaros vízért, s végül majd egy botütés, vagy ökölcsapás sújtja agyon őket.”[684]

R. Várkonyi Ágnes történész így írt Köprülü Ahmed hódoltatási javaslatáról: „Szapolyai egykori királyságának mintájára egész Magyarországot, a rendi állam méltóságaival, apparátusával együtt a szultán hatalma alá akarta szervezni. Elhatározta: Pozsonyban országgyűlést tart, s a királyi Magyarországot Erdély státuszába helyezi. Már Belgrádnál kész ez az elgondolás. Apafi parancsot kap, hogy hadsereggel menjen Budára, és szervezzen pártot a magyar főurak és nemesek között. Az erdélyi fejedelem azonban késik, összejátszik a nádorral, mindenről tájékoztatja a magyar politikusokat.”[685]

A vasvári béke (1664. augusztus 10.) utáni elkeseredettség tovább fokozta azt az életérzést, hogy az addig gyűlölt ellenségnek való behódolás az a még meglévő Magyarország megmaradásának a záloga. A Wesselényi-féle összeesküvés résztvevői kiút keresésükért életükkel fizettek, Zrínyi Péter horvát bánt és sógorát Frangepán Ferencet 1670. április 18-án, míg az országbíró Nádasdy Ferencet 1670. szeptember 3-án tartóztatták le. [686] Az összeesküvés résztvevői közül őket a bíróság fej- és jószágvesztésre ítélte, kivégzésükre 1671. április 30-án került sor.[687]

 

’B’ változat

 

E változatok további jellemzői:

-          Ecsedi-láp hiánya Debrecentől DNy-ra, csak Ecsed település szerepel jellel és névvel,

-          hadi események közül csak a drinápolyi béke előttiek szerepelnek, míg a későbbi változatok Zrínyi-Újvár szerepelt, illetve Érsekújvár a Nyitra folyó jobb partjára „költözött”, Nagyváradnál félhold jelezte új hovatartozását,

-          csatajelenetek hiánya,

-          látképek a térkép felső és/vagy alsó szegélyében.

 

Cornelis (I) Danckerts

 

Danckerts új Magyarország térképe 1657-ből, amely Amsterdamban jelentetett meg, címe:

Nova (file név: 1657-Danckerts) et recens emendata totius regni Ungariae una cum adjacentibus et finitimis regionibus.[688]

 

E térkép tartalmi vizsgálatai után azt állapíthattuk meg, hogy e mű lényegében egy olyan térkép felhasználásával készült, amely 1566 és 1583 között láthatta meg a napvilágot, és Zündt fólió méretű térképének szerkezetével azonos, míg a topográfiai tartalmában pedig „közeli rokon”.

Danckerts e térképén csak régebbi, illetve a drinápolyi béke[689] előtti vár elfoglalásokról értesülhetett e térkép olvasója. E térkép szerint a magyarországi várak közül 1543-ban csak Esztergom és Székesfehérvár került elfoglalásra, míg 1566-ban Szigetvár és Gyula várait vették birtokba az új hódítók, illetve Pécs térségében tartott I. Szulejmán 1566-ban hadiszemlét.

 

Érsekújvár (file név: 1657-ersekujvar) és tágabb környezete

 

 

A fenti képeken Bry és Danckerts térképén Érsekújvár két névvel szerepelt ’Vicastelo’ és ’Neuhaus’. Az előbbi névvel Zündt és De Jode 1567-ben közreadott térképein is előfordult. Míg ’Neuhaus’ névvel a Nyitra folyó jobb oldalán épült új várat írták meg. Bry és Danckerts térképein új vár jele – más kortársakhoz hasonlóan – a Nyitra folyó bal oldalán tűnik fel.

 

Buda (file név: 1657-budaespest) és Pest, és tágabb környezete

 

 

E részleten Buda és Pest városok ábrázolása Danckerts térképén Claeszoon művével mutat rokonságot.

 

Debrecen (file név: 1657-debrecen) és tágabb környéke

 

 

A vízhálózatban látható apró eltérések árról árulkodna, hogy az átrajzolásnál és részmetszésnél mily pontosan követték az általuk használt forrást. Ugyanakkor szerencsénkre átmásolásnál történ figyelmetlenség miatt keletkezett egy olyan feltűnő különbség amellyel, nagy biztonsággal tudjuk meghatározni azt, ha valaki Danckerts térképe alapján dolgozott.

Danckerts 1657-ben megjelent Magyarország térképének átmásolásánál az Ecsedi-láp lemaradt, míg minden más, így Ecsed (Nagyecsed) település változatlan helyen Debrecen térségében szerepelt. Tehát e láp hiánya nem új információnak, hanem csak a sietségnek köszönhető. Ezért akik Danckerts e szóban forgó művét használták, azoknál e láp Debrecen térségében nem, de ’Ecsed’ település neve megtalálható.

E térkép címe és jelkulcsa Claeszoon 1596-ban feltűnt térképével azonos. Jól láthatóan a térkép névírásának betűstílusa különbözik a jelkulcstól és a címkerettől is, azaz más metszőről munkája, vagy más időben készült rézlemez használatáról árulkodik.

A térkép felső szegélyébe a szerző Buda és Pozsony látképei kaptak helyet, amelyekkel a térkép készítője szinte idilli békét sugallt. Igaz e térkép megjelenésének idején, a magyarországi hadszíntéren legfeljebb helyi szinten volt fegyverzaj, de olyan békéről, amely a nyugodt fejlődés záloga lehetett volna, ekkor sem lehetett beszélni. Ha Danckerts térképén nem szerepelt volna néhány vár elestére vonatkozó információ, topográfiai tartalma alapján lényegében olyan „kortalan” térkép lenne, amely 1567 és 1700 között bármikor napvilágot láthatott volna.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Danckerts e térképe alkalmi kiadványként jelenhetett meg. 1657. április 2-án halt meg II. Ferdinánd német-római császár és magyar király, őt a császári trónon másodszülött fia Lipót[690] követte, akit még apja életében magyar királlyá koronáztatott.[691] I. Lipót széles látókörű, több nyelven beszélő, rendkívül vallásos[692] uralkodó volt, aki egyébként jeles műgyűjtő, iskola alapító és zeneszerző is volt, de szinte betegesen viszolygott a háborútól.

Uralkodása idején felfüggesztette a magyar rendi alkotmányt, bevezette a nyílt abszolutizmust, a vésztörvényszékek felállításával pedig hatalmas méretű protestáns üldözésbe kezdett. Nem riadt vissza attól sem, hogy törvénytelen adókat vetessen ki, de attól sem, hogy birtokelkobzással végződő felségsértési pereket rendeztessen.

I. Lipót császárra koronázása alkalmából ugyan a protestáns választófejedelmek, a magyarországi urak javaslatára, azt szabták feltételül, hogy hagyjon fel a védekező (defenzív) politikával az Oszmán Birodalom szemben, helyébe a támadó (offenzív) politika lépjen, ám reményeik a császári trónra lépés után hosszú ideig nem teljesültek.

 

Ami az események hátterében volt

 

Zrínyi Miklós horvát bán 1658 decemberében Ruchich Jánosnak[693] írt levelében az alábbi sorokat is olvadhatjuk:

„Nemzetes Uram, Egyetlen Barátom!

Láttam az új királyt, az új udvart, az új minisztereket, tehát mindent, ami első tekintetre újnak látszik, de az, aki a király bölcsessége szerint jobban a dolgok mélyére néz, azt látja, hogy bizony semmi sem új a nap alatt. Mások ugyan az emberek, mások a nevek, más a dolgok köntöse, de a szokás ugyanaz maradt. Ugyanaz a békevágy még szégyen árán is, sőt a tétlenségnek, hogy úgy mondjam, ugyanaz a bálványozása maradt meg. Okos ember könnyen észrevehet ezt. Bárcsak nagyszerű királyunknak – amint ehhez illő testében hősi lelke van és, úgy látszik, neve is ezt jelképezi – lennének a miniszterei is oroszlánszívűek. Talán nem panaszkodnánk most a szerencsétlen Magyarországgal együtt, hogy elveszett az ország karja, Pannónia jobbja, sőt a keresztény országok pajzsa: Erdély. Azt mondtam, elveszett, mert nem sok hiányzik abból, hogy úgy legyen. Földúlt városokat, templomokat látni ott; a fejedelmi méltóság meggyalázva, a két Rákóczi, apa és fia letéve, helyükön két árnyékalak: előbb Rhédey, most Barcsay, a nép szolgaságba hurcolva.[…] Van, aki akarna segíteni rajta, ha tudna; van, aki tudna, ha akarna, de olyan, aki akarna is, tudna is, bizony nincsen. Sőt még többet mondok: van, aki nem kesereg ezen a romláson, nem gyászol. […] Bosszankodjék, lármázzon, kiabáljon csak a szégyen, nem zavarja meg a becsületet Az igazság az idő lánya, a szégyen a hazugságé. Az Isten vagy véget vet neki, vagy pórázon fogja. […] Erdélyben török sereg van tatárokkal, nem másért, mint hogy ezen a télen át megtartsák, amit megszereztek. Tehát azt következtetjük, hogy nagyobb sereg tér vissza, hogy tovább szője a megkezdett szövetet. A nagyvezért fölakasztották Bizáncban, és főpapjuk, a mufti, az ázsiai lázadás lecsendesítésére ment, de azért marad még kutya, hogy fölnyalja Erdély és Magyarország vérét. De lám, nem pirult-e meg az erdélyi tűznél mi prímásunk, tehát rák lett. Hallottam, hogy erről suttognak, de még nem nyilvános a dolog. Tőlem ugyan lehet boldog és szerencsés, amíg szilárd sarkpont lesz, amilyen kell az egyház és országunk számára. […] Nagyságodnak odaadó barátja. Comes Nicolaus a Zrin” [694]

Danckerts javított kiadványa

 

J. Tangana

 

 Tangana költségén 1687-ben I. József magyar királlyá koronázása (december 9.) alkalmából jelent meg az az alkalmi kiadvány Amsterdamban, amelynek címe:

 R[ex] (file név:1687-danckerts-Tangana) Ioseph Hungaria.[695]

 

A térkép bal felső sarkának (file név: osszehas-eszaknyugat-tangana) részlete

 

 

A térkép jobb alsó sarkának (file név: osszehas-delkelet-tangana) részlete

 

A topográfiai tartalom változásai

 

A Balaton (file név: balaton-osszehas-da-ta) és tágabb környezete

 

 

A topográfia tartalom, ahogy az a fenti részlet alapján is látható, gyakorlatilag változatlan maradt, a korábbi kiadáshoz képest eltérést csak az alábbi helyeken fedezhetünk fel:

 

Zrínyi-Újvár (file név: zrinyiujvar-da-ta)

 

E térkép megjelenésének idején már 23 éve e vár nem létezett, mivel azt 1664-ben a törökök elfoglalták, falait lerombolták.

 

 

E részleten feltűnik egy szaggatott vonallal jelzett határ, amely forrását nem tudtuk azonosítani.

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar-da-tang)     

 

 

E vár a forrástérképen szereplő egykori helyéről „átköltözött” a Nyitra folyó jobb oldalára, a nyomólemez javításának nyoma jól látható neve Neuhausel. Ugyanakkor még e térképen is szerepelt ’Vikastelo’ (Újkastély) néven az vár, a Nyitra folyó bal oldalán, amelyet 1580 körül leromboltak.

 

Nagyvárad (file név: nagyvarad-da-ta)

 

 

Nagyvárad 1660. augusztus 25-én került török kézre, de e térkép e tényt nem jelezte.

 

Hadi események és látképek

 

A térkép felső keretében e kiadvány készítője három fontos esemény látképét helyezett el.

           

Munkács

 

A kép előterében elvonuló császári had látható. A jelenettel a közreadó akár az 1686. április 27-én történtekre is utalhatott, mivel várat 47 napon át eredménytelenül ostromló a császári sereg elvonult. De e metszeten látható jelenet, utalhat akár 1687 tavaszára is, amikor Antonio Caraffa [1642–1693] tábornagy parancsára a várat a császáriak ismét ostromzár alá vették. A vár védelmét Zrínyi Ilona[696] [1643/1652?–1703], Thököly Imre felesége irányította. Végül az ostromzár eredményes lett, a várban tartózkodókat elvágta fontos forrásaiktól, és felmentő sereg érkezésére sem számíthattak, így 1688. január 14-én Zrínyi Ilona elfogadta Bécsnek Caraffa tábornok által közvetített feltételeit a vár feladásáról, illetve a várban tartózkodok sorsáról.[697]

 

Pozsony

 

1687. december 9-én Pozsonyban került sor a még csak kilenc éves Habsburg Józsefet[698] főherceg magyar királlyá történő koronázására. Az ifjú uralkodó fejére Széchényi György [1603?–1695] hercegprímás és esztergomi érsek megkoronázására. Tekintettel arra, hogy e metszet a maga korában nagyon látványos koronázási menetet ábrázolja, ez alapján e térkép legkorábban 1688 első negyedében jelenhetett meg.[699]

 

Temesvár

 

Nem rendelkezünk olyan adattal, hogy gróf késmárki Thököly Imre [1657–1705] a rövid ideig létező Felső-magyarországi Fejedelemség[700] fejedelme a törökökkel együtt részt vett volna Temesvár ostromában. A helyszínt vélhetően illetően tévedett e térkép készítője, mivel Thököly a törökök oldalán várostromban csak 1683-ben Bécs elfoglalásában vett részt. A metszeten látható ostromlott vár és város képe fiktívek tűnik. A felszabadító háború során 1689-ben Badeni Lajos[701] őrgróf seregei ostromolták eredménytelenül Váradot, amelyet még 1660. július 14-én Ali pasa vezette oszmán sereg foglalt el. A város végül 1692. június 5-én került ismét keresztény kézre. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy 1685. október 15-én a váradi pasa e helyen fogatta el Thököly Imrét. A képen megnevezett Temesvár 1552. július 27-től folyamatosan török kézen volt, és 1716. október 13-ig, így annak ostromában az oszmán sereggel együttműködve Thököly nem is vehetett részt.

 

Jelképes üzenet az olvasónak

 

A térkép címe lakonikusan rövid, a kartusban a béke zászlaját tartó nőalak az ifjú király fejére helyezi a koronát. A katonai sikerek „kovácsai” győztes római hadvezérekként jelentek meg, míg a vesztesek rabszíjra fűzve. E kompozíció tömör összefoglalása annak a sikernek, amely 1683. szeptember 12-től végre a keresztény fegyvereket kísérte, és amelynek viszont nyoma a térkép tartalmában nem fedezhető fel. A felszabadító háború sikeres csatái nyomán Magyarország jelentős része, az ország egykori fővárosa Buda is felszabadult. Ugyanakkor az Erdélyi Fejedelemség sorsa és függetlensége bizonytalan. Ezért 1687. június 3-án az erdélyi követ Belgrádba átadja fejedelemség adóját.

1687. augusztus 12-én a Szent Liga hadai Lotharingiai Károly[702] herceg, császári hadvezér főparancsnoksága alatt Nagyharsánynál mezei ütközetben fölényes győzelmet arattak a Szari Szulejmán[703] [16..–1687] nagyvezír vezette török sereg felett. 1687. szeptember 27-én Gyulai Ferenccel azt közlik Bécsben, hogy a továbbiakban Erdély ügyeit teljhatalommal Lotharingiai Károly herceg, fővezér intézi.

 

Ami az események hátterében volt

 

1687. november 7-én a pozsonyi rendi országgyűlés alsótáblája elfogadta a Habsburg-ház fiági örökösödésének törvényét, és a képviselők lemondtak az Aranybullában megfogalmazott ellenállási jogukról. Cserei Mihály naplójában a pozsonyi országgyűlés döntéseiről az alábbiakat olvashatjuk.  „Ebben az esztendőben Magyarországban Posonban gyűlés lőn, aholott is a magyaroknak ami kevés szabadságok megmaradott vala, teljeséggel felfordítatik. Mert a császár a nagyobbik fiát akarván megkoronáztatni magyar királyságra, a többi között két terhes dolgot proponáltata a státusoknak Eszterhás[704] palatinus által (ki már a császár maga részire megcsinált vala, impériumbeli fejedelmi titulust adván neki). Egyik azt, hogy: a magyarok haeretárius királyoknak válasszák az austriai házat a spanyol királlyal együtt, ki is az austriai lineából való, és addig, míg az austriai ház fennáll, ne legyen szabad a magyaroknak más familiából királyt választani. Ha pedig az austriai ház egészlen deficiálna, úgy a magyarok is régi szabadságok szerint lássák, micsoda királyt választanak. Második proposítio az vala: hogy II. András[705] király decretumának 31. punctuma, melyre minden magyaroknak meg kelle vala erős hittel eskünni, tolláltassék. Ugyanis András király az egész kereszténységnek (kik akkor Ásiában mentek vala, hogy a saracénusoktól Jeruzsálemet a szentfölddel együtt visszavegyék) imperátorának választatván, a Tábor hegyin, hol Krisztus urunk színiben elváltozott vala, a magyarok között való nemesi szabaságról gyönyörűséges diplomát írata s ajándékoza a magyaroknak. Mely kivált négy dologból áll vala: hogy a nemesembert tőrvény nélkül senki meg ne foghassa? hogy a maga jószágát szabadoson bírja, usuálja, semmi dézmával, adóval ne terheltessék; hogy ma is a király a nemesembert erőszakoson szolgálatra ne erőltesse; hogy sem harmincadokon, vámokon a nemesembert se személyiért, se javaiért ne fizessen, és ha a következendő királyok a nemesembert szabadságában háborgatni kezdenék minden vétek és büntetés nélkül a király ellen fegyverrel is magok szabadságát oltalmazhassák. Erre obligálá András király mind magát, mind a több successor királyokat. Nem is volt Európában semmi országban a nemességnek hasonló szabadsága. Azért is támadának fel annyiszor a magyarok a német császár ellen, mert mivel szabadságokban naponkint megrontatnak vala, szabadosnak tartották fegyverrel oltalmazi magokot az András király dekrétuma szerint, de addig fegyverkedének, amíg ugyan valóban jobbágyságra jutának. A császár azért praescindálni akarván a magyaroknak a támadásra való fundamentomokat, azért akará, hogy kitöröltessék az a punctum a decrétumból. Akárki megítílheti, nehezen mentenek rá a szegény magyarok a császár kívánságaira, de a palatinus (kinek leginkább kell vala oltalmazni tiszti kötelessége szerint a magyar szabadságot, mert az ő hivatalja vala a király és az ország rendei között támadott controversiát vagy sopiálni, vagy ha a király nem akarná is, az ország mellé állitani s közönséges erővel megorvosolni) maga is ráhajolván, az ország rendeit is ráhajtá.”[706]

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Az eredeti nyomólemez átalakításának nyomai még ma is felfedezhetők, míg másokat kicsit átigazítva használt fel az az ismeretlen személy, aki e nyomólemezt átigazította. Az „új” kiadványhoz „csak” a korábbi térkép felső keretében lévő metszeteket, illetve a címkeretet kellett leginkább átalakítani. Sajnos nem sikerült kiderítenünk, hogy Cornelis (I) Danckert lemeze milyen módon került új tulajdonoshoz.

 

Danckerts térképe felhasználásával készült változat

 

 

Joannes Meyssens – Frederick De Wit

 

Előbb Joannes Meyssens kiadásában majd utóbb Frederick De Wit neve alatt jelent meg e Magyarországot ábrázoló térkép, amelynek címe:

Novissima[707] (file név: 1664-Meyssens-Wit) et emendata delineatio Hungariӕ una cum adjacentibus et finitimis regionibus excudebat Joannes Meissens.

 

Ez változat ugyan nem az eredeti danckertsi lemezről jelent meg, de topográfiai tartalmában hajszálpontos másolata Danckerts Magyarország térképének, sőt címeik is szinte azonosak. A Meyssens által kiadott térképen Zrínyi-Újvár úgy került ábrázolásra, ahogy Zeiler leírásában szerepelt, így Meyssens térképe is csak 1664 második félévében jelenhetett meg. E mű következő kiadása már De Wit neve alatt látta meg a napvilágot, de Meyssens eredeti lemezéről készült. Carhart katalógusa szerint 1667[708] után, változatlan címmel, de már az alábbi megírással ’Excudebat Frederick de Wit’ szintén Amsterdamban jelent meg.[709]

Feltűnő, hogy Danckerts térképe alapján készült kiadásokon Érsekújvár változatlanul a Nyitra folyó bal oldalán szerepelt, csak I. József magyar királlyá koronázása alkalmából közreadott térképen került Érsekújvár topográfiailag jó helyre, a Nyitra folyó jobb partjára,

 

A topográfiai tartalom változásai

Az eredeti Danckerts térképének topográfia tartalma ’Neu Serinwar’ és az eszéki híd helyének bejelölésével és nevével bővült, valamint félhold jelet kapott Érsekújvár[710] és Nagyvárad,[711]jelezve az újabb oszmán hódításokat. A forrástérkép jelkulcsát áthelyezésével teremtődött hely a térkép alsó szegélyében Belgrád Érsekújvár várak látképei számára. Míg a felső keretben helyet kapott I. Lipót magyar király és IV. Mehmed szultán portréja.

 

Buda (file név: budakorny-da-meyssens) és Pest, és tágabb környezete

 

 

A Balaton (file név: balaton-da-meyssens) és tágabb környezete

 

 

Zrínyi-Újvár e változaton helyet kapott, miközben Érsekújvár topográfiailag nem jó helyen került ábrázolásra. Érsekújvár és Nagyvárad elfoglalását e térképen félhold jelezte, de ilyen jelet kapott még például Debrecen is.

 

A címkeret (file név: jobbalsosarok-da-meyssens-wit)

 

A jobb alsó sarokban lévő címkeret szintén vitathatatlanná teszi e két kiadvány közötti kapcsolatot. (Az e helyen bemutatott kiadvány Meyssens lemezéről, de már De Wit költségén látta meg a napvilágot.)

 

A térkép felső keretében az egymással hadban lévő két uralkodó, valamint az egykori főváros Buda és Pest, az aktuális főváros Pozsony, míg az alsó keretben Belgrád és Érsekújvár várainak látképe kapott helyet.

 

E térképen is forrásához képest csak a már korábban említettek kerültek az új kiadásra, új információként. Minden más hadi esemény a majd 100 évvel korábbi háborúról tájékoztatott.

 

Jacobus Bruynel – Adrianus Poesseniers

 

Magyarország új térképe Antwerpenben először Jacobus Bruynel kiadásában 1664 második felében (erre lehet következtetni Zrínyi-Újvár ábrázolása alapján) jelent meg, majd Poessenier költségén 1683-ban ismét napvilágot látott.[712] E térkép címe:

Novissima (file név: 1683-Bruyner-Poessenier) et emendata delineatio Hungariӕ una cum adjacentibus et finitimis regionibus. [713]

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: balaton-da-bruynel) és tágabb környezete

 

 

Tihany település, és a Tihanyi-félsziget e térképen is változatlanul a Balaton déli partjánál volt, de e térképen viszont már Zrínyi-Újvár szerepelt.

 

Érsekújvár (file név: kulonbsegek-da-po) és Nagyvárad a térképeken.

 

 

Érsekújvár modern vára e térkép szerint topográfiailag rossz helyen a Nyitra folyó bal partján található, ugyanakkor félhold jelzi, hogy e várat elfoglalták a hódítók. Nagyvárad váránál is szerepel a félhold.

A térkép felső keretében szintén az a két város került, amely Danckerts térképén is látható, de sorrendjük éppen fordított, ezek: Posonium vulgo Presburg, Bvda vulgo Ofen A képek felcserélését talán az indokolhatta, hogy az egymással 1683-ben hadban álló felek vezetők melletti városok ábrázolása a tényleges hovatartozásuk szerinti legyen. Pozsony mellett I. Lipót magyar király, míg vele szemben 1541. augusztus 29-től oszmán megszállás lévő Buda és Pest látképe[714], illetve talán IV. Mehmed[715] [1643–1693] török szultán kapott helyet. Ahogy az alábbi részleten is látszik Poesseniers térképe a nyugati oldalon 3-4 mm-rel szélesebb, mint ahogy azt Meyssens–De Wit féle változatnál is láthattuk. A térkép a térkép alsó keretében Rab (Győr), Komora (Komárom) ás Strigonium vulgo Gran (Esztergom) korabeli látképei kaptak helyet.

 

A címkeret (file név: cimkeret-wit-poesseniers)

 

 

E térképen is forrásához képest csak a korábban említettek kerültek fel az újkiadásra, új információként. Minden más hadi esemény a majd 100 évvel korábbi magyarországi háborúról adott tájékoztatást.

 

 

Nem laziusi alapokkal rendelkező térképek

 

Zsámboky János

 

1571-ben Bécsben hazánkról Zsámboky János új térkép jelentetett meg, amelynek címe:

Ungariae loca praecipua recens emendara atq. edita per Ioan Sambucum MDLXXI Viennae.[716]

E térképen a Pozsonytól a Mohácsig tartó folyószakasz topográfiai ábrázolása jónak mondható, ezért Zsámboky műve feltűnően különbözik a kortársak térképein ábrázolttól. Míg az attól délebben lévő folyószakasz képe már a korábbi Magyarország térképeken is látható irányt vett. Ezért Zsámboky e térképén a Dunántúl területe valóságos kiterjedéséhez képest „összement”, míg a Dunától keletre elterülő térségé pedig „megnyújtottabb” lett.

A térkép földrajzi neveinek feldolgozása során észleltük azt, hogy a névanyagában szintén különbözik kortársaitól, vajon e térkép szerkezete mit árul el lehetséges forrásáról?

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[717]

Pécs (file név: 1.helmert-zsamboky) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-zsamboky)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-zsamboky)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zsamboky)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zsamboky)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-zsamboky)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-zsamboky)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya[718]

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-zsamboky)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Modern térképpel való összehasonlítás alapján megállapíthatjuk azt, hogy a nyolc vizsgált részletből az első ötnek az alakja nagyon hasonló, az eltérés mértéke 15 %-k körüli, a részletek elforgatásának mértéke viszont változó. Az utolsó két részlet esetén az tapasztaltuk, hogy a kivágatok alakja, mint azoknak a térbeli helyzetében a különbség már feltűnőbb. E részletek alakjai és irányai nem a Magyarországot ábrázoló térképek jellegzetességeit mutatják, hanem Honterus Erdély térképével (szürke színnel kitöltött) mutatnak kapcsolatot.

Ugyanakkor a nagy szerkezeti részletek alapján e térkép mégis egységes képet mutat. E térkép szerkezetében az 1528-ban megjelent Tabula Hungari[a]e hatása is tetten érhető.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Tájnevek

Nosnerland (Besztercevidék) Wainland Borföld), Altland (Oltvidék), Lad vorden Wald Erdőalja (Szebenvári erdő), Prvneta? (Sajó és Beszterce folyók forrásánál), Samoskvs Szamosköz (a Tisza és a Szamos közötti síkság neve), Vrziget (Csepel-sziget), Rakmezo Rákosmező, Vallhtrvil?[719] Vall Ebvron [720] Nyrseg Nyírség (Debrecentől délre jelölve), Sylaghsag Szilágyság (Réz- és a Meszes-hegység, valamint z Érmellék által határolt terület neve), Koroskvs Körösköz (a Három Körös (Sebes-, Fehér- és Fekete, valamint Berettyó által határolt síkság), Vermezo (Ompoly és a Maros között), Kinir mezo (Kenyérmező), Rothur, Vereskapu (Vöröstorony), Clvsiae ? (Kereszthegy térs.), Crasso, Palus (Tolnai Sárköz), Homogsag (Homokság), Baczmege, Cumani (Kis-kunság), Scharadallya (Sarád alja ma Arad-hegyalja), Clvsiae ? (Őraljaboldogfalva tér.), Vall. Sarmigetvsae, Hatzag (Hátszegi medence), Temeskws (Temesköz), Campvs Machons (Makszond mező), Rigo mezo (Rigómező ma Kosovo Polje)[721]. Kétség kívül e tájnevek Samoskvs, Vrziget , Rakmezo, Vall Ebvron, Nyrseg Sylaghsag,[722] stb. ismertek voltak, és Oláh Miklós által írt Hungaria et Athila című műben is előfordultak.[723]

 

Domborzati nevek

 

Mont Albi, (Fehér-Kárpátok), Initivm Carpathi (Kárpátok kezdete); M Fadra Kis-Fátra; M Fasko (Nagy-Fátra); M braniza (Branyiszko); M. Lvpi (Keleti-Beszkidek); Kaltberg (Radnai-havasok); Mons Carpathvs (Kelet-Kárpátok)[724]  M. Oithes (Nemere hegység); M. Pogan (Csíki-havasok); M. Matra (Mátra); M Zilak (Szilágysági-dombvidék); M Kalati (Vlegyásza Vigyázó –hegység), Bakon (Bakony); Bod hegh; Vazon hegh (Bakony részei); M. Macra (Arad-Hegyalja Zarándi-hegység); M S Mihael (Mehádiai-hegység); M Onsgrale (Kudzsiri-havasok); M. Meczek (Mecsek); M. Babinagora (Babinagora hegy); M. Gariska (Garity-hegység); M. Almos (Fruška gora); M. Sclav (Sljeme–hegység).

 

Egyedi jellegzetességek

 

Vöröstoronyi-szoros[725] (file név: vorostorony)

E vár az Olt völgyében, a folyó bal partján állt, védelmezve az Olt folyó völgyét.

Zsámboky 1571-ben megjelent térképén a vár topográfiailag jó helyen, német nevével ’Roturn’ szerepelt. A vár magyar névváltozata a ’Vereskapu’ viszont az Olt folyó jobb partján lévő magas hegyre került át, így úgy tűnik, mintha két vár oltalmazta volna a folyó völgyét.

 

 

Erdő

 

Sӱl manach (file név: dermunch-nem-la-Zsa)

E név Zsámboky térképén azon térségben található, amely helyen Lazius térképén a ’Der Můnich’ megírás szerepelt. Nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy egykor ez a név domborzatra, vagy netán erdőre vonatkozott-e? (A név piros ponttal jelölve.)

 

 

Vízrajz

 

Zala (file név: zalavizrendszere) folyó vízrendszere

Jelem tudomásunk szerint nyomtatott Magyarország térképen először a Zala vízrendszere részben helyesen Zsámboky térképén feltűnt. Ugyanakkor a Zalának a Kanizsa patakkal való összekapcsolása viszont inkább laziusi forrásra mutat.

 

 

Furcsa „Sió” (file név: balaton) folyó

 

Zsámboky térképén a majdnem észak-déli irányú Balatonba Siófok magasságában egy folyó ömlött, amely e térkép szerint Karád térségéből eredt. Ma olyan vízfolyás, amely Karád térségében ered és a Balatonba ömlik kizárólag a Bűdös-gáti-víz (Balatonöszödnél). Ugyanakkor Karád térségéből ered, és Ádándnál ömlik a Sióba, a Kis-Koppány folyó. Zsámboky térképén a Sió nem szerepelt, vélhetően ezért „ömlött” a Kis-Koppány a Balatonba azon a helyen, ahol tulajdonképpen a Sió kifolyása lenne.

 

Utóbb e vízfolyás – ahogy az alábbi képen is látható –, ismét feltűnt az 1663 kiadott Nicolas Sanson Partie (file név: sio-sanson-1663) septentrionale du royme de Hongrie tirée de divers autheurs című térképen.[726]

 

 

 

Az Ecsedi-láp (file név: ecsed)

 

Az Ecsedi-láp, és az ott lévő vár, valamint Kraszna folyó is szintén Zsámboky e művén tűnt fel először topográfiailag jó helyen.

 

 

E láp az újholocén folyamán, annak is a csapadékosabb időszakában a Nyírség és a Szatmári síkság nyugati részén, a Szamos-meder feltöltődött partjánál jött létre. A láp egykori, szabályozás előtti területe a Balaton nagyságához képest csak 1/3-dal volt kisebb, vizét ahogy Stier térképe már helyesen ábrázolta, a Kraszna folyó táplálta, valamint esetenként a Szamos nagy árvizei ide is vezetődtek le. A láp lecsapolását 1895-ben kezdték meg, ezért a Krasznának Gilvácstól kezdve teljesen új medret ástak, így e folyószakasz az egykori lápot nyugatról a Nyírség pereme alatt kerüli meg, így az abból a térségből érkező belvizeket övcsatornaként gyűjti össze. Ma már az egykori láp területe szántóföld, ezért az itt található talajoknak ásványi anyag összetétele és vízgazdálkodása esetenként akár szélsőséges lehet.[727]

 

Poprád (file név: poprad) és környéke

 

A Poprád folyó e térkép szerint a Garam jobb oldali mellékvize. A valóságban a Poprád a lengyelországi Újszandec[728] térségében ömlik a Dunajec folyóba, így általa az e térség vizei nem a Fekete-tengerbe, hanem az Északi-tengerbe jutnak.

 

 

 

Az Ompoly (file név: ompoly) és a Körösök ábrázolása

 

Az Erdély bemutató térképek között elsőként Zsámboky az 1566-ban megjelent Erdély térképén láthatunk tévesen kapcsolatot az Ompoly és a Körös folyók között. Ez az ábrázolás az önálló Erdélyt ábrázoló térképeken több, mint 100 évig így maradt, és Zsámboky 1571-ben kiadott Magyarország térképén is ezt láthatjuk.

 

 

Igazgatási nevek

 

Vármegyék nevei

Elvileg 31 vármegye nevét tartalmazza Zsámboky térképe, ám mindössze 9 teljes vármegyenevet adott meg, 22 esetben csak ’Com’ rövidítés találunk.

 

Székely székek

Sed Kisdi (Kézdiszék), Sed Varhel (Udvahelyszék), Sed Czik (Csik szék), Sed Gordi (Gyergyó szék), Sed Marcos (Marosszék). Nem tudjuk, hogy ’Udvarhely’ név hogyan és miért csonkolódott, ahogy ’Gordi’ szék nevének ily mértékű torzulásának anatómiáját sem tudtuk felderíteni.

 

Településnevek

A térkép méretarányához képest, e nevekben Zsámboky e munkája inkább „szegénynek” mondható. Mindössze 654 hely- és várnév, illetve annak névváltozata található térképén. A helynevek többsége jól azonosítható, és a korábban megjelent térképeken e nevek hasonló névalakkal, helyesírással, és –változattal tűnnek fel. Ugyanakkor Lazius térképén „szentesített” településnevek közül Zsámbokynál Idweg (Zalahidvég) és nem ’Z. Hedwig’ vagy ’Z. Hidwig’. Ugyanakkor Gyón település nála is ’S dienes’, ahogy Laziusnál ’Z. Dionys. Új, korábban másoknál nem szereplő helynevekkel is találkozhatunk, mint például Besno,[729] Guriuar,[730] Holiz,[731] Nagzato,[732] stb.

 

A korabeli állattartásra (file név: szurkemarha) utaló képeket

 

A hódoltság területén a korábbi növénytermesztést a rideg állattartás váltotta fel, s ez vált az ország egyik legfontosabb exportcikkévé is.

 

 

A szürke marha kereskedelméről Oláh Miklós Hungária című könyvében az alábbiakat olvashatjuk.

 „A marhák egyrészt Itáliának Velence környékére eső teljes területét, másrészt Ausztriát, Morvaországot, Bajorországot, a Sváb hercegséget és Németország népeit egész széltében a Rajnáig ellátják élelemmel. Többször hallottam az adószedőktől, kiket a köznép harmincadosoknak nevez, hogy egy-egy marhavásár alkalmával, melyet Ausztriában Bécs városának környékén szoktak évente kétszer vagy többször tartani, harminc, sőt több ezer marha adóját vagy harmincadját hajtották be a király számára. Nem szólok itt arról a mennyiségről, melyet más, Stájerországon és Karintián át vezető úton hajtanak évente Itáliába, s amely nyilvánvalóan az előbbinél nem kevesebb, hiszen Itália nagy része, amint azt fentebb elmondottuk, fogyasztja húsukat. Arról a marhamennyiségről sem beszélek, melyet évente Morvaországba hajtanak.” [733]

 

Hadi esemény

 

Zsámboky e térképén Kanizsa (file név: kanizsa) új várat sematikus alaprajzban láthatjuk. 1532-ben a Dráva mentén Bécs ellen vonuló oszmán seregek Kanizsa mezővárosát feldúlták, majd 1554-ben a vár megerősítéshez fogtak. A vár védelmére a Kanizsa patak vizét visszaduzzasztották, így hoztak létre környezetében mesterségesen mocsarat. Szigetvár eleste után a korábbi magánvárból csere útján királyi vár lett. Falainak építéséhez, megerősítéséhez kő hiányában fát és földet használtak. Kanizsa várát 1600. október 22-én foglalták el a törökök, és azt új vilajet központjává lették. Kanizsa vára majd 90 évig állt oszmán uralom alatt, csak 1690. április 13-án szabadult fel. A frissen elkészült határvédelmi rendszert Kanizsa eleste ismét megbontotta, annak átszervezése nem kevés nehézségbe ütközött.

 

 

A Kanizsai új végvidék kiépítéséhez a térségben lévő kisebb várakat is meg kellett erősíteni, ezek egy része Zsámboky térképén szintén alaprajzszerűen tűntek fel, például Peleske, Egervár, Rajk, és Zalavár.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

A térkép ismeretlen metszőjének kevésbé lehetett gyakorlott szövegek (file név: metszes) metszésében, mivel legtöbb javítás, amelynek a nyoma a térkép nyomatán tetten érhető, ilyen jellegű. Láthatóan vegyes technikával készült a réz nyomólemez, a megírások rézkarc segítségével kerültek a lemezre. Az írás egységes képe miatt húzott segédvonalak esetenként a rézlemezre is átkerültek.

 

 

E térkép kicsinyített (file név: Sambucus-lazartiborgy) változata 1579-től egészen 1612-ig helyet kapott Abraham Ortelius Theatrum orbis terrarum című híres atlaszában, így legkevesebb 20 kiadásban megjelent.

Zsámboky János e művét II. (Stájer) Károly (file név: ajanlas) főhercegnek ajánlotta, ő 1564-től haláláig Belső-Ausztria ura volt.[734]

 

 

Nevét viseli Károlyváros (ma Karlovac, Horvátország), amely várnak a megépítése nevéhez köthető. E várnak később a török elleni harcokban kiemelkedő szerep jutott.

 

Ami az események hátterében volt

 

Zsámbokynak a korabeli magyar politikai viszonyokról e verset írta

 

Egységben az erő: A magyar főurakhoz

 

Tenger nem poshad; romlástul a sója megóvja;

védi az is, hogy a víz egyre mozog, sosem áll.

Ámde csapoljad csak mocsarakba, gödörbe vizét le,

veszti sajátságát, megtörik úgy ereje.

Édes lesz, többé már nem maradós; a sugártól

párolog, elfoszlik, változik és elenyész.

Összefogás gyarapít, bomlás van a visszavonásban

és legjobban hat minden erő a helyén.

Oltsd a barackfát és átjárja a méreg, az édes,

ízleni fog minekünk, mely terem ott, a gyümölcs.

Hullámok hányják a hazát sok vész közepette;

hozzatok egységben néki segélyt, nagyurak!

Gyűlöltség titeket ne vezessen most, sem önérdek;

rút bélyeg – titeket már ne gyalázzon e bűm.

Nagy Hunyadi d Mátyást emlékeitekbe idézem,

még a nevüktől is megremegett a török.

Széthúzás titeket s egyenesség ne zavarjon;

egybe segítségül hajtson a honszeretet.[735]

 

 

Zsámboky térképe felhasználásával készült változat

 

 

Nicolo Angielini

 

Az itáliai várépítész ugyan ezzel a címmel készített kéziratos térképet Magyarországról, amelynek címe:

Ungariӕ loca precipua descripa.[736]

Angielini mappájanak a topográfiai tartalma feltűnően hasonlított Zsámboky térképére. Hans Briczin[737] véleménye szerint Angielini e szóban forgó műve 1566-ban készülhetett, ezzel mintegy azt sugallva, hogy Zsámboky lényegében Angielini munkáját másolata le.

 

Vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy vajon ki másolt kiről?

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[738]

Pécs (file név: 1.helmert-zsam-angielini) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zsam-angielini)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zsam-angielini)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Tekintettel arra. hogy Angielini térképen általunk általánosan elemzett további részletet nem tudtunk megjelölni, ezért a művek közötti lehetséges „rokonsági” kapcsolatot további részletek segítségével kívánjuk megerősíteni, vagy kizárni.

 

Várpalota (file név: 1.speci-helmert)– Érsekújvár –Szendrő – Tokaj településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Veszprém (file név: 2.speci-helmert)– Kolozsvár – Lugas – Eszék településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Varasd (file név: 3.speci-helmert)– Pápa – Szatmár – Gyula településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 4.speci-helmert)– Eperjes – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek vizsgálatánál is szembesülhetünk azzal, hogy a területek alakjai és irányai jelentősen, akár 25 %-nál nagyobb mértékben különböznek, Zsámboky 1571-ben megjelent térképtől. Láthatóan az egyes részletek méretaránya sem egységes, ebben vélhetően szerepe lehetett annak is, hogy Angielini az általa hozzáadott települések egymás közötti távolságairól, és az egymáshoz viszonyított térbeli helyzeteikről nem rendelkezett pontos adatokkal. Angielini térképe kb. 18–20 %-kal kisebb, mint Zsámboky 1571-es térképe, ugyanakkor, ahogy azt láthattuk, mind a részletek alakjai és iránya több mint 25 %-kal tértek el a kutatók által vélelmezett forrásától.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Angielini térképén a királyi Magyarország északi (file név: terkepteteje) része is csak részben található meg, ahogy az alábbi részleten is látható.

 

 

Illesztésként Ungvárt választottuk, e részlete alapján is az látszik, hogy Angielini térképe kelet nyugati irányban megnyújtottabb, mint Zsámbokyé.[739]

 

További részletek (file név: cimerek)

 

 

A Fertő (file név: reszletek-00) tó, a Balaton, és az Ecsedi-láp ábrázolásai

 

 

A Balaton alakja és tájolása Angielini térképén feltűnően jobb, a tó környékén található várak topográfia helyeivel kapcsolatban is hasonlót eredményre jutottunk. Ez nem véletlen, mivel az Angielini testvérek részt vettek abban a hatalmas munkában, amelynek nyomán az új határvédelmi rendszer kiépült a Dunántúl e térségében is, sőt az új várövezetek a térképeit is ők készítették el. (E művek eredetijei Bécsben vannak, míg digitális változatuk Pálffy Géza könyvéhez mellékelt CD-n kutatható.) [740]

Nyilván a hódítók által elfoglalt területekre vonatkozóan ő is átvette mások adatát, egyben ez is megerősíti azt, hogy Zsámboky térképét használta.

 

Fontosabb várak (file név: reszletek-01)

Szatmár, Érsekújvár és Kanizsa

 

 

Angielini térképén e várak alaprajzai árulkodnak arról, hogy az ő forrása más volt, mint Zsámbokyé.

 

A szerkezeti vizsgálatok, és a két térkép tartalmi elemzése, alapján nagy biztonsággal állíthatjuk azt, hogy éppen Zsámboky János 1571-ben megjelent térképét használta Angielini saját kéziratos mappája készítésénél. Tehát a két mű között éppen fordított kapcsolat igazolható, mint amit a kutatók ma vélelmeznek.

 

Angielini magyarországi tevékenységére más itáliai hadmérnökhöz hasonlóan, az adott lehetőséget éppen az teremtette meg, hogy 1568. február 17-én Drinápolyban I. Miksa magyar király és II. Szelim [oszmán szultán a korábbi egymással vívott háborút békével lezárta. E békében I. Miksa magyar király elismerte a hódításokat, kötelezte magát évente 30.000 arany dukát (adó) megfizetésére, valamint még vállalta azt is, hogy évente 30.000 arany dukát értékben tiszteletteljes ajándékot küld a szultánnak.[741]

Angielini hadmérnök e térképét Erős Ágost[742] [1526–1586] szász választófejedelemnek ajánlotta, aki I. Miksa magyar királlyal szoros barátságban volt. 1546-ban Móric szász választófejedelem (a testvére) 1546-ban hadparancsnokká nevezte ki, ő felelt Drezda katonai védelméért, de a magyarországi harcokban, a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem vett részt. Levéltárában magyarországi várakról készült alaprajzok, valamint Angielini e térképe kötetbe rendezve Drezdában megtalálhatók.[743]

Pálffy Géza kutatásai szerint a Drezdában lévő atlasz keletkezési ideje „1572 vége utáni néhány esztendőhöz, legnagyobb valószínűség szerint az 1573 és 1575 (legkésőbb 1577/1578) közötti időszakhoz köthetjük. Így tehát vitatott Magyarország-térképnek is ezekben az esztendőkben kellett elkészülnie.”[744]

Angielini térképe az 1568 utáni királyi Magyarország új határvédelmi rendszerét mutatta be, ezért az abban nem érintett térségek térképéről hiányoznak.

Zsámboky kétség kívül elsősorban mások térképeit adta közre esetenként javítva, kiegészítve, de ez más adatok hiányában nem lehet érv amellett, hogy az Ungaria loca praecipua című térképe tulajdonképpen Angielini munkája lenne.

 

 

Johann Christoph Müller

 

A Magyar Kamara megbízásából Johann Christoph Müller készítette el Magyarország új térképét, amely nyomtatásban 1709-ben Bécsben jelent meg, címe:  

Augustissimo (file név: 1709-müller) romanor. Imperatori Iosepho I. Hungariae regi invictissimo mappam hanc Regni Hungariae propitis elementis fertilissimi cum adjacentibus regnis et provinciis nova et accuratori forma ex optimis schedis collectam D.D.D. ejusdem s. Majestatis Camera Regia Hungarica. A. C. M. DCC. IX.[745]

Munkáját a szerző I. József magyar királynak ajánlotta.

 

Vajon hogyan készülhetett e térkép?

Jelen tudomásunk szerint e mű megszületését országos térképezés nem előzte meg, a szerző e feladatra a megbízást 1706-ban kapta, és munkája 1709-ben már nyomtatásban megjelent. E feladat előtt Müller Luigi Ferdinando Marsigli [1658–1730] hadmérnök beosztottjaként a karlócai békéhez kapcsolódó a határkitűzési és térképezési munkálatokban vett részt, ezért Magyarország déli határa menti térségeit bejárta, az érintett területeiket igen jól ismerte.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[746]

Pécs (file név: 1. helmert-Stier-muller) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-Stier-muller)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-Stier-muller)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-Stier-muller)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-Stier-muller)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-Stier-muller)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti képek alapján megállapíthatjuk azt, hogy vannak olyan részletek, amelyek mai térképpel összehasonlítva nagyon jó egyezést mutatnak, úgy a kivágatok alakjaiban, mint azok térbeli helyzete szerint, ezek az alábbiak:

-          Tisza völgyét és szűkebb környezete, (2. kép)

-          Zágráb és Temesvár közötti terület. (3. kép)

A Tisza völgy déli része, illetve Dráva-Száva térsége, és Temesvár tágabb környezete a határkitűzési munkálatok során Müller számára ismert lehetett. E részleteknél az eltérés mértéke úgy alakokban, mint az irányokban 2 %-ék körüli. E részleteken Stier térképének szerkezete is tetten érhető (1. kép). A többi térképi részlet alakja, és térbeli helyzete nem mutat azonos mintázatot, amelynek alapján mi az eltérő minőségű és méretarányú források használatát véljük felismerni. A részletek alakjainál és irányainál 10 %-ot meghaladó eltérést is találtunk.

Kolozsvár (file név: 7. helmert-visconti-muller)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya[747]

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8. helmert-visconti-muller)– Dés– Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Amíg a nem erdélyi területek szerkezeti jellemzői alapján csak vélelmezni tudtunk más térképek használatát, addig a fenti két részlet alapján már meg is tudjuk jelölni Müller forrását. Erdély esetén egyértelműen a határkitűzési munkálatokban szintén részt vevő kollégája Giovanni Morandi Visconti hadmérnök művét vette át. A részletek alakjában 5 %-nál kisebb az eltérés, míg irányukban az eltérés ennél valamivel nagyobb 7-8 %-ék körüli.

 

Debrecen (file név: 9. helmert-müller)– Szászrégen – Sepsiszentgyörgy – Lippa településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A 9. részlet alakja és iránya egyértelműen árulkodik arról, hogy Müller térképe két mű egybe szerkesztésével keletkezett. A korábbi részletektől 50 %-nál nagyobb mértékben különbözik a terület alakja és iránya. Míg a korábbi részletek (1-től 6-ig) különbségei hátterében akár az is lehet, hogy Müller térképét kúp vetületben szerkesztette térképét.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A térkép földrajzi névanyagának vizsgálati eredményei

Müller térképén a Dráva-Száva[748] köze kivételével a földrajzi nevek megoszlása az alábbi:

 

 

Müller térképe elkészítésére a megbízást a Magyar Kamarától kapta, így nyilvánvalóan a korabeli közigazgatás megjelenítése kiemelten fontos feladata volt, térképén az igazgatási (vármegye, szék, kerület, stb.) nevek száma 56, az általunk feldolgozott és vizsgált földrajzi névanyag 2.861.

 

A földrajzi névírás jellegzetességei

 

Müller térképe szerkesztése során részben „hozott anyagból” dolgozott. Az eltérő helyesírással megírt helynevek akár speciális „DNS”-ként is szolgálhatnak. Müller a térképén szereplő földrajzi nevekben előforduló a speciális hangokat, a ’gy’, ’ly’, ’ny’ ’ty’ 85 %-ban a magyar helyesírás szabályai szerint írta le. Míg a ’c’ hang jelölése a legtöbb esetben ’cz[749]’ és ’tz[750]’ betűkkel történt ’ö’ hang jelölése ’ő[751]’ betűvel, de ’e[752]’ betűs változatok is előfordultak.

Ugyanakkor meglepő, hogy vajon miért találhatunk nála az alábbi megírással szereplő helyneveket?

Nagitov / Nagytóváros, Baraniva / Baranyavár, Belenies / Belényes, Uifalu / Borsaújfalu, Giorgy / Csíkszentgyörgy, Gialmare / Gyalmár, Gialu / Gyalu, Giula / Gyula, Kis Kaion / Kiskaján, Kis Maria / Kismarja, Kis Niylas / Kisnyulas, Comiati / Komját, stb.

A helynévanyag feldolgozásánál olyan földrajzi nevekkel is találkoztunk, amelyek korábbi térképekről átvett írásmóddal szerepeltek. Ilyenek például az alábbiak is, Gial, Giud, Giula, Arasti, Breznobanja. Ogoruz, Giergio, Abram, Ayka, Medies, Baranivar, Czeite, Giorgy, Pamteli, Gialmare, Giliti, Saarpatak, Medikerek, Koszoenÿe, Pax, stb.

 

Igazgatási nevek

A magyarországi részen megyék névvel és határaikkal szerepeltek, Horvátország területén csak névvel, viszont Erdély területén igazgatási nevek nem szerepelte. Az egykori Erdélyi Fejedelemség joghatósága nagyobb területre terjedt ki, mint amely a Mohács előtti Magyarországon a mindenkori erdélyi vajda felügyelete alá tartozott. Így nem véletlen, hogy voltak olyan területek, amelyek hovatartozása a térkép készítése idején még bizonytalan volt, ezek az alábbiak:

Process. Kővár / Districtus Kővár / Kővárvidék,

Processus Desnens.

Process. Brad

Process. Almagy

Com: Krasnensis / Kraszna vármegye,

Com. Zarandiensis / Zaránd vármegye,

A Részek (Partium) sorsának rendezése Magyar Kamara és az Erdélyt irányító Gubernium között is vita tárgyát képezte, érdemben az első rendezést 1732-ben III. Károly király határozata döntötte el (Carolina resolutio). Zaránd vármegye háromnegyed része, Arad és Máramaros vármegyék egésze Magyarországhoz került, míg Kraszna vármegye, Kővárvidék és Zaránd vármegye legkeletibb része pedig az erdélyi Gubernium igazgatása alá tartozott.

Szerémség ’Sirmium ducatus’ elnevezéssel került Müller térképére. Szlavónia területén az alábbi vármegyék találhatók: Com. Sagoriensis, Com Zagrabiensis, Com. Varasdiensis, Com. Crisiensis. Horvátország területén pedig Corbavia Comitat, Licca comitat.

 

Helynevek

A helynevek vizsgálatánál összehasonlításul az alábbi térképeket használtuk:

-          Martin Stier 1664-ben, majd utóbb 1684-ben is megjelent Magyarország-térképe,

-          Giovanni Morandi Visconti Erdély térképe.

 

Magyarország

 

Pozsony (file név: pozsonykornyek-stier-muller) és tágabb környezete

 

 

Kapuvár (file név: kapuvarkornyek-stier-muller) és tágabb környezete

 

 

Szepesvár (file név: szepesvarkornyek-stier-muller) és tágabb környezete

 

 

A fenti részletek segítségével a topográfia tartalmon keresztül vizsgálni tudjuk Stier és Müller térképek kapcsolatát. Értelemszerűen csak olyan települések térbeli helyzetét tudjuk összehasonlítani, amelyek mindkettő térképén szerepeltek. (Az azonos településeket a részleteken azonos számmal, és szövegkiemelővel jelöltük.) Vizsgálataink alapján úgy tűnik, hogy Müller térképén szereplő helynevek 65 %-ka Stier térképén is megtalálható volt, de térbeli helyzetük már eltérő. Ez utóbbi alapján következtünk arra, hogy egy-egy területet jól ismerő személyek segíthették Müllert térképe a topográfiai tartalmának pontosításában és bővítésében is.

 

Erdély

Vizsgálataink szerint Müller Erdély területének bemutatásánál Morandi Visconti térképét lekicsinyítve vízrajzzal együtt szinte változatlanul átemelte.[753]

 

Gyulafehérvár (file név: gyulafehervaresters-morandi-muller) és tágabb környezete

 

 

Brassó (file név: brassoesters-morandi-muller)és tágabb környezete

 

 

Erdély területén szinte csak olyan helynevek tűnnek szemünk elé, amelyek Giovanni Morandi Visconti által rajzolt térképen megtalálhatók, átvételük is pontos, sőt esetenként Müller még javított is egyes nevek írásán. Vizsgálataink szerint 740 olyan helynév van Müller most vizsgált művén, amelyek Morandi Visconti térképén is megtalálhatók, ez az erdélyi névanyag 84%-ka. (A Morandi Visconti térkép részleteit északi irányba forgattuk be.)

 

A partiumi rész

 

E terület vázlatszerűen szerepelt Stier és Morandi Visconti térképén is. Morandi Visconti térképén Erdély nyugati része, ahogy az alábbi részlet alapján is látható, kevésbé kidolgozott.

Zsibó[754] (file név: zsiboeskorny) és környéke

 

 

Müller térképén, e területen felbukkanó új helynevek forrását nem tudtuk azonosítani. Az ismeretlen forrásból származó helynevek a Bécsből a Gubernium által igazgatott Erdélyi Fejedelemség településneveinek a 16 %-át adták.

 

Annak érdekében, hogy Müller térképének topográfiai pontossága megismerhető legyen egy 1914-ben kiadott térképpel[755] vetettük össze. Mintaterületeken keresztül tudjuk érzékeltetni azt is, hogy a helynévanyag feldolgozásánál milyen nehézségekkel kellett megküzdenünk. (A két térképrészleten azonos számmal és szövegkiemelővel jelöltük az azonos településeket, így a szám nélküliek is könnyen azonosíthatók.)

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar-muller-modern) és tágabb környezete

 

 

Pécs (file név: Pecs-muller-modern) és tágabb környezete

 

 

Kassa (file név: kassa-muller-modern) és tágabb környezete

 

 

Szentjobb[756] (file név: szentjobb-muller-modern) és tágabb környezete

 

 

A vizsgálataink alapján úgy tűnik, hogy e térkép szerkezetében és topográfiai tartalmában tetten érhető különbségek „íróasztal melletti” térképezésről árulkodnak, azaz egyes térségek pontos, vagy kevésbé pontos ábrázolásai Müller segítőinek helyismeretétől függőt. Szerintünk a földrajzi nevek helyesírásában szintén tetten érhető különbségek is erre utalhatnak.

Müller e térképén több olyan hajdan volt vár nevére is bukkanhatunk, amelyek először éppen e mappán tüntek fel. Ilyen például a Sárvíz folyót kísérő mocsár védelmében épült Csíkvár (file név: csikvar) is.

 

 

A törököktől is elfoglalt[757] ’Csíkvár’, nevét a mocsárban élő, de a terület időleges kiszáradását is elviselő réti csík[758] (Misgumus fossilis)’ halról kapta.[759]

 

Csíkvár a majd 100 évvel később készült I. katonai (file név: csikvar-katfelm) felmérésen

 

 

Domborzatrajz

 

A korabeli térképek ábrázolási stílusában került a domborzat megjelenítésre, de a térkép méretarányához képest Müller művén kevesebb domborzati névvel találkozhatunk, mint amennyit például Wolfgang Lazius 1556-ban megjelent térképe tartalmazott.

 

Vízrajz

 

Müller térképe vízrajza gazdagabb korábban megjelent térképekhez hasonlítva, ugyanakkor érdekes újdonság is bukkanhatunk. Müller térképén a Sió (file név: siovizrendszer) a Balatonból kifolyó ’Sarand fl’ mellékvize lett a Sió. Fok településtől a Balatonból ’Sarand flu’ névvel tűnik fel egy vízfolyás, és tulajdonképpen a térkép szerint e folyó mellékvize lenne a ’Sio fl.’ Azt a vízfolyást, amely az egykor a Balaton magas vízállásnál a tóból ’fok’-nál kiömlött vizeket a Sárvízbe vezette, a korabeli oklevelek Saar’-nak nevezték. (Lehet, hogy Stier térképén a Balatonból eredeztetett Sárvíz új nyomvonala esetleg e megtévesztő elnevezésre vezethető vissza?) Müller vélhetően a két majdnem azonos nevű vízfolyást kívánta így megkülönböztetni, ’Sar-under’ (Sár alatti) német elnevezéssel, így annak rövidítését ’Sarand fl’ írta térképére. Az okleveleinkben először csak 1690-ben tűnt fel ’Sio fl.’ név, de ekkor is még e nevet csak a ’Saar és Kapos’ folyók egyesülése utáni szakaszára értették. A 18. században kapta meg a teljes folyószakasz a ’Sió’ nevet,[760] ahogy azt Marsigli Mappa potamographica in qua fluvii ac fluvioli nominatiores fere omnes in qui […] című térképen is láthatjuk.[761]

 

 

A Sárvíz helyesen Müller térképén már nem a Balaton vizét vezette el, hanem a Székesfehérvár környéki mocsarakét. Ugyanakkor nem szerepelt Müller térképén a Séd folyó sem, hiánya szintén szárazabb időjárásra utalhat.

A Müller térképén ábrázolt Sárvíz tulajdonképpen nem is állandó vízhozamú folyó volt, a Koppány folyó csatlakozása feletti szakaszán csak időszakosan lehetett medrében víz. Ha a folyó vízhozamát Müller helyesen ábrázolta, akkor a korabeli csapadékszegény időjárásra utaló információt őrzött meg számunkra. A fenti adatokra is figyelve Magyarország térségében a 17. század vége, illetve a 18. század eleje csapadékban szegényebb szárazabb időszak lehetett.[762]

 

A Becskereki-tó (file név: custos) és tágabb környezete

 

Szintén érdekes vízrajzi kapcsolatról és időjárási helyzetről árulkodik Müller térképén a „Becskereki-tó” és környezete is. A Becskereki-tó valójában a Tisza, a Béga és a Temes folyók által körülhatárolható területen lévő csapadékos időben nyílt vízfelületű, máskor ingoványos, vagy csak időszakosan vízzel borított térség neve volt. 1556-os Lazius térképen ’Custos fok’ elnevezés utal arra, hogy a Tisza árvizei idején a folyómederből e területre víz áramolhatott ki.

 

 

Müller térképén a Béga folyó, (Nagy)Becskerek település mellett elfolyva, már Kustos néven folytatta útját a Tiszába. A Becskereki-tó környezete e térképen szintén szárazabb, csapadékhiányos időszak emlékét őrizte meg számunkra. 

 

További közreműködők: Johann Andreas Pfeffel ;

     Christian Engelbrecht.

                                                                                         Luigi Ferdinando Marsigli

 

Müller térképe alapján készült változat

 

Johann Baptist Homann

 

Nürnbergben, vélhetően 1720 körül jelent meg Johann Baptist Homann új térképe Magyarországról, címe:

Regnorum (file név: 1718-Homann) Hungariae Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae, Bosniae et Serviae cum Principatu Transilvaniae, Maxima’que parte Valachiae nova et exacta tabula, Ex Archetypo Mülleriano, S. C. M. capit.i et Ingen.i desumta viisq. veredariis, ac Novißimae Pacis Passarovicensis Confiniis Aucta. Nürnberg,[763]

 

A földrajzi névanyag feldolgozása, és a topográfiai tartalom vizsgálata alapján bizonyos, hogy Homann e művének Johann Christoph Müller által szerkesztett Magyarországot ábrázoló térképével igen szoros a kapcsolata.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[764]

Pécs (file név: 1. helmert-muller-homann)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-muller-homann)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-muller-homann)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-muller-homann)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-muller-homann)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-muller-homann)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7. helmert-muller-homann)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8. helmert-muller-homann)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Ahogy, az a fenti képek alapján jól látható, Homann e térképének a szerkezete szinte azonos Müller térképévet, attól 2 %-nál nagyobb eltérést csak 6. képen látott részletnél találtunk. A fenti részleteken a Felföld keleti részének iránya tér el Homann forrásától, de az eltérés mértéke itt sem éri el az 5 %-ot, oka vélhetően a szerkesztés és kicsinyítés során vétett figyelmetlenség lehetett. A részletek alapján, az is jól látszik, hogy Homann a forrásául használt Müller térképét közel 30%-kal kicsinyítette le.

 

A topográfiai tartalom feldolgozása során tapasztalt különbségek oka elsősorban a figyelmetlenség lehetett:

 

A Balaton (file név: balatonkörny) és környéke

 

 

Homann térképén a Balaton DNy-i medencéje már a csatlakozó lemezre került volna át, de ahogy az a fenti képen is látható „elegáns” megoldással kissé átigazították a tó alakját és partvonalát, így minden részlet együtt maradt.

 

A Dunakanyar (file név: dunakanyar) és környéke

 

Az Ecsedi-láp (file név: ecsed) és környezete

 

 

Eszék (file név: eszek) és környezete

 

 

Homann Müller térképét kiegészítette a fontosabb utakkal, és a postaállomások közötti távolságok jelölésével.

 

Homann a forrását bővítette

Banjaluka[765] (file név: banjaluka) melletti felirat jelzi, e helyen van a boszniai beglerbégség központja[766]

 

 

A címkeret (file név: cimkeret)

 

A drapériát formázó címkeret jobb felső sarkát, egy fanfárt fúvó hírnök, a Fáma megtestesítője tartja. Középen az Egyházat megszemélyesítő, tömjéntartót és Bibliát tartó alak által támogatott III. Károly[767] [1685–1740] magyar király ült, köztük egy puttó az egységet és az összetartást jelképező vesszőnyalábot emeli a magyar címerpajzs koronája fölé, míg a másik puttó kezében a függőónnal a nyugalmat jelképezi.

 

 

A jobb (file név: kereszt) felső sarok

E helyen Homann IV. Károly német-római császár dicsőségének állított emléket. A kereszt a szokásos bíztatás In hoc signo Vinces (E jelben győzni fogsz) felirattal, angyal tartja a Károly dicsőítését tartalmazó szövegszalagot, Szent Mihály arkangyal érkezik a barbárok legyőzésére, a várostromlók megsegítésére; pajzsán a megváltást hozó keresztet a magyar címer kettős keresztje szimbolizálja. A Károly nevének anagrammájával (CAROLUS SEXTUS per anagr. CRUX SALUS ESTO Maradjon ép a kereszt) díszített baldachin alatt álló, teljes hadvezéri és uralkodói díszbe öltözött császár és király a jobbjában tartott marsallbottal az ostromlott Belgrádra mutat, baljával feszületet nyújt át a fővezérnek, Savoyai Jenőnek. A háttérben zajlik a két erősség ostroma. A bal felső sarokban a birodalmi sas fennhatósága alatt hadjáratra induló diadalmas császári haderő. A kiegészítő ábrázolások minden elemükben a keresztény hit védelmében hittel, és fegyverrel küzdő uralkodók apoteózisa.

 

 

Az egymással hadban álló felek 1718. június 5-én Pozsarevácon (file név: pozsarevec) ültek asztalhoz, hogy egy új békekötés alapjait feltételeit írásba foglalják. A moderátor szerepet ez esetben is Hollandia és Anglia vállalta magára, de az 1715. évi törvényeknek megfelelően azon már a magyar és horvát rendek képviselő is helyet kaptak, míg a Habsburg delegációt Damian Hugo Franz Adrian Anton von Viermund zu Neersen[768] [1666–1722] császári szolgálatban álló táborszernagy vezette. E béke lényegében azonos az 1699-ben Karlócán aláírttal, és időtartamát 25 évben határozták meg, a két birodalom között meghúzott határokat már az új status quo alapján állapították meg. A felek között vitára csak az adott okot, hogy a Rákóczi szabadságharc azon résztvevőinek, akik a Porta védelmét élvezték, sorsa a továbbiakban hogyan alakuljon.

 

 

Ami az események hátterében volt

1717. június 12-én a Savoyai Jenő herceg vezette körülbelül 100 ezer főt számláló császári sereg körülzárta, és ostromolni kezdte a még török kézen levő belgrádi várat. A vár elfoglalását Haci Halil[769] [16..–1733] pasa és nagyvezír 200 ezres seregével kívánta megakadályozni. A nagyvezír utasítására Redzseb [16..–17..] pasa 20 ezer fős seregével a Temesközbe kezdett hadműveletbe, hogy a Belgrád ostromára készülő keresztény sereg erőit megossza. Azonban a sikeres katonai felderítésnek köszönhetően Pálffy János[770] [1663–1751] generális, időben figyelmeztethette Savoyai Jenő főherceget, és főparancsnokot a várható támadásról. Ezért a Temesköz főparancsnoka Peter Joseph de Viard [16..–17..] császári tábornok is időben fel tudott készülni a védelemre, és az ellene irányuló támadást sikerrel elhárította. A nagyvezír augusztus 2-án kezdte meg a császári tábor lövetését, de egy csatát eldöntő rohamra nem tudta magát rászánni. Jenő herceg a serege megvédésre táborát körülsáncoltatta, amely ugyan megoltalmazta őket, de így két tűz közé kerültek. E helyzetben a főparancsnok Jenő herceg úgy döntött, hogy augusztus 16-án megtámadja a Belgrád felmentésére érkezett török sereget. A támadást a nem várt hajnali köd majdnem teljes kudarcba fullasztotta, de végül a meglepett oszmán sereg futamodott meg. Az oszmán sereg jelentős létszámbeli fölénye ellenére állásait feladva elmenekült, miközben veszteségeik nem voltak nagyobbak, mint a császári seregé. A csatában Jenő herceg vezette seregből 5300 fő veszítette életet, és az ütközetben 17 tábornoka sérült meg. A Temesközben katonai műveleteket végrehajtó Redzseb pasa is sietve visszavonult, és Orsovánál elhagyta az országot. Az események következtében Belgrád várának védői reménytelen helyzetben találták magukat, végül augusztus 22-én Belgrád várát feladták. Redzseb pasa távozása után, a még török kézen lévő kisebb várakból, palánkokból az ott állomásozó törökök sietve kivonultak. 

A fenti eseményekkel egy időben, 1717 augusztusában krimi és dobrudzsai tatárok kuruc és moldvai lovasokkal kiegészülve és azokhoz kapcsolódóan a Keleti-Kárpátok hágóin át tatár sereg tört be Erdélybe, hogy így is segítse Haci Halil nagyvezír vezette török fősereg tevékenységét. A tatárok Magyarországon augusztus 22-én jelentek meg, majd augusztus 24-én Máramarosból az Emberfő hágón át Doboka megyébe betörve Szék[771] szabad királyi várost pusztították el, település közel 700 fős lakosságából e szörnyű mészárlást alig 100-an élték túl. (Ama szörnyű szenvedést hozó, Szent Bertalan[772] napján történt tragédiáról a kései utódok azóta minden évben megemlékeznek.)[773] A moldvaiak és mellettük harcoló tatárok Mihai Ion Racoviţă[774] [1660?–1744] moldvai vajda utasítására megpróbálkoztak még Beszterce elfoglalásával is, de a várost és a várat védő jobban felszerelt császári helyőrséggel már nem boldogultak, így erejükből csak Beszterce környékének kirablására, és felégetésére futotta. A besztercei kudarc után a moldvaiak nyomban visszavonultak, és később e hadjáratban már szerepet nem is játszottak. Belgrád várának visszafoglalásának hírére a tatár sereget az addig velük együtt harcoló kurucok is elhagyták. A megmaradt tatárok helyzete reménytelenné vált, mivel az ellenük mozgósított, és katonailag sokkal jobban kiképzett, fegyelmezett reguláris csapatokkal szemben győzelemre esélyük nem maradt.  A visszavonuló tatár sereg a határtól 120 km-re megpihent, hogy a nehéz útra kellően fel tudjanak készülni. Ez alatt az Iza folyó völgyében Szurdok[775] településnél a Borsai-hágó felé vezető út és a szurdok lezárásával sikerült a visszavonulókat csapdába szorítani, ekkor szabadították ki a fogságba hurcoltakat, és e helyen mértek súlyos csapást a betörő tatár sereg maradékára is. Ezzel az utolsó tatárjárással tulajdonképpen véget is értek a Kárpátok hágóin betörő tatár hordák magyarországi és erdélyi pusztításai, bár néha még sor került szórványos rablótámadásokra, de a katonailag gyengülő Oszmán Birodalom erejéből, az 1717-es pusztítást okozó nagyobb betörésre már nem futotta.

1774-ben a Krími Kánság és részfejedelemségei elszakadtak az Oszmán Birodalomtól, és többé már nem vettek részt már török háborúkban. 1783-ban pedig a cári orosz csapatok elfoglalták a Fekete-tenger északi előterét, így a sok évszázados tatár betörésektől való félelem szerencsére a múlté lett.

1717. augusztus 27-én az utolsó török fegyveres is elhagyta az egykori Magyar Királyság területét, ez időtől kezdve a Fényességes Padisah alattvalói már csak úti okmányok birtokában léphettek hazánk területére.

 

 

 

 

 

A királyi Magyarországot ábrázoló önálló térképek

 

A mohácsi csata (1526. augusztus 29-én) után rövid időn belül a hódítók által el nem foglalt országrésznek lett egy megkoronázott, és egy megválasztott királya, akik egymással is harcban álltak. Így Magyarországon egy időben két király uralkodott, miközben az ország katonailag a legvédtelenebb időszakát élte meg, és ez a helyzet kizárólag a hódítóknak kedvezett, mert az egymással szembeni ellenségeskedés nyomán az ország oly területei is fegyverzajt hallottak, ahova a hódítók el sem jutottak.

         Így egy időben Magyarországnak már két királya is lett, szembe állásukból a „nevető” harmadik, a szultán húzott hasznot. Báthoryi István írta 1578-ban Mágocsi Gáspárhoz írt levelében az alábbi sorokat: „Az német és magyar veszett öszve, az török végezte az játékot.”[776]

1541. augusztus 29-én az I. Szulejmán szultán vezette sereg csellel elfoglalta Budát, így az ország immár ténylegesen három részre szakadt. A hódítók utóbb „ékszerűen” bővítették magyarországi hódoltsági területeiket, annak érdekében is, hogy a két magyar királyság ne lépjen ellene szövetségre.

Ez a megosztott állapot egészen 1570. augusztus 16-ig állt fenn, amikor Speyerben kötötték meg azt az egyezményt, amelyben I. Miksa magyar király és János Zsigmond erdélyi fejedelem (1570. szeptember 3.) követei rendezték a kettészakadt egykori Magyar Királyság magyarországi részeinek egymással való kölcsönös viszonyát. Az egyezség értelmében jött létre az önálló és független Erdélyi Fejedelemség, és a királyi Magyarország.

A magyar Szent Korona joghatósága[777] formailag kiterjedt a megszállt országrész területén élőkre is.

 

 

Gerard Mercator

 

A magyar király kezén maradt, és az oszmánok által elfoglalt Magyarország első önálló térképe Gerard Mercator szerkesztésében készült el, és jelent meg, amelynek címe: Hungaria[778] (file név: 1585-mercator) volt.

E térképlap 1585-ben Germaniae tabula geographicae címmel megjelent műben látta meg először a napvilágot, majd utóbb Mercator híres atlaszában[779] is helyet kapott.

Mercator, ahogy arról híres nagy atlaszának bevezetőjében olvashatunk, térképeit a rendelkezésére álló források alapján vetületben szerkesztve alkotta meg.

A korábban Magyarországról megjelent térképekhez képes első pillantásra Mercator művén az a legfeltűnőbb változás, ahogy ő a Dunát ábrázolta. A térképén a folyó szinte „átlósan” északnyugatról délkeleti irányban halad át a Kárpát-medencén. Ez a Duna ábrázolás egyetlen általunk ismert, és korábban hazánkról megjelent térképpel sem mutat rokonságot.

 Vajon e folyót Mercator miért ábrázolta így?

 Mercator az 1580-as években a világ egységes szerkesztésű új atlaszát kívánta elkészíteni, a szerkesztési munkálatok során az első lépése az volt, hogy összegyűjtötte az ókori és jelenkori földrajzi koordináta adatokat, és a számára hozzáférhető térképeket.

A Föld egyenlítői kerületét először Eratoszthenész (Kr. e. 276–194) határozta meg, az által végzett mérések mai értékre átszámítva 46.780 és 39.250 km közé tehető, attól függően, hogy milyen sztadion hosszúsággal végezzük az átszámítást. Ókor más tudósai, így Klaudiosz Ptolemaiosz [85/90–168?] matematikus, csillagász és geográfus az által készített, műben, amely a 15. században előbb kéziratban, utóbb pedig nyomtatás is elérhetővé vált, de a Föld méreteire vonatkozó adatai Erathosztenészhez képest kisebbek voltak. Amit Eratoszthenész 700 stadion hosszúnak számított, addig az, Ptolemaiosz szerint az csak 500 stadion hosszú lehetett.  Ptolemaiosz adata alapján a Föld kerülete az egyenlítő mentén 30 000 km körüli lehetett.[780] A Föld kerülete az egyenlítőn 40 075,02 km, tehát Mercator számításai kb. 10 000 km-rel kisebb Földre vonatkoztak.  

Mercator térképein, a rendelkezésére álló földrajzi koordináta adatok pontatlansága miatt, a Duna a Kárpát-medencét szinte átlósan szelte át.

A Duna folyót Mercator már az 1554-ben megszerkesztett Európa (file név: 1595-Hondius-Kaerius-részlet) térképén is így ábrázolta.[781] 

 

 

Mercator királyi Magyarországot ábrázoló térképén található földrajzi nevek feldolgozása során arra figyelhettünk fel, hogy az a Tabula Hungari[a]e térkép valamely kiadásával, illetve De Jode 1567-es Antwerpenben megjelent térképével is kapcsolatot mutatott.

 

Vajon Mercator térképének szerkezete miről árulkodik?

            A szerkezeti vizsgálatok eredménye[782]

Pécs (file név: 1. helmert-jode-mercator) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-jode-mercator)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-jode-mercator)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-jode-mercator)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-jode-mercator)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek alapján megállapíthatjuk azt, hogy Mercator térképének szerkezete sokkal inkább a Tabula Hungari[a]e térképpel mutat hasonlóságot úgy a részlet alakjaiban, mint azok irányaiban. Az részletek alakjaiban az eltérés 8–10 % körüli, míg az irányokban ennek az értéke egy eset kivételével (3. kép) már valamivel nagyobb, ott eléri a 15–18 %-ot. (A Tabula Hungari[a]e részleteket mi északi irányba forgattuk be, láthatóan Mercator is tudta, hogy azt a térképet hogyan kell helyesen tájolni.)

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Tavak és folyók

 

Tabula Hungari[a]e térképpel való kapcsolatra utaló tavak (file név: tavak-Th-Mercator) például az alábbiak.

 

 

 

Wolfgang Lazius térképére utalóak például az alábbiak is.

 

Balaton (file név: balaton-osszehas)

 

 

Egyéb tavak (file név: tavak-lazius)

 

 

Viszont Zsámboky Magyarország térképére utal az Ecsedi-láp (file név: ecsed-johelyen) ábrázolása

 

 

Mercator térképén szerepelt ismét topográfiailag jó helyen, a Kraszna folyó mellett az Ecsedi-láp. Igaz ez esetben térképre már két Ecsed település és láp került, az egyik Debrecentől délnyugatra volt, ahogy azt Lazius ábrázolta, míg a másik a Kraszna mentén, tehát topográfiailag jó helyen, ahogy azt Zsámboky térképe elsőként ábrázolta.

 

A földrajzi nevek

A királyi Magyarország területen a Dráva és Száva folyók közét kivéve Mercator e térképén 1392 földrajzi nevet találhatunk. (A Dráva és Száva folyók közötti területet földrajzi névanyagának vizsgálatát kényszerűen azért hagytuk el, mivel túl sok lett a ma már nem azonosítható település- és várnév.)

 

A településnevek és forrásaik

 

A kutatásaink szerint 62 olyan település-, illetve várnevet találunk Mercator e térképén, amelynek forrását azonosítani nem tudtuk.

 

 

A továbbiakban 12 olyan helynevet is találtunk, amelyek más névalakkal, és új jel mellett ismét felvételre kerületek, ezek az alábbiak:

 

 

A kutatásaink során Mercator térképén 561 olyan helynevet, illetve névváltozatot találtunk, amelyeknek a névírása az 1528-ban megjelent Tabula Hungari[a]e kiadásokon előfordulókkal azonos.

 

A névanyag feldolgozása során 576 helynév bizonyul azonosnak Wolfgang Lazius térképén lévőkkel.

 

A névanyag feldolgozása során arra is fény derült, hogy Mercator térképén 66 olyan helynév található, amelyek valamely korábbi Tabula Hungari[a]e kiadáson előfordult, és ismét csak Mercator térképén tűntek fel ismét. Ezek az alábbiak:

 

 

114 olyan földrajzi név található Mercator térképén, amelyek nem település-, vagy várnév, és ezeknek legnagyobb része (96 %) W. Lazius térképről származott. Ugyanakkor azt nem tudjuk igazolni, hogy Lazius 1556-ban megjelent Magyarország térképét használta volna, ugyanis vannak olyan adataink, amelyek szerint Mercator inkább az 1567-ben Antwerpenben megjelent De Jode kiadású térkép alapján dolgozhatott. Erre utalhatnak például azok a földrajzi nevek is, amelyek W. Lazius ma ismert térképéről hiányoznak, de De Jode művén előfordulnak, mi 11 ilyen földrajzi nevet[783] tudtunk azonosítani.

Megítélésünk szerint szintén a két mű közötti kapcsolatra utalhat az alábbi is, a ’Szent’ előtagú helyneveknél az előtag ’Z’ rövidítése helyett Laziussal és Zündttel szemben ő is következetesen ’S’ betűt írt, S. Marton (Pannonhalma), S. Marton (Szigetszentmárton), S. Marton (Turócszentmárton), S. Martyn (Felsőszentmárton), S. Martyn (Szeredszentmárton / Sárbogárd), stb.

Mercator Hungaria térképe helyneveinek adatbázisa, valamint az eredeti térkép szerkezetének vizsgálata földrajzi információs (GIS) rendszerrel.

 

Végső soron kijelenthetjük, hogy korának jeles térképésze több térkép felhasználásával, alapos körültekintéssel készítette el a királyi Magyarország első térképét, a legtöbb kortársával szemben mappáján csak a térre vonatkozó földrajz nevek kaptak helyet, mellőzve minden egyéb, a térhez köthető információ elhelyezését. Mercator e térképe utóbb H. Hondius, J. Janssonius, W. Blaeu atlaszokban is változatlan tartalommal jelent meg.

 

A Mercator e térképe alapján született művek közös topográfiai jellemzői:

-          a Duna folyó jellegzetes ÉNy-DK-i irányú futása

-          Tihanyi-félsziget és Tihany település a Balaton déli partjánál, Fonyód térségében

-          Felföldön Holie lacus + még két mesterséges tó,

-          Nagymihály térségében időszakos tó,

-          „Ecsedi-láp”-ok közül az egyik Debrecentől DNy-ra, míg a másik a Kraszna folyó mellett topográfiailag jó helyen,

-          a Balaton és a Dráva között vízrajzi kapcsolat,

-    Erdély területéből legfeljebb a Kolozsvárig terjedő terület került ábrázolásra, és a

-     fokhálózat.

 

 

Mercator térképe felhasználásával készült változat

 

Ismeretlen térképszerkesztőnek, 1594-ben a Frankfurti Könyvvásárra készített kiadványa

 

1594-ben vélhetően Frankfurtban jelent meg, az a négy rézlemezről összeállított mű, amelynek alkotóját azonosítani sajnos nem tudtuk, a térképeinek címei az alábbiak:

Hungaria (file név: 1594-konyorgo-noalak) regnum ; Croatiae, & circumiacentiu[m] Regionu[m] versu[m]s Turciam noua delineatio. [784]

 

A térkép szerkezeti vizsgálata, valamint topográfiai tartalom egyértelműen azt jelezte, hogy a ’Hungaria regnum’ című mappa, az 1585-ben nyomtatásban megjelent G. Mercator Hungaria térképével azonos szerkezetű, és attól topográfiai tartalmában sem különbözik.

 A kutatásaink alapján vált ismertté az is, hogy a horvátországi területeket ábrázoló térkép a forrása szintén Mercator térképe lehetett.[785]

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[786]

Pécs (file név: 1.helmert-mercator-schwester) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-mercator-schwester) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A térkép átmásolása során az ismeretlen szerkesztő nagy pontossággal megőrizte az eredeti mercatori szerkezetet, mivel a fenti két részlet esetén tapasztalható eltérés 1 %-nál nem nagyobb.

 

A topográfia tartalom (file név: cimkeret-osszehason-01) összehasonlítása

 

 

A topográfia tartalom változásai (file név: ujreszletek)

 

 

Az 1593 előtt megjelent térképeken Sisak (Sziszek) várát nem a Kulpa folyó mellé helyezték, hanem attól keletebbre, de a korabeli hírek alapján az végre e térképen topográfiailag jó helyre került. (1. kép) Az új magyarországi oszmán hódító háború éppen a Kulpa folyó melletti csatával vette a kezdetét. Míg a 2. és 3. képen feltűnő új topográfiai tartalomnak nincs kapcsolata a kezdődő háborúval.

 

Az általunk vizsgált két azonos kiadású térképen (file név:osszehaskoranyi-lazar) eltérést találtunk a számmagyarázatok feltüntetésében, ahogy az az alábbi képen is látható.[787]

 

 

Véleményünk szerint a fenti különbség forrása csupán az lehetett, hogy a baloldalt szereplő térkép Dunántúlt ábrázoló része (baloldali) számmagyarázatot nem tartalmazó kiadásból való. Ha a feltételezésünk helyes, úgy remélhetünk még e kiadásból olyan térképváltozat feltűnését is, amely egykor számmagyarázat nélkül került kiadásra.

 

Az e helyen vizsgált Hungaria regnum térképen privilégiumra vonatkozó adat nem szerepelt, miközben Mercatornak e térképe kiadására volt privilégiuma, tehát büntetlenül akkor sem lehetett valamely műről kalózmásolatot készíteni. Az ismeretlen készítő ettől függetlenül tökéletesen, de nem teljesen másolta le. Vélhetően az ismeretlen térképszerkesztő így kerülte el azt, hogy jogsértéssel vádolják meg. A Hungaria regnum térképet két rézlemezről sokszorosították, ez mindenképpen arra utal, hogy az a nyomda, ahol e lapokat egykor nyomtatták, inkább kisebb méretű metszetek, olcsóbb (file név: csatlakozas) kiadványokat készíthetett.

 

 

A magyar-, és a horvátországi részeket ábrázoló térképek csatlakozása azért nem pontos, mert eltérő a két rész méretaránya. E fent említett térképeket szintén két nyomólemezről (file név: bosznia) sokszorosították.

 

 

A négy rézlemezről készült lenyomatokból összeállított kiadvány nemcsak eltérő méretarányú térképekről, de eltérő kopottságú (file név: negyreszlet) nyomólemezekről is tanúskodik.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

E térkép vélhetően olyan művek számára készült, ahol a számok magyarázata is szerepelt. A 16. század utolsó évtizedeiben indult útjára egy új periodikus megjelenésű kiadványtípus, amelynek címében a ’relacio’ ’hír’ szerepelt. Többen is készítettek, szerkesztettek ilyen kiadványokat, így Michaël Aitzinger[788] [1530? –1598] osztrák diplomata és történész is, kiadványának címe Postrema Relatio Historica[789] volt. Művei Kölnben látták meg a napvilágot. Míg a Frankfurti Könyvvásárokon (Frankfurter Buchmesse)[790] 1593-tól szintén útjára indult egy új periodikus megjelenésű kiadvány is, ennek címe Messerelationen, Frankfurter Meß-Relation volt. Az érdeklődők a fenti kiadványok segítségével folyamatosan tájékoztatást kaptak a hadi eseményekről, természeti katasztrófákról, üstökösökről az, uralkodók és/vagy jeles családokban történt változásokról is. E relációk voltak a képes újságírás korai példái, a különböző események metszeteit éppen úgy közre adták, mint a hírekben szereplő területek térképeit.[791] A számításba vehető művek, amelyekben e szóban forgó térképek is napvilágot láthattak, a frankfurti könyvvásárokra megjelent Historicae Relationis Continvacio Warhafftirge beschreibunge […] címmel megjelent periodikus kiadvány volt. E művekből a magyarországi hadi események iránt érdeklődők is részletes tájékoztatást kaphattak. E relációk oly népszerűek voltak, hogy Jacobus Francus[792] összeállításban összegyűjtött füzeteik ismét napvilágot láttak.[793]  Az új híreket továbbra is alkalmi kiadványokon vagy Neue Zeytungen-ként kerültek forgalomba.

 

E térkép alkalmi kiadványként is megjelent új címmel és számmagyarázattal, amelynek címei az alábbiak:

Noua totius Hungariae, Croatiae & partis Turcicae Chorographia ; Cosmographische Beschreibung des Königreich Hungern auch Crabaten und eins theils in Thürckey darin die fůrnembsten Staette Schloesser und Vestungen abgemessen und vorgebildet: de figleichen der Roem. Kayser. Maiestaet unsers aller genedigsten Herzn u. wie auch deß Tuerchkischen Kaysers sampt seiner Schirester wahren ab contrafactur u. alles mit Ziffern in der Mappa verzeichnet unnd darneben tůrßlich vermeldet wirdt was fůr Schlachten und Scharmůßel zwischen den Christen unnd Tůrcken geschehen unnd was jeder theil biß auff noch werendes 94 Jahrs gewonnen oder verlohren.

Kurtze Verzeict nůß der fuernembsten Schlachten Scharmůßel und eroberung zwischen den Tůrcken und Christen in Hungern und Crabaten.[794] (A számmagyarázat címe)

           

A számmagyarázat

A térképen szereplő számok alapján úgy találtuk, hogy e mappa elsősorban az 1395 júliusa és 1594 tavasza között történt oszmán és keresztény harci cselekmények „leltára” volt.

Az alkalmi kiadvány hozzáragasztott számmagyarázata segít bennünket abban, hogy megismerjük a számok mögött „megbúvó” információkat, szerintünk e mű önálló kiadványként is a relációban megjelent szöveget tartalmazhatta. (A térképen nem szereplő számokat felkiáltó jellel jeleztük, és csak két esetben adtuk meg az eredeti szövegek fordítását, a többi számmagyarázat tartalmát összefoglaltuk.)

(1!) Luxemburgi Zsigmond magyar és nemzetközi haderőből álló serege 1395 július és augusztusa között a hódítók által ostromolt, Havasalföldön lévő Kis-Nikápolyt mentette fel.

 

(2) 1409-ben II. Murád, a 6. oszmán szultán és Luxemburgi Zsigmond magyar király vezette sereg Galambóc[795] váránál történt eseményeiről értesülhetünk. A téves dátum Cuspinianustól származik, mivel az e helyen említett eseményre 1428 májusában került sor. Magyarország védelmében oly fontos szerepet betöltő várat a hódítók 1427-ben elfoglalták, Luxemburgi Zsigmond király vezette sereg e várat kívánta visszafoglalni, de az nem sikerült. Igaz a leírásban a fenti eseményre ’unter der Saw vor der Statt Tanberk sonst Columbeck genant.’ került sor. A magyarázat szerint Galambóc a Száva alatt volt, így nem meglepő, hogy e térképen az Al-Duna melletti vár „átköltözött” a Száva folyó mellé.

 

(3.) 1457-ben II. (Hódító) Mehmed, a 7. oszmán szultán Nándorfehérvárnál vereséget szenvedett. Az évszám téves, mert a vereségre 1456. július 22-én került sor. E leírás megfogalmazója párhuzamot vont az 1444. november 10-i várnai csatában elszenvedett súlyos keresztény vereséggel. Abban a csatában veszítette életet I Ulászló magyar király és vele együtt még oly sokan mások is. A várnai csata után a csatateret megszemlélő győztes szultán látva saját veszteségeik nagyságát, állítólag az alábbit mondta: „Ilyen győzelmet csak az ellenségemnek kívánok.” Kétség kívül a várnai csatában és a nándorfehérváriban (1456) is, a győztesek győzelmükért igen hatalmas árat fizettek.

 

(4.) „8. oszmán szultán II. Mehmed szultán tettei. Ő volt az első, aki magát császárnak nevezett, megölte testvérét, megszállta, és meghódította Konstantinápolyt 1453-ban, és Perát[796] május 29-én. Ugyanúgy 1463-ban Posen[797] királyságot Albaint[798] és Oláhföld egy részét és a Száva folyó alatt levő országokat. 1469-ben Steiermark is elesett Gretzbe (Grácba)[799] vonult és a gyönyörű szigetet Nigropontot[800] Euboeának[801] nevezettet 1470-ben bevette.”  A leírtak ellenére a metszeten ábrázolt az európai páncélos viseletben látható uralkodót nem sikerült azonosítanunk,’R. K. M effigies’ (file név: kiraly-ismeretlen) betűkkel jelölt személy talán IV. Kázmér [1427–1492] lengyel király? (Sajnos a levágott férfifej arcvonásai sem segítenek bennünket az esemény meghatározásában.) Ha, azonosításunk helyes, akkor a dátum alapján, az 1463 nyarán Magyarország déli határainál, Futak térségbe történt eseményre is utalhatott a kép tervezője. Futaknál 700 magyar és 500 lengyel lovag állta útján a magyarországi rabló hadjáratból visszatérő oszmán seregnek, a sikeres győzelem mellett sok keresztény rabot is kiszabadítottak.[802]

 

 

(5!) Az adriai- és földközi-tengeri szigetek 1477-es elfoglalása, és Rodosz eredménytelen ostroma.

 

(6!) E leírásból értesülhetünk arról, hogy a 9. oszmán szultán, II. Bajazid [1447–1512] támadást indított Bosznia és Horvátország ellen. 1493-ban Hadum Jakub [14..–15..] boszniai szandzsák-bég Zagorje, Krajna és Stájerország fosztogatására azért indult, hogy egy előző esztendei török vereséget így bosszuljon meg. A rabló útjáról való visszatértében, a Dercsényi Imre[803] horvát bán vezette sereget is sikerrel tőrbe csalták, és Udbinenél[804] 1493. szeptember 9-én le is győzték. E csatában veszett oda a horvát nemesség színe-virága, ezért szokás e vereséget horvát Mohácsként is emlegetni.[805]

 

(7.) I. (Vad) Szelim[806] [1470–1520], a 10. oszmán szultán apja halála után 1512. április 25-én foglalta el a trónt, háborút nem európai területeken viselt, hanem Ázsiában, illetve Egyiptomban, e térségekkel gyarapítva birodalmát. Kalifa címet is megszerezte azzal, hogy eltörölve azt a korábbi gyakorlatot, hogy e cím csak a Kurajs-törzsből származókat illet meg. 1519 áprilisában II. Lajos magyar király és I. Szelim szultán megbízottai három évre békét kötöttek, illetve a magyar uralkodó tudomásul vette a szreberniki bánság elfoglalását.

 

(8.) Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata és II. Lajos magyar király halála.

           

(9!) I. (Szapolyai) János erdélyi vajda és megkoronázott magyar király és Habsburg Ferdinánd főherceg megválasztott magyar király közötti harcok 1528-ban.[807]

 

(10!) 1529-ben I. Szulejmán szultán először kísérelte meg Bécs várát elfoglalni.

 

(11!) 1532-ben I. Szulejmán ismét Bécs elfoglalására indult, ám Kőszeg várának ostroma oly hosszú ideig tartott, hogy végül a hódítók útjukat tovább nem folytatták.

           

(12!) 1537 szeptemberében Hans Katzianer generális jelentős nemzetközi haderőt magába foglalósereggel az eszéki híd, illetve Szlavónia felszabadítására indult. Eredménye súlyos vereség lett.

 

(13!) 1540. július 17-én, vagy más forrás szerint 21-én I. János magyar király meghalt. 1541. augusztus 29-én Budát, az ország fővárosát, I. Szulejmán elfoglalta.

 

(14!) 1542. szeptember 28-a és október 8-a között a II. (Hektór) Joachim[808] [1505–1571] brandenburgi őrgróf és választófejedelem vezette nemzetközi sereg eredménytelenül ostromolta Buda várát.

 

(15!) 1543-ban a hódítók kezére kerültek az alábbi fontos magyar várak:

Pécs, Esztegom és Székesfehérvár is.

 

(16.) 1565 februárjában Lazarus von Schwendi kassai főkapitány elfoglalta János Zsigmond erdélyi fejedelemtől Tokaj várát.

 

(17!) 1566-ban I. Szulejmán nagy hadsereggel indult a korábbi hódítások folytatására, ekkor foglalták el Szigetvárat és Gyulát is.

 

(18.) 1566. szeptember 4-én János Zsigmond erdélyi fejedelem serege Tokaj visszafoglalására indított ostromot, amelye I. Szulejmán szultán halála miatt feladtak. János Zsigmond fejedelmet Szokoli Mehmed[809] pasa és nagyvezír értesítette a szultán haláláról, és ő javasolta az ostrom abbahagyását, valamint ő kérte a tatár segédhadak elbocsátását is. Az utóbbiak, ahogy arról a korabeli beszámolókban is olvashatunk, visszavonulásuk során hatalmas pusztítás vittek végbe.

 

(19!) 1567. január és február folyamán Schwendi kassai főkapitány további várakat foglalt el János Zsigmondtól, így Szatmár és Munkács várait is Miksa országrészéhez csatolta.[810]

 

(20!) 1574-ben farsang idején Ali a szigetvári, a siklósi, a pécsi, és a kaposvári török helyőrségekből verbuvált seregével majdnem elfoglalta Kanizsa várát. A vár kapitányát, Alapi Gáspárt [1530?–1584] a későbbi horvát bánt, ezért Zrínyi György le is váltatta. December 22-én új szultán III. Mehmed [1566–1603] került a trónra.

 

(21.) 1577. november elején a füleki bég a nevezetes szikszói országos vásárt 800 lovassal és 1 200 gyalogossal kívánta kifosztani. Az esetről időben értesült a kassai főkapitány, aki Prépostváry Bálintot küldte a füleki bég visszavonuló serege ellen, de neki mindössze 400 fegyveres embere volt. Az összecsapásra éjjel került sor, végül a füleki bég vezetette török sereg súlyos veszteséget szenvedet, az elrablott holmikat visszaszerezték, a rabszíjra fűzött embereket pedig kiszabadították. E fényes győzelemről egy német újságon keresztül a nagyvilág is tudomást szerezhetett. Az éjszakai csata idején egy fényes meteorit[811] tűnt fel az égen, ez „segíthette” a vásárt kifosztók legyőzését.

 

(22!) 1578. március 28-án 8 000 török katona tört be a Kulpa folyó bal partján lévő ’Medlingen’-be, a korabeli térképeken ’Metling’[812] városba, illetve Horvátországba és Szlavóniába.

 

(23.) 1579-ben vette kezdetét az utóbb Habsburg (II) Károly főhercegről elnevezett új és korszerű vár a Kupa (Kulpa), a Korana és a Mrenica folyók találkozásánál. E vár eredményesen akadályozta meg a török betöréseket Krajna, Karintia és Stájerország irányába.

 

(24!) 1580-ban ’streyfete der Sangior von Solneck auff Zips’[…]. A történet helyszínét nem sikerült azonosítanunk.

 

(25!) 1584-ben Kraina határánál történtek helyszínét nem sikerült azonosítanunk.

 

(26!) 1587. február 25-én Nádasdy Ferenc[813] [1555–1604] hadvezér irányította magyar végvári csapatok a Balaton jegén átkelve megtámadták és szétdúlták (Török)koppány palánkját.[814] A magyar katonák gazdag hadizsákmánnyal tértek vissza.

 

(27!) 1587-ben a Dunántúl déli részén lévő török helyőrségek parancsnokai Letenye és Alsólendva vidéke ellen indítottak támadást, amelyről Zrínyi György időben értesült, így Batthyány Boldizsár és mások e térség békéjének megvédésért felelős urak már felkészülten várták az ellenséget, végül Gelse és Kacorlak között a csapdába csalt támadók felett fényes győzelmet arattak.[815] E térségben a drinápolyi béke (1568), illetve annak különböző idejű megerősítései ellenére szinte folyamatos volt a fegyverzaj. Ennek tulajdonképpen az volt az oka, hogy hivatalos béke után az európai területeken állomásozó oszmán katonák nem, vagy csak részben kaptak fizetséget. Másrészt azok a magas rangú katonák, akik eredményes katonai szolgálataikért javadalombirtokot kaptak, a birtokaiktól folyamatosan távol voltak, azok irányítását másra kellett bízniuk, de abból származó jövedelmeikhez gyakran nehezen jutottak. Így lényegében a magyarországi hódoltsági területen élő oszmán katonák jövedelemhez érdemben csak zsákmányszerző hadjáratok útján jutottak, azért azok egyre gyakoribbá váltak. Az Oszmán Birodalom 1578-tól 1590-ig a legfontosabb háborúját nem Európában, hanem Perzsiával vívta. A fentiek fényében már érthető, hogy a törökök Budán miért ünnepelték meg a Perzsia ellen vívott hosszú háborút lezáró békét, mivel érezték, hogy előttük Európában ismét új lehetőségek nyílnak meg. Jó jósnak bizonyultak. A boszniai és a horvátországi területek ellen békeidőben is sűrűn indultak a Porta által hallgatólagosan engedélyével hadjáratok, amelyek 1591-től szinte állandósultak.

 

(28!)[816] 1591. augusztus közepén Kis-Komárom (ma Zalakomár) várát, Kücsük Haszán szigetvári bég megtámadta, az őrség megfutamodott, Kapra Ferenc várkapitányt lefejezték, a palánkot felégették.[817]

 

(29.) 1592 áprilisában Bihács horvátországi várat Hasszán pasa elfoglalja, és a boszniai vilajethez csatolja. A térképen a vár neve Wyhisz.

 

(30., 31.) 1592-ben a horvát területek elleni támadások, illetve ott folyt csatározások leírásai. 1593. jún. 13 Sziszek várát „Stiria, Karintia és Krajna bástyáját” vette ostrom alá Hasszán boszniai pasa, majd ott vereséget szenvedett, viszont augusztus végén Sziszek várát Mehmed ruméliai beglerbég végleg elfoglalta.

 

(32!) 1593 Telli Hasszán (Hasan Predojević)[818] [1530?–1593] boszniai pasa vezette sereg Sziszek várának elfoglalására indult, de a védők megsegítésére érkezett gróf Erdődy Tamás [1558–1624] horvát bán, és Andreas von Auersperg [1556–1593] károlyvárosi főkapitány vezette sereg súlyos csapást mért a boszniai pasa vezette seregre. (Sajnos a harcokban von Auersperg is életét vesztette.) Ez a sziszeki 1593. június 22-i oszmán vereség úgy a királyi Magyarországot, mind a keresztény Európát kitörő örömmel töltötte el, de az III. Murád szultán számára súlyos szégyenné lett.

 

(33.) „Ebben a csatában Hasszán boszniai basa maga, a török szultán nővérének fiával együtt, valamint a legelőkelőbb bégek elestek. Ilyen vereséggel számolni! -- ezért nővére is különösen (különös módon) kisírt szemekkel és égő tűzzel a fején kérte, hogy ábrázolják.”[819]

 

 

A számmagyarázat szövege ellenére a hölgy (a metszeten ’T. K. Schwester’) szeme nem kisírt, és égő tűz sincs a fején. A szultán (file név: sultanesschwester) (a metszeten ’T. K Contrafattür’), akit a képen látunk III. Murád, de nincs tudomásunk arról, hogy a jelenet idején még élő leánytestvére lett volna. Michaël Aitzinger[820] osztrák történész összeállításában készült relációban az a nő, aki a szultán előtt térdelt, „Muter Schwester” megnevezéssel szerepelt. Ezek szerint a szultán anyjának, talán Nurbanu szultánának a nővére fejezhette így ki a csatavesztésről érkezett rossz hírek hallatán az elesett miatt érzett mély fájdalmát és gyászát?[821] A szultán kezében pedig vélhetően az a beszámoló lehetett, amelyből a súlyos vereségről értesült. A képen szereplő hölgy a fejdísze alapján a szultán környezetében élő lehetett. Nurbanu [1525–1583] eredeti neve Cecilia Venier-Baffo, apja a velencei Nicolo Venier, a Velencei Köztársaság birtokához tartozó Párosz szigetének ura volt. Nurbanut a híres Hajreddin Barbarossa[822] [1478?–1546] pasa 1537-ben gyermekként rabolta el, amikor a sziget oszmán kézre került. Így került I. Szulejmán szultán fia Szelim herceg háremébe, és akkor kapta új nevét, amelynek jelentése „fény hercegnője”,[823] fia III. Murád szultán mellett haláláig társuralkodói szerepet töltötte be. A Porta az elszenvedett vereség miatt üzent hadat I. Rudolf magyar királynak, és ezzel vette kezdetét a Telli Hasszán pasa 1591 óta tartó, az érvényben lévő béke ellenére folyamatos támadásai miatti háború, amelyet tizenöt[824] éves háborúnak nevezünk. I. Szulejmán szultán egykori katonai fölényéhez képest, e háborút kiegyensúlyozott küzdelem jellemezte, de ez a birodalmak határain élő magyarság számára ez is mérhetetlen szenvedést okozott.

 

(34.) 1592. július 19-én Petrinja mellett Hasszán legyőzi a horvát hadakat.

 

(35!) 1593. október 7-én Veszprém vára török kézre került.

 

(36!) 1593. október 10-én Várpalota török kézre került, de november visszafoglalták.

 

(37!) 1593. október 10-e után Tihany[825] vára a megszökött védők helyett új helyőrséget kapott.

 

(38.) Melchior von Redern [1555–1600] vezetésével a pápai várból 1593. szeptemberében lovas felderítő egységek egészen Baranya vármegyéig nyomultak annak érdekében, Szinán pasa és nagyvezír irányítása alatti török főerők mozgásáról pontos képet nyerjenek. E katonai akció során szeptember 21-én 600 keresztény foglyot szabadítottak ki fogságukból, illetve törökök foglyokat ejtettek.

 

(39!) 1593. október 31. Székesfehérvár sikertelen visszafoglalására indított ostrom.

 

(40.) 1593. november 15. Rimaszombat felszabadítása.

 

(41.) 1593. november 24. A füleki vár visszafoglalása.

 

(42.) Tieffenbach Fülek környéki kisebb várak tucatját foglalta vissza 1593 novemberében.

 

(43.) Divény visszafoglalása.

 

(44.) 1593 novemberében került sor Ajnácskő várának a visszafoglalása.

 

(45.) Szécsény várának visszafoglalása.

 

(46.) Kékkő várának visszafoglalása.

 

(47) Salgó várának visszafoglalása.

 

(48) Drégely várának visszafoglalása.

 

(49) Palánka várának visszafoglalása.

 

(50.) Somoskő várának visszafoglalása.

 

(51.) 1594. február 22-én került sor Nógrád várának a visszafoglalására.

 

(52) Ajnácskő várának visszafoglalása.

 

(53) Hollókő várának visszafoglalása.

           

(54-55) ??[826]

A Frankfurti Könyvvásárra megjelent reláció e térképen ábrázolt eseményeinek összeállítójaként, senkit sem tudunk megnevezni, de némi kapcsolat igazolhatónak tűnik Aitzinger által összeállított, és az e helyen megismertetett számmagyarázat között, ha az nem oly szoros, hogy azt az ő munkájának lehetne tekinteni.

Más részről a tévesen lokalizált települések, várak is jól jelzik azt, hogy a forrásokban és a hírekben szereplő magyarországi helyek azonosítása mennyi bizonytalansággal volt terhelt. Például Veszprém várának ostroma idején a közeli tihanyi vár védői elszöktek. A hírekben e hely Veszprémmel együtt is szerepelt, viszont a térképen annak közelében Tihany nem volt, mivel azt a települést és a félszigetet is, Lazius „átköltöztette” a Balaton északi partjáról Fonyód térségébe a déli partra. Vélhetően e bizonytalanság okán került Tihany várára vonatkozó leírás Csókakőtől északkeletre. E térképen – ahogy az jeleztük is –,  Kis-Komárom (ma Zalakomár) vára ’Kumar’ megírással szerepelt, ám a leírás alapján e nevet Komárom megye neve alapján azonosította a térkép készítője, és így Kis-Komárom várára vonatkozó számot oda helyezte. Ha e térkép melléklete alapján lokalizált helységekhez csak évszámot rendeltek volna, gondban lettünk volna azok megfejtésével. Aligha gondoltuk volna azt, hogy a Száva menti településnél szereplő ’1409’-es évszám tulajdonképpen az 1428-as galambóci csatára utal. De nem lennénk könnyű helyzetben akkor sem, ha a Komárom vármegyébe elhelyezett ’1591’ évszám mögött megbúvó eseményt kellene megfejtenünk. Hadi eseményeket is tartalmazó térképeken nem egyszer találkoztunk olyan szöveges megjegyzéssel és/vagy rajzzal is megörökített eseménnyel, amelynek hátterét ma azonosítani nem tudtuk.

 

 

Mercator térképe felhasználásával készült változat

 

Pierre Duval

 

A Párizsban élő jeles királyi geográfus Pierre Duval szerkesztett Magyarországról térképet, és elsőként ő ábrázolta a keresztények kezén lévő, és e térségben hódítóként jelen lévő Oszmán Birodalom által elfoglalt terület aktuális határait, mappájának címe:

Le confins (file név: 1661-Duval) des Chrestiens et des Turcs en Terre Ferme C’est à dire La Hongrie, L’Esclavonie, La Croatie La Dalmatie. Par. P. Du Val Geographe Ordin.’ du Roy. Auec privilège pour 20 Ans. 1661. Paris chez l’Auteur et se uend par I. Lagniet sur le quay de la Megiserie ou Fort le uesque. (Melléktérkép címe): La Transylvanie. Par P. Du Val Geographe du Roy.[827]

Utóbb térképe szinte változatlan topográfiai tartalommal 1663-ban (file név: 1663-Duval) ismét megjelent, de már új kiadó költségén látta meg a napvilágot.[828]

 

Duval is kortársaihoz hasonlóan, a Magyarországot ábrázoló térképe szerkesztése során kényszerűen „hozott anyagból” dolgozott, a vizsgálataink szerint e térképének szerkezete Gerard Mercator Hungaria (1585), és Transylvania Siebenburgen (1595) című térképeivel mutatnak szoros kapcsolatot.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[829]

Pécs (file név: 1.helmert-mercator-duval)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-mercator-duval)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név:4.helmert-mercator-duval)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-mercator-duval)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya (a melléktérképen)

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-mercator-duval)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya (a melléktérképen)

 

 

A térképe szerkesztése során Duval hűen őrizte meg az eredeti mercatori szerkezetet, miközben azt kb. 20 %-kal lekicsinyítette. A területek alakjaiban az eltérés mértéke nem haladja meg a 2 %-ot, míg az irányok esetén a különbség mértéke 5 % körüli. Ez a megállapításunk a melléktérképre is igaz, oly módon, hogy az erdélyi részek 20 %-ra kicsinyítve tűnnek szemünk elé, de a szerkezetben az eltérés 5 % körüli maradt.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Duval e mappáján olyan földrajzi nevek is feltűntek, amelyeknek forrása kizárólag Magyarország egy-egy térségét jobban ismerő, és/vagy onnan származó személy, vagy személyek lehettek.

 

Ouuar (file név: ersekujvar) / Érsekújvár

 

 

A két részleten[830] is látható, az 1663-ban kiadott változaton Érsekújvár német nyelven használt névváltozata ’Neuuheus’ is helyet kapott. A vár e térképen még topográfiailag téves helyen a Nyitra bal partján szerepelt, és ott egy más jel mellett megtalálható volt ’Vicastel’ névváltozat is, ahogy W. Lazius 1556-os térképe elsőként épült új várat ábrázolta és megnevezte.

A Nyitra folyó jobb partján épült modern Érsekújvár a kortársak által is használt magyar neve ’ Uyvar / Uiuar / Uwar’ volt. Ebből vélhetően olvasati hiba nyomán született, az „új magyar névváltozat” ’Oyuar / Ouuar / Owar’. (A magyar nyelvben az ’Óvár’ név egészen más jelentéssel bír.) Ez utóbbi névváltozat az ismereteink szerint a Magyarországot ábrázoló térképeken először Duval e térképén tűnt fel.

 

Ezekes Feyeruuar (file név: szekesfehervar) / Székesfehérvár

[831]

 

Székesfehérvár magyar neve a térkép szerint ’Ezekes Feyeruuar’ szintén Duval e művén tűnt fel. Vélhetően félrehallás, vagy rosszul olvasott kezdőbetű nyomán lett a ’Szekes’-ből ’Ezekes’. Székesfehérvártól keletre e térkép feltűnt méretarányában nem is ábrázolható méretű tó a ’Sosto’ ’Sós-tó’, míg a várostól nyugatra ’L. Ingiuano’ azaz az Ingoványos tó[832] került.

 

’Otegy hazac’ (file név: pecskornyek) / Pécs

 

 

Pécs neve idegen nyelven, a térképeken rendszerint ’Funfkirchen’ ’Cinq Eglises’ stb. Duval térképén tűnt fel először e nevek magyar tükörfordítása ’Öt egyházak’ valamint ’Petiken’ (Pécs) névalak is.

 

F. de Serin (file név: zrinyi-ujvar) / Zrínyi-Újvár

 

 

A második kiadáson már olyan új földrajzi nevekkel is találkozhatunk, amelyek először Duval térképén tűnt fel. Így az érdeklődők Duval 1663-ban kiadott térképe alapján értesülhettek először F. de Serin’ (Zrínyi-Újvár) Zrínyi új várának építéséről, és annak helyéről is. Duval térképének első és második kiadásai közötti változások Zrínyi-Újvár térségben fedezhetők fel.

 

Petit Komore / Zalakomár

E vár fontos szerepet Kanizsa 1600. október 22-i eleste után kapott. Ez volt a legközelebb a török kézre kerül Kanizsa várához, így onnan lehetett legjobban megfigyel az ellenséges katonai mozgásokat.[833] Az 1664-es török hadjárat során Kiskomárom várát is elfoglalták. A várvédők a szabad elvonulás ellenében 1664. július 14-én adták át az ostromlóknak, de az adott szót megszegve a kivonuló katonák többségét levágták. A leromlott állapotú várat a hódítók felrobbantották.

Kiskomárom először topográfiailag jó helyen, e térképen szerepelt.

Lazius munkáján e település topográfiailag téves helyen, ’Nagyh kumar’ (file név: kiskomarom-Lazius) néven tűnt fel, majd később már csak a ’Kumar’ névalakkal szerepelt a térképeken.

 

 

Utóbb, Duval térképén már két ’Komárom’ szerepelt, az egyik Duval szerint elhelyezve, a másik Lazius alapján.

Nádasdy Ferenc országbíró július 4-én Rottal János királyi megbízottnak a történtekről a következőket mondta: „Porrá égetvén Kys Komáromot az Pogány, vissza szállott volt Kanizsához, s onnand Szalán által Hidvégnél hidat akar csinálni Sümegre s onnénd Pápára, azután pedig Győrre szándékozván, az mint az elfogott rabok vallották, de észre vévén, hogy azok is jó készülettel vannak, megtartózkodott.”[834] 

 

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Duval szerkesztette térkép grafikus ábrázolásában csak kisebb mértékben hasonlít Mercator (file név: budakornyek-mercator-duval)művére, ahogy azaz  alábbi részlet alapján is megfigyelhető.

 

 

További közreműködő: Jacques Lagniet

 

Martin Stier

 

1664 őszére Bécsben jelent meg Martin Stier a királyi Magyarországról készített új térképe, amelynek címe:

Landkarten des Königreichs Ungarn, und dennen andern angräntzenten Kőnigreichen, Fürstenthumen, und Landschafften, sambt dennen Gränitz Posten, so die Rőm: Kaÿ: Maÿ: und dass Hochlőbl: Ertzhauss Österreich, von dem Adriatischen Meer an, biss in Sibenbürgen vor Vestungen und Plätze gegen dem Erbfeind zu Nutz der gantzen Christenheit, stätig erhalten, und in allen versehen lassen müssen.  […] Kaÿ: Ober Ingenier delineauit Mauritius Lang sculpsit. Viennæ.[835]

 

Stier e nagyméretű királyi Magyarországot ábrázoló térképén Erdélyi Fejedelemségből többet tartalmazott, mint Mercator mappája, de ettől függetlenül művének szerkezete Mercator 1585-ben Hungaria címmel megjelent térképével mutat közeli rokonságot.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[836]

Pécs (file név: 1.helmert-mercator-stier) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-mercator-stier) – Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-mercator-stier) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-mercator-stier) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-mercator-stier) – Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

A részletek alakjai 5 %-ék körüli mértékben térnek el egymástól, míg az irányokban az eltérés mértéke nem haladta meg az 5 %-ot. A topográfiai tartalom vizsgálata is megerősíti azt a feltevésünket, hogy Stier térképe és Mercator műve között a kapcsolat szoros.

 

Stier térképén is megtaláljuk a Felföldön azokat a mesterséges tavakat, (file név: holielacus) amelyek már Mercator térképén is szerepeltek.

 

 

A helynevek között szintén találhatunk olyanokat, amelyek csak az általa forrásként használt Mercator (file név: stier-merc-01) Magyarország (file név: stier-merc-02) térképére jellemzőek. (Lásd a kék színnel kiemelteket.)

 

 

 

Mielőtt Stier térképének részletes vizsgálatával foglalkoznánk, nézzük meg, hogy e térkép a királyi Magyarország (file név: abrazolt-terulet) területéről mit is ábrázolt. (A piros vonallal határolt terület található Stier térképén.)

 

A Stier térképén feltüntetett országhatár (file név: abrazolt-terulet-stier) is jelezte azt, hogy Magyarország legészakabbra fekvő térségei mappáján nem szerepelnek.

 

 

Kétség kívül Stier térképének egyik legnagyobb újdonsága – a korábban e területről megjelent térképekhez képest – az, hogy a vízrajza részletesebb, és esetenként pontosabb is.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: balatonvizrend) és környéke

 

 

A Zala folyó e térkép szerint már nem a Drávába, hanem helyesen a Balatonba ömlött, ugyanakkor a Sárvíz tévesen, a Balatonból eredt.

 

Érsekújvár (file név: duna-csallokoz) és tágabb környezete

 

 

A Nyitra folyó Nyitra térségében Stiernél ketté vált, a nyugati ág neve Nyitra, míg a keletié J. Chr. Müller térképe szerint Schwaga fl.= (Zsitva ága), miközben a Vág-Dunától Naszvad térségéből a Dunával párhuzamos ’új’ folyó rajzolt, amelynek északi partján ’Berbetin’ (Izsa?) és ’Soÿdgin’ településeket is megtaláljuk. Az új folyó vélhetően az Izsa, amely ma is csak időszakosan létező vízfolyás,[837] Stier szerint e folyó Neszméllyel szemben ömlött a Dunába.

 

A Tiszántúl (file név: tiszantuli-ujvizrajz) északi része

 

 

Ecsed vára, és az azt övező láp Stier térképén topográfiailag jó helyre került. Ugyanakkor Stier térképén e térségben ’új’ folyók, illetve időszakosan vízjárta területek is szemünk elé kerültek.

 

A domborzat (file név: domborzat) megjelenítésében, a korábban Magyarországot ábrázoló térképekhez képest Stier e munkája szintén sok újdonságot tartalmazott.

 

Meglepő módon, térképén az ország síkvidéki területein, így a Mezőföldön, a Duna-Tisza közén, illetve a Tiszántúlon is magas hegyek tűntek fel, és ezt az új információt a térképkiadók gyorsan átvették, majd utóbb némelyek törölték.

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

 

Stier e művén több mint 2 000 település nevét találhatjuk meg, névváltozatok e térképen nem szerepelnek. Wolfgang Lazius 1556-ben megjelent térképéhez képest kevesebb domborzati- és víznév szerepel munkáján, igaz, ettől függetlenül vannak közöttük olyan nevek, amely először éppen Stier e munkáján tűntek fel. A hódoltsági területeken az új és a korábbi térképeken előforduló földrajzi nevek aránya 35–65 %-ék, míg a királyi Magyarország térképén éppen fordított ez az arány. Nyilván csak a nem hódoltsági területről tudott akár maga is ismereteket szerezni. Mercator említett Magyarországot ábrázoló térképén Erdély még részleteiben sem szerepelt, e területet más forrás alapján helyezte el, de egyetlen olyan helynevet nem ábrázolt, amely a korábbi térképeken ne fordult volna elő.

 

Vizsgáljuk meg e térkép néhány részlet

 

Pozsony (file név: pozsony-stier) és környéke[838]

 

 

Az e részleten szereplő nevek nagy többsége könnyen azonosítható.

 

Rózsahegy (file név: Rózsahegy) és környéke

 

 

A fenti részleten több olyan korábban a térképeken elő nem fordult helynévvel is találkozhatunk, amelyek többsége, sajnos nem azonosítható. Ennek részben az is oka lehet, hogy a szepességi szászok (cipszer) nyelvjárással megadott helynevek a mai modern német nevekkel való megfeleltetése komoly nehézségbe ütközik, kiváltképpen, ha azokat e térkép esetleg topográfiailag téves helyen ábrázolta.

 

Kassa (file név: Kassa) és környéke

 

 

Az e térségben szereplő helynevek többségének azonosítása is egyszerű volt.

 

A Balaton (file név: Balaton) és környéke

 

 

E térségekből a királyi Magyarországhoz tartozó részt Stier munkája során is megismerhette, ezért az e részleten szereplő nevek azonosítása is egyszerűbb feladat volt, ugyanakkor Schobantz / Csobánc vár,[839] Schumeck / Sümeg[840] is topográfiailag téves helyen került e térképen is ábrázolásra.

 

Az Erdélyi Fejedelemség részlete (file név: erdely-reszlet)

 

 

Az Erdélyi Fejedelemség nyugati része csak jelzésszerűen szerepel Stier térképén. A szász helynevek azonosíthatósága pedig azért nehéz, mert esetenként új kiegészítéssel szerepeltek, ilyenek például az alábbiak is, Weingart / Vingárt e térképen „Weingarten”-ként fordul, vagy Reißen, vagy Reissen / Rüsz Reÿsenberg-re változott, stb.

 

Csáktornya (file név: csaktornya) és környéke

 

 

A Dráva és Száva folyók közén szintén sok olyan új helynév tűnik szemünk elé, amelyeknek azonosítása igen bizonytalan. Németes változatban megírt helynevek maiakkal való megfeleltetése hasonlóan a szepesi szászok által lakott vidék földrajz neveihez igen bizonytalan. Stier térképén feltűnő új nevek aránya ezért 75 és 80 %-ék közé tehető, míg az azonosíthatóságuk csak 10 %-ék körüli.

 

Martin Stier e térképének vizsgálata után összességében megállapíthatjuk azt, hogy szerkezetében és névanyagában mercatori, térképszerkesztői munkája során egyéb lehetőségek hiányában ő is a korábban már megjelent térképekre támaszkodott még azokon a területeken is, amelyről lehetősége lett volna közvetlen információkat gyűjtenie.

A korábbi térképekről átemelt, illetve az új bővítés során elhelyezett települések egymáshoz való viszonyában viszont tetten érhetővé vált, Stier e térkép készítésének módja is. Stier térképének névanyagát úgy bővítette, hogy az egyes térségeket jól ismerők segítségét vette igénybe. Az informátorok topográfiai ismerete tükröződik vissza a térképén, például Kassa és környékének települései topográfiailag helyes ábrázolásai erre utal, míg más e helyen is bemutatott részletekben fellelhető ellentmondások az adatközlők kevéssé pontos ismereteit tükrözik.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Stier privilégiumának lejárta után Nürnbergben 1684-ben, illetve 1687-ben ismét kiadták. E kiadáshoz új réz nyomólemez készült, megváltozott a cím és a címkeret díszítése is:

Vermehrte (file név: 1687-Stier) und verbesserte Landkarten des Königreichs Ungarn, und dennen andern angrentzenten Königreichen, Fürstenthumen, und Landschafften, samt dennen Grentz Posten, so die Röm. Keÿ. Maj. und dass Hochlöbl. Ertzhauss Oesterreich, von dem Adriatischen Meer an, biss in Siebenbürgen vor Vestungen und Plätze gegen dem Erbfeind zu Nutz der gantzen Christenheit, stetig erhalten, und in allen versehen lassen müssen Martin Stier Kaÿ. Ober Ingenier delineavit. Az új kiadás rézmetszője A. Baener volt.

A korábbi privilégiumra vonatkozó felírat változatlan, így nyilván a jeles nürnbergi kiadó Martin Endter [1653–1741] a császártól a kiadásra az engedélyt megkapta. 1684-ben az új kiadás megjelenésére a felszabadító háború első évében került sor, amikor a magyarországi események miatt a részletes térképek iránti igény ismét jelentkezett. Meglepő, de az első kiadás tartalmán nem változtattak, ugyanis az 1664-es kiadáson például Zrínyi-Újvár és Kiskomárom létezett, de elfoglalásuk után lerombolásra kerültek, ugyanakkor 1684-ben még változatlanul szerepeltek. Vizsgálataink szerint a bécsi és a nürnbergi kiadások között a legnagyobb tartalmi változás az, hogy az utóbbin Nagy-Küküllő folyó csak névvel szerepelt, a rajza valószínűleg a rézmetsző figyelmetlensége miatt lemaradt. A településjelek stilizált épületein a tetők magassága kisebb lett, míg az 1664-es kiadáson ß-szel írt nevek írása „ss” módosult.

 

Sanson térképe felhasználásával, Stier térképe alapján frissítve

 

 

Pierre Duval – Nicolas Sanson d’Abbeville

 

1664-ben a magyarországi események reményekre és elkeseredésre is okot adók voltak, ahogy az alábbi Duval térkép, illetve annak későbbi kiadásai is jelzik. E térkép Párizsban jelent meg címe:

Carte (file név: 1664-Duval) de la Hongrie a l'Autriche dediée a Monsieur Monsieur Ferdinand-Ernest Comte d'Abensperg et Traun, Volguembourg et Eglof, Seigneur de Meissau Petronel, Bocflus, Bisemberg et Süeimbourg. Par son tres-humble et tres obeißant servite Du Val Geographe du Roy. F. D. Lapointe scr. A Paris chez l'auteur l'isle du Palais, sur le quay de l'Horloge. Avecque privilege du Roy, pour vingt ans.[841]

Duval 1664-ben a magyarországi hadi eseményeket részben követve készítette el új térképét, amely 1684-ig még további két kiadásban látta meg a napvilágot. E térkép szerkezete elemzéseink szerint alapvetően G. Mercator Magyarországot ábrázoló térképével mutat azonosságot, a királyi Magyarország maradékát a Drávától északra Erdélyig „kifli” alakban ábrázolta. Így e térkép láttatta a világgal azt a drámai helyzetet, hogy az egykor virágzó, és jelentős területű Magyarországból az oszmán hódítások nyomán a 17. század második felére mily kis területre zsugorodott ország lett. Duval e térképén jelent meg először az egységes szervezésű határvédelmi rendszer, amelynek feladata az oszmán hódítók által el nem foglalt területen élők védelme volt. A hatékonyabb irányítás érdekében végvidékeket (Grenze / Grenzgebiet) alakítottak ki, élükön főkapitánnyal, (Kreisobrist/Kreisoberst, supremus capitaneus partium regni Hungariae, prorex, banus) akik a területükön kijelölt fővárban tartózkodtak, illetve onnan irányítottak.[842]

 

Duval térképén az alábbi végvidékek szerepeltek:

Confins et ancien Govvernement de Canisa = Kanizsa elleni végvidék,

Govvernement de Raab = Győri végvidék,

Govvernement de Nev-Hausel = Érsekújvári (Bányavidéki) végvidék,

Govvernement de Cassovie = Felső-Magyarországi végvidék.

 

1663-ban (file név: 1663-sanson) Nicolas Sanson d’Abbeville is majdnem ugyan ilyen kivágatú Magyarország térképet adott közre, ezért e helyen próbáljuk meghatározni azt, hogy Duval e térképére a párizsi kolléga műve hatással volt-e, illetve szeretnénk azt is megismerni, hogy milyen más források segítethették e térkép szerkesztőjét. Sanson térképének címe:

Partie septentrionale du Roy^me de Hongrie tirée de divers autheurs.  A Paris, 1663.[843]

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[844]

Pozsony (file név: 5.helmert-danson-duval) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-danson-duval)– Lőcse – Kassa – Diósgyőr[845] településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

E részletek alapján bizonyosnak tűnik, hogy Duval e térképe és N. Sanson mappája is Mercator Hungaria térképe alapján készült, az egyes részletek alakjai és irányai között az eltérés 3 % alatti, miközben – ahogy az a fenti második részlet alapján is látható –, az egyes térségek méretarányában feltűnő különbség érhető tetten.

 

A topográfia tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: balaton-sanson-duval-stier) és környéke

 

Sanson térképén a Sárvíz Székesfehérvártól nyugatra ered, Duval és Stier térképe szerint pedig az a Balaton vizét vezette el. Sanson művén a Tihanyi-félsziget, és ’Tyhan’ település még a Balaton déli partján Fonyód térségében volt, míg Duval és Stier térképén topográfiailag jó helyen a tó észak partján volt, igaz a környező várak így ’Schobanz’ (Csobánka), ’Gigliget’ (Szigliget), ’Dadika’ (Tátika), stb. továbbra is Mercator térképén látottak szerint szerepeltek. A ’Sala R.’ (Zala folyó) Duval és Stier művén is a Balatonba ömlik, míg Sansonnál a Drávában. Sanson térképén Székesfehérvár neve ’Skekes-Feierwar’ (H), ’Stul-Weissenburg’ (G), ’Alba Regalis’ (L), Duval térképén ’Albe Royale’, ’Stul-Weissemburg’ (A), ’Ekekes-Feierwar (H), Stiernél ’Stuhlwissenburg.’.

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar-sanson-duval-stier) és környezete

 

Sanson térképén Érsekújvár két helyen, és csak a Nyitra folyó bal partján szerepel.

Első vár: Vycastel. ’Újkastély’ névvel szerepel. Második vár: Newhauslel (G), Novisium (L) Owar (M).[846]

Sanson térképén e vár a Nyitra bal partján volt, új hovatartozását pedig félhold jelezte. Duval térképén az helyesen a Nyitra folyó jobb partján szerepelt, neve Neu-hausel (A) Owar (H), a térkép szerint még keresztény kézen volt, miközben a határjelölés már az új status quo szerinti.

 

Érsekújvár korszerű erődjét azt ostromló oszmán seregek 1663. szeptember 25-én foglalták el, de e térkép szerint még keresztények kezén lévő, csak a festékkel meghúzott határ jelöli, hogy e területet sorsa megváltozott. Érsekújvár elestével egy időben kerültek megszállás alá az alábbi várak is: Nyitra, Léva, Szécsény, Drégely, Buják, Komjáti és Galgóc.[847]

A Nyitra és a Garam között ’Berbetin’ ’Soidgin’ ’Roblkut’=’Köbölkút” szerepel, mely földrajz nevek közül az első kettő először M. Stier térkép bukkant fel, míg a harmadik névnél a ’K’ betű helyett tévesen ’R’ került. A Garam folyó dunai torkolatánál a jobb oldalon ’Gokern al Pariscan’, a baloldalon ’Gakata’. A ’Pariscan’ Párkány névalak először szinté Stier térképén fordult elő. Esztergommal szemben a Garam bal partján a Duna bal partján a törökök Párkánynál a folyón lévő hajóhíd védelmére hídfőerődöt emeltek, neve ’Gakata’.

 

 

 

A Nyugat-Dunántúl (file név: ferttokorny-sanson-duval-stier) részlete

 

 

Sanson térképén például ’Zom Bathel’ (Szombathely), Duval munkáján ’Sabaria,’Stier térképén Stein Am Anger[848], a Fertő tó Sanson művén ’Lac Peiso fewrtew Newsydlsee’, Duvalnál ’Newsidler See Lac’, míg Stiernél ’Newsidler See’, miközben e két utóbbi térképen a tó alakja igen hasonló.

 

Debrecen (file név: debrecenkorny-sanson-duval-stier) és környéke

 

 

Sanson térképén az Ecsedi-láp csak határaival, míg Duval munkáján névvel ’Lac d’Echied’ szerepel Debrecentől DNy-ra, és ott szerepelt ’Echied’ település is. Mercator térképének hatását jelzi az is, hogy a Szamos bal oldali mellékvíze mellett ’Ecziet’ településnév szerepel. Stier térképén az Ecsedi-láp és Ecsed település már csak a topográfiailag jó helyen a Kraszna folyónál tűnik fel. Stier térképéről Duval munkáján sem az új vízrajz, sem az új domborzat ábrázolás nem tűnt fel. Sanson és Duval művén a ’Kalo R’ folyó a Tisza helyett tévesen a Berettyóba ömlik. E térképeken a többi település azonos helyen szerepel.

 

Nicolas Sanson készített első alkalommal a királyi Magyarországról olyan kivágattal ábrázolt térképet 1663-ban, amely ötletet Duval is felhasznált, de a két térkép között – ahogy azt a korábbi példáink is igazolják –, a topográfiai tartalomban különbségek fedezhetők fel. A két térkép között ugyan jelentéktelen méretaránybeli és szerkezeti különbség található, de a topográfiai tartalomban a különbség már jelentős, ez elsősorban azokon a területeken található, amelyek az 1663-as és 1664-es magyarországi hadi eseményekben érintettek voltak, és amelynek forrása már az 1664 őszére megjelent Stier térképe volt.[849]

 

Hadi események

 

Jean-Louis Raduit de Souches[850] [1608–1682] tábornagy[851] felföldi hadjárata 1664-ben.

 Duval térképén, a Felföldön Kesmalowitz[852] neve mellé, S. Peter[853] és Berbetin[854] települések közé, a Duna mellé került ’kard’. Jean-Louis Raduit de Souches szabadította fel a török megszállás alól Nyitrát, a Garam gázlójánál a zsanócai csatában legyőzte Kücsük Mehmed váradi pasa seregét, majd visszafoglalta Lévát, hadjárat első része 1664. április 13-tól július 14-ig tartott. A vereséget szenvedett török sereg bosszúból Érsekújvárra, illetve Esztergomba való visszavonulása során az útjába eső falvakat mind felgyújtotta.[855] Az érsekújvári pasa, tekintettel arra, hogy Souches Léva várának elfoglalása után a Vág folyó mögötti területre vonult vissza, lehetőséget látott arra, hogy csapataival beüssön a frissen felszabadított Nyitra és Galgóc területére, valamint Komárom és a Csallóköz térségébe.

Rövid fegyvernyugvás után, a harcok ismét kiújultak. Az újabb összecsapásra Kesmalowicz térségében került sor, ahol Csatra Patra Ali[856] esztergomi pasa seregei felett, július 19-én de Souches tábornok irányított csapatok fényes győzelmet arattak. A korabeli hírek szerint a győztesek 100 zászlót, 40 dobot, sok sátrat, 1000 szekeret megrakodva, élelmet, sok igavonó állatot és lovat, szép ruhákat és drága fegyvereket stb. szereztek. Másnap a győztes császári sereg Lévára vonult, ahol hálaadó istentiszteletet tartottak, és a sereg egy hétig mulathatott.[857] Augusztus 1-én a visszatértükben még felégették a párkányi palánkot, és megrongálták a Dunán ott lévő hidat is. A rendelkezésünkre álló források szerint a párkányi Palánk felégetése után a visszatérő császári csapatok már nem vettek részt más katonai műveletekben.

 

A körmendi Rába híd[858]

 

E térségben az első komoly katonai összecsapásra a keresztény és a Bécset elfoglalni kívánó oszmán sereg között, a körmendi Rába hídnál került sor. E helyen akart július 26-án, illetve 27-én Köprülü Fazil Ahmed[859] [1635?–1676] pasa és nagyvezír seregeivel átkelni a Rábán annak érdekében, hogy útját Bécs felé tudja folytatni. Az átkelés megakadályozásában, a híd megvédésében a francia katonák jelentős szerepet játszottak. A sikertelen átkelési kísérlet után a Rába folyó két oldalán déli irányba haladtak a seregek, a törökök keresték azt a helyet, amelyen a Rábán végre átkelhettek volna.

 

Nagyfalu és térsége

 

A körmendi kudarc után a törököknek a második átkelési kísérletére Szentgotthárd[860] térségében kínálkozott lehetőség, Nagyfalu térségében a Rába nagy kanyarulatánál kínálkozott az a lehetőség, ahol a török hadvezetés Rábán való a sikeres átkelésben reménykedhetett. E területről a keresztény hadsereg vezetői eredetileg az gondolták, hogy egy hadseregnek a folyón való átkelésre műszakilag alkalmatlan, így a támadást máshol várták. Végül a támadó oszmán sereg augusztus 1-én mégis a Rába e szakaszán indította meg támadását az átkelést biztosító hídfő kialakításához. A bal part e szakaszát a franciák védték, a sereg parancsnoka az alakuló új hadi helyzetről még időben értesíteni tudta feletteseit, így eredményesen tudták megakadályozták a hídfő építését, a támadók átkelését. A jól összehangolt sikeres ellenakció nyomán a török csapatok meghátráltak, és véres küzdelemben a keresztény seregek fényes győzelmet arattak. A török sereg hatalmas veszteséget szenvedett el, a csatatéren maradt oszmán harcosok száma 12-16 ezer között lehetett. A szentgotthárdi csatában a keresztények embervesztesége sem volt kevés, miközben e győzelem reményt adott arra, hogy törökök sem legyőzhetetlenek. A győztesek véráldozatát tette semmissé a titokban megkötött béke, amelyben a győztesen voltak tulajdonképpeni a vesztesek.

 

E térképét a kiadó Graf Ernst von Abensperg und Traun [1608–1668][861] osztrák tábornoknak ajánlotta, aki I. Lipót magyar király tanácsadó testületének a Titkos Tanácsnak is tagja volt.

Kiadástörténeti áttekintés

 

Duval e térképe a címkeret adata szerint 1664-ben, 1676-ben és 1684-ben jelent meg. Az 1664-es évszámmal közreadott művek állapota alapján Danku György kutatásai szerint az alábbi megjelenési sorrend állítható fel:

-          1664 első fele/közepe (1664. július 19. előtt)

-          1664. augusztus 1. szeptember 27.?) után

-          1665. március 13 vagy szeptember13 után[862]

-          1665. március 13. vagy szeptember 13-a után [863]

-          1665. március …

-          1672

           

A fenti sorrend felállításánál Danku figyelmen kívül hagyott egy nagyon fontos részletet, Stier új térképe, amelyet Duval láthatóan, és igazoltan használt, legkorábban csak 1664 augusztusának végén, vagy szeptemberében jelent meg. Nem ismerünk olyan Duval által szerkesztett, és e művel azonos kivágatú Magyarország térképet, amelyet ő korábban adott volna ki. Így Duvalnak, még ha használta is Sanson e helyen is bemutatott mappáját, olyan új térképet kellett szerkesztenie, amelyen a Dunántúl és a Felföld nyugati része Stier térképe alapján frissült, míg a Felföld keleti, illetve a Dunától keletre eső területek inkább Sanson térképén is látottakhoz hasonló ábrázolással szerepeltek, lásd például az Ecsedi-lápot és annak környezetét. Véleményünk szerint a két eltérő méretarányú mű használata eredményezhette azt is, hogy Duval térképének méretaránya is eltérő, ahogy arról már korábban említést tettünk. A kézirat rézbe metszése során került sor azokra a finomításokra, kiegészítésekre, amelyek alapján Danku az első kiadások közötti állapotkülönbség szerinti sorrendet meghatározta. Az általa felállított megjelenési sorrend azonban csak relatívnak tekinthető, mert Duval e térképének első változata legkorábban is csak 1664 utolsó hónapjaiban kerülhetett forgalomba. A később megjelent térképeken az évszám ugyan még 1664 maradt, de azok tényleges megjelenésére már csak az 1665 folyamán kerülhetett sor.

Az 1664-es magyarországi háborúban a francia fegyverek sikereket arattak, ezért sokkal nagyobb volt az akkori eseményeket bemutató térképek iránti igény, mint más években, így a sietség nyomait fedezhetjük fel e művek állapotán, csak az 5. változat olyan, hogy a javítás nyoma a kész nyomólemezen is tetten érhető. A változtatás ez esetben sem a térképi tartalomra vonatkozott, hanem a címkeretben feltüntetett lakcímre vonatkozó adat került törlésre. Az 1676-os kiadáson a topográfia tartalom úgy változott, hogy Vágsellye térségében egy név nélküli csillag alaprajzú erőd került. Szerintünk e jellel Duval a Felföldön épült új erődre utalhatott, amely szerinte valahol Vágsellye térségében lehetett, de azt már nem tudta, hogy ez az erőd Leopoldstadt. Az 1684-es kiadású térképén ’F. Leopold’ nevet ’Leopoldstat’-ra változtatta, de azt változatlanul topográfiailag téves helyen hagyta.[864]

Tehát az első kiadások változatai közötti állapotkülönbségek csak a sietség, és nem pedig a magyarországi események nyomon követésének eredményeként értelmezhetők.

Más részről az is fontos, új információ, hogy a 17. század második felében a francia térképszerkesztők – Gerard Mercatorhoz hasonlóan –, arra törekedtek, hogy több forrás alapján szerkesszék meg e terület térképeit is. A helyismeret hiányában e kitűnő kartográfusoknak is sok nehézséggel kellett megküzdeniük, ha Magyarországról készített térképek tartalmát javítani akarták, elég, ha itt ismét Érsekújvár nevének változataira utalnunk.

Duval által 1664-es eseményekről beszámoló térkép első kiadásain hadi (file név: jelkulcsok-duval) cselekményre utaló jel még nem volt, de a harmadik változaton – ahogy az az alábbi képen látható – már látható, már lett. Vélhetően e jel feltüntetésével ő honfitársainak akart így is emléket állítani.

 

 

Duval térképein is feltűnő új adatok forrása szerintünk a Zrínyieknek Velencével folytatott kereskedelmi kapcsolatai révén létrejött széleskörű faktor-hálózat lehetett, amelyen keresztül így közvetlenül és gyorsan értesülhettek Franciaországban is a várható magyarországi hadi és politikai eseményekről. Véleményünk szerint e hírcsatornán keresztül olyan személlyel, vagy személyekkel is kapcsolatba kerülhetett a térképszerkesztője aki, vagy akik Magyarország egyes térségeinek alaposabb ismeretével gazdagították munkáját. Ez a közvetlen hírcsatorna egyben függetlenített kapcsolatot, és a kontrol lehetőségét is biztosított Zrínyiek számára, a hagyományos nagy hírcentrumokkal, például Nürnberggel vagy Frankfurttal szemben. A Zrínyi név nemzetközileg elismert volt, a családja a törökökkel szembeszegülő keresztény Európa legnemesebb hagyományait képviselte.

Duval térképeinek megjelenésének idején a francia politika is érdekeltté vált egy oszmánok ellen indított Magyarországot felszabadítani szándékozó támadó hadjáratban, mivel XIV. Lajos francia király úgy ítélte meg, hogy országa számára inkább előnyös, mint hátrányos, ha a Rajnai Szövetség tagjaként révén a koalícióban részt vesz.

 

Ami az események hátterében volt

 

Nádasdy Ferencnek a szentgotthárdi csata után Rottal Jánoshoz írt levelében az alábbiakat is olvashatjuk:„Kegyelmed 23. Julii költ méltóságos levelét vettem szeretettel, csudálkozással értem, hogy kegyelmed ritkábban veszi levelemet, holott mióta ezen tábori expedicíómban fáradozok, valami arra való operációk történtenek, mindenkor kötelességem szerint írtam kegyelmednek, aminthogy, 1. presentis Istentűl adott kereszténységnek szerencséje felül 2. eiusdem költ levelembe is. Amint magam láttam a sok testeket s az Rábábúl kivont ló és ember testeket, szerszámokból és öltözetekből kitetszik, bizony nagy szerencse. Azután, hogy 2. presentis irtam kegyelmednek, bizonyosan három basa, úgymint: Kaplan basa, Izmael basa, Amhét basa: fővezér kamekája, kit fölötébb sajnál a fővezér; és Jancsár aga, s több főrenden való törökök elvesztek. Zászlót százig valót elnyertek és husznál több ágyút is, amint az előbbeni levelembűl is megérti kegyelmed.”[865]

 

Az 1664 őszén indult felföldi hadjárat lehetőségeiről az alábbi levelek írói így vélekedtek:

Lippai György[866] érsek, Rottal Jánoshoz küldött levelében pedig az alábbiakra bukkanhatunk:

„Posonii dei 19. 7bris 1664.

[…] Az mi derék és hatalmas hadaink mindez ideiglen is még csak az Vág partjára sem helyezhették magokat, hanem inkább a Dudvágot őrzik. Látjuk minden éjjel a tüzeket, hogy a falukat égetik a mieink. Mind ekkoráig sem hihettük, hogy az töröknek derék ereje által jött volna Dunán, hanem tegnap mintegy négy óra tájban ebéd után érkezék az armadatol Nádasdy uram. Én hozzám be sem tért, elsietvén; postán ment fel is Bécsbe; Zichy uramtól üzenvén némely dolgokról énnekem, kinek summája ez: hogy az töröknek ereje Újvár táján fekszik s az mieinknek az intentiójuk s az elvégzett akaratjok, megütközzenek véle. Adná az Úr Isten , mivelne immár egyszer valami jó dolgot a jó Montecuccoli úr, de én nehezen hiszem, megütközzenek az ellenséggel vannak bizonyos okaim erre. Mivel olyat hírdetett és üzent is Montecuccoli, hogy az török száz ezerig vagyon, kit én nem hiszek, mert még […] ezerig sincsen, kiváltképpen az ki ütközetre való volna. Második: Montecuccolinak az szándékja volt eleitűl fogvást, a Vág mellett Galgócig csináljon fel [olvashatatlan]nek. Harmadik: minthogy olyat értek, őfelsége minémű requisitumokat kíván, azok lehetetlenek és így félek, rajta el ne olvadjon az megütközés. Tartván egyébaránt az generalis conflictustól, annyival inkább, mert sem Zúza[867], sem Zrínyi[868] uram hadai nem lévén. Jól esnék azért, ha az fölföldi had ezekhez nyomakodnék, kiváltképpen, ha ugyan meg kezdene a derék harcz lenni, annál nagyobb segítséget nyújthatnának ők is. Az vármegyéknek is, úgy látom nem nagy kedvek vagyon a personalis insurrectióra[869], sőt inkább deprecálja mindenik, exponálván veszedelmét és kárvallottt nyomorult állapotját; nem is tudok még, kik ültenek volna föl közülük, sőt félő e mellett az is, az particularis, kik adtanak, el ne múljék és csak füstbe ne menjen. Erre nézve azért az várhatom, hogy […] vissza jön Monteculy [sic] úr megint és azt kevés szőlős tartományt, s az hátralévő hegyalját éppen semmivé teszi. Azonban a kvártélyba való besszállás ideje majd elérkezik, Pozsonytúl fogva Trenchénig vesz kvártélyt hadának. Kihez képest erről is gondoskodnunk kelletik, hogy az, kik itt nem volnának szükségesek, látnák ők, azokat hova helyezeték, az kik penig szükségesnek láttatnának lenni, azokat se osztaná szabad akaratja szerént, ahová maga akarná, avagy pénzért kovártélyozná Montecuccoli uram, hanem rendelnének el idején, az mint azt is, mit adjanak nekiek, mert ezek bizonyára elromlottanak és rosszaságra jutottanak teljességgel, annyival is inkább, ha ezt a kis szüretet ki huzzák torkokból elprédálják. Az imperiálisok[870] és az gallusok[871] azok mégis magok pénzén élhetnek, de ezek csupán csak prédálással.”[872]

 

Nádasdy Ferencnek[873] a szentgotthárdi csata után Rottal Jánoshoz[874] írt levelében az alábbiakat is olvashatjuk:

„Galgócz Tábor. 25. Septembris 1664

Kegyelmed 13. presentis írt méltóságos levelét vettem; szintén, midőn Eő felsége kurirja érkezett és annak hozott levelei mellett a török ellen való hostilitas megtéltatott. Adja Isten, békesség legyen a melyet annak hiszünk. Ujvár nélkül Magyarország szokott igáját megtanulja. Még semmi conditiót nem tudathatnak. Galgóczra már nem írt a török.

U. i. Úgy tetszvén Montecuccoli[875] uramnak, kivel igen egyességet éltem végig, én eloszlatom a hadakat három–négy nap alatt.”[876]

 

Nádasdy Ferenc levele, amelyet Rottal Jánoshoz küldött felföldi

„Posonii 26. 7bris 1664.

Ezen órákban érkezés őfelsége kurirja, handbrieflit hozván őfelségétől, kiben őfelsége jelenti, hogy armistitumot publicalt a törökkel, mely minekünk magyaroknak és az egész kereszténységnek valóban keserves és káros; a mi romlásunknak és kárunknak ez a haszna. Most, mikor szintén kezünkben volt az pogányság, armistitiumot és békességet publicálni? Ha Ujvárat oda engedte őfelsége, csak keresztet vethet Magyarországra, mert az soha többet nem lészen. Nem írhatok többet keserűségemben kegyelmednek.”[877]

 

További közreműködő: Nicolas Langlois ; François de La Pointe

 

 

Duval térképeinek felhasználásával és alapján, Stier térképe alapján frissítve

 

Justus Danckerts

 

            1664 után, Duval térképe felhasználásával készült az a Justus Danckerts kiadásában Amsterdamban megjelent mappa, amelynek címe:

Novissima (file név: 1684-duval-danckerts) et accuratissima totius Hungariae tabula. Par P. Du Val […] Gedruck by Justus Danckerts.[878]

           

E térképe helynévanyagának feldolgozása során azt észleltük, hogy e térkép nem egyetlen Duval mappa alapján készülhetett.

E térkép szerkesztője munkája során az alábbi Duval térképeket használta:

-          Le confins des Chrestiens et des Turcs en Terre Ferme C’est à dire La Hongrie, L’Esclavonie, La Croatie La Dalmatie Paris, 1661.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[879]

Pécs (file név: 1.helmert-duval-danckerts) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-duval-danckerts)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-duval-danckerts)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Az alábbi részletek pedig Duval Carte de la Hongrie a l'Autriche dediée a Monsieur Monsieur Ferdinand-Ernest Comte d'Abensperg et Traun, Volguembourg et Eglof, Seigneur de Meissau Petronel, Bocflus, Bisemberg et Süeimbourg. […]  Paris, 1664. című térképével mutatnak kapcsolatot.

 

Pozsony (file név: 5.helmert-duval-danckerts)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-duval-danckerts)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szerkezeti és topográfiai vizsgálatok alapján igazolódott az, hogy e térkép nem egyetlen Duval mappa alapján született meg, ahogy azt a fenti részletek alapján is látható, az első forrástérképet Danckert nagyította, míg a másodikat kicsinyítette.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Leopoldstadt (file név: leopoldstat-erseku) és Érsekújvár

 

 

Leopoldstadt új vára e térképen a vasvári béke szerinti helyen található, de az 1665 szeptemberétől ismertté vált néven tűnik szemünk elé. Míg Érsekújvár (Neuhaussel, Vywar, stb.) neveinek változata is felfedezhetők, magát a várat topográfiailag jó helyen, a Nyitra jobb partján ábrázolta.

 

Zrínyi-Újvár (file név: zrinyi-ujvar)

 

A topográfiai tartalom alapján Zrínyi-Újvár e térképen úgy szerepel, ahogy az első forrástérképen megtalálható.

Különlegessége még e térképnek az, hogy Zrínyi-Újvár és Légrád neve „eggyé vált”, ’F. d Serin le grand’ így e térképen a vár neve ’Zrínyi nagy vára’ lett. Danckerts térképén Kanizsa vár nevének török? névváltozata ’Korizan’ szerepel, forrását nem sikerült azonosítanunk.

 

A Balaton (file név: balaton-duval-danckerts) és környezete

 

 

A Balaton tágabb környezetének topográfiai tartalma Danckerstnél gazdagabb.

 

Buda és a gellért-hegyi (file név: gellerthegy) török vár

 

 

 E térképen feltűnt Budán, a Gellért-hegyen emelt kis török vár korabeli német neve,’Blockhaus’, amely név az ismereteink szerint először az 1689 áprilisában megjelent Fabius Antonius Marchio De Colloredo kis atlaszban fordult elő.

 

Danckerts térképének a címkerete viszont De Wit (file név: cimkeret-wit-danckerts) alábbi művével mutat rokonságot.[880]

 

 

Danckerts e térképre privilégiumot 1684. szeptember 14-én kapott. Az általunk vizsgált változat megjelenése viszont csak 1689 áprilisa után valószínűsíthető, mivel ismereteink szerint a Gellért-hegyen lévő török vár neve először Fabius Anton Colloredo 1689 tavaszán megjelent térképén tűnt fel.

A felszabadító háború okán ismét jelentősen megnőtt az érdeklődés a Magyarországot ábrázoló térképek iránt, Danckerts e térképe „kortalan” műként sokáig piacképes kiadvány volt, ahogy arról Danku György és Sümeghy Zoltán kutatási alapján értesülhetünk.

 

 

Stier térképe alapján készült változatok

 

Közös jellemzők

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[881]

Pécs (file név: 1. helmert-stier-wit) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-stier-wit)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-stier-wit)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-stier-wit)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek alakjaiban és irányaiban a forrástérképtől való eltérés csupán 1%-ék körüli.

 

Topográfiai tartalom:

-          a Sárvíz a Balatonból ered,

-          a Zala folyó a Balatonba ömlik,

-          Ecsed csak egy helyen, a Kraszna folyó mellett,

-          „hegyek” az ország síkvidéki térségein,

-          nem azonosítható helyek a Zsitvából kiágazó és a Dunába ömlő „új folyó” mellett.

 

Nicolaas (II) Visscher

Frederick De Wit

 

1683 végén, vagy talán már csak 1684 elején Amsterdamban Nicolaas Visscher és Frederick De Wit azonos címmel Regnum Hungariae in omnes suos comitatus accurate divisum et editum. Per --- Amstelodami[882] jelentették meg új térképeiket.

Ezen „iker” térképek az elsők, amelyek már teljes egészében Martin Stier művén alapultak, viszont a földrajzi névanyagának feldolgozása során arra figyeltünk fel, hogy a Visscher és De Wit térképei között minimális tartalmi különbség van, műveken 2095, illetve 2115 földrajz név található, Visscher térképen szerepelt több.

 

Vajon ki másolt kiről?

A kérdésünkre talán a választ a térkép címét (file név: cimkorny-osszehas-visscher-wit) is tartalmazó részlet adhatja meg.

 

 

 

Szembetűnő üres terület van De Wit térképén ott, ahol Visscher mappáján Pallas[883] Athéné látható, mi ez alapján arra következtetünk, hogy Visscher szóban forgó térképe jelent meg előbb.

 

Visscher térképének címkeret díszítése sok részletében azonos a Romeyn de Hooghe[884] által Bécs 1683-es török ostromról készített album címlapján, (file név: 1683-Hooghe-cimlap) illetve az albumban láthatókkal. Ezt az albumot Amsterdamban Visscher sokszorosította.

 

 

Véleményünk szerint a fenti album címlapján szereplő képet alakította át Visscher Magyarország térképének címkeretéhez. így Pallas Athéné[885] e térképen az igazságos háború jelképe, miközben a bal kezében a francia királyok jogarát, az ún. Main de Justice-t,[886] a jobban a városistennőkre jellemző falkoronával ellátott kopját tartja. De Witnél nem Pallas Athéné az, aki a győzteseket segíti, hanem a kereszt az, amely legyőzi ellenségeit.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A két térkép topográfiai tartalmában, ahogy azt az alábbi részletek is igazolják, „ikrekként” hasonlítanak egymásra

Eszék (file név: eszek-kornyeke) és környéke

 

 

A Balaton (file név: balatonkorny) és környéke

Kanizsa (file név: kanizsa-kornyeke) és környéke

 

 

            A fenti részletek közötti apró különbség az, hogy De Wit térképén Kanizsa várát, illetve a Kanizsa-patakot vizenyős terület övezte.

 

Domborzat

Stier térképén, ahogy már korábban jeleztük, a Duna-Tisza közén, illetve a Tiszántúl síkvidéki térségein magas hegyeket (file név: domborzat) ábrázolt.  Ezt láthatjuk Visscher és De Wit térképeinek részletein is.

 

Utóbb Visscher e térképéről a Duna-Tisza, illetve Tiszántúl síkvidékein ábrázolt hegyeket részben „eltüntette”,[887] (file név: domborzat-kicserelese) valamint térképe névanyagát is bővítette, ez utóbbinak azonban nem volt kapcsolata a Magyarországon vívott háborúkkal.[888]

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

Tekintettel arra, hogy nem ismerünk olyan Visscher által korábban készített királyi Magyarországot ábrázoló térképet, amely Martin Stier új műve felhasználásával készült volna. Tehát első lépésben Visschernek Stier térképét kellett közel fólió méretűre kellett lekicsinyítenie. Visscher térképének a címkeretében császári sas mellkasán a koronás magyar címer is helyet kapott, de a címerpajzs tartalma megfordított állású lett. De Wit térképén javításra kerül a címerpajzs (file név: cimerek) hibája.

 

 

 

E megfigyelésre alapozva De Wit térképének az általunk vélelmezett legkorábbi megjelenési dátuma, csak 1684. év második fele lehet, míg Visscher verziója esetleg már 1684 első felében láthatta meg a napvilágot, Az „iker” térképeken csupán a címkerete utal a korábbi status quo megváltozására, a felszabadító háborúval kapcsolatban sem évszám, vagy más adat e munkánkon nem szerepelt. Úgy Visscher, mint De Wit fent bemutatott királyi Magyarországot ábrázoló térképei szinte változatlan tartalommal atlaszokban, illetve önálló kiadványként közel 30 éven át álltak az érdeklődök rendelkezésére. De Wit e helyen elemzett térképének első változata George Carhart[889] katalógusa szerint 1680 körül jelenhetett meg, megállítását a királyi Hágai könyvtár[890] 100 lapos De Wit atlaszára alapozta, de kutatásaink a fenti feltételezést nem erősítették meg. 

 

Visscher térképe felhasználásával készült változat, Mortier mappája alapján frissítve

 

John Senex

 

Az angol királyi geográfus John Senex a királyi Magyarországról több térképet is készített, az e helyen vizsgált mű címe: Hungary (file név: 1710-Willday) Corrected from the Observations Communicated to the Royal Society at London and the Royal Academy at Paris.[891]

Senex láthatóan szemmel tartotta a kortársai Magyarországról készült térképeit, és azok alapján saját munkáit is frissítette. Kutatásaink alapján bizonyos, hogy például Pierre Mortier térképe alapján javította Ecsedi-láp (file név: ecsed-senexek) és Ecsed település helyét.

 

 

Senex Magyarországról készült térképén utak (file név: utak-senexek) nem szerepeltek, majd a Willday költségén kiadott változaton már feltűntek.

 

 

A várak ábrázolásának stílusa (file név: varabrazolas-senex-mortier)– ahogy az látható –, Mortier kiadásában megjelent térképhez lett hasonló.

 

 

A térkép címkeretének díszítése és üzenete viszont Visscher (file név: cimkeretek-willday-senex) Regnum Hungariae […] című térképével mutat kapcsolatot.

 

 

 

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye [892]

Pécs (file név: 1.helmert-visscher-senex) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-visscher-senex)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-visscher-senex)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

A vizsgált részletek alakjaiban, illetve irányaiban az eltérés 2 %-nál kevesebb, miközben a forrástérképhez képes 20 %-kal nagyobb lett az új térkép.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Buda (file név: budakornyek) és környéke

 

 

A Balaton (file név: balaton) és környéke

 

 

A Tiszántúl (file név: keletireszlet) részlete

 

 

Willday költségén megjelent térképre új településnévként került fel például Szécsisziget neve is. Míg Watzan névből Willday féle kiadáson a ’t’ kimaradt, ezt utólag pótolták. Szigetvár Willday kiadáson keresztel jelzett, tehát e térképe megjelenése 1689. március 14-e utáni, vagy egy olyan Visscher térkép alapján dolgozott, amely fenti adatot már tartalmazta, vagy Senex nem térképi forrás alapján jelezte Szigetvár felszabadulását.

Willday kiadásában megjelent változaton szintén feltűnt a Dráva melletti ’Fort Charle’s’ hídfőerőd, amely a felszabadító háborúban 1687-ben fontos szerepet játszott. Erdély felé Senex térképe nagyobb térséget ábrázol, mint forrása, ahogy azt a mellékelt képen is láthatjuk.

A településnevek írása a forrástérképtől kissé különböző, ahogy az alábbi táblázat is igazolja:

 

 

Igazgatási és a tájnevek átvétele következetes, így ’Comitatus Simigensis’ Somogy vármegye Fejér vármegye egy részét „foglalta el”. Somogy megye helyébe ’Comitatus Sygetiensis’ (=Szigetvár vármegye) került. Willday kiadásában megjelent térképet két oldalról várak korabeli metszetei díszítik, ezek: Bécs, Pozsony, Buda és Pest, Belgrád, Nagyvárad, Győr, Tokaj, Esztergom, Szigetvár, Temesvár, Eger Kassa, Gyulafehérvár, Vác, Nógrád, Nagykanizsa, Fülek és Komárom.

 

 

Láthatóan a síkvidéken, török megszállás alatt álló Székesfehérvár metszetére tévesen került az Erdélyi Fejedelemség fővárosának, Gyulafehérvárnak (file név: szekesfehervar) a neve, amelyet hódítók birtokában soha nem vettek.

 

A Willday kiadású térkép úthálózattal (file név: 1710-Willday-utak) bővült, amelynek forrása a már említett Mortier kiadásu térképe lehetett.

 

 

E térkép változatlan topográfiai tartalommal, alig észrevehetően más méretaránnyal, Senex[894] kiadásában két alkalommal is megjelent, a második kiadásról a készítő neve már hiányzott. Más részről feltűnően eltér Senex térképén a Balaton ábrázolása forrásától, miközben a De Wit térképét (lásd a következő térképet) pontosan átmásolta. Senex e térképének a kezdő meridiánja greenwichi, (file név: meridian-visscher-senex) de az arra utaló megírás hiányzik.

 

 

A fentiek alapján megalapozott az a gyanúnk, hogy Senex nem közvetlenül Visscher térképe alapján dolgozhatott, hanem egy olyan változatot vehetett alapul, amelyen királyi Magyarországot ábrázoló rész alapvetően Visscher térképe szerint készült, de Magyarországból annál nagyobb területet ábrázolt. (Ma ilyen kiadást nem ismerünk.)

Senex forrásként számításba vehető még esetleg John Seller[895] A New Mapp of the Kingdom of Hungary and the Adjacent Countreys[896] című térképe is, amely 1684 után megjelent Seller[897] atlaszban látta meg a napvilágot.

Más részről a Willday költségén megjelentetett térkép esetén – ahogy azt példákkal is igazolni tudtuk –, Senex használta Pierre Mortier szerkesztésében 1705-ben megjelent Theatre (file név: 1705-mortier) de la guerre en Hongrie Transilvaniae […] címmel közreadott mappát is.

 

További közreműködő: George Willday

 

De Wit térképének felhasználásával készült változat

 

John Senex

 

John Senex Londonban kiadott új térképe a királyi Magyarországról az alábbi címmel látta meg a napvilágot:

A Map (file név: 1710-Senex-Dundonald) of Hungary and Countries adjacent. Most Humbly Inscribed to the R[igh] Hon[ona]ble the Earl of Dundonald. Revist by I. Senex[898]. I. Harris sculp. [London, 1710.][899]

Az ábrázolás stílusa, és a topográfiai tartalom vizsgálata alapján bizonyos, hogy Senex e térképe szerkesztésénél kizárólag De Wit térképére támaszkodott, és ahogy az az alábbi részletek azt igazolják, a címkeret díszítését kivételével, azt pontosan átmásolta.

 

A címkeret (file név: cimkeret) és környéke

 

 

A Balaton (file név: Balaton-wit-senex) és környéke

 

 

 

A Tiszántúl (file név: ecsed) részlete

 

 

 

E térképen, hasonlóan a választott forrásához, nincsenek évszámok, amelyek e térségben zajló háborúk eredményeiről tájékoztattak volna, így nem szerepel e térképen például a ’Fort Charle’s’ hídfőerőd sem. E kiadvány is igazi „kortalan” térkép.

 

Senex e térképének kezdő meridiánját ’Longitude East from London’ már a greenwichi obszervatórium[900] meridiánjától (file név: kezdomeridian) számítva adta meg. Az obszervatóriumot II. Károly angol király 1675. június 22-i dekrétummal alapította meg. Tehát az első greenwichi kezdő meridiánnak készült Magyarország térképek a 17. század végén, illetve a 18. század első évtizedében Angliában jelentek meg.

 

 

A De Wit térképe alapján készült művét Senex Earl of Dundonald-nak ajánlotta, de azt sajnos nem sikerült kiderítenünk, hogy a William Cochrane,[901] vagy John Cochrane[902] volt-e az, akinek e művét Senex ajánlotta.[903]

 

Stier, Zsámboky és Birken térképei, valamint más, nem azonosítható források alapján készített változat

 

 

Giacomo Cantelli Da Vignola

 

A Magyar Királyságról Cantelli Da Vignola 1686-ban új térképet készített, amelynek a címe: L’Ungaria (file név: 1686-Cantelli) nuouamente descritta, et accresciuta di Varie Notizie --- suditto, e geografo dell’ altezza serenisssima di Francesco II.[904] Duca di Modena Reggio, &c[905] volt.

A topográfiai tartalom feldolgozásánál figyeltünk fel arra is, hogy Cantelli hazánkat ábrázoló térképe a korábban bemutatott művektől eltérően, már nem egyetlen, és így nem könnyen azonosítható források alapján készült.

A Tiszántúl víznevei között több olyat is találhatunk, amelyek az 1684-ben megjelent Magyarország keleti területét ábrázoló művön még nem fordultak elő, de az 1686-ban napvilágot látott térképen már szerepeltek.

E változások forrása mögött olyan személyt, vagy személyeket vélelmezünk, akik e térséget jól ismerték.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[906]

Pécs (file név: 1.helmert-stier-cantelli) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-stier-cantelli) – Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-stier-cantelli) – Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-stier-cantelli) – Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-stier-cantelli) – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-stier-cantelli) – Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A szerkezeti vizsgálatok szerint a részletek alakjai – a második és a hatodik kivételével – szoros kapcsolatot mutatnak Stier térképével, az eltérések mértéke 5 %-ék körüli. A vizsgált részletek irányairól is hasonló megállapítást tehettünk. Míg a második és hatodik képen látható eltérés mértéke jóval jelentősebb, ez is más forrás(ok) használatára utalhat.

A két összehasonlított térkép topográfiai tartalmának feldolgozása alapján sokkal szorosabb kapcsolatot érzékeltünk az 1664-ben megjelent Stier és 1686-ban megjelent Cantelli térkép között, mint Cantelli és Visscher vagy De Wit[907] mappái között.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: balatonosszehas) és környéke

 

 

Cantelli térképén látható a Balaton ábrázolás szoros kapcsolatot mutat Zsámboky János Magyarországról készült térképével is. E térképen szintén egy folyó ömlött a Balatonba Siófoknál, eredete alapján ez csak a Kis-Koppány lehetett, amely valójában a Sió jobb oldali mellékvize.

’S. Edwig’[908] településnév felbukkanása, valamint Tapolca, ’Shubang’, illetve ’Schobanz’, stb. hely- és várnevek Veszprém térségében való feltűnései pedig laziusi forrásokra mutatnak.

Más részről Cantelli a Stier térképén látottakat is felhasználta, ezért a Sárvíz vezeti el a Balaton vízét a Dunába.

 

A Tiszántúl (file név: tiszantul-stier-cantelli) vízrajza.

 

 

Cantelli térképén, forrástérképétől eltérően a síkvidéki térségeken domborzat nem, vagy csak részlegesen szerepelt, ugyanakkor a vízrajz képe a két mű közötti szoros kapcsolatról árulkodik.

A királyi Magyarországot ábrázoló terült kivágata, Stier 1664-ben, illetve 1684-ben megjelent térképeivel mutat rokonságot.

 

A földrajzi nevek

Ugyanakkor Cantelli szerkesztette térképen a magyar földrajzi nevek írása – ahogy az alábbi táblázatban is látható –, esetenként helyesebb, ami szintén azt a feltevésünket erősíti, hogy e mű szerkesztője nem egy, hanem több térkép alapján dolgozott, vagy forrásul olyan művet is használhatott, amely már, mára eltűnt, vagy lappang.

 

 

A településnevek között találhatunk olyanokat is, amelyek Mercator térképe felé mutatnak kapcsolatot, ilyenek például az alábbiak is: Teltati / Feltót, Fewlduar / Bácsföldvár, Futach / Ófutak, Horgzegeh / Kistószeg, Itze / Törökbecse térs., Kertwiles  / Hódmezővásárhely?, Monstor / Oroszlámos térs. Nedsalos / Jászberény, S. Michel / Őscsanád térs. Temerkin / Tömörkény, Temery / Temerin, Tzand / Apatin térs., stb.

Meglepő módon néhány térségben a települések sorrendje kissé kaotikusra sikeredett, amelynek okát szintén nem sikerült kiderítenünk. E problémát mi e helyen Sárvíz (file név: sarvizvideke) folyó völgyében lévő települések helyzetén keresztül kívánjuk érzékeltetni.

 

 

Székesfehérvártól kiindulva Cantelli térképén a települések sorrendje:

Venecz (Velence) – Zum Creutz (Sárkeresztúr) – Alapp, ou Almás[910] (Alap) – Kerestur (Sárkeresztúr) – S. Martin (Sárbogárd) – Zechze (Cece) – Dombo (Dombóvár) Weitha (Vajta) – Bikard (Bikács) – Ozora (Ozora). A helyes sorend az alábbi: Székesfehérvár –Sárkeresztúr – Sárbogárd – Alap – Cece – Vajta – Bikács. Velence nem a Sárvíz völgyében, hanem Székesfehérvártól ÉK-re a Velencei tó mellett, míg Ozora a Sió, Dombóvár pedig a Kapos folyó völgyében van.

 

Domborzati nevek

A Mátra (file név: matra) hegység neve első alkalommal Zsámboky térképén tűnt fel, majd több, mint 100 év elteltével, ismét Cantelli térképén szerepelt.

 

 

A Cantelli térképén feltűnő domborzat egy része már a korábban megjelent térképen is megtalálható volt, de néhány olyan új domborzati név is feltűnt, amelyeknek forrását nem sikerült azonosítanunk. Ilyenek például az alábbiak: ’Sucha M.’ (Szucha-Hora), Fasko M., ma ez Facskó-nyereg, a Hermaneci-hegye (Hermance M.) stb. is.[911] A Bakony neve Stier és Wit térképein ’Wolfsgub Silva’, míg Cantellinál ’Baconia [912] Sÿlua és Bakon Wald’. Cantelli térképén a Mecsek hegység neve ’Pelerd M.’, míg a Villányi-hegységé ’Harsca M’, stb.

 

Víznevek

A tudomásunk szerint Visschert és De Wit „iker” térképeken szerepelt először a ’Kaniska fl’ folyó neve, amely Zalakomár térségéből eredt, és a Kanizsa várát körülvevő mocsarat látta el vízzel, majd Zrinyí-Újvártól nyugatra ömlött a Murába. E kis folyó az 1686-ban kiadott Cantelli térképen tűnt fel ismét.

Koppány térségéből eredt egy másik vízfolyás ’Nagh fl’ névvel, ez a térkép szerint Szentgyörgy[913] várával szemben ömlött a Drávába. Korábban közreadott térképeken e folyóval és nevével nem találkoztunk, de nem kizárt, hogy Cantelli térképén felbukkanó új víznév, Laziusnak (file név: nagyfolyo) köszönhető. Lazius térképén ’Nagykomárom’[914] név ketté osztottan szerepelt, és talán az név első részéből ’Nagh’ lett utóbb annak a vízfolyásnak a neve, amely mellett Nagykomáromot ábrázolta. Ugyanakkor ma nem ismerünk olyan korábban megjelent térképet, amelyen e víznév szerepelt volna.

 

 

 

A Tiszántúlon Cantelli térképén tűnt fel először a ’Kakas ér’, és a rejtélyes ’Sala, et Hercouan fl.’ víznév is. Ez utóbbi vízfolyás a térkép szerint Békésszentandrásnál ömlött a Berettyóba. (Zsámboky térképén az utóbbi folyó név nélkül már szerepelt.) Forrásaikat szintén nem sikerült kiderítenünk.

Új víznevek még Cantelli térképén az alábbiak is: Melgpecze,[915] Pecze fl. Kiskeres fl. a Giepes lacus, az Olyues fl.[916] Kiskeres[917] fl. Eer[918] fl.  A Gyepes tó a térkép szerint a ’Zarkadi’[919] tó névváltozata volt. Gyula és Sarkad környezetében a korábban kiadott térképek tavat, vagy vizenyős területet ábrázoltak, amely eredetileg a Fekete-Körös folyó vízének felhasználásával kialakított mesterséges tó volt, és a gyulai vár, illetve Sarkad település védelmét szolgálta. A Gyepes[920] (file név: gyepestoeskornyeke) víznév e térségben ma is létezik, ez a ’Gyepes csatorna’, amely az időszakosan felgyülemlő csapadékvizeket vezeti a Fehér-Körösbe. A „Gyepes” elnevezés egyben arra is utal, hogy a terület nem állandóan, hanem csak időszakosan lehetett vízzel borított, e nevet pedig csak a helyben élők ismerték és használhatták.

 

 

Nem tudjuk, hogy e névről a Rómában alkotó Cantelli vajon hogyan szerezhetett tudomást?

 

Tájnevek

E nevek többsége a korábbi térképeken is feltűnt, ahogy azt az alábbi példáink is igazolják: Deserti di Bachmeghe,[921] Maroczfeld sive Campus Marons uel Maxons,[922] Die Wier Bergstet / Li quattro Casteli Montani, Raizenmark Isola / di S. Margharita, Vizze Isola / di S. Andrea, Bergstat idest Le Citta Montana, Cituorum Insula Chalokewz (H) Schit (A). Isola del Rab, stb. Cantelli térképén tűnt fel először ’I[sola] Zriniana’ tájnév a Csáktornya környékére megírva.

           

Várak

Cantelli térképén tűnt fel elsőként az a megjegyzés, hogy Zrínyi-Újvár (file név: zrinyi-ujvar) lerombolásra ’demolito’ került.

 

 

Kis-Komárom vára 1664-es elfoglalása után szintén lerombolásra került, de az erre utaló jelzés nem szerepelt a térképen. A vár topográfiai helye W. Lazius térképe szerinti, a vár Cantelli térképén ’Nagh fl.’ mellett volt.  Neve olasz névváltozattal is szerepelt.

Cantelli térképén Baicia (Bajcsa vára) és ’Turbech’ (file név: turbek) nevek forrása Birken 1664-ben megjelent Dunát ábrázoló térképe volt.

 

 

A térképen szereplő magyarországi várak alaprajzai több esetben nem a valóságot tükrözik, sőt olyan várat is találunk, amely akkor és ott bizonnyal nem létezett. Szerintünk ilyen például a Körös és a Berettyó folyók torkolatánál Békésszentandrással szemben ’Seruisuask (file név: erodberettyonal) Sarauaz’ nevű négy sarokbástyás vár is.

 

 

Cantelli térképe szerint Turanovic[923] (file név: turanovic) településnél volt a Dráván egy olyan hajóhíd,[924] amelyet hídfőerőd védett volna?

 

 

Nem tudtuk kideríteni, hogy Csallóközben Főrévnél szereplő ’Forte Reale’ ’Királyi erőd’ (file név: erodpozsonynal) vajon mikor, és miért épült?

 

 

 

Cantelli térképén ugyanakkor több olyan vár és/vagy erősség is szerepelt, amelyek egy része akkor és ott bizonnyal nem létezhetett.

 

A kiadó e térképét, XI. Ince[925] (file név: papaiajanlas) [1611–1689] pápának ajánlotta, aki 1684-ben a törökök elleni háború tovább folytatásához megszervezte a ’Szent Ligát’,[926] amely szövetség nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, mint Konstantinápoly felszabadítását, azaz lényegében az Oszmán Birodalom Európából való kiszorítását. E szövetség a megszállók elleni harcot 1700-ig folytatta, de a kitűzött célt elérni nem tudta, sőt ekkor még Magyarország teljes területe sem szabadult fel, a Temesköz térsége továbbra is megszállás alatt maradt.

 

 

További közreműködő: Giovanni Giacomo De Rossi

 

 

Cantelli térképe felhasználásával készült változatok

 

 

Marco Vincenzo Coronelli

 

Coronelli új térképe 1688-ban Magyarországról első alkalommal Párizsban látott napvilágot, címe:

Le Royaume (file név: 1688-Coronelli) de Hongrie Divisé en Haute, et Basse Hongrie avec l'Esclavonie, subdivisees en leurs Comtez Par le P. Coronelli, Cosmographe de la Ser^me Republique de Venise.[927] 

 

Coronelli térképének földrajzi névanyagának feldolgozása során igen szoros kapcsolatot találtunk Giacomo Cantelli Rómában megjelent térképével.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[928]

Pécs (file név: 1. helmert-cantelli-coronelli)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-cantelli-coronelli)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-cantelli-coronelli)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-cantelli-coronelli)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-cantelli-coronelli)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-cantelli-coronelli)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület

 

 

A bemutatott részletek szerint a két mű szerkezetében az eltérés mértéke a 2 %-ot nem haladja meg, ugyanezt tapasztalhattuk a részletek irányainál is.

Láthatóan Coronelli a forrástérképet kb. 15–20 %-kal nagyította fel.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

A földrajzi nevek

 

Domborzati nevek

Coronelli térképén szereplő domborzati nevek többsége szerepelt már a korábban Magyarországról megjelent térképeken is, de ismeretlen eredetű új nevek például az alábbiak is: Keurmeutzi Montagnes, Tartzal Mont ou Dermunch Mont, Halga M., Szepesi Krempak Bies Sciady R. Weissenberg Mont., Falsko M. Mont. Holle Mont., Walfs Grundt, Forest de Monach, Mezew M., Montagnes de Kalati ou Galata, M. Wertes Schiltperg, Forest de Wolfsgrub, Kaldta M., S Michel M. Makra M., Montagnes d’Erdel, Zylar M. Terre d’Halmas, S. Michel M., stb.

 

Tájnevek

Desert Bachmeghe, Champ Maxon, ou Marocz Feld, et Campus Marons, sive Maxons’, míg ’Im Schumat’, stb.

 

Vízrajz

E térképen névvel szerepelt a ’Holie L.’, (file név: Holie-osszehas) amelynek vizét ’Lira fl’ vagy ’Leya fl’[929] nevű patak vezette a Garam folyóba, amely Besztercebányától délre.

 

 

A Balaton (file név: balatonosszehas) és tágabb környezetének vízrajza is a két mű közötti igen szoros kapcsolatról árulkodik, ahogy az, az alábbi képeken is látható.

 

 

Coronelli e művén az Ecsedi-láp (file név: ecsed-osszehas) két névvel szerepelt, ’Lac Nialab, ou d’Eched’. Kutatásaink során nem találtunk olyan adatot, amely e lápot „Nyaláb” néven említené.

 

 

Igaz, az Ecsedi-láptól nem nagy távolságra Királyháza területén volt Nyalábvár,[930] amelyet I. Lipót császár parancsára 1672-ben leromboltak. Az ecsedi vár birtokosa I. Rákóczi Ferenc [1671–1676] és anyja Báthory Zsófia [1629–1680] halála után a későbbi fejedelem II. Rákóczi Ferenc és Rákóczi Julianna lett. Talán a korabeli hírekben „Ecsed és Nyalábvár” vár nevei gyakran szerepelhettek együtt, és esetleg ez téveszthette meg Coronellit? Cantelli térképén (felső kép) Királyháza[931] (=Kiraliasa) település térségében Nyalábvár neve nem szerepel, míg Coronelli térképén Túrterebes térségében ’Nialab’ név feltűnik.

 

Igazgatási nevek

Coronelli térképén 57 vármegye és 2 szász szék neve található meg, közöttük néhány meglepő névváltozattal is. Például ’Com. de Turocz ou Sumstan’, ’Com. de Newsol, ou Bistrictz’ (Zólyom), ’Co de Lypcse’ (Liptó), ’Com. de Gewinar’ Co de Gomer (Gömör 2x),[932] ’Com. de Barzod’ (Borsod), Com de Chege, ou Zabolic, et Sabloc’ (Szabolcs), Comte de Kalo[933], ou Bihor (Hajdu), ’Com. de Sarwar, ou de Castel Ferrat’ (Vas), C. de Zegzard’ ’C de Tolne’ (Tolna 2x), Com. de Szygeth ou Ziget (Somogy), C. de Sellia (Muraközben),[934] Comte de Kreiss ou Risia (Körös),[935] stb.

 

Településnevek

Coronelli térképe rendkívül gazdag földrajzi nevekben, és azok névváltozataiban. A helynevek és változataiknak száma adatbázisunk szerint 3 109. Coronelli e térképén lehetőleg minden névváltozatot igyekezet egy-egy településnévvel kapcsolatban megadni, Cantelli térképéhez hasonlítva a két mű között ebben találjuk a legnagyobb különbséget.

 

 

Coronelli térképén előforduló új helynevek például még az alábbiak is: Beczan (Bucsány), Driotoma (Drétoma), Vachetz (Varjad), Grim, Gegenberg, Gerelsdorf, Landeck, Vilek, Kirch, Walzez (Poprád térs.)[945] Bizertz (Lőcse térs.), Schirok (Szepesvár térd.) Saoan (Abaújvár térs.) S. Iacob, Zarnovv (Szednrő térs.), Tampa, Chormat (Nógrádsipek térs.) Vfalu Naiflahi (Szécsény térs.), stb.

 

Egyéb információk

 

Araua Jey Mourur Comte Estienne Tekeli estant assiege’[946] ’Likouva Jey fut pris le tresor du Tekeli en 1670’.[947] ’Tirnaw il y a Academie, Outr sfois Resiedence de l’Archeueoue Strigonie’,[948] ’Zygeth Saline de laquelle ontire quantile de Sel’,[949] ’Gula Feyrwar Residence du Prince de Transilvania,[950]’Feketeto. habité par des Pau ures miserables valacches’.[951]

 

Hadi és más események

Az e helyen bemutatott és vizsgált térképe szerkezetében és topográfiai tartalmában 95 %-ban Cantelli térképének alapszik, de Coronelli mappája szinte lexikon-szerűen ad számot a magyar történelem múltban, és térkép megjelenése idején történt eseményekről.

 

A múltban történt események

’Futak, ou Aly Bey fut battu o par le Gen: du Roy Mathias’[952] Jajca vára 1530 (helyesen 1528) került török kézre, mivel 10 napi ostrom után Stefan Grbonog[953] és Johann von Katzianer kapitányok azt a szabad elvonulás ellenében feladták. ’Buda’Prise par Soliman 1529’[954] par les Impr. 1686’,[955] ’Iwanka aux Chrestiens 1537’,[956] ’Alt Guns assiege par Solim. 1533’.[957]

 

Jelenkori (17. század második fele)

 

1.      Felszabadító háborúhoz kapcsolódok

Megadta a várak török elfoglalásának, majd a visszafoglalásának az idejét, míg a mezei ütközetek esetén csak évet. 1688 utáni események térképén már nem kaptak helyet. 57 vár, illetve mezei ütközet adatát tüntette fel. Elsősorban a kelet-szlavóniai Lotharingiai Károly főherceg, hadvezér tevékenységéhez köthető győzelmek szerepeltek elsőként Coronelli e munkáján.

 

2.      A rendi szervezkedés és a kuruc mozgalom (1664–1685) eseményei.[958]

Erről a kortárs térképek közül csak Coronelli e térképén találhatunk adatokat.

Az 1670-es évszámok az elbukott rendi szervezkedés elfojtása után birtokelkobzásokról árulkodnak.[959] ’Cassa. des Turcs 1604, des Imp. 1670, du Tekeli 1682, des Imp. 1685’.[960] ’Muran. Prise par les Imp. 1670.’[961] Eschet Prise par les Imp. 1670.’[962]

 

Felső-Magyarországi kuruc fejedelemség.[963]

 

A Thököly nevével jelzett mozgalomnak 1677-ben[964] és 1678-ban már volt francia szála, a kurucokat XIV. Lajos francia király pénzzel és katonai szakértők Magyarországra való küldésével támogatta. Az 1683. szeptember 12-i török vereség Bécsnél, lényegében megpecsételte a Felső-Magyarországi kuruc fejedelemség sorsát is. A nemzetközi haderő nem csak a magyarországi várak, területek visszahódításában ért el sikereket, hanem a kurucok ellen is, ahogy azt Coronelli térképén szereplő adatok is igazolják.[965] ’Lotse Reprize par les Imp. 1683’,[966] Douauetz Niuizke (file név: neviczke) au Teleki 1683, aux Imp. 1684’. Sajnos e térkép alapján nem tudjuk, hogy mely település lehetett az, amelyet előbb Thököly, utóbb pedig a császáriak foglaltak el. Ahogy az az alábbi térképrészleteken is látható, e térség topográfiai ábrázolása szintén kaotikusra sikeredett.

 

 

Cantelli térképén a település neve ’Neuizke’,[967] míg Coronellinél pedig Douauetz Niuizke. ’Eperies Reprise par les Imp. 1683.,[968]  ’Iost. Prise au Tekeli, par les Imp. 1685’,[969] ’Makouitz aux Imp. 1684’.[970] ’Bartfa. Prize par les Imp. 1684.’[971]’ Munkatz. Prise par les Imp. 1567, donne au Rakoczi, est au C. Tekeli, 1687, aux Imp. 1688.’[972] Vngvar. Prise par les Mescontenta 1684, Reprise par les Imp. 1685.[973] ’Torna au Tekeli 1678 aux Imp. 1685’[974] ’Filleck Prise par les Turcs 1554, par les Imp. 1583. par Teleki 1682’,[975] ’Tokai Prise au Teleki par le Caprara 1685’[976]. Saros Patak au Rakoczi Prise au Tekeli par le Caprara 1685.’[977] Kis Warda prise par les Imp. 1685.’[978]  ’Zatmar. Prise par Transilu 1564, a present des Imp.’[979] ’Nagibania aux Imp.1675 et 1679 on y bat. Monnoye, il y a des Mines d’Or aupres’,[980] Gontz autrefois retraitte des rebelles,[981] Doboruska au Rakoczi.[982] ’Nagh-Kalo Reprise par les Imp. 1685’,[983] Onoth aux Imp 1685’.[984]

 

Kiadástörténeti áttekintés

Coronelli e térképe utóbb több kiadást is megért, utolsó (file név: cimkeret-osszehasonlit) kiadása lényegében változatlan tartalommal, 100 évvel később 1788-ban jelent meg, e kiadás költségét Louis Joseph Mondhare, és veje Pierre Jean közösen viselték.[985]

 

 

                        Ami az események hátterében volt            

 

E térképén a magyarországi események közül nem csak a felszabadító háború jelesebb eseményeiről értesülhetett az olvasó, de tudomást szerezhetett arról rendi szervezkedésről, amelynek egyik gyúpontja a magyarok számára előnytelen feltételeket tartalmazó, és a szövetségesek tudta nélkül, 1664. augusztus 10-én titokban aláírt vasvári béke volt.

 

A törökök többször is ajánlatot tettek a magyaroknak is az önkéntes hódolásra, de arra Magyarországon nem volt fogadókészség, ám a hangulat változni látszott, ahogy arról gróf Eszterházy Pál, a későbbi birodalmi herceg, és magyar nádor 1664 novemberében papírra vetett sorai is árulkodnak.[986] „Nem volt ugyanis elég, hogy [török] Várad várának, Borosjenőnek, és Felső-Magyarországon levő egyéb erődöknek elfoglalása után Érsekújvárt, Nógrádot, Surányt, Verebélyt, Szögyént és más végvárakat, sőt Zrínyi-Újvárat, és a Batthyány-féle végvidék sok várát, úgymint Kiskomáromot, Egerszeget, Pölöskét, Kemendet, Kapotnakot, Szengrótot, és mást; hogy meghódította és a Rábáig, valamint a Dunántúli részekig terjedő egész területet tönkretette, sőt feldúlta Morvaország nagyobb részét is, s porrá égetett mindent széltében-hosszában. Ehhez járult még az sok csapás, amely barátaink részéről érte a szerencsétleneket. Úgy, hogy nyolc év leforgás alatt, amikor tudniillik az egyébként barátinak tartott hadsereg Magyarországon időzött, sok százezer forintnyi kár elszenvedésére kényszerült Pannónia földje, de a csapás újabb csapás tetézte. Az egymás között meghasonlott magyarok ugyanis különböző pártokhoz csatlakoztak, egyik a másikat minden úton-módon szünet nélkül zaklatta, ami, ó fájdalom, ez óráig is fennáll. […] Minthogy pedig érseki kertjében találtuk magát a méltóságos érsek urat, felkerestük őt és minden oldalról meghánytuk-vetettük ennek a békének kérdését; aki nem tudta könnyeit visszatartani, midőn Magyarország ily nagy romlását napnál világosabban látta. Véleménye szerint ugyanis annyira megkisebbedett Magyarország, hogy alig van hely, ahol szélességében meghaladná a tizenkét mérföldet; a magyar várakban a török az úr, holott ezzel szemben egyetlen ellenséges erődben sincsenek magyarok; nyomorult jobbágyokat kaszaboltak le, sőt egész hazánkat is tönkre tették, mégpedig nemcsak a törökök, hanem a baráti hadsereg is; úgy látta, hogy eme háború során a török rövidesen egész Magyarországot igájába hajtja; eltöprengett az előkelő magyar urak egymás között meghasonlásán is, akik semmi mást nem hirdettek teljes nyíltsággal, csak azt, hogy tönkrement az ország; figyelő szemét nem kerülte el nemzetének végső kétségbeesése, amelyből mint valami tükörből világosan látni, hogy eljött Izrael elvesztésének ideje; s nem ok nélkül tette azt az észrevételt sem, hogy Magyarország minden bizonnyal egészen rövid idő alatt Görögországnak, Boszniának s más, most barbár iga alatt nyögő, egykor virágzó ország sorsára jut.”[987]

 

 

Fabius Antonius Marchio De Colloredo

 

1689 áprilisában Bécsben jelent meg Fabius Antonius Marchio De Colloredo szerkesztésében készült az első zsebatlasz hazánkról, címe:

Parvus atlas Hungariæ sive geographica Hungariæ in 40. tabellas divisae descriptio, quam sub auspicijs Serenissim Hungariæ Regis Josephi Primi, in antiquissima & celeberrima universitate Viennensi mathematicæ demonstrationi proposuit Illustrissimus Dominus Fabius Antonius Marchio de Colloredo, dum a Cæsarea, Regiaq. munificentia aureum torquem acciperet, & prima promote Reverendo Patre Gabriele Hevenesi, Soc. Jesu, AA. LL. & Phil. Doctore, ejusdemq. Professore Ordinario insigniretur Viennae,[988] illetve az

egy hónappal később az atlasz lapjaiból összeállított térképlap is, amelyen ugyan cím nem volt, csak I. József (file név: 1689-Colloredo) magyar királynak szóló ajánlás kapott helyet.[989]

 

A két kiadvány közötti különbségek

 

A térképlapon csak Fabius Antonius Marchio Colloredo neve szerepelt, hiányzott róla Hevenesi Gábor által írt tanulmány, amelynek címe: Geographicarum mapparum constructio & usus.

Az atlaszban található ajánlás szövege is más:

„Serenissimo ac Potentissimo Hungariae Dalmatiae Croatiae Serviae Bulgariae Galliciae Lodomeriae Cumaniae Regi Jospepho I. Id est: Hungarici Orbis Atlanti, Turcanum Timori, Subditorum Amori, Domino, Domino Clementißimo. Vitam, Victoriam, Felicitatem”.

Colloredo e munkájáról az első tanulmányt Fallenbühl Zoltán[990] írta, aki szerint e mű Nicolaas Visscher Regni Hungariae in omnes suos comitatus accurate divisum et editum című, Amsterdamban megjelent térképével mutat közeli rokonságot.[991]

Bartha Lajos írta le elsőként azt, hogy Colloredo atlasza tulajdonképpen Coronelli 1688-ban Magyarországról kiadott térképével azonos, azaz annak a másolata[992] oly módon, hogy azt a készítő atlaszlapokra szerkesztette át. A két mű részletei – ahogy azt láthatjuk – méreteiben 2 %-nál kisebb mértékben különböznek egymástól.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[993]

Pécs (file név: 1. helmert-coronelli-colloredo)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-coronelli-colloredo)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-coronelli-colloredo)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-coronelli-colloredo)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5. helmert-coronelli-colloredo)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6. helmert-coronelli-colloredo)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület

 

 

A bemutatott részletek szerint a két mű szerkezetében az eltérés mértéke a 2 %-ot nem haladja meg.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

A Balaton (file név: balaton-coronelli-colloredo) és környéke

 

 

Debrecen (file név: debrecenkorny-coronelli-colloredo) és környéke

 

 

A földrajzi nevek

 

Az atlasz a névmutatója szerint 2 669 településjel mellett található helynevet tartalmaz, Colloredo készítette művön névváltozatok nem szerepelnek. A kisebb helységeket körrel, a nagyobbakat toronnyal, a püspökséget toronnyal és kettős kereszttel jelölte. Colloredo – ahogy az alábbi táblázatból is látható –, forrástérképe névírását nem követte szolgaian.

 

 

A helynevek a térképen könnyen és jól olvashatók, ugyanakkor esetenként különbséget találtunk a térképen szereplő név írásában, illetve annak a helynévmutatóban található változata között, és olyan helynevekre is bukkantunk, amelyek a térképen szerepeltek, de a névmutatóból hiányoztak.

 

 

A domborzati nevek

Colloredonál csak az alábbiakat találjuk: Scheberg Mon (Radnai havasok), Zylar Mon (Szilágysági-dombvidék) Kalda mons (Kalotaszegi hegység), Verthes Mon (Vértes), Bakoca M., Claudius M. (Szlavónia területén).

 

A víznevek

85 víz nevével, és azok névváltozataival találkozhatunk, néhány esetben forrástérképétől eltérő névalakkal.

 

Már Cantelli térképén is kissé kaotikusra sikeredett a Dráva, a Zala, a Marcal, és a Rába (file név: zala-marcal-raba) folyók „kapcsolata”, ez láthatjuk viszont Colloredo művén is.

 

 

Igazgatási nevek

 

Világi igazgatás

Az igazgatási nevek átvételénél láthatóan Colloredo a teljességre törekedett, Com Trenschin, Com. Sopronien. Com Moßon, Com Posoniensis, Comit-Arauens. Comit Albae Regalis, stb. A névmutatóban 50 megye nevét sorolta fel. Az indexben szereplő szabad királyi városok száma 31.

 

Egyházi igazgatás

5 püspökséget, 117 apátságot sorolt fel, esetenként alapítás éve is megadva.

 

Új földrajzi nevek

A névmutatóból hiányzó helynevek, amelyek éppen először Colloredo térképén tűntek fel:

Jablunkai (file név: jablukai-sanc) sánc

 

 

 

 

A Jablunkai-hágón át a középkor óta fontos kereskedelmi út vezetett. Az út védelmére, és az esetleges betörések elhárítására esetenként még békeidőben is különböző pontokon emelt sánc oltalmazta a magyar határt.[1005]

 

Budai (file név: gellerthegy) fürdők és a Gellért-hegyi török vár

 

Königs bad.

 

A térkép szerint e fürdő a budai vártól északra, a mai Margit-híd térségében volt. A fenti térségben ma is található egykori török fürdő neve Király gyógyfürdő, építését Arszlán budai pasa 1565-ben kezdte el.

 

Königinbad

 

E fürdő a térkép szerint az Ördög-árok, a Várhegy és a Duna között volt. Colloredo térképén szereplő fürdővel vélhetően a mai Rudas gyógyfürdő lehet azonos. A Gellért-hegy dunai parti lábánál felszínre törő meleg források mellé a törökök is építettek fürdőket. A mai Rác fürdő Evlia Cselebi leírásában Tabahéne ilidzsaszi, míg Marsigli leírásában az e helyen lévő fürdő neve Kücsük ilidzsa (kisfürdő) volt. A fürdő nyolc szögletű kupolacsarnoka még a 16. századból való.[1006] Míg a mai Rudas gyógyfürdő helyén már a középkorban is kórház és fürdő létezett, amelyet a johanniták tartottak fenn. A török megszállás idején, Budán, e helyen épült a híres „Zöldoszlopos fürdő”. A felszabadító háborúk után e fürdő a „császári és királyi birtokok” közé került, utóbb 1703-ban I. Lipót magyar király azt Buda városának adományozta.[1007]

 

Blockhaus

 

A Gellért-hegyen emelt török vár neve Gürz-Eliász palánkja volt, a hegyet pedig Gürz Eliász dombjának nevezték. A palánk építését Buda elfoglalása (1541) után I. Szulejmán szultán rendelte el. E vár német neve Blockhaus volt. A hegy német nevének etimológiája igen érdekes, a 17. században a Gellért-hegy gyakran szerepelt a hazai boszorkányperekben, mint a boszorkánygyűlések helyszíne, ezért a Budán élő a német telepesek a Gellért-hegyet ’Blockberg’-nek azaz ’Boszorkány-hegy’-nek nevezték.[1008]

 

Hadi események

Nándorfehérvár, 1455

Mohács, 1526

Zagyva mellett, 1538

Szentgotthárd, 1664

Párkány, 1683

Esztergom, 1685

Szeged térsége, 1686

Versvarth (helyesen) Harsány, 1687

 

Colloredo térképére nem emelte át Coronelli mappáján található helynévváltozatokat és a történelmi eseményekre utaló adatokat, a pontos átmásolásra láthatóan csak a topográfiai tartalom átemelésénél törekedett.

 

 

Erdély és az Erdélyi Fejedelemség térképei

 

A királyi székhelytől távol eső terület Erdély igazgatását már a 11. század elején a magyar királyi hivatal helyi megfelelőjének is tekinthető gyulafehérvári ispánság látta le. Utóbb e feladatot a vajda, a király által határozott időre kinevezett, és annak felelősséggel tartozó tisztviselő kapta meg, akinek ítéleteivel szemben jogorvoslatért az uralkodóhoz lehetett fellebbezni. Ő volt az erdélyi nemesi felkelés vezetője, a terület legfőbb bírája, ezért a hivatalos ügyintézés kézben tartására a 15. században helyi hatáskörű kancellária jött létre.  Ezért az egyébként nagybirtokos vajdák a gyenge uralkodók mellett valóságos „kiskirályok” voltak, míg az erős uralkodó mellett csak vele egyetértésben kormányozhattak.[1009]

Az Erdélyben élő szászok felett sem közigazgatási, sem bírói hatalommal nem rendelkeztek.

Buda eleste (1541. augusztus 29.), az ország három részre szakadása után a szultán a János Zsigmondnak, ’választott király’ gyámjának és anyjának, Izabella királynénak, illetve Fráter Györgynek 10 000 forint adó megfizetése mellett Erdély mellé átengedte a Tiszántúlt, és Temesköz vidékét is.[1010] 1542. december 20-án a Tordára összehívott országgyűlés ismerte el a tartomány uralkodójának János Zsigmondot (azaz II. János magyar királyt).

II. János (Zsigmond) 1551. július 19-én[1011] ’király’ címről lemondva felvette ’Erdélynek és Magyarország részeinek fejedelme’ elnevezést, a Szent Koronát és a koronázás más jelképeit a tordai Szent Mihály templomban I. Ferdinánd magyar király követének 1551. június 21-én átadta.

Az átadás alkalmával Szapolyai özvegye, Izabella a következőket is mondta „[…] ti ennek utána ezzel a Koronával egy királyt is nemzetségetek- s véretekből valót nem fogtok koronázni […]”[1012] 

Izabella királyné, és fia János Zsigmond, 1551 augusztusában Erdélyt is elhagyták, és oda csak 1556 szeptemberébe tértek vissza.

Erdély igazgatása I. Ferdinánd magyar király megbízásából Giovanni Battista Castaldo [1493–1563] itáliai zsoldosvezér feladata volt.

I. Szulejmán már 1554-en felszólította Izabella királynét, hogy térjenek vissza Erdélybe, hogy az erdélyiek ismét visszanyerjék a Magas Porta kegyes pártfogását.

1555 decemberében megtartott erdélyi országgyűlés után a rendek a következő üzenetet küldték I. Ferdinánd magyar királynak: „Kedves volt minékünk keresztény fejedelem alá menni, a római császárral összeköttetésben lenni, de Isten nem akarta, hogy állandó legyen. Az ellenség közelsége, sokasága, hatalma s az attól való félelem miatt, ki ázsiai gondjaitól megszabadulván egész erejével minket fenyeget. Mert megizente, hogy hazánkat tűzzel-vassal emészti meg, minket, nőinket, gyermekeinket családunkat kiírt. S hogy meg is teszi, abban bizonyos lehet, aki Lippát, Temesvárt elesni látta. Kettő közül tehát egyet kérünk: vagy akkora erővel segít meg minket felséged, ami Szulejmánnak ellenállhat – vagy eskünk alól feloldozni kegyeskedik.”

 

1556. június 14-én I. Ferdinánd levélben jelentette be a szultánnak, hogy Erdélyt visszaadja János Zsigmond kezére. [1013]

1570. augusztus 16-án I. Miksa magyar király János Zsigmond fejedelem megbízottjai a Speyerben megkötött egyezménye tette lehetővé az önálló Erdélyi Fejedelemség létrejöttét. E szerződés lehetővé tette volna azt is, hogy Szapolyai utódaira fiági örökösödés vonatkozzon, a dinasztia kihalása esetén azonban a fejedelemválasztás joga a királyra szállt volna vissza. János Zsigmond az egyezmény okmányait 1570. december 1-én írta alá. Az egyezmény 1571. március 10-én lépett életbe, és négy nap múlva március 14-i hirtelen elhunyt János Zsigmond. Az erdélyi rendek attól való félelmükben, hogy I. Ferdinánd király uralkodása alatt megtapasztaltak visszatérhetnek, inkább II. Szelim szultán adta szabad fejedelemválasztás jogával éltek.

Utóbb, ha a „szükség” úgy kívánta, a fejedelmek ellen is kijátszották a „török kártyát”, más részről ők így olyan európai szövetségek részesei is lehettek, amellyel az Erdélyi Fejedelemség önállóságát is sikerült biztosítaniuk.

Kemény János [1607–1662] egykori erdélyi fejedelem visszaemlékezésében olvashatjuk Pázmány Péter [1570–1637] esztergomi érsektől származó alábbi sorokat, amely Erdély kényes helyzetét is jól szemléltette. „Átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, míg Isten az kereszténységen másképpen nem könyörül; mer ti azoknak torkokban laktok: oda annakokáért adjátok meg az mivel tartoztok ; ide tartsatok csak jó corespondentiát, mert itt keresztény fejedelemmel van dolgotok, tudniillik római császárral ; adományotok nem kell ; a törököt töltsétek adományotokkal ;  mert noha ím látod, édes öcsém, nekünk elégséges hitelünk, tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, miglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl mindjárt contempusban jutván, gallérunk alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki legyen.”[1014]

            Apafi Mihály [1632–1690] fejedelem ugyan diplomáciai úton szerette volna azt elérni, hogy Erdély korábbi függetlensége megmaradjon, de I. Lipót magyar király a fejedelemséget fegyverjogon szerzett területnek nyilvánította, ezért a fogarasi országgyűlésen (1691. december 4.) kihirdetett Diploma Leopoldium világosan megfogalmazta azt, hogy a továbbiakban Erdélyt már Bécsből irányítják.

A Diploma Leopoldium Erdélynek a következő szabadságokat biztosította:[1015]

A bevett négy vallás (katolikus, ágostai (evangélikus) hitvallású, helvét (református) hitvallású és unitárius) eddigi, 1568-ban szerzett jogait megtartja; a katolikusok ott, ahol nagyobb számmal laknak, templomokat építhetnek. A világi s egyházi rendnek ez ellen való ellenmondása érvénytelen.

A régi királyoknak és fejedelmeknek adományai és kiváltságai mostani birtokosaiknak biztosíttatnak.

Az Approbaták és Compilláták, Werbőczy Hármaskönyv (a jus resistendi kihagyásával), valamint a szászok municipális jogai érvényben maradnak.

A közigazgatás, a törvényhozás és jogszolgáltatás megtartja eddigi alakját.

Minden hivatalra csak belföldiek, ú. m. magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; Ő Felsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiúsítás végett ajánlatokat tehet.

A fegyverrel visszafoglalt jószágokat ingyen kapják vissza régebbi birtokosaik, s a megszakadás címén a kincstárra szálló javak egyedül érdemes belföldieknek fognak adományoztatni.

A főkormányzó, az erdélyi hadak fővezére, a főkancellár, az ítélőmesterek és más, azelőtt szokásban volt méltóságbeliek a kijelöltek lajstromából, csupán erdélyiek közül neveztetnek ki, valláskülönbség nélkül. A megyei, illetőleg székbeli, úgyszintén a városi főtisztek választása a régi szabadságban és törvényes szokásban marad meg jövendőre is.

A tanácsurak és a kir. tábla tagjai közül legalább (saltem) 3-3, az ítélőmesterek közül pedig legalább 1 katolikus legyen; a szebeni királybíró a főtanács tagja.

Országgyűlés évenkint tartatik.

A kormányzó lakjék az országban, s esküdjék meg a törvények megtartására.

Az adóösszeg béke idején 50 000 tallér, háborúban  400 000 forint; felosztásának módját a rendek határozzák el.

Új adó  nem hozatik be, a vámok és harmincadok nem emeltetnek.

A szabad székelyek közterheket nem viselnek, hanem a haza védelmére, saját költségükön katonáskodnak.

A kereskedés szabadsága továbbra is fenntartatik.

A tizedeket ezentúl is a földesurak bérlik a kincstártól.

Nagyszámú katonasággal a Felség nem terheli a tartományt; az őrség feje német tábornok lesz, aki azonban csupán hadi ügyekben érintkezik az állam tanácsával; a közigazgatásba nem avatkozik.

A szászok és adózó nép ezentúl nem köteles ingyen ellátni az utazókat; postáról az államtanács, fogadókról a földesurak és a városok gondoskodnak.

 

A mai formájában ismert erdélyi címert Mária Terézia 1765. november 2-án adományozta, amikor nagyfejedelemség rangjára emelte Erdélyt.[1016]

Az 1848. március 15-i követelések 12. pontja ’Unió’, is a két magyar haza ismételt egyesüléséről szólt.

A szabadságharc leverése után az egykori fejedelemség jogi státusa egészen a kiegyezésig (1867. XII. tc.) változatlan maradt.

 

 

 

 

Johannes Honterus

 

Az önálló térképeken megjelent Erdélyt ábrázoló művek forrása Johannes Honterus Chorographia Transylvaniae Sybembürgen[1017] című mappája lett, amely első alkalommal Bázelben 1532-ben látta meg a napvilágot.

Az első kiadásból ma csak töredékeket (file név: 1532-honterus) ismerünk, amelynek okát az alábbi levél világítja meg. Antonius Verantinus[1018] 1544. augusztus 20-án a velencei Andreas Surianus [15..–15..] számára küldött leveléből az alábbiakról is értesülhettünk:[1019]

„Elküldtem neked Erdély korográfiai térképét, amit a tanult férfi, az erdélyi szász származású Johannes Honterus készített, azt, amelyet kérted tőlem, színezetlenül, mivel az eredeti újbóli átdolgozása miatt nem akad senki, aki mindennek, ami csak adódhat a birtokában lenne, s az első művet, még ha nem is teljességében, hogy ne rettenjen el a fogadtatástól. Ennek ellenére azt mondják, hogy más, nagyobb tekintélyű még jobbakat metszene éppen, melyekből, ha valaha kiadják őket, gondom lesz rá, hogy több példánnyal is küldjek neked.”[1020]

 

Vajon e térkép kézirata hogyan készülhetett?

 

Vizsgálataink során Honterus e térképének szerkezete – ahogy majd azt látni is fogjuk –, azonosnak bizonyult az 1528-ban Ingolstadtban megjelent Tabula Hungari[a]e szerkezetével. A rendelkezésünkre álló források szerint Honterus 1525 és 1529 ősze között több alkalommal is megfordult Erdélyben, a topográfiai tartalom bővítéséhez információkat utjai során is összegyűjthette.[1021] 

Az első kiadás fába metszése Baselban történt, amikor Honterus Sebastian Münsternél éppen e mesterség elsajátítását tanulta. A rendelkezésünkre álló forrásokban nincs arról szó, hogy mi indította Honterust Erdély térképének megszerkesztésére, de nem lehetetlen, hogy éppen térképek készítéssel is foglalkozó Sebastian Münster bátoríthatta őt e munka elvégzésére. Bár, ahogy azt már említettük, ma az első kiadásból csak töredékeket ismerünk, de eddigi tapasztalataink szerint a térképek átvevői, ahogy azt e kötetben is láthattuk, maradék nélkül igyekeztek megtartani az általunk használt forrástérkép szerkezetét. Ezért mi a Münster kiadásában 1544-ben megjelent Erdély térkép szerkezetét Honterus térképének második változatával vetettük össze.

 

Honterus első kiadása alapján készült változat

           

Sebastian Münster

 

E mű címe: Die Sieben (file név: 1544-Munster) Bürg so man sunst auch Transsylvaniam nempt[1022] volt.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1023]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-honterus-munster) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-honterus-munster) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-honterus-munster) – Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

A vizsgált részletek alakjaiban és irányaiban 1 %-ot el nem érő eltérés tapasztaltunk. Münster az eredeti honterusi térképet körülbelül 36 %-kal kicsinyített le, és közben tökéletesen megőrizte az eredeti mű szerkezetét is.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Münster térképének névanyaga igen szoros kapcsolat mutat Honterus második változatként ismert mappájával is. Ugyan ma, olyan töredéket nem ismerünk, amelyen a ’Kaltherberg’ (file név: kalterberg) név előfordulna, de bizonnyal a bázeli kiadáson az megtalálható volt, mert a Münster által közreadott Erdély térképeken a jelzett helyen e név szerepelt. Münster e nevet más forrásból aligha tudta volna megismerni, és elhelyezni mappáira, amelyet ő adott ki, ha forrásán az nem fordult volna elő.

 

 

Münster térképén előfordult egy olyan víznév is, amely a ma ismert későbbi kiadáson viszont nem található, ez a ’Brache fl’. (file név: Baszkapatak) Szerintünk e név vélhetően a Nagy-Bászka-patak[1024] neve lehetett, de az nem az Olt folyóba ömlött.

E részleten például Münsternél szerepel ’Tartln[1025]’, míg a második változaton már csak a településjel található.

 

 

 

Johannes Honterus javított kiadványa[1026]

 

Honterus bizonyos szempontok miatt nem volt elégedett Erdélyről készített első térképének első kiadásával, ezért az eredeti 1532-es nyomódúcok felhasználásával új kiadást készített, ez a második javított és bővített változat. (file név: 1546-Honterus)

E mű 1546 után, de vélhetően még a halála (1549. január 23.) előtt, már Brassóban látta meg a napvilágot. A megjelenés helyét a brassói készítésű papír vízjele teszi egyértelművé, amelyet Borsa Gedeon[1027] azonosított.

A második kiadás latin és német nyelvű leírással, valamint ajánlással, és a térkép topográfiai tartalmában a déli Kárpátok előterével bővült.

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1028]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-honterus-TH) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

E részlet arról árulkodik, hogy Marosvásárhely és Brassó közötti távolságot a valósághoz képest Honterus hosszabbnak tudta, és térképén azt így ábrázolta. Az önálló kiadásban megjelent Erdélyt ábrázoló térképeken amelyek Honterus alapján készültek e részlet alakja mindig ilyen, míg a Magyarországot ábrázoló térképeken e részlet alakja más. Így segítségével biztosan meg tudjuk határozni azt, hogy valamely Erdélyt is ábrázoló térkép milyen forrás alapján került megszerkesztésre.

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-honterus-TH) – Dés– Beszterce – Segesvár településekkel határolt terület alakja iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-honterus-TH) – Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek alakja és a tájolása alapján teljes bizonyossággal állíthatjuk azt, hogy Honterus térképének vázául az 1528-ben Ingolstadtban megjelent Tabula Hungari[a]e-n ábrázolt erdélyi térség részlete szolgált.

Honterus a forrástérképét körülbelül a háromszorosára felnagyította, így térképe kiindulási méretaránya 1:360 000 lett. „Irodában” pedig ő azt kiegészítette, bővítette a topográfiai tartalmat anélkül, hogy annak a helyes tájolásra való figyelmeztetését figyelembe vette volna. „Ha pedig ezt a térképet helyesen fekteted a négy égtáj felé, látni fogod, melyik város fekszik a másikhoz képest inkább napkeletre vagy napnyugatra, hasonlóképpen délre vagy északra.”

Így Honterus térképe ugyanolyan tájolású, mint a nyomtatott forrástérképe, azaz északnyugati, a települések egymástól való távolsága legfeltűnőbben éppen Kolozsvár és Brassó viszonylatában romlott, mint ahogy azt az általa használt forrástérkép ábrázolta. Ezért térkép méretaránya ebben az irányban körülbelül 1:300 000 módosult. Honterus térképének részletei – ahogy azt a fenti képeken is láthattuk – alakjukban és a részletek irányában a forrástérképtől 5 %-ot meg nem haladóan különböznek. A később Honterus nyomán az Erdélyről megjelent térképek tájolása egészen a 17. század végéig változatlan maradt.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Földrajzi nevek

A településnevek vizsgálatának eredményei

           

- Tabula Hungari[a]e térképen a vizsgált területen 132 településnév, illetve névváltozat található,

- Honterus 2. kiadású Erdély térképén pedig 231 településnév kapott helyet, valamint 27 olyan helynév van, amely névváltozatával található meg.

Ha, a két térképen előforduló nevek nyelvi változatait vizsgáljuk, úgy arra figyelhetünk fel, hogy az 1528-ban megjelent térképen magyar nevükkel szereplő helynevek Honterusnál németre változtak.

 

 

Honterus Erdély térképe helyneveinek adatbázisa, valamint az eredeti térkép szerkezetének vizsgálata földrajzi információs (GIS) rendszerrel.

 

Az egyéb földrajzi nevek száma 59, közülük 28 a Tabula Hungari[a]e-n nem szerepelt. Honterus térképéről viszont 15 olyan földrajzi név hiányzott, amelyek a Tabula Hungari[a]e-n előfordultak, de e térképre nem kerültek fel.

 

 

 

Az új kiadásra okot adó egyéb kiegészítések

 

A második kiadáson két új felirat, és egy ajánlás kapott helyet, amelyek tartalmáról hosszú időn át az alábbi vélemények láttak napvilágot: „Alul két oldalt német és latin nyelvű verses sorokban közli, hogy a németek lakta területet kívánja bemutatni.”[1029]

 

Nézzük meg, hogy e feliratokból egykor miről is értesülhettek e térkép használói.

A német (file név: vers-német) nyelvű[1030] vers

 

 

A Rajnával és Szászországgal közösséget vallva

Nőttem fel nagy fényességben

Barátságot, jóindulatot és hamis dicsőséget kerestem

És akartam idegeneknél még tovább keresni.

De minden megfontolásomat megfordította az,

Aki néhány birodalmat megalázott,

És az idő múltával még többet fog.

Még reménykedem igazságosságában.[1031]

 

A latin (file név: vers-latin) nyelvű vers

 

 

Én a germán földnek azon a nagyon is művelt részén élek,

ahová egykor a sors és az Isten elhozott.

De miután a jobb élet utáni vágyódás miatt rettegtem a Legfelsőbbtől,

most nagy lángok nyomasztanak.

És így, nem is tudom, mily csekélységben bízva, megmaradok

hosszú időre legyőzetvén megszámlálhatatlan rossz által.

Most tehát, bármily jó szeleket ígérjenek is neked a kezdetek,

barátom, mindig féld a véget. [1032]

 

 A fenti versek alapján megállapíthatjuk azt, hogy azok tulajdonképpen Johannes Honterus fohászai, amelyben ő leírta, hogy a szász nemzethez tartozik, és aki idegen országokban megfordulván, tapasztalatokat szerzett, de az eredeti szándékát az fordította meg „aki birodalmakat megalázott”, és akinek igazságosságban Honterus reménykedik, de egyetlen szó sincs arról, hogy ő a szászok lakta vidék térképét kívánta volna elkészíteni.

 

Térképének e javított változatát Honterus Szeben város szenátusának ajánlotta. (file név: ajanlás)

 

 

 

Honterus javított kiadványa felhasználásával készült változat

 

 

Zsámboky János

 

Honterus térképét szinte változatlan topográfiai tartalommal Zsámboky János 1566-ban Bécsben közreadta, amelynek a címe: Transilvaniae (file név: 1566-Zsamboky) Sibenbűrgen.[1033]

 

E Zsámboky féle kiadás, ahogy az alábbi részletekből kiderül, méretarányában és szerkezetében azonos a Honterus által kiadott térképpel.

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1034]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-honterus-zsamboky)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határol terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-honterus-zsamboky)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-honterus-zsamboky)– Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

 

A fenti részletek alakjaiban és irányaiban a forrástérképhez képest 1 %-ot meg nem haladó különbséget tapasztaltunk, és lesz a jellemző a később megjelent Erdély térképekre is.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Földrajzi nevek

 

Településnevek

 

 

Zsámboky az általa kiadott Erdély térképet 46 új településnévvel bővítette, amely nevek többsége a Tabula Hungari[a]e-n is megtalálható volt. Ugyanakkor Honterus településneveiből 17 nem vett át.

 

Egyéb földrajzi nevek

 

 

Honterus Erdély térképének második kiadásáról 6 egyéb földrajzi név a Zsámboky által kiadott Erdély térképen nem található, miközben ő 24 új nevet is felvett. E nevek származásának fő forrása vizsgálataink szerint Wolfgang Lazius 1556-ban megjelent Magyarország térképe volt. Az olyan új településnevek, valamint az egyéb földrajz nevek másik forrása, amelyek Honterus térképén nem szerepeltek, de Zsámbokynál már igen, a Tabula Hungari[a]e térkép lehetett, amelynek új kiadását 1566-ban szintén Zsámboky készítette el.

De a fent említett térképi források egyikén sem tűnnek szemünkbe szász igazgatási nevek, így Zsámboky tett először kísérletet arra, hogy legalább néhány szász szék nevét térképén is megörökítse, ezek az alábbiak: Sed. Reps. (Kőhalomszék), Sed. Kysdi (Kézdiszék).

 

E térképét a közreadó II. Miksa (file név: ajánlás-zsamboky) német-római császárnak ajánlotta.

 

 

Az ajánlás mellett a baloldalon és felette is jól látszik annak lenyomata is, ahogy réz nyomólemezről a térkép metszője a téves folyórajz nyomát kívánta eltüntetni.

 

Zsámboky térképe felhasználásával készült változat

 

 

Abraham Ortelius

 

A Zsámboky János által készített Transilvania Sibenbűrgen című térkép bekerült Abraham Ortelius Theatrum orbis terrarum című atlaszába. A. Ortelius átszerkesztésében megjelent térkép címe:

 Transilvania (file név: 1570-Zsamboky-Ortelius): hanc ultra vel Transilvaniam, qvae Pa[n]no-Dacia, et Dacia Ripe[n]sis, vulgo Sibemburge[n] dicitur,[1035] Antwerpenben 1570-től 1612-ig több mint 50 kiadásban jelent meg.

 

Zsámboky térképe felhasználásával,

és más források alapján kiegészített változat

 

 

Gerard Mercator

 

1595-ben jelent meg Duisburgban Mercator Transylvania (file név: 1595-Mercator) című térképe.[1036]

Mi a két térkép szerkezetét együtt vizsgáljuk meg.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye.[1037]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-ortelius-mercator)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határol terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-ortelius-mercator)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-ortelius-mercator)– Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Jól látható, hogy az átszerkesztések méretarány változással[1038] is együtt jártak, de az eredeti honterusi szerkezet még sem módosult. A különbség a részletek irányában jelentősebb, mint azok alakjában. Mercator térképét földrajzi koordináta adatok alapján vetületbe szerkesztette.

A topográfiai tartalom sokkal többet árul a készítők lehetséges forrásairól, mint a térképiek szerkezete.

A fentiek ismeretében vizsgáljuk meg az alábbi változatokat:

 

Ortelius térképe felhasználásával készült változat

 

 

Domenico Custos

 

Egy különleges esküvőnek állított térképén emléket Domenico Custos, amelynek címe:

Transylvania (file név: 1596-Custos-E) Sibenbürgen per illustri et generoso Domino Dno Philippo Fuggero baroni in Kirschberg et Weissenhorn. Humilis observantiae ergo dedicavit. Dominic Custodis. An MDXCVI Augustae Vindel.[1039]

 

E mű topográfiai tartalmának, különösen az azonos hibával megírt helynevek segítségével, azonosítottuk Custos forrását, ő az Ortelius Theatrum orbis terrarum című atlaszában megjelent Transilvania […] térképet használta.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1040]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-ortelius-custos)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határol terület alakja és iránya

 

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-ortelius-custos)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

A szerkezetéti vizsgálat eredménye alapján bizonyos, hogy e mű Ortelius kiadásában megjelent Erdély térkép alapján született.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Custos térképén már csak 293 földrajzi nevet találunk, míg a forrásként használt művön számuk 374 volt. Ettől függetlenül Custos térképén névvel szerepel néhány olyan helynév is amely Orteliusnál (file név: OSSZEHAS-ORTELIUS-CUSTOS) csak jellel tűnt fel, mint például Ida[1041] is.

 

Ugyanakkor a térképén ábrázolt események szerint Custos műve csak Mair Erdély térképe után (file név:bat-csata) jelenhetett meg.

 

 

A térkép jelkulcsa (file név: jelkulcs) alapján is arra következtetésre juthatunk, hogy e szóban forgó mű csak Mair Erdélyt ábrázoló térképe után láthatta meg a napvilágot.

 

 

Custos ezzel az alkalmi kiadványával ünnepelte azt, hogy Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Habsburg Mária Krisztierna főhercegnő 1595. augusztus 5-én, Gyulafehérváron ünnepélyes keretek között házasságot (file név: marizsiga) kötött.

 

 

E házassággal I. Rudolf magyar király és Báthory Zsigmond között egy sikeres politikai (file név: balfelso) szövetség is létre jött, azért, hogy együtt vegyék fel a harcot a hódítók ellen.

 

 

A térképét a készítő Philipp Edvard Fugger von Kirchberg und Weissenhorn[1042] [1546–1618] hercegnek ajánlotta.

 

Ami az események hátterében volt

 

Az 1593 és 1594-es esztendőkben a magyarországi hadszíntér eseményei inkább a magyar sikerekről szóltak, ami arra a reményre adott okot, hogy az oszmán hódítás megállítható, sőt e térség talán fel is szabadítható. E lépésével 16. század utolsó évtizedében Erdély fejedelme ’Szent Ligához’[1043] csatlakozott, amelyben II. Rudolf császárnak segítséget ígért Spanyolország, a pápa, Velence és Német Birodalom is.

A fejedelmet e tervében sokan támogatták, a kezdeti katonai sikerei miatt benne vélték felismerni azt a személyt, aki hazánkat a megszállás alól felszabadíthatja, míg mások e szövetség bizonytalan pénzügyi forrásaira való tekintettel, és a közös hadvezetés hiányában, inkább nagy kockázatot láttak.

A hadi sikereken fellelkesült Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem képviseletében Alfonso Carillo[1044] [1553–1618] spanyol diplomata és a jezsuita szerzetes, fejedelem gyóntatója 1594 végén azért utazott Prágába, a császári udvarba, hogy a szövegséget tető alá hozza.

1595. január 10-én Bocskai István váradi kapitány vezetésével erdélyi küldöttség érkezett Prágába, hogy a létrejött megállapodást alá írják, és törvénybe foglalják.[1045]

Az aláírt szerződés negyedik cikkelye szólt a fejedelemhez illő és méltó házastárs kérdéséről szólt. „Hogy Ő császári szent felsége, a nagyságos fejedelem számára, a nemes ausztriai vérből, elsőbben is, feleségről gondoskodjék; a mire nézve, a néhai fenséges Károly főherczeg, kedvelt nagybátyja özvegyénél és a fenséges Ferdinánd főherczeg és bajor herczegnél, a kik Ő szent felségével együttesen, az említett néhai fenséges Károly főherczeg leányainak a gondnokai mindent meg fog tenni, hogy azon leányoknak valamelyikét feleségül adják.”

Az udvar választása Habsburg Károly főherceg Mária Krisztierna lányára esett. Március 5-én Grácban már aláírásra is került a fejedelem és a főhercegnő közötti házassági szerződés. A házasság a gráci leánykéréssel, majd formális esküvővel vette kezdetét, a „fejedelem képében” a házassági esküt a fejedelem nagybátyja Bocskai István főkapitány mondta el.

A főhercegnő és kísérete veszélyektől sem mentes hosszú utazás után Grácból a Felföldön át érkezett meg Kolozsvárra, ahol először találkozhatott szemtől szembe férjével.

A korabeli híradások szerint a fényes ceremóniával lebonyolított esküvő utáni napon az ifjú férj elsietett, okáról Baranyai Decsi János krónikájában ezt olvashatjuk:

„Azért hát, hogy a kincstárat hasztalan költekezéssel ki ne ürítse, a fontos dolgokra szükséges idő fölösleges szórakozások közben el ne folyék, úgy tetszett, hogy a lakodalomnak idejében vessenek véget.”

A sietség valódi okáról Mária Krisztierna 1595. december 25-én az édesanyjához írt leveléből értesülhetünk: „Ő ma bejött hozzám és így szólt: mondanivalója volna számomra. Nem tudja, mi történt vele, hogy az Isten bünteti-e, vagy gonosz emberek átka fogott rajta. Mert azelőtt ő is olyan volt, mint a többi férfi, de most többé nem. […] Megkérdeztem tőle, hogy már korábban is észlelte-e ezt magán, mire azt felelte, hogy nem. Csak a lakodalom előtt három nappal fogott gyanút, de akkor nem gondolta a dolgot komolynak, remélte, hogy elmúlik, többször is bement a templomba és könyörgött, hogy múljék el róla. Ha tudta volna, hogy nem múlik el, nem engedte volna, hogy megeskessenek bennünket.”

A főhercegnő később anyjának beszámolt arról is, hogy a fejedelem mindenféle varázslatos gyógymódot kipróbált, de semmi sem használt. Egy alkalommal pedig keservesen sírva panaszolta feleségének, „hogy belehal, ha nem segítenek rajta hamarosan.” A titokba beavatott Bocskai hallgatásra intette a fejedelemasszonyt.[1046]

A fejedelmi udvarban előbb csak suttogták, később pedig már nyíltan azt is beszélték, hogy Báthory Zsigmond és Habsburg Mária Krisztierna házassága csak formális, mivel nem került sor az első éjszaka elhálására, és ennek az oka korabeli kifejezéssel Báthory Zsigmond természetbeni fogyatékossága (naturae defectus) volt.

 Az 1595 januárjában megkötött szerződésből eredő, reá háruló terheket elviselni képtelen fejedelem többször lemondott trónjáról, illetve maga kezdeményezte a csak formálisan létező házasságának felbontását. Erről a főhercegnő édesanyjának írt levelében számolt be.

„A fejedelem 1597. január közepén indult Prágába, hogy elindítsa a válási procedúrát, és megegyezzen Rudolffal a fejedelmi trónról való lemondása feltételeiben. Az elindulása előtti éjszakán felkereste feleségét, éjjel fél 11-kor jött, s úgy 3 óra körül ment el. Ilyen finoman kedves még sohasem volt hozzám, bár nem sokat beszélt. Bocskainak jelenlétemben megparancsolta, hogy az én tudtom nélkül semmilyen intézkedést az országban ne tegyen. Miután Bocskai elment, arról beszélt, hogy a császár, fenséged és én magam is mennyire megtiszteltük őt, amikor elvállaltam, hogy feleségül megyek hozzá, ebbe a messzi és veszélyes országba, s amikor őt oly szívből szerettem, amit ő nagyon nagyra értékel. Mivel azonban az Isten őt bünteti, ahogy ezt én is tudom, az irántam való szeretetből és az Ausztriai Ház iránti becsülésből ezt az ügyet végleg le akarja zárni. […] Közben mindketten sírtunk. Másnap a nuncius azt mondta, hogy férjem utasította őt, mindent adjanak meg nekem, amit csak kívánok, de ő többé nem akar engem látni.”[1047]

A válás hivatalos kimondása előtt már nem állt semmiféle akadály, ezért azt 1599. augusztus 17-én VIII. Kelemen pápa hivatalosan is felbontotta.

Báthory Zsigmond egykori erdélyi fejedelem 1613. március 27-én Prágában halt meg, sírja a Szent Vitus székesegyház Zsigmond kápolnájában ma is megtalálható.

Habsburg Mária Krisztierna 1607-ben kolostorba vonult, és ott halt meg 1621. április 6-án.

Báthory Zsigmond és Habsburg Mária Krisztierna házasságának előzményei a levéltári dokumentumok tükrében.

Az a lehetőség, hogy Báthory Habsburg házból való főhercegnő kezét kapja meg, nem előzmény nélküli, ennek lehetősége, ahogy az alábbi források kivonatában is olvasható, már három évvel korábban is felmerült.

Ugyanakkor egy névvel nem említett toszkánai hercegnővel köthető házasság terve is számításba jött, ez utóbbi a Fényes Porta számára kedvezőbbnek és elfogadhatóbbnak tűnt.

„1592. márczius 7. Zane Márk[1048] velenczei követ jelenti Konstantinápolyból, hogy Báthory Zsigmondnak egy osztrák főherczegnővel való házassági terve nagy kedvetlenséget okozott a portánál, mert attól felnek, hogy Báthory e házasság folytán egészen Ausztria hatalmába kerülne. Velenczei levéltár.

1592. márczius 22. Zane Márk velenczei követ jelentése Konstantinápolyból. A porta Musztafa csauszt küldé Erdélybe, hogy Báthorynak egy osztrák főherczegnővel való házassági tervét meghiúsítani iparkodjék, és Báthoryt az udvaránál levő osztrák alattvalók eltávolítására bírja. Velenczei levéltár.

1592. augusztus 10. Konstantinápoly. Zane Márk jelentése. Szól a török hadi készületekről s a portának magyarországi hadi terveiről. Azután jelenti az Erdélyben járt török követ visszaérkeztét és közli az általa hozott híreket. A Báthory családban Boldizsár házassága miatt szakadás jött létre. Báthory Zsigmond 22 éves, igen nyájas és udvarias ifjú, nagy kedvencze a népnek, de a nemességnek kevésbbé, mert buzgó katholikus és a pápai nuncziust is nemrég nagy pompával fogadta. Az olasz nemzetnek s különösen Velenczének Báthory igen nagy barátja. A toscanai berezeg leányával való házasságából nem lesz semmi, s nem is akar előbb megnősülni, míg a lengyel koronát el nem nyeri. Velenczei levéltár.

1592. október 30. Konstantinápoly. Zane Márk velenczei követ jelentése. Báthory Zsigmond követe a lengyel trón ügyében tárgyal a portával; egyúttal engedélyt kért, hogy Báthory Zsigmond egy toscanai herczegnővel való házassága ügyében tárgyalásokba bocsátkozhassék. Az esetre, ha a lengyel országgyűlés kizárná a svéd Zsigmondot. Báthory Zsigmond megválasztatása bizonyosra vehető. Az erdélyi fejedelemség betöltésének kérdése már is előtérbe lépett; a portán egész vásárt csinálnak belőle. Első jelölt maga Báthory Zsigmond, ki a lengyel korona mellett nem hajlandó elejteni az erdélyi fejedelemséget, nagyobb adót és fényes ajándékokat helyezvén kilátásba. A Báthory családból még más jelöltek is vannak. Velenczei levéltár.

1592. november 14. Zane velenczei követ Konstantinápolyban jelentést tesz Báthory Zsigmond követével való beszélgetéséről. A követ sok szépet mond uráról, ki 19 éves, nagyon eszes, nyájas és jó keresztény, a porta igen jó véleménynyel van iránta. Szerinte a toscanai herczegnővel való házasságból nem lesz semmi. Velenczei levéltár.”[1049]

Az 1595-ben aláírt szerződés záradéka szerint, ha a házasság végbe nem menne, akkor a szerződő felek minden kötelezettségtől mentessé válnak.

A pápa által kimondott válás nyomán a házasság nem történt meg, így jogilag a felek közötti szerződés semmissé vált.

Az uralkodó I. Rudolf magyar király élt a szerződésben foglalt jogával, és 1602. január 2-án Giorgio Basta [1550–1607] német-római birodalmi tábornokot nevezte ki az Erdélyben összevont császári csapatok főparancsnokává. A fejedelem végleges távozása 1602. július 26-a után, december 23-án érkezett meg Gyulafehérvárra az uralkodó két megbízottja. Johann von Molart[1050] [15..–16..] és Nikolaus Burghausen [15..–16..], akiknek a fő feladata Erdély közigazgatásának átszervezése volt.

Ezen változások után az egykor független Fejedelemség igen nehéz időket élt át. A tizenöt éves háború vérzivataros esztendei alatt népességét nemcsak az ellátás hiányában fosztogató katonák, hanem az éhínség és a pestis is tizedelte, például Szolnok-Doboka vármegyében 17 000 magyar, 13 200 román és 2 000 szász élt. 1603-as összeírás szerint a magyarok lélekszáma már 2 500, a szászoké 250, míg a románoké 7 200 főre csökkent.

Erdély más térségeiben pedig oly mértékű lett az élelmiszer hiánya, amelyet ma elképzelni sem tudunk, ahogy arról az alábbi korabeli feljegyzésből is értesülhetünk.

„Az Bástha hadainak bejövetelekor Hunyad vármegyében 1603. 4. die Augusti oly nagy éhség támada vármegyénkben, hogy a lovak és ökrök az mely búzát vagy kölest megettek és kiganéjolták, az szegény éh paraszt emberek, az lovak és ökrök ganéjokból az megmaradott búza szömet és köles szömet szedték, mosták ki azt törték és örlötték, az holt lovak, ökrök csontjait megégetvén, együtt tették lisztté és azt sütötték, ették. Es még ez is bizonyos, Déván történt; nyolcz esztendős férfi-gyermeket, és leánygyermekeket egynéhányat elloptak az éh emberek, az hegyekre kilopták, felvagdalták, sütötték, főzték, megették és több faluhelyeken is történt, bizonyos dolog. Az akasztott embereket egynéhány helyeken lelopták az fáról, megették az éh emberek. Egyik atyafi az másikat megette, ez is bizonyos. Egy asszonyember az fiát megette Laposnakon. Bábolnán egy ember az feleségét megette. Rápolton egyik atyafi az kisebbiket megette. Alsó-Szilváson két gyermek az anyjokat, hogy megholt, megették. Losádiban egy vén embert megöltek, az többi megették.

Fejérvári köböl búza járt 1603. cub. 1 fl. 28.

Egy tyukmonyat vettek dr. 15.

Egy véka kölest vettek Hunyadon fl. 5.

Kolozsvári köböl búzát adtak fi. 50.

Egy tyúkot vettek dr. 60.

Egy kappant vettek fl. 1 dr. 60.

Egy kősót adtak Hunyadon fl. 4.

Egy kupa vajat adtak fl. 2.

Sármaságon az anyját az fia megsütötte, főzte, megette. Thordán az holt lóban az éh gyermekek belé bújtak és úgy rágták az dögöt belől.

Kivül ismég osztán ették az ebek.

Akármiféle különb-különbféle dögöket az éh emberek megettek.

Beszterczén az temető őrzeni embereket állattanak, mert az mely halottat nappal eltemettenek, éjjel kiásták, ellopták, megették. Régi sarutalpat, nyereg bőrét, akármi szíjút vizbe áztatván felettenek.”[1051]

 

Mercator térképei[1052] felhasználásával, és alapján készült változat

 

 

Alexander Mair

 

Az Augsburgban tevékenykedő Alexander Mair 1596-ban jelentette meg új térképét, amelynek címe:

Transylvaniae, (file név: 1596-Mair-E) Moldaviae, Valachiae, vicinarumque regionum nova descriptio. Anno MDXCVI. ineunte[1053] volt.

 

A szerkezeti vizsgálat eredménye[1054]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-ortelius-mercator-mair)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-ortelius-mercator-mair)– Segesvár – Beszterce – Dés településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-ortelius-mercator-mair)– Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

A szerkezeti részletek vizsgálata alapján az egyes részletek alakjaiban 2 %-nál kisebb az eltérés, míg azok irányaiban a körülbelül 8 %-os az eltérés. A Partiumot ábrázoló rész forrása Mercator Hungaria című térképe lehetett, erre lehet következtetni a névanyag vizsgálata alapján is.

Míg Havasalföld és Moldva térségének térképi forrását nem sikerült azonosítanunk, vélhetően, használhatta az 1595-ös év eseményeiről, e térségről Frankfurtban megjelent térképet is.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Az Erdélyt ábrázoló rész

 A földrajzi névanyag feldolgozása alapján kapcsolatot tudtunk igazolni Ortelius, illetve Mercator szerkesztésében készült Erdélyt ábrázoló térképeivel. Mair e térképén 392 település nevét találhatjuk meg. Ortelius és Mair közötti kapcsolatot szorosabb az azonos hibával írt földrajzi nevek előfordulása erősíti is, például Yeteck (Retteg) Unda / Vnda (Ida) stb. Kalberg Radnai havasok, de településnévként jelölve), Altland (Oltvidék tájnév Hortobágy folyó mellé helyezve), Klein Kockel fl., illetve Groß Kockel fl. nevek felcserélve, stb.

Más részről Mair térképén Mercator műve alapján javításra kerültek Maypch (Zsámbokynál) Maypach (Márpod, ma Marpod), stb. Új földrajzi nevek pedig az alábbiak: Saio fl. Varhel / Udvarhel[1055] elírása, Weiskirchen,[1056] Hargitta, Kisdi Mons, Burcia flu, Seides Wald, Nusbach, stb. Orteliusnál csak jellel szereplő helyek Mercator ((file név: OSSZEHAS-ORT-MERC-MAIR) alapján nevet is kaptak, ilyen például Ida település is.

 

 

A Partiumot ábrázoló rész

Mair térképén partiumi területekből elsősorban azok szerepeltek, ahol Báthory vezette serek jelentős győzelmeket aratott. A helynevek írása alapján Mercator Hungaria térképét tudtuk forrásul azonosítani.

 

Hadi események

 

A térképen azokat a helyeket, ahol Báthory csapatai győzelmet arattak „S” [Sigismundus] betűvel ékesített kereszt (pl. Lippa, 1595. augusztus 28.) jelölte.

 

 

Mair térképén látványos mezei ütközetek képe is helyet kapott, ahogy az alábbi képeken (file név: gyozelemjele) is látható.

 

 

A Maros völgyének bejáratát Magyarország felöl Lippa vára védelmezte, így e vár birtoklása a Fejedelemség szempontjából igen nagy jelentőséggel bírt. Lippa 1552-ben került oszmán kézre. 1595. augusztus 28-án Báthory Zsigmond jeles hadvezére Borbély György[1057] [1540?–1603] karánsebesi bán irányította sereg eredményes ostrommal visszavette. Ugyanekkor került vissza a Fejedelemséghez a Temesvár szomszédságában lévő, a Karánsebes[1058] folyó völgyének bejáratát őrző Facset[1059] és a több, a Fehér-Körös völgyét vigyázó vár, így Jenő[1060] vára is.[1061]

 

Báthory[1062] szövetségese II. (Vitéz) Mihály [1558–1601] Havasalföld (file név: havasalfold) fejedelme – ahogy e térkép is ábrázolta –, már 1593-tól eredményesen harcolt az oszmán hódítók ellen.

 

 

Szinán nagyvezír már nem nézhette tétlenül az ellenük létrehozott szövetséget, hatalmas sereggel indult Mihály vajda és szövetségese Báthory ellen. Dunán való gyors átkelés érdekében Gyurgyevó[1063] közelében hidat veretett, ahogy azt Theodor de Bry által 1596-ban kiadott Pannoniae Historia Chronologica [..] című könyv is ábrázolta. (Ugyanakkor Mair e térképén a híd Nikápolynál volt.) Vélhetően azért került sor ott az átkelésre, mivel innen lehetett leggyorsabban elérni Havasalföld legfontosabb városait, így Tergovistet[1064] és Bukarestet is[1065].

A Havasalföld elleni támadásra nem elsősorban Báthoryval kötött szövetség miatt került sor, hanem azért, mert az Oszmán Birodalom fővárosában, Isztambulban éhínség tört ki, mivel a város élelmezését Havasalföldnek kellett biztosította, de ők 1595-ben a szállítást megtagadták. Mihály havasalföldi, Rettenetes Áron [15..–1597] moldvai fejedelmek, valamint Király Albert hadvezér vezette erdélyi csapat augusztus 23-án Călugăreni településnél, Havasalföld déli határainál helytállt Szinán pasa előhadával szemben. Utóbb rendezetten vonultak vissza észak felé, hogy minél közelebb legyenek a várva várt segélyerőkhöz.

 Bocskay István megérkezése után a létszámában kibővült sereggel ismét támadóan tudtak fellépni Szinánnal szemben, így október 18-án Tergovistet foglalták el, míg október 21-én Bukarestet, amelyet Szinán kiürítetett, majd felgyújtatott. Szinán csapatai élén téli szállásra vonult vissza, ám a dunai átkelésnél Bocskai vezette üldöző sereg beérte, az átkelők utóvédjét megölték, hadiszereket és zászlókat zsákmányolta. E győzelemmel fejeződött be az 1595-ös magyarországi szináni oszmán hadjárat, az eredmények fényében a következő évben egész Európa e harcok sikeres folytatására készült.

E térkép készítője nemcsak 1595-ben Báthory Zsigmondnak és szövetségeseinek győzelmeinek állított emléket, de egykori fontos török elleni csaták, és győzelmek is feltűnnek Mair térképén.

 

Mair térképén szintén helyet kaptak korábbi oszmán hódítókkal vívott fontosabb csaták is, amelyekről már korábban említést tettünk.

 

Címerek

 

Báthory (file név: bathori-cimere) címer

Első alkalommal e térképen tűnik fel a Báthoryak farkasfogas címere, amely később hosszú időn át akkor is díszítette az Erdélyről kiadott térképeket, amikor e család már teljesen eltűnt az erdélyi politika színteréről. A térképen a Báthoryak címere a császári sas mellén, a szövetség jeleként kapott helyet.

 

 

A magyar (file név: magyarcimer) címer

 

 

A térkép bal alsó sarkában a koronás magyar címer került.

 

E térképét a közreadó Johannis Velserus [1560?–1620] és Octavianus Secundus Fugger von Kirchberg und Weissenhorn[1066] [1549–1600] császári tanácsadóknak ajánlotta.

 

Egy tűzgömb korai ábrázolása

 

A térkép készítője egy különleges égi (file név: ustokos-mair) jelenséget is megörökített, amely az ábrázolás szerint egy „üstökös” lehetett.

Vajon mit láthatott az aki, Tergoviste ostrománál 1595. október 18-án nappal az égre tekintett?

 

 

A korabeli leírásokban minden feltűnő új és fényes égi jelenséget üstökösnek neveztek, ugyanakkor a metszetek ma sokat segítenek nekünk abban, hogy pontos képet kapjunk arról, hogy egykor ki, és mit is láthatott.

Mair térképén szereplő üstökös csóvája alapján délről északi irányba mozgott. Egy korabeli, az észlelés helyszínén (Tergoviste) tartózkodó észlelő leírása alapján készített röplapról[1067] (file név: ustokos-roplap) az alábbiakról is értesülhetünk.

 

 

A leírás szerint e különleges, fényes égi jelenség nappal, az ostrom alatt volt látható, mozgása délről északi irányban történt.

Tehát fényességét észlelni lehetett akkor is, amikor még a Nap a látóhatár felett tartózkodott, viszont az észlelés helyétől távolabb élők abból semmit sem láttak.

E két adat egyértelművé teszi azt, hogy a nézők nem üstököst, hanem meteoritot láttak. Észlelés szempontjából üstökös és meteoritok között a különbségek az alábbiakban foglalhatók össze:

-          az üstökösök kötött pályán mozognak, visszatérésük nagy pontossággal előre jelezhető, fényességük miatt csak éjszakai észlelhetők, feltűnésük után rendszerint hosszabb időn át megfigyelhetők,

-          a meteoritok a Föld légkörbe belépve csak kisebb térségben észlelhetők, de olyan csóvát, ami az üstökösökre jellemző, maguk után nem húznak. A légkörbe belépve rendszerint megsemmisülnek, vagy földre zuhannak. Az olyan meteoritot, amelynek fényessége eléri, vagy meghaladja –5 magnitudót, vagyis a Vénusz bolygónál fényesebb, már tűzgömbnek[1068] nevezzük.

-          A légkörben belépő meteorit útját esetenként hangjelenség is kísérheti, ekkor bolidát látott, vagy lát az, aki ilyet észlelt, észlel.

Tehát Tergoviste ostrománál tűzgömböt, és nem üstököst látott az, aki a délután órán alkalmas pillanatban éppen az égre pillantott.

Nyilván más „üzenetet” hordozott e különös nappal is látható égi jelenség[1069] az ostromlóknak, mint az ostromlott vár védőinek. A metszeten sasként ábrázolt tűzgömb a szövetségesek „segítője” volt, amit az is „igazolt”, hogy a várat, bár védői[1070] vitézül harcoltak, október 18-án Bocskai István vezette erdélyi sereg mégis elfoglalt.

 

Jelképes üzenetek az olvasónak

 

Erdély – Havasalföld – Moldva fejedelmeinek szövetsége

 

Az augsburgi Alexander Mair e térképét négy manierista stílusban készített gazdag ornamentikájú és antikizáló címkeret díszíti.

A bal felsőben a cím kapott helyet, ’Salvs Dacia’ felirattal övezve a három szövetségre lépő ország, Erdély, Moldva és Havasalföld gyűrűi összekapcsolva.

A jobb felsőben sarokban láthatjuk II. Rudolf (file név: szovetsegesek) német-római császár, valamint Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem medaillonba foglalt arcképeit és uralkodói emblémáit, valamint a szerző ajánlását is.  A kartus tetején a két folyamistennel megjelenített Duna és Tisza látható, a középső éremben Pannónia és Dácia emeli magasba Victoria babérkoszorús figuráját.

Alul a Jupiter sasai által marcangolt Sátán a mélybe hull, Dabis improbe poenas (Túlzott bosszút fogsz állni) körirattal, 1596-os dátummal.

 

 

A Fekete-tenger területén Erdély és a két vazallus fejedelemség, (file név: szovetseg) Moldva és Havasalföld címereinek szinte már barokkos kompozíciója kapott helyet, Funiculus triplex difficile rumpitur (A hármas kötést nehéz megbontani) jelmondattal.

 

 

A szövetség vezetőjét Báthory Zsigmondot antikizáló öltözetű Szent Györgyként[1071] ábrázolta e térkép szerkesztője, pajzsán SM monogrammal (Sigis Mundus – „Világ legyőzője”),[1072] aki hadiszerek közepette gázolja le a pogány törököt egy, már Anatólia földjén álló szép reneszánsz díszkapu (file név: diadalkapu-bathory) tetején, ahol a feliratokban a győzhetetlen fejedelem még a Magyar Scipio[1073] és a Dácia Nagy Sándora[1074] címeket is elnyeri.

 

 

E térképen helyet kapott még a somlyai Báthory család családfája, (file név: csaladfa) is, amelyre írt jelmondat ’Fortes creatur fortibus’, az ókor jeles költőjének verséből való.

Horatius[1075] e versének teljes sora így hangzik: ’Fortes creatur fortibus et bonis’[1076] A jelmondat fordításai: ’Erőset nemz az erős’, ’Hős nemzedék hős ivadékot ád’, ’Csak erős fiakat nemzenek az erős atyák’.

 

 

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Mair e térképének lehetséges más kiadásai

 

Ismeretlen (file név: oszhas-mair-berey-1) első kiadás

Vélhetően 1596 után e mű kisebb kivágattal, de változatlan topográfiai tartalommal ismét kiadásra került, e kiadásról csak közvetett ismereteink vannak, de egy ma ismert változat talán még a segítségünkre lehet.

 

 

A térkép file név: osszehas-mair-berey) méretarány, szerkezete és topográfiai (file név: mair-berey-3) tartalma, ahogy az a képeken is látható, nem változott.

 

 

 

Véleményünk szerint e kiadással a mára már ismeretlen szerkesztő és/vagy metsző Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem oszmánok felett aratott győzelmeinek kívánt emléket állítani úgy, hogy Mair térképét nagy pontossággal lemásolta, arra pedig Báthory Zsigmond fejedelem portréját helyezte el.

 

Ismeretlen, második kiadás

Később e térképet ismét kiadták, da az akkori kiadó azt már Bethlen Gábor[1077] [1580–1629] erdélyi fejdelemnek ajánlotta[1078] ’Ce dessein a ete trouué dans le Cabinet de Bethleem Gabor Prince Transiluanie’. E kiadáson – összhangban az ajánlással –, Báthory Zsigmond portréja alatti szöveget is kicserélték, ahogy arra, megmaradt nyomok alapján következtetni lehet. Az új felirata: ’Serenissimo et Potentissimo Principi et Domino Gabor Betlehem Regi Hongarie Transilvanie Valachiae et Moldaviae Principi etc.’

Tekintettel arra, hogy Bethlen Gábornak ajánlott Erdély térképének más részén olyan változtatást nem találtunk, amely a nyomólemez tartalmának átalakítására utalna, ezért arra következtetetünk, hogy már az első változat, amely még Báthory Zsigmond portréjával került kiadásra bizonyosan francia nyelven jelenhetett meg.

Vélhetően az ismeretlen kiadó e második kiadással mondott köszönetet Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek azért, hogy csatlakozott a Habsburg elleni koalícióhoz.

 

Harmadik és negyedik (file név: osszehas-francia-mair-berey) kiadás – Nicolas (I) Berey

Berey Magyarországról 1664-ben, majd 1684-ben kiadott térképén.

 

 

A változtatásokkal érintett részleten a beavatkozás (file név: berey-valtozatok) „ujjlenyomata” nem csak az 1664-es felhasználáson, de még 1684-ben megjelent kiadáson is jól látható.

 

 

Az 1664-ben megjelent Magyarország térképén Berey Erdélyt ez utóbbi lemezről illesztette be, azon további javítás, változtatást már nem végzett, így mi ma ennek a nyomnak köszönhetően tudtunk napjainkra már eltűnt két Erdélyt ábrázoló térkép kiadást is igazolni.

 

Ami az események hátterében volt

 

A francia külpolitika az önálló Erdélyi Fejedelemséget kiemelt partnerének tekintette, ha az a Német-római Birodalommal szemben katonailag és/vagy politikailag lépett fel.

A 17. század nagy háborújának, amely 1618 és 1648 között zajlott, elindulásában a fehér-hegyi csatának (1620. november 8.), Bethlen Gábornak és Erdélynek a szerepe meghatározó volt.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem számára a Habsburgok elleni támadásra a harmincéves háború kezdete több lehetőséget is kínált 1619-ben a cseh protestánsok a rendekkel szövetkezve a királyi Magyarország egy részét elfoglalta, és csapataival Bécs alá is eljutott. Bethlen széles Habsburg-ellenes nemzetközi szövetséget szeretett volna létrehozni, ehhez a protestáns hatalmakat és Kelet-Európa egyes országait kívánta megnyerni. Ő volt az első Erdélyi Fejedelem, aki jelentős nemzetközi tekintélyre tett szert, miközben az erdélyi gazdaság is virágzásnak indult, ezt az időszakot „Erdély aranykora” jelzővel is szokták illetni. 1626-ban belépett a protestáns hatalmak Hágai-szövetségébe.[1079] A szövetséges számára Bethlen Magyarország területén folytatott hadi vállalkozásai komoly segítséget jelentett. Utóbb pedig a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség között vívott háborúk lezárásaként békékkel[1080] zárultak.

A hosszú európai háborút lezáró Vesztfáliai békébe, amelyet az addig egymással szembenállók ünnepélyesen 1648. október 24-én írtak alá, Franciaország és Anglia javaslatára abba az Erdélyi Fejedelemséget is belefoglalták.[1081] A békekötés eseményét, az egymással szemben álló két tábor jelentősebb személyeit megörökítő képen a Q betűvel jelölt férfi I. (Öreg) Rákóczi György[1082] [1593–1648] Erdélyi Fejedelem, míg a mögötte álló török ruhás férfi pedig (Őrült) Ibrahim [1615–1648] az Oszmán Birodalom szultánja volt.[1083] E háború nyomán Európa térképe jelentősen átrajzolódott, új politikai szövetségek jöttek létre. (Tulajdonképpen a harmincéves háborút tekinthetjük az első „világháborúnak”, mert bár a katonai események csak Európában zajlottak, de a hosszú háborút lezáró béke következményei a gyarmatbirodalmakon keresztül az egész világra hatással voltak.)

 

Nicolas Sanson d’Abbeville

 

1664-ben Párizsban Nicolas Sanson szerkesztésében jelent meg az Erdélyi Fejedelemség első térképe, amelynek címe:

Principauté (file név: 1664-Sanson-E) de Transilvanie tirée de W. Lazius, de I. Sambucus, et de G. Mercator &e.[1084]

 

Sanson térképe címében felsorolta azokat a szerzőket, akiknek műveit használta. Vizsgáljuk meg, hogy a különböző források milyen nyomokat hagytak maguk után.

 

A szerkezeti vizsgálat eredménye[1085]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-mercator-sanson) – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-mercator-sanson) – Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-mercator-sanson) – Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A vizsgálataink alapján, ahogy arról a fenti képek is tájékoztatást adtak, Sanson munkája során csak Mercator Erdély térképét használta. A részletek alakjaiban az eltérés 3 %-ot nem érte el, az irányokban észlelhető eltérés sem nagyobb 5 %-nál, ami különbség akár a partiumi részletek illesztéséből is eredhet.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Sanson e térképén 482 földrajzi nevet, illetve esetenként névváltozatot találhatunk, míg a névírás a Mercator által készített Erdély térképen találhatóval azonos. A korabeli magyarországi hadi eseményekről a térkép csak részben adott tájékoztatás. Nagyvárad félhold jelzéssel szerepel, míg Székelyhíd[1086] településjelében még a keresztet találjuk. Várad várát 1660. augusztus 27-én foglalták el a törökök, és a város a megszállás alól 1692-ben szabadult fel.

Székelyhíd sorsával az 1664. augusztus 10-én aláírt vasvári béke is foglalkozott, ott az alábbiakat olvashatjuk:

„Harmadik cikkely – Őfelsége pedig tartományainak biztonsága érdekében, meg fogja erősíteni – a más határvidéken eddig követett szokás szerint – az említett megyékben és az ottani határokon levő városokat és várakat, különösen pedig Szatmárt, Károlyt, Kállót, Ecsedet, és tetszés szerint másokat is, ha úgy látszanék, hogy megerősítésre szorulnak; ámde reguláris ezredeket tábornokokkal nem fognak odavinni. Ezt hasonló módon kell megtartani a török és erdélyi végeken is. Székelyhíd kastélyát pedig, azoknak a veszedelmeknek megelőzésére, amelyek innen mindkét fél területét fenyegethetnék, erődítményeivel együtt le kell rombolni, s a föld színével egyenlővé tenni, úgy, hogy egyik félnek se, illetve bárki másnak se legyen szabad azt bármely ürügy alatt újra építeni erőddé tenni vagy katonasággal megerősíteni.”[1087]

A domborzati nevek között – ahogy arról már olvashattunk is –, egy olyan is található, amelynek forrása a címben felsorolt szerzők egyike sem lehetett. A térkép számmal jelöli, azokat a Magyarország felöli „bejáratokat” (folyóvölgyeket), amelyen át Erdély belső területeire lehetett eljutni. Ezt az adatot Sanson mindenképpen Lazius térképén alapuló műről vette át, míg más szerzők esetén nem találtunk olyan földrajzi neveket, amelyek köthetők lennének a térkép címében szereplő szerzők valamelyikéhez.

 

 

Giovanni Morandi Visconti

 

Morandi Visconti hadmérnök helyszíni bejárás alapján készítette el, és adta ki Erdély új térképét, amelynek címe:

Mappa (file név: 1699-Visconti) della Transiluania, e Prouintie contigue nella qualesi vedano li confini dell’ Ongaria, e li Campam^ti fatti dall’ Armate Cesaree in queste ultime guere dedicata all’ Aug^ta: regia maesta di Giuseppe primo, re de Romani, e d’Ongaria da Gio: Morando Visconti sup. ingegniere per SMCes: in Transiluania In Hermanstadt An: 1699 Stephan[us] Welzer de Corona fecit, Joh. Conrad Predtschneider de Norimberga sculpt[1088] volt.

 

Vajon miért készíthette térképét Morandi Visconti? A kérdésünkre a választ a térképén szereplő megjegyzés (file név: terkepkeszitescelja-MV) világosan megfogalmazza.

 

 

„Szíves figyelmükbe ajánljuk, hogy jelen térkép nem a szokásos geometriai módszerek szerinti, lévén egyedüli szándékunk Magyarország, Erdély és a Szerémség határainak megjelölése, mégpedig abból a szempontból, hogy ezen országok területei és a hatalmas szultán birodalma közötti határvonalról jól megkülönböztethető képet adjunk.”[1089]

Az 1699. január 26-án, Karlócán aláír békeszerződés[1090] alábbi pontjai foglalkoztak Erdély határaival.

„Erdély határa a Temesköz felé a hegység s az egész tartomány a császáré

Az a tartomány, amely Temesvár várához tartozik, összes kerületeivel s a benne lévő folyókkal a szultáné. Határai Erdély felé a hegység, azután a Maros, a Tisza és a Duna, Karánsebest, Lugost, Lippát, Becsét, Becskereket, Zsabját, a császár lebontatja, de a töröknek sem szabad fölépíteni.”[1091]

Ugyanakkor Morandi Visconti Erdély térképe szerencsénkre sokkal többet tartalmazott, mint amennyi a határkitűzéshez egykor kellett. A térkép tájolása keleti, a névanyaga minden korábban Erdélyről készült térképnél gazdagabb.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1092]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-ortelius-morandi-modern)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-ortelius-morandi-modern)– Dés– Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Bánffyhunyad (file név: 11.helmert-ortelius-morandi-modern)– Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Az első képen látható az, hogy Morandi Visconti térképén a korábbi Marosvásárhely és Brassó közötti hibás távolság javításra került, míg a másik két részlet alakja és iránya csak kis mértékben módosult. A részletek alakjában az utóbbi két részlet esetén a különbség a 2 %-ot nem éri el, míg a harmadik részlet esetén ez az érték csak 5 %-ék körülinek bizonyult. Az egyes részletek irányaiban forrásához képest 11°-os eltérést észleletünk, amely mögött több dolgot feltételezhetünk, így például a mágneses deklináció hatását, vagy az irányok leolvasásának pontatlanságát, stb.

Hogyan készíthette Morandi Visconti Erdély új korográfiai térképét?

Vélhetően Mercator Erdély térképéről a fontosabb települések adatait átemelte, majd helyszíni bejárás során e „vázat” további topográfiai tartalommal töltötte meg.

Az olyan települések, amelyek nem átemeléssel kerültek Morandi mappájára, már mutatják azt a szoros kapcsolatot a forrástérképpel, ahogy azt az alábbi részleten mi is láthatjuk.

 

Bánffyhunyad (file név: speci-helmert-gorgenyszentimre) – Óradna[1093] – Görgényszentimre[1094] – Alvinc[1095] településekkel határolt terület alakja és iránya[1096]

 

 

A fenti szerkezeti részletek alapján igazolható az, hogy Morandi Visconti Erdély térképének a szerkezete pontosabb lett, míg topográfiai tartalma jelentősen bővült, helyszíni munkája során ő is polárkoordináta módszerrel illesztette be az általa látottakat.

Morandi Visconti térképe keretéhez illesztett földrajzi koordináta adatok szintén Mercator szóban forgó térképéről valók.  Erdély így a tényleges helyzetéhez képest 2°-kal került északabbra, míg kezdő meridiánja ptolemaioszi, azaz Insulae Fortunate szigetektől számított, így e terület tényleges helyzetéhez képest 5°-kal keletebbre került.

Vetülete Mercator-féle hengervetület. (file név: fokhalozat)

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Településnevek

E munkában a térképkészítőnek vélhetően írott[1097] források mellett, még segítők állhattak a rendelkezésére. Bár a szerző e térképén – ahogy azt már olvashattuk – azt írta, hogy az új határokkal foglalkozik, valójában térkép gazdag névanyaga, a fontosabb várak, utak és bányák feltüntetésével az egykori önálló fejedelemség természeti-gazdasági (file név: jelkulcs) erőforrásainak leltára is.

 

A településeket az alábbiak szerint különböztette meg

 

Castelli con Guarniggini / várak és erődítmények állandó katonasággal,

Palazzi fortificati per le scorrerie, apparlenenti à Sig:^ri Nobile, é Magnali / nagybirtokosok és nemesek megerősített kastélyai, illetve palotái a portyázások elleni védelemül,

borghi / mezővárosok, nagyobb települések,

villagÿ / falvak,

lioghi di deuotiona / szent- és kegyhelyek.

 

A bányákat (file név: banyak) jellel és a kitermelhető érc megnevezésével a térkép jelölte, ahogy az alábbi részletek alapján is látható.

 

 

Morandi Visconti térképén 2 913 településnév és 73 egyéb földrajzi név található, tökéletes korabeli magyar helyesírással, (file név: helyesiras) ahogy az az alábbi részletek alapján is látható.

 

A településnevek 99 %-a egyszerűen azonosítható, a fennmaradó 1 % százalék azonosítási nehézségét szerintünk az okozhatja, hogy a térkép éppen azt a pillanatot örökítette meg számunkra, amikor Erdély bizonyos területein népességváltás történt.

Például Abrudbányáról Torockóra vezető út mentén a Gyalui-havasokban még volt egy magyar nevű település,[1098] ez ’Szaruasfalua’ (file név: szarvasfalva) (Szarvasfalva), de e név az 1735-ben Johann Conrad von Weiss [1670–1758] hadmérnök által készített Erdély térképen már nem szerepelt.

 

 

Szerepeltek e művön olyan helynevek is, – ezek elsősorban egykor szászok által lakott térségben találhatók –, amelyekről azt gondoljuk, hogy a betelepülők még ismerhették a település egykori nevét, de kiejtésükben azt már saját nyelvük hangzásához igazíthatták.

Utóbb e nevek napjainkra megfejthetetlenekké váltak, ilyen például Lenai, Latur, Kődarc, Marbrik, Kendorf, Bulonch, Tönkoly stb. is.

 

Domborzati nevek

Ugyanakkor a domborzati nevek között találhatunk egy olyan magyar névváltozatot is, amely viszont napjainkra már eltűnt, ilyen az ’Agÿmas[1099] Mons’. Így tudtuk meg azt is, hogy a Máramaros és Szolnok-Doboka megyék határán emelkedő Cibles hegy egykori Erdélyben használt magyar neve Hagymás (file név: hagymas) volt.

 

 

’Cibles’ szó jelentése szláv nyelvekben is ’hagyma’, ezért igen sajnálatos, hogy ma e hegy régi magyar neve helyett a térképeinken az egykori levéltáros Mihályi János [1844–1914] Jókai stílusában alkotta fantázia földrajzi név a „Széples” szerepel.[1100]

A hágók, (file név: eroditesek) és a fontosabb átjárók, és az országhatár védelmében korábban létesített, és most építendő őrhelyek is szemünk elé tűnnek, ezek száma négy volt.

 

 

A török kézen maradt Temesi terület felöl a Bisztra folyó völgyén át az Erdélyi Vaskapun keresztül e térség katonai támadásokkal szemben teljesen védtelen lett volna, de hosszas egyezkedés után Márga[1101] térségében e folyó völgyében Erdély védelmére – ahogy a 2. képen is látható –, új határőrhely épülhetett.[1102]

De nemcsak a török kézen maradt temesi területek felöl érkezhettek támadók Erdélybe, hanem például Havasalföld vagy a Keleti-Kárpátok külső részeiről is.

Erről a veszélyről Bethlen Miklós [1642–1716] kancellár[1103] 1690. július 14-i leveléből is értesülhetünk. „De En ugyan tsak tartok attol, ha helyt probal, ha egy resz haddal fel indul a Duna mellett innet, hogy már a Sil[1104] vagy Valkeny[1105] uttja felé, es hertelen tsak be tsap Veres[1106] Toronynál. És ugyan akkor mas haddal a Bozann[1107] probal vagy a Tsiki utonn[1108], hogy oda vonnya mins elmejet, s-hadt a Generalnak; és azonba imitt hata megé kerüllyön, de tsak egy helyt bizony nem hiszem, hogy probállyon, az penigh semmi Hogy Szeben ott vagyon, mert tsak büszkeség, és a Szászok ilyesztéserei el követi, es en a mint arrol gondolkodttam az utánn, A Mezei Kolosvari Somlyai hadat inkabb Veres Toronynál, Valkanynal a Zrínyi[1109] Vram hada s-Hunyad Varmegie elegh volna, mert hiszem, ha Valkanyra akar ki jeöni Veres Torony irant kell Havasalföldébe el menni, és akkor az ember jo vigyázással megh tudvann mingyart alá mehetne Veres Toronytol Hunyad Varmegiebe, azonban a Mehendianal[1110] valo St Croix[1111] Veterani[1112] Regiementy-is könnyen ra érkezék, de ha Veres Toronynál be jeö éppenn ket fele szakasztya, mind az a hadat, mind az Orszagot. A Szebeni[1113] Praesidiumot hogy ki vigyek nem hiszem. A Veres Toronyi út penigh nem olly szoross, hogy a Tornyot el ne kerülhessek, io volna a mi Puskas ott szellyel az Havas alatt s Viz Aknan[1114] telnék a Szebenieknek egynehány gyalogjával io vigyazo kemény Magiar emberrel oda küldeni, ott a gyalogh iobb a lovasnal az Erdönn.”[1115]

 

Nem csak a térkép készítője, de a címkeret tervezője is (inuen) Morandi Visconti volt, aki e művét I. József magyar királynak ajánlotta, miközben a birodalomhoz „visszatért Erdély” helyét, és jövőjét az alábbi jelmondatokban (file név: cimkeret) fogalmazta meg.

 

 

Urit et fovet                                       

Egyesít és megvéd

Amor Populi est robur stat[us]         

A nép szeretet az állam ereje

Amore et timore                                

Szeretette és (isten)félelemmel

Vice Valli ero                                   

Védőbástyaként

Grandes cum minima                        

A legnagyobb a legkisebbel[1116]

 

A fenti jelmondatok képi megjelenítése (fecit) Stephan[us] Welzer[1117] [16..-17..] brassói aranyműves munkája, aki láthatóan nem rendelkezett grafikus vénával.

A címkeret alatti adatokat Deák Antal András az alábbiak szerint értelmezte. „Lehetséges, hogy a tanulmány[1118] első mondatában idézett, olasz nyelvű cím tévesztette meg? Ha így lenne, akkor azt tökéletesen félre értette. Igaz ugyan, hogy Visconti neve szerepel benne, de nem, mint a térkép készítője: Mappa della Transilvania […] dedica […] da Gio Morando Visconti […], vagyis Visconti által a császárnak ajánlott műről van szó. Honfitársa és szegről-végről bajtársa L. F. Marsigli, ugyancsak „ajánlja” Danusbius-át a császárnak, de ez jól tudjuk – nem jelentette azt, hogy a mű teljes egészében az ő munkája volt. Az, amit igazán sajátjának tudhatott – miként a jelen térképe esetében Visconti is –, az „inventio”, az ötlet! Marsigli művében látványosan tetten érhető ez a térképek esetében. […] Továbbá, ha Visconti rajzolta volna, akkor saját nevéhez nem inventio-t írja, hanem a térkép rajzolóját megjelölő szokásos kifejezést fecit (csinálta, készítette) vagy delineavit (rajzolta).”

Márpedig ezt nem tette meg, írta Deák András, amivel fekete-fehéren deklarálta: nem én vagyok a térkép rajzolója, tőlem csak az eszme származik, én csak bábáskodtam születése körül. Maradt tehát az egyszerű és meztelen igazság, a térképet Welzer „fecit”, azaz készítette.”[1119]

Deák érvelését az alábbiakra alapozta:

-          Marsigli is úgy ajánlotta császárának Dunáról 1726-ban megjelent művét, hogy az nem teljesen a saját alkotása.[1120] Ha ezt „szegről-végről bajtárs” megtette, akkor Morandi Visconti is nyilván így járt el. Csak egy további apróság, Morandi Visconti nem a császárnak, hanem I. József magyar királynak ajánlotta művét.

-          Bizony előfordult, hogy valamely térképet készítő, szerkesztő személy, mappájának kartusát az ő ötlete alapján, de más rajzoló formálta látványos képpé.

-          Bizony az is gyakorta előfordult, hogy ugyanaz a személy a térkép rajzolója, mint aki a helyszíni térképező munkálatokat végezte.

-          Nincs olyan forrás, amely Welzer aranyműves Erdély térképéről tenne említést, de az erdélyi határ kitűzésével kapcsolatos tárgyalásokra Marsigli Morandi Visconti hadmérnököt hívta meg.

-          Morandi Visconti alezredessé való kinevezésének indoklásában Erdély térképének elkészítése is szerepelt.

Így marad az egyszerű, és meztelen igazság, bizony Giovanni Morandi Visconti hadmérnök Erdély térképének készítője, és rajzolója, Welzer aranyműves pedig csak a kartus képi megjelenítője, rajzolója. Erre utal az is, hogy Welzer neve nem a térképen, hanem csak a kartus alatt kapott helyet. A rézmetszés a nürnbergi, de e munka idején Nagyszebenben élő és dolgozó Johann Conrad Predtscheider [16..–17..] keze munkáját dicséri. A nyomtatás költségét is Morandi Visconti állta, térképét eredetileg kilenc nyomólemezről nyomtatták, az első kiadás nagyon ritka.

 

Nem erdélyi területen szereplő hadi események

 

1689-ben a császári haderő két területen került bevetésre, a Lotharingi Károly herceg vezette sereg a pfalzi örökösödési háború eseményeibe kapcsolódott be, míg a Balkánon (file név: balkanihaboru) a török elleni háborút Lajos Vilmos [1655–1707] bádeni őrgróf vezette sereg császári vívta.  Ez utóbbi háború eseményei a Morava folyó völgyében zajlottak, azzal a céllal, hogy a megszállás alól Szerbiát is felszabadítsák.

Bádeni Lajos őrgróf irányítása alatti császári sereg több esetben is megütközött a törökökkel 1689-ben, de csak ez a két mezei ütközet szerepelt e térképen. E hadjáratban részt vett Morandi Visconti is, aki ez időben Bádeni Lajos tiszti karához tartozott.

 

 

Grabovaci ütközet[1121]

1689. augusztus 15-én a támadó fősereg Csáky-huszárezrede megérkezett Grabovacra, amely az Isztambul és Belgrád közötti hadiúton volt. A Morava folyón átkelve a török sereggel augusztus 29-én ütköztek meg, és fényes győzelmet arattak. E csatában a magyar huszárok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Egy nappal később a batocsinai[1122] csatában Uloga Redžep[1123] [16..–1703] pasa, szeraszkir[1124] vezette fő sereget szintén legyőzték. Két nap alatt a törökök seregből 3.000 fő halt meg, vagy esett fogságba, 108 löveg, 1.000 teve, 500 öszvér, 100 bivalyfogatos szekér és tartalma veszett oda. [1125]

 

Jagodinai

A Niš felé vonuló császári sereg a Morava folyó menti védelmi állása.

 

Nisi[1126] ütközet

1689. szeptember 24-én a Bádeni Lajos vezette sereg ismét eredményes volt, a harctéren a korabeli feljegyzések szerint 10 000 török katona vesztette életét, de e győzelemnek az ára sem volt kevés. E hadjárat egyik legfontosabb tapasztalat az volt, hogy a hadjáratban részt vevő keresztény sereg ellátási útvonala igen hosszú lett, helyben az élelmiszer, és a takarmány beszerzése viszont komoly akadályban ütközött.[1127]

 

Kiadástörténeti áttekintés

Az első kiadás alkalmával a térkép mellékleteként 14 erdélyi vár és 2 nem erdélyi vár, illetve város látképe is helyet kapott.

Utóbb e térkép eredeti nyomólemezei a híres műgyűjtő Samuel von Brukenthal [1723-1803] erdélyi kancellár tulajdonába kerültek, de a mellékletek tartalmazó lemezek viszont nem. A 19. század elején készült nyomaton már csak Erdély térképével találkozhatunk, a két kiadást egymástól csak a papír vízjele alapján lehet megkülönböztetni.

A Brukenthal család Európa-szerte híres gyűjteménye a család férfi ágának kihalása után 1872-ben a nagyszebeni evangélikus egyház tulajdonába került, majd Trianon után e gyűjtemény román[1128] tulajdon lett. Vélhetően az 1930-as években a nyomólemezekről ismét nyomtattak, e változat jellemzője, hogy e munka során hengerelt vízjel nélküli papírt használtak.

 

További közreműködők: Stephan[us] Welzer ;

    Johann Conrad Predtscheider

 

 

 

 

 A Duna térsége

 

A Duna a középkori Magyarország védelmében éppen úgy, mint a hódítók stratégiájában fontos szerepet kapott, az Al-Duna mentén várak egész sora oltalmazta a magyar országhatárt, amikor már az oszmán hódítok 1453-ban elérték és elfoglalták a Duna jobb partját.

A Dunának, mint vízi útnak, megkülönböztetett szerepe és feladata volt a magyarországi területek oltalmazásában, de a magyar dunai hajóhad is sikeresen támogatta a szárazföldi hadműveleteket, hadianyagot és utánpótlást szállítottak, de fontos szerepet töltött be Nándorfehérvár várának védelmében is.

A Dunán felúszó oszmán hadihajók a fekete-tengeri flotta részét képezték, a tervezett hadműveletek eredményes kivitelezéséhez szükséges ágyúgolyók és lőszer így érkezett a kijelölt kikötőkbe. Amíg a kisebb merülésű szállítóhajók helyben a Duna és a Száva menti műhelyekben készültek, a nagyobb merülésű tengerjárásra is alkalmas hajók fekete-tengeri kikötőkben készültek, ám a Dunán való bevethetőségük a folyó vízjárásától függött.

Később a Duna magyarországi szakasza egészen Belgrádig lett az a vízi út, amelyen diplomaták, kereskedők nagyobb biztonsággal utazhattak, mint tengelyen, vagy lóháton.

A tizenöt éves háború lezárására Isztambulba, a Portára utazó, a zsitvatoroki (1606) békekötés okmányainak kicserélésére utazó küldöttség útjáról Maximilian Brandstetter [156?–16?] követségi titkár naplója az alábbiakat is írta: „[1608] Június 21-én az orátor úr Isten nevében délután 3 óra felé 13 saját hajójával, amelyen mintegy 110 személy, 82 parádés ló, 15 kocsi és két hadiszekér voltak, és 14 jól felszerelt és felfegyverzett sajkával, rajtuk Kollonics főkapitány úr és öccse, Ferdinánd komáromi kapitány úr, Listhi úr, a füleki kapitány úr és más kísérők Komáromból útnak indultak.  […] Július 2-án délelőtt 10 órakor ismét útra keltünk és Földvár fölött, ahol egy a törökök által megszállva tartott gyenge vár és mellette egy meghódított parasztok lakta kis helység található, egy vonzó ligetben kötöttünk ki. […] Egész álló nap, míg utaztunk, nem láttunk egyetlen helységet vagy várat sem, csak pusztaságot. A vidék különben szép volt, és mintegy három elhagyott templom mellett is elhaladtunk.”[1129]

Jacobus Tollius [1630–1696] holland filológus és alkimista a Dunán, hajóval érkezett Pozsonyba, utazásáról az alábbi sorokat vetette papírra: „Nem bántam meg a választást. Minden felöl zöld növényzet […] így tavasszal kivirágozva oly virulóan szép volt a környék, és míg a fülemülék sokasága kellemes énekkel kényeztette fülünket; úgy tűnt nekem, a Boldogság Szigetén kószálok.”[1130]

A 17. század második felében látta meg a napvilágot Sigismund von Birken Donau-Strand című útikönyve, amely a Dunán utazók számára a folyó mentén található legfontosabb látnivalókat foglalta össze, és térkép is segítette a tájékozódást.

 

 

A Duna völgyét, illetve e művek alapján készült csak Magyarországot ábrázoló térképek
(válogatás)

 

 

Giacomo Gastaldi

A jelen ismereteink szerint az első térkép, amely a Duna vízgyűjtő területét ábrázolta Giacomo Gastaldi szerkesztésében 1546-ban Velencében látta meg a napvilágot. E mű címe: La vera (file név: 1546-gastaldi) descrittione di Tutta la Ungheria, Tra[n]siluania:Valachi: parte di Polonia, Podollia e Roßia: con Tutta la Boemia, Slesia: Morauia, Austria: parte di Franconia: et la Bauiera: dalle parte Australe del Danubio, la Bulgaria: la Bossina,Seruia et Romania: Parte de Italia: Cō Tutta la Schiauonia Per Iacomo de Castaldi Geographo in Venetia. M.D.XLVI.[1131]

 

Gastaldi e térképét először fakszimile kiadásban a Vatikáni Apostoli Könyvtár egykori igazgatója Roberto Almagià [1884–1962] adta közre 1939-ben, amelynek bevezetőjében az alábbiakat is írta: „Magyarországra vonatkozóan sok közös elemet találunk Lazarus híres Tabula Hungari[a]e-jával, amelyet először Peter Apian nyomtatott 1528-ban Ingolstadtban, majd számtalan javított és bővített változatban utánnyomták. Nem állapítható meg pontosan, hogy Gastaldi az eredeti vagy egy későbbi változatból merített volna.”[1132]

E térkép magyarországi részletének névanyagát elemezve, illetve a térkép rajzi részleteinek összehasonlításával próbálunk választ adni Almagià által felvetett, és feltételezett kapcsolatra.

            A szerkezeti vizsgálatok eredménye (Magyarországi részen)[1133]

Pécs (file név: 1.helmert-TH-Gastaldi-modern)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-TH-Gastaldi-modern)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-TH-Gastaldi-modern)– Pozsony – Kassa – Ungvár – Kolozsvár településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-TH-Gastaldi-modern)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek alapján is jól látszik az, hogy Gastaldi térképén a Magyarországot ábrázoló területének nincs egységes méretaránya, valamint az is beigazolódott, hogy használta és térképén is megjelenítette a Tabula Hungari[a]e-n látott topográfiai tartalom egyes részleteit, és ismerte, hogy annak helyes tájolása, vagy már a forrása tartalmazta így a szóban forgó magyarországi részt.

A keretben elhelyezett földrajzi hosszúsági és szélességi adatok alapján megállapíthattuk azt, hogy Gastaldi térképe hengervetületben (file név: vetulet-reszlet) készült.

 

 

A Magyarországot ábrázoló rész topográfiai tartalmának vizsgálata

Annak érdekében, hogy Gastaldi magyarországi területekre használt térkép forrását azonosítani tudjuk, szükséges volt a névanyag elemzése, valamint e térség vízhálózat jellemzőinek megismerése is.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Vízrajz

 

Vizsgáljuk meg, hogy a folyóhálózat képe alapján milyen következtetést tudunk levonni.

Igazolható, hogy az a térkép, amelyet Gastaldi forrásul használt a Tabula (file név: tavak-TH-rol) Hungariae alapján készült, mivel ábrázolta a ’Holie lacus’ mesterséges tavat.  Szintén a Tabula Hungari[a]e-n szerepelt az a vizenyős terület is, amelyet Nagymihály térségében ábrázolt. Ez az időszakos tó feltűnt e térképen is. Igaz nem tudjuk, hogy a Tabula Hungari[a]e-n ’Nagomial’ név hogyan alakult át ’Hotmiol’-ra.

 

 

Ugyanakkor más térképi forrás használatáról árulkodik az a ’Palu’ (file név: palu-gastaldi) (mocsár), amely ismereteink szerint csak e térképén található, Csanádtól Ék-re a Maros és a Körös folyók között, közel a Tiszához.

 

 

 

A földrajzi nevek

 

Szintén izgalmas részletekről árulkodnak az alábbi táblázatban található nevek is

 

 

Sopron és a Fertő tó térségében feltűnő MARCA tájnév mögött a középkori „March” „Mark” = határvidék (file név: Marca-Gastaldi) kifejezés bújhat meg, amelynek olasz megfelelője ’Marca’. E terület magyar neve Őrvidék mai neve Burgenland.[1135]

 

 

Ugyanakkor a tájnevek között felbukkanó ’Wsta’, és ’Campo Mazon’ nevek eredeti forrása is a Tabula Hungari[a]e volt, igaz ott ’Půsta’ és ’Campůs Maxons’ nevek vannak. A ’Wsta’ illetve ’Mazon’ írással szereplő nevek ebben a formában szinté közvetítő forrásra utalnak.  A folyóhálózat sűrűsége Gastaldi térképén a méretaránynak megfelelő gazdagságot mutat, ám a hálózatban „különleges eredetű”, a valóságban nem létező kapcsolatok bukkannak szemünk elé.

 

Helynevek

 

Gastaldi e térképén a történelmi Magyarország területére eső részen 107 olyan helynév, illetve névváltozat található, amelyek a ma ismert Tabula Hungariea […] Ingolstadt 1528. példányon nem, vagy csak jellel szerepelnek. A jellel szereplők például az alábbiak[1136] is: Buda (Budapest), Pest (Budapest), Adacha (Nagyatád?), Groconard (Berzence térs.), Salanz (Tiszaroff térs.), Iulie,[1137] Torda,[1138] Viza[1139] helynevek német nyelvű változata 1532-ben Johannes Honterus, míg magyar nevek ismét 1556-ban Wolfgang Lazius térképén tűntek fel. Míg Rosnava,[1140] és Mogsanit (Krassó-Duna tork.) helynevek adatbázisunk szerint ismét 1567-ben Matthias Zündt térképén tűntek fel. Az új helynevek közöttük megtalálhatjuk az alábbiakat is: Domos  / Dömös, Kaichin / Nagykanizsa, Teto / Nagytétény, Neugrat / Nógrád, Pez varadin / Pécsvárad, Sarvosch / Szarvaskő, Dosina,[1141] stb.

389 településnév bizonyult olyannak, amelyek az 1528-as kiadású[1142] térképen is megtalálhatók voltak.

Közülük mindössze helynevek 10 %-a bizonyult betűhíven azonosnak, ilyenek például az alábbiak is: Abda, Alba Iulia, Bala, Bartfa, Capi, Egres, Fired, Guta, Karol, Ozlar, Pali, stb.

Egy, vagy két betűeltéréssel megírt nevek száma a legtöbb eléri az 49 %-ot, ilyenek például az alábbiak is: Baitz / Baiz, Bikad / Bicard, Haran / Haram, stb.

Több hibával megírt, de annak ellenére még jól azonosítható a település 9 %-a, ilyen volt például Alba Real, Arslindi, Bancolon, Bampda, Kesmet, Pezorin, Zabata, Zentornia, stb. is.

 Azonosíthatatlannak, vagy igen feltételesen azonosíthatónak bizonyult a helynevek 32 %-a ilyenek például az alábbiak is: Ago, Aspro, Baiz, Boboz, Furachio, Galo, Lescou, Mabono, Patorniora, Paza, Salne, S. Piero, Topicaz, Vdiz, Zoredin, Zornoz, stb.

Szintén eltérő névtartalmú térképek alapján, de helyismeret nélkül végzett szerkesztői munka jellegzetessége lehetnek a kétszer is szereplő, de eltérő helyekre megírt településnevek, amelyek esetünkben a következők: Palota / Palota, Samariai / Zamaria, Braßa / Cronstadt, Sandre / Siandras, Mantin / Mentin, Sasparc / Saguesuar. (A Tabula Hungari[a]e-n is találunk kettőzötten megírt településneveket, de Gastaldi térképén azokból egy sem fedezhető fel.)

A településnevek azonosítása – ahogy arról már más kutatók, mint Hrenkó Pál és Stegena[1143] Lajos is beszámoltak –, sok nehézséggel járt. Vajon mivel magyarázható ez a feltűnő „szövegromlás”? Hrenkó szerint ennek oka az is lehetett, hogy Gastaldi a gót betűket hibásan, tévesen olvasta el, és írta át latin betűre. Feltételezése igazolására az alábbi sorokat vetette papírra „a Lázár térképen az oldalállásból tévesen olvasott Lippa Gastaldi térképén Vdiz-nek íródott.”[1144] Most már csak azt kellene megtudnunk, hogy a fenti nevet milyen oldalállásból lehetett egykor, és ma is a már idézett módon félre olvasni. A földrajzi nevek átírása, valamint az átírt nevek metszésének ellenőrzése sokkal nehezebb feladat volt, mint a nyomdai szedett szövegeké. Nagyobb nyelvi variációk sem segítették sem a térképszerkesztőket, sem a nyomdai előkészítést végzőket. Így a térképek esetén a szövegromlás sokkal gyorsabb, mint a könnyebb ellenőrzést lehetővé tevő más nyomtatványoknál. (A térkép más részein, amelyeknek forrása szintén gót betűs térkép volt, ilyen feltűnő szövegromlást nem tapasztaltunk.[1145])

Összegzésül megállapíthatjuk azt is, hogy Gastaldi bizonnyal nem közvetlenül a Tabula Hungari[a]e térkép 1528-as, vagy mára már eltűnt esetleges későbbi kiadását használta, hanem olyan napjainkra már eltűnt művet, amelyről mi már csak e munka „áttételében” szerezhetünk tudomást.

 

Hadi esemény

 

Gastaldi e szóban forgó, és 1546-ban megjelent térképén az oszmán hódításokról csak egyetlen kis kép árulkodik, amelyhez I. Szulejmán[1146] szultán első nagy külpolitikai kudarca köthető.

1529 szeptember 27-től október 16-ig ostromolta a I. Szulejmán szultán vezette hadsereg Bécs (file név: 1529-Becs-ostroma) városát és várát, az ott élő először érezhették „testközelből” az Oszmán Birodalom fenyegető közelségét.

 

 

A város védelmére I. Ferdinánd osztrák főherceg és V. Károly német-római császár jelentős számú haderőt tudott mozgósítani, így végül a hódítók az ostromot felhagyva visszavonultak.

Az oszmán sereg a várt, és remélt zsákmány nélkül vonult vissza.

Szulejmán naplójában a visszavonulásról az alábbiakat is olvashatjuk:

„1529. október 14.

 A nap a skorpió jegyébe lépett. Két akna fölrobbanván, több rés támadt. Ma kellett volna rohamot intézni. Azonban diván tartatván, mihelyt tudomására jutott a padisahnak, hogy Ferandus király nincs a várban: a vár népének megkegyelmezvén, családjaikat és összes vagyonukat meghagyta nekik. Parancs adatott, hogy a katonaságból senki ne menjen a vár közelébe s hogy a sánczokban levő janicsárok is hagyjanak fel a harczczal. A hitetlenek kiütöttek a várból és elhajtottak két lovat és három tevét. Elhatároztatott az Isztambulba való visszatérés.

1529. október 15.

Ma Bécs várából igen sok hitetlen kiütött és a szemendrei béggel harczoltak, de végre is vereséget szenvedve tértek vissza a várba. A szőlőhegyek közt két gyaurt fogtak el. Éjjel az anatóliai sereg ágyúinkat a hajókhoz vontatta és hajókra rakta. Az alávaló hitetlenek a várból igen sok golyót lőttek ki, a takarmányszállítók közül pedig igen sok embert fogtak el. Szombaton éjjel annyira ágyúztak a várból, hogy a kilőtt golyóknak nem volt száma. A janicsároknak kiosztatott a megígért 1.000-1.000 akcse.

1529. október 16.

Elindulás Bécs alól Isztambul felé. Megállapodás a város közelében levő helyen. Diván tartatván, minden bég díszruhát kapott s mindnyájan kezet csókoltak. Ibrahim pasának egy aranynyal és drágakövekkel kivert kard, négy kaftán és öt erszény pénz, a többi pasáknak pedig két-két kaftán adatott, A várból kijött egy hitetlen, a várban levő bégeknek és a többi népnek hódolatát nyilvánítva s azok részéről kegyelmet kérve, mit a padişah meg is adott, A mennyi fogoly volt a várbeliekből, mindnyáját szabadon bocsátották s a hitetlenek is szabadon eresztettek a várban levő müszülmán foglyok közül hármat.

1529. október 17.

(vasárnap) Állomás Brug[1147] nevű helyen. A reggeli imától estig szüntelenül esett a hó. A katonák közül többen nem találták meg podgyászukat a vízözönben. Annyi bajt és szenvedést kellett kiállani, hogy ki sem lehet mondani.”[1148]

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Gastaldi e térképe nyomán több kiadás is napvilágot látott, de azok szerkesztői, készítői a kiadásuk idején fellelhető friss források alapján változtattak térképe tartalmán. Ismereteink szerint az 1546-os kiadás után megjelent új kiadás[1149] 1560-ban látta meg a napvilágot, amelyre a pápától[1150] 10 éves, míg a Velencei Köztársaságtól (Serenissima Republica di Venezia) 15 évre privilégiumot kapott Gastaldi.

Fabricius Licinius

 

E mű címe: Geographia particulare d’una gran parte dell’Europa […] opera nuoua di Giacopo di Castaldi Piamontes, Fabricius Licinius[1151] fecit. Az ábrázolt terület kiterjedése e kiadás esetén kissé módosul, Gastaldi e térképén a magyarországi részt Wolfgang Lazius munkája alapján frissítette, de a Magyarország területén dúló háborúról információt nem közölt.

További közreműködő: Matteo Pagan, Fabricius Licinius

 

 

Fabricius Licinius Duna térképe felhasználásával készült változat

 

E térképek közös jellemzői, amelyek a Duna vízgyűjtő területét, vagy annak csak Magyarországot ábrázoló részét tartalmazzák:

-          a Balaton alakja

-          Tabula Hungari[a]e térképen feltűnő mesterséges tavak, valamint Nagymihály térségében található időszakosan vízjárta terület,

-          az Ecsedi-láp helye,

-          henger vetület.

 

 

Paolo Forlani – Domenico Zenoi

 

Az 1566-os magyarországi hadi eseményekről készült Forlani szerkesztette térkép Velencében látta meg a napvilágot, címe:

Descrittione (file név: 1567-Zenoy) dell’ Austria, et Ongheria, Transiluania, Bauiera, Stiria, Carintia, Dalmatia, Venetiano at altri assai particolari non piu stampati in cosi piccola forma, in Venetia l’anno 1567 D[ome]n[i]co Zenoi.[1152]

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: 1567-balaton-zenoi-osszehas) és környéke

 

 

Az Ecsedi-láp (file név: 1566-ecsedi-zenoi) az 1560-as és az 1567-es térképen

 

 

A térkép névanyagának helynévírása olasz nyelvű készítőre utal, jó példa erre Hust / Vst helynév is. A legtöbb település, vagy vár csak számmal szerepel a térképen, míg az egymással szemben álló seregek megkülönböztetése jellel történt, a keresztény seregek jelölése kétfejű sassal, míg az oszmánoké félholddal.

A „küzdőtérre” felvonuló seregek nagysága jól érzékelhető, vélhetően 1566-os eseményről ad számot e mű, de konkrét eseményt nem ábrázolt a készítő, ettől műve „időtlennek”, megjelenés idejére. Zenoi e térképére a kiadási engedélyt szintén a Velencei Köztársaságtól kérte meg, amelyet 1567. január 11-én meg is kapott.

 

Hadi esemény

 

II. (Iszákos) Szelim (file név: 1566-szulejman-sereg) [1524­–1574] szultán Belgrád felé vonuló hadserege.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

E térkép eredetileg az alábbi könyv mellékleteként látta meg a napvilágot: Giulio Ballino: De disegni delle piu illustri citta et fortezze  del mondo parte I. la quale ne contiene cinquanta: con una breve historia delle origiani et accidenti loro, secundo l’ordine de tempi: raccolta da ---- Venetia, 1569. E mű tekinthető az első városatlasznak, mivel 52 városról közölt alaprajzot. E mű a megjelenése idején reprezentatív kiadvány volt, ma a gyűjtők körében pedig igen keresett, aukciókon ritkán felbukkanó könyv. E könyvben megtalálhatjuk, Eger, Győr, Komárom, Gyula, Tokaj, Szigetvár alaprajzait. 

 

Ami az események hátterében volt

 

II. Szelim szultán nem folytatta az apja által megkezdett háborút I. Miksa császár és magyar király ellen, az állam irányítása a szerbiai születésű Szokoli Mehmed[1153] [1505–1578] pasára és nagyvezírre maradt. 1568. február 17-én I. Miksa magyar király és II. Szelim szultán között Drinápolyban[1154] megkötött békét is ő hozta „tető alá”.

A szerződés tartalma az alábbiakra terjedt ki:

- I. Miksa tudomásul vette az 1552–1566 közötti török hódításokat;

- mindkét félnek megtiltotta a további területszerző hadjáratokat, ezzel kölcsönösen garantálták a kialakult határok fenntartását;

- egyikőjük sem támadja meg Erdélyt, ugyanakkor Erdély sem támadhatja meg sem a Habsburg Birodalmat, sem az Oszmán Birodalmat;

- az alattvalóknak nem lesz bántódásuk, szabadságukban nem akadályozzák őket;

- Erdély és az Oszmán Birodalom az Erdély és a Tisza közötti területeken lévő falvakat, városokat, várakat elcserélhetik;

- tilos emberkereskedelmet folytatni;

- a követek szabadságot, sértetlenséget élveznek;

- a császár évi 30 000 magyar aranyforint adót fizetett a szultánnak.

A békefeltételek között szereplő 30 000 dukát arany nem adó, hanem tiszteletteljes ajándék. A béke időtartama 8 év volt, ám gyakorlatilag 25 évig tartott. 

A magyar tárgyalók Verancsics Antal (Antun Vrančić) diplomata, püspök és Christoph Teuffenbach [15..–1598] 1567. augusztus 26-án érkeztek meg Isztambulba. A béke megkötése kölcsönös előnyökön alapult. Az oszmán hódítók 1566-ban Szigetvár és Gyula elfoglalásával immár Magyarország középső részét teljesen birtokolták, ez a terület már stratégiai szempontból egységes, és jól védhető volt.

A béke számukra azért volt előnyös, mert a további háborúk Magyarországon még oly kimeríthetetlennek tűnő Oszmán Birodalmat is megviselték. 

I. Miksa magyar királynak és Német-római császárnak is komoly érdeke fűződött a fegyvernyugváshoz mivel számukra is világossá vált, hogy az Oszmán Birodalommal szemben a harcot eredményesen csak jól szervezett gazdasági háttérrel rendelkező ország(ok) vehetik fel, amelyhez a visszahódítandó terület környezetében tudatosan megtervezett várvédelmi rendszer kiépítése is szükséges, mivel csak tudja biztosítani a védőknek a biztonságos logisztikai hátteret. A békekötés idejére a korábbi határvédelmi rendszer Gyula és Szigetvár „kulcsvárak”, a köréjük szervezett várláncolatok elestével, megújításra szorult.

Gyula vára egyébként már 1560-as évekre elszigetelt helyzetbe került, mivel három oldalról már hódoltsági terület vette körül, illetve Várad révén az Erdélyi Fejedelemséggel volt határos, a hozzá legközelebb eső királyi vár Tokaj volt.

Szigetvár pótlására ugyanakkor kedvezőbb lehetőségek kínálkoztak, eleste után került sor a Kanizsa-patak mocsaras völgyében Kanizsa várának kiépítésére, a környezetében található kisebb várak rendszerbe szervezésére. Így került megszervezésre a Kanizsai főkapitányság, amely egyben Stájerország és a vend vidék védelmét is ellátta, szervezte. [1155]

Verancsics Antal a tárgyalásokról küldött leveléből az alábbiakról is értesülhetünk:

 „[…] a budai pasa a török hódoltság és magyar király birtokai között határúl: Szolnok, Eger, Hatvan, Fülek, Vygles, Léva, Esztergom s Csókakőtől a Rigna folyóig terjedő vonalat jelölte ki, úgy, hogy a mi e határvonalon belől, az ő hatalmukban van a jászokkal és kúnokkal együtt, az általában az övék legyen, s jövőben a magyar királynak ne adózzék, s hivatkozott a pasa a szultán azon könyvére, melybe Magyarország minden hódoltsági várai, városai s falui le vannak írva. E tervnek a porta már elébb tettleg is érvényt szerzett, megparancsolván a szomszéd bégheknek, hogy a közös jobbágyok feletti hatóság gyakorlásától a magyarokat tiltsák el, s az egriek borainak, a jászok és kunok faluiban eladását, s a Rinyán tuli jobbágyok által a magyar részre adózás és szolgálatok teljesítését meg ne engedjék.”[1156]

 

További közreműködő: Domenico Zenoi

 

 

Licinius térképe alapján készült változat, Zündt térképe alapján frissítve

 

 

Paolo Forlani – Domenico Zenoi – Giovanni Francesco Camocio

 

Az 1566-os hadi eseményekről Paolo Forlani szerkesztésében Velencében látta meg a napvilágot 1567-ben e térkép, amelynek a címe:

Al M^co S^or Bernardino (file név: 1567-Zundt-camocio) Moravio Svo Comp.’ et S^or Hon^do Domenico Zenoi. Quanto sa neceßario la Geographia sienza sra tutte l’ altre nobiliß. si puo con effelti uedere, ond io auendo a intagliar la presente tauola de tutte le piu importanti citta et fortezze, della Tranßilvania, et Ongheria, con li exerciti dell’ Inuitiß. Imp. de Christiani, Maßimiliano d’Austia, et Imp. de Turchi Sultan Soliman, non facendoli monti di forte alcuna in eßa, ancor che li paesi sieno aspriß. affine di porter piu amplamente mostrare alcuna noua, che di giorno, ingiorno, suceda, o uoluto sotto la felice, ombra di sua S.mandarla in luce, alla quale li prego agni felicità. Ex Camocӱ formis[1157] volt.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: 1567-balaton-zen-com) és környéke

 

 

Az Ecsedi-láp (file név: 1567-ecsed-zen-osszh) és környéke

 

 

A földrajzi névírás olaszos, ezért a ’H’ betűvel kezdődő nevekből esetenként hiányzik a ’h’ ’Hust’ helyett ’Vst’, ’Heduig’ helyett ’Eduig’.

Ugyanakkor Forlani e térkép szerkesztésénél már használta Matthias Zündt 1567-ben megjelent Magyarország térképét is. Zündt Magyarország térképén és Zenoi–Camocio térképén szintúgy csak e két erdélyi (file név: 1567-zundt-zenoi-cam) ’bejárat’ kapott megírást, míg az 1556-os Lazius térképen azok száma öt volt.

 

 

Hadi események

A „küzdőtérre” felvonuló csapatok elhelyezkedés és mozgása részben valós, másrészt téves, de e térkép kétség kívül igen látványosan mutatta be az 1566-os év a magyarországi hadi eseményeit.

A felvonuló keresztény seregek származási helyükkel és parancsnokuk nevével szerepeltek, ahogy az alábbi példáink is ezt jól érzékeltetik, ’del Re di frantia M XII’, ’del Re Catolico M XII’, ’Di Maßimiliano Imp. M XX’, ’di D. Carlo suo fratello M X’, ’dell archiduca D’austria M XI’, ’del. d. di mantoa M II’, ’del duca di ferrara M IIII’, ’del duca di Bauiera M X’, stb. Ugyanakkor e térkép szerint a győri-gönyüi gyülekezési ponttól még igen távol voltak, még Bécset sem érték el, miközben I. Szulejmán vezette oszmán sereg Pesttől délre, a Duna-Tisza közén vonult a szerző által vélelmezett cél, Bécs elfoglalására. A felvonuló sereg egységei többek között az alábbiak voltak: „Beglierbe della Grelia’, ’Beglierb del Cairo’, ’Tartari M L’, ’Spargani M V’, ’Oro et argento del Gran Turcho’, ’Spachi di Natalia’, stb.

Gyula (file név:szigetvar-gyula-1566) és Szigetvár várai „mint az események mellékszereplői” a térkép szerint, nem jelentős oszmán erők ostroma alatt álltak.

 

 

A Balaton északkelti részén a térkép szerint mezei csata zajlott, valószínűleg a készítő Palota (file név: mezei-utkozet-palota) várának Arszlán budai beglerbég által június 5-én indított sikertelen ostromára utalt.  A vár felmentésére Thury várkapitány kérésére a győri táborból felmentő sereg indult, amely június 16-án meg is érkezett, a hír hallatára az ostromot a pasa abbahagyta, elmenekült. Utóbb a szultán Arszlán (augusztus 3-án) pasát, budai beglerbéget meggondolatlan tettéért fejvesztéssel „jutalmazta”.

 

 

II. (Stájer) Károly (file név: karoly-hadjarata) osztrák főherceg, aktív résztvevője volt az oszmánok ellen vívott háborúknak, de nem sikerült azonosítanunk, hogy a térképen is szereplő mezei ütközetre hol és mikor került sor.

 

 

Azt sem tartjuk kizártnak, hogy e jelenetet tulajdonképpen Zündt 1567-ben megjelent térképéről vette át a szerkesztő, és maga egészítette ki nevekkel.  Zündt térképe – ahogy arról már olvashattuk –, Johann von Katzianer 1537-es kudarccal végződött hadjáratáról elsőként adott hírt.

E térképen szerepelt még az a felvonuló tatár segédcsapat, amelynek támogatásával János Zsigmond fejedelem szerette volna felső-magyarországi terület meghódításával bővíteni. Október 4-én I. Szulejmán szultán halála miatt Szokolli Mehmed nagyvezír csapatait visszarendelte, míg János Zsigmond fejedelmet a megkezdett hadjárat beszüntetésére (file név: segedhad-felvonulo) szólította fel.

 

 

A visszarendelt tatár segédcsapatok útjuk során utóbb hatalmas pusztítást végeztek.

 

Ami az események hátterében volt

 

Az 1568-ban megkötött drinápolyi béke hatására a szultán 25 évig nem küldött hadsereget hazánk ellen, így a korábbi hódításokkal az ország középső területe nagysága nem csökkent. Ez a fegyvernyugvás lehetővé tette a hadvezetés számára, hogy hatékony határvédelmi övezetet építsen ki.[1158] Az új, és egységes szempontok alapján szervezett védelmi rendszerre javaslatot Európa egyik legkiválóbb hadvezére és katonai teoretikusa Lazarus Freiherr von Schwendi 1568–1569-ben benyújtott tervei képezték. A hatékony határvédelem érdekében az Adria-tengertől Erdély határáig húzódó több száz kilométer hosszúságú védelmi rendszert a könnyebb és a hatékonyabb működés érdekében végvidéki főkapitányságokra (Grenzoberhauptmannschaft) osztották fel, amelyek élén a várkörzet középpontjában székelő végvidéki főkapitány állt. A határvédelem részei az alábbiak voltak:

-          Horvát és tengermelléki (kroatische und Meergrenze). E határvédelmi rendszer megszervezésére már az 1530-as években sor került. A védelem központja előbb Bihács volt, majd 1579 után Károlyváros lett.

-          Szlavóniai (vagy vend) határvédelmi rendszer (slawonische Grenze vagy windische Grenz). Központja Varasd volt.

-          (Nagy)Kanizsai (kanischarische Grenze) határvédelmi rendszer. Szigetvár eleste után lett a határvédelem központja, amelyet 1600. október elejéig töltött be. A törökök a várat elfoglalva 1600. október 23-án megszervezik a kanizsai vilajetet.

-          Győri (raaberischer /Raaber Grenze).

-          Bányavidéki (bergstädtische Grenze). Központja előbb Léva, majd 1589-től Érsekújvár új építésű vára lett.

-          Felső-magyarországi (oberungarische Grenze). Központja Kassa volt.[1159]

 

Paolo Forlani – Domenico Zenoi – Giovanni Francesco Camocio felhasználásával készült változat

 

Rómában 1594-ben jelent meg Giovanni Battista de’Cavalieri nyomtatásában Magyarországról új térkép, amelynek címe: Ungaria (file név: 1594-Cavalliery) et Transilvania con il confini. Apresso Gio. batista de Cauallerij 1594.[1160]

A térkép topográfia tartalmának feldolgozásánál vált bizonyossá számunkra az, hogy e mű lényegében Paolo Forlani 1567-ben megjelent, és előbb bemutatott térképének új kiadása.

 

Dunántúl (file név: 1594-cavalleri-osszehas) részlete

 

 

Gyula (file név: 1567-1594-Cavallieri-lemezjav) és környéke

 

 

E részleten olyan lemezjavítási nyomokat találhatunk, amelyeknek nincs kapcsolata az 1594-es hadi eseményekkel.  Ha a térkép felső keretét, (file név: 1567-1594-cavallieri-jobb-fels) ahol a térkép címe is található, a két mű lenyomatán látható nyomólemez szegély különböző. Tehát de’Cavalieri láthatóan lemásolta, újra metszette és kinyomtatta Forlani munkáját.

 

 

Szántai[1161] Lajos katalógusa szerint de’Cavalieri először 1566-ben is kiadta e térképét, majd a magyarországi események nyomán minimális „ráncfelvarással” az új háború elején (1594) ismét forgalmazta azt. Vizsgálataink szerint de’Cavalieri e térképének első kiadása csak Forlani munkája után jelenhetett meg, így 1567 előtt bizonnyal nem is került forgalomba. de’Cavalieri szívesen másolta[1162] és adta ki kortársai piacképes munkáit, azért hasonlít feltűnően Forlani térképére e műve. Láthatóan de’Cavallierinek nem volt gyakorlata betűmetszésben, mert az’N’ esetenként eltévesztette. E térkép egykori tulajdonosa az eszéki hídat tintával berajzolta.

 

Licinius térképe felhasználásával készült változat, valamint más források alapján kiegészítve

 

 

Levinus Hulsius

 

Nürnbergben 1596-ban látta meg a napvilágot Levnus Hulsius térképe, amelynek címe: Novům (file név: 1596-Hulsius) Opůs Geographicům ex varÿs geographicis tabůlis praesentini ex M. L. Costaldi, G. Mercatoris, A. Ortelÿ C. de Jůdais, et alÿs sůmptům per Leůinům Hůlsiům. Vbi et Venales. Norimbergae reperiůntůr. H. S. 1596[1163] volt.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1164]

Pécs (file név: 1.helmert-forlani-hulsius)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-forlani-hulsius)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-forlani-hulsius)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-forlani-hulsius)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-forlani-hulsius)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-forlani-hulsius)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, hogy az 1560-ban megjelent Gastaldi térképet nagy pontossággal másolta át Hulsius, mivel a részlet alakjában és irányában az eltérés egyik esetben sem haladta meg a 2 %-ot.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Hulsius e térképen tűnik fel először Érsekújvár vára a Nyitra folyó jobb oldalán ’Neůhaůs’ (file név: ersekujvar) néven, míg a bal part melletti várat, amely a térkép megjelenése idején lerombolásra is került e térkép – más térképektől eltérően –, már nem ábrázolta.

 

 

Szintén Hulsius e térképén találjuk meg Károlyváros (file név: karolyvaros) első ábrázolását, amelynek várnak az építése 1579-ben kezdődött.

 

Hulsius megjelölte térképe forrásait, így mi e helyen vizsgáljuk meg, hogy mely szerzőtől mit emelt át.

 

Lazius térképéről valók az alábbiak:

Erdélybe vezető utak megnevezései: ’Primůs ingressůs in Transilvania, Secunda Ingresůs, Tertiůs Ingressůs’, Qůartůs Ingressůs, bizonyos helynevek, mint például’S. Hedwig’ településnév.

Más részről a magyar helyesírásnak megfelelően tűntek fel földrajzi nevek, mint például ’Gyarmat’ (Balassagyarmat), Peleske, Apostag, Gyůla, stb.

 

Ugyanakkor bizonytalanok vagyunk annak megítélésében, hogy Mercator és Ortelius e térséget ábrázoló térképeiről vajon mit emelhetett át Hulsius?

Jelen tudomásunk szerint Hulsius e térképén tűnt fel először Tátra (file név: tatra-hulsius) hegység neve úgy, ahogy Georg Wernher Magyarország csodálatos ásványvizeiről írt művében az előfordult ’Tatri Montes’,[1165] amelynek magyar neve egykor Tarcal volt.

 

 

            A földrajzi nevek

 

Hulsius térképen előforduló földrajzi nevek különböző okok miatt esetenként igen sajátos átváltozáson estek át, ahogy az alábbi példák is igazolják: Chiarnadura Laziusnál Chuarnabor mons, (Fekete-hegyek, a Tisza forrásánál),[1166] Mons Pagon, De Jode térképén Pogan hauaßa mons, Wizze F. név helyesen Egervizze fl, lenne, Burcia (Barcaság) tájnév Márpod térségébe az Olt mellé került, Leewyczo fl. De Jode térképén nem szerepel, először Laziusnál tűnik fel Leezwyzze fl. helyesen Séd vize folyó, ’SVas Capv’, más helyen Porta Ferrea Eysen Thvr Erdélyi Vas-kapu, Pannonia Bvbalia Hulsiusnál Bannonia Bvbalia, stb.

A földrajzi nevek egy része viszont mercatori kapcsolatot is sejtet.

 

Hadi események

 

A múltban történt események

 

Hulsius térképén képpel is feltűntek olyan korábbi hadi események, amelyek nem (file név: regebi-nem-moesemenyek) a középkori Magyar Királyság területén történtek, de a magyarok szerepe azokban jelentős volt.

 

 

Hulsius térképén részben szerepelnek azok az oszmán hódítókkal korábbi évszádokban vívott csaták, amelyeket már bemutattunk, de e kiadáson is téves évszámmal tűnnek fel, ahogy az alábbi példa is tanúsítja: Hunyadi János nándorfehérvári (file név: regebbi-mo-esemenyek) diadala e térkép szerint 1455-ben volt. Hulsius térképén viszont nem szerepelt Johann von Katzianer 1537-es szlavóniai hadjárata, ahogy a szerző által forrásul jelzett G. De Jode térképen sem.

 

 

A tizenöt éves háború eseményei

 

Horvátország

 

E térkép megjelenését megelőző, a tizenöt éves háború horvátországi (file név: karolyvaros) eseményei közül néhány jelenettel, de évszám nélkül szerepel.

 

 

Magyarország (file név: magyarorszagi-esemenyek)

 

Hatvani, vagy jászberényi győztes mezei ütközet 1594-ben, Győr és Esztergom városainak és várainak visszafoglalása 1595-ben, Mezőkeresztesi vesztes mezei ütközet és Eger várának török elfoglalása 1596-ban.

 

 

Erdélyi (file név: erdelyi-esemenyek) Fejedelemség

 

A tizenöt éves háború során Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem csapatai a Maros-menti várak közül többet is visszafoglalt, de Szeged ostromára ekkor nem vállalakozott. Makó – Nagylak között pontsor jelöli a török felvonulás útját, ez már az 1566–67. évi térképeken is esetenként megjelent. Makó tornyán félhold látszik. A térkép különlegessége, hogy Szeged és Csanád várát lángokban ábrázolja. Ezzel a térkép szerkesztője a szegedi pusztán lezajló csatározásra utalhat, ugyanis egy magyar származású janicsár Erdélybe menekülése után, hűségét bizonyítandó, 1596-ban csapatával rajtacsapott a nyolcezer fős török táboron; ötszáznyolcvan törököt megöltek és nagy zsákmánnyal tértek vissza.[1167] Szinán pasa és nagyvezír seregei felett 1595 őszén aratott győzelem a gyurgyevói hídnál.

 

 

 

Címerek

 

A korábban megismert címerek mellett Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem címere (file név: bathori-cimer) is helyet kapott e térképen.

 

 

 

Ami az események hátterében volt

 

Eger várát 1596. október 13-án foglalta el a szultán, míg a Mezőkeresztesi csatára 1596. október 24-e és 26-a között került sor. Ez volt III. Mehmed szultán és kalifa első magyarországi hadjárata. E hadjáratra meghívást kaptak az Isztanbulban diplomáciai képviselettel rendelkező európai országok követei is. (Pszichológiai hadviselés.) Beszámolóikból igen izgalmas kép tárult fel előttünk.

Velencei követ jelentése

 „1596. június 6. Konstantinápoly. Venier velenczei követ jelenti Mohamed szultánnak Magyarországba való elindulását. A portán mindent elkövettek, hogy a szultánt e határozatától eltérítsék. Az anyaszultánné Mohamednek egy kedvencz odaliszkját is felhasználta e czélra; de a szultán oly haragra gyuladt, hogy a tündérszépségű hölgyet leszúrta. A szultán senkit sem gyűlöl annyira, mint Báthory Zsigmondot, s ezért azt tartják, hogy mindenek előtt Temesvár felé fog indulni, melyről az a hír van elterjedve, hogy már elesett, vagy legalább nem soká bírja már magát fenntartani.”[1168]

Sir Edward Barton[1169] [1562?–1598] és titkára Sir Thomas Glover[1170] (I. Erzsébet angol királynő követete). A titkár részletes beszámolót készített a magyarországi hadjáratra vonuló szultán seregéről, illetve a hadjárat fontosabb eseményeiről, amely nyomtatásban, Londonban 1625-ban meg is jelent.[1171] E beszámolót kiegészíti Barton két levele, amelyből az egyiket 1596. október 15-én[1172] John Sandersonnak Isztanbulban tartózkodó helyettesének küldött, míg a másikat Sandy aleppói angol konzulnak küldte. „Sokan rossz szemmel nézik, hogy egy-egy keresztény követ is kíséri a törököt a kereszténység ellen – olvashatjuk – indított háborújában. Talán örömmel veszik, ha megértik, hogy a keresztényeknek szándékozott szolgálni, ha erre alkalom kínálkozott, mint ahogy a császár itt említett szolgáinak a kiszabadítása is mutatja etc.” Eger várának ostromáról szóló részletek a követi beszámolóban. „Szeptember 12-én a Nagyúr[1173] Eger közelébe vonult, teljes látótávolságba, és megkezdte az ostromot. Megparancsolta egy nagyon magas fatorony építését, hogy onnan láthassa az egész tábort. Ezt a kedvéért meg is tették. Belgrádtól egészen idáig az a hír járta, hogy Miksa Vác alatt van, ahol nagy tanácsot tartott. Eddig azonban nem mutatta jelét vagy szándékát annak, hogy meg akarna ütközni a Nagy Törökkel, vagy megsegítené Egert (bár a császár teljes hatalommal ruházta fel). Ugyanazon az éjszakán a janicsárok megépítették és elfoglalták állásaikat, s jó tüzérséget helyeztek el bennük. Ibrahim vezérpasa és Hászán pasa, Görögország beglerbégje voltak a vezéreik. Ők a vár keleti részeit kezdték el ostromolni; Dzsáfer pasa és Mohamed pasa az északi, Anatólia és Karamánia pasája a nyugati részt támadta. […] 13-án a magyarok felgyújtották a külvárosokat, amelyek ugyan jól meg voltak erősítve magas falakkal, mégis, attól félvén, hogy ha a törökök egyszer betörnek, onnan támadhatnak, lerombolták az erődöket, felgyújtották és visszavonultak a várba. Amikor a törökök észrevették, hogy ez történt, megmásztak a vár külső falait és a tűz által meghagyott részeket elpusztították. A város előkelő lakói elmenekültek a környező vidékekre, mielőtt a Nagyúr megérkezett volna az ostromhoz; a többiek visszavonultak a várba, ahogy fentebb mondottuk, annyi élelemmel, amennyivel csak tudtak. Tizennegyedikén a törökök behatoltak a külvárosba, felégették és lerombolták maradványait, de hamarosan visszaűzték őket, s a még álló templomot akkor jól megvédték. […]  A lengyel követ eltávozott Egerből három janicsárral és két lánnyal, akiket a janicsárok szereztek Egerben ugyanazon a napon; a követnek alkalma nyílt arra, hogy a pasához menjen, s visszatértekor csauszai keresztülvezették Eger városán, melyet felégettek és földig romboltak. A várostól egy mérföldnyire, egy nagy mezőn feküdtek a keresztények, akiknek szabad elvonulást ígértek a várból: mind ott feküdt holtan szerte-széjjel. Visszatérve a várfalak alatt láttuk az ostrom alatt megölt keresztényeket, akiket egymásra hánytak a fal mentén, mintegy két öl magasan, mindegyik meztelenül sült a napon, azonkívül több helyen szétszórva még több is feküdt. Sátrunk felé tartván néhány janicsárral öt nőt és gyerekeket láttunk, az egyik ötéves, a másik még szopós volt; ezeket a nőket és gyerekeket a janicsárok szerezték meg Eger várának és városának megvételekor. Az ötéves kislányt a követ tíz cekkinóért megvette.” [1174]

Míg egy, a prágai császári udvarba szolgáló diplomata pedig az alábbi tudósítást küldte.

„1596. október 28. Cornazzani[1175] pármai követ a táborból utólag érkezett jelentések alapján leírja Eger eleste történetét, A 3.000 főnyi várőrségnek a többszörös rohamok következtében mintegy fele elpusztulván, a törökök magyar, német, cseh, olasz, spanyol és franczia nyelven tudatták a katonákkal, hogy mind kard élére hányják őket, ha még egy rohamot bevárnak; a vár feladása esetén azonban mindnyájan szabadon lesznek bocsátva, fegyvereikkel s holmijukkal együtt. A katonák megadásra határozták el magukat. ellenkező tisztjeiket megkötözték, a várkulcsokat elvették tőlük s tízet maguk közül a török táborba küldtek a megadás föltételeinek megállapítása végett. A törökök nem akarván hinni a követeknek, a maguk részéről is tíz embert akartak beküldeni a várba, hogy a dolgok valóságáról meggyőződést szerezzenek. Ezek nyitva találván a kaput, a törökök tízével, húszával lassankint betódultak a várba, s mikor már jó számban voltak, rávetették magukat a gyanútlan keresztényekre, csak azoknak ígérvén kegyelmet, kik a török vallásra áttérnek. 100 vallon és 200 magyar és német át is tért. A megkötözött tisztek, u. m. a cseh Terzcho báró, Nyáry Pál,[1176] Cogorano kapitány s még két cseh tiszt török rabságba estek. Ha még 12 napig várnak, a segély bizonyosan megérkezett volna; mert a császári hadsereg október 18-án egyesült Báthory Zsigmond seregével. Nápolyi Farnese-levéltár.”[1177]

Mezőkeresztesnél október 24-e és 26-a között[1178] Miksa osztrák főherceg és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem vezette sereggel ütközött meg a szultán vezette haddal. (Mohács után e helyen találkozott ismét a magyar királyi fősereg a szultán vezette sereggel.)

A már idézett angol követ beszámolójában a Mezőkeresztesi csata lefolyásáról pedig az alábbiakat olvashatjuk: „10-én híre jött, hogy a keresztények három napi járóföldre vannak a tábortól, mire Dzsáfer pasát és Görögország beglerbégjét elküldték, hogy kémleljék ki a keresztények táborát; ezek bölcsességüknél merészebbek voltak, a keresztények karmai közé kerültek, teljességgel legyőzték őket és kíséretük nagy részét megölték, és visszaűzték a török táborba. Ezért mindkettőjüket megfosztották tisztségüktől. […] A következő reggel folytatta útját s tíz óra tájban megpillantotta a keresztényeket, akikkel fél óra múltán csatározásba kezdett. Visszaszorította őket egy nagy síkon álló két régi templom, illetve kápolna mellé, közel egy hosszú, vizenyős, illetve mocsaras területhez, amely négy mérföld hosszan húzódott egy kb. hét-nyolc rod széles halom, illetve domb mentén. Ezek után a keresztények letáboroztak az előbb említett dombon, illetve halmon. Déltájban a Nagyúr közeledtére frissen támadtak, és néhány török bevette magát az előbb említett egyik templom közelébe. […] Mindkét fél nagy vitézséget mutatott, de különösen a törököknél kevés vér folyt a hosszú harchoz képest. A janicsárok különösen bátran támadták meg a keresztények sáncait, de nem fedezték őket, így sokukat kardélre hányták. Mivel a keresztények észrevették, hogy az ellenséget hátulról nem támogatják, bátran vonultak előre, elnyerték a törökök sáncait és öldöklések közepette menekülésre kényszerítették őket. Most már közeledett az éj és esett az eső, így a Nagyúr sátraival együtt arrébb húzódott néhány mérfölddel. A követ és kísérete is helyet keresett, hogy éjszakára nyugovóra térjen, de nem találta a szekereit, így a szabad ég alatt kellett eltöltenie az éjszakát, sátor vagy bármi más nélkül a feje fölött, ráadásul ételt és italt is nélkülözve. A követ nyugodt maradt és elküldte két janicsárját, hogy keressenek valamit saját maga és emberei, valamint lovai számára. Nagy sokára hoztak kb. tizenkét okká kétszersültet, melynek egy részét megettük, a többit lovainknak adtuk. Benjamin Bishop korábban vett Eger alatt egy hollandot, egy török rabszolgát, aki egész nap velünk lovagolt, de beteg volt, így ugyanaznap éjszaka, kezében a lova kantárját tartva meghalt. 16-án, egy fáradságos éjszaka után, felvirradt az a nap, az a véres nap, az a szörnyű nap a törököknek, de a legszerencsétlenebb a keresztényeknek. Reggel jött a hír, hogy a törökök sáncait a keresztények elhagyták és visszavonultak a sajátjaikba. Mikor a török lovasok ezt látták, bátran megtámadták a keresztényeket, s bár kemény ellenfélre találtak, mégis visszaverték őket. Most viszont, hogy a keresztények rendezték soraikat, előrehozták fő táborukat és hamarosan megfutamították a törököket, s a szegény gyalogos janicsárokat, úgy kétezer embert, kardélre hánytak. A keresztények látták a törökök menekülését és teljes harci rendben követték őket: a gyalogos muskétások, előttük a könnyű tüzérség s utánuk a lovasok harci rendben, akiknek a közeledése annyira megrémisztette a törököket, hogy figyelmen kívül hagyva császárukat, s azt, hogy életük tőle függ, a legszégyenletesebb módon menekültek. Így a keresztények ellenállás nélkül majdnem egészen a Nagyúr sátráig hatoltak. A világra hagyom, hogy megítélje, milyen félelemben volt a Nagyúr, látván hadseregét menekülni; mégis, felbátorítván néhány őt körülvevő fő tisztségviselőjétől, arra késztette császári zászlóaljait, hogy a keresztények ellen vonuljanak. íjával és nyilaival háromszor lőtt, s amint néhányan állítják, megölt három keresztényt. […] A másik oldalon a tatárok hirtelen úgy megijesztették a keresztényeket, hogy a lovasok, otthagyván a tüzérséget és a gyalogosok őrizetét, rendetlenül menekültek. Eközben üldözték őket és sokat megöltek közülük, de a szegény gyalogosokat hamar bekerítették a török lovas csapatok és a legkegyetlenebb módon kardélre hányták őket, anélkül, hogy azok egy csapást tettek vagy ellenállást mutattak volna. Sok lovas az éjszaka sötétjét kihasználva az egri hegyekbe menekült.[1179]

A három napon át vívott csatában előbb a keresztények értek el sikereket, de végül az ő fegyelmezetlenségük miatt veszítették el a csatát. Utóbb kiderült, hogy a magyarországi mezei ütközetek sorában ez volt az utolsó, amelyben az oszmán sereg győzelmet tudott aratni.[1180]

Sárközi Máté Ének a katonákról című versében e csatáról így írt:

 

Sok szép hadak indulnak,

Köztek szép zászlók lobognak.

Dobok, trombiták harsognak,

Mikor Jézust kiáltanak.

Álgyuk, puskák ha ropognak,

Az szép kopják romladoznak,

Az vitézek vagdalkoznak

,

Pogány fejek földre hullnak.

Rettenetes fegyver fénylik,

Majdan leszen álgyu-zengés,

Seregek közt nagy üvöltés

sebesedik, sok fő esik,

 

További közreműködő: Johann Siebmacher

 

Hulsius térképe felhasználásával készült változat

 

Wilhelm Serlin

 

1664-ban Majna menti Frankfurtban jelent meg Wilhelm Serlin szerkesztette új térkép, amelynek címe:

Totius (file név: 1664-serlin) regni Hungariae maximae que partis Danubii fluminis, una um adjacentibus et finitimis regionibvs. Novissima delineatio.[1181] (E mű elsősorban könyvmellékletként került forgalomban.)[1182]

 

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1183]

Pécs (file név: 1.helmert-hulsius-serlin)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-hulsius-serlin)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-hulsius-serlin)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-hulsius-serlin)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-hulsius-serlin)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-hulsius-serlin)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A szerkezeti vizsgálatok alapján megállapíthatjuk azt, hogy az összehasonlított részletek között a kapcsolatot igen szoros, az eltérés mind a terület alakjaiban, mind annak irányaiban 1 %-ot nem meghaladó mértékű. Serlin Hulsius térképét 25 %-kal lekicsinyítette.

Serlin térképének vetülete (file név: vetulet) viszont már olyan, amelyben a meridiánok képei egy pontban összetartó egyeneseknek tűnnek, és a szélességi körök is egyenesek. Erre a ma használt vetületek közül a szinuszoidális (más néven Mercator–Sanson) vetület illeszkedik legjobban.

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Serlin Hulsius térképét tartalmában (file név: összehas-hulsius-serlin) hűen követte, ahogy az alábbi képek alapján is megállapítható.

 

 

Hulius térképén még nem szerepelhetett Zrínyi-Újvár, (file név: zrinyi-ujvar) azt Serlin valamely korabeli térképek alapján helyezte el.

 

 

Hulsius térképén nem szerepelt az eszéki híd sem, így az Serlin mappájától is hiányzott, ugyanakkor Pécs (file név: pecskornyeke) városa kereszt jelét kapta, vélhetően a korabeli hírek alapján, amely szerint a város felszabadult.

 

 

A földrajzi névanyag vizsgálata

A névanyag átvételénél Serlin nem követte szolgaian Hulsiust, néhány esetben különbséget találtunk a településnevek névalakjaiban is.

 

 

Serlin térképén is a Szentendrei-szigetre Vácnál (file név: vackorny) hajóhíd vezetett.

 

 

Hulsius térképén szereplő eseményeket, és jeleneteket Serlin nem vette át.

Igazgatási neveket és a tájneveket is csak részben vette át, így térképén nála nem szerepelt Vác térégében ’Tisiůoch sÿlva’, és Pápa térségében ’Mons Bacon’, stb.

A térképen szereplő táblázatok adatai és a térképen szereplő hadi események között különbség van.

 

            Címkeret

Az 1664-ben, illetve 1665-ben megjelent, hazánkat ábrázoló térképeken található címkeretek  (file-név: serlin-címkeret) üzenetei eltérőek. Serlinnél I. Lipót császárra és királyra rabszíjra fűzött rémült, ijedt hódítók tekintetek, s kép üzenete világos, a hódítók legyőzöttek, Magyarország felszabadulása „küszöbön van”. Serlin derűlátó címkerete arra utal, hogy készítője munkáját a vasvári békekötés (1664. augusztus 10-e) előtt fogalmazta meg. A titokban megkötött vasvári békében I. Lipót német-római császár és magyar király lemondott a meghódított területek felszabadításáról. A békekötés utáni térképek kartusai gyakran a két uralkodót, és a közöttük megszületett békét ünnepelték.

 

 

 

Hadi események

 

A térképen megjelenített hódítások adataiból egyértelműen az derült ki, hogy e mű legkorábban 1664. őszén kerülhetett forgalomba, mivel a felsorolt események között megtalálhatók az 1664. január 23-i és február 1-e közötti téli hadjárat eredményei éppen úgy, mint a felföldi Léva várának felszabadulása (1664. június 14.), vagy Jean-Louis Raduit de Souches tábornagy katonai sikerei is. E térképen a hadi eseményekre utalást csak Léva (file név: 1664-Serlin-hadiesemeny) tágabb környezetében találunk.

 

 

A Felföldön operáló császári erőkhöz beosztott magyar csapatok főkapitányává 1664. április 10-án gróf Koháry István csábrági és füleki főkapitányt nevezte ki az uralkodó, e tisztét sajnos nem sokáig viselhette, mivel július 19-én, a lévai mezőn hősi halált halt. A sikeres mezei ütközetről a garamszentbenedeki vár porkolábja Wesselényi nádorhoz írt levelében tett jelentést. „Az itt való hírek felöl akarván Nagyságodat tudósítanom, sietve írok nagyságodnak, mint kegyelmes uramnak, hogy a török tatár Léva várát az elmúlt vasárnap megszállott, itt Szent Benedek táján mindig csatázott. Tegnap főképpen igen jó reggel mintegy hatszázig a kovácsi réteken megmutatta magát, mikor immár a mieink oda ki voltak a lesekben. Azokkal megütközött szegény Istenben nyugodott Koháry uram és hogy igen későn járt a német segítség, a ki nem igen messze állott, elveszett harminczig a mieinkben a felfordulásban. De hogy azt látta az ellenség, hogy a német segítségére jönne, szaladásra vette magát és a Garamnak révét se keresvén, úsztatva ment által, de hátán lévén a mieink, még a Garam közepén is fejeket szedték. Tegnap délkor ide érkezett general Zuza[1184] uram ő nagysága a maga hadaival, az elnyomorodott lévaiaknak mindjárt sok lövéssel hírt adván, szent benedeki mezőre a pogányságot kicsalta, úgy, hogy mindjárt az után egy néhány ezer török, tatár a kovácsi rétekre által jött a Garamon; a mieink neki menvén sok lovat nyertek tőle. Ma reggel által takarodván General Zúza uram Garam vizén szőllősi mezőben elrendelt trupokkal kimutatta magát a pogánynak, reggeltől fogvást délután két óráig mind csak apródonként ellenkeztek egymással; két órakor leszállván a pogányság a lévai hegyről, három felöl ütött a mieinkre. A tábornak jobb szárnyát szegény Istenben elnyugodott Koháry uram volt Szobonya urammal, mintegy négyszáz magyar lovassal, a balszárnyán penig Balassa Bálint uram Sándor Gáspár urammal, annyival, és közepett mag General Zúza uram ő nagysága dirigált. Mindjárt három felé szakasztotta az ellenség táborunkat (volt másfél annyi pogányság, mennyi a mieink, ha nem több), a jobb szárnya mindjárt elfordította az ellenséget és csak egy huzomban Kelecsényig hajtotta. Azonban egyben verekedvén a pogányság, Koháry uram, meg is holt ottan, kinek testét innen Csábrág felé expediálom. Szoboszlai uram magyarokkal és dragonyosokkal össze vervén magát egész táboráig, a sánczig össze vágta a pogányságot, mely többé vissza nem fordult, hanem egyenesen szaladott haza felé.  Sok szép zászlókat elnyervén tölük; […] 1.200 rakott szekérnél hagyván táborhelyén, az egész finom sátorokkal, számtalan sok drága portékával […] sok szép lövő szerszámot, rettenetes nagy ágyukat Nr. 11 kicsin taraczkokat. Adja Isten ő szent felsége, tovább is hátán menjünk a pogánynak.”[1185]

De Souches tábornagy az 1664-es felföldi hadjárata befejezése után uralkodójának jelentésében az alábbiakat is írta. „A császári Felséged által reám bízott hadakat e hadjáratban immár ötödször vezettem győzelemre, a miért a Mindenhatónak csak hálát adhatok!”[1186]

A térkép keretén kívül táblázatokban az egymással szemben álló országok uralkodóira vonatkozó évszámok, és a fontosabb események kaptak helyet.

 

 

Serlin térképe felhasználásával készült változat

 

Nicolaas (II) Visscher

 

Nicolaas Visscher térképének első változata a Duna térségéről, az alábbi címmel jelent meg: Totius (file név: 1683-Visscher) regni Hungariae Maximaeque partis Danubii fluminis, una cum adjacentibus et finitimis regionibus.[1187]

E térkép a kutatásaink szerint legkorábban, Amsterdamban 1665 első felében láthatta meg a napvilágot, míg az 1683 után megjelent kiadások topográfiai tartalmukban nem, csak címeikben kicsit frissültek.

 

A szerkezeti vizsgáltok eredménye [1188]

Pécs (file név: 1.helmert-serlin-visscher) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-serlin-visscher)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-serlin-visscher)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-serlin-visscher)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-serlin-visscher)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-serlin-visscher)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A szerkezet vizsgálata nemcsak azt erősítette meg, hogy a Visscher és Serlin térképek között a kapcsolat igen szoros, de arra is fény derült, hogy Visscher az általa forrásként használt térképet körülbelül 5 %-kal le is kicsinyítette. A részletek alakjaiban és irányaiban észlelhető különbség az utolsó részt nem számítva 1 %-ot nem éri el. Vetülete is megegyezik Serlin térképével.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Tavak (file név: tavak-serlin-visscher)

 

 

Érsekújvár (file név: varak-serlin-visscher) és Zrínyi-Újvár ábrázolása is hasonló, de Visscher és nyomában Joghe is félholddal jelezte hovatartozásukat.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

E térképet, ahogy arra az apró rézmetszésbeli eltérések alapján következtetni lehet, Amsterdamban Clement de Jonghe [1624–1677] szintén közre adta, de kiadványán privilégiumra vonatkozó adat nem szerepelt, lehetett, hogy ez egy kalózmásolat? Visscher e térképét utóbb Carolus Allard (file név: cimkeret-allard) [1648–1709] Amsterdamban 1697 körül szintén kiadta új címkerettel, de továbbra is változatlan címmel és tartalommal.

 

 

Visscher pedig a felszabadító háborúk idején 1683-ban e térképet már új címmel adta közre több alkalommal is, ez alábbi: Totius regni Hungariae et adjacentium regionum tabula Ao l683 ob res bellicas inter Christianos et Turcas de novo correcta ac innumeris locis aucta per Nicolaum Visscher.
a. változat Cum Privil: Ordin: General: Belgii Foederati 530 x 435 mm
b. változat (file név: 1683-Visscher-teljes) Cum Privil: Ordin: General: Belgii Foederati, Per Nicolaum Visscher Cum Privil: Ordin: General: Belgii Foederati 800 x 435 mm[1189]

1683-ban az első kiadásánál még megtartotta a korábbi címkeretet, (file név: cimkeret Visscher) de a címet már megváltoztatta.

 

 

 

Totius regni Hungariae et adjacentium regionum tabula A°1683 ob res bellicas inter Christianos et Turcas de novo correcta ac innumeris locis aucta per Nicolaum Visscher.[1190]

 

E mű vélhetően közvetlenül Bécs sikertelen 1683-as ostroma után jelent meg, a következő pedig 1685-től már új címkerettel, (file név: cimkeretek-osszehas-visscherek) de szinte változatlan topográfiai tartalommal.[1191]

 

E háború során Magyarország nagyobb terület a török megszállás alól végre felszabadult, és vége lett a szinte folytonos háború poklának. A későbbi kiadások során Visscher e térképének a topográfiai tartalma szinte érintetlen maradt, csak Leopoldstadt (file név: leopold-visscher-allard) elhelyezésével gyarapodott.

 

 

Visscher térképén Nyitra településjele feletti félhold török elfoglalására utal, miközben az 1664 tavaszán már visszanyerte szabadságát. A felszabadító háború eseményei egyébként Visscher e típusú térképein nem kaptak helyet, így kiadványai „kortalanok” voltak, utóbb már – ahogy azt már láthattuk is –, az újabb kiadások címében nem is jelent meg már évszám.

 

Serlin Duna térképe alapján készült Magyarország térkép

 

Waclav Hollar

 

Hollar Magyarországról készített, és Londonban megjelent térképének címe:

A New (file név: 1664-hollar-AppH983) Map of the Kingdom of Hungaria with other Bordering Countries as Bohemia, Transylvania, Morauia, Austria, Salzburg, Stiria, Carinthia, Sclavonia, Croatia, Dalmatia, Bosnia. Part of Poland, Silesia, Bavaria, State of Venice, Servia, Bulgaria; etc: in diuers places. Corrected & augments, by W. H.[1192]

E térkép topográfia tartalmának feldolgozása alapján már gyanítottuk azt, hogy Hollar és Serlin térképei között kapcsolat lehet. Ezért a szerkezeti vizsgálata során mi Serlin térképével hasonlítottuk össze Hollar munkáját, annak érdekében, hogy pontosan fény derüljön arra, van-e a két mű között bármiféle kapcsolat.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1193]

Pécs (file név: 1. helmert-serlin-hollart)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2. helmert-serlin-hollart)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3. helmert-serlin-hollart)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4. helmert-serlin-hollart)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8. helmert-serlin-hollart)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek vizsgálata alapján kétség nélkül kijelenthetjük azt, hogy Hollar térképe valójában Wilhelm Serlin 1664-ben megjelent térképe alapján készült. A területek alakjában és azok tájolásában 1 %-ot el nem érő különbség látszik, miközben Hollar forrását 40 %-al kicsinyítette le. Térképének fokhálózata és vetülete (file név: vetulet-serlin) teljesen azonos marad az 1664-ben megjelent Serlin térképpel.

 

 

Hollar térképe (file név: vetulet-hollar)

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A két mű közötti szoros kapcsolatot tovább erősítik az alábbi vízrajzi (file név: vizrajz-osszehas) részletek is.

 

 

Hasonló eredményre jutottunk a domborzati nevek vizsgálatánál is. A ’Tátra’ korabeli neve a ’Tatri montes’ (file név: tatra-serlin-hollar) elnevezés e térképen is éppen úgy tűnt fel, ahogy az Serlinnél is előfordult.

 

 

A földrajzi nevek

Hollar térképén a forrástérkép névanyagát többségében betűhíven vette át, hovatartozásukat félholddal, illetve kereszttel jelölte. A települések jelölésében Hollar térképe kortársainál részben frissebb, Nagyváradnál ő már jelezte, hogy a várost elfoglalták az oszmánok, de az 1663-ban elfoglalt Érsekújvár e térkép szerint még keresztény kézen lévő volt. Hollar forrásul szolgáló térképén Érsekújvár, (file név: varak-osszehas) Várad és Zrínyi-Újvár is keresztény kézen lévő várként szerepelt.

 

 

Hollar térképén már jelezte, hogy Várad és Zrínyi-Újvár (file név: zrinyi-ujvar) is török kézre került.

 

 

Néhány földrajzi név viszont angolra fordítva tűnt fel, ezek az alábbiak: Ruines of the Cittie Sarmisgethusa (Hátszegi-medence), Aluta River (Olt folyó), Part of Walachi, Yrongate (Erdélyi Vaskapu), The first entrance into Transylvania, Second entrance, The Fourth entrance The fift entrance (Erdélybe vezető utak Magyarország felöl), River Marach (Maros folyó), River Danube, River Teyssa.

Ugyanakkor a Hollar térképén szereplő pontsor megtévesztő, ha az éppen aktuális országhatár, úgy téves, mert így az egész Dunántúl megszállt terület volt. Magyarország keleti része, a Barcaság Hollar térképéről viszont hiányzik.

 

Címkeret

 

Hollar térképének kartusában a két férfialak, a hagyományoktól eltérően nem az egymással szemben álló birodalmak vezetői. A kartus bal oldalán a páncélba öltözött királyi jelvényeket viselő I. Lipót magyar királyt, míg vele szemben a jobb oldalon kardját magasba emelő Zrínyi (file név: cimkeret) Miklós grófot láthatjuk.[1194] A két alak között kiterjesztett szárnyú császári sas, mellén a koronás magyar kiscímerrel, míg szárnyai alól mindkettőjük felé egy-egy gyümölcstől – virágtól – gabonától túlcsorduló bőségszaru kapott helyet. A keresztény ikonográfiában a bőségszaru a remény (erények és bűnök), és a föld attribútuma.[1195]

 

 

Ami az események hátterében volt

 

Mai kifejezéssel élve gróf Zrínyi Miklósnak jelentős rajongó tábora volt a korabeli Angliában, neve sokszor szerepelt a korabeli napilapok hasábjain éppen úgy, mint az olyan összefoglaló művekben, amelyek az Oszmán Birodalomról[1196] szóltak. 1664-ben még életében Zrínyi Miklós életrajza is megjelent,[1197] címe The Conduct and Character of Count Nicholas Serini, Protestant Generalissimo of the Auxilaries in Hungary, The most Prudent and resolved Champion of Christendom, With his Parallels Scanderbeg & Tamberlin. […] London, 1664, de sajnos a szerzője ismeretlen, nevének csak a monogramját ismerjük, amely O. C.

E műben hasonlították Zrínyit a híres törökverő Kasztrióta Györgyhöz [1405–1468] ismertebb nevén Szkander[1198] béghez, és Timur Lenkhez [1336–1405] más nevén Tamerlánhoz.  Ők voltak, az életrajzíró szerint, a legnagyobb törökverők hősök.  „Egyik nap azt vitatták az asztalnál, félő, hogy Anglia nem tud segítséget nyújtani a kereszténység nagy szorultságában a belső elégedetlenkedések és viszályok miatt. Kérdezi egy nemes személy: Hol van nagyobb elégedetlenség, mint Törökországban? És hol van mégis jobb utánpótlás és toborzás? Mert, mondta: azok, akik otthon zendülést és viszályt szítanak, külső országokba küldetvén tisztességet szereznek uruknak, s birodalmát kiterjesztik, mert valamely viszály sújtotta államnak belső fekélyeit és a lázadás szellemét nem lehet jobban eltüntetni, mint hogy népének ereit külterületek felé felnyitják. Egyik nap azt mondta annak a személynek, aki a francia király Európa jelenlegi nyomorúságához való közömbösségéről beszélt: ha a Nagyúr egyszer Bécsben ebédel, akkor már Párizsban vacsorázik[1199]. […] Őszentsége könnyedén szervezkedik a keresztény fejedelmek ellen, akiket közelségük miatt fél, de egész Európa képtelen szövetkezni a mohamedánok ellen, mert őket, minthogy távol vannak, Őszentsége elhanyagolja. […] Ez idáig a keresztény világ nagy fogyatékossága éppen az volt, hogy a védekezésre szorítkozott, miközben a hatalmas török ritkán bajlódik követségekkel és egyezkedésekkel, hanem mindig elsőként jelenik meg a csatamezőn, élvezvén, hogy más országokat változtat hadszíntérré. […] Íme, itt e hős férfiú, eme nemes úr, ez a buzgó keresztény, eme keménykötésű katona, ez a kiemelkedő személyiség, akire úgy tekint Európa, mint a keresztény világ nagyszerű bajnokára. Ő az, aki megtölti nevével a világot, cselekedeteivel a krónikákat; akinek alázatos odaadását hősies lovagiasság aranyozza be; ő a legbőkezűbb lélek a legarányosabb testben; aki fenntartja Németország hanyatló dicsőségét és megállítja Törökország növekvő hatalmát; aki többet mer tenni, […] Ő az akitől a Nagyurat hideg verejték, a nagyvezért váltóláz veri ki; aki úgy megrengeti a török szászári udvart, hogy a mufti elveszti lelki egyensúlyát, és kiejti a Koránt a kezéből, aki a török félholdat vérben áztatja, […] Ő az, aki gátat szabott Európa rettegésének és Ázsia reményeinek; aki a keresztény világban keletkezett űrt a maga nagy egyéniségével tölti ki, s egyedül vett magára a mögött fekvő nyugat reménytelen helyzetét és az előtte álló kelet fenyegetését.” [1200]

 

Zrínyi korai és váratlan halála alkalmából 1665-ben a róla emlékező gyászversek gyűjteményét is kiadták Londonban, amelynek címe: „A Lacrymae Hungaricae” (Magyarország könnyei)[1201]

A kiváló Zrínyi Miklós gróf sírjára

 

Tamerlán diadalát minden kor zengi,

midőn a gőgös Bajazet nyakára hágott.

Mikor ő meghalt, megszületett Epiruszban a nagy Szkander bég,

aki az összegyűlt sereg legnagyobb vitéze volt.

A Magyar Hunyadi János is, hatalmas háborúkban

a lesújtott haza erős oszlopa volt.

A minap vérszomjasan özönlött a török sereg,

azt remélve, hogy a vezér nélküli ország máris az övé!

Ám feltámadt hős Zrínyi a hazai nemből,

ki erősen megverte a felfuvalkodott pogányokat.

Jött, látott, legyőzte a zsarnokot,

s már puszta nevével maga volt a rémület.

Ó, jaj, szörnyű eset! Mily szomorú hír! Elesett Zrínyi!

Nagy vezért gyászol most a szétszórt sereg.

Így volt megírva a sors könyvében: a háborúban legyőzhetetlen vezér,

könnyelmű vadászat miatt száll a sírba.

De ha méltó sírját keresnéd tán, vándor,

ily nagy lélekhez illőt a föld kerekén sem találsz.

(Joannes Megalinus)[1202]

 

E gyászvers, bár német szerző munkája, de e vers csak angol fordításban maradt fenn, ma a British Library, Sloane gyűjteményében található:

 

A hosszú háborúkban vitézkedő Zrínyi grófnak

vadászat közben (vagyis fekve) történt, vadkan általi haláláról

 

Kürtök hangja között és fegyverben aki felnőtt,

S dísznek, Pannoniám fényének is hivatott:

Zrínyi vagyok. Császárnak Atlasza, mert rám

Bízta, s az én kardom védte táborait.

Marsnak a gyeplőjét egyedül nekem adta kezembe,

Tudta, a harc mezején virtusom izzani fog.

Engem nem a török vad szablyája kaszabolt le,

Hányszor sújtana bár s ütné le fejemet!

Tajtékzó vadkan vert le villámként-gyors agyarával

Míg a vadat űztem távoli bérceken át.

Nem panasz ez, noha váratlan ragadtak el az árnyak,

S fáj, hogy nem méltóbb módon ért a halál.

(Joachim ab Hirtenberg Pastorius)[1203]

 

További közreműködő: Peter Stent

 

Csak részben azonosítható térképi források alapján készült művek

Hulsius ? Duna, és Zsámboky János Magyarország térképe (1571) felhasználásával, alapján készült változat

 

 

Sebastian Ambrosius – Johann Kraus – Martin Bacháček

 

Egy különleges falitérkép látta meg a napvilágot Prágában a 17. század első évtizedében, forrásaink szerint e mappát a késmárki Sebastian Ambrosius szerkesztette, a mű címe:

Descriptio Regni Ungariae, una cum aliis finitimis regionibus, ac provinciis. etc.[1204]

 

A magyarországi rész földrajzi neveinek feldolgozása alapján vált ismertté számunkra az, hogy minden más korabeli nyomtatot térkép közül a legközelebbi kapcsolatot Zsámboky Jánosnak 1571-ben Bécsben megjelent Ungariae loca praecipua recens emendata, térképével mutatott.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1205]

Pécs (file név: 1.helmert-zsamboky-ambrosius)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-zsamboky-ambrosius)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-zsamboky-ambrosius)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-zsamboky-ambrosius)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-zsamboky-ambrosius)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-zsamboky-ambrosius)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti részletek alakjainak és irányainak összehasonlítása alapján kijelenthetjük, hogy az 1571-ben Zsámboky Ungariae loca praecipua és Descriptio Regni Ungariae […] címmel közreadott térkép magyarországi részének a méretaránya és a szerkezete igen hasonló.

Ez az eredmény megerősítette, a térkép topográfiai tartalmának vizsgálata során észleleteket. Vitathatatlan, hogy Ambrosius térképe szerkesztése során Zsámboky 1571-ben megjelent Magyarország térképét emelte át, a Descriptio Regni Ungariae című mappára, a magyarországi rész megjelenítésére. A részletek alakjában az eltérés egyik esetben sem haladja meg 6 %-ot, míg az irányokban az eltérés valamivel nagyobb, 15 %-ék körüli, aminek hátterében az is állhat, hogy egy nagyobb térséget ábrázoló mappába kellett a magyarországi területre eső új tartalmat beilleszteni. A feltevésünket az is igazolhatja, hogy az eltérések mintázata minden vizsgált részlet esetén hasonló mértékű.

 

Vajon a nem Magyarországot ábrázoló rész forrása(i) mi lehetett?

Trieszt (file név: speci-helmert-sambor)– Prága[1206] – Sambor[1207] – Szendrő[1208] településekkel határolt terület alakja és iránya[1209]

 

 

A vizsgált részlet alakja Hulsius térképéhez képest 6 %-ban tér el, míg az irányban az eltérés 12 % körüli. Az eltérések forrása az átszerkesztés, illetve fára metszés közbeni apró hibák, valamint az eltérő vetület következménye is lehet. A munka során használt forrástérképet 100 %-kal nagyították fel, miközben topográfiai tartalma is változott. A nagyítás, és a topográfiai tartalom változtatása együtt eredményezhette, és előidézhette a térkép nem kívánt elmozdulását. Különösen nehéz lehetett a magyarországi rész tartalmának teljes cseréje, és a nem cserélt részek közötti helyes topográfiai kapcsolat megteremtése, ahogy arról az alábbi részletek is árulkodnak.

 

Bécs (file név: 1.hatar-brno) – Brno – Trencsén – Pozsony településekkel határolt terület[1210] alakja és iránya

 

 

Bad Radkersburg (file név: 2.hatar-kormend) – Fürstenfeld – Körmend – Légrád településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

 

Nagyszeben (file név: 3.hatar-Brassó)– Brassó –Bucureşti – Piteşti településekkel határolt terület alakja és iránya

 

 

Zengg[1211] (file név: 4.hatar-zeng)– Zágrág – Bród[1212] – Maglaj[1213] alakja és iránya

 

 

 

A fenti három részletből az elsőn feltűnően tetten érhető az eltérő részletek összeszerkesztésének nyoma.

A második és harmadik részletnél Descriptio Regni Ungariae és a modern térkép részletei voltak inkább egymáshoz hasonlók, ez akár annak is betudható, hogy a forrástérképen (Zsámboky) e részek is kidolgozottabbak.

A harmadik részleten látottak teljesen különbözőek, az ábrázolt terület szinte minden 16. és 17. században készült térképeken adathiányos, kevésbé részletes.

A negyedik részlet alakja és iránya szintén nagyon hasonló, e terület Zsámboky térképén jól kidolgozott.

Mindent összevetve a nem magyarországi részek forrása egy számunkra nem azonosítható ún. gastaldi típusú térkép lehetett, ez erősíti, hogy a Descriptio Regni Ungariae térkép a keretében megírt fokhálózata alapján, szintén hengervetületben készült, ahogy például Hulsius térképe is.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

Vízrajz

 

A Zala (file név: balaton-zala) folyó vízrendszere

 

 

E folyórendszer képe – ahogy az részletek alapján is látszik – azonos Zsámboky Ungaria loca praecipua térképein láthatóval.

 

Az Ecsedi-láp (file név: ecsedkorny)

 

 

Az Ecsedi-láp és az ott lévő vár szintén Zsámboky térképén ábrázolttal mutat rokonságot.

 

Ompoly (file név: ompolyvizrend) és a Körösök ábrázolása

 

 

Erdély bemutató térképek közül elsőként Zsámboky által 1566-ban megjelent Honterus Erdély térképen láthattunk kapcsolatot az Ompoly és a Körös folyók között. E folyó az 1571-ben megjelent Zsámboky térképen is így szerepelt. Sőt, ez az ábrázolás az önálló Erdélyt ábrázoló térképeken több, mint 100 évig így is maradt.

 

A földrajzi nevek

 

Helynevek

 

471 helynevet, illetve annak névváltozatát találjuk a Magyarországot ábrázoló részen, közöttük 55 olyat, amely teljesen újak, vagy a Zsámboky vizsgált térképein nem, vagy nem ilyen névváltozattal találhatók. Ilyenek például az alábbiak is: Zirazel (Dunaszerdahely[1214]), Pestien (Pöstyén[1215]), Totprona (Tótpróna[1216]), Strezen (Sztrecsény[1217]), Varalgia (Znióváralja[1218]), Prihoz (Pribóc[1219]), Miraltana (Márkusfalva[1220]) is.

Megfigyeléseink szerint a nyomtatott változaton a helynevek írásánál tapasztalható ’in’ m-é olvasztása a metsző hibája lehet, mint például Schlatina helyett Schlatima, Letenie helyett Leteme, stb.

Már az 1993-as tanulmányunkban arra jutottunk, hogy e térképen, a Felföldön több új, vagy jobb írásmóddal megírt földrajzi név található, mint a korabeli Magyarország más területein. A helyesírás történeti elemzés alapján, a nyelvészekkel történt konzultáció végkövetkezetése az volt, hogy olyan személy készíthette e térképet, aki többnyelvű környezetben élt.[1221]

A bővülést Zsámboky térképéhez képest a helynevekben elsősorban a Felföldön tapasztaltunk, ’Poprad’[1222] településneve, és a szepességi német települések magyar névváltozatai is először e térképen tűntek fel, mint például ’Zepesuara’[1223] ’Bartfha’.[1224] Ugyanakkor e térségben találhatjuk a legtöbb topográfiailag téves helyre megírt települést is. E térkép szerint például Drégely[1225] vára Selmecbányától keletre a Garam mellett volt. A betűtévesztés vélhetően a fametsző hibája lehet, így kerülhetett e térképre például ’Bresnobania’[1226] helyett ’Resnobania’ megírás is.

A vizsgálataink szerint 55 olyan településnév fordul elő e művön, amelyek Zsámboky művein nem tűnnek fel, vagy elérő névváltozattal találhatók meg.[1227] E kérdés nehézségét az alábbi részletekkel kívánjuk szemléltetni.

 

Poprád (file név: poprad) és környéke

 

E térképen a Poprád folyó a Garam jobb oldali mellékvize, valójában az a lengyelországi Újszandec[1228] térségében ömlik a Dunajecbe, így általa e térség vizei az Északi-tengerbe jutnak el.

 

Vöröstoronyi-szoros[1229] (file név: vorostorony-osszehasonlit)

 

 

A Vöröstoronyi-szorosban, az Olt völgyében lévő vár, a folyó bal partján állt. Zsámboky 1571-ben megjelent térképén a vár topográfiailag jó helyen, német nevével ’Roturn’ szerepelt. A vár magyar névváltozata a ’Vereskapu’ viszont az Olt folyó jobb partján lévő magas hegyre került át, így úgy tűnhet, mintha két vár oltalmazta volna a folyót kísérő, egyébként igen nehezen járható utat. Az általunk vizsgált művön valószínűleg téves olvasat miatt ’Vaskapu’ helynév került arra helyre, ahol Zsámbokynál ’Vereskapu’ várnév volt.

 

Tájnevek

Pegstetten (Bányavárosok) elnevezéssel, amely Selmecbánya és környezetében került elhelyezésre, a térkép szerkesztője a Felső-magyarországi bányavárosokat kívánta közös névvel megjelölni. E városok az alábbiak: Körmöcbánya,[1230] Selmecbánya,[1231] Besztercebánya,[1232] Újbánya,[1233] Bakabánya,[1234] Libetbánya,[1235] Bélabánya,[1236] és Breznóbánya[1237] településeket kívánta ezzel az összefoglaló névvel jelezni.

 

 

Hadi esemény

 

Kanizsa vára környezetében csatajelent kapott helyet. Véleményünk szerint e jelenettel a térkép szerkesztője a felföldi származású Thury (file név: thury) György [1519?– 1571] Bars vármegye főispánjának, és híres törökverő vitéznek állított emléket.

 

 

Thury előbb az új országhatárt védelmező (Vár)Palota várának parancsnoka lett 1554 októbererében. A vár e fontos szerepének ellátását a pénzhiány akadályozta, miközben Hamza fehérvári bég minden számára elérhető eszközt bevetett annak érdekében, hogy azt elfoglalja. Thury megfelelő anyagi eszközök hiányában 1565. december 3-án beadta lemondását, de az uralkodó I. Miksa magyar király még maradásra bírta. 1566. június 6-án Palota elfoglalására indított ostromot Arszlán budai pasa, de a vár védői és gróf Nicolas Salm győri várkapitány csapatai az ostromlókat elkergették. Az ostrom után várkapitányi tisztéről Thury lemondott, majd 1567 szeptemberétől az újonnan határvárrá vált Kanizsa várának parancsnoka lett. Neki kellett Kanizsát, az egykori földből épült várat a Dél-Dunántúl, Muraköz és Stájerország határvédelemre immár kiemelt jelentőségűvé várrá tenni, felügyelte az új építkezést, a katonák kiképzését, a védelemhez szükséges források előteremtését is, majd annak szinten tartását.

Kanizsa várának parancsnokaként 1567 és 1571 között a híres bajvívó Thury György a Dráva menti hódoltsági területeken gyakran hajtott végre sikeres és eredményes becsapásokat, ezzel a Fényességes Padisahnak igen sok bosszúságot okozva. A kortársai szerint hatszáznál is több győztes párviadalt is vívott, de 1571. április 2-án Orosztony[1238] község határában tőrbe csalták és megölték, fejét a győztesek más hadiszerekkel együtt ’trófeaként’ a Portára Isztambulba küldték.

Az eseményről az alábbi tudósítás maradt fenn. „Jelen hónap 10-én Őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitánynak, Thury György úrnak a fejét igen sok csapástól megcsonkítva és szétdarabolva, majd összevarrva a közös diván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézi dobbal. A pasa Thury fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy Thury György fejét vigyék ki a bűnös foglyokkal együtt a három evezősoros hajókhoz, és tisztességgel temessék el.”[1239]  Thury György testének maradékát Kanizsán gróf Zrínyi György temetette el.

 

A térkép lehetséges szerkesztési idejének meghatározásánál segítségünkre volt az a határjelzés, amely szerint Bukarest Erdélyhez tartozó volt.

Báthory Zsigmond Erdélyi fejedelem (Rettenetes) Áron moldvai és II. (Vitéz) Mihály havasalföldi fejedelmek csapataival közösen 1595. október 18-án visszafoglalták a törököktől Tergovistyét,[1240] majd néhány nappal később Bukarestet[1241] (file név: hatar) is. Utóbb pedig Gyurgyevónál[1242] a Dunán átkelő Szinán pasa seregére mértek csapást, az utóbbi hely e térképen Czorga[1243] névvel szerepelt.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

A 16. század utolsó évtizedében jelent meg a fenti térkép, amelynek címe (file név: cimkeret) magyarra fordítva ’A Magyar Királyság leírása a vele határos egyéb vidékekkel és tartományokkal’.[1244] A térkép méretarányát a szerkesztő magyar mérföldben adta meg, de nem szerepelt rajta sem a készítő neve, a megjelenés helye és éve.

 

 

A rendelkezésünkre álló közvetett bizonyítékok alapján 1993-ban publikált tanulmányunkban még csak azt tudtuk feltételezni, hogy készítője bizonyára magyarországi személy lehetett. Ugyanis arra nincs példa, hogy akár osztrák, német vagy más nemzetiségű személy, egy olyan térképnek, amely lényegében II. Rudolf német-római császár birodalmát ábrázolta, olyan címet adjon, amely szerint e térkép Magyar királyságot és annak környezetét mutatja be.

A térképet fa nyomódúcról nyomtatták, a betűk stílusa, illetve a domborzat ábrázolása alapján már 1993-ban prágai metszést, és esetleg az ottani nyomtatás lehetőségét vélelmeztük. A gyanúnknak akkor az adott okot, hogy 1595-ben Prágában megjelent Johannes Honterus Rudimentorum Cosmographicorum […] című kis földrajz tankönyve, és a benne található térképek fametszésének a stílusa igen hasonlított a Descriptio regni Ungariae […] térkép stílusához. Honterus művének prágai kiadását is Martin Bacháček [1541–1612][1245] egyetemi tanárnak köszönhetjük.

A jelenlegi kutatásaink során látókörünkben került két olyan levél, amelyek segítségével megismerhető lett e térkép készítője, kiadója, és így a lehetséges megjelenési helye, és ideje is.

 

Első levél

Írója késmárki Ambrosius (Lám) Sebestyén, dátuma: 1595. március 24, címzettje Ambrosius wittenbergi iskola- és levelezőtársa, Máriássy Zsigmond[1246] volt, aki a Szepességben Márkusfalván[1247] élt.

A levél küldője beszámolt a címzettnek egy Magyarországról és tágabb környezetéről készülő térképről is.

„Et genere et virtute Nobilissimo Domino Sigismundo Mariaschi de Markuschfalwa etc. Domino et fautori exoptatissimo et mulris nominibus plurimi faciendo.

Salve. Dabis, ut spero, Nobilissime Domine Sigismunde, pro humanitate tua mihi veniam quod gemina petitione tibi molestus fuerim. Ac ad epigramma quod attinet, ut in exacusatio ne tua libentissime acquiesco, ita virum optimum, qui hortum medicum excolit, eidern locum daturum esse confido. <Ad> Quo ad consignationem locorum ad emendandam tabulam chorographicam Ungariae necssariorum, nonarbitror requiri, ut  mir uti quique pagi, quales sunt, qui peculiaria templa, peculiaria indica non habet, annotentur. Satis einem esse puto si celebriorum tantummodo nomina describuntur, et quidem eddita aliqua circumstania, verbi gratia si in ripa alicujus fluvii, vel radice montis siti sint, atque ita uno labore montium et fluvorum nomina consignari possent. Fiat ergo ha cin re quod absque molestia tue fieri poterit. Si quid impet ravero, non dissimulato apud virom optimum, qui laborem corrigendi tabulam Ungariae in se recipere cogita, cui officium hoc acceptum referendebat. Justi Lipssi libros politicos compapravit quidem. Sed eos nunc apud se habet Dominus Krausius. Ubi restituerit libentissime eorum tibi copiam faciam. Interea mito, <si forte> ejusdem de constantia libos duos si forte eos ante  non vidisti, quorum tectionem tibi praesenti rerum tuarum statu non injucundum fore puto. Additurus fueram esjusdem epistolam ad dominium Monavium postquam ex istis partibus in partiam rediterat, scriptam. Sed hoc tempore inter alias chartasreperire non potui. Duditii orationem in concilio Tridentino ante virginti duos annos cum admiratione legi. Ab eo tempore non semel ptavi, út eam relegere possem. Sed exemplum nullum nancisci potui. Habui ejusdem <exempl> sriptum de cometis. Id Jacobo Pribicero cum utendum didissem, nunquam recepi. Eo enim Cassoviae mortuo nesco quo devenit. Plura jam non licet. Vidit enim famulus tuus, quam varie praeter ordinaris officii occupationes distractur fuerim.  Dabis itaque veniam si expectationi tuae non per omnia satisfactum a me et divinae pro lectioni commendatue bene feliciterque valetis. E patria mea die juxta novum <görög szó> Anno 1595.

Generositati tuae omni officio ac studio assictissimis Sebastianus Ambrosius.” [1248]

 

Második levél

E levelet Ambrozius 1595. december 9-én a prágai professzornak Martin Bacháčeknek[1249] küldte, amelyből az alábbiakról is értesülhetünk:

            Ambrosius térképének kiadásához kért adatok beszerzésére vonatkozólag egy szakértő barátját Johannes Kraust ajánlja, és arra kéri Bacháčeket, hogy Kraus nemessége ügyében a királyi kancellárián járjon közre. Levelében még beszámolt szűkebb hazájában, Késmárkon történt eseményekről is.

            „S. Optime et optantissime domine Martine Bachaczi. Superiore aestate literas ad te dedi per virum nobilem Sigismundum Wolkenstein[1250], summorum meorum amicorum, domini Johannis Krausii[1251] provisoris arcis Lúbloviae et XIII oppidorum in hoc quidem Scepisiensi regni Ungariae comitatu sitorum, sed hypothecae iure ad regnum Poloniae pertinentum et domini Matthiae Boborowizi[1252] de Heinix sacrae caesareae regieque maiestatis tricesimae, seu vectigalium in hac civitate perceptioris affinem. Ad eas litera quas recte tibi redditas esse non dubito, etsi responsum non accepi, nihilominus cum ad causam amici mei Martini Theophili Wallendorfii, civis Leutschoviensis per calumniosam quorundam adversariorum delationem multiplicibus iniuriis effecti pro viribus promovendam, tabellarium in id proprie conductum istuc ablegarem, non leviter me peccanturum esse existimavi, si tam pilchram et ad te scribendi et tuas, quarum lectio hactenus mihi saepius iucunda fuit, eliciendi occasionem negligerem. Ut autem de eo argumento, quod magnae tibi curae esse, e frequentibus literis facile colligere possum, primum agam, út annotationem rerum ad corrigendam Ungariae tabulam chorographicam necessariarum tibi procurarem, apud multos movi sedulo, sed tamen parum adhuc promovi, praeter quam, quod amicus quidam prima lineamenta ducere coepit. Ea ipsa non infructuose augere posset amicus ille meus, cuius antea mentionem feci, cum multum operae in studia mathematica impederit, si modo abadversariorum iniuriis nonnihil interquescere et tempus atque animum tranquillum ad ea tractande hebere posset. Ad eam rem cum fideles amici multum momentiallaturum esse putarent, si literas et privilegia nobilitatis ab imperatoris maiestate impetraret, hactenus quidem negotium ide o deductum est, ut caesarea maiestas se benigne clementerque declararit, quod supplicationi illius locus dandus sit, út hoc duntaxat restet, út nimerata pecunia, quae de iure et consuetunde regni Ungariae cancellario eiusque administritis cedit, literae expediantur, qua de causa tantum sumtuum literis cedit adiencit, quantum alias pendi solere intellexit. Quod si tanem amplius quid requireretur, ne tabellaris re infecta redeat, a te summopere contendo, utquidquid opus fuerit, vel ipse suppedites, vel ab amico quopiam impetres et has literas meas syngraphae loco retineas, dum quidquid expensum fuerit, restituatur, quo nomine me sponsorem haud illibenter tibi do. Crede mihi, si quid, re ita exigente, quo din rem meis illius amici sit, abs te profectum fuerit, summo me studio elaboraturum esse, út non modo sors tibi salva sit, sed etiam foenoris loco petitioni tuae iam saepius ad me institutae, si non omnibus numeris, aliqua tamen ex parte satisfiat. M. Marthius cum ab huius civitatis magistratu et pulvere scholastico ad publici notarii munus promotus fuesset, in eo non ultra trimestre spatium permansit. Vocatus baamque a Cremcicensibus ad simile officium, notarii, inquam, nobisvaledixit et eo se contulit. Successit ipse in gubernatione scholastica m. Johannes Mylius, qua fortassis et ipse suis te literis hac occasione compellabit, cum ipse fortassis et ipse suis te literis hac occasione compellabit, cum ipse quoque meo illi amico Martino Theophilo Wallendorfio arctioris cuiusdam amicitiae vinculo coniunctus sit. íne hac epistola ad te veniret prorsus [gögög szó] adieci quosdam pagellas, quas út boni consulas, oro, atque sub divina protectione bene feliciterque valeas, cupio optoque ex animo.

E Keismark, 9. Decembris anno 1595.

Tuus omni ac studio. Sebast. Ambrosius.”[1253]

 

Ambrosius leveleiben említett térképen ábrázolt területről nem tett említést, de figyelemre méltó megjegyzése az, hogy az adatok összegyűjtésében segítőre támaszkodott. Ha ő, csak pusztán Magyarországról akart volna térképet készíteni, annak az összeállítása számára különösebb nehézséget nem okozott volna. A nyomtatásban megjelent mű elsőként ábrázolta a mai értelemben vett Közép-Európát. Ez a térképe nagyobb területet foglalt magába, mint Magyarország, de Ambrosius rendelkezésére álló korabeli Európát ábrázoló térképek részletességükben nagyon különbözhettek forrás térképtől. E két térség ábrázolását a térkép szerkesztőjének kellett egyensúlyba hoznia, amihez sok adatra volt szüksége, és a nem egyszerű feladatot láthatóan sikeresen oldotta meg.

Ambrosius levelezése igen kiterjedt volt, Abraham Orteliustól Justus Lipsiusig,[1254] kora szinte minden tudósával levelek útján kapcsolatban volt. A tizenöt éves háború hadi eseményei 1596-ig a keresztény fegyverek sikereit hozták, I. Rudolf magyar király, és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szövetsége fényes csillagként tündökölt. A háborút lezáró békeszerződés okmányait török részről I. Ahmed szultán 1606. november 11-én látta el azt kézjegyével, míg arra Prágában 1606. december 9-én került sor.

 

A korábbi török háborúkat lezáró békékhez képest ez már egyenlő felek között jött létre.

I. Rudolf magyar király és Német-római császár prágai udvarában ismét a művészetek és a tudomány kerülhetett a középpontba. Ambrosius szerkesztette térkép is az új békének és a háborútól oly régen és sokat szenvedő Magyarországnak állított emléket, oly módon, hogy egy Közép-Európát bemutató fali térképnek azt a címet adta, hogy ’Magyarország és a környező államok’.

A rendelkezésünkre álló források szerint Ambrosius szerkesztette térkép csak halála után jelenhetett meg. (Egyes adatok szerint ő 1600. október 23-ban halt meg,[1255] de más források szerint 1602-ben még publikált, sőt Szenczy Molnár Albertet 1603. március 3-án értesítette Heidelbergből az ifjú Ambrosius Sebestyén édesapja haláláról, és azt is jelezte, hogy emlékét halotti emlékversek kiadásával kívánja megörökíteni.[1256]

A térkép kiadója az a Martin Bacháček volt, akivel Ambrosius e térkép ügyében levelezésben állt. Ő 1612-ben halt meg, ezért a fentiek alapján e térkép lehetséges megjelenési idejét 1603 és 1612 közé tehetjük. Dörflinger[1257] tanulmányában e térkép lehetséges megjelenési idejéül 1610 szerepelt. A fenti adatok fényében 1993-ban írt tanulmányunkban a nyomtatás lehetséges helyeként megjelölt város és nyomda azonosítása sikeres volt.

 

A térkép 20. századi utóélete

 

E térkép a híres bécsi Buch und Kunstantiquariat Gilhofer und Ranschurg[1258] 1936. évi aukcióján bukkant fel. A térképet az aukcióra bocsátás előtt a jeles osztrák térképtörténész Eugen Oberhummer [1859–1944] vizsgálta meg. Szakvéleménye szerint az egy eddig teljesen ismeretlen falitérkép. A kikiáltási ár a mű ritkaságának megfelelően magas volt, az aukció 1.200 svájci frankról indult[1259]. E ritkaság megvásárlásának lehetőségét az aukciós ház Magyarországnak is felkínálta, de a vásárlás lehetőségével sem az ország, sem más vagyonos személy élni nem kívánt. A térkép végül kikiáltási áron került Dr. Erich Woldan[1260] [1901–1989] gyűjteményébe. Woldan igen értékes és híres gyűjteménye ma az Osztrák Tudományos Akadémián[1261] található.

 

 

Mercator Hungaria térképe felhasználásával,

ismeretlen szerző Al-Duna térségét ábrázoló művével

kiegészítve

 

 

Ismeretlen térképszerkesztő, az 1595. évi Frankfurti Könyvvásárra készített kiadványa

 

A Frankfurt Könyvvásár tavaszi (húsvéti) látogatói találkozhattak elsőként a magyarországi új háború történéseiről készült legfrissebb térképpel, amelynek címe:

Hungarie (file név: 1595-schwester) sampt de ganzen Donaw fluůon Wein an biss hinder Constantinopel im Schwartzen Mehr[1262] volt.

E térkép topográfia tartalma, és a címkeretben látott javításokra utaló nyomok alapján bizonyos, hogy e kiadványt is ugyan arról a rézlemezről sokszorosították, mint az 1594-ben megjelent Hungaria (file név: cimkeretek-osszehas) regnum című művet.

 

 

A korábban megjelenthez kiadáshoz képest e változat számmagyarázattal nem, de díszítésekkel, és az 1593 őszén történt magyarországi események képeivel bővítették, gazdagították, ahogy az alábbi részleteken is látszik.

Az 1594-ben és az 1595-ben megjelent térkép magyarországi részén a számmagyarázatok (file név: osszehas-lazartibor-1595-os) azonosak, ahogy az alábbi képen is látható.

 

 

Egyéb új díszek (file név: sasos-osszehas)

 

 

Új hadi (file név: esemenyek-osszheas-01) események

 

 

A fenti részleteken, a második képen szereplő ’Kerestur’ térségében jelzett eseményre nem ott, hanem Székesfehérvártól északra Sárkeresztes környékén került sor.[1263]

Ferdinand Graf zu Hardegg császári generális, főparancsnok irányítása alatt álló hadak 1593. november 3-án Sárkeresztes térségben letáborozva, de hadrendben fejlődve, csatára késszen várták a közeledő török sereget,[1264] de a tényleges ütközetre Zámoly és Magyaralmás térségében került sor. (E fényes győzelemmel járó csatát a magyar hadtörténelem pákozdi ütközetként tartja számon.)

A harmadik képen ’Naůaz’ (Hajdúnánás) térségében ábrázolt, Erdély felé vonuló keresztény sereg I. Rudolf magyar király és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szövetségének 6. pontjában – egymás kölcsönös segítése – foglaltak okán kerülhetett e térképre.

A negyedik képen a partiumi eseményekről kaphatunk tájékoztatást.

Erdély[1265] területe a korábbi (1594-es) kiadásról véleményünk szerint csak azért hiányzott, mivel a térkép szerkesztője azon a változaton az éppen zajló háború eseményeire és helyszíneire kalauzolta el olvasóit.

 

Az 1595-ös kiadású térkép 1596-ban kiegészült. (file név: csatlakozás-mo-erd)

 

E művet egy korábban talán könyvben (?)  megjelent térképet a közreadók, további részlettel toldották meg azért, hogy a havasalföldi és moldvai háború eseményeiről is beszámolót tudjanak adni. 

 

Ugyanakkor világosan látszik az is, hogy e kiegészítés nem Mercator szerkesztette térkép részlete lehet, sajnos a lehetséges forrást azonosítani nem tudtuk, címe:

Entwerfung aller Anstossende Lender War durch der gross-Fürst aus Siebenbergen, und der Weywada aus der Wallacheie den Turcken und Tartaren bis Adrianopol, und Constantinopel teglich groszen abbruch thut, Wie durch Nom: in der Historiae erkleret Wirdt. 21. Febre. 1595.[1266]

Az 1595. február 21-ig történt hadi események fő szereplői a havasalföldi és moldvai vajdák voltak, így a korábbi térképet bővíteni kellett. Ezért az új számmagyarázat[1267] a Kárpátoktól keletre és délre történtekre vonatkozott. II.(Vitéz) Mihály havasalföldi vajda 1594 őszén kezdett fegyveres harcot az oszmán hódítókkal, majd a harcokban bekapcsolódott Rettenetes Áron moldvai vajda is. E harcok miatt a török fő erő a Duna-delta (file név: szamok.havasalfold-moldva) és az Al-Duna térségében tartózkodott, így magyarországi harcokban küldhető sereg létszáma is kisebb lett.

 

 

E térkép szerint az Oszmán Birodalom fővárosa Isztambul, nem volt messze a havasalföldi események fontos színtereitől, ezzel az olvasónak mintegy azt sugallva, hogy a hódítók Európából könnyen kiszoríthatók.

E térképen vélhetően már az új szultán III: Mehmed (file név: mehmed-szultan) arcképe kapott helyet, aki a trónt 1595. január 27-én foglalta el.

 

 

A térkép lenyomatán látható különbségek, és sérülések is arra utalnak, hogy e rézlemezekről az korabeli kiadványok példányszámához képest is valószínűleg több lenyomat készülhetett, és került forgalomba.[1268] Az is észrevehető, hogy a lemezeken végzett kiegészítések, és korábbi metszések felújításai között a vonalvastagság különböző lett. E példány pedig mégis arról árulkodik, hogy azt eltérő kopottságú (file név: kopottsag) lenyomatokból állították össze.[1269]

 

 

Kiadástörténeti áttekintés  

 

Kutatásaink alapján bizonyossá vált az, hogy e térkép az 1595. évi böjti (húsvéti) frankfurti könyvvásárra megjelent reláció melléklete lehetett, és első alkalommal a Historicae Relationis Continvatio Warhafftige Beschreibunge […] Franckfurter Herbstmesse Anno 1594 und etliche Monat darvor bis gegenwertige Fastenmess dieses 1595 Jahr jlenhetett meg. Majd e művek összegyűjtött köteteiben, így a Continvator temporis quinqvennalis Das ist Beschreibung Fünffjäriger Histori Erzehlung […] Sebastianum Brennerum […] Frankfurt, 1599. műben is napvilágot látott.

Ez volt a frankfurti könyvvásárra megjelent féléves periodicitással kiadott relációk első öt éves összefoglaló kötetének a második kiegészítése, amelyben az olvasó az 1594 januárja és 1599 között történt események összegzését vehette kézbe. E kötetben is helyet kapott e térkép, más magyarországi korabeli események látképeivel együtt. A kötési utasítás alapján bizonyos, hogy forgalomba kerültek illusztráció nélküli kiadások is.

A metszetek és térképek esetenként önálló kiadásban is kaphatók voltak, de gyakran ma azokból a művekből is hiányoznak, amelyekben a kötési utasítás szerint egykor szerepeltek.[1270] A térkép metszőjét nem sikerült azonosítanunk.

 

Ami az események hátterében volt

Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és I. Rudolf magyar királyi török ellenes szövetséget kötöttek Prágában 1595. január 28-én. Megállapodtak abban, hogy együttesen viselnek háborút a hódítók ellen, és a közösen megkötendő békébe a Moldvai és a Havasalföldi Fejedelemséget is bekapcsolják, ezért 1595. május 28-án jött létre az Erdélyi Fejedelemség és a Havasalföldi Fejedelemség szövetsége, amelyet Báthory Zsigmond vezetett. Báthory Zsigmond elismerte a I. Rudolf magyar király felsőségét, a király viszonzásul beleegyezett abba, hogy a fejedelem Erdélyt azon határok közötti kiterjedésben igazgathatja, amely a János Zsigmond és Báthory István uralkodása idején volt. I. Rudolf magyar király és Német-római császár e szerződéssel ismerte el először, Erdély önálló státuszát, valamint azt is, hogy a vezetőjét megillető megszólítás: fejedelem. Az együttesen megvívandó háborúban a résztvevő feleknek a kezdetekben eltérő stratégiai céljaik voltak.

A törvények közé becikkelyezett szerződés első cikkelye a szövetségi politika részleteiről szólt:

„A szentséges császári és királyi felség a maga és Magyarország rendjeinek nevében ígérje meg, hogy az ellenséggel szemben megkezdett háborút tovább folytatja.

1. § Hogy ha pedig valamikor a dolog egyezkedésre és békekötésre kerülne, mind a két félnek előleges tudta és a föltételeknek egymással közlése nélkül, az ellenséggel szövetséget vagy egyességet ne kössön.

2. § Az egyezkedésbe pedig úgy Erdélyt, mint az ennek alája vetett tartományokat is belefoglalják; úgyszintén a két Oláhországot is, tudniillik: Moldovát és Havasalföldet, a melyek a törökkel való szövetkezéssel fölhagytak.

3. § Viszont Erdély nagyságos fejedelme is, úgy a maga, mint az erdélyi rendek és alávetett népeinek nevében tegyen ígéretet Ő felségének, hogy a törökök ellenében a háborút ő is tovább fogja folytatni és az ellenséggel Ő felségének és az ő Magyarországának az előleges tudta, beleegyezése és helybenhagyása nélkül semmi szövetség iránt tárgyalni vagy olyant kötni nem fog, a minek erősségére esküt fog tenni.”

A második cikkely Erdély további sorsáról:

„Hogy Erdélynek a joghatósága a maga épségében és teljességében, minden jövedelemmel, joggal és régi gyakorlatával együtt, beleértve az összes magyarországi részeket és azokat a véghelyeket is, a melyek eddig a fejedelem birtokában voltak, somlyai Báthory Zsigmond fejedelem úrnak és az ő ágyékából egyenes ágon leszármazó finemü örököseinek, az elsőszülöttség jogán továbbra is a kezében maradjon, oly módon a miképen ez a fejedelem elődeinek, tudniillik: János, Báthory István és Kristóf idejében volt, hogy abban úgy alsó, mint felső fokon, mindenkor feltétlen és teljes uralma s szabad joghatósága legyen.

1. § De úgy, hogy Ő császári és királyi felségét és az ő törvényes utódait, Magyarország királyait, ő és az ő utódai törvényes királyokul elismerjék és elismerésükre és hűségükre, mindenkor esküt tegyenek, mindazonáltal a hűbéri jog sérelme nélkül.

2. § És ezt az örökösök az uralkodás változása alkalmával vagyis akkor tegyék, a mikor a tartományt birtokukba veszik; a jelenlegi fejedelem pedig most tegye.

3. § Azután, hogy Erdély (mint valóságos és elválaszthatatlan rész) a hozzákapcsolt tartományokkal együtt, az esetre, ha a fejedelem fiúörökösök nélkül halna el, vagy ha ilyenek maradnának is, de azoknak törvényes egyenes ágban magvuk szakadna; ne másnak, hanem minden ellenvetés nélkül Ő felségének és Magyarország királyainak, mint az ő utódainak, birodalmába és hatalma alá kell, hogy essék. És erre nézve a fejedelem maga, valamint az ő rendei és országának összes karai is hűségi esküvel kötelezzék magukat.

4. § A mostani fejedelem fiúági örököseinek a hiányában pedig, Erdély a jelen czikkelyek értelmében Magyarország koronájára háramolván: úgy a mostani császár és királyi felség, mint az utódai, kötelesek legyenek Erdélynek a helyhatósági törvényeit, kiváltságait és bevett szokásait sértetlenül megtartani és minden részben változatlanul hagyni.

5. § Továbbá az összes adományokat és ideiglenes átruházásokat mindenkorra, mint helyeseket és kedveseket elfogadni.

6. § E mellett Magyarország királyának kötelességében fog állani, hogy attól az időtől fogva, a mint Erdély a koronára háramlik, ezeknek a tartományoknak a részére, az erdélyi rendek közül, tetszéséhez képest, egy kormányzót vagy vajdát tegyen.

7. § És minthogy maga az erdélyi fejedelem isten jóvoltából azt reméli, hogy nemcsak fiakat, hanem leányokat is fog nemzeni; ennek okáért fiúörökös hiányában (a mondottak szerint) Ő felsége gondoskodni fog arról, hogy mindenik leánya, az asszonyi ruhanemüeken és a drágaságokon kívül, százezer rénusi forint jegyajándékot kapjon.

8. § Továbbá Ő császári és királyi felségének az utóda, az eskütétel alkalmával, a melyet Magyarországnak fog tenni, ugyanabban az esküben Erdélyt is, részlegesen és különösen felemlítse.

9. § Nagy-Bánya város pedig az erdélyi fejedelem birtokában fog maradni, úgy a miképp azt Ő felsége a néhai fenséges Báthori István lengyel királynak adományozta volt. stb.”

A Prágában aláírt, és utóbb törvénybe is foglaltak elfogadására, a küldöttségnek az erdélyi az országgyűléstől nem volt felhatalmazása. Az új egyezmény Erdély számára azt jelentette, hogy a korábbi szerződését a Portával fel kell bontania, miközben a Német Birodalom oldalán, annak szövetségeseként viszont igen bizonytalan helyzetbe is keveredhet, sőt a bizonytalan eredmény érdekében a Fejedelemség nagy nehezen megszerzett önállóságát is feladhatja.

Az 1594. május 12-i tordai országgyűlésen hozott határozat szerint ilyen súlyos kérdésben a fejedelem maga nem dönthetett. Egy jövőbeli, a Habsburgokkal kötendő lehetséges szövetség ellenzőit és hangadóit Báthory elfogadtatta, majd ítélet nélkül 1594-ben kivégeztette. A kivégzettek névsora az alábbi: Kendy Sándor[1271] [15..–1594], Kendy Gábor[1272] [15..–1594], Kendy Ferenc [1273] [15..–1594], Báthory Boldizsár[1274] [1555–1594], Kovacsóczy Farkas[1275] [1540?–1594], Bornemissza János [15..–1594], Forró János [15..–1594], Ifjú János [15..–1594], Szentegyedy Literáti Gergely [15..–1594] (egyes helyeken György), és branyicskai Szalánczy László [15..–1594]. E letartóztatások során még az alábbi nemes urak is elfogásra kerültek, ám nekik végül nekik a fejedelem megkegyelmezett. Ők az alábbiak: Gerendy János [15..–16..], Lónyay Albert[1276] [15..–16..], Szalánczy György [15..–16..] és Szilvásy Boldizsár [15..–16..]. Minden elfogásra került személy vagyona egy új, és korábban nem alkalmazott, szokatlan jogi formulával a ’jus ligatummal’[1277] elkobzásra került, ezzel teremtette meg a fejedelem az indítandó háború pénzügyi forrását. A fenti előzmények után 1595. április 16-án, a Gyulafehérváron megtartott országgyűlés végül ratifikálta az I. Rudolf magyar királlyal megkötött szerződést, azzal együtt törvénybe rögzítették a Portától való elszakadást is.

A kezdeti sikerek után, Báthory Zsigmond több alkalommal is lemondott a fejedelmi trónról, Szamosközy István feljegyzése szerint első lemondása után 1598. április 10-én az alábbi részleteket is tartalmazó beszéddel köszönt el Erdélytől:

„Kedvelt híveim!

A siker és áldás reményében, óhajtva, hogy nekem is, Erdélyországnak is javára váljék, valamennyiőtök hozzájárulásával Erdély kormányzásának új és eddig kevesektől próbált módját szentesítettük: mind magunkat, mind országunkat jóságos és hatalmas urunk, a római császár pártfogásába ajánlottuk. Mindenfajta hebehurgyaság kárhoztatandó, de mindennél kárhozatosabb az, ami az ország romlásával jár. Legkiváltképp főbenjárónak és semmiféle büntetéssel jóvá nem tehetőnek azonban a fejedelmeknek, az emberi sorsok irányítóinak a hibázását kell tartanunk. Valahányszor csak az eszembe jut ez – márpedig gyakran eszembe jut –, annyiszor mérlegelem magamban, kínzó gondjaim és tépelődéseim közepette, hogy mi módon lehetne veszélyek közt forgó hazánkat üdvösebben és biztonságosabban kormányozni. […] Ha a tisztesség megköveteli, hogy életünket áldozzuk hazánkért, miért ne követelhetné meg azt is, hogy életünk kísérő körülményeiről lemondjunk érte? Mivel pedig, szeretett főrendjeim, engem – irántunk és családunk iránt érzett szeretetből szinte még gyermekfejjel – ti választottatok, ti tettetek meg az ország fejedelmévé, nevem megörökítése végett semmi mást nem tekintettem fontosabbnak és kívánatosabbnak, mint azt, hogy a szeretetet én is szeretettel viszonozzam, és boldogulásomat a tiétekkel kössem össze. Míg azonban ilyen tervek foglalkoztatnak, és minden gondolatom hazánk boldogítására irányul, íme, az ország váratlan helyzetbe sodródik: az isteni kegyelem folytán eddig nem kellett bánkódnunk miatta, de sok veszedelmet és megpróbáltatást rejteget. Hogy tehát, ezt a helyzetet üdvös módon zárhassuk le, új tervekre kellett rászánnunk magunkat; így az ottomán és a keresztény birodalom közt kialakult helyzetben, már körülbelül öt esztendeje, miközben egyetlen óhajtásom az volt, hogy a két császár között, akik közül a mi veszedelmünk nélkül egyik sem győzhetett, egyik sem maradhatott alul, hazám sorsát nézzem, nem kerülhettem el, hogy egyiket barátunkul, másikat ellenségünkül ne válasszam. Mert az az út, amelyet egyesek közbeeső és biztonságos megoldásként javalltak – hogy tudniillik tartsuk magunkat távol a háborútól –, nem középút, hanem maga a kiúttalanság lett volna, mert hiszen ha egyik fél kegyét sem bírom szilárdan, csak a háború végét várom, és terveimet a szerencse változásaihoz szabom, nyilván csak a győztes zsákmánya lehettem volna. Láthattuk és fogjuk is látni, hisz olyan Európa jelenlegi helyzete, hogy akik gyávaságból vagy fonák ravaszkodásból távol tartották magukat a fegyverektől, keservesen lakoltak érte. […] Keresztény vagyok, tehát a keresztény félhez csatlakoztam; hogy ez mennyi előnnyel és haszonnal jár az egész kereszténységre nézve, mindenki nyilván tudhatja. Hogy Erdélynek mennyi megbecsülést, a Báthory-nemzetségnek mennyi dicsőséget jelent, az igazságtól kényszerítve még ellenfeleim is bevallják. Nagy dolgot mondok, távol legyen tőlem a kérkedés, hiszen nem magamnak, hanem csakis Istennek tulajdonítom: Erdély az én vezérletem alatt, isteni jótétemény folytán fényes győzelmet aratott szinte az egész világ legyőzője, Szinán fölött – tanúnk rá Ázsia, Afrika és Európa –, vagyis mintegy az egész földkerekség fölött: nyilvánvaló tehát, hogy méltóságunkhoz és dicsőségünkhöz, sikeres hadviselésünkhöz a szerencsét isteni kegyből élvezhettük. Nem is szólok felszabadított honfitársainkról, hazánk megoltalmazásáról, gazdagításáról: kincsekkel, mezővárosokkal, várakkal, erősségekkel, városokkal, területekkel, országokkal való gyarapításáról. […] Tapasztalhattuk, hogy az emberi érzékszervek a sors egyetlen legyintésére letompulnak vagy végképp felmondják a szolgálatot, sőt még az a szomorú dolog is megesik, hogy a történteket méltán történteknek érzik, és a véletlent büntetésnek fogják fel. Hogy tehát csapásoktól sújtott hazámról - mivel a sors is megengedi – minél üdvösebb módon gondoskodjam, Erdélyt, szülőhazámat, ünnepélyesen átadom II. Rudolf római császárnak, Magyarország királyának, mégpedig az ország érdekében, nem holmi haszon és nagyobb méltóság reményében, nem nagyravágyástól csábíttatva, nem is félelemtől késztetve, mint valami csüggeteg lelkű vezér, nem a gondokra ráunván, nem is.[…] Hát akkor miért? Istenfélelemből, a kereszténység, hazám és honfitársaim iránti szeretetből, az ország boldogulása kedvéért teszem. Eddig derekasan szolgáltam, megoltalmaztam, sőt gyarapítottam hazámat, éppen ezért nem szeretném kitenni a csekélységemre mért szerencse forgandóságának. Nem szeretném, ha esendőségem vagy valamilyen vak véletlen folytán velünk is az történne, amit a keresztény világ – nagy kárára – már idestova öt esztendeje tapasztal magán: hogy hazánk fennmaradása és becsülete forogjon veszélyben. Míg élek, nem akarok hazámtól úgy megválni, hogy halálom után méltán illethessen vádoló panasz. Nem akarom, hogy az ország olyan veszedelmekbe sodródjon, amelyekből csak meghasonlás, polgárháború és ezer más baj származhatik. Gondoskodni óhajtok a köz javáról, még akkor is, ha ez a jogaimról és vagyonomról való lemondást jelenti. Hiszen mindenemet: gazdagságomat, de még életemet is csak hazámnak köszönhetem. Méltán, hiszen nagy lelki fájdalommal kell elmondanom: mindenki láthatja gyermektelenségemet, eszébe veheti az emberi élet törékenységét; a háború eshetőségeire is felfigyelhet akárki, látván látja az emberek életének változásait és forgandóságát: ki nem mondana hitvány fejedelemnek, ha még életemben nem gondoskodnám utódról? […] Hogy megboldogult korábbi fejedelmeink vagy én milyen címen birtokoltuk, nem tárgyalom, de most mindenesetre jogos és törvényes címen birtoklom. Ez nyilvánvaló mind az országnak irányomban mutatott szeretetéből és jóindulatából – hiszen megválasztott –, mind pedig a római császár és a magyar korona kegyességéből, hiszen megerősített. Hát akkor épp én legyek oly hálátlan barbár, hogy ne gondoskodjam megválasztásom viszonzásául még életemben hazám biztonságáról? Hogy ne bizonyítsam megerősítésem fejében a római császárnak és a magyar koronának hálámat, hűségemet és tiszteletemet? Hiszen ha kötelességem az ország iránt, hálám a magyar korona és Magyarország királya, Rudolf császár iránt nem késztetne is, mégis meg kellene tennem, mert fogadott esküm kötelez, és meg kellene tennie országomnak is, amely ugyancsak önként letette az esküt. De nem is én próbáltam meg elsőnek egyezséget kötni a németekkel. A kortársak még emlékezhetnek arra, hogy II. János erdélyi fejedelem is megkísérelte kiszabadítani Erdélyt a török szerződés hitetlen igája alól, de János fejedelem még a Miksa császárral tervezett üdvös szövetkezés megvalósulása előtt elköltözött az élők világából. Nyilván látta, hogy a törökbarátság nem egyéb és sohasem is lesz egyéb csalásnál, megtévesztésnél, a keresztények megrontására szolgáló béklyónál és hálónál. Nem is hiszem, hogy valaki elvakultságában és ostobaságában ezt ne lássa: ez vett rá, ez késztetett arra, hogy hazám boldogulására még kellő időben így határozzak. Erdély boldogulásáról nem ideig-óráig, hanem – Isten segítségével – örök időkre gondoskodni akartam, csak váljék is Isten nevének dicsőségére. Én, aki megtiszteltetésemet a hazának, megoltalmaztatásomat, sőt életemet is nektek köszönhetem, ezt a terhes szolgaságot szívesen vállalom, és jogaimról lemondok. […] De így a Báthori-nemzetség elveszti minden reményét arra, hogy Erdélyt tovább birtokolhassa. Mintha bizony Erdélynek akkor, ősi szabadságáról megfeledkezvén, fejét örökös szolgaság jármába hajtván, nyomorúságos életet kellene élnie, ha – akarva, akaratlanul – nem egy bizonyos család alattvalója! Kijelentem: a Báthori-család hosszú évek óta mind Magyarországon, mind Erdélyben olyan volt, hogy pompában, fényben, kiválóságban sokan maradtak el mögötte, utol kevesen érték, de felül talán senki sem múlta; nemes és bátor sarjai sok-sok fáradalmat vállalva, vérük bő hullatásával mindig csak arra törekedtek, hogy minél érdemesebben szolgáljanak hazájuknak, nem azért, hogy Erdélyt örökre hatalmuk alá kényszerítsék, hanem hogy szeretetét – hazájuk szeretetét – biztosan érezzék. Azok, akikre közülük az ország kormányzását bízták, tudták, hogy honfitársaiknak nem szolgaságban tartását, hanem őrzését vették át, az országgal sem rendelkezhetnek, csakis az ország rendelkezik velük. Nem is volt örökös jogú tulajdonuk az ország, hanem csak ideiglenesen, bizonyos feltételek és korlátok között bírták. De vannak még egyéb okok is, amelyek arra késztetnek, hogy az országot Rudolf császárra hagyjam: ezeket ki-ki latolgassa belátása szerint. Végezetül pedig, mivel jól tudom, hogy akár fiatalságom miatt, akár a rám nehezedő terhek súlya alatt, amelyet alig tudtam, elviselni, sokat hibáztam, úgyhogy joggal illethetnének akár a kegyetlenség, akár a fékezhetetlen becsvágy vagy a meggondolatlanság vádjával, csak arra kérlek benneteket, hogy amit nem szántszándékkal, hanem botlékony életkorommal járó hibáim miatt vétettem roppant feladataim közepette, ne rójátok fel mind bűnömül. A magas polcra jutók állapotával együtt jár, hogy nem tudnak mindent egyensúlyba hozni, mindenben folyton a szelídség és méltányosság kívánalmaihoz igazodni. A fejedelmeket gyakran késztetik megtorló intézkedésekre hol saját érzelmeik, hol alattvalóik telhetetlen vágyai vagy a nép szabadossága. Így azután kénytelen voltam én is néha fenyegetésekhez, néha szigorúsághoz folyamodni ama célok megvalósítása érdekében, amelyeket magamra és a keresztény népekre nézve üdvösnek és tisztesnek találtam. Leginkább attól óvakodtam, nehogy – amint mondani szokták – a szekér húzza az ökröt, vagy, hogy a lovak magukkal ragadják a kocsihajtót. Le kellett vagdosni a fekélyes részeket, nehogy megbetegedjen az ép is. Végezetül azt kérem tőletek, hogy eskütöket, amellyel most a kegyes császárnak, jóságos pártfogónknak elköteleztétek magatokat, meg ne szegjétek, hanem mindhalálig csorbítatlanul őrizzétek.”[1278]

Végül Báthory az erdélyi politikai nehézségek elől mielőtt 1602. július 6-án végleg Prágába menekült volna, ismét visszatért Gyulafehérvárra. A fejedelem utolsó erdélyi látogatásának eseményeit szintén Szamosközy leírásából ismerhetjük meg. Az alábbi részlet is segíthet bennünket abban, hogy Báthory zaklatott lelkivilágát bepillantást nyerjünk. „Valóban, mikor néhány hónapi távollét után újabb meggondolatlansága, melynek örvényeibe – mint mindig – ekkor is maga vetette bele magát, az állhatatlanság rásütött bélyegével a homlokán visszahozta a számkivetésből, olyan viharokat engedett szabadjára, amelyek elől nem tudott hova menekülni. Amennyi arany és ezüst – akár vert pénzben, akár tömbökben – a kincstárban csak volt, amennyi adó csak befolyt a hosszú idő alatt, mind kivette (még a katonáknak járó zsoldot és cselédeinek bérét sem adta ki), és részben István nagybátyjának görgényi várába vitte, részben egy Bogner Kilián fia Imre nevű kolozsvári nagykereskedőre bízta, hogy kellő alkalommal más, megfelelőbbnek látszó helyre szállíttassa onnan. De ebben is magához méltónak mutatkozott: amikor kiderült, hogy nem tudja magával vinni a rengeteg egyéb felszerelést, amelyekkel a kincstár a fejedelmek gondossága és takarékoskodása révén tele volt, nehogy bárkinek, utódjának hasznára lehessenek, irigységében mind összetörette, megsemmisíttette, egyiket így, másikat úgy. A páncélokat, sisakokat, kardokat, vérteket, elefántcsont faragványokat, díszöltönyöket, katonai köpenyeket, réges-régi hadieszközöket, háborúban és békében használatos dísztárgyakat, hajdani uralkodóktól erre a korra hagyományozott, nem annyira anyaguknál, mint inkább koruknál fogva szent és sérthetetlen emlékeket és becses régiségeket, miután leszedette róluk az aranyat és ezüstöt, vagy összetörve az árnyékszékekbe dobatta, vagy szétszóratta a szolganépség használatára. A megőrzésre eltett titkos leveleket, amelyeket a török császárok küldtek a legelső szövetségkötéstől kezdve, valamint az egyéb királyi és fejedelmi okmányokat, igen fontos dolgokról szóló irományokat rakásba hordatta és feltüzeltette. A magunk szemével láttuk, hogy azt az öt, tyúktojás nagyságú pigmeus koponyát, amelyet valamikor Szolimán török császár küldött II. János fejedelemnek, parasztgyerekeknek adják oda játékszerül: olyan vékonyak és könnyűek voltak, hogy az ember elefántcsont faragványnak hihette volna őket, ha a finom varratok és a csont egész jellege nem árulták volna el, hogy valódi koponyák. A dicső emlékezetű Mátyás király kardját és derékszíját egy közkatona öltötte magára. Hunyadi János és Skander bég epirusi fejedelem annak idején készített élethű képmása összezúzva pusztult a palota szemétdombján. Fel sem tudjuk sorolni azt a sok fegyvert, szobrot, a festményeket, amelyeket a legváltozatosabb módon tönkretétetett. Az a rövid kis idő, amíg Erdélyt elhagyta, szemléletesen mutatta, milyen volt egész élete: nem elégedett meg azzal, hogy tékozlásával ekkora vagyoni károkat okozott, a kárt még azzal is betetézte, hogy nevét hírhedtté tette, és eljátszotta becsületét; a rengeteg kincset, amit azelőtt garmadába gyűjtött, a végén felgyújtatta. De még a palota falait is lebontatta volna, hogy rajta kívül senki más ne bírhassa, ne használhassa, ne élvezhesse – ha ez csak rajta fordult volna. Így is jóformán csak azokat a roppant költséggel Törökországból és Velencéből hozatott kárpitokat hagyta meg utódjának, illetőleg magának, amelyek a belső helyiségek falait borították hivalkodva. Ő maga három társzekérrel, amelyet itthon is, külföldön is rendszerint használnak, néhány nap Magyarországra, majd innen minden késedelmeskedés nélkül az oppelni hercegségbe utazott. (Nem hosszú időre jelölte ki neki a végzet!) Udvari emberei közül igen kevesen követték: mindössze nyolcan vagy tízen, és csakis azok, akiket maga szemelt ki magának társaiul a száműzetésben. Az egyik közülük Hunyadi Ferenc volt, az Olaszország fényében sokáig tanult orvosi mesterség elismert tudósa, egyben korunk kiváló költője, aki már hosszú évek óta szolgálta híven Zsigmondot, […] Hiszen uralma jól megalapozott volt és szilárd; szinte nemzetségének rangján, mindenesetre a saját érdemén felül, császári vérből származó feleséget kapott; a török erők megtörése és Szinán leverése miatt hírnévre is szert tett; gazdag országa volt, amelyben szépen és boldogan élhetett volna; kincse volt temérdek, ha meg tudta volna tartani jövedelmeit; alattvalói híven engedelmeskedtek neki, a hatalmas császár oltalmát is élvezte, és minden más is kedve szerint folyt: ő – valamilyen rejtélyes kiegyensúlyozatlanságtól űzetve – a szabad uralkodást mégis inkább száműzetésre cserélte.”[1279]

 

 

Mercatori alappal bíró, valamint más, nem azonosítható források felhasználásával készült változatok

 

 

Sigismund von Birken – Jacob von Sandrart – Joachim von Sandrart

 

Első alkalommal vélhetően 1664 nyarán jelent meg „Európa hercegéről” a Duna folyóról Birken szerkesztésében készített új térkép, amelynek címe:

Danubius  (file név: 1664-birken) fluviorum Europae princeps cum omnibus accessoriis fluminibus, et quae allurit Regnis, Provinciis, Dynastiis, Urbibus: eorumque nominibus priscis ac recentioribus a fonte ad Ostia. Ex variis Historicor: & Geographicor: monumentis opera ac studio Sigismundi Betulii Com. Pal. C. collectum & excudit Iacobus Sandrart Chalcographus. Norimbergae, A. C. MDCLXIV.[1280]

A térkép jobb (file név: vers-birken) felső sarkában I. Lipót német-római császárnak szóló vers kapott helyet, amelyben Birken az uralkodónak magasztos programot vázolta fel, amelyet ő utóbb részben teljesíteni is tudott.

 

 

Figyeljetek ide!

Legdicsőbb császár, hatalmas királyok, legfényesebb elöljárók és magas rangú keresztények!

Kétséges-e vajon, hogy a Duna, miközben kanyarodik, tirátok visszatekint

Eddig, mint Ister török nyelvre hallgatott a szegény kétnyelvű:

Hozzátok esd, hogy a ti segítségetekkel keresztényként ezentúl csak egy névre hallgathasson.

Számotokra hitért, szerencséért, bátorságért könyörög:

Ráunva a barbár iga alatti súlyos viszontagságokra, Krisztus szelíd jármába kíván visszatérni, melybe korábban is törvényesen tartozott.

Oly nagy területet ragadtak el a törökök Krisztusotok földjeiből Keresztények!

A ti dolgotok pedig, hogy visszaköveteljétek, és utódaitoké, hogy sértetlenül állítsák helyre.

Mindnyájatok törekvése ugyanaz legyen:

A királyságokat, provinciákat, városokat visszafoglalni, a vallást a zsarnokság alól, a szabad művészeteket a barbárság alól kiszabadítani, a tömlöcben nyomorultul sóhajtozó keresztényeket az ekékhez és evezőkhöz visszavezetni; a Duna mindkét partját Krisztus számára megszerezni.

Így győzedelmeskedjen az oroszlán segítségével a győzhetetlen Lipót,

Adja Isten Ember Krisztus![1281]

 

E térkép földrajzi névanyagának feldolgozása során észleletük azt, hogy lehetséges forrásként akár több mű is szóba jöhet, így Hulsius 1596-ban megjelent térképe éppen úgy, mint Sandrart 1664-ben Neüe Land Tafel von Hungarn […], vagy Mercator Hungaria című műve is.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1282]

Pécs (file név: 1.helmert-hulsius-birken) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-hulsius-birken)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-hulsius-birken)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-hulsius-birken)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-hulsius-birken)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A szerkezeti vizsgálatok eredményének ismeretében nagy biztonsággal állíthatjuk azt, hogy Birken térképének szerkezete csak az 1., 2., és a 3. képen mutat kapcsolatot a korábban megjelent, a Duna vízgyűjtőterületét ábrázoló, és Hulsius szerkesztette készítette térkép magyarországi részeivel.

A részletek alakjai ez esetben 3 %-ban térnek el egymástól, míg az irányokban való eltérés mind három esetben hasonló mintázatot mutat. Az erdélyi részek forrását nem tudtuk azonosítani, a részletek eltérése bármely vizsgált forráshoz képest több, mint 25 %-os úgy a részletek alakjában, mint azok irányában.

Birken térképének vetülete (file név: vetulet) szintén hergervetület.

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Duna (file név: dunakanyar-mercator) Esztergom és a Csepel-sziget közötti szakasza

 

 

A térképen a Duna folyása Mercator térképén ábrázolthoz hasonló.

 

 

A Balaton (file név: balatonkorny) és tágabb környezete

 

 

E térképrészlet topográfiai tartalma részben mercatori, a Balaton és Dráva folyó között a vízrajzi kapcsolat még arra utal miközben, de a Tihanyi-félsziget már topográfiailag jó helyen volt. A Balaton alakja viszont egyetlen más korabeli térképen látott ábrázolásra sem hasonlít.

 

Az Ecsedi-láp (file név: ecsedito) és környezete

 

 

E térképen az Ecsedi-láp Debrecentől DNy-ra szerepelt, miközben a Kraszna folyón, azon a helyen, ahol Mercator térképén Ecsed vára található, egy tó szerepelt.

 

Mesterséges (file név: tavak-FT-Birken) tavak a Felföldön

 

 

E térképen Mercator Hungaria című mappáján előforduló három tóból kettő e térképen is helyet kapott

           

A földrajzi nevek

           

Tájnevek

Szintén a már említett Mercator térkép felé mutatnak kapcsolatot az alábbi tájnevek is: Bachmeghe. Deserta loca pascendi pecoribus idonea, Campus Cumanorum, Campus Marons (=Campus Maxons).

 

Domborzati nevek

Új név az alábbi: Vadra M. (Holie lacus-nál)

 

Víznevek

Néhány érdekesebb víznév, amely áttekintő méretarányú térképen korábban nem szerepelt, ilyen a Tiszántúlon a Kalo fl. (Kálló ér).[1283] Ugyanakkor a Sárvíz Székesfehérvár térségében ered, az Ecsedi-láp pedig Debrecentől DNy-ra található, a Zala folyó a Balaton vizét vezeti a Drávába.

 

Igazgatási nevek

Néhány érdekesebb névváltozat, amelyek elsőként e térképen, utóbb más, később megjelent mappákon is feltűnnek: Com. Kyskalo (Szabolcs vármegye), Seds. Com. Girgio (Gyergyó-szék), Hunnyad Com. (Alsó-Fehér vármegye), Varanyawar Co (Baranya vármegye), Com. Corothna (Somogy vármegye).

 

Településnevek

Feyerwar (Székesfehérvár) magyar neve először Duval 1661-ben megjelent térképen tűnt fel, és Birkennél már szerepelt ez a névváltozat.

Más térképi ábrázolásokkal szemben e művön a Mura mellett csak Zrínyi-Újvár szerepel. Ugyanakkor e térképen is feltűnt a Zrínyi család névadó ősi (file név: zrinyiujvar) vára, és annak törökök általi elfoglalásának évszáma.

 

 

A többi településnév a korra jellemző megírással, illetve esetenként névváltozattal is előfordul.

Más hasonló méretarányú térképekhez képest Birken e művén sokkal kevesebb helynevet tartalmaz, ennek oka vélhetően az lehet, hogy a sok a történelmi esemény elhelyezésére csak így tudtak elegendő helyet biztosítani.

 

Az első kiadáson Phillippopolis[1284] elfoglalásától (1360) egészen 1664 január végig az eszéki híd felégetéséig[1285] vette számba az oszmán hódítások európai eseményeit igen alaposan.[1286]

 

Hadi események

 

Nem a hódításokhoz kapcsolódók

A magyarországi területen történt események (mezei ütközetek, várak elfoglalása, stb.) közül az alábbiak nem a török hódításokhoz kapcsolódtak:

 

Verthes M.

Hic Heinricg III. Imp. à Rege Andrea obs. et Fame oppr. 1053. III. [1287]

 

Sopron, 1605.

1605 május elején Bocskai hadai Németh Gergely vezetésével Pozsonynál átkeltek a Dunántúlra, június 6-án kezdték meg Sopron ostromát, de a Basta generális vezette sereg az ostromlókat megfutamította.[1288]

 

A hódításokhoz kapcsolódók régebbi események

Temesvár 1463

Dengelegi Pongrácz Jánost, az erdélyi vajdát Mátyás király a délvidékre küldte. A cseh zsoldosokból és a székelyekből alakított dandár eredményesen vette fel a harcot Ali bég vezetett, a Temesközbe betörő török sereggel. Temesvár és Temes folyó térségében végül Ali bég vezette török sereg súlyos vereséget szenvedett, és visszavonult a Dunától délre eső területre.[1289]

A későbbi török betörések, területfoglalások[1290] a korábban már bemutatott térképeken szerepeltek, így e helyen megismétlésük nem szükséges. Tulajdonképpen e térképén a 16. századi jelentős hadi események közül csak a Johann von Katzianer–féle 1537-es expedíció eseményei, és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem vezetése alatti győzelmekre vonatkozók hiányoztak.

A térkép megjelenése ideje körül történt események

A zsitvatorki béke[1291] többszöri megújítása ellenére a törökök részéről Nagyvárad (1660), Érsekújvár, Nógrád, és Nyitra várai (1663) elfoglalására kerültek. 1664 év végén e várak közül csak Nyitrát sikerült visszafoglalni. Az 1664. téli hadjárat eseményeire utalást csak az eszéki (file név: eszekihid) hídnál találunk.

 

 

A téli hadjárat során az eszéki híd felégetéséről visszavonuló sereg érintett Szigetvár szűkebb térségében lévő Turbéket[1292] (file név: türbek) is.

 

 

Szulejmán szultán síremlékének neve jelen ismereteink szerint elsőként Birken e térképén kapott helyet, az alábbi megjegyzés kíséretében: „Turbeck. Hit ob. Solimanus Turc. Imp. 1566 m.”

A jelképes síremlék építését az elhunyt szultánt a trónon követő fia II. Szelim rendelte el. E türbét és a körülötte épült palánkvárat több 1576-ban íródott szultáni parancs is említi, 1579-es török szandzsákösszeírás szerint e településnek már két városnegyede is volt. Evlia Cselebi leírásában az alábbiakat is olvashatjuk: „A palánk falai és árka erősek és tartósak. Kezdetben a fény alászállásával teli türbe, a dzsámi, a mecset, a medresze, a karavánszeráj, a gőzfürdő, a kolostor és a boltok mindegyike II. Szelim hám jótéteménye volt. Ebben az áldott évben IV. Mehmed szultán hán jótéteményeként kitűnően rendben tartott [hely] lett.”[1293]

A síremlék környezetét ábrázoló első rajzot gróf Esterházy Pál[1294] [1635–1713], a későbbi magyar nádor Mars Hungaricus kézirata őrizte meg számunkra. Esterházy az általa látottakról az alábbiakat vetette papírra: „Ez a váracska Szigettől nyugatra fekszik, s azt mondják, hogy Szolimannak a legszerencsésebb török szászárnak az emlékére építették, aki midőn az 1566. évben nekikezdett Szigetvár ostromának – amelyet ama bátorságáról ismert hős, ennek a Zrínyinek a nagyapja védett – egy bizonyos hársfánál, amelyet a törökök a mai napig tiszteletben tartanak, a várból kilőtt ágyúgolyótól találva elesett. Így van-e vajon. nem vitatom, mivel nem hiányoznak, akik különféle módon írják le ennek a szultánnak halálát. [t. i. más források szerint az idős Szulejmán természetes halállal hunyt el a sátrában]. Persze a Sziget környékén élő nép s maga a török is erősen ragaszkodik az előbbi véleményhez. A szultán belső szerveit később Turbékra vitték, s máig is ott voltak eltemetve, eddig érintetlenül; ezeket a törökök ezen esemény emlékezetére a legnagyobb tiszteletben tartották, úgyhogy még Ázsia országaiból is nem kevés török jött ide kegyeletét leróni. De mihelyt a mieink kezére került, darabokra törték Szolimán Márvány síremlékét, s az egész kis várat porig égették.”[1295] Esterházy leírásában szereplő utolsó mondat már nem az 1664-es évben történtekre utal, hanem a felszabadító háború idejére. 1693-ban az Udvari Haditanács arról értesült, hogy Szulejmán márvány síremléket összetörték, a fehér márványból épült sírkápolnát lerombolták, a palánkvárat pedig elpusztították. Egykori létére csupán csak dűlőnév utalt, de 2015. december 9-én történt bejelentés szerint a pécsi egyetem kutatóinak sikerült az egykori sírkamra (türbe), illetve az ahhoz kapcsolódó oszmán kori település romjaira bukkanni.[1296] 2017-es ásatások nyomán az egykori szultáni sírhely és a körülötte lévő palánkvár alapjai ismét napvilágra kerültek.[1297]

 

Baicia (Bajcsa vár)[1298] neve helyesen először e térképeken bukkant fel.

 

Nem a középkori Magyar Királyság területén vívott törökök elleni ütközetek:

Nikápolyi, várnai, szabácsi, stb. csaták[1299]

 

A térképét a szerző Karl Gottlieb Amadeus zu Windisch-Graetz[1300] [1630–1695] diplomatának ajánlotta. (file név: ajánlás-birken)

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Az 1683-ban, (file név: 1683-birken) majd 1684-ben (file név: 1684-birken) megjelent kiadások javításait, már Sandrart végezte.[1301]

Érsekújvár (file név: ersekujvar) és Leopoldina (Leopoldstadt) ábrázolásai

 

 

Az első kép részlete az 1664-ben megjelent térképről való látható, hogy Érsekújvár elfoglalásának évszáma a későbbi kiadáson javításra került. Az 1683-ban megjelent művön Leopoldstadt topográfiailag nem pontosan azon a helyen szerepel, ahogy az 1664. augusztus 10-én aláírt vasvári béke annak helyét meghatározta.

A megírások alapján elég egyértelmű, hogy Sandrart végezte a kiegészítések (file név: kiad-var-szegedkornyeke) metszését.

 

 

Láthatóan Sandrart úgy bővítette térképét friss adatokkal, hogy annak megjelenési évszámát már nem változtatta meg, ezért szerepelhet Szeged 1686-os felszabadítása az 1684-es kiadáson. További 1684 utáni adatok az alábbiak: Érsekújvár 1685. (08. 19.), Szolnok 1685. (10. 19.), Buda 1686. (09. 02)., Pécs 1686. (10. 22.), Szeged 1686. (10. 21.), Kaposvár 1686. (11. 12.), Eszék 1687. (09. 29)., Valpó 1687. (09. 30.) Pozsega 1687. (10. 14.) (Vár)Palota 1687. (10. 22.). 1687 utáni hadi esemény e térképen már nem szerepeltek.

 

Willem Janszoon Blaeu

           

W. J. Blaeu szerkesztésében 1638-ban jelent meg egy új térkép Dunáról, amelynek címe: Danubius, (file név: 1638-Blaeu) fluvius Europӕ maximus. A fontibus ad ostia. Cum omnibus fluminib^q, ab utroque latere, in illum fluentibus.[1302]

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1303]

Pécs (file név: 1.helmert-hulsius-blaeu)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-hulsius-blaeu)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-hulsius-blaeu)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-hulsius-blaeu)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-hulsius-blaeu)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület

 

 

A fenti részletek összehasonlítása alapján az megállapítható, hogy Blaeu e térképének nincs kapcsolata olyan művel, amelynek az alapja valamely gastaldi típusú térkép lenne.

 

Vetülete (file név: vetület) normális kúpvetület.

 

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A magyarországi rész forrása egységesen mercatori, ahogy arról az alábbi képek is árulkodnak. Érsekújvár is topográfiailag jó helyen, a Nyitra folyó jobb partján található neve, New Heusel. Az alábbi részleteken szereplő tavak (file név: tavak-mercatorikapcs) és környezetük jól jelzik a kapcsolat Mercator királyi Magyarországot ábrázoló térképével.

 

 

E térképet utóbb több kiadó is közreadta, topográfiai tartalmát alig megváltoztatva. Az 1664 után megjelent változatokon szerepelt Zrínyi-Újvár. (file név: blaeu-zrinyiujvar)

 

 

A térképen a magyarországi hadiállapotokról mindössze a jobb felső sarokban elhelyezett kartus árulkodott.

A címkeret bal oldalán vélhetően II. (Habsburg) Ferdinánd [1578–1637] német-római császár egész alakos képe kapott helyet uralkodói jelképeivel, a mögötte álló nőalak kezében feszülettel.

Vele szemben kardját fenyegetően emelő vélhetően IV. Murád [1612–1640] szultán képe lehet, a mellette álló nőalak lábával a feszületre tapos, míg előttük a hódítókat jelképező sárkány kapott helyet.

 

 

 

 

 

 

Az e részben bemutatott Duna térségét ábrázoló térképek szerkezete alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy azok forrása vélhetően az az Európa térkép lehetett, amelynek a szerkesztője az itáliai Giovanni Domenico Zorzi,[1304] míg metszője pedig Matteo Pagan volt.

E térkép nyomtatásban 1545-ben Velencében látta meg napvilágot, amelynek címe: Vera descriptio totius Europe et partis Asie Africe cum marinis litoribus secundum cartam navigantum Ioanes Dominicus Mothoneus ciuisi hanc Europam rationibus Matematicus mensuris Q. tam maritimis quam Terestibus Fecit Ano Christi M. D.XXXXV. [1305]

A feltételezésünket az is megerősíti, hogy a különböző időben megjelent e térséget ábrázoló térképek nagyszerkezetének vizsgált részlete közös mintázatot mutat.

           

Graz (file név: nagyszerkezet-osszehas-gast-hulsius-birken) – Lvov – Isztambul – Szófia településekkel határolt terület alakja és iránya[1306]

 

 

A részletek alakjaiban az eltérés mértéke a 12 %-ot nem haladta meg, és az irányok esetén sem tapasztalhatunk nagyobb eltérést. A fent látható különbségek forrásai szerintünk az átszerkesztések pontatlanságaira, valamint a választott vetületre vezethetők vissza, Gastaldi térképe henger-, míg a másik két mű már kúpvetületben készült.

 

A Duna térsége és az Oszmán Birodalom európai területe (válogatás)

 

 

Nicolas Sanson d’Abbeville

 

1665-ben Párizsban jelent meg Sanson új térképe, a Duna térségéről és az Oszmán Birodalom európai területének egy részéről, címe:

Hongrie, (file név: 1665-sanson) Transilvanie, Esclavonie, Croacie, Bosnie, Dalmacie, etc. et partie des pays circumvoisins ; vers la Pologne, l'Allemagne, l’Italie, etc la oú apnt les Turqs peuvent avoir a desmesler. Tirée de tous les autheurs de [etc] es quartiers qui en ont donné quelques memoires jusques a present. Par le S. Sanson d'Abbeville geogr. ordre de Sa Maiesté. A Paris. Chez Pierre Mariette rüe St Iasques a l'Esperace. Avec privilege du Roy pour Vingt ans 1665. I. Lhuilier fecit.[1307]

 

A magyarországi területek topográfiai tartalmának áttekintése alapján azt észleltük, hogy Sanson térképe W. J. Blaeu 1638-ban megjelent, a Duna térségét bemutató mappájával mutatott szoros kapcsolatot.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1308]

Pécs (file név: 1.helmert-blaeu-38-sanson65)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-blaeu-38-sanson65)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-blaeu-38-sanson65)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-blaeu-38-sanson65)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-blaeu-38-sanson65)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A részletek alakjaiban és irányaiban a különbség az 2 %-ot nem haladja meg, sőt arra is fény derült, hogy a két részlet méretaránya sem módosult. A részletek alakjainak nagyságában észlelhető különbség a nyomtatás miatti papír alakváltozásának a következménye is lehet.

E térkép szinuszoidális (más néven Mercator–Sanson) vetületben (file név: vetulet) készült.

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

Vizsgálataink alapján úgy tűnik, hogy Sanson Blaeu e munkájából kizárólag a Magyarországot és tágabb környezetét ábrázoló részt emelte át, azt a saját Magyarország-térképein előforduló helynevekkel és vízrajzzal is bővítette, ahogy az az alábbi képen (file név: topogr-blaeu-sanson) is látható.

 

 

A Balatonba Siófok térségében ömlő vízfolyás azonos a Zsámboky térképén is előfordulóval. Ugyanakkor vélhetően másolás során vétett hiba került a térképére Dees helyett Bees, illetve maradt le a Maros folyó neve (Marisius fl), és került helyébe Gr. Kockel fl. Az erdélyi bejáratok közül az első és a második számmal található, hasonlóan Sanson az 1664-ben megjelent Erdélyi Fejedelemséget ábrázoló térképén látottakhoz, ahol az Erdélybe vezető utakat szintén számok jelezték.

 

Sanson térképe felhasználásával

készült változat

 

Frederick De Wit

 

Sanson e helyen bemutatott térképét szinte azonos topográfiai tartalommal De Wit is közre adta, amelynek címe:

Nova (file név: 1664-Wit-TR_7610) totius Hungariae, Transilvaniae, Serviae, Romaniae, Bulgariae, Walachiae, Moldaviae, Sclavoniae, Croatiae, Bosniae, Dalmatiae Maxímaeq. partis Danubii fluminis descriptio emendata.[1309]

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1310]

Pécs (file név: 1.helmert-sanson-wit)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-sanson-wit)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-sanson-wit)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-sanson-wit)– Varasd – Temesvár – Belgád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-sanson-wit)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-sanson-wit)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

De Wit forrását kb. 10 %-kal kicsinyítette le, de a részletek alakja és iránya 1 %-ot nem meghaladó mértékben tértek el egymástól, amely különbség forrása a nyomtatási technológia következménye lehet.

 

A topográfia tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: balaton-sanson-wit) és környéke

 

 

Érsekújvár (file név: ersekujvar-sanson-wit) és környéke

Érsekújvár térségében jelzett új határvonal a vár eleste után (1663 őszétől) volt érvényes, de azt nem tudjuk eldönteni, hogy az De Wit térképén törlés következtében vált-e halványabbá, vagy már korábban kész térképre történő utólagos elhelyezés nyoma lenne? Ha ez utóbbi feltételezésünk igaz, akkor De Wit térképének nyomólemeze már 1663 ősze előtt elkészülhetett.

 

 

 

Zrínyi-Újvár (file név: zrinyiujvar-sanson-wit) és környéke

 

 

A helynevekben különbségek fedezhetők fel, mivel De Wit térkép földrajzi nevei szorosabb kapcsolatot mutatnak W. J. Blaeu Duna térképén látottakkal, míg Sanson munkáján új névváltozatok is feltűntek.

De Wit e térképének kartusa (file név: cimkeret-wit-1664) az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári békének állított emléket.

 

 

A térkép címe szerint e mű a Duna-völgyét és annak tágabb környezetét ábrázolta, a kartus képe szerint a két császár a béke jelképét egy-egy olajágat tartott a kezében, a kép előterében lévő puttók környezetében lévő tárgyak is békéről üzentek olvasóiknak. A térképen ’Hungaria Christiana’, Hungaria Turcarum’ ’Transilvania’ megnevezések szerepelnek, a nyomólemezen halványan feltűnő pontsor szerint Érsekújvár és tágabb környezetében olyan határt láthatunk, amely vár elfoglalása után 1663. szeptember 25-e utáni állapotra utal, miközben Nagyvárad, amely 1660. augusztus 27-én oszmán kézre került, még a fejedelemség részét képezte.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

E térképről George Carhart, aki De Wit térképeinek katalógusát készítette el a következőket vette papírra:

-          az térkép első változata 1671–1676 között jelent meg, Wit a 96 lapos világatlaszában,[1311]

-          a második változat szintén 1671–1676 között, de ennek a jobb felső sarkában ’21’ szám található (ez a mi példányunkon is szerepel),

-          a harmadik változaton a fokhálózat 37° és 54° közötti területet ábrázolta.[1312]

 

De Wit térképe felhasználásával készült változat

 

Gerrit Lucasz van Schagen

Vélhetően szintén 1665 végén, vagy 1666-ban jelenhetett meg Schagen térképe, amelynek címe:

Nova (file név: 1665-Schagen-TM-24051) totius Hungariae, Transilvaniae, Serviae, Romaniae, Bulgariae, Walachiae, Moldaviae, Sclavoniae, Bosniae Dalmatiae, maximaeq. partis Danuvii fluminis. Descriptio emendata.[1313] 

E térkép címkeretének a díszítése ugyan olyan, mint amilyen Serlin térképén is látható.

A topográfiai tartalom elsődleges vizsgálata szerint, e térkép forrása De Wit fent bemutatott mappája volt.

 

A szerkezeti vizsgálat eredménye[1314]

Pécs (file név: 1.helmert-wit-schagen) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-wit-schagen)– Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-wit-schagen)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-wit-schagen)– Varasd – Temesvár – Belgád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-wit-schagen)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-wit-schagen)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A részletek alakja és iránya 1 %-ot nem meghaladó mértékben térnek el egymástól, amely különbség forrása a nyomtatási technológia következménye lehet. Schagen tökéletesen átmásolta De Wit térképét.

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A forrástérkép (De Wit) és Schagen műve 99 %-ban azonos, eltérést csak a Sárvíz folyó eredetében találtunk, mert e térképen az már Stier szerint került ábrázolásra. Ugyanakkor azok a hibák is megtalálhatók e térképen is, amelyek Sanson és De Wit munkáján is feltűntek, ahogy azt az alábbi képen láthatjuk. Ez megfigyelésünk alapján arra tudunk következtetni, hogy Schagen nyomólemeze is kész volt, így csak annak tartalmát minimális mértékben frissítette. (file név: osszehas-wit-schagen)

 

 

A földrajzi nevek írása Blaeu, Sanson, De Wit, és Schagen térképein

(példák)

 

 

A földrajzi nevek írásmódja, és azok előfordulása alapján – ahogy az a fenti táblázatból is megállapítható –, sajnos nem sikerült olyan egyértelmű azonosságot találnunk, amely segíthetne e térképek közötti kapcsolatok további pontosításában.

Úgy tűnik, hogy szorosabb a kapcsolat Sanson és De Wit kiadásában megjelent művek között, ugyanakkor nem tudjuk azonosítani Schagen térképének lehetséges más forrását. Új helynévként a Schagen kiadású térképen csak Leopoldstadt (file név: ersekujvar-schagen) tűnt fel azon a helyen, ahogy azt a vasvári békeszerződés tartalmazta. Míg a térképen is szereplő nevét ez az új vár 1665 szeptemberében kapta, ezért feltételezzük azt, hogy e mappa első kiadása csak 1665. év végén, vagy 1666 elején jelenhetett meg.

 

 

E térkép utóbb Theater des oorlogs in Hongarye tussen de Keyserlyke en de Turken / Theatre de la guerre en Hongrie entre les imperiaux & les Turcs.[1318] címmel, és változatlan topográfiai tartalommal 1720 (file név: 1720-Schagen) körül ismét napvilágot látott.

 

Sanson térképe felhasználásával, és más szerzők térképei alapján készült változat

 

 

Pierre Duval

 

Párizsban jelent meg első alkalommal 1665-ben Duval térképe, amelynek címe:

Le Grand Royaume de Hongrie qui est aujourdhuy la Turquie septentrionale en Europe, ou sont la Hongrie, la Transilvanie, la Valaquie, la Moldavie: la Bosnie, la Servie, la Bulgarie, la Romanie etc avecque les routes de Vienna et de Raguse à Constantinople. Par P. Du-Val geographe du Roy. A Paris chez l'auteur en l'isle du Palais sur le quay de l'Orloge, proche le coin de la rue de Harlay. Avec privilege du Roy.[1319]

A térkép szerkezetének vizsgálata alapján a magyarországi rész forrásaként Sanson e helyen korábban bemutatott térképét azonosítottuk.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1320]

Pécs (file név: 1.helmert-sanson1673-duval1665) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-sanson1673-duval1665)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-sanson1673-duval1665)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-sanson1673-duval1665)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-sanson1673-duval1665)– Lőcse – Kassa – Diósgyőr településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Kolozsvár (file név: 7.helmert-sanson1673-duval1665)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-sanson1673-duval1665)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A térképrészletek alakjai 8 %-nál kisebb mértékben térnek el, míg az irányaikban az eltérés esetenként nagyobb, 15 %-ék körüli, ez utóbbi vélhetően az átszerkesztés és a kicsinyítés során vétett hibák következménye is lehet.

Vetülete szinuszoidális (más néven Mercator–Sanson) vetület. (file név: vetulet)

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A topográfiai tartalom elemzése, különösen a vízrajz ábrázolására figyelve, ahogy az a mellékelt képen is látható, csak Martin Stier (file: név osszehas-duval-stier) Magyarország térképének megjelenése után (1664. augusztus vagy szeptember) készülhetett, tehát tartalmában Duval térképe részben frissítésre került.

 

 

Kiadástörténeti áttekintés

E térképen szerepelt már ’Serinwar’, illetve topográfiailag jó helyen találhatjuk ’Neuhausel’-t (Érsekújvár)[1321] is.  Érsekújvár (1663) eleste utáni már új határvonal is jelezte a változást.

Pécs nevének magyar fordítása e térképen is felbukkan, ’Otegiazak’. A Nyitra és a Vág folyók között, Komárom várával szemben Dudvágnál is feltűnt a későbbi kiadásokon egy új várnév, ’Leopoldstat’. Az 1663–1664. évi török háború után a korábbi egységes határvédelmi rendszerben ismét rés keletkezett, amelynek következtében Alsó-Ausztria és Bécs, valamint a cseh-morva tartományok a török portyázások számára elérhető távolságba kerültek.

E térkép adataink szerint több[1322] kiadásban (file név: 1665-1687-duval-hatar-osszehas) is megjelent, ahogy az alábbi részletből a betűk kopottsága alapján is jól látható, hogy az első kiadáshoz képest az eredeti rézlemezt fel kellett újítani. E felújításra még azért is „szükség” volt, hogy olyan „új határt” kerüljön e térképre, amely ugyan e térkép megjelenése idején akkor, és ott már nem is létezett. Érsekújvár ugyanis 1685. augusztus 19-én felszabadult, és az ország nagyobb területe is.

 

 

Tehát az évszám nélküli kiadott változatot az első „1664-es kiadásra fiatalították vissza”, miközben egy nem létező tavat is létre hoztak Győr térségében.

 

De Wit Magyarország térképe, és

Blaeu Erdély térképe alapján,

valamint más nem azonosítható források

használatával készült változat

 

 

Frederick De Wit

 

De Wit amsterdami térképész 1686-tól adta közre új térképét a Duna völgyéről és annak tágabb környezetéről, amelynek címe:

Regni Hungariae et regionum, quae ei quondam fuere unitae, ut Transilvaniae, Valachiae, Moldaviae, Serviae, Romaniae, Bulgariae, Bessarabiae, Croatiae, Bosniae, Dalmatiae, Sclavoniae, Morlachiae, Ragusanae reipublicae maximaeq. partis Danubii fluminis, novissima delineatio. Amstelodami.[1323]

E térkép földrajzi névanyagának feldolgozása során azt észleltük, hogy a királyi Magyarországot ábrázoló rész helynevei igen szoros kapcsolatban vannak a szintén De Wit által készített Regnum Hungaria in omnes suos comitus accurate címmel kiadott térképpel.

Míg Erdély földrajzi nevei között több olyan település nevét találtunk meg, amelyek először G. Blaeu és J. Blaeu[1324] kiadásában 1660 (file név: Erdely-Blaeu-uj) körül megjelent, és a korábbi Erdélyt ábrázoló térképekhez képeset bővített névanyagot tartalmazó térképén fordultak elő.

 

 

Ilyen helynevek például az alábbiak is: Nagyfalu, S. Benedek, Gorgy falva, Felek, Arany kut, Ayton, Mehes, stb.

 

Vajon hogyan szerkeszthette De Wit e térképét?

A szerkezeti vizsgálatok eredménye [1325]

A királyi Magyarországot ábrázoló térkép és e mű közötti kapcsolatok vizsgálata

Pécs (file név: 1.helmert-witkirmagy-witdunavolgy)– Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-witkirmagy-witdunavolgy)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-witkirmagy-witdunavolgy)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-witkirmagy-witdunavolgy)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

E részletek alapján megállapíthatjuk azt, hogy De Wit egyik forrástérképe, a saját kiadású királyi Magyarországot ábrázoló mű volt. Az egyes részletek alakjaiban és irányaiban az eltérések mértéke 1%-ot nem érik el.

 

Míg az Erdélyi részleteket pedig G. Blaeu és I. Blaeu – önálló Erdély[1326] térképe alapján vizsgáltuk.

Kolozsvár (file név: 7.helmert-blaeu-witdunavolgy)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya[1327]

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-blaeu-witdunavolgy)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A fenti két erélyi részlet alakja egyértelműen jelzi, hogy e térség térképét valamely önálló kiadású Erdélyt alapján került megszerkesztésre. A térképrészlet alakjaiban, és azok irányaiban az eltérés a 2 %-ot nem érte el.

E térkép vetülete szinuszoidális (más néven Mercator–Sanson) vetület. (file név: vetulet)

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A Balaton (file név: balatonkornyeke) és tágabb környezete

 

 

Debrecen (file név: debrecenestagabb) és tágabb környezete

 

 

Kolozsvár (file név: kolozsvarkornyeke) és tágabb környéke

 

 

Piros pontokkal azokat a településeket jelöltük, amelyek első alkalommal Blaeu, bővített névanyagú Erdély térképén tűntek fel. Ugyanakkor a domborzat, illetve a vízrajz ábrázolásában a fent említett Erdély térkép hatása kevésbé szembetűnő, de ezt akár a térkép jelentős lekicsinyítése is indokolhatta.

 

A nem magyarországi részek forrása

A topográfiai tartalom – ahogy az alábbi részlet alapján is látható – igen hasonló, (file név: istriai-felsziget) míg e két mű méretaránya is azonos.

 

 

Hadi események

 

De Wit e térképe segítségével nem csak az éppen zajló háború eredményeiről kapott az olvasó pontos tájékoztatás, de az 1396 (file név: hadiesemenyek-regi-jelenkori-wit) szeptemberében vívott nikápolyi csatától kezdve mindazokról is, amelyek az oszmán hódítások megállítására egykor e térségben történtek.

 

 

De Wit, ahogy az alábbi áttekintésből is látható igyekezett térképeit napra késszé tenni, ezt lehetővé tette számára az általa használt térkép sokszorosítási eljárása is.

Az általunk vizsgált térképen, amely a dátuma szerint 1688-ban jelent meg, és az alábbi eseményekre vonatkozó adatokat találtuk:

Esztergom,[1328] 1683; Verőce,[1329] 1684; Érsekújvár,[1330] 1685; Buda,[1331] Simontornya,[1332] Kaposvár,[1333] Pécs,[1334] Siklós,[1335] Szeged,[1336] Iaşi,[1337] 1686;  Eger,[1338] Nagyharsány,[1339] Valpó,[1340] Pozsega,[1341] Eszék,[1342] Bács,[1343] 1687; Székesfehérvár,[1344] Lippa,[1345] Gradišca, Dubica,[1346] Belgrád,[1347] (Vég-)Szendrő,[1348] 1688; Grabovac, Niš, Vidin[1349] 1689; (Vég-) Szendrő,[1350]  Niš,[1351] Vidin,[1352] Belgrád,[1353] 1690; Szalánkemén,[1354] 1691;  Zenta,[1355] 1697.

Meglepő, de az alábbi egykor a hírekben gyakran szereplő várak felszabadulásáról De Wit e térképén nem emlékezett meg, ezek az alábbiak: Szigetvár,[1356] Gyula,[1357] (Nagy)Kanizsa,[1358] és (Nagy)Várad[1359]

Így bizonyosan állíthatjuk azt, hogy az általunk vizsgált példány, a rajta szereplő megjelenési évszámmal ellentétben, csak Zentai csata (1697. szeptember 11-e) után kerülhetett forgalomba. Sőt utóbb Mortier kiadásában megjelent változaton a visszafoglaló háborúban érintett térségre vonatkozóan új évszám, már nem is szerepelt, csak De Wit neve „költözött” a mértékléc fölé.

Kiadástörténeti áttekintés

E térkép, jelen ismeretink szerint 1710 körül Pierre Mortier (file név: 1710-dewit-mortier) kiadásában változatlan topográfiai és történelmi adatokkal ismét napvilágot látott.

A cimkeretek (file név: cimkeret-dewit-mortier) tanusága esetleg szerint Mortier birtokába került De Wit eredeti nyomolemeze.

 

Carhart kutatásai szerint De Wit e térképének a megjelenési sorrendje az alábbi:

1. verzió: megjelenésének a dátuma 1686.

2. verzió: megjelenése vélhetően 1686 szeptember után lehetett, mivel már szerepelt rajta 1686. Buda visszavívása

3. verzió: a megjelenés vélhetően 1686 október után történt. Ugyanakkor még az alábbi várakra vonatkozó adatokat is tartalmazta: Kaposvár (1686), Érsekújvár (1685), Simontornya Pécs. 1686. október 22.

4. verzió: Vélhetően 1687. augusztus után. Szeged 1686. október 23. és Peterwardeyn név is feltűnt.

5. verzió. 1687. Vélhetően október után.

6. verzió 1688. június után.

7. verzió 1689 után.

8. verzió 1690 után.

9. verzió 1691 augusztusa után.

10. verzió 1691 és 1697 között.

11. verzió 1697. szeptembere után.

12. verzió 1710 és 1721 között ’ex officina P. Mortier, a nyomólemezen a javítások nyoma jól látható. [1360]

13. verzió 1721 után Amsterdami apud I. Covens et C. Mortier[1361]

A kartus díszítésében, a fok- és keresőhálózat behúzásában is lehetnek különbségek az egyes kiadások között:

l. variáció. A kartus körül az egyik változat szerint angyal villámokkal, illetve kereszttel segíti a keresztény seregeket.

2. variáció. A kartusban két angyal között I. Lipót német-római császár képe látható. Ez utóbbiból létezik olyan változat is, amelyen keresőhálózat is van.[1362]

Ugyanakkor bizonyos, hogy De Wit csak két kiadást jegyzett, az első 1686-ban, a második 1688-ban jelent meg, de e művek topográfiai tartalma változatlan maradt, a nyomtatási technológia adta lehetőséggel, kortársaihoz hasonlóan térképét ő is esetenként új hadi sikerek dátumaival bővítette.

A magyarországi korabeli hadi események, ahogy az általunk végzett kutatásokból kiderült, nem teljesen egyeznek Carhart kutatási alapján felállított De Wit e térképéről általa azonosított változatokkal.

Trieszt (file név: Triestkorny-dewit-mortier) és környékének összehasonlításából látható az, hogy az azonos lemezről, de eltérő minőségű papírra nyomtatott dokumentumok méretében különbségek lehetnek.

 

 

További közreműködő: G. Blaeu ; J. Blaeu,

 

 

Sanson térképei, illetve Visscher királyi Magyarországot ábrázoló mappája alapján, valamint más nem azonosítható források használatával frissített változat

 

 

Pierre Mortier

 

Amsterdamban 1705 körül Mortier kiadásában látta meg a napvilágot, Magyarországot és az Oszmán Birodalom európai területét bemutató új térkép, amelynek címe:

Theatre (file név: 1705-Mortier) de la guerre en Hongrie Transilvaniae &c.  Dressé sur le les Memoires le plus Recens par M^r. Sanson. A Amsterdam, Pierre Mortier Geographe[1363] ; et se vend A Londres : Chez David Mortier[1364] (kereten kívül): Le Royaume de Hongrie sur les Memoires de M^R. Sanson. Par Pierre Morties Geographe. A Amsterdam. Avec privilege et se vend a Londres Chez David Mortier. (csatlakozó rész címe:) Partie Orientale de la Hongrie.

 

A topográfia tartalom vizsgálata alapján már szoros kapcsolat látszott a királyi Magyarországot ábrázoló részen Visscher, illetve De Wit által kiadott Regnum Hungariae in omnes suos comitatus című térképek között, de más jelek, például a Balaton ábrázolása, más forrás használatára is utalt. Így mi összehasonlításul Mortier, valamint Visscher királyi Magyarországot ábrázoló térképének részletei mellett Senex szerkesztésében megjelent mappa részleteit is megvizsgáltuk.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1365]

Pécs (file név: 1.helmert-visscher-senex-mortier) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Titel (file név: 2.helmert-visscher-senex-mortier)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-visscher-senex-mortier)– Varasd – Temesvár – Belgád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-visscher-senex-mortier)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-visscher-senex-mortier)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A három térkép közösen vizsgált területeinek alakjai, és azok irányai alapján igazolható az, hogy Mortier e térképén a királyi Magyarországot ábrázoló részt olyan térkép alapján szerkesztette, amely egykor Visscher Regnum Hungariae in omnes suos comitatus című műve felhasználásával készült. Szorosabb a kapcsolat Senex és Mortier térképeinek részlete között, mint Visscher és Mortier mappái között. A részletek alakjaiban a két vizsgált mű közötti eltérés 5 %-ék alatti, míg irányokban a két mű közötti különbség 10 %-ék alatti.

Ugyan erre a következtetésre jutottunk azon részlet alapján is, amely Visscher térképe alapján nem volt vizsgálható.

 

Az erdélyi részleteket pedig Nicolas Sanson által 1664-ben készített és kiadott Erdélyi Fejedelemség ábrázoló térképpel vetettük össze.[1366]

Kolozsvár (file név: 7.helmert-sansonok)– Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-sansonok)– Dés – Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Az Erdély területére vonatkozó részletek úgy alakjaikban, mint irányaikban igen hasonlóak, az eltérés mértéke egyik esetben sem éri el a 3 %-ot.

 

A térképen ábrázolt terület kiterjedése keleti hosszúság 38° fokától 58° fokig, északi szélesség 39°50’ perctől az 51°50’ percig terjedő közötti területet ábrázolta. A térkép szinuszoidális (más néven Mercator–Sanson) vetületben (file név: fokhalozat) készült.

 

 

A topográfia tartalom vizsgálata

 

Az Ecsedi-láp, (file név: ecsed-mortier-senexek) és tágabb környezete

 

 

Mortier szerkesztésében megjelent térkép alapján Senex a Willday kiadásában közreadott mappáját javította.

 

A Balaton (file név: Balatonkörny) és tágabb környezete

 

 

A Balaton és tágabb környezetének ábrázolásában viszont olyan „időkapszula” érhető tetten, amely Stier királyi Magyarországot ábrázoló térképe megjelenése előtti állapotra mutat. A Sió a Balatonból ered, ahogy azt először Stier térképe ábrázolta, de a Zala folyó vízrendszerének egyszerre van kapcsolata a Balatonnal és a Dráva folyóval. A Balaton alakja is igen különleges, más térképek ábrázolásától feltűnően különböző. A településnevek egy része olyan topográfia helyzetben tűnt fel, ahogy azt például W. Lazius térkép nyomán ábrázolták.

 

Zrínyi-Újvár (file név: zrinyiujvar-leopoldstadt) és Leopoldstadt

 

 

Míg Kis-Komárom (Kl. Komorn)[1367] topográfiailag jó helyen tűnt fel, ahogy azt először Duval 1661-ben megjelent Magyarországot ábrázoló térképén is láthattuk. E térképen Zrínyi-Újvárt és Kis-Komáromot annak ellenére megtalálhatjuk, hogy azokat 1664-ben a törökök lerombolták.

Leopoldsadt e térképen ott szerepelt, ahol az új vár valóban felépült.

 

Erdély (file név: Erdely) részlete

 

 

Kolozsvár térségében – ahogy az a fenti képeken is látható –, csak helynevekkel találkozhatunk, amelyek a korábban közreadott Erdélyt ábrázoló térképekre jellemzőek volta.

 

Igazgatási nevek

A megyék névvel, és határaikkal szerepelnek, ’Comite d’Albe Royale’, ’Comité de Strigoni’, stb., de például Bács megye ’Comité de Batha’ lett, de találkozhatunk ’Comté de Kalo’ megyével is. E nevek részben Birken és Sandrart-féle térkép felé mutatnak kapcsolatot. Míg Torontál megye neve ott szerepel, ahol az Lazius 1556-as térképe is tévesen ábrázolta. Zala vármegye neve pedig ’Comite de Zalamar’ lett. A szász székek ’Quartier Nosnerland’, ’Quartier de Burceland’, stb., míg a székely székek ’Comté de Thorda’, Comté de Markozeek’. Erdélyben a térkép a nemzetiségek jelezte, ’Aux Sucules’ ’Aux Hongrois’, ’Aux Moldaves’ ’Aux Saxonx’.

A településnevek között vannak olyan jó megírással szereplők is, amelyek új forrásokról árulkodnak. Ilyen például Szekesfeiervar, Gyula, Szombat (Nagyszombat), Lippa, Debreczen, stb. Míg Kecskemét ’Katz Kimet’, Csongrád ’Czongrodt’, Kischwarda, stb. megírásai éppen az ellenkezőjét igazolják. A fontosabb utak e térképen szerepeltek, forrását sajnos nem tudtuk azonosítani.

 

E térkép kortársaihoz képest új tematikai tartalommal gazdagodott. (file név: utak)

 

 

A magyarországi úthálózatot ily gazdagon korábban mások nem ábrázolták. Forrását nem sikerült felderítenünk. (Utóbb Willday költségén megjelent Senex szerkesztette térképen ez az úthálózat is helyet kapott.)

Ugyanakkor, ha e térkép lenyomatát alaposan szemügyre vesszük nyomólemez átalakításainak (file név: lemezalakitas) nyomaira is bukkanhatunk.

 

 

’Fort Charles’ (Károly erőd)

E térképen tűnt fel először névvel a Dráván épült új hídfő erőd, amely a nevét a felszabadító háborúk híres hadvezéréről Lotharingiai (file név: karoly-erod) Károlyról kapta.

 

 

A Karasica és a Dráva folyókon való biztonságos átkelésre Dárda térségében a mocsarak miatt új alkalmas helyet igen nehéz volt találni. Ismereteink szerint azt az új átkelőt, amely az Old községhez tartozó Újtónál[1368] létesült, először 1686-ban Badeni Lajos építette, és használta. Az e helyről készített vázlat szerint a Dráva bal partja könnyen megközelíthető volt. Az átkelőhely védelmére a Dráva folyó bal és jobb partján hídfőerőd is készült, amelyet a térképvázlaton „il Forte Louis”-nak neveztek el, a hadjáratot irányító Bádeni Lajos hadvezérről.[1369]

Utóbb e helyet 1687 nyarán szintén alkalmasnak találta Lotharingiai Károly hadvezér is azért, hogy seregeivel Eszék ostromához biztonságosan tudjon felvonulni.

Heinrich Tobias von Hasslinger [1649–1716] vezérőrnagy, a Lotharingiai Károly irányította hadsereg főszállásmestere parancskönyvéből és hadinaplójából még az alábbiakról is értesülhetünk:

[Július] „9-én a gyalogság a legnagyobb rendben felkerekedett és a tábornoki kar is, és a következőképpen vonultak:

1. Az egész menet erdők és mocsarak között haladt.

2. A mocsáron, amelyen a gyalogságnak keresztül kellett vonulni a drávai sáncig, 9 híd van. 3. A hidak között itt is többnyire rőzsekévék vannak letéve, hogy a gyalogság át tudjon vonulni. Közben 4 elfogott törököt Eszékről átküldték a lotharingiai herceghez, akik elmondták, hogy egy török hadtest Eszék mellett állomásozik, 2000 emberből áll és 5 pasa vezeti; továbbá, hogy erősen elsáncolják magukat.

[Július] 10-én az az említésre méltó esemény történt, hogy a törökök éjjel mintegy 1000 fatörzset cipeltek a Dráva folyóba, valamint sok tutajt is, hogy hajóhídjainkat lerombolják, ami azonban a mi elővigyázatosságunknak köszönhetően nem sikerült nekik. Ugyanezen az estén 9 órakor az úszó fatörzsekkel megrongálták a hajóhidat.”[1370]

E térség vízrajza (file név: old) az I. katonai felmérés idején

 

 

 

Az átkelés után a Dráva–Száva közére bevonuló császári hadsereg elsőként Valpó[1371] várát vette blokád alá azért, hogy a sereg nagyobb része biztonságosan vonulhasson tovább, a fő hadi cél irányába Eszékre. A Lotharingiai Károly herceg irányította hadsereg július 18-án megjelent Eszék alatt azért, hogy a várat, és a Dráván ott lévő hidat elfoglalja.

Szari Szulejmán [16..–1687] nagyvezír érkezésüket már felkészülten várta, és a mintegy 60 000 főt számláló hadseregét francia hadmérnökök által készített sánc mögé helyezte el. A sáncon kívül csak a török lovasság tartózkodott azzal a feladattal, hogy megakadályozza a sánc megbontását. A július 20-i támadás eredménytelensége miatt a szövetséges haderő visszatért a Dunántúlra, így az eszéki híd elfoglalásáról ekkor lemondtak.[1372]

Ugyanakkor a szövetséges hadsereg annak reményében vonult vissza a Dráva bal partjára, hogy a Szulejmán nagyvezír vezette sereget Eszék térségéből elcsalja. A csel bevált, ugyanis a nagyvezír a Károly herceg vezette szövetségesek visszavonulását a gyengeség jelének vélte, és könnyű győzelem reményében seregével utánuk eredt. A várható török támadás elhárítására felálló Károly herceg irányította császári sereg 1687. augusztus 12-én Nagyharsánynál igen súlyos vereséget mért Szulejmán nagyvezír vezette török seregre.[1373]

A Nagyharsányi győzelem után a hadvezér Lotharingiai Károly herceg elfogadta azt a javaslatot, hogy az egy évvel korábban tervezett, de akkor sikertelen szerémségi hadjáratra e győzelem után sor kerüljön. A herceg javaslatára I. Lipót magyar király e hadjárat parancsnokául Hans Dünnewald [16..–17..] lovassági altábornagyot nevezte ki. Ő a mintegy 10 000 fős (6 gyalog és 7 lovas ezred) seregével a kapott parancs értelmében ismét az új hajóhídon kelt át azért, hogy egyesüljön gróf Erdődy Miklós [16..–1693] horvát bán vezette haddal. E hídat a felvonuláskor azért kellett ismét használniuk, mivel a Nagyharsányi csatából menekülő török sereg alatt az eszéki híd leszakadt, így az átmenetileg használhatatlanná vált. Az egyesült seregek Szlavónia egy részét szinte harcok nélkül foglalták el, Eszéket és Valpót is, de a téli szállásukra vonulás előtt október 14-én még Pozsega várát is rohammal sikerült bevenniük. Az 1536 óta szandzsákszékhely Pozsega végre felszabadult.

 

Hadi események

 

Korábban történtek

1360 és 1687 közötti hadi események szerepelnek e térképen, de nem igazán lehet magyarázatot adni arra, hogy van-e valamilyen közös ok, hogy miért éppen ezek szerepelnek (file név: hadiesemenyek) e térképen?

 

 

 

A címkeret (file név: 1705-mortier-cimkeret)

 

 

 

E mappa készítője és kiadója látványos, sokalakos kompozícióval körített címkeretben tudósít bennünket e mű keletkezésének körülményeiről. A címkeret tetején császári sast, a szárnya alatt pedig a német-római császári címerpajzs kapott helyet. A cím bal oldalán keleties öltözetű (kuruc) vitéz, míg vele szemben a kor jellegzetes nyugati katonai öltözetét viselő (I. Lipót német-római császár hadseregének) magas rangú tisztje kapott helyet. A képen szereplő magyar címer fordított állású. E jelenet is arra utalt, hogy Magyarország területén is éppen háború zajlott. A közreadó ajánlása szerint (Dressé sur les mémoires les plus récents) térképe „a legújabb emlékiratok alapján” készült.

 Sanson 1667-ben meghalt, de halála után térképei később is megjelentek, Pierre Mortier szerkesztésében és frissítésében. Mortier térképész és rézmetsző is volt, és 1690-ben megszerezte francia kiadású térképek és atlaszok kiadási jogát arra, hogy azokat Amsterdamban közreadhassa.[1374]  Mortier Sanson térképeit felhasználva szerkesztette és metszette az e helyen bemutatott munkát is, amely utóbb igazodva az éppen történő eseményekhez közel 20 éven át megvásárolhatók volt, miközben annak sansoni eredetű topográfiai tartalma avíttá vált.

 

Kiadástörténeti áttekintés

Ezen újabb kiadású Magyarországot is ábrázoló térkép hirdetése az amsterdami újságokban először 1705. május 2-án jelen meg. Majd e mű későbbi változatainak megjelenését szintén így adták. Amsterdamsche Courant[1375] hirdetéseiben 1716. július 14-én és 23-án ez a térkép még e helyen bemutatott térkép szerepelt: „[…]  een nieuve Kaert, Theatres des Oorlogs in Hongrie, groot 4 bladen Oliphants papier […]. 1717. október 5-én P. Mortier özvegye és Pieter Schenk özvegye hirdetett Stoel des Oorlogs in Hongaryen, van Weenen af tot Constatinopolen in 4 grotte Bladeren, na de originalen door orden van den Keyzer gemaekt, alwaer dezelve kunnen gezien werden […] 1717. július 1-i hirdetésben említi: Kaert van Ongaryen, opt 6 bladen Oliphant papier.”[1376]  A Covens és Mortier cég kiadásában megjelent mű tartalma Magyarország területén szinte változatlan maradt, viszont egy új szelvény hozzáadásával a térkép keleti irányban már nagyobb térséget ábrázolt, ezért a címkeret a bal alsó sarokba „átköltözött”, és csak a keleti ruhát viselő férfiak maradtak meg.[1377]

 

Ami az események hátterében volt

1701-ben leszármazott nélkül halt meg a spanyol trónon ülő Habsburg-házi II. (Babonás) Károly[1378] [1661–1700] király. Birodalma megszerzéséért két, egyaránt leányágon jogot formáló dinasztia, a francia Bourbonok és az osztrák Habsburgok versengtek.

Cserei Mihály naplójában a következőket írta.

 „De egy Protocarus nevű spanyol cardinál, a francia király pénzitől megcsalatván, mikor már éppen in agone volna a király, sőt már eszin sem volna, addig súgta a király fülébe, hogy új testámentumot tétete, és a spanyol birodalma a francia király unokájának, a kisebbiknek, Philippusnak[1379] testáltatá. Mihelt a francia király azt véghez viheté, másképpen kezde beszélni, s megizeni az európabeli királyoknak, respublikáknak, hogy már ő divísióra nem bocsátja a spanyol birodalmat, mert a megholt király az ő unokájára testálra, És készen lévén százezer emberből álló nagy ármádiája, töstént béküldé az unokáját fegyverrel Hispániában, s erőszakkal megkoronáztatá, s a birodalmat elfoglalá, a megholt király feleségit, ki a császárnéval egy testvér és a portugálliai királynéval s a florenciai hercegnével, onnan kiigazittatá. Nem jó vala, hogy az austriai házra szálljon a spanyol korona, akit de jure illetett, jó lőn penig, hogy ő hatalmasul elfoglalá. […] De szokása volt a mostani francia királynak[1380], könnyen megeskütt, de könnyen meg is szegte hitit, ahol valami hasznát érezte.”[1381]

Egész Európát átszőtte az állandó politikai-diplomáciai machinációk finom szövevénye: a Habsburg-birodalom érdekeit támogatta Anglia, Hollandia, Portugália, Savoya és Piemont hercegsége, valamint egy sor német fejedelemség, míg vele szemben Franciaország és szövetségesei (a francia örökösödést elismerő spanyolok), Bajorország, más német fejedelemségek, valamint II. Rákóczi Ferenc magyar és erdélyi államalakulata álltak.

 Az 1701 és 1714 közötti háborút, a kor szokásának megfelelően béke zárta le, amelynek aláírására 1713. április 11-én, illetve június 21-én Utrechtben került sor. A békeszerződéseket egyfelől a Bourbon-házi szövetségesek Franciaország és Spanyolország,[1382] illetve a Bourbon-ellenes európai liga tagjainak egy része: Nagy-Britannia, a Holland Egyesült Tartományok, a Savoya Hercegség és Portugália képviselői írták alá.

Ugyanakkor VI. Károly Német-római császár, azaz Ausztria és a Német-római Birodalom a háborút tovább folytatta XIV. Lajos Franciaországa ellen, egészen az 1714. március 6-án aláírt rastatti[1383] békeszerződés megkötéséig.

VI. Károly[1384] császár vezette Német-római Birodalom és Franciaország közötti háborút végül az 1714. szeptember 7-én a svájci Badenben aláírt béke zárta le.[1385]

Cserei Mihály naplójában a Rákóczi szabadságharc kezdetéről (1703) az alábbiakat is olvashatjuk.

„De már Rákóczi Bercséni Miklós tanácsából a francia királyhoz küldvén, azzal confoederátiót tett vala, hogy Rákóczi indítson rebelliót a császár ellen Magyarországban, és a bavárussal conjungálja magát, ő is túl minden erejivel rajta leszen, és az austriai házat egészlen fordítsák ki. Járnak vala szüntelen Rákóczinak titkon emberei Magyarországban, kik az emberek elméjét csinálják. S szintén jókor is találák a dolgokot, mert a magyarok a rettenetes kemény portiózást, s azért szüntelen rajtok forgó terhes execútiot már elunták vala. A kamara penig minden magyar úrnak jószágábam belékapdos vala, és kiforgatja vala kezekből, ha szintén az elei két-háromszáz esztendők alatt békességessen bírták volna is, és extra dominium nagy költséggel, fáradsággal kelle vala a magok igaz jószágokot keresni, sőt már az accisát is Magyarországban behozták vala, a csehországi szomorú példa szerint.”[1386]

 

Mortier[1387] , valamint más nem azonosítható források alapján frissített változat, a Magyarországot ábrázoló rész Müller térképe felhasználásával

 

Peter Schenk

 

1717-ben Amsterdamban jelent meg a Duna völgyének tágabb környezetét ábrázoló Schenk új térképe, amelynek címe:

Nova (file név: 1718-schenk) et accurata tabula sedis belli in regno Hungariae : accerunt cetera regna, Sclavonia, Croatia, Bosnia, Servia, Dalmatia, Bulgaria et Romania: ut et princip. septimontium, Moldavia et Valachia, una cum reliquis circumjacentibus regionibus.[1388]

E térkép földrajzi névanyagának feldolgozása során észleletük azt, hogy e mű Magyarországot ábrázoló része Johann Christoph Müller 1709-ban Magyarország térképével mutat szoros kapcsolatot.

 

A szerkezeti vizsgálatok eredménye[1389]

Pécs (file név: 1.helmert-muller-schenk) – Győr – Vác – Szeged településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Titel (file név: 2.helmert-muller-schenk)–Bártfa – Ungvár – Karánsebes településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Szombathely (file név: 3.helmert-muller-schenk)– Pozsony – Kassa – Kolozsvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Zágráb (file név: 4.helmert-muller-schenk)– Varasd – Temesvár – Belgrád településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

 

Pozsony (file név: 5.helmert-muller-schenk)– Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Besztercebánya (file név: 6.helmert-muller-schenk)– Lőcse – Kassa – Miskolc településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

Gyulafehérvár (file név: 8.helmert-muller-schenk)– Dés– Beszterce – Segesvár településekkel határolható terület alakja és iránya

 

 

A vizsgált részletek alapján megállapíthatjuk azt, hogy a részletek alakjai és irányai 2 %-nál kisebb mértékben tér e forrásától, tehát Schenk az adatok átemelésénél igen pontos munkát végzett.

 

A térkép szinuszoidális (más néven Mercator–Sanson) vetületben (file név: fokhalozat) készült.

 

 

A topográfiai tartalom vizsgálata

 

A földrajzi névanyag átvételénél Schenk forrásához térképhez képest több hibát találtunk, amelyek elsősorban a nyelvismeret és/vagy a sietség rovására írhatók, ahogy arról az alábbi példák alapján mi magunk is meggyőződhetünk.

 

 

A domborzati nevek közül kevesebb, míg az igazgatási nevek közül szinte mind megtalálható azok közül Schenk térképén, amelyek Müller munkáján is előfordult. Az igazgatási nevek átvétel szinte teljes, míg a bánya- és hajdúvárosok Schenk térképén számmal szerepeltek.

A Balaton (file név: balatonkorny) és környéke

 

 

Eszék (file név: eszékorny) és környéke

 

 

A fenti részletek alapján is pontos képet kaphatunk arról, ahogy Schenk Müller térképét kicsinyítette.

A nem magyarországi rész forrását sajnos nem tudtuk oly pontosan beazonosítani, mint ahogy azt a Magyarországot ábrázoló résznél megtettük.

 

Kiadástörténeti áttekintés

 

Schenk e térképét I. Frigyes Ágost[1390] (file név: 1718-schenk-ajanlas) [1670–1733] szász választófejedelemnek ajánlotta. Az ifjabb Schenk vélhetően apja szülőhazája iránti tisztelete miatt ajánlotta e térképét a szász választófejedelemnek, aki az 1717-es csatában már nem, de korábban a magyarországi felszabadító háborúkban részt vett. Frigyes Ágost első alkalommal 1695-ben lett a Magyarországon működő szövetséges erők főparancsnoka. A Haditanács utasítása szerint abban az évben az általa vezetett seregnek Pétervárad[1391] térségében kellett volna megütközni II. Musztafa [1664–1703] szultán vezette sereggel. A felvonuló török sereg vezető változtattak terveiken, így a Dunán átkelve, a Duna-Tisza közén útjukat akadálytalanul folytatták északi irányba, végül a szász választófejedelem vezette szövetséges sereg szenvedett vereséget.

           

 

1696. június 17-én elhunyt III. (Sobieski) János[1392] [1629–1696] lengyel király, akinek a trónjáért folytatott küzdelemből 1697-ben végül Frigyes Ágost szász választófejedelem került ki győztesen, így a magyarországi hadszíntéren a fővezéri tisztségéről lemondott.

Frigyes Ágost szász választófejedelem magyarországi hadvezető képességéről és alkalmasságáról nemcsak a Haditanács tagjainak volt rossz véleménye, de kortársainak is, ahogy az alábbi sorok is jól igazolják:

„A római császár[1393] penig a főcommandót[1394] adta vala s saxoniai elektornak, nem azért, hogy expertus volna a hadakozásokban, hanem tizenkétezer embert a maga költségén igirt vala a császárnak, csak a commandó övé lehessen. Nyughatatlan, furcsa szeles ifjú lévén és magának hírt-nevet akarván szerzeni, nem gondol vala költségeivel, mert a praedecessorai számtalan kincset gyűjtöttek vala tárházába. De tíz esztendő alatt bizony mind eltékozolá s vesztegeté, csak egy éjszaka Bécsben kártyán huszonötezer aranyat veszte el.”[1395]

Utódja a bécsi Haditanács döntése értelmében a kiváló stratéga és korának legsikeresebb hadvezére Savoyai Jenő[1396] [1663–1736] herceg lett.

 

Ami az események hátterében volt

 

A térkép felső keretében a szerző a péterváradi csata képét helyezte el.

1716. augusztus 5-én a péterváradi sáncoknál a Savoyai Jenő herceg vezette szövetséges császári sereg megsemmisítő vereséget mért Silahdar Damat Ali[1397] pasa [1667–1716] nagyvezír vezette oszmán seregre. A keresztény-török háború kiújulásának előzménye az volt, hogy az 1699-ben megkötött karlócai békében foglaltakat az Oszmán Birodalom megsértette. 1715. június és szeptembere között megtámadta a Peloponnészoszi-félszigeten lévő, de Velence érdekeltségébe tartozó Moreai Királyságot.[1398] Így a Jenő herceg főparancsnoksága alatt vezetett 80 ezer fős császári sereg készült a magyarországi területek elleni várható török támadások elhárítására. A törökök számára egykori területeik visszaszerzésére alapvetően két lehetőség kínálkozott. A még a kezükön lévő Temesi területről kiindulva Magyarország és/vagy Erdély felé támadni, vagy a Pétervárad központtal kiépített erődrendszert felszámolni, ez utóbbi a még oszmán kézen lévő Belgrád várára is állandó fenyegetést jelentett. A hadjárat török tervezői ez utóbbi helyet választották, így a Jenő herceg vezette sereg Pétervárad térségében foglalt állást. Az első összecsapásra Karlóca térségében augusztus 2-án került sor, Pálffy János tábornagy vezette felderítő sereg találkozott elsőként az oszmán főerőkkel, ők közel négy órás küzdelemben egészen Péterváradig hátráltak. A térségbe megérkező Jenő herceg csapatai átkeltek a Duna jobb partjára, hogy Silahdar Damal Ali pasa vezette sereggel a harcot felvegyék, erre az ütközetre augusztus 5-én került sor. A fegyelmezett és jól kiképzett, Jenő herceg irányította csapatok véres küzdelemben kerekedtek felül a nagyvezír vezette erőkön. E harcokban a török sereg vezetője is halálos sebet kapott, így a török tábor ellenállása gyorsan megroppant. A győztesek vesztesége közel 4 500 fő, míg a törökökét a korabeli források ennek kétszeresére tették. A péterváradi vereség nem csak egy újabb mezei ütközetben elszenvedett veresége lett az oszmánoknak, hanem ezzel elveszítették Temesvár és környékét is, amelyet az 1699-ben megkötött karlócai béke értelmében hazánkból addig birtokoltak. A győztes Jenő főhadvezér vezette császári csapatok augusztus végén érkeztek meg Temesvár térségébe, hogy e nagy kiterjedésű vár és város eredményes ostromához elegendő idejük legyen. A falak rombolása után rohammal igyekeztek e várat bevenni, végül a vár parancsnoka Musztafa [16.. –17..] pasa szabad elvonulás fejében feladta azt. Így október 17-én az oszmán katonák elhagyták az általuk oly hosszú idegi birtokolt tartományt, ellenőrzésük alatt rövid időre csak néhány kisebb palánk maradt az Al-Duna mellett, majd pozserováci béke megkötése után azokat is fel kellett hagyniuk. Peter Schenk 1717-ben Amsterdamban megjelent térképén e győztes csatának és a küzdelembe résztvevőknek állított emléket.

 

Az e részben bemutatott, a Duna folyó völgyét, és az Oszmán Birodalom európai területét ábrázoló térképek nagyszerkezete alapján szintén azt állapíthatjuk meg, hogy e művek is valamely korabeli Európa (file név: nagyszerkezet-gra –mortier-wit-visscher-schenk) térkép alapján készültek.

 

Graz – Lvov – Isztambul – Szófia településekkel határolt terület alakja és iránya[1399]

 

 

 

 

A különböző kiadású, és szerző által elkészített térképrészletek között alakjaiban és irányaiban az eltérés az 3 %-ot nem ér el, így e térképek szerkezetei is közös „ősre” mutatnak.

Az e térképek magyarországi részei – ahogy az az előző oldalakon is bemutattuk –, szintén közeli rokonságban álltak egymással.

 

 

 

 

 

 

 

 

Epilógus

 

E térképeken keresztül hazánk egyik legszomorúbb, és legfájdalmasabb több évszázados történelme köszönt ránk.

I. (Hunyadi) Mátyás király uralkodásának idején Buda volt Európa egyik kiemelkedő és pezsgő szellemi központja. A városban olyan híres műhelyek voltak, és azokban oly különleges termékek is készültek, amelyek méltán váltották ki a máshonnan érkezők csodálatát.

Az osztrák Hans Dorn [1430?/1440?–1509] domonkos rendi szerzetes, Budán hozta létre a korabeli Európa egyik legfontosabb napóra gyártó központját, és a kortársai közül csak az ő általa készített napórákon került a világon először jelölésre a mágnesen deklináció értéke.

 Még 1501-ben is ferrarai Ercole I. d’Este[1400][1431–1505] herceg megbízottja Thomas Dainerius azért érkezett Budára, hogy megbízója számára csillagászati eszközöket „cose astrologiche” vásároljon.[1401] 

Jacob Ziegler (aus Landu an der Isar) [1470/71–1549] német humanista, matematikus és vándortudós, aki 1514 és 1520 között életvitelszerűen tartózkodott Magyarországon, budai mesterek készítette meteoroscopot ajánlotta a ferrarai Celio Calcagnini [1479–1541] humanista tudósnak, aki estei Hippolit [1479–1520] egri érsek kancellárja volt.

Ma e budai műhelyekből kikerült, és napjainkra megmaradt eszközök a múzeumok legféltettebb kincsei közé tartoznak. E pezsgő szellemi környezet hatása érhető mind a ma napig tetten, a Magyarországról 1528-ban nyomtatásban megjelent Tabula Hungari[a]e térképen is.

Az oszmán hódítás, Buda elfoglalása, az ország három részre szakadása oly törést eredményezett, és oly mértékben akasztotta meg a fent is bemutatott fejlődést, amelyre Európa más térségeiben szerencsére nem került sor. Az oszmán hódítások idején egészen 1718-ig a pozsareváci béke megkötéséig az emberi életek tízezrei, a hódítások előtt létrejött anyagi javak többsége, a kultúra megannyi pótolhatatlan alkotása ment veszendőbe, a középkori Magyarország területének nagyobb részén.

Az angol Mary Wortley Montagu[1402] [1689–1762], akinek férje Konstantinápolyban képviselte a Brit Birodalmat, 1717-ben Magyarországon keresztül utazott Isztambulba. A hazánkban látottakról, és az utazása alatt tapasztaltakról az alábbiakat vetette papírra.  „Komáromot a folyó túlpartján hagyva, 18-án Noszmuhlba (Neszmély) érkeztünk, egy kis faluba, ahol csak nagy nehezen tudtunk tűrhető szálláshoz jutni. Innen Budáig, két napig a világ legszebb síkságán utaztunk, olyan ez, mintha ki volna kövezve, és rendkívül termékeny, sajnos, jórészt elhagyott és műveletlen. A török és Bécs közötti hosszú háborúnak tulajdonítható ez és még kegyetlenebb polgárháborúnak, melyet Lipót császár idézett elő a protestáns vallás barbár üldözésével. Ez az uralkodó rendkívüli kegyesség jó hírét hagyta maga után, s tényleg szelíd, kegyes természet is volt; de minden lelkiismeretét a jezsuiták kezébe tette le, sokkal kegyetlenebb és hitszegőbb volt alattvalóival szemben, mint a török valaha is; minden skrupulózus nélkül megszegte koronázási esküjét és a királyi nyilatkozatokban ünnepélyesen adott szavát. Valóban, nincs szomorúbb dolog, mint Magyarországon utazgatván, az ország régebben viruló állapotára gondolni s a földkerekség egy ilyen fénypontját csaknem teljesen ember nélkül látni.”[1403]

A térképek használata a térképnyomtatás elterjedésével mind inkább széleskörűvé vált, távoli területek képe segítette a táguló világ megismerését, míg a szűkebb környezetről készült mappák segítségével egy-egy térség vált még jobban megismerhetővé.

Az e kötetben szereplő mappák is bizonnyal megtalálhatók lehettek a polgári könyvtárakban éppen úgy, mint a gazdag főúri könyvesházakban.

Ugyanakkor ma csak a különböző könyvjegyzékek, és hagyatéki leltárok alapján tudunk némi képet alkotni arról, hogy atlaszok és egyedi kiadású térképek mily gyakran fordulhattak elő a különböző társadalmi rétegek gyűjteményeiben, ahogy azt az alábbi példáink is tanúsíthatják.

 

Perneszith György [15..–1560], aki a híres törökverő gróf Nádasdy Tamás[1404] [1498–1562] dunántúli főkapitány sárvári birtokának a tiszttartója volt. A könyvtárában Münster Cosmographia universalis[1405] című, korának híres és kedvelt enciklopédiája is megvolt.

A pesti Bornemissza Ferenc [15..–1563], aki a pozsonyi kamara alkalmazottja volt, és a könyvgyűjteményében szereplő Tabula geographica parua … tétel leírása mögött térkép vagy térképek lehettek.[1406]

A kassai születésű Johann Hensel [15..–1580], aki selmecbányai tanácsos, majd iskolamester lett, hagyatéki leltárában pedig Apianus Cosmographia-ja éppen úgy szerepelt, mint Ptolemaios Geographia című művének egyik kiadása.[1407]

Gróf Batthyány Ádám[1408] [1609–1659] császári és királyi kamarás könyvjegyzékében Abraham Ortelius Theatrum orbis terrarum[1409] című atlasza, valamint „Ez vilaghnak leg feöb varosiror[1410]” szóló könyv is szerepelt.[1411]

Míg Rákóczi Zsigmond Erdélyi Fejedelem sárospataki könyvtárában Blaeu Atlas novus 3^bus Tomis distinctus, Cluvius Introductio in Geographiam S. Münster Cosmoraphia universalis, Europae Descriptio, című műve is megtalálható volt.[1412]

Gróf Nádasdy Ferenc országbíró könyvtárában Blaeu 6 kötetes „Atlas terrestris” pars 1–6. is megtalálható volt.[1413]

 

Késmárki Thököly Imre egykori Erdélyi Fejedelem halála után 1708. május 28-án Konstantinápolyban készült hagyatéki leltárában az alábbiakra is bukkanhatunk: „Valamely kopott topographia mappák két részben.”[1414]

Gróf Eszterházy Pál nádor könyvtárában Merian Theatrum Europeum, Blaeu Theatrum Europeam (5 kötetben) szerepelt, ám nem tudjuk, hogy a jegyzékben „Atlas” megnevezés mögött vajon milyen mű lehetett. Esterházy foglalkozott csillagászattal is, így nem meglepő G. Blaeu Institutio astronomica műve is szerepelt könyvei között. De gyűjteményében térképlapok is voltak, például Topographia Ducatus Carniolae moderna Anni videlicet 1679 is.[1415]

A reánk maradt adatokból ismerjük azt is, hogy Nádasdy Ferenc országbíró, és Zrínyi Miklós hadvezér a híres amsterdami Blaeu kiadóval és nyomdával szoros kapcsolatban voltak. A kiadó köszönetképpen csak jeles ügyfeleinek szokott egy-egy új térképet ajánlani. Nádasdy Ferenc számára a királyi Magyarország térképének javított változatával kedveskedett, amelyet pergamenre nyomva is eljutatott Nádasdynak.[1416] Zrínyi Miklós hadvezér halála után a Blaeu kiadó testvérének Zrínyi Péternek ajánlotta Illyricum Hodiernum quod scriptores communter című új térképét.

Iktári Bethlen Gábor, a későbbi erdélyi fejedelem 1608. július 6-án a Magas Portára követségbe indulva, útjára magával vitte Abraham Ortelius kiadásában megjelent Theatrum orbis terrarum[1417] című atlaszt is, amelybe indulása előtt e fohászát írta be:

„Gabriel Bethlen de Iktar.

Illustrissimi Principis Regni Transsylvaniae Consiliarius, ac Suppremus Capitaneus Aulicorum Milituum, Comitatusque Huniadiensis Comes etc.

Actum in Arce nostra Deua die 6. Mensis Julij Anni salutis 1608.

Septima die Mensis Julij indultam el Deuaj hazamtol Constanczinapol fele.

Seregeknek Ura Szenth Istene ald megh utamath, ted szerenchyassa, hogj minden en utaimban es keovetsegemnek minden ideiben forgolodhassam ess Szolgalhassak az te Isteni nagy nevednek tisztessegere, hazamnak megh maradasara az en uramnak bechywletinek eoregbwlesere, magamnak tisztessegemre.”[1418]

A hosszú időn át szinte folyamatos fegyverzaj nemcsak az ország gazdaságára rakott óriási terhet, de az ország lakosainak is folyamatosan „hadi gazdálkodást” kellett folytatniuk. A gyakori hadba vonulások nemcsak azokra rótt komoly anyagi terhet, kiknek birtokai megszállt területeken voltak, de azoknak a helyzete sem volt könnyebb, akik mindennapi életüket oly térségben töltötték, ahol gyakrabban kellett arra számítani, hogy javaikat fegyverrel kell megvédeniük. A kultúrára, az udvaraik csinosítására, új paloták építésére, stb. fordítható javak még a gazdag főurak részére is csak korlátozottak álltak rendelkezésre.

            Magyarország korábbi a határvédelmi rendszerének kiépítése, fenntartása, illetve a 14. század utolsó évtizedétől változó folyamatossággal a Magyar Királyság területei elleni fosztogató hadjáratokkal szembeni védekezés költségei folyamatosan hatalmas terhet jelentettek. Miközben a fenyegetett térségek eredeti népességük jelentős részét is elveszítették, a biztonság hiánya miatt a korábban ott élők elmenekültek, vagy rabszíjra fűzve rabszolgaként az Oszmán Birodalomban dolgoztak.

            A Magyar Királyság 1375-től egészen 1718-ig, 343 évig volt szinte folyamatos hadi állapotban, míg Európa más országaiban – a balkáni államokat nem számítva –, a békés életet sehol sem szakította meg ily hosszú időre fegyverzaj. 

Bécs 1683-as ostromáig a Magyar Királyság, illetve a hódításokban érintett egykori balkáni államok erejéből csupán védekezésre futotta. A felszabadító háború kezdete pedig az a nap, amikor az oszmán sereg 1683. szeptember 12-én Bécsnél súlyos vereséget szenvedett, hazánk egykori határai közé csak a Pozsarevácon 1718. július 21-én aláírt békekötés után került vissza. A magyar országgyűlés Pozsonyban 1686-ban az ország egykori fővárosának felszabadulása feletti örömében elfogadta a Habsburg-ház férfiági örökösödési jogát[1419], lemondva a szabad királyválasztás elméleti lehetőségéről is.

I. Lipót 1688. december 9-i pátensében arról rendelkezett, hogy a visszafoglalt területek egykori tulajdonosai, ha megfelelő igazoló iratokkal is rendelkeztek, azokat csak tízszázalékos fegyverváltság (jus Turcicum, jus armorum) megfizetés után kaphatták vissza.

A bécsi udvar az egykori hódoltsági területek egy részét olyan fegyverjogon megszerzetteknek nyilvánította, amelyet kivont a magyar országgyűlés joghatósága alól. Így jött létre a közvetlenül a Haditanács irányítása alá tartozó Temesi Bánság, és Magyarország déli határai mentén szervezett Katonai Határőrvidék is. Az e térség lakatlan területeire letelepítettek jogállása is sajátos volt, ők katona-parasztok lettek, akik a Habsburg Birodalom számára jelentős, és gyorsan mozgósítható tartalékot jelentettek, akár Magyarországgal szemben is.

            Az egykori hódoltsági területek lakatlan térségeire részben a Habsburg Birodalom más területeiről érkeztek telepesek, szászok, svábok, csehek, de még spanyolok is, illetve Felföldről szlovákok, Horvátországból horvátok. Az Oszmán Birodalomból pedig szerbek, románok, moldvaiak, stb. telepedtek át. A betelepülők az új környezetükbe kerülve az egykor ott használt földrajzi nevek többségét már nem ismerhették, ezért azok elvesztek, vagy átalakultak, bennünket létezésükről többek között már csak e kötetben is szereplő térképek tudósítanak. Az egy-egy tömbben letelepedett nem magyar nyelvű „honfoglalók” igazi multikulturális térré változtatták új lakókörnyezeteiket. Így nem meglepő, hogy például már a 18. században Tolna és Baranya megyék német lakosságú térségeit a kortársak Schwäbische Türkei[1420] (Sváb-Törökországnak) nevezték, és a közbeszédben is ezt az elnevezést használták még a 20. században is.

            Magyarország egységes közigazgatási rendszere csak az 1867. XII., XIV., XV. és XVI. sz. törvények elfogadása után épülhetett ki újra. E törvények rendezték az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennálló politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat. 1867. XII. tc.  rendelkezett a közös ügyekről. E törvény elfogadása után kerülhetett sor arra, hogy Ferenc Józsefet Budán Magyarország és társországai királyává koronázzák 1867. július 8-án.[1421]

            A társadalom- és gazdaságfejlődésnek ily hosszú ideig tartó mesterséges megszakítását ugyan hazánk túlélte, de utóbb Európa védelmében folytatott harcaiért az I. világháborút lezáró békében már igen nagy árat fizetett, elveszítette egykori területének és lakosságának nagyobb részét. A II. világháború után az erőszakos népesség cserékkel, oly nemzettársainkat űzték el, akik már hazájuknak tekintették azt az országot, amely őket egykor befogadta, és a családjaik anyagi gyarapodásának forrását évszázadokon át biztosította.

 

E kötet zárszavául két idézetet választottunk.

 

Petőfi Sándor [1823–1849] jeles magyar költő 1848 szeptemberében az alábbiakat is írta:

„És kiért villogtattad századokon át habár nem mindig győzedelmes, de mindig hősi kardodat! ha te nem mártírkodtál volna, magyar nemzet, most a török félhold vetne kísérteties fényt az európai műveltség romjaira.”[1422]

 

Míg Sir Winston Leonard Spencer Churchill[1423] [1874–1965] a jeles angol politikus és történész ma is megfontolásra ajánlható szavai az alábbiak:

„Mennél távolabbra néz vissza az ember, annál messzebbre lát előre.”[1424]

 

English summary

Lectori Salutem – Greetings to the Reader

 

„The map attempts to reduce the space and time to a common denominator by conventional symbols in the same exact way as notes record the music. In any case, the map is one of the three greatest products of civilization, because it gives the geometry of a place and gives faces to the graphics. However, the map only offers information without letting the reader into its spirit. The place is a whole place only with its specific and factual descriptiveness. The map can illustrate every natural moment, but not the genius. The place cannot be photographed, because what is left on the photograph is not a place, but its image only.” These lines were written by the Hungarian philosopher Béla Hamvas (1897–1968) in 1959.

In a few decades after the decisive defeat at Mohács on 29 August 1526, the medieval Kingdom of Hungary was split into three parts. This partition lasted for a long time: Royal Hungary was ruled by the Habsburgs, the Principality of Transylvania fell under Ottoman protection, and the occupied territories became part of the Ottoman Empire. The area of the occupied territories continuously increased not only during the wars, but also in peacetime until September 1683. As a result of the liberation wars, the state of the former, that is pre-Mohács Hungary was formally re-established only after signing the peace treaty in Požarevac on 21 July 1718.

The maps proved to be the most suitable publications for satisfying the interest in the military events that flared up from time to time. A new war began in 1593, from which the people of Hungary hoped their liberation. The publishers already competed for the “favour” of the news consumers, which, unavoidably, also resulted in publications that contained false information. The struggle of Hungary against the conquerors in the 16th and 17th century was considered a common concern of Christianity. Therefore, it was only natural that “booming demand” developed for news from Hungary. The Europeans, independently of their religious affiliation, reckoned the Ottoman conquerors as the “original enemy”, although their judgement of the Turks changed depending on their own political and military interest or on their distance from the “fire”. However, there existed a uniform European system of norms, by virtue of which a collective way of thinking developed. Finally, this common ideological basis created the financial funds of the liberation wars and made the military collaboration possible, after which all conquerors were expelled from the historical territory of Hungary.

The seats of military operations, that is the land of Hungary, were shown in maps published in Amsterdam, Antwerp, Paris, Rome, Vienna, Nuremberg, Augsburg, Prague, Venice, etc. These maps did not only give accounts of the events of modern-time conquests, but the sheets also offered place for showing the events of bygone days. Only the armies of the Hungarian kings and János Hunyadi, the general and governor of Hungary, could successfully fight against the new conquerors in Europe. However, it is also true that their force was mostly enough only to slow down the speed of conquests. It seems today that the victories of those days had only limited results, but they raised the hope of the people at the time of publishing the maps.

The maps presented in the volume may have been organized in chronological order or according to their represented area. If the former guiding principle had been followed, such maps would have been placed side by side where the events shown in the maps complete each other; however, in this case, the topographic relationship between the maps would have needed explanation. Since the relationship between the content of maps is best represented by arranging them according to the areas they show, this principle was followed in the book. This helps the researchers and map collectors to acquire correct information also about maps that do not show any military event.

 

Historical review in a nutshell

 

The relationship between Europe and the Ottoman Empire (from the Hungarian point of view)

 

The early years

 

The Papal State was formed from the Roman bishoprics on the territory of the former Western Roman Empire after the Nicene Council (325 AD), while nation-states developed on the other areas of Europe by the end of the 10th century.

The Eastern Roman Empire was replaced by the Byzantine Empire after the 5th century, which became the largest European state in the early Middle Ages. Byzantium (the so-called Respublica Christiana), the successor of the Roman Empire prospered until the 14th century, when the Ottoman conquerors entered the land of Europe. The Byzantine city-states of Asia Minor fell victim to the Ottoman conquests already in the 13th century.

 

The schism

 

Pope Leo IX (1002–1054) excommunicated the patriarch of Constantinople, Michael I, the highest dignitary of the church in the Byzantine Empire on 16 July 1054, because he did not recognize the primacy of the pope, nor the decisions of the ecclesiastical councils called and headed by the pope.

 

The first crusades

 

The European wars launched against the Sultanate of Iconium, which occupied Palestine between 1095 and 1270, are commonly known as crusades. The first crusade resulted in establishing the Kingdom of Jerusalem (Regnum Hierosolimitanum in Latin), which existed between 1099 and 1291, while the fourth crusade led to the foundation of the Latin Empire of Constantinople (Romania in Latin), which existed between 1204 and 1261. The last crusade was organized in 1270.

At the beginning of the 13th century, a new tribal alliance was formed in the Seljuks-ruled Anatolia. This alliance was commanded by Osman, who later had absolute power in the neighbourhood of the Byzantine Empire. Multitudes of Ghazi (the warriors of fate) joined his army in the hope of plundering. Being in desperate straits, the Byzantine emperor, Constantine XII (1405–1453) tried to ask for help even from the Roman Pope. The condition of the papal support was the reunion of the two churches under the primacy of the pope, but the Byzantine (orthodox) patriarchs rejected this offer.

What was the secret of the success of the conquerors? The conquering wars of the new Ottoman Empire received considerable support from the Europeans too. John VI Kantakouzenos (1292–1383), who was a regent to the heir apparent, John V (Palaiologos), later became the emperor of Byzantium with the support of the Ottoman Empire during the civil war. The alliance was based on this: the son of Sultan Osman I the Conqueror (1258?–1326), Orhan married Princess Theodora (1332?–1396?), the daughter of the Byzantine emperor, John VI in 1346. The soldiers of the sultan entered on the land of the Byzantine Empire in 1354, when Orhan (1281/1284–1362) wanted to take possession of the Gallipoli Peninsula, a part of his father-in-law’s empire. Orhan’s son, Murad I (1326–1389) continued his father’s policy of conquering in Europe. What is more, he chose the Thracian Hadrianopolis for the new capital of the empire in 1363, which he renamed Edirne. Byzantines, Greeks, Serbs, Bosnians, Bulgarians, Venetians, Genoese, Hungarians, etc. fought and worked as renegades or mercenaries in the army of the conquerors. According to available sources, a Hungarian (named Orbán) showed up at the Byzantine emperor in the summer of 1452, a year before the siege and surrender of Constantinople. He offered his services as a gun founder to the ruler. As the emperor had no money and he very much trusted in the defence of the city walls, he did not accept the offer. Afterwards, Orbán offered his services also to the sultan, who recognized the advantage of using cannons and supplied him with all the necessary financial and technical means. The first cannon of Orbán was successful: it helped to sink the Venetian ship that wanted to break through the sea blockade fencing Constantinople. Later, powerful cannons were founded on site under his direction. The attackers used these cannons to open gaps in the wall of the fortress surrounding the city. (However, the Muslim mercenaries in contemporaneous Christian armies never fought against Muslim believers.)

Not only the leaders of the church, but also the Byzantine Emperor were responsible for the worsening of relationship between the Byzantine Empire and the Ottoman Empire. There was a ceremonial service in the Hagia Sophia Church on 12 December 1452 to remember the pope and the patriarchs who were away. They read out the decision of the Florence Council on the reunion of the church, which was signed on the spot by the bishop of Nicaea, Basilios Bessarion (1400?–1472). But Byzantium made no further steps. Moreover, High Admiral Lucas Notaras (14??–1453) reputedly said, “I would rather see a Turkish turban in the midst of the City than the Latin mitre”. His wish was fulfilled soon: the troops of Mehmed II took the city and took possession of its famous church, the basilica of Hagia Sophia, the seat of the Patriarchate of Constantinople, on 29 May 1453. After taking the city, the sultan ordered the conversion of the basilica into a Muslim church. The mosaic representations of the human form were covered, and the building got a new name, Ayasofya. It served as a mosque for a long time, and today it is a museum. With their decisions, the Byzantines reached that the victorious Islam and the subjugated joined their forces against the Latin world. Constantinople, the capital of the one-time Byzantine Empire, became the new capital of the constantly growing empire and its name was changed to Istanbul. The Ottoman tribe that gave name to the empire reached Asia Minor first in the 13th century after being attacked by the Mongols. Then, in nearly two centuries they occupied areas on three continents: Asia, Africa and Europe. After occupying Constantinople, the Ottoman Empire became an active participant in the European politics.

Martin Luther proclaimed his theses on 31 October 1517, which meant the beginning of a split within the Latin Catholic church. Luther held the opinion that the Ottoman attacks were brought about by the sins of the Christians. Starting from the principle of the Bible that it is forbidden for the Christians to be at war, he objected to the papal policy of crusades against the Turks. In his army sermon against the Turks (Eine Heerpredigt wider den Türken) published in 1529, Luther gave a religious interpretation of the reasons of Ottoman conquests in Europe. In his explanations of the heavenly and earthy empires, Luther described the conquest as a fight between the divine and devilish empires. God should be in charge of defence, and the task of Christians is to renew morally. Later, Luther modified this position by saying that the defensive war is not contrary to the Bible. The great philosopher of the 16th century, Erasmus of Rotterdam (1466–1536) formed his opinion on the anti-Ottoman wars in a letter he wrote to Johann Rinch on 17 March 1530. His main point was that defensive wars against conquerors are justified, but crusades shall not be organized. The outstanding European scholars of the 16th century shared the opinion that the defensive war against the Ottoman Empire was right, but they had different views on whether crusades could be rightfully organized to retake the territories conquered by the Ottomans.

This is how the Ottoman sultan, Suleiman I, the Lawgiver or Magnificent (1491–1566) became an active participant in the wider European policy. He was a contemporary with the Habsburg emperor of the Holy Roman Empire, Charles V (1500–1566), and, at the same time, he was the most powerful enemy and rival of the mighty empire. This great power rivalry took place not only on land and at sea; the two rivals stood face to face ideologically too, and they both expressed their claim to the domination of the world.

 

Possible antidote to the Ottoman conquests: European collaboration

 

In 1515, Pope Leo X (1475–1521) initiated a “holy” war against the Ottoman Empire, which had already subjugated some parts of Europe. In response to his invitation, the French king, France I (1494–1547) and the Holy Roman Emperor, Maximilian I (1459–1519) organized a large-scale joint campaign against the conquerors. The pope wanted France I to head the alliance, but the “most Christian” king of France considered the interest of his country and preferred to form an alliance with the Ottoman Empire. Thus, the holy war planned by the pope lacked its purpose, since the politically most influential, significant and militarily powerful state left the alliance.

However, the joint European military actions organized by the pope demonstrated that the conquerors could be defeated:

– the victory at Lepanto in 1571 was the achievement of the anti-Turkish Holy League organized by Pope Pius V (1504–1572),

– the new anti-Turkish Holy League was formed on the initiation of Pope Innocent XI (1611–1689) with the membership of the Habsburg Empire, Poland, the Venetian Republic and the Papal State. The partners in the coalition undertook the common war until 1700, but their aim of liberating the European areas of the Ottoman Empire was not simple at all. The documents of the peace treaty signed in Karlowitz in January 1699 tell us that the joint efforts did not result in liberating the medieval area of Hungary.

The members of the European alliances were:

– League of the Rhine (also known as the Erste Rheinbund, First Rhine-Bund, the Rheinische Allianz, Rhenish Alliance). The purpose of this alliance organized by John Philip or Johann Philipp von Schönborn (1605–1673), archbishop and prince-elector of Mainz, and the French Jules Mazarin (1602–1661) on 14 August 1658, was to launch a war of liberation with joint European forces against the Turks. France participated in the league, because France was justly worried about the worsening security of its trade in the Mediterranean Sea. The international forces commanded by the imperial commander, Raimondo Montecuccolli (1609–1680) stopped the Turkish army in the battle at Szentgotthárd on 1 August 1664; the Turks were commanded by Pasha Köprülü Ahmed (1635?–1676), who wanted to conquer Vienna.

– Alliance for the defence of Vienna. In 1683, the Turkish army commanded by Grand Vizier Kara Mustafa (1634/35–1683) attempted again to seize Vienna. The siege of the castle and the city was warded off by the international forces united by the Polish King John (Sobieski) III (1629–1696), the imperial-royal field marshal and titular Duke of Lorraine Charles Leopold (1643–1690), and the united troops of the elector of Bavaria, Maximilian II Emanuel (1662–1726) and the elector of Saxony, John George III (1647–1691). The attack launched to liberate the city on 12 September 1683 forced the assaulters to escape.

 

Everyday life on the occupied areas of Europe after the 14th century

 

The number of people on the occupied areas far surpassed the number of conquerors, who quickly increased the area they ruled. The conquerors offered various opportunities to keep the peace so that the life of the people on the occupied lands might even be like that of the conquerors. The condition of the Christian population on the areas annexed to the Ottoman Empire was fundamentally determined by the Islamic principles followed since the time of Prophet Muhammad (570–632) and by the political practice formed throughout centuries. The Quran says, “Fight those who do not believe in Allah or in the Last Day and who do not consider unlawful what Allah and His Messenger have made unlawful and who do not adopt the religion of truth from those who were given the Scripture – until they give the jizyah (tax) willingly while they are humbled.” If a castle or town surrendered by choice, the people there were obliged to pay various taxes, but if a place was taken by force of arms, the people paid with their life or liberty even when they surrendered.

Contemporaneous travellers and diplomats observed the well-organized state and military force of the Ottoman Empire. The organized functioning of the state was based on the taxes collected in money from the subjugated people as well as the forced labour (state public work). However, the people at various levels of administration expected, demanded or forced their own “presents” too. Additional burden was imposed particularly on those living in the frontier zone, as they had to pay ransom for the people who were kidnapped or driven off (trading with captives). In other words, the subjugated people were obliged to board and “reward” the conquerors who lived on their land and to sustain the state. The soldiers of the well-organized Ottoman army and the officials serving the sultan were entirely recruited from the physically and mentally most developed boys of Balkan Christian families (this was the so-called child tax system). This gathering was repeated time to time. The families were released from this duty only on condition they converted to Islam. This kind of tax existed in the Ottoman Empire until around 1660, but it never became general on the conquered areas of Hungary. This practice would have been unimaginable in European countries, albeit one of the pillars of the centralized and well-organized empire admired by many was granted by these officials, who also gave a part of the well-organized and trained janissaries (mercenary foot-soldiers) until the 1660s. Apart from the Ottoman Empire, no European country had a regular army up to the last decades of the 15th century.

The religious tolerance and multicultural environment of the 16th century Ottoman Empire so much admired and appreciated by the Europeans lost its prestige by the end of the 17th century, because the non-Islamic believers had to pay extra taxes; this policy accelerated the assimilation. For instance, according to documents, the grand viziers in the Ottoman army were of Serbian or Bosnian origin in the 16th and 17th century.

 

Liberation of the European areas of the Ottoman Empire

 

According to European historical studies, the colonization began with the conquests carried out by European states. However, this process started just against Europe in the 14th century. The Ottoman conquests also influenced the geographical discoveries of Europeans from the 15th century, because the transport of goods along the traditional trade routes dramatically declined. The Portuguese were the first who undertook sailing round Africa to reach Asia in the 15th century. After the Ottoman admirals, Selman Reis (14??–1528) and Piri Reis (1465/70–1553) conquered the areas along the Red Sea, they encountered Portuguese ships in the area of the Strait of Hormuz and prevented them from entering the Red Sea.

The loss of those Balkan peoples who accepted living under the protection of “Pax Turcica” cannot be compared to the loss of Hungary, where there were almost constant wars on the occupied areas. However, the economy of these regions became backward and they were left out from the European development due to their isolation for a long time.

 

Military contacts between the Kingdom of Hungary and the Ottoman Empire (short review)

 

According to sources, the first military contact of Hungary with the Ottoman conquerors happened in about 1375.

Naturally, every European state defended its national boundary, but it never meant such a great burden and never had such a great influence on their state and social life than in Hungary, where the frontier defence against the Ottoman attacks had to be organized and continuously maintained. This particular and institutional frontier defence was a special phenomenon unknown to the other areas of Europe in that time. Although there were castles and sometimes belts of castles in every country, the violation of the frontier among the Christian states was unknown in peacetime, and they only got function in wars. The case in the territory of the Kingdom of Hungary was just the opposite, where the function of the border castles was to beat off the border violations, plundering inroads and raids from the beginning.

Therefore, the defence of the borders of the Kingdom of Hungary was provided by not only the marchlands and gates, but their role was taken by castles with constant armed forces. The banates organized with defensive purpose by the Hungarian rulers on the temporarily occupied areas along the southern frontier of the country already had loose contact with the Kingdom of Hungary since the 13th century. The Banate of Bosnia was established first in 1137, and the Banate of Severin was set up in the 1230s. The other Banates of Kucsó, Barancs, Bodony, Macsó, Nándorfehérvár, Só, Ozora and Jajca followed later. These banates were charged with military tasks: they had to defend the southern borders of Hungary.

Sigismund of Luxembourg realized after his defeat in the battle of Nicopolis (25 September 1396) that a new, very strong and disciplined army had appeared on the stage of Europe, whose military tactics was different from that of the Europeans. The Ottoman sultan, Bayezid I, the Thunderbolt (1347–1403) launched an attack on Bosnia and Croatia. The king of Hungary, Sigismund of Luxembourg tried to answer, but the sultan strove to avoid the battle in 1392. This evasion of the sultan was considered the sign of weakness, so they thought that the conquerors could be easily defeated. At the beginning of 1395, the troops recaptured the castle of Little Nicopolis and defeated the army plundering in the southern counties. King Sigismund and his advisers thought the time arrived to restore the balance of power in Europe. Since the necessary number of skilled soldiers could only be mustered with European collaboration, additional soldiers arrived from England, France, Burgundy and Italian towns to take part in the crusade supported by Pope Boniface IX (1356–1404). King Sigismund attempted to retake the town in 1396, but the international military force gathered as a result of his diplomatic relations was seriously defeated by the Ottoman army, which deployed eastern tactical elements with which the European chivalry was unfamiliar. The international coalition of the knightly armies was defeated at Nicopolis not because of being inferior in number to the enemy, but due to the lack of unity in military operations. The war council accepted the tactical and strategic propositions of those military commanders who had no experience of the eastern military tactics. Thanks to the diplomatic skills of the king of Hungary and the favourable international environment, this was the last time when the European élite was successfully mobilized for a single cause to force the Ottoman conquerors back. However, the war brought a terrible defeat. This also pointed out to the fact that an occasionally recruited army made up of western knights in armour but who did not get used to each other had no chance at all against a disciplined and well-trained lightly armed army.

The construction of the uniform defence system in the south of the country started in about 1435, at the time of King Sigismund of Luxembourg, which was completed during the reign of King Matthias (Hunyadi) I (1458–1490).

The first line of the border defence included the castles from Szörényvár – castles along the Lower Danube – Nándorfehérvár (old Hungarian of Belgrade) – Banate of Srebrenik and Banate of Jajca – Knin – Skardona to the Adriatic coast with a total length of 650–670 km.

The second line of the border defence included the following castles: Karánsebes – Temesvár – Nándorfehérvár – towns along the Sava River (Syrmia) – castles in the valley of the Una River – Zengg (on the Adriatic Sea) with a possible length of 590–610 km. The new frontier defence line was completed under the reign of King Matthias.

There were some posts, wayside inns and barns with few staffed people between the castles. Their task was to observe the movement of the enemy troops and to forward information. Although the castles in the first defence line were larger and stronger, they were often unable to cope with the fast-moving, raiding and plundering Ottoman invaders. This explains why the main role of the first defence line was observation and intelligence service, and if the situation gave the opportunity, raiding into the area of the enemy as well as stopping and destroying the returning looping troops. Although the castles in the second defence line were smaller, they were densely located. Their task was like that of those in the first line. Many of the castles of these two defence lines were located at rivers, so the gun-boats formed an organic part of the defence. They were familiar with the local environment, kept their eyes on the river, transported reserves or battled with Turkish troops of similar tasks. The backbone of this “technical frontier defence system” was formed by two parallel running chains of border castles, of which the first were on the area of the banates, while the second were within the borders of the Kingdom of Hungary.

This frontier defence system was quite distinctly shown on the Tabula Hungari[a]e. For instance, it did not represent the region north of Zengg on the Adriatic Sea, though that was also part of Hungary.

The maintenance of these defence systems was supplied by the income from the southern parts of the country during the reign of Sigismund of Luxembourg; the defence of these areas was the task of the field soldiers; this local military was based on the so-called militia portalis. The training and arming the military as well as the development of new strategic and tactical operations that could be effectively used against the attackers required tremendous work. The Hungarian state charged foreign peoples with these tasks, who were temporarily hired or settled – all this created a special situation. Because of the growing military threat of the Ottomans, King Matthias I (Hunyadi) reorganized the system in the mid-1470s: in addition to the border castles, field soldiers were deployed in the most endangered areas. The relative military balance between the Ottoman Empire and the Hungarian state became asymmetric, and the Ottoman state, which grew into a superpower in the meantime, got crucial military and economic advantage over the Kingdom of Hungary. The new power relations were clearly reflected in the military events of 1512: this was the first time after 1464 that the attackers could take out a whole section from the former southern frontier defence system (for instance, the castles of the Banate of Srebrenik were lost).

After the fall of Nándorfehérvár (29 August 1521), the nightmare of every military leader responsible for the defence of the frontier became real: all “doors and windows” to the country were open. From then on, the Ottomans threatened the existence not only of Hungary and of the joined countries, but also the Holy Roman Empire through the Austrian provinces.

 

Major periods of the Ottoman war of conquest against Hungary

 

The years 1375–1402

This period was characterized by the continuous Ottoman conquest in the Balkans. Eventually, the smaller or bigger Byzantine states developed on the area of the former Eastern Roman Empire became parts of the Ottoman Empire. From then on, the raiding Ottoman troops frequently broke into the country along the southern frontier. The Danube could not hold up the attackers: the river blocked them only temporarily.

 

The years 1402–1451

The European Christian coalition led by Hungary tried to hinder the growth of the Ottoman conquest on the Balkans, but their force was only enough to reduce the speed of conquest.

 

The years 1451–1503

The attacks already were directed against Hungary. After the Ottoman sultan Mehmed II, the Conqueror (1432–1481) occupied Byzantium on 29 May 1453, he took the title of Emperor and conquered several smaller Balkan states. He created the logistic conditions of further conquests in Europe by taking the region of the Black Sea and the Danube Delta into possession. By controlling these areas, the Empire could transport war supplies by ships on the Danube and achieved that their naval force got an important role in the region.

 

The years 1503–1520

Due to the peace treaties concluded with the European states, the Empire got the chance to set order among the rebels in Asia Minor. After setting things right, the interest of the Empire turned to Europe again in order to refill the empty state treasury by tax collections from the new areas.

 

The years 1521–1526

This short period was characterized by a series of military actions directed to conquering Hungary. Sultan Suleiman I came to the throne on 30 September 1520. He broke with his father’s eastern policy and decided in favour of conquering campaigns in the west. On his order, the food, weapon and war material supply was organized, the military routes were prepared and the necessary transportation vehicles (carts, boats, etc.) were collected and stored in appropriate places. After one of the most important “chain-loops” in the southern defence system of Hungary, the castle of Belgrade fell, other major castles of the defence line passed into the hands of the occupiers: Zimony (1521), Orsova (1522), and Szörényvár (1524). This radically changed the role of the rest of the frontier defence system in the southern region of the country, because only the castle of Jajca and Klissza from the bigger castles remained in the hands of Hungary. The new situation required special logistic tasks, because the supply of war materials and provisions to these castles almost surrounded by the enemy had to be continued.

The Hungarian army commanded by Pál Tomori (1475?–1526) suffered terrible defeat from the professionally organized, disciplined and well-trained Ottoman army commanded by Sultan Suleiman I on 29 August 1526. It can be said on objective considerations that no contemporaneous European state had armed forces that could have defended its country from the Ottomans.

 

Events between 29 August 1526 and 12 September 1683

Charles V, the Emperor of the Holy Roman Empire recommended his brother, Archduke Ferdinand to the Hungarians with these words: “We concentrate all our and our subjects’ efforts to beat the Turks away from your doorsteps quickly and in a short time, and if God helps, to keep them far off from your frontier lines, and to put our brother into – and keep him in – the peaceful possession of these countries and lands.” The book testifies to the results of how the above promises were kept...

The envoys of the Hungarian kings, particularly after the fall of Nándorfehérvár, gave an exact “constat” of what the European people could expect from the new colonizers.

The 15th century Kingdom of Hungary was a well-organized and one of the biggest countries in Europe, therefore Hungary had prestige among the Christian states (Respublica Christiana). The Hungarian kings were honoured with the title, “defender of Christianity” (defensor Christianitatis), “champion of Christ” (athleta Christi), and “soldier of Christian faith” (miles fidei Christiane). Those Hungarians who died in struggles against the conquerors to defend Christianity, that is Europe, were remembered as martyrs.

 

A short review of cartographic techniques used in the 15th to 18th century

 

What is a map? The map is a special aid to understanding the complex relationship between reality and its image so that the map-reader can get from the static model to the multi-coloured, vibrant reality of the world. The map-maker as an intermediate person rendered and renders this model to the map-users by applying the forms of expressions that were developed during centuries. Map symbols always contain conceptual information, which are mental and rational constructions of the facts and reality to be represented. However, no map would be able to transfer knowledge without alphanumerical data: without them the map would only be a picture. The title of 15th and 16th century maps often contained the word, ‘descriptio’, which did not mean to say that they were textual works but that the pictures could be read as texts.

The maps presented in this volume clearly demonstrate that every map is a particular and specific time capsule, as the maps

– give information on how the makers knew their environment,

– give information also on how they depicted the observed and known space,

– help us to understand those events that the editors of these products thought important and useful to make the contemporaneous readers familiar not only with the physical image of the space but also with the events that took place there. These maps help us to acquire knowledge about the technology that made a manuscript into a print.

The author hopes that the readers in possession of this knowledge can understand and attain the specific “language” with which they can go on a special journey in time without leaving their home.

These maps will uncover the original image of the land, which has often changed through the activity of men by now. A plastic effect of the consequences of the natural forces and the chain of social impacts on the environment for our future can be enjoyed through the past.

 

Major mapping methods

 

Claudius Ptolemy was the first who differentiated the maps as geographic maps and chorographic maps.

The major differences between the geographic and chorographic maps are as follows. A geographic map showed the known world by geographical coordinates. A chorographic map showed a smaller part of the Earth, where the position of places was determined without using geographical coordinates. Petrus Apianus explained the difference based on Ptolemy’s interpretation: “It seems that both intelligence and comfort demand that the task of chorography is to show even the smallest phenomena together, while geography should show the countries themselves with their main characteristics.”

This chapter deals only with the making of chorographic maps, because the maps included in this book were basically made with this method.

How were the chorographic maps made? A method of compiling general and topographic maps on the site is the polar coordinate system. The steps are as follows:

– determining the direction of a place in relation to the station point by an oriented compass,

– placing the settlements along a route on paper by estimating the distances and using angular measurements and distance data.

In mathematics, the polar coordinate system is a two-dimensional system that sets an angle and distance to each point of the plane. That is, it assigns polar coordinates to the points given in a planar rectangular Cartesian system of coordinates (x, y):

x = r _* sin φ and y = r _* cos φ,

where r is the distance of P (x, y) from the origin (non-negative number), and φ is the angular distance between the axis x and the directed section OP (a value between 0 and 2π in radian, or between 0° and 360°). In this system, the coordinate lines are formed by points along which coordinate φ is constant (that is half-lines starting from the origin) on the hand, and by points along which r is constant, that is circles centred on the origin on the other hand. The use of the polar coordinate system instead of the Cartesian system is practical when fixing the location of points is easier by distances and angles than by the length of sections perpendicular to each other.

In the case of using a polar coordinate, the map-maker used a semi-circular compass-disk to determine the angle between the station points and the oriented places. The distance, that is the length of the polars, was determined by riding, marching or estimation.

In polar mapping, if the station point rose above the environment and offered a panoramic view in 360°, the area could be mapped quickly and at low cost. Naturally, it was not necessary to measure the location of each point in this way, because the position of the further points could be determined by interpolation. The position of any other objects to be shown in the map could be fixed only after the position of settlements had been registered. If it was necessary to create correct geometry between two station points, the mappers used intersection, resection or cutting in resection. Using this method made it possible to make detailed topographic maps as well as small-scale maps.

Leon Battista Alberti used the above method to make a map of Rome in the 1430s. Erhard Etzlaub’s wood-cut map, Nürnberger Umgebungskarte published in 1492 was also made with the same method; it showed the 120 km environs of Nuremberg.

Advantages of the polar coordinate system: the use of this method made it possible to map even a larger area reliably in relatively short time and with few instruments. The method of using polar coordinates is still used today for making sketch maps for general orientation. The position of objects visible on the terrain to be mapped (such as the settlements, roads, rivers, relief, etc.) can be fixed simultaneously. The map-maker had to go out to the terrain, because this was the only way of gathering map data in the 16th century.

Disadvantages of the polar coordinate system: the correct estimation of the beeline distances between the points to be registered on the sketch map demanded great practice. In the case of mapping large areas, the inaccurate estimation of distances could lead to considerable deficiencies particularly when moving away from the starting point.

The paper sheet used for mapping had to be oriented again with a compass at each new station point; this procedure was helped by the north–south line drawn on the origin of mapping and the east–west line drawn perpendicular to it.

The effect of the compass on mapping is as follows. In first approximation, the magnetic space of the Earth can be described as the space of a magnetic dipole located in the centre of the Earth, the axis of which encloses 11.5° with the rotation of axis of the Earth. However, the position of the magnetic poles is not constant, so their position changes from year to year. Therefore, the maps made by using the polar coordinate method may show deviations and twists of different extent due to the magnetic declination depending on the size of the mapped area and the geological conditions. This can be detected on Alberti’s map of Rome too.

 

The art of map printing (short review)

 

Preparation of the map for printing

 

If it was not necessary to modify the size of the manuscript, the manuscript had to be redrawn on the printing surface in negative. Proof sheets had to be printed from time to time to check the content of the print in preparation.

If a printed or manuscript map had to be enlarged or reduced in size for publication, the process used the simple squares method already in the 15th century. This technique was first used by fresco painters when the paper plans of the frescos had to be painted on the wall in larger size. The book by Hulsius tells us that the painters also used this method when painting landscapes.

The proportional compasses or dividers offered quick and accurate reduction or enlargement of the scale, which tools were already known in the antiquity. They were widely used in the 14th century; for instance, the drawing of these compasses can be found also in the sketches of Leonardo da Vinci (1452–1519). The proportional compasses made it possible to do simple calculations and to resize graphics.

The pantograph also had an important role in copying, enlarging and reducing the maps. With this instrument, it is possible to make a copy of a drawing in the same size or in reduced or enlarged size quickly and accurately. To our knowledge, Christopher Scheiner S. J. (1575–1650) made the first, simple instrument, which was made up of four laths and joints and pens – anyone could easily prepare it. The precision version of this instrument was in use for enlarging or reducing maps still in the second half of the 20th century.

 

Printing of maps

 

The topographic content of the maps included in this volume may have changed sometimes depending on the chosen printing technology. Here is a short overview of the techniques available for publishing and/or printing maps.

 

Relief printing – wood engraving

 

In this printing process, the parts standing out of the surface of the wooden block met the ink, and its copy was pressed on the paper. The methods of labelling maps were as follows.

1. The labels and place names, just like any other drawings were engraved onto the surface of the wood printing block.

Advantage: The map content is identical on all maps. It was a great advantage that the same printing machine could use these blocks for maps or illustrations and books. The wooden blocks could also be inserted in the text, so illustrated works could be produced in one working process

Disadvantage: It was difficult to correct the cutting errors, there were only few letters smaller than 1.5 mm, and map letterings of features were less uniform. It was complicated to extend or change the content of the wooden block. This printing method conveyed the information that the map-maker thought important mainly with the help of lines. Therefore, they rarely used dots, and if they did, the dots were made by carving up lines – so the dots had no regular shapes.

2. The graphical parts were made by engraving, but the place names were set from typographic fonts. The printers steadily looked for a method that would keep the advantage of wooden blocks but would be cheaper to copy maps. In the new technology, they continued to prepare the graphical parts by engraving, but they composed the place names from typographic fonts. The movable fonts were placed in a groove in the block and they used tiny wedges and resin to fix the fonts in place during printing.

Advantage: It was faster to prepare the printing block; the map editor could use various font sizes to indicate differences; it became simpler, easier and faster to uniform the letters. Further advantage was that these printing blocks could be easily adapted to foreign language editions. In addition, the same printing machine could be used for printing maps and books. However, as the printing block could be easily damaged due to the grooves in which the body of letters were placed, only fewer prints could be made.

Disadvantage: If letters dropped out of the block, they were sometimes replaced by inappropriate fonts, so Latin and Gothic letters may have mixed in a name (see image ‘b’ in the online appendix). Sometimes the letters that fell out were not replaced, so “new” names appeared, such as a “new county name”, ‘Risiensis’ after the letter ‘c’ fell out from the name of Crisiensis (Körös) County following the map of Lazius.

3. The graphical part of the map was made by engraving, while the labelling and place names were made of sheet lead, which was fixed on place by sticking and/or by nails. The name-plates were placed in the grooves one by one and were fixed on the surface of the printing block. Pine-resin was used to stick the shorter texts, while the longer ones were fastened by nails. This process is known as stereotypy, which meant high-tech and top quality in its time.

It can be certainly stated at present that the above map-printing technique was used for printing maps for the first time by Petrus Apianus (Bienewitz) (1495–1552), a printer in Ingolstadt. The first known map made with this method was the Tabula Hungari[a]e in 1528. This is why this map printed with new technique by Apianus has been inscribed on the “Memory of the World Register” of UNESCO.

Advantage: The appearance of the proofs made from these printing blocks was most beautiful and elegant; the long-time making of wooden printing blocks became much shorter and the production cost was considerably cut.

Disadvantage: The fixing of the small lead plates may have changed during printing. Although the pine-resin stood the pressure of printing, it was not strong enough to resist the lateral pressure; therefore, the small lead plates fell off or came out of place during inking as it can be seen on several map prints.

The only known copy of the Tabula Hungari[a]e was assembled from the sheets made by blocks of different shabbiness. The number of missing names from the first printing block is 71, from the second 45, and from the third and fourth 8 names, respectively.

 

Intaglio printing

 

In this technique, the printing was transferred from incisions cut in the printing plate onto the paper. In the studied period, all maps were printed from copperplates. This technology is described below.

 

Copperplate engraving

Most of the plates used for printing maps in the 16th and 17th century were made of red copper, though yellow brass and bronze was used too.

The technique of transferring the drawing onto copperplates was as follows. The work to be engraved was traced with a transfer paper, or the original drawing (print) made on thick and strong paper was thinly covered by some plant-lacquer; it had to be waited until the lacquer somewhat dried, and then the paper placed on the plate was strongly pressed. This was the way of making perfect “pirate copies” of a marketable copperplate. Covering or protective layer was applied on the copperplate before engraving, which helped the copying of drawings, excluded glittering, and protected the plate from damage.

 

Etched engraving

Etching was a graphical technique of 15th century metalsmiths: the tiring and long process of making the decorations of complicated prints was performed by chemical materials.

 

Mixed techniques – simultaneous use of copperplate and etched engraving

The maps printed from copperplates in the 15th to 18th centuries were not made exclusively by copperplate engraving – as often thought – but by mixed technique.

Map printing from copperplates was widely spread in the 16th and 17th century, which led to certain specialisation. Some specialised in making so-called situations, while others became recognized as calligraphers who made elegant place names.

The engraving of geographical names was a most difficult task, because the inscriptions had to be perfectly engraved in mirror image. It happened sometimes that some names were not engraved in mirror on the copperplate or some letters were missed (De Jode). For instance, the letter ‘l’ was dropped from the name ‘Alporalso’, which was later added. The name of the Nagy-Küküllő river can be seen on the adjoining map of Stier, but the drawing of the river was missing.

 

Printing from copperplate

According to contemporaneous practice, four proofs were printed at least, and the worn plates were renewed for further printing. About 500 to 1000 prints could be made form a printing plate (without renewal) made by etching only. The number of prints made from a printing plate made by engraving only was twice as many. When the plates were renewed, the flattened incisions of lines were widened out so that they could take receive enough ink again.

Advantage: Every print remained identical until the engraver corrected or modified something on the plate. Although the plate was sensitive to scratching, the shape of the plate did not change. There exists a renewed copper printing plate, which was used for printing in unchanged quality for over half a century.

Disadvantage: It needed another printing machine than the one used for book printing. Illustrations inserted in the text in books could be printed in several steps only.

Possible reasons for the differences in maps printed from copperplates:

– The original plate came to the new owner, who corrected it. For instance, the peninsula of Tihany was “moved” from the southern shore to north. The unnecessary or incorrect parts could be removed from the surface of the plate if it was a copperplate, and it was possible to engrave something new in it. The copperplate engravers were so much skilful to do these interventions that there remained no trace of any intrusion or the changes can only be detected by careful observation. They could modify or rearrange almost everything without a trace.

– Maps with almost identical topographic content were published by new engraving and under new titles.

If there was no time to erase a picture or inscription from the copperplate and replace them with new ones, it may have happened that the changes were inserted from a separate printing plate. The edge of the original and of the new printing plate is clearly noticeable on the print, though the original has completely disappeared.

 

Research methods of the study of relationships between the maps showing Hungary and its surroundings

 

            If we examine the maps of Hungary and its surroundings published between 1528 and 1720, even the non-specialists can find many similarities. How were these works made and what kind of information channels helped the map-makers?

            Günther Hake (1918–1995) gave a precise definition when he wrote, “The map is a scaled and structured model of spatial references.” The International Cartographic Association (ICA) defined the map in 1995 as follows: “A map is a symbolized representation of geographic reality, representing selected features or characteristics, resulting from the creative effort of its author’s execution of choices, and is designed for use when spatial relationships are of primary relevance.”

            These definitions are true not only in our time, but valid for the maps prepared in the past too. However, we always must consider the available technical and technological potentials of the time when examining the old works. It is not fair to set requirements that can be rightly expected from the geodetic, topographic or general maps made in the 20th century.

            The relationships between maps can be studied according to their structure and topographic content.

 

Methods of studying the structure of maps

 

            Using GIS databases, old maps can be compared quickly and simply to the geographical graticule of modern maps. In such examinations, the locations of named places in the old maps must be related to the modern settlement names in a GIS database, which is not an easy task. Then, the software plots the real graticule on the examined map based on identified settlement names.

            The analysis of maps by the software gives information on the mode and accuracy of map-making. However, this method has its limitations when comparing maps made in different time, even if they were made of the same area. The following maps can be viewed on the DVD added to this volume:

            – Tabula Hungari[a]e … Ingolstadt, 1528;

            – W. Lazius: Regni Hungariae descriptio vera. Viennae, 1556;

            – G. Mercator: Hungaria. Duisburg, 1585;

            – J. Honterus: Chorographia Transylvaniae Sybembürgen. Basel, 1532.

            The demand that the various spatial data that were produced in different reference or projection systems should be specified in one standard system first arose when the spatial information systems were built. The conversion of planar coordinates that belong to different reference systems can be done by using transformation equations.

            Experience showed that the structure of old maps can be best examined by the similarity or Helmert transformation. In this case only the shapes of geometric forms are examined and compared even on several maps simultaneously. This provided enough information to state whether there are relationships between the maps. Comparing them to modern maps can answer the question to what extent these maps reflected the real topography of the area. This method was first used for studying the structure of the Tabula Hungari[a]e (1528); this procedure has never been applied in any other international study.

            The structure of the discussed maps was always examined on the same area. The selected sample areas covered the total area of Hungary.

            The analysis of the parts on larger sample areas provides information on the overall structure of the map, and this may shed light on whether the studied map had a uniform structure or was assembled from parts. On the other hand, the analysis of smaller areas gives information on the reliability of the local knowledge.

            The shape and orientation (rotation) of the same area bordered by four straight lines on each map were compared (see DVD).

1. Shape and orientation of the area bordered by Pécs – Győr – Vác – Szeged

2. Shape and orientation of the area bordered by Titel – Bártfa – Ungvár – Karánsebes

3. Shape and orientation of the area bordered by Szombathely – Pozsony – Kassa – Kolozsvár

4. Shape and orientation of the area bordered by Zágráb – Varasd – Temesvár – Belgrád

5. Shape and orientation of the area bordered by Pozsony – Trencsén – Garamszentkereszt – Esztergom

6. Shape and orientation of the area bordered by Besztercebánya – Lőcse – Kassa – Miskolc

7. Shape and orientation of the area bordered by Kolozsvár – Marosvásárhely – Brassó – Nagyszeben

8. Shape and orientation of the area bordered by Gyulafehérvár – Dés – Beszterce – Segesvár

9. Shape and orientation of the area bordered by Debrecen – Szászrégen – Sepsiszentgyörgy – Lippa

10. Shape and orientation of the area bordered by Lugos – Nagykároly– Bethlen – Szászváros

11. Shape and orientation of the area bordered by Bánffyhunyad – Székelyudvarhely – Fogaras – Szászváros

12. Shape and orientation of the area bordered by Zengg – Szabács – Eszék – Csázma.

            If needed, further excerpts were analysed due to the specific characteristics of maps.

            The data of the map used for the comparison analysis are as follows: Kárpát-medence (Carpathian Basin). Lambert’s equal-area conic projection. Prepared and published by MH Kartográfiai Üzem. 1: 1 250 000, Budapest, 1994.

            The examinations led to the following conclusions:

-     Well separable source maps were identified, whose variants and/or influence can be detected from the Tabula Hungari[a]e (Ingolstadt, 1528) to János Lipszky’s Mappa generalis regni Hungariae (Pest, 1806).

-     Characteristic difference was found in the shape and orientation of the seventh extract in the map of Hungary and the independent map of Transylvania. It is easy to state with complete certainty that which sources were used to make the map of Transylvania as part of the map of Hungary.

            The question is whether this method of examining the structures makes it possible to know whether the map-maker used map sources to prepare a map of Hungary or a part of it. The method was tested with an untitled, east-oriented map of Giovanni Jacobo Gasparini (15??–1595?), which was discovered by a Hungarian historian, Géza Pálffy (1971–) in Vienna. This map was published in facsimile later. Pálffy noted in his book, “Although the compiler and drawer was not a ‘professional cartographer’, he must have known several contemporaneous printed maps; what is more, he strived to take over or at least copy a part of their ornaments, though his work fundamentally served military purpose.” Gasparini was a military engineer, who excelled in building castles. How could he compile his map?

            The study of the first detail established that the difference between the structure of the examined work and the Tabula Hungari[a]e is only about 8%. If the examined detail was compared to Lazius’s map of 1556, the difference between the shape and orientation was already over 30%. Accordingly, Gasparini hardly used Lazius’s map as a source. The shapes and orientations of details on the second and third picture differed from the identified source map in less than 2%. It follows that Gasparini used the 1566 edition of the Tabula Hungari[a]e by Zsámboky; further, this map was hanged as a wall map in the chamber of the War Council. At the same time, this also indicates that Gasparini knew the correct orientation of his source map, re-edited the data he took from the map and precisely placed them in his east-oriented map. However, it cannot be stated how many settlements he took from Zsámboky’s map. While the shape and orientation of other details differ from that of the source map, on the basis of these details on Gasparini’s map it appears that he had only rough information on the distances and spatial relationship between the settlements and castles he added. If Gasparini’s map had not been examined thoroughly, the conclusion would have been that his map has no relationship with any other contemporaneous map of Hungary.

 

Examination of the topographic content

 

            A map uses several information elements to convey knowledge and visualizing it depending on the theme. Most important of them are the images, symbols of the cartographic language, pictograms, icons, points and linear symbols, likewise place names and various alphanumeric data. They collectively constitute the visual language of maps, which is influenced by the demand of the map users, the technical conditions of production, the map editor, and the communication target.

            On the maps of Hungary made in the examined period, 80–85% of the place names are names of settlements and castles. The non-Hungarian map editors had to cope with linguistic problems among others. They often did not know the name variants of Hungarian settlement or castle names in other works. Can a church title be considered identical with a “truncated” place name or not? The examples below maybe considered special “markers” that indicate cartographic data flow.

 

Settlement and castle names

 

            Due to being unfamiliar with the country and wrong interpretation, the following settlement names on the Tabula Hungari[a]e became church titles on Lazius’s map of Hungary:

            – Hidwig – Z. Hidwig;

            – Higwig – Z. Hedwig;

            – Dyon – Z. Dioniss;

            – Nadmial, Nagomlal – Z. Michel.

            Occasionally, the language variants of a place name became separate settlements. For instance, Nyitra town was labelled in Latin and German near the settlement symbol in the map published in 1528, but on Lazius’s map the Latin and German names became “independent”: they related to two separate symbols – this mistake was repeated for a long time.

            The names and locations of the following castles in the maps maybe helpful to identify the publication date and/or the sources used by the editors: Érsekújvár, Zrínyi-Újvár, Baicia/Baba, Leopoldstadt / Leopoldopolis.

 

Relief names (examples)

 

            It is not easy to identify the relief names in old maps with modern names. In the examined maps, new relief names rarely appear, but name variants are more frequent, such as Cibles/Hagymás, Schneeberg/Tatry, etc. A new name variant of the Transylvanian Vaskapu, ’Vaskapu Hora als Eisenthorn Mons’ appeared in Nicolas Sanson’s map of 1664.

 

Depiction and names of lakes and rivers (examples)

 

            Hydrographic names are among the most constant geographical names also in the Carpathian Basin. There are very few new water names in the examined maps compared to the sources. For instance, the names Sóstó, Kakas-ér and Gyepes-tó were introduced in the map by someone who knew the area maybe as a homeland. It maybe suspected that such new names were added to maps due to personal connections. The author could not find the possible source: these names were not shown in the maps of Hungary compiled by Giacomo Cantelli Da Vignola in 1684, but they already appeared in the map published in 1686. Certain personal contacts may explain how these new names were added to the maps made in Rome.

 

Names of regions (examples)

 

            The names of regions are far less constant than hydrographic names or any other geographical name.

            It is interesting to note that the two popular region names, ‘Alföld’ and its counterpart, ‘Felföld’ suffered semantic change in the 19th century. These names were created by the central view of the land; like other geographical names, they also appeared as family names in 15th century documents. The name of the region ‘Alföld’ occurred as a family name in the form of ’Alfeldi’, ’Alfwldy’ ’Alfeldÿ’, etc. The modern meaning of ‘Alföld’ became popular after Sándor Petőfi’s poem of 1844, “Az Alföld”, and now it is generally equal to flatland. The name ‘Felföld’ also occurred as family name in the documents: Felfuldij, Felfewdy, Felfeoldÿ, etc. The name ‘Felvidék’ used as a region name today is a modern variant. ‘Felvidék’ as region name was first used in print by Lajos Kossuth in 1846. Somewhat later, this name often appeared in official Hungarian documents during the war of independence, and after the Peace Treaty of Trianon (1920) the name referred to the part of Czechoslovakia that formerly belonged to Hungary.

            Giovanni Cantelli published a map in Rome in 1686, where a new region name, ’I(sola) Zriniana’, that is „Zrínyi Island’ appeared in the Muraköz region, near Csáktornya. This region name never appeared in earlier maps.

            Other maps that may provide us with useful information when identifying the sources of various map-makers are listed below.

            – There are three artificial lakes on the Tabula Hungari[a]e (1528), but only one is named as ‘Holie lacus’;

            – The topography of the Ecsed Swamp was incorrectly shown southwest to Debrecen on Lazius’s map;

            – On Zündt’s map of Hungary, a new lake appeared close to Erdőd in addition to the Ecsed Swamp of Lazius;

            – On the map of Hungary by János Zsámboky (1571), the Ecsed Swamp and Ecsed settlement were correctly shown at the Kraszna river;

            – On Mercator’s map of Royal Hungary (1585), the Ecsed Swamp was shown as on the map of Lazius, but also at the Kraszna river;

            – On Lazius’s map, the Tapolca Stream and Tapolca settlement “moved” from the northern shore of Lake Balaton near to Veszprém. The Tihany Peninsula and Tihany settlement got near to Fonyód on the southern shore of Lake Balaton. On the map of Zündt, published by Pross in 1594, Tihany settlement “moved back” to its topographically correct place on the northern shore of Lake Balaton, but the Tihany Peninsula “disappeared”.

 

Other indications on maps – orientation

 

            According to the wind-rose on the map of Zündt (1567), the map is oriented to the NW, that is like that of the Tabula Hungari[a]e (1528). The editor placed a graticule on the map prepared by Johann Hoffmann (1664), but it was adjusted to a wind-rose that was not related to the content of the map.

 

The relationship between the maps discussed in the volume

 

The relationship between the maps discussed in the volume are presented in the following order.

– Complemented and/or corrected publication made after the original printing plate. The structure of the map remained unchanged, while the changes in the topographic content affected less than 1% of the total geographical names. The title, the ornaments, the name of the publisher, etc. were often changed, and maybe the complete plate was renewed.

– New version made by the use of a map in the same or new scale. The map-maker or engraver copied the map so accurately that it perfectly preserved the original structure and took over even the topographic content precisely. However, the writing of geographical names already expresses the individual language usage of the copier. The changes in and amendments to the topographic content can be easily discovered and identified by projecting the source map and the new map onto each other. The difference between the source map and the newly edited map is less than +/– 25%. The increase of the number of place names is variable, but the changes in the geographical names rarely exceed 10–15%.

– The new map is a version of a map. The map-maker or engraver reduced the scale of the map so accurately that it almost perfectly preserved the original structure. When taking over the topographic content, the copier endeavoured to precisely take over the geographical names conforming to the new scale, but the writing of geographical names expresses the individual language usage of the copier. Naturally, due to the smaller scale, the number of geographical names as well as the number of pictures and explanations – referring to important military events at the time of making the map – decreased.

– The new map was refreshed on the basis of some work. The word ‘refreshed’ means that the later editions of a map that had earlier topographic content were completed with minor corrections. The extent of changes in the map compared to its earlier topographic content and depiction is less than 2% (e.g., appearance of a new castle, the “moving” of some data, the use of a new symbol, etc.). The characteristic relationships between the maps are presented with further examples in the analysis of individual maps.

 

Maps

The maps of the Kingdom of Hungary and its Lands

 

            The territory of the Kingdom of Hungary increased towards the southern lands mainly after the 12th century. The Kingdom of Hungary was considered a great power in contemporary Europe during the reign of Béla III (1148–1196). The titles of the Hungarian kings also changed with the territorial increase:

– Coloman the Learned (1074–1116) bore the title King of Hungary, Croatia and Dalmatia by the Grace of God.

– Béla II the Blind (1108?–1141) assumed the title of King of Rama too in 1137.

– Emeric (1174–1204) used the title King of Serbia after 1201.

– Andrew II (1176–1235) assumed the title King of Galicia and Lodomeria in 1205.

– Béla IV (1206–1270) added King of Cumania to the titles of his predecessors.               

István Werbőczy wrote in his book Tripartitum (1514) that Dalmatia, Croatia, Slavonia and Transylvania were taken under the Holy Crown of Hungary and incorporated into it. The Hungarian kings kept their medieval titles even in the 20th century. This was also reflected in the titles of the maps published after the Compromise with Austria (1867):

– Lands of the Holy Crown of Hungary, map of Hungary, Croatia-Slavonia, Military Frontiers…

– Agricultural map of the Lands of the Holy Crown of Hungary

– Gazetteer of the posts, telegraph offices, telephone, railway, steam navigation stations, seats of district courts and court-houses…, etc.

 

Maps showing Hungary together with Transylvania

 

            The frontiers of the Central European states were almost continuously “moving”. Only the Hungarian state border proved to be a rare exception as demonstrated by the research of the geographer András Rónai (1906–1991).

            Thus, the historical borders of Hungary – not counting the 150 years of Turkish occupation – practically remained unchanged for over 900 years until the peace pact that closed World War I for Hungary (4 June 1920).

 

Maps of Royal Hungary

 

            After the battle of Mohács (29 August 1526), the Hungarian king, Louis II died when escaping from the battleground, while others – Archbishop-Lord Chancellor László Szalkai (1475–1526), the Lord Chief Justice, the Cup-Bearer and the Chamberlain, seven dignitaries of the Church, several Lord Lieutenants and bailiffs – fell dead on the battlefield. On hearing the defeat, the royal court and Queen Mary broke away from Buda, and the new conquerors already showed up in the capital of the county for a short time.

            How to go on? The Habsburg Ferdinand, Archduke of Austria claimed his succession to the royal throne by referring to the Habsburg–Jagiellonian marriage contract signed in Vienna and Buda on 20 March 1506, which entered into force with a dual engagement held in the Saint Stephen’s Cathedral of Vienna on 22 July 1515. By virtue of the contract, Louis married the Habsburg Mary, sister of Ferdinand, and Ferdinand married the Jagiellonian Ann, sister of Louis. As this contract would have restricted the estates’ right to the free election of the king, the diet of Hungary never endorsed it.

            Count János Szapolyai, voivode of Transylvania was one of the few high-ranking officials who survived the defeat at Mohács. A diet was held to elect the king in Székesfehérvár on 10 November 1526, after the sultan and his army withdrew from the country. Who appeared on the scene found Szapolyai most suitable to the Hungarian throne, and he was crowned as King John on 11 November 1526. The crowning of the ruler gradually led to the stabilization of the administration. Except for Croatia, Sopron and Pozsony, which were occupied by German troops, and Syrmia occupied by Ottoman forces, the other regions of Hungary supported Szapolyai.

            Ferdinand, Archduke of Austria – who was crowned the king of Bohemia, Moravia and Silesia in the meantime – was elected king of Hungary in Pozsony on 17 December 1526 referring to the contract that entered into force on 22 July 1515.

            This meant that Hungary had a crowned king and an elected king at the same time, when the country was in a most defenceless situation. This favoured only the conquerors, because the hostilities within the country brought din of arms to areas where there were no conquerors at all. István Báthory wrote in his letter to Gáspár Mágocsi in 1578: “The German and Hungarian were quarrelling, but the Turk finished the game”.

            The Western Hungarian Kingdom accepted Archduke Ferdinand as the king, while the Eastern Hungarian Kingdom was ruled by King John I (Szapolyai). The former king was supported by the Holy Roman Empire, the later one enjoyed the support of the Ottoman Empire. The forces opposing Szapolyai from time to time “played this Ottoman card” against him.

            The Ottoman army commanded by Sultan Suleiman I occupied Buda with a trick on 29 August 1529, by which Hungary was partitioned into three. Later, the conquerors extended their areas in Hungary in a “wedge-like form” with the interest of avoiding the alliance of the two Hungarian kings against the sultan.

            This divided situation existed until 16 August 1570, when the envoys of the Hungarian king Maximilian I and of the Prince of Transylvania, John Sigismund settled the relationship between the two parts of the former Kingdom of Hungary. The independent Principality of Transylvania and Royal Hungary came to exist under the terms of this treaty signed in Speyer. The legal authority of the Holy Crown formally remained in force also in the occupied areas.

 

The maps of Transylvania and the Principality of Transylvania

 

            Transylvania, a province far-off from the royal seat, was administered – already since the 11th century – by the office of the bailiff in Gyulafehérvár, which can be considered as the local equivalent of the royal administration. This task belonged to the voivode, who was appointed for a fixed time by the king and was accountable to the king. It was possible to lodge an appeal to the king for legal remedy against his judgement. As he was the leader of the rebelling Transylvanian nobility, the major judge of the region, a local chancellery for official administration was established in the 15th century. Therefore, the otherwise big landowner voivodes became real “petty monarchs” during weak rulers, while they could only govern in agreement with strong rulers. The voivodes, however, had no administrative or judicial powers over the Transylvanian Saxons. After the fall of Buda (29 August 1541), when the country was partitioned into three, the sultan added the area east of the Tisza river and the area of Temesköz (land between the Maros, Tisza and the Danube rivers) to Transylvania to John Sigismund, the guardian and mother of the king, Queen Isabel, and to György Fráter (George Martinuzzi) for a tax of 10,000 forints.

            The Diet called to Torda on 20 December 1542 recognized John Sigismund (that is John II, the Hungarian king) as the ruler of the province. John (Sigismund) II resigned as a ‘king’ and took the title, “prince of Transylvania and the parts of Hungary” on 19 July 1551. He handed over the Holy Crown and other symbols of crowning to the envoy of Ferdinand I, the Hungarian king in the Saint Michael Church of Torda on 21 July 1551. Isabel, the widow of Szapolyai said at the handover, “after this, you will never again crown a king from your kin and blood with this Crown…” Queen Isabel and her son, John left Transylvania in August 1551, where they returned only in September 1556.

            Ferdinand I, the king of Hungary charged Giovanni Battista Castaldo (1493–1563), an Italian mercenary commander with the administration of Transylvania.

            After the Transylvanian diet held in December 1555, the estates sent the following message to Ferdinand I, the king of Hungary: “It was dear to us to go under a Christian prince, to be in contact with the Roman Emperor, but God did not want it everlasting. The enemy – after it got rid of its troubles in Asia – threatens us with its full strength with its nearness, multitude of people and power. Because they declared that they would destroy our country with fire and sword and will extirpate us, our women, children and family. Who saw the fall of Lippa and Temesvár can be sure that they will do it. Therefore, we ask for one of these two: either Your Majesty helps us with such power that can withstand Suleiman – or deigns to absolve us from our oath.”

            On 14 June 1556, Ferdinand I announced to the sultan in a letter that he would return Transylvania to John Sigismund.

            The treaty signed by the representatives of the Hungarian king Maximilian I and Prince John Sigismund in Speyer on 16 August 1570 made way for the independent Principality of Transylvania. This treaty would have made it possible that the male line succession should apply to the descendants of Szapolyai, but in case the dynasty died out, the right of electing the prince would be returned to the king. John Sigismund signed the documents of the treaty on 1 December 1570, which came into force on 10 March 1571. However, John Sigismund suddenly died four days later, on 14 March. The estates of Transylvania, who were afraid that their experience with King Ferdinand I would come back, rather used the right of the free election of a prince granted by Sultan Selim II.

            Later, in case of need, this “Turkish card” was played against the princes too; on the other hand, Transylvania could become a member of European alliances, which ensured the independence of the Principality.

            Illustrating the delicate situation of Transylvania, the following lines written by Péter Pázmány (1570–1637), the archbishop of Esztergom, can be read in the recollections of János Kemény (1607–1662), a one-time prince of Transylvania: “Damned would be the man who would force you to break away from the Turks, to keep kicking against them until God have otherwise mercy on Christianity; because you live in their throats: for that reason, give them what you owe them; keep good relationship with those here, because you have affairs with a Christian prince, namely the Roman Emperor; give donations to the Turk; because you see, my dear brother, that now we have enough credit and prestige with our gracious Christian emperor, but this lasts with the German nation only until Hungarian princes flower in Transylvania; after that, the German, be either a priest, a friend or anyone, will immediately despise us and spit under our collars.”

            Mihály Apafi (1632–1690) would have liked to ensure the former independence of Transylvania through diplomatic channels, but the king of Hungary, Lopold I declared the principality a land acquired by right of weapons. For this reason, the Diploma Leopoldium proclaimed in the diet of Fogaras (4 December 1691) clearly stated that Transylvania would be directed from Vienna hereinafter. The Diploma Leopoldium guaranteed various freedoms.

            The Transylvanian coat of arms as known today was given by Maria Theresa on 2 November 1765, when she raised Transylvania to the rank of Grand Duchy.

 

The Danubian area

 

            The Danube had an important function in the defence of medieval Hungary and also in the strategy of the conquerors. A whole line of castles protected the Hungarian border along the lower reaches of the Danube, when the Ottoman conquerors reached the right bank of the river. The Hungarian Danubian flotilla successfully supported the military operations of land forces by transporting munition and war material. It also played a great part in defending Nándorfehérvár.

            The Ottoman war vessels sailing upstream on the river formed part of the Black Sea navy. They transported the necessary cannon balls and munition to the designated ports for the planned operations. The smaller cargo boats were built locally in the workshops along the Danube and Sava rivers, while the sea ships were built in the ports of the Black Sea. However, these were put into action only when the water level allowed it. Later, the Hungarian section of the Danube down to Belgrade became a waterway that was safer for the diplomats and merchants than travelling on sea or horseback.

            The travel guide, “Donau-Strand” by Sigismund von Birken was published in the second half of the 17th century. It summed up the major sights along the river for the travellers on the Danube and it also contained a map to help orientation.

            The works made about the area of the Danube and published in the period presented in this volume can be clearly divided into two groups:

 

Maps showing the Danube Valley and the maps of Hungary based on these works (selection) – Maps of the Danubian area and maps of the European part of the Ottoman Empire (selection)

 

            Only those works from the above groups are selected for presentation here which showed Hungarian military events or which formed the basis of maps showing events that happened in this region.

 

Epilogue

 

            The pages – rather the maps – of this volume present one of the saddest and most painful centuries of Hungarian history to the reader. During the reign of King Matthias (Hunyadi) Buda was an outstanding and bustling intellectual centre of Europe. Noted workshops were active in the town, and they produced special products that deserved the admiration of visitors.

            Hans Dorn (1430/1440?–1509), an Austrian monk from the Dominican order founded here one of the most important centres of sun dial production in Europe, and his sun dials were the first in the world that indicated the magnetic declination. Even in 1501, Thomas Dinerious, the representative of Ercole I. d’Este (1431–1505) of Ferrara arrived in the town to buy astronomical instruments for his consigner. Jacob Ziegler (aus Landu an der Isar) (1470/1471?–1549), a German humanist, mathematician and wandering scientist lived in Hungary between 1514 and 1520; he recommended the meteoroscope made by the masters of Buda to the humanist scholar Celio Calcagnini (1479–1541) of Ferrara, who was the chancellor of Ippolito d’Este (1479–1520), archbishop of Esztergom. The influence of this spirited intellectual environment can also be felt expressed by the Tabula Hungari[a]e, the printed map of Hungary.

             The Ottoman conquest, the capture of Buda, and the partition of the country into three led to such break that blocked the development of the country to an extent that is unparallel in the other parts of Europe. Until 1718, when the Treaty of Požarevac was concluded, ten-thousands of people, the majority of material goods created before the conquests and a great number of irrecoverable cultural products were lost in the larger part of medieval Hungary.

            The expenses spent on building and maintaining the system of frontier defence and on the defending wars against the almost continuous raiding campaigns on the land of the Kingdom of Hungary since the last decade of the 14th century imposed continuous and enormous burden on the country. In the meantime, the threatened areas lost a major part of their original population, those who lived there earlier had to flee because of the lack of safety, or worked as slaves in the Ottoman Empire.

            The natural and economic resources of the country were severely damaged, while other countries in Europe, where the conditions of normal life were not made impossible by such great misfortunes, could develop and grow richer.

            The Kingdom of Hungary had been almost continuously at war for 343 years, from 1375 to 1718, while the peaceful life was nowhere in other European countries – with the exception of the Balkan states – broken by such a long din of arms. The power of the Kingdom of Hungary and of the former Balkan states afflicted by conquests were only able to defend themselves until the siege of Vienna in 1683. In 1686, the Hungarian diet in Pozsony – overwhelmed by the joy of the liberation of the former capital of Hungary – accepted the succession right of the male line of the Habsburg dynasty, thus denouncing even the theoretical possibility of the free election of a king.

            In his patent of 9 December 1688, Leopold I decreed that the former owners of the reoccupied areas could get back their lands only if they could present the necessary documents and had paid the ten-percent right of arms (ius Turcicum, ius armorum). The Viennese court declared that a part of the former occupied areas was acquired by right of arms and took away the authority of these lands from the Hungarian diet. The Banate of Temes and the Military Frontiers were created in this way. They were directly controlled from the War Council in Vienna. Soldier-peasants with special legal status were settled on the uninhabited areas of these regions. They meant important and quickly mobilizable reserves for the Habsburg Empire – even against Hungary.

            The deserted areas of the formerly occupied regions received settlers from various parts of the Habsburg Empire: Saxons, Swabians, Czechs, even Spanish, Croatians and Slovaks from Upper Hungary. Serbs, Romanians, Moldovans etc. came from the Ottoman Empire. The settlers in the new environment did not know most of the former geographical names, so those names disappeared or were transformed. Among other sources, the maps included in the present volume inform us about the existence of those lost Hungarian place names. The non-Hungarian speaking “home takers” settled in blocks and transformed their new living environment into a real multicultural space. It is not surprising that the German-inhabited areas of Tolna and Baranya counties were called “Schwäbische Türkei” (Swabian Turkey) by the contemporaries. This name was used in everyday language even in the 20th century.

            Hungary could re-establish its uniform administrative system only after passing Acts XII, XIV, XV and XVI of 1867. These laws regulated the political, judicial and economic relations between the Austrian Empire and the Kingdom of Hungary. Act XII of 1867 dealt with the common affairs. Passing this act made it possible to crown Francis Joseph the king of Hungary and associated countries on 8 June 1867.

            Although Hungary survived this long period of artificial interruption in the development of society and economy, but later, with the peace treaty closing World War I, the country paid a very stiff price for its continuous struggle to defend Europe: Hungary has lost the larger part of its former territory and population. After World War II, the forced exchange of populations drove away compatriots who already considered this country their homeland: at one time, this country had harboured them and gave their families the safety of material development through centuries.

            Sándor Petőfi (1823–1849), a noted Hungarian poet wrote in September 1848: “And for whom did you brandish your, though not always victorious, but always heroic sword! if you, Hungarian nation, had not made a martyr of yourself, now the Turkish crescent moon would cast weird light on the ruins of European civilization!”

            The words of Sir Winston Churchill (1874–1965), the great English politician and historian, are worth considering: “The farther back you can look, the farther forward you are likely to see.”

 

Adattárak

A kötetben szereplő térképek címjegyzéke

(Szántai Lajos katalógusának[1425] azonosítójával)[1426]

 

Ain warhaftige beschreibůng des Khünigreichs Hůngern dei viernernsten Stetten und Vestůngen mit sampt der Belagerten Orten, Oůch der Christlich und Thůrcke[n] Herzůg angezaÿgt. Gott der Allmechtigwelle den Christen Genediglich beÿ ston. Amen. Nürnberg, 1566. Mathis Zÿnd. (Szántai: Zündt 1)

 

Augustissimo Romanor. Imperatori Josepho I. Hungariae regi invictissimo mappam hanc Regni Hungariae propitis elementis fertilissimi cum adjacentibus regnis et provinciis nova et accuratori forma ex optimis schedis collectam d.d.d. ejusdem s. Majestatis Camera Regia Hungarica. A. C. M.DCC.IX. [Vienna] 1709. (Szántai: Müller J. C. 1)

 

Carte de haute et basse Hongrie Transilvanie Sclavonia, Croatie, et Dalmatie. Dessignée sur les lieux par vn Gentilho[m]me Hongrois. A Paris.  A Paris chez N. Berey, proche les Augustus aux deux Globe. 1663 ; Chez N. Langlois ruë S. Lacques à la Victoire. Új kiadása 1667 után? (Szántai: Berey 1a-b)

 

Carte de la haute et basse Hongrie Transylvanie Modavie Valachie Sclavonie et Croatie depuis Vienne iusques a Costantinople. Ce dessein a été. trouvé dans le cabinet de Bethleem Gabor, prince de Transilvanie en lumiere par Nicolas Berey au boul du poneneuf. Paris, 1664. (Szántai: Berey 2a)

 

Carte de la haute et basse Hongrie Transylvanie Modavie Valachie Sclavonie et Croatie depuis Vienne iusques a Costantinople. Ce dessein a été. trouvé dans le cabinet de Bethleem Gabor, prince de Transilvanie en lumiere par Nicolas Berey au boul du poneneuf. Paris, 1684. (Szántai: Berey 2c)

 

Carte de la Hongrie a l'Autriche dediée a Monsieur Monsieur Ferdinand-Ernest Comte d'Abensperg et Traun, Volguembourg et Eglof, Seigneur de Meissau Petronel, Bocflus, Bisemberg et Süeimbourg. Par son tres-humble et tres obeißant servite Du Val Geographe du Roy. F. D. Lapointe scr.  Paris. [1664.] (Szántai: Duval 2a-e)

 

Celeberrimi tractus Danubiani pars praecipua ab Austrie Vienna Constantinopolim usque se protendens Ungariam Transilvaniamq. complectens. Matthia Quado coelatore Coloniae excudit Petrus Overrade in platea 16 aedium (Szántai: Quad 3)

 

Chorographia Transylvaniae Sybembürgen. Basel, 1532. (Szántai: Honterus 1b)

           

Chorographia Transylvaniae Sybembürgen. Basel, 1532. [Corona, post 1546.] (Szántai: Honterus 1a)

 

Le confins des Chrestiens et des Turcs en Terre Ferme C’est à dire La Hongrie, L’Esclavonie, La Croatie La Dalmatie. Par. P. Du Val Geographe Ordin.’ du Roy. Auec privilège pour 20 Ans.  Paris. 1661. Par P. Du Val Geographe du Roy. (Szántai: Duval 1a)

 

Le confins des Chrestiens et des Turcs en Terre Ferme C’est à dire La Hongrie, L’Esclavonie, La Croatie La Dalmatie. Par. P. Du Val Geographe Ordin.’ du Roy. Auec privilège pour 20 Ans. Paris. 1663. Par P. Du Val Geographe du Roy. (Szántai: Duval 1b)

 

Cosmographische Beschreibung des Königreich Hungern auch Crabaten und eins theils in Thürckey darin die fůrnembsten Staette Schloesser und Vestungen abgemessen und vorgebildet: de figleichen der Roem. Kayser. Maiestaet unsers aller genedigsten Herzn u. wie auch deß Tuerchkischen Kaysers sampt seiner Schirester wahren ab contrafactur u. alles mit Ziffern in der Mappa verzeichnet unnd darneben tůrßlich vermeldet wirdt was fůr Schlachten und Scharmůßel zwischen den Christen unnd Tůrcken geschehen unnd was jeder theil biß auff noch werendes 94 Jahrs gewonnen oder verlohren. (Szántai: Anonim 2b)

 

Croatiae, & circumiacentiu[m] Regionu[m] versu[m]s Turciam noua delineatio [Frankfurt, 1594.] (Szántai: Anonim 2b)

 

Danubius, fluvius Europӕ maximus. A fontibus ad ostia. Cum omnibus fluminib^q, ab utroque latere, in illum fluentibus. [Amstelodami, 1638.]

 

Danubius fluviorum Europae princeps cum omnibus accessoriis fluminibus, et quae allurit Regnis, Provinciis, Dynastiis, urbibus: eorumque nominibus priscis ac recentioribus: a fonte ad Ostia. Ex variis Historicor: & Geographicor: monumentis opera ac studio Sigismundi Betulii Com. Pal. C. collectum & excudit Iacobus Sandrart Chalcographus. Norimbergae, A. C.  MDCLXIV.

 

Danubius fluviorum Europae princeps cum omnibus accessoriis fluminibus, et quae allurit Regnis, Provinciis, Dynastiis, urbibus: eorumque nominibus priscis ac recentioribus: a fonte ad Ostia. Ex variis Historicor: & Geographicor: monumentis opera ac studio Sigismundi Betulii Com. Pal. C. collectum & excudit Iacobus Sandrart Chalcographus. Norimbergae, A. C.  MDCLXIXXIII

 

Descriptio Regni Ungariae, una cum aliis finitimis regionibus, ac provinciis. etc. [Praga. 1610.] (Szántai: Woldan 1)

 

Descrittione dell’ Austria et Ongheria, Transiluania, Bauiera, Stiria, Carintia, Dalmatia, Venetiano at altri assai particolari non piu stampati in cosi piccola forma in Venetia l’anno 1567 D[ome]n[i]co Zenoi. (Szántai: Zenoi 2a)

 

Ein Neüwe warhafftige beschreibůng Des ganzen Ungerlandts mit Sůnderem fleÿss aůss Anderen Lanthaffeln zů sam[m]en gebracht unnd in drůck verferttigen důrch Mathias Zündten zů Nörmberg. Im Jar nach Christi gebůrg 1567. (Szántai: Zündt 2a)

           

 

Entwerfung aller Anstossende Lender War durch der gross-Fürst aus Siebenbergen, und der Weywada aus der Wallacheie den Turcken Und Tartaren bis Adrianopol, und Constantinopel teglich groszen abbruch thut, Wie durch Nom: in der Historiae erkleret Wirdt. 21. Febre. 1595. [Frankfurt, 1595] (Szántai: Anonim 2c)

             

[Gasparini végvárvonal térképe. s. l. cca.1590.]

 

Le Grand Royaume de Hongrie qui est aujourdhuy la Turquie septentrionale en Europe, ou sont la Hongrie, la Transilvanie, la Valaquie, la Moldavie: la Bosnie, la Servie, la Bulgarie, la Romanie etc avecque les routes de Vienna et de Raguse à Constantinople. Par P. Du-Val geographe du Roy. Paris, 1665. (Szántai: Duval 3a-e)

 

Hongrie, Transilvanie, Esclavonie, Croacie, Bosnie, Dalmacie, &c. et partie des pays circumvoisins s: vers la Pologne, l'Allemagne, l’Italie, &c la oú apnt les Turqs peuvent avoir a desmesler. Tirée de tous les autheurs de ces quartiers qui en ont donné quelques memoires jusques a present. Par le S. Sanson d'Abbeville geogr. ordre de Sa Maiesté. A Paris. 1665. (Szántai: Sanson 5a)

                       

Hungaria. [Duisburg. 1585.] (Szántai: Mercator 1a-b)

 

Hungaria regnum. [Frankfurt. 1594.] (Szántai Anonim 2b)

 

Hungariae descriptio, Wolfgango Lazio avct. [Antverpiae. 1570.] (Szántai: Ortelius 1a-d)

 

Hungariae descriptionem multis priorum correctis erroribus accurate concin[n]atam et ad praesentem rer. statum accomodatam nobilib. et illustrib. viris Joanni Velsero Christoph Ilsungo II viris et ampliss. ordini Aug. Vind. D. D. Alexander Mair Aug. An Chr. MDXIV. Vere adulto. (Szántai: Mair 1)

 

Hungariae totius uti ex compluribus aliorum geographicis chartis a Matthia Zinthio Norico delineata est recens editio. Ioannes a Deutecum Lucas a Deutecum. Antverpiae, [1578.] (Szántai: Jode 2a)

 

Hungariae totius uti ex compluribus aliorum geographicis chartis a Matthia Zinthio Norico delineata est recens editio. Ioannes a Deutecum Lucas a Deutecum. Antverpiae, [1595.] (Szántai: Jode 2b)

 

Hungarie sampt de ganzen Donaw fluuon Wein an biss hinder Constantinopel im Schwartzen Mehr. [Frankfurt. 1595], (Szántai: Anonim 2c)

 

Hungariae typus. Habes hic benevole spectator prestantißimi Hungariae Regni, et Transalpine regionis vulgo Sibenburg novißima[m] descriptione[m] simulq_e finitimarum regionum confinia atq_e  celeberrinni fluminis Danubӱ, euisq_e  ostiorum quibus in Pontum Euxinum, vulgo Mar Maior, deuobuitur, exactissimam delineationem Anno. 1567. Prostant Antverpiae apud Gerardum de Jode in Bursa noua (Szántai: Jode 1)

 

Hungary Corrected from the Observations Communicated to the Royal Society at London and the Royal Academy at Paris. London, [1709.] (Szántai: Senex 1a)

 

            Hungary Corrected from the Observations Communicated to the Royal Society at London and the Royal Academy at Paris. London, [1709.] (Szántai: Willedey 1)

 

Hungary Corrected from the Observations Communicated to the Royal Society at London and the Royal Academy at Paris. By J. Senex. London, [1709.] (Szántai: Senex 1b)

 

Des Khünigreichs Hungern sampt seinen eingeleibten Landen grundtliche vnnd Warhafftige Chorographica beschreybung. Wien. 1556. (Szántai: Lazius 1b)

Das Khynigreich Hungern. Nürnberg, 1566. (Szántai Zündt 1)

 

Kurtze Verzeict nůß der fuernembsten Schlachten Scharmůßel und eroberung zwischen den Tůrcken und Christen in Hungern und Crabaten. [Frankfurt, 1594.] (Szántai: Anonim 2b)

 

Landkarten des Kőnigreichs Ungarn, und dennen andern angräntzenten Kőnigreichen, Fürstenthumen, und Landschafften, sambt dennen Gränitz Posten, so die Rőm: Kaÿ: Maÿ: und dass Hochlőbl: Ertzhauss Österreich, von dem Adriatischen Meer an, biss in Sibenbürgen vor Vestungen und Plätze gegen dem Erbfeind zu Nutz der gantzen Christenheit, stätig erhalten, und in allen versehen lassen müssen. Martin Stier Kaÿ: Ober Ingenier delineauit Vienna, 1664. (Szántai: Stier 1)

 

A Map of Hungary and Countries adjacent. Most Humbly Inscribed to the R[igh] Hon[ona]ble the Earl of Dundonald. Revist by I. Senex. I. Harris sculp. London, [1710.] (Szántai: Browne 1a-b)

 

Mappa della Transiluania, e prouintie contigue nella qualesi vedano li confini dell’ Ongaria, e li Campam^ti fatti dall’ Armate Cesaree in queste ultime guere dedicata all’ Aug^ta: regia maesta di Giuseppe primo, re de Romani, e d’Ongaria da Gio: Morando Visconti sup. ingegniere per SMCes: in Transiluania In Hermanstadt An^o. 1699. (Szántai: Visconti 1)

 

Al M^co S^or Bernardino Moravio Svo Comp.’ et S^or Hon^do Domenico Zenoi. Quanto sa neceßario la Geographia sienza sra tutte l’ altre nobiliß. si puo con effelti uedere, ond io auendo a intagliar la presente tauola de tutte le piu importanti citta et fortezze, della Tranßilvania, et Ongheria, con li exerciti dell’ Inuitiß. Imp. de Christiani, Maßimiliano d’Austia, et Imp. de Turchi Sultan Soliman, non facendoli monti di forte alcuna in eßa, ancor che li paesi sieno aspriß. affine di porter piu amplamente mostrare alcuna noua, che di giorno, ingiorno, suceda, o uoluto sotto la felice, ombra di sua S.mandarla in luce, alla quale li prego agni felicità. Ex Camocӱ formis. Venezia, 1567. (Szántai: Zenoi 1a)

 

Neue Land Tafel von Hungarn und dessen incorporirten Kőnigreichen und Provinzen, auss den besten Mappen verfertigt und gebessert. Zu finden in Nürnberg beÿ Jacob Sandrart. [1664.] (Szántai: Sandrart 1)

 

Neűe und richtige Abbildung dess gantzen Kőginreichs Ungern  sampt denen daran stossenden Ländern  Bey der zugleich heraűss gegebenen neuen und kurtzen Beschreibung dieses Kőnigreichs nützlich zugebrauche. Nürnberg, 1664. (Szántai: Hoffmann 1a-b)

 

Neüwe Corrigerte Gründliche beschreibünge alß Gantzen Künigreichs Unngern mit den Anstossenden Landen. Pragae, 1594.  (Szántai: Zündt 2c)

 

Neüwe und Gründtliche beschreibünge Des Ganczen Künigreichs Unngern mit den Anstollssenden Länden.Nürnberg, 1567. (Szántai: Zündt 2a)

 

A New Map of the Kingdom of Hungaria with other Bordering Countries as Bohemia, Transylvania, Morauia, Austria, Salzburg, Stiria, Carinthia, Sclavonia, Croatia, Dalmatia, Bosnia. Part of Poland, Silesia, Bavaria, State of Venice, Servia, Bulgaria; etc: in diuers places. Corrected & augments, by W. H. London, 1664. (Szántai: Hollar 1a-b)

 

Niewe ende oprechte afbeldinghe van het Coninghryck van Hongarhen mitsganders het grootste deel vanderiuiere de Donauwe met de gelegentheyt van het eylant Schut met de omliggende en aenpaelende landen ven rycken voordesen noyt uytgegeuen. 1’Antwerpen wt de copere  const-druckerye van Ioan Galle 1664. (Szántai: Ortelius 10)

 

Nova descriptio totius Ungariae. Venezia, 1553. (Szántai: Vavassore 2)

 

Nova et accurata tabula sedis belli in regno Hungariae : accerunt cetera regna, Sclavonia, Croatia, Bosnia, Servia, Dalmatia, Bulgaria et Romania: ut et princip. septimontium, Moldavia et Valachia, una cum reliquis circumjacentibus regionibus. Excudit Petrus Schenk Amstel. 1717. (Szántai: Schenk 3)

 

Nova et exacta totius Regni Hungariae delineatio 1664 sculp. Nürnberg, 1664. (Szántai: Hoffmann 1b)

 

Nova et exactissima totius Ungariae descriptio ad praesentem rerum statum concinatta. [Roma, 1595.] (Szántai: Fundanus 1)

 

Nova et recens emendata totius Regni Ungariae una cum adiacentibus et finitimis regionibus delineatio. Amsterdami, 1596. (Szántai: Deuthechum 1a-g)

 

Nova et recens emendata totius Regni Ungariae una cum adjacentibus et finitimis regionibus. Amstelodam. Excudebat D. Dankertz. [Amsterdami, 1657.] (Szántai: Danckerts 1a-c)

 

Noua totius Hungariae, Croatiae & partis Turcicae Chorographia [Frankfurt, 1594.] (Szántai: Anonim 2b) 

Nova totius Hungariae, Transilvaniae, Serviae, Romaniae, Bulgariae, Walachiae, Moldaviae, Sclavoniae, Croatiae, Bosniae, Dalmatiae Maxímaeq. partis Danubii fluminis descriptio emendata a F. de Wit. Amstelodami, [1665? 1666?]. (Szántai: Wit 1a)

 

Nova totius Hungariae, Transilvaniae, Serviae, Romaniae, Bulgariae, Walachiae, Moldaviae, Sclavoniae, Croatiae, Bosniae, Dalmatiae Maxímaeq. partis Danubii fluminis descriptio emendata.a G. a Schagen. Amsterdam, [1665? 1666?]. (Szántai: Schagen 1a)

 

Nova totius Ungariae descriptio accurata et diligens desumpta ex pluribus aliorum editis cosmographicis et typis aeris incisa a Matthia Cynthio Norimbergensi anno a Christo nato MDLXVII (Szántai: Zündt 2a)

 

Novissima et accuratissima totius Hungariæ tabula . Par P. Du Val geographe du Roÿ. t’Amsterdam [1689.] Gedruckt by Justus Danckerts (Szántai: Danckerts 2)

 

Novissima et emendata delineatio Hungariӕ una cum adjacentibus et finitimis regionibus. [Antverpen, 1683.] (Szántai: Bruynel 1b)

 

Novissima et emendata delineatio Hungariaeuna cum adjacentibus et finitimis regionibus.  [Amsterdam, 1664 után.] (Szántai: Meyssens 1a-b)

 

Noůům Opůs Geographicům ex varÿs geographicis tabůlis praesentini ex M. L. Costaldi, G. Mercatoris, A. Ortelÿ C. de Jůdais, et alÿs sůmptům per Leůinům Hůlsiům. Vbi et Venales. Norimbergae. reperiůntur H. S. 1596. (Szathmáry: Descriptio Hungariae, 98)

 

Partie Orientale de la Hongrie. [Amsterdam, 1705.] (Szántai: Mortier 2a-e)

 

Partie septentrionale du Roy^me de Hongrie tirée de divers autheurs. A Paris, 1663. (Szántai: Sanson 2a-g)

 

Parvus atlas Hungariæ sive geographica Hungariæ in 40. tabellas divisæ descriptio, quam sub auspicijs Serenissim Hungariæ Regis Josephi Primi, in antiquissima & celeberrima universitate Viennensi mathematicæ demonstrationi proposuit Illustrissimus Dominus Fabius Antonius Marchio de Colloredo, dum a Cæsarea, Regiaq. munificentia aureum torquem acciperet, & prima promote Reverendo Patre Gabriele Hevenesi, Soc. Jesu, AA. LL. & Phil. Doctore, ejusdemq. Professore Ordinario insigniretur Veiennae, 1689. (Szántai: Hevenesi 1b)

 

Principauté de Transilvanie tirée de W. Lazius, de I. Sambucus, et de G. Mercator &e. Par le S^r. Sanson d’Abbev^e. Geogrⁱ. ord^re. de sa Maj^te. A Paris …  1664. (Szántai: Sanson 4a-b)

 

R[ex]. Ioseph Hungaria. [Amstelodami. 1688.] (Szántai: Danckerts 1d?)

 

Regni Hungariae delineatio, nunc demum post omnium priorum editiones, multis in locis. Anno D. M. D. XCIV. ac mensis Julÿ curatissime correcta, et castigata Jacobus Pross excudebat Pragae. (Szántai: Zündt 2c)

 

Regni Hungariae, et regionum, quae ei quondam fuere unitae, ut Transilvaniae, Valachiae, Moldaviae, Serviae, Romaniae, Bulgariae, Bessarabiae, Croatiae, Bosniae, Dalmatiae, Sclavoniae, Morlachiae, Ragusanae Reipublicae maximaeq. partis Danubii fluminis. Novissima Delineatio. Cum privilegio ex officina Frederici de Wit. Amstelodam. 1688. (Szántai: Wit 3a-e)

 

Regni Hungariae descriptio vera. Viennae, 1556, (Szántai: Lazius 1a)

 

Regnun Hungariae in omnes suos comitatus accurate divisum et editum. Per Nicolaum Visscher. Amstelodami, [1684.] (Szántai: Visscher 2a)

 

Regnum Hungariae in omnes suos comitatus accurate divisum et editum. Per F. De Wit. Amstelodami. [1684.] (Szántai: Wit 2a)

 

Regnorum Hungariae Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae, Bosniae et Serviae cum Principatu Transilvaniae, Maxima’que parte Valachiae nova et exacta tabula, ex Archetypo Mülleriano, S. C. M. capit.i et Ingen.i desumta viisq. veredariis, ac Novißimae Pacis Passarovicensis Confiniis Aucta. Nürnberg,[1720.] (Szántai: Homann 5a-b)

 

Le Royaume de Hongrie. Comme il presentement possede tant par la maison d’Austriche que par le Grand Seigneur des Turcs. [Paris, 1668?] (Szántai: Sgrothen 1)

 

Le Royaume de Hongrie Divisé en Haute, et Basse Hongrie avec l'Esclavonie, subdivisees en leurs Comtez. Par le P. Coronelli, Cosmographe de la Ser^me Republique de Venise. […] A Paris, 1688. (Szántai: Coronelli 1a-c)

 

 

Le Royaume de Hongrie sur les Memoires de M^R. Sanson. Par Pierre Morties Geographe. A Amsterdam. [1705.] Avec privilege et se vend a Londres Chez David Mortier.

(Szántai: Mortier 2a-e)

 

Serenissimo, ac potentissimo Hungariae Regi Josepho primo, Hanc totius Hungariae tabulam dum in antiquissima, et celeberrima Universitate Viennensi. Anno M. DC. LXXXIX. Die Maij. Primȃ AA. LL. & Philosophiae Laureȃ insigniretur Mathemathicȃ demonstratione explicatam. Humillimè consecrat. Fabius Antonius Marchio Colloredo Physicae Studiosus. Viennae. 1689. (Szántai: Hevenesi 1a)

 

Die Sieben Bürg so man sunst auch Transsylvaniam nempt. Basel, 1544. (Szántai Münster 4a)

 

Tabula Hungarie ad quatuor latera per Lazarum quondam Thomae Strigonien[sis] Cardin[alis] Secretariu[m] viru[m] expertu[m] congesta, ā Georgio Tanstetter Collimitio revisa auctiorq[ue] reddita, atque iamprimu[m] ā Jo[anne] Cuspiniano edita Serenissimo Hungari[a]e et Bohemiae Regi Ferdinando principi et infanti Hispaniarum, Archiduci Austriae [e]tc. sacra, auspitio maiestatis suae, ob reip[ublicae] Christian[a]e usum, opera Petri Apiani de Leyßnigk Mathematici Ingolstadiani invulgata Anno Domini 1528. (Szántai: Lazarus 1)

 

Tabula Hungariae ad quatuor latera per Lazarum quondam Thomae Strigonien Cardin. Secretarium virum expertum congesta, a Georgio Tanstet ex Collimitio reuisa auctiorque reddita, atque iamprimum a Io. Cuspiniano edita Serenissimo Hungarie et Bohemiae Regi Ferdinando pricipi et infanti Hispaniarum, Archiduci Austriae &c. sacra, auspitio maiestatissuae, ob reip. Christianae vsum, opa Petri Apiani de Leysznigk Mathematici Ingolstadiani inuulgata, Anno Venezia. 1553. (Szántai Vavassore 2)

 

Theatre de la guerre en Hongrie Transilvaniae &c. Dressé sur le les Memoires le plus Recens par M^r. Sanson. A Amsterdam, [1705.] (Szántai: Mortier 2)

 

Totius regni Hungariae una cum adjacentibus et finitimis regionibus delineatio. [Amsterdam. 1664? 1665?.] (Visscher 1a)

 

Totius Regni Hungariae et adjacentium regionum tabula Ao l683 ob res bellicas inter Christianos et Turcas de novo correcta ac innumeris locis aucta per Nicolaum Visscher. [Amstelodami, 1684.] (Szántai: Visscher 1f)

 

Totius Regni Hungariae et adjacentium regionum tabula Ao l685 ob res bellicas inter Christianos et Turcas de novo correcta ac innumeris locis aucta per Nicolaum Visscher. [Amstelodami, 1686.] (Szántai: Visscher 1 f)

 

Totius Regni Hungariae Maximaeque partis Danubii fluminis una cum adjacentibus et finitimis regionibus. [Amstelodami, 1665?] (Szántai: Visscher 1a-b)

 

Totius Regni Hungariae maximae que partis Danubii fluminis, una um adjacentibus et finitimis regionibvs. Novissima delineatio. Franckfurt, [1664.] (Szántai: Serlin 2a-b)

 

Totius Regni Hungariae maximaeque partis fluminis Danubii et insulae Schvtae una cum adjacentibus et finitiis regionibus nouissima et accurata delineatio. Antverpiae. 1664.(Szántai: Ortelius 10)

 

Transilvania : hanc ultra vel Transilvaniam, qvae Pa[n]no-Dacia, et Dacia Ripe[n]sis, vulgo Sibemburge[n] dicitur, [Antwerpen. 1570.] (Szántai: Ortelius 3)

 

Transylvania. [Duisburg. 1595] (Szántai: Mercator 2a)

 

Transylvania Sibenbürgen. [Amsterdam. 1662]. (Szántai: Blaeu 2b)

 

La Transylvanie. Par P. Du Val Geographe du Roy. Paris, 1661. (Szántai: Duval 1a)

 

La Transylvanie. Par P. Du Val Geographe du Roy. Paris, 1663. (Szántai: Duval 1b)

 

Transylvania Sibenbürgen per illustri et generoso Domino Dno Philippo Fuggero baroni in Kirschberg et Weissenhorn. Humilis observantiae ergo dedicavit. Dominic Custodis. An.^o MDXCVI. Augustae Vindel, (Szántai: Custos 1)

 

Transylvaniae, Moldaviae, Valachiae, vicinarumque regionum nova descriptio. [Augsburg,] Anno M D XCVI. ineunte (Szántai: Mair 2)

 

Transilvaniae Sibenbűrgen. Viennӕ, MDLXVI. (Szántai: Zsámboky 2)

 

Ungaria cum finitimis provinciis antiquitus nunc noviter et aucta edita auctor G: M: Vischer [Vienna,] Anno 1682. (Szántai: Vischer G. M. 1b)

 

Ungaria et Transilvania con li confini [… Roma] 1594. (Szántai: Cavalieri 1b)

 

Ungariӕ loca precipua descripa per Nicolau[s] Angielu[m] [s. l. post 1572.]

 

Ungariae loca praecipua recens emendara atq. edita per Ioan Sambucum MDLXXI Vienna. (Szántai: Zsámboky 3)

 

Ungariae loca praecipua recens emendara atqve edita per Ioan Sambucus Pannonium, Imp. M^s.  Historicum. 1579. [Antverpia,] 1579. (Szántai: Ortelius 2a-c)

 

L’Ungaria nuouamente descritta, et accresciuta di Varie Notizie da Giacomo Cantelli da Vignola suditto, e geografo dell’ altezza serenisssima di Francesco II. Duca di Modena Reggio, &c. Roma, 1686. (Szántai: Rossi 4)

 

Ungaria occidentale descritta  […] con la direzione delle carte piu esatte e delle piu recenti Memorie . Roma, 1684. (Szántai: Rossi 2)

            Ungaria orientale descritta da […] con la directione delle carte piú es atte e delle carte piú recenti Memorie. Roma, 1683. (Szántai: Rossi 3)

 

Ungariae Tanst[etteriana] descriptio nunc correcta, et aucta Maximil[iano]. II. aug[usto] opt[imo] Pr[incipi] P[atri] P[atriae] dicata per I[oannem] Samb[ucum] Vienna M. D. X LVI.] (Szántai: Zsámboky 1)

 

Ungerlandts und Sibenburgen kurtze und eigentliche abbildung. [1596.] Francof. ex officina Theod. de Bry (Szánta: Bry 1)

 

Vera delineatio accurataq. tabula totius regni Ungarici regionumq. ei adjacentiu[m] aßeriptis precipua nominis urbis temporare quo à Turcis capta sundt Joannes à Deutechum jun: fecit Corn: Nicol: excudit. [Amsterdam,] 1596. (Szántai: Deuthechum 1a-g)

 

La vera descrittione di Tutta la Ungheria, Tra[n]siluania:Valachia: parte di Polonia: Podollia: e Roßia: con Tutta la Boemia: Slesia: Morauia: Austria: parte di Franconia: et la Bauiera: dalle parte Australe, del Danubio, la Bulgaria: la Bossina: Seruia: et Romania: Parte de Italia: Cō Tutta la Schiauonia Per Iacomo de Castaldi Geographo in Venetia. M. D. XLVI. (Szántai: Gastaldi 1

)

Vetustissimi potentissimique Hungariae regni, Transsylvaniaeque principatus post varias editiones delineatio ut compendiosa sic et vera ac perspicva, aeri exarata [Frankfurt] 1596. (Szánta: Bry 1)

 

 

Akiknek e műveket köszönhetjük

 

 

Carolus Allard [1648–1709]

Jeles amsterdami holland rézmetsző és kiadó, akinek nevéhez számos térkép metszése és kiadása köszönhető.[1427]

 

Ambrosius (Lam) Sebestyén (Sebastian Ambrosius) [1554–1603?]

A rendelkezésünkre álló források alapján, a Késmárkon élő Ambrosius lehet az egyik készítője a Prágában megjelent Descriptio Regni Ungariae, una cum aliis finitimis regionibus, ac provinciis. etv című térképnek. Ambrosius szűkebb és tágabb hazájáról európai levelezőtársainak a következetőket is írta: „A szepességi Késmárkról küldöm levelem, amit görögül Tyropolisnak hívnak, és Kárpátok lábainál fekszik, mely ugyan nem nagyon magas hegység, am közepes magasságban mégis fehérlik, s ezért Schneegebürgnek is nevezik, s amely vidéken teljes mértékben a németnek a meisseni dialektusát beszélik. […] A Magyar Királyságból írok, amihez hozzátartozik Erdély, mely Valachiával határos, és a Szepesség, amelynek Lengyelországgal van közös határa. E vidéken a német nyelv a meisseni dialektusában beszélnek, s ahogy Erdélynek a szászok, úgy a Szepességnek a gepida ősök jutottak részül.”[1428] Levelében még arról is írt, hogy egy régebben készült nyomtatott térkép szolgált a magyarországi területek számára forrásul, az általa szerkesztett mappán. A fenti részletek arról is árulkodnak, hogy ő olyan büszke cipszer volt, aki a Szepességen kívül Magyarországot és Európát is, mint kortársai közül annyi humanista hazájának tekintette. Ambrosius köre olyan felföldiekből állt, akik a szepességi német nyelv mellett magyarul és szlovákul is beszéltek és írtak, levelezőtársai voltak egykori egyetemeik jeles képviselőinek, információ cseréltek a fontosabb eseményekről,

 

Nicolo Angielini [életével kapcsolatban csak 1566 és 1577 közötti évekről vannak levéltári adataink]

Itáliai hadmérnök, aki Magyarországon királyi szolgálatban élt.[1429]

 

Petrus Apianus [1495–1552]

Eredeti neve Peter Bennewitz (Benewitz, Bienewitz, Binewitz) volt. A szászországi Leisnigben született 1495. április 16-án. Német reneszánsz tudós, asztronómus, geográfus, matematikus. Nyomdász, minden bizonnyal ő a térképnyomtatásban a sztereotípia eljárás kifejlesztője és első alkalmazója. Udvari matematikus, sokoldalú tudományos és kiadói tevékenységgel.[1430]

 

Martin Bacháček [1539–1612]

A rendelkezésünkre álló források szerint Descriptio regni Ungariae […] című falitérkép közreadója a prágai Martin Bacháček egyetemi tanár volt. I. Rudolf magyar király és német-római császár tudományt kedvelő udvarában jeles csillagászok, matematikusok is voltak, ők Európa különböző szegletéből érkeztek. Nem kizárt, hogy e térképpel Bacháček éppen nekik, és uralkodójának kívánt örömöt szerezni. E nagyméretű falitérkép nyomódúcainak elkészítése időigényes és költséges vállalkozás lehetett, valószínűleg a megjelent példányszám sem volt magas, az 50–75 műnél aligha lehetett több.[1431]

 

Nicolas (I) Berey [1610?–1665]

Jeles francia térképész és rézmetsző. Fia halála után műveinek kiadási joga XIV. Lajos francia király szolgálatában álló Alexis-Hubert Jaillot [1632–1712] birtokába került át. [1432]

 

Nicolas (II) Berey [1640–1667]

Fiatalon elhunyt francia rézmetsző és térképész.[1433]

 

Sigismund von Birken [1626–1681]

Protestáns német költő, író.[1434] Könyvében szereplő képeket és térképet Jacob von Sandrart [1630–1708] és Joachim von Sandrart metszette. Az 1664-ben megjelent térképének a nyomólemeze Birken halála Jacob von Sandrart tulajdonába került, utóbbi kiadások az új hadi események adataival bővítve, már az ő költségén jelentek meg.

 

Willem Janszoon Blaeu [1571–1638]

Jeles amsterdami térkép készítő és kiadó. Híres atlasza az Theatrum orbis terrarum sive Atlas Novus, amelyet már fia fejezett be. Névváltozatai még: Guiljelmus Blaeu, Guillelmus Janssonius Caesius.[1435]

 

Joan Blaeu [1596–1673]

W. J. Blaeu fia, aki befejezte az apja által elindított Atlas Novust, illetve útjára indította testvérével Cornelis Blaeu-val [1610–1644] az Atlas Maior[1436] sive Cosmographia Blaviana-t, amely korának a legszebb atlasza volt. Joan Blaeu a Holland Kelet-Indiai társaság hivatalos térképésze is volt. 1672. december 21-i hatalmas tűzvészben megsemmisült a kiadó, elpusztultak a réz nyomólemezek, valamint az irattár is.[1437]

 

Jacobus Bruynel [1662 és 1690 között tevékeny][1438]

Antwerpeni rézmetsző és kiadó.

 

Théodore de Bry [1528–1598]

A liège-i születési, majd 1588-ban a Majna menti Frankfurtban letelepedő és tevékenykedő rézmetsző, aranyműves és kiadó keze alól több térképekkel is illusztrált könyv is kikerült, közöttük a leghíresebb Amerika felfedezéséről szóló latin, német, angol és francia nyelven kiadott műve volt, amelynek címe The Great Travels volt. [1439] Bry szerkesztésében a 15 éves háború magyarországi eseményeit bemutató könyv is megjelent, előbb 1596-ban latin, majd 1606-ban német nyelven.

 

 

 

Giovanni Francesco Camocio [1522–1575?]

Velencei könyvkiadó és terjesztő, boltjának neve ’Al segno della Piramide’. Camocio 1567. október 2-án kért a Szenátustól privilégiumot térképek kiadására. Valószínűleg az akkor megszerzett engedély alapján jelent meg az Magyarországot ábrázoló térkép új változata is, amelyen neve ’Ex Camocӱ formis’ szerepel. 1568. szeptember 9-én Camocio üzletében pornográf dokumentumokat találtak az ellenőrök, amely miatt Zenoihoz hasonlóan őt is megbírságolta a velencei szenátus.[1440]

 

Giacomo Cantelli Da Vignola [1643–1695]

1672-től kezdett térképeket készíteni, amelyek Giacomo De Rossi Mercurio Geografico című atlaszában láttak napvilágot.

 

Giovanni Battista de’Cavalieri [1526-1597]

Jeles római rézmetsző, aki szívesen másolta mások munkáit is.[1441]

[1442]

Cornelius Nicolaas Claeszoon [156?–1609]

Tevékenységéről keveset tudunk. A Vera delineatio accurataq. tabula totius regni Ungarici regionumq. című térkép az ő költségén látta meg a napvilágot.[1443]

 

Fabius Antonius De Colloredo[1444] [1672–1742]

Itáliai őrgróf e nyomtatásban megjelent műve tulajdonképpen a bécsi Egyetemre matematikai vizsgaműként[1445] beadott dolgozat volt. Nem tudjuk, hogy Coronelli térképéhez mikor, és hogyan juthatott Colloredo, de gyorsan kellett dolgoznia, mivel jelen ismereteink szerint Coronelli nyomtatásban megjelent művén az 1688-as év őszi magyarországi eseményei szerepeltek, Colloredo térképe pedig 1689 áprilisban nyomtatásban megjelent. Nem tartjuk, azt sem tartjuk kizártnak, hogy Coronelli Magyarország térképének lehetett korábbi, ma nem ismert változata is, vagy esetleg az eredeti kézirat alapján dolgozhatott? Tehát a bécsi Egyetemre járó diák, itáliai honfitársa, a neves térképész Coronelli munkáját választotta atlaszának és térképének alapjául, ez is azt a megállapításunkat erősíti, hogy a korábbi kutatatók tévesen jutottak arra következtetésre, hogy az atlasz Hevenesi Gábor munkája lenne.[1446] E munkájáért Colloredo őrgróf császári és királyi kegyből aranyláncot nyert a filozófia és a szabad művészetek első díjával. Coronelli térképe alapján készített 38 darab kisméretű (12,5x 15,7 cm), és egy áttekintő térképet. A térképlapokat egy ívperces koordináta beosztással látta el, a helynévmutatóban nem a lapok számát, hanem a földrajzi koordináta adatot tüntette fel. Ez volt az első térkép és atlasz Magyarországról, amelyhez már névmutató is tartozott. Így csak őt kell tekintenünk falitérképe és atlasza készítőjének. A nyomtatásban megjelent atlaszlapok a forrástérképéhez képest kevesebb földrajz nevet tartalmaztak, így munkája könnyen áttekinthető, és jól olvasható volt. Nem ismerjük a rézmetsző nevét[1447], a javítások, valamint a „sorvezető” (file név: metszes-sorvezeto) lenyomata alapján feltételezzük azt, hogy nem lehetett nagy gyakorlata metszetek készítésében.

 

 

Az atlasz változatban kapott helyet, és jelent meg Colloredo tanárának, a híres jezsuita tudósnak a kishevesi Hevenesi Gábor [1656-1715] matematikai földrajzzal foglalkozó dolgozata, emiatt még ma is az atlaszt tévesen „Hevenesi-atlaszként” tartják számon.[1448]

 

Marco Vincenzo Coronelli [1650–1718]

Itáliai ferences szerzetes, tartományi rendfőnök[1449], híres kartográfus, aki élete nagyobb részét Velencébe töltötte. [1450] Ő alapította meg a világon az első földrajzi társaságot az ’Accademia Cosmografica degli Argonauti’-t. Számtalan térkép, atlasz föld- és éggömb készítője volt. Az e helyen bemutatott királyi Magyarországot ábrázoló térképe minden más kortárs térképkészítőhöz képes sok térhez köthető információt tartalmazott.  Coronelli e térképét, amely a francia Jean-Baptiste Nolin[1451] [1657?–1705] kiadásában Párizsban látta meg a napvilágot, Hilaire Rouillé du Coudray[1452] [1651–1729] tanácsosnak ajánlotta. A későbbi kiadások megjelentetésében Jean-Nicolas Tralage térképész is közre működött.[1453]  

 

Johannes Cuspinianus [1473–1529]

Eredeti neve Johann Spießheimer volt. A bajorországi Schweinfurtban született. Humanista tudós, orvos, diplomata, történész, költő, 1499-től a bécsi egyetem professzora, később rektora. 1510-től több ízben I. Miksa német-római császár, illetve Ferdinánd osztrák főherceg követe (orátora) a budai királyi udvarban. Az 1515-ös bécsi királytalálkozó egyik megszervezője. Naplóját Theodor Georg von Karajan történész adta közre először Fontes rerum Austriacarum. Scriptores I. Johann Cuspinian’s Diarum. 1502–1527. című sorozatban, míg levelezését Hans Ankwicz von Kleehoven. E munkák az alábbi címmel látták meg a napvilágot: Historische und kunsthistorische Arbeiten, underen Briefwechsel. München. 1933., illetve Documenta Cuspiniana: Urkundliche u. literarische Bausteine zu e. Monographie über d. Wiener Humanisten Dr. Johann Cuspinian. Wien. 1957. Cuspinianus a Tabula Hungari[a]e megjelenése után nem sokkal, hunyt el.[1454]

 

Dominicus Custos [1560–1612]

Augsburgban dolgozó flamand művész és rézmetsző.[1455]

 

Cornelis (I) Danckerts [1603/1604?–1656]

Jeles amsterdami térképkészítő[1456] és –kiadó.[1457]

 

Justus Danckerts [1635–1701]

Jeles amsterdami térképkészítő és –kiadó.[1458]

 

Joannes (I) van Doetechum (Doetecum) [1530–1605]

Korának jeles holland rézmetszője. Ő újította fel az elhasználódott nyomólemezt, és bővítette a tizenöt éves háború eseményeivel. Az első kiadás lemezének kopottsága alapján azt vélelmezzük, hogy arról több egyedi lapot is kiadhattak, mivel az atlasz[1459] egykori vélelmezett példányszáma alapján ez a kopottság mással nem magyarázható.[1460]

 

Lucas van Doetechum (Doetecum) [15..–158.]

Korának jeles holland rézmetszője. Életéről és munkásságáról sajnálatosan keveset tudunk.[1461]

 

Pierre Duval [1618–1683]

Jeles francia királyi geográfus, akinek nevéhez nemcsak sok térkép elkészítése fűződik, de több mappa kiadását is maga vállalta.[1462] 

 

Christian Engelbrecht [1672–1735]

Bécsben dolgozó és élő rézmetsző. [1463]

 

Paolo Forlani (Furlani) [munkássága 1560 és 1570 közé tehető]

Paolo Forlani (Furlani) készítette azokat a térképeket, amelyek Zenoi metszésében és kiadásában megjelent térképeket, [1464]

 

Nicander Plilippus Fundanus [155.–16..]

Térképe ajánlásában magát csak kiadóként tüntette fel, nincs ismeretünk arról, hogy ki lehetett e mű szerkesztője, és rézmetszője. A térkép teljes egészében rézkarc technikával készült, a kiadáshoz Fundanus a privilégiumot Rómában kérte, és kapta meg.

 

Jan Galle [1600–1676]

Jeles antwerpeni rézmetsző. [1465]

 

Giovanni Jacobo Gasparini [magyarországi munkássága 1580-tól 1595-ig tehető]

Császári szolgálatban álló itáliai hadmérnök.[1466]

 

Clement De Jonghe [1624–1677]

Jeles holland rézmetsző, kiadó és kereskedő.[1467]

 

Giacomo Gastaldi [1502–1566]

A piemonti származású térképszerkesztő nevéhez számos térkép elkészítése köthető.[1468]

 

Johann Hoffmann [1629–1698]

Nürnbergben, illetve Bécsbe fiókvállalattal is rendelkező Hoffmann cég nemcsak térképeket és látképeket adott közre Magyarországról, hanem napilapot, illetve röplapokat is. Hírügynöksége révén különösen az 1663-as és 1664-es eseményekről számos kiadványa is ismert. [1469]

 

Wenceslaus Hollar [1607–1677]

Prágai születésű, de Londonban élő és dolgozó rézmetsző művész készítette el azt A Prospect of Hungary and Transylvania[1470] […] című műben közreadott, és az e helyen bemutatott térképet. Hollar e térképe utóbb 1673-ban ismét megjelent John Overton kiadásában, immár önálló térképként, de ez a kiadás igen ritka.

 

Johann Baptist Homann [1664–1724]

Tevékeny élete során több térképet is alkotott Magyarországról.[1471]

 

Johannes Honterus [1498–1549]

Honterus 1533 tavaszán visszatért Brassóba és Hans Meschendörfer és Otto Mittelstrass tanulmányának adatai szerint[1472] később Erdélyt haláláig már nem is hagyta el. Míg Borsa szerint „1533 januárjában Brassóban tartózkodott, majd a tavasz folyamán Krakkóba indult rövid látogatásra. Ezzel befejeződtek a vándorévei. Utána már csak egyszer hagyta el a szülővárosát néhány hónapra, 1535 tavaszán. Feltételezik, hogy Honterus akkor rövid időre Wittenbergben Luthernél járt”.[1473] 1533 júliusától tagja lett más magyarországi városok mintájára Brassóban is megszervezett Százak[1474] Tanácsának, németül a Hundertmannschaft-nak. 1536-ban a városi magisztrátus tagjává választották, kidolgozta a brassói iskolai oktatás humanista szemléletű tervezetét. 1539-től nyomdát működtetett, korai nyomdatermékeiből ma kilenc[1475] művet ismerünk, ezek mindegyike tankönyv. 1542-ben jelent meg új szerkesztésben a Rudimenta Cosmographica-ja, amely Európa-szerte utóbb népszerű földrajzi és csillagászati tankönyvvé,[1476] illetve később atlasszá vált. 1543 tavaszán adja ki nyomtatásban Reformatio ecclesiae Coronensis ac totius Barcensis Prouinciae. című művét. Kemény szervezőmunkával, és az új hit eszméjének terjesztésével Honterus elérte, hogy szülővárosában a reformáció lutheri irányzata ne csak gyökeret verjen, hanem a város minden polgára e vallást vallja magáénak. Ezért történhetett meg az a nagy egyháztörténeti fordulat, hogy Brassóban a Szűz Máriának (=Fekete templom) szentelt fő plébániatemplomban 1542 októberében mutathattak be utoljára katolikus misét. 1543. július 29-én, Gyulafehérváron Brassó küldöttei hitvitát folytattak a gyulafehérvári káptalan megbízottjával, a vita lefolytatásához az országgyűlés bántatlanságot engedélyezett az eretnekség vádjával megidézett brassói prédikátoroknak. Ugyanis hiába támogatta előbb (Szapolyai) János király, utóbb pedig Fráter György is a katolicizmust, be kellett látniuk, hogy felesleges vallási kérdésekkel maguk ellen ingerelni a szász városokat, amelyek adói a kincstár számára aligha nélkülözhető bevételt jelentettek.”[1477] 1544. április 22-én[1478] Honterust Brassó lelkészévé választották, első tevékenységei között átszervezte a város iskolájának oktatását és felügyeletét, illetve könyvtárat is alapított. [1479]  Összeállította és közreadta az erdélyi szász polgárjog kézikönyvét, a Compendium iuris civilis in usum Civitatum ac Sedium Saxonicarum in Transyluania collectum-ot.  1545. november 18-án[1480] a szász egyetem[1481] szebeni gyűlése határozatot hozott a lutheri vallási tanok elfogadásáról, követve a legnagyobb és legnépesebb város Brassó példáját. 1547 február végén a szász közösség (universitas) elfogadja Honterus egyházi reformtervezetét, amely nyomtatásban is megjelent. Címe: Reformatio ecclesiarum Saxonicarum in Transylvania, utóbb német nyelven is kiadásra került. 1549. január 29-én Johannes Honterus elhunyt, sírja ma is megtalálható Brassó híres templomában, ahol elsőként ő tarthatott evangélikus szertartás szerint, anyanyelvén istentiszteletet.

 

Levinus Hulsius [1546–1606]

A Majna melletti Frankfurtban élő és dolgozó rézmetsző, nyomdász és kiadó. [1482] A nevéhez számos térkép szerkesztése és kiadása fűződik. Magyarország területén folyó háború eseményeiről kronológiát (Chronologia, das ist ein kurtze Beschreibung, was sich in den Ländern so in dieser gehörigen Landtafel begriffen biss auff dieses 1597 Jahr gedenckwürdigs verlauffen) is kiadott Hulsius, amely 1597-ben Nürnbergen látta meg a napvilágot, ahogy e térkép is. Vélhetően e mű mellékleteként jelent meg második bővített kiadásban e térkép is, amelyen már a 1596. október 13-i Mezőkeresztesi ütközet is szerepelt.

 

Jan (Johannes) Janssonius [1588–1664]

Kora jelentős amsterdami térképkészítője és kiadója.[1483]

 

Cornelis De Jode [1568–1600]

Apja, Gerard De Jode halála után a kiadói tevékenységet már ő folytatta. Majd halála után atlaszuk nyomólemezét az az antwerpeni Jan Baptist Vrients[1484] [1552–1611/2] vásárolta meg, aki az Ortelius atlaszokat 1612-ig kiadta. Vrients maga is jeles antwerpeni kiadó volt, halála után raktárát, és a birtokában lévő több száz réz nyomólemezt aukción a híres Balthasar Moretus[1485] [1574–1641] nyomdász vásárolta meg1612. áprilisában. Ma, az egykori nyomda épületében a Plantin–Moretus Múzeum[1486] van, ez a világon egyetlen fennmaradt korabeli nyomda a reneszánsz és barokk korból.

 

Gerard De Jode [1509–1591]

Különféle térképsorozatokat rajzolt és adott ki, amelyeket részben maga, részben pedig a korának jeles holland részmetsző művészei metszettek. [1487] De Jode több önálló térképet is kiadott, míg atlasza először 1573-ban jelent meg, címe Speculum orbis terrarum volt.

 

Gerard Jollain[1488] [16..–1683]

Jeles francia rézmetsző és kiadó.

 

Clement De Jonghe [1624–1677][1489]

Kiadásában szintén 1664-ben napvilágot látott, Visscher e térképe, amelynek címe: Totius regni Hungariae Maximaeque partis Danubii fluminis una cum ddjacentibus et finitimis regionibus. Novissima delineatio. A kiadáson privilégiumra vonatkozó adat nem szerepelt, lehet, hogy ez Visscher térképének a kalózváltozata?[1490]

 

Pieter van den Keere [1571–1646?]

Amsterdami térképkiadó. [1491]

 

Johann Kraus [15..–16..]

A rendelkezésünkre álló források alapján ő lehetett a térkép készítésében Ambrosius segítője. Kraus volt Lubló várának és a 13 Lengyelországnak elzálogosított szepességi város provizora.[1492] A forrásaink szerint Ambrosius körének igen aktív tagja volt.[1493]

 

Jacques. Lagniet [1620–1672].

Rézmetsző és nyomdász, és kiadó.[1494]

 

François de La Pointe [1640?–1699?]

Királyi mérnök, rézmetsző, térképész. Duval e kötetben szereplő térképének a rézmetszője.[1495]

 

Moritz Lang [16..– 16..]

Martin Stier 1664-ben Bécsben megjelent térképének a rézmetszője.

 

Lázár [14..–15..]

A Tabula Hungari[a]e kézirat készítője, akiről az alábbiakat állíthatjuk, anyanyelve magyar, iskolázottsága ’deákos’, a királyi kancelláriával valamilyen kapcsolta volt. Lehet, hogy a térkép készítőjének neve esetleg Tinódy Lázár volt.[1496]

 

Wolfgang Lazius [1514–1565]

A bécsi egyetem tanára, később rektora volt. 1552-ben a dunántúli hadjáratban seborvosként (borbélyként) vett részt. Nevéhez nemcsak a hazánkról szóló térképek készítése fűződik, hanem ausztriai tartományok első nyomtatott térképeit ő készítette el.

Magyarországról készült térképe ajánlásának felső keretében mitológiai alakok társaságában címere (file név: lazius-cimer) is helyet kapott. [1497]

 

 

 

Fabricius Licinius [1521–1565]

Jeles itáliai rézmetsző.[1498]

 

Alexander Mair [1559–1617]

Korának kiemelkedő rézmetsző művésze volt, aki Augsburgban[1499] élt és dolgozott. Térképének metszése elegáns, a megírások jól olvashatók. Maga nem készített térképet, így számára nyilván az volt a kézenfekvő, ha kész térképet vesz át, abban helyezi el azokat a fontos eseményeket, amelyekről a közbeszéd a Német-római Birodalom szólt. A 15 éves háború első éveiben a hírek a hódító törökök vereségéiről szóltak, ez erőt és hitet adott arra is, hogy a hódítók sem legyőzhetetlenek. E térképeket biztos bevételt jelentettek, hasonlóan más háborúról szóló grafikai alkotásokhoz, vagy a röplapokról, amelyek akkor is annyi „álhírt” tartalmaztak, mint amennyivel akár napjainkban mi is találkozhatunk. Mair e térképe Zündt-Pross kiadás alapján készült, privilégiumra vonatkozó adatot mappáján nem találunk.

 

Luigi Ferdinando Marsigli [1658–1730]

Német-római császár[1500] szolgálatban álló itáliai hadmérnököt a korabeli Magyarországot ábrázoló térképeken látott téves Duna ábrázolása indította arra, hogy e hatalmas folyó mérésekre támaszkodó modern térképét elkészítse. Ha, úttörő tudományos munkájában megakadt, akkor a bolognai egyetemen tanító, családjával is jó kapcsolatban levő Giovanni Domenico Cassini itáliai születésű, de utóbb francia szolgálatban álló jeles csillagász, matematikus és mérnök tanácsát kérte ki, de ő biztatta Marsiglit arra is, hogy térképének alapját modern földrajzi hosszúsági és szélességi mérésekre alapozza. Hasonlóan számíthatott a nürnbergi Georg Christoph Eimmart[1501] [1638–1705] csillagász és matematikus tanácsaira, sőt ő még, mint rézmetsző a Dunáról készült monográfia előkészítésében is közreműködött. E hatalmas munkát egyedül aktív szolgálatban lévő katonaként eredményesen nem is végezhette volna el, ha önkéntes és fizetett segítői nem lettek volna. Marsiglit 1691-ben a Royal Society tiszteletbeli tagjává választották, e címre őt St. George Ashe[1502] matematikus és Edmund Halley [1656–1742] csillagász és matematikus terjesztette fel. A tudományos közösség elsősorban tőle várta Európa e „fehér foltjának” eltüntetését. Munkássága nyomán előbb 1700-ban Nürnbergben jelent meg nagy monográfiájának előzetese a „Danubalis Operis Prodromus”című műve. E könyvét uralkodójának I. Lipót császárnak ajánlotta, míg az előszót Marsigli a Royal Society-hoz írta. Az előszóban Marsigli magát olyan katonának mutatta be, akit „a fegyvercsörtető Mars isten kétes dicsősége annyira sohasem kötött magához, hogy a természet látványa fel ne keltse a vágyat annak titkainak megismerésére.” A tudományos közönségtől pedig azt kérte, hogy jóindulatú bírálatukkal segítsék őt abban, hogy munkáját még tökéletesebben végezhesse.[1503] Az új Duna ábrázolásról a térképszerkesztők is gyorsan tudomást szereztek, adatát átvették, jelen tudomásunk szerint az első így szerkesztett térkép 1703-ban Párizsban[1504] jelent meg Guillaume Delisle (file név: marsigli-delisle-1705) [1675–1726] készítette.

 

 

Marsigli korábbi sikeres katonai karrierje 1703-ban Breisach erődjének feladása miatt végleg megszakadt, elveszítette állását és uralkodója támogatását is, és ez megakadályozta őt abban, hogy az általa elkészített és hiánypótló műve a Duna folyó első monográfiája hat fólió kötetben sok ábrával és térképpel megjelenhessen.[1505]

 

Joannes Meissens [1612–1670]

Holland festő, metsző és nyomdász.[1506]

 

Gerardus Mercator [1512–1594]

Eredeti neve Gerard de Cremer.[1507] A flandriai Rupelmonde[1508] szülötte, életének jelentős részét azonban a németországi Duisburgban töltötte. Élete során számos térképet, atlaszt és földgömböt szerkesztett, metszett és kiadott. Mercator felismerte azt, hogy a földgömbre rajzolt loxodroma vonal a földrajzi hálózat minden meridiánját azonos szög alatt metszi. A gömbre rajzolt loxodroma síkba fejtett változata lett a szögtartó hengervetület, amelyet Mercator szerkesztett meg elsőként, és az általa 1569-ben készített világtérképén már azt használta. E vetületben készültek a navigációs térképek évszázadokon át, mert a nyílt tengeri hajózás, majd utóbb a távolsági repülés is egészen a XX. század közepéig loxodromák mentén történt, Az így szerkesztett térképen az indulási és érkezési pontokat egyenes vonal kötötte össze, majd ezen egyenesnek a meridiánnal bezárt szögét lemérve volt az útvonal azimut szöge, amelyet megtartva lehetett a legrövidebb úton célba érni. A szögtartó hengervetület transzverzális változatát a geodéziában és topográfiában ma is alkalmazzák.[1509]

 

Giovanni Morandi Visconti [1652–1717]

A régi híres lombardiai Visconti család leszármazottja, nevük a latin ’vicecomites’ hivatalt jelentő szóból ered. A térképet is készítő család ágát ma modern írással Morandi Visconti néven tartják számon. Születésének éve sírfelirata szerint 1652 lehetett, míg a neve az osztrák zsoldkönyvekben először 1685-ben bukkant fel. Ekkor L. F. Marsigli hadmérnök mellett a magyarországi harcok erődítési munkálataiban vett részt. 1687-ben már mérnökként szerepel, 1688-ban a Belgrád várát ostromló Miksa Emánuel [1662–1726] bajor választófejedelem törzskarának tagja. 1689–1690-ben Bádeni Lajos[1510] törzskarában hadmérnökként térképészeti és erődítési feladatokat látott el. 1691. július 3-án Erdélybe vezényelték, 1693. szeptember 25-én főhadmérnökké lépett elő, 1699. július 26-án nevezték ki alezredessé. Az előléptetését az addigi felmérési és erődítési munkálatokban való részvétele, és Erdély térképének elkészítése körül szerzett érdemeivel indokolták. 1699. szeptemberétől 1701 március 5-ig a karlócai békekötéshez kapcsolódó határ megállapításon Marsigli helyetteseként az erdélyi határszakaszon dolgozott. 1701-ben Nagyszeben megerősítésére dolgozott ki tervet, illetve annak nyomán az építkezést felügyelte és irányította.[1511] 1705-ben felmérte Medgyes várát. 1706. július 25-tól 1707. január 21-ig a Rákóczi szabadságharc eseményein a császáriak oldalán vett részt. 1710-ben Kolozsvár, 1711-ben Gyulafehérvár[1512] erődítményeinek átépítésére tett javaslatot. 1717. április 7-én halt meg.[1513] Síremléke ma a Gyulafehérvári érseki székesegyházban[1514] található, felirata és annak fordítása így hangzik:

 

MORARE VIATOR

MORS NVLLAM PATITVR MORAM

JOANNES MORANDO VISCONTI

VIR MORVM PROBITATE CLARVS

QVI NVLLAM IN CAESAREIS OBSEQVIIS

EXPERTVS EST REMORAM

HIC MORARI DOCTVS

ARCHITECTONICAE COLONELLVS

CAROLINAE

QVAM E CINERIBUS JVLIAE

ILLVSTRIOREM SVSCITAVIT

SVOS CINERES TRADIDIT

EADEMQVE INCAEPTA FINEM AGNOVIT

OB. ANNO: MDCCXVII. APR. VII.

AETATIS SVAE LXV

 

Időzz, vándor,

A halál nem tűr halasztást,

Giovanni Morandi Visconti

Az erkölcsökben gazdag hírneves férfi

Aki a császárnak kijáró hódolatban semmiféle

Visszamaradást nem tapasztalt

Itt időzött tanult

Az erődépítészet ezredese Károlyváron

Amelyet hamvaiból Gyula(fehérvárból)

Nevesebben feltámasztott

Saját hamvait átadta

És ugyanazokat megkezdve végüket elismerte

Meghalt 1717. év április 7-én

Életének 65. (évé)ben.[1515]

(Ford. Jakubinyi György)

 

Pieter Mortier [1661–1711]

Térképész és rézmetsző, 1690-ben megszerezte francia kiadású térképek és atlaszok kiadási jogát arra, hogy azokat Amsterdamban közreadhassa.[1516] Ezen újabb kiadású Magyarországot is ábrázoló térkép hirdetése az amsterdami újságokban először 1705. május 2-án jelen meg.[1517]

 

Johann Christoph Müller [1673–1721]

Nürnbergi matematikus, kartográfus hadmérnök. Az 1699-ben angol és holland segítséggel tető alá hozott karlócai béke volt az első, amelyhez határok pontos feltüntetésével már térképet is készítettek.[1518] Közel 850 km hosszúságú határszakasz térképező munkálataiban Marsigli kérésre, Georg Christoph Eimmart rézmetsző javaslatára kapcsolódott e munkálatokhoz a nürnbergi születésű tehetséges kartográfus Johann Christoph Müller, aki utóbb más térképező és térképszerkesztői munkálatokban is fő szerepet[1519] kapott. A határkitűzés nagyobb pontossága miatt a térképezés során helyenként kvadránst[1520] is használtak, amellyel magyarországi területeken Marsigli utasítására Müller a földrajzi szélességre vonatkozó méréseket is folytatott. Müller, mint Marsigli fizetett alkalmazottja kartografálta a határkitűzési térképeket éppen úgy, mint más Marsigli által készített kéziratban, vagy nyomtatásban mappákat is, amelyek száma jelen ismereteink szerint legalább 85 mű.[1521] Gróf Otto Christoph Volckra[1522] [1660–1734], diplomata a Magyar Kamara helyettes elnöke kérte fel Müllert, hogy adjon árajánlatot egy részletes Magyarország térkép elkészítésére, és annak nyomtatási költségeiről.  Müller számítása szerint 12 rézlemezről nyomtatott áttekintő méretarányú térkép sokszorosítása 2500 példányban 7500 rajnai forintba kerülne, ebből 2000 darab eladható lenne 4, illetve 6 rajnai forintért, így a Kamara befektetése haszonnal megtérülne. [1523] Volckra elfogadta Müller árajánlatát, és 1706-ban megbízta őt egy áttekintő méretarányú, Magyarországot Erdéllyel, Szlavóniával és Horvátországgal együtt ábrázoló térkép megszerkesztésére[1524], és a hozzá tartozó helynévmutató elkészítésével, amely 1710-ben szintén Bécsben jelent meg címe: Index omniumquae in Hungariae mappa novissime edita reperiuntur locorum, fluviorum, montium - Register aller in der juengst heraus-gegebenen neuen Ungarischen Land-Karten befindlichen Certer Fluesse Berge.[1525] Müller Magyarországot ábrázoló térképének sikeres elkészítése után még további két mű megszerkesztésére kapott megbízást.[1526]

 

Sebastian Münster 1488–1552]

Német kozmográfus és hebraista. Számos kartográfiai munka készítője és kiadója, közülük a leghíresebb a sok nyelvre lefordított, a maga korában a Biblia után a legnépszerűbb mű a Cosmographia volt. 1528-ben közreadta poláris koordináta módszeren alapuló térképező eljárás leírását. E módszer kifejlesztése nem köthető a nevéhez, mivel hasonló elven már korábban is térképeztek. E leírás hosszú időn át megtalálható volt a különböző nyelvű Cosmographia kiadásokban is.[1527]

 

Abraham Ortelius [1527–1598]

Antwerpeni kartográfus, geográfus, térképkiadó és rézmetsző. Híres atlasza a Theatrum Orbis Terrarum, amelynek kiadásaiban 1570-től egészen 1612-ig félszáznál is több kiadásban, latinul, németül, hollandul, franciául, stb. látott napvilágot.[1528]

 

Peter Overradt [15..–16..]

Kölni kiadó és rézmetsző, Quad Magyarországot ábrázoló térképének a kiadása nevéhez köthető. Életéről és tevékenységéről ma sajnálatosan igen keveset tudunk. [1529]

 

John Overton [1640–1713]

Hollar Magyarország térképét önálló kiadásban 1673-ban közre adta. E mű igen ritka.

 

Matteo Pagan [15.. –1562]

Velencében élt és dolgozott, híres fametsző művész, aki Gastaldi térképének metszője is volt.

 

Abraham Peyrounin [1620–1666]

Jeles francia rézmetsző, akinek nevéhez számos térkép metszése köthető.[1530]

 

Wilhelm Pfann [1660 és1690 között aktív],

Nürnbergi rézmetsző, aki Johann Hoffmann számára is dolgozott.[1531]

 

Johann Andreas Pfeffel [1674–1748]

Bécsben élő és dolgozó rézmetsző és kiadó.[1532]

 

Adrianus Poesseniers [165.–16..]

Antwerpeni rézmetsző és kiadó.

 

Johann Conrad Predtscheider [16..–17..]

Nürnbergi születésű rézmetsző, aki Morandi Visconti Erdély térképét Nagyszeben metszette.

 

Jacobus Pross [155.–15..]

Nem tudjuk, hogy mikor került Zündt eredeti 1567-ben megjelent nagy térképének a nyomólemeze a birtokába. Valószínűleg nagyon sietett új kiadással, ezért a birtokában lévő nyomólemezt csak kissé alakította át, illetve frissítette. Egy ilyen nagyméretű és látványos térkép kiadása üzleti vállalkozás, a gyors megjelenés, információszolgáltatás a biztosítéka annak, hogy a készített „portéka” gyorsan és jelentős haszonnal eladható, ahogy arról a további térképleírások maguk is példával szolgálnak. Szántai Lajos[1533] katalógusa szerint e mű Nürnbergben talán 1594-ben Baltosner Carij Mox közreadásában is megjelent. Ez utóbbi mű Staatsbibliothek München gyűjteményében megtalálható lenne, de nyomozásunk nem vezetett eredményre.

 

Matthias Quad [1557–1613]

Kölni térképszerkesztő és rézmetsző, akinek számos térképét ismerjük. [1534]

 

Jacob von Sandrart [1630–1708]

Nürnbergben és Prágában élt és dolgozott. Festő, rézmetsző, kiadó és kereskedő.[1535]

 

Joachim von Sandrart [1606–1688]

Sigismund von Birken Duna térképének metszője, majd utóbb kiadója.[1536]

 

Nicolas Sanson d’Abbeville [1600–1667]

Jeles francia kartográfus, nevéhez számos térkép szerkesztése fűződik.[1537]

 

Gerrit Lucasz van Schagen [1642?–1724?]

Amszterdami rézmetsző és térképész.[1538]

 

Peter Schenk [1693–1775]

Peter Schenk[1539] apja Szászországból azért ment Amsterdamba Gerard Valk [1652–1726] rézmetsző műhelyébe, hogy a mezzotinto[1540] rézmetsző technikát elsajátítsa. Utóbb feleségül vette Valk nővérét, és a házasságkötés után Schenk Amsterdamban telepedett le. Fia már amsterdami térképszerkesztőként és rézmetszőként szerzett magának hírnevet. [1541]

 

John Senex [1678–1740]

Angol csillagász, kartográfus, metsző felfedező, aki kortársaival együtt működve dolgozott.[1542]

 

Christien Sgrooten [1532–1608]

A híres falitérképe címe, Nova totius Germaniae, clarissime et dulcissimae nostrae partie descriptio,[1543] kiadója Hieronymus Cock[1544] [1518–1570] volt. Az eredeti kilenc szelvényből álló térkép elkészítéséért uralkodójától, II: Fülöp [1527–1598] spanyol királytól a „Geographus Regiae Maiestatis Hispania” címet is elnyerte. A kutatók szerint 1566 körül jelent meg, majd utóbb 1601-ben és 1668-ban is napvilágot látott.[1545] E mű 9. szelvénye önálló kiadásban, és új címmel jelent meg. Az e szelvényen lévő eredeti kartus helyébe részben új került, de ahogy az alábbi képen is jól látható, nem az egykorit törölték ki, és metszettek helyette újat, hanem az új címet már új lemezről nyomtatták, ahogy arról az alábbi képen is látható apró jelek tanúskodnak. [1546]

 

Peter Stent [1613?–1665]

 Ő adta Hollar Magyarországot ábrázoló térképét, aki 17. századi London jeles könyvkiadójaként szerzett magának hírnevet. Ő is a nagy londoni pestisjárvány idején veszítette életét.[1547]

 

Wilhelm Serlin [1625–1674]

Tevékenységéről sajnos kevés adattal rendelkezünk.[1548]

 

Johann Ambrosius Siebmacher [1561–1611]

Jeles német rézmetsző és kiadó. Hulsius térképén neve csak monogramban H. S. szerepelt.

Hulsius e kötetben szereplő térképének a nyomólemeze rézkarc technikával készült, láthatóan a nevek tükörírásában nem lehetett nagy gyakorlata, mivel a nagy ’N’ betűket szinte minden esetben elrontotta.[1549] (file név: betutev)

 

 

Martin Stier [1620–1669]

Hadmérnök, akinek a katonai életpályája a következőképpen alakult:

1650-ben Quartiermeisterleutman

1651-ben gyalogoskompánia kapitánya (Haupmann)

1654-ben hadmérnök

1657-ben főhadmérnök (Oberingenieur), várvizsgáló, a stájer határ menti várakat ellenőrizte. 1669 február 16-án Bécsben tüdőbajban hunyt el.[1550] .

Stier hadmérnök a munkája során várakat mért fel, műszaki állapotukról jelentést készített, amelyet Grazban és Bécsben is megvitattak. Az így összegyűjtött rajzokat átdolgozva kötetbe rendezve 1660-ban átadta uralkodójának. 1661-ben egy 12 lapos kéziratos térképekkel kedveskedett I. Lipót Német-római császárnak. A kérelmét azzal indokolta, hogy új térképe a törökök elleni háborúban a katonák segítségére lehet. A „grosse Ungarische Landkerte” térkép kinyomtatására az engedélyt I. Lipót császár 1664. március 8-án adta meg Regensburgban. Az uralkodó Stiernek és örököseinek e térképre tizenöt esztendőre adott privilégiumot. Kétség kívül e térkép akár hasznos segítségére lehetett volna a hazánkban akkor felvonuló nemzetközi haderő hadvezetése számára[1551] is, de e mű első nyomtatott lapjai a rendelkezésünkre álló források szerint Bécsben is csak a nyár végén voltak megvásárolhatók.[1552] E mű első nyomtatott változata kéziratos változattól méretében nem különbözött, míg tartalmában is csak csekély mértékben módosult.[1553]

 

J. Tangana [16..–16..]

Amsterdami kiadó, akinek Cornelis (I) Danckert Magyarországot ábrázoló térképének a lemeze birtokában lehetett. Tevékenységéről sajnálatosan keveset tudunk.

 

Georg Tannstetter [1482–1535]

A bécsi egyetem tanáraként a ma az ún. „második bécsi matematikai, csillagászati és térképészeti iskola”-ként számon tartott csoport tagja volt, aki orvosként is dolgozott. Tanárként, 1518 júliusában tanítványa Joachimus Vadianus [1484–1551] társaságában azért utazott Budára, hogy a Johannes Regiomontanus által 1518. június 8-ra előre jelzett napfogyatkozást[1554] a helyszínen figyelje meg. A középkori csillagászok nem a teljes napfogyatkozásokra voltak kíváncsiak, hanem sokkal inkább az érdekelte őket, hogy az előre számított adatok a valósággal mennyire egyeztek. Orvosként, 1510-től előbb I. Miksa [1459-1519] német-római császár udvari orvosa, majd halála után Ferdinánd [1503–1564] osztrák főherceget, a későbbi magyar és cseh királyt szolgálta. 1530-ban, a bécsi egyetemi katedrát felcserélte az udvari nevelői állással, és 1535-ben bekövetkezett haláláig a tiroli fővárosban (Innsbruck) lévő főhercegi udvarban élt és dolgozott, ahol az ifjú hercegek közül a későbbi I. Miksa [1527–1576] magyar királyt és német-római császárt oktatta természettudományokra és matematikára.[1555]

 

Giovanni Andrea di Valvassore [1510?–1572?].

Velencében él, és dolgozott. Nevéhez több térkép készítése és kiadása köthető. Pályafutását nyomdászként kezdte, de 1530 körül e mesterségével felhagyott. 1510 körül, és mint művész és betűmetsző kezdte pályáját. 1523-as testamentumában magát „incisor figurarum”-nak nevezi. 1530-tól a festőcéh tagja. 1544-1572 között csak Giovanni Andrea nevet viselte. Valvassore térképei ritkák. [1556]

 

Georg Matthäus Vischer [1628–1696]

Osztrák térképész, aki több térképet is alkotott, de az bizton állíthatjuk, hogy hazánkról e helyen bemutatott térképe igaza „konzerv”.[1557]

 

Claeszoon Janszoon Visscher [1587–1652]

Amsterdami térképkészítő, rézmetsző, nyomdász és kiadó. [1558]

 

Nicolaas (I) Visscher [1618–1679]

Amsterdami rézmetsző és térképkiadó.[1559]

 

Nicolaas (II) Visscher [1649–1702]

Jeles amsterdami térképész, részmetsző és kiadó, családjának felmenői foglalkozását űzte, halála után felesége Elisabeth vitte tovább az üzletet.[1560]

 

Stephan[us] Welzer [16..–17..]

Brassói aranyműves, akinek nevéhez Morandi Visconti Erdély térképén szereplő kartus metszése köthető. [1561]

 

George Willday [1676[1562]–1737]

Neves angol térképkereskedő, és optikai műszerkészítő költségén megjelent Visscher-féle változat vélhetően 1709 után jelenhetett meg, mivel tevékenységi körében térképek kiadása üzleti katalógusa szerint csak ettől az időtől szerepelt. Charles Price és John Senex térképeinek árusításával gazdagította üzlete kínálatát. A kínálatbővítésben szerepe lehetett annak, hogy 1710 szeptemberében a térképész Charles Price is betársult a vállalkozásba. Willday üzlete Európa-szerte ismert és kedvelt volt, megrendelésekre műszereket, föld- és éggömböket is szállított. A térképen szereplő felirat szerint az a bolt, ahol térképek is megvásárolhatók voltak Corner House of Ludgate Street, London forgalmas részén, a Szent Pál Székesegyház közelében volt.[1563] E címen üzlete (file név: hirdetes) csak 1711-ig létezett.[1564]

 

 

Frederick De Wit [1629/1630?–1706]

Jeles holland kartográfus, rézmetsző és térképkereskedő, aki szívesen másolt térképeket, amelyeket esetenként saját neve alatt hozott forgalomba. Szerteágazó térképkészítői és -kiadói tevékenységét Carhart kutatásai alapján ismerhettük meg.[1565] Halála után felesége Maria vitte tovább az üzletet, amelyet 1710-ben eladott. Előbb Pieter Mortier, majd Johannes Covens tulajdonába került üzlete és nyomólemezei. 1721. november 20-án alakult meg a Covens & Mortier cég, így utóbb e név alatt jelentek meg De Wit térképei is.

 

Domenico Zenoi [15..–15..]

Aranyműves, metsző, és kiadó volt. Tevékenysége 1560 és 1580 közötti időre tehető, Velencében és Padua-ban is privilégiumot szerzett. Kiadványaihoz (térképek, portrék, vallásos művek) a velencei szenátustól 1566. december 5-én kapott 15 évre jogot. Majd a Szenátushoz 1567. január 11-én újabb kiadási engedélyért folyamodott, kérelme Bécs és Magyarországot ábrázoló térképek kiadásáról is szólt. E második privilégium megadásánál a Szenátus kikötötte, hogy be kell mutatnia a kinyomtatandó műveket, mivel pornográf képek és szonettek készítése miatt már korábban törvénybe ütközött. [1566]

 

Michael Zimmermann [15..–15..]

Lazius 1556-ban megjelent térképének nyomdásza. A térkép jobb alsó sarkában találjuk meg nyomdászjelvényét (file név: nyomdaszjelveny-zimmerman) (signet, printers’devices, Druckereien). A nyomdászjelvény azonosította a kiadót és/vagy a nyomdászt, személyhez kötött használata lehetőséget teremt ma is arra, hogy segítségével akkor is azonosítható legyen egy-egy mű kiadója, nyomdásza, megjelenési helye, ha arról egyébként semmi más adat nem árulkodik. E signetben gyakran rejtette el nevét egy-egy nyomdász szójátékban, míg mások a nyomdászjelvényül megkomponált képekben szakmájuk szépségeire és hasznosságaira utaltak.[1567] Zimmermann nevének kezdőbetűi egy bonyolult allegóriájú címer fölé került, a címerre balról a meztelen Hercules, jobbról pedig szintén ruha nélkül Vénusz mutat.

 

 

E signeten megfogalmazott antik mitológiai üzenet harmonikusan illeszkedik Lazius Magyarország térképén elhelyezett keresztény ikonográfiához. [1568]

 

Giovanni Domenico Zorzi [15..–15..]

Itáliai térképkészítő, akinek életéről ma sajnálatosan keveset tudunk.[1569]

 

Matthias Zündt [1498–1586]

Kora egyik legjelentősebb német részmetszője, aki a rézmetszésen kívül térképszerkesztéssel, rajzolással is foglalkozott. A szigetvári hős, gróf Zrínyi Miklós portréját is ő készítette el, amelyen az ostromlott Szigetvár látképe[1570] is helyet kapott. [1571]

 

Zsámboky János [1531–1584]

Humanista magyar tudós, történetíró, címzetes udvari orvos, kartográfus és polihisztor, nyelvész, filológus, költő, császári történész, császári tanácsos, könyvgyűjtő, antikvárius, térképész, numizmata, botanikus, a humanista levélírás jeles képviselője, nevezetes emblémáskönyv szerzője. 1543-től számos Európai egyetemen tanult, így Bécsben, Lipcsében, Wittenbergben, Strassburgban, és Párizsban. 1565-től lett I. Miksa király udvari történetírója. Így nem véletlen, hogy 1566-ban megjelent térképeit I. Miksának ajánlotta. Híres könyvgyűjteménye ma az osztrák nemzeti könyvtár, az Österreichisches Nationalbibliothek állományát gyarapítja. A szlovák térképtörténészek Ján Boza néven tartják számon. (A szlovák névváltozat áttételesen a botanikából magyarázható. Zsámboky latin neve Sambucus, aminek jelentése bodza, ami szlovákul ’baza’.) Magyarországról és Erdélyről kiadott térképei, nem igazán tekinthetők eredeti alkotásoknak, hanem inkább mások munkáinak átvételei, illetve azok tartalmának kiegészítései, tevékenységéhez esetenként nyelvezetük magyarítása fűzhető.[1572]