A földmérés és térképészet egyik korai egyetemi emléke az 1677. évi nagyszombati kalendárium címlapján szereplő Magyaroroszág-térkép. Ez az első hazai nyomtatású országtérkép valószínűleg Szentiványi Márton dékán (1633-1705) műve. A XVII-XVIII. század fordulójáról származik az a koordináta-rendszer, amely Kaprinay István nagyszombati professzor gyűjteményében maradt fenn, és amely 61 magyarországi helység földrajzi hosszúságát és szélességét tartalmazza.
A nagyszombati egyetemen több kiváló földmérő és térképész tanult. Az egyetem matriculájában négy hallgató nevét találjuk, akik később jelentős munkásságot végeztek - Sártory János 1747-ben, Dholuczky János 1767-ben, Magyar István 1774-ben, Spaits István 1777-ben szerepel az iratokban. Azonban a matricula hiányos, még húsznál több neves térképészünkről feltételezhető, hogy Nagyszombaton, majd az 1777-es átköltözést követően Budán tanultak.
Spaits István, aki az egyetem matriculájában mint filozófus szerepel, a magyar királyságról 1780-ban készitett kiváló pontosságú térképével (1:800 000 méretarányban) megelőzte az első, az úgynevezett jozefinista katonai térképezést. Bizonnyal a nagyszombati egyetemen, vagy már az átköltözés után Budán tanultak olyan kiváló térképező mérnökeink, mint Bedekovits Lőrinc (kb. 1751-kb. 1825), a jászkun területek és Balla Antal (1739-1815), Pest megye feltérképezője, vagy a külföldön boldogulást keresők közül Szentmártony Ignác (1718-1793) és Szluka János (1725-1780); ők az Amazonas tájain a spanyol és portugál hódítások határvonalát mérték fel és Éder Xavér Ferenc (1727-1773), aki húszéves munkával elkészítette Peru és Bolívia térképét.
Alapvető jelentőségűnek bizonyult a földmérő- és térképész-szakemberek képzése terén az egyetem bölcsészeti karán 1782 és 1850 között működö mérnöki intézmény, az Institutum Geometricum. Bár az egyetemen állandó volt geometriai tudományok tanítása, sőt 1763-tól 1776-ig Szencen, majd 1776-tól 1780-ig a tatai kollégiumban működő Collegium Oeconomicumban szintén tanítottak földmérést, 1782-ben megérett az idő arra, hogy II. József reformjai kapcsán a földmérők képzését intézményesítsék. II. József 1782. január 18-i királyi leiratában az intézmény céljai között olyan mérnökök képzését is előírja, akik "felmérnek, térképeznek". Az Istitutum Geometricum 1782. november 15-én nyílt meg a Budai Várban lévő káptalani házban (a késöbbi dézsmaházban), meglehetősen szűkös körülmények között. Az új intézmény létrehozásában jelentős érdemek fűződnek az egyetem két neves professzorának - Makó Pál matematikus (1724-1793) és Molnár János természettudós (1728-1804) - nevéhez.
Az Institutum hároméves képzést adott. Az oktatás nyelve általában latin, egyes esetkben német vagy magyar volt. A főbb tantárgyak az első évben távolságmérés, szintezés, mechanika; a második évben geodézia, térképezés, mezőgazdaságtan; a harmadik évben hidrotechnika, hidrodinamika és rajz voltak. Az 1806-os, második Ratio Educationis két évre szállította le az oktatási időt. Ez visszalépés volt, a fejlődést megtörte.
1784-ben, amikor az egyetemet Pestre hozták át, az Institutum is Pestre költözött, a ferencesek zárdájának területére, a mai Egyetemi Könyvtár délkeleti sarka tájára. Egy bécsi, 1850. október 15-i miniszteri rendelet az Institutumot megszüntette és azt az 1846. november 1-én megnyílt József Ipartanodába - a Műegyetem elődjébe - beolvasztotta.
Az Institutum fennállása alatt 1275 mérnöki diplomát adott ki. A mérnöki oklevél kiadását négy szigorlat letételéhez kötötték; aki viszont csak egy-egy tárgyból vizsgázott az földmérő, vízmérő, útépítő, hídépítő vagy mechanikus lett. Az itt végzett szakemberek irányításával alakult ki a Kiegyezés (1867) korának rendezett, iparososdó, többé-kevésbé modern Magyarországa.
Az Institutum Georgicumnak a kor szakemberképzésében betöltött helyét és rangját jelöli, hogy a híres párizsi École Politechnique-t, melyet a francia konvent határozata alapított, csak az 1790-es évek derekán szervezték. Tehát az oklevelek (49 db), amelyeket az egyetemi Institutum Geometricum a párizsi politechnikum elött kiadott, a világ első polgári mérnöki oklevelei. A hatvannyolc évig működő intézet legjelesebb térképező tanítványai: Vedres István (1765-1830), Szeged környékének térképezője és vízszabályzója, aki már 1805-ben kidolgozta egy Duna-Tisza csatorna tervét, Huszár Mátyás (1784-1843), aki Körösök vidékén végzett hasonló munkát, majd 1822-től a Duna térképezését vezette, Beszédes József (1786-1852), Vásárhelyi Pál mellett legjobb vízmérnökünk, a Kapos és a Sárvíz szabályozója, Vásárhelyi Pál (1795-1846), 1829-től a "Duna-mappáció" igazgatója, Széchenyi megbízásából 1832-től az Al-Duna szabályozások vezetője, majd a Tisza szabályozója.
Az Institutum megszűnésével egy évszázadra megszűnt egyetemünkön a rendszeres térképészképzés. De ez idő alatt is jelentős térképészeti eredmények születtek az egyetem 1870-ben alapított földrajzi tanszékén. Az egyetemes és összehasonlító földrajzi tanszék első professzora Hunfalvy János (1820-1888), kinek oktatási célokra szerkesztett földgömbje napjaink gyüjteményeinek becses darabja. A későbbi jeles tanárok közül Lóczy Lajost (1849-1920) és Cholnoky Jenőt (1870-1951) kell kiemelni. Lóczy elkészítette a Magyar Szent Korona Országainak 1:900 000 méretarányú földtani térképét, amely a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Cholnoky széles körű térképészeti munkásságát olyan munkák jelzik, mint az Iskolai atlasz 1904-ből és a Földrajzi és statikai atlasz 1927-ből.
Ugyancsak szép, közel kétszáz éves hagyományokra tekint
vissza a katonai képzés keretében folytatott térképészeti
oktatás is, melynek tantervi bizonyítékait az 1812-es évtől a
váci Ludoviceum, majd a pesti Magyar Hadi Főtanoda
dokumentumai őrzik. A váci intézetben az induláskor 21 fő, - 1
pap, 10 katonaállományú és 10 polgári tanár - látta el a
képzést. A hallgatókat katonatiszt tanárok oktatták többek
között számtan és algebra, mértan és háromszögtan, felsőbb
mennyiségtan, harcászat és terepismeret, katonaiföldrajz,
tereptan és térképrajzolás tantárgyakra. Az intézetet a nádor
felügyelte, aki az alapításkor a pesti egyetemen használt
tankönyvek közül ötöt kívánt az oktatásban felhasználni, köztük Ferenczy János professzor "Közönséges Geographia, melyben a
földnek Matematikai Természeti és leginkább politikai
Állapotja a legújabb Változások után elő adatik" című magyar
nyelvű munkáját. Az egykori krónikák szerint: " a nádor
kifejezte annak szükségét, hogy a felhasználható sok
forrásanyagból ... összefoglaló hadtörténelmet és katonai
földrajzot írjanak."
A hatosztályos képzésben a tanév október
1-jén kezdődött és augusztus végéig tartott. A korabeli
tanterv szerint: "terepfelvételt mérőasztallal a terepen,
szeptemberben gyakorolják a 3-6. osztály növendékei". A
tantervben " térképezés, földméréstan, terepfelvétel
iránytűvel és mérőasztallal" a 3. és 4. évben szerepel,
"szabadkézi- és tereprajz" pedig hat éven át volt tananyag.
A Vácról 1836-ban Pestre költöző intézmény Magyar Hadi
Főtanoda néven folytatta működését. 1848-ban Mészáros Lőrinc vezérőrnagy, hadügyminiszter Petzelt József egyetemi tanárnak
megbízást adott az intézet szabályzatának megújítására. Petzelt kitűnő összeállítását az 1848. évi magyar országgyűlés
XI. paragrafusának XII/A. törvénycikkében elfogadta.
Az éves költségvetés 101 149 forintjából 10 000 forintot fordítottak
könyvekre, földképekre, műszerekre, mintákra (fegyverekre
1200, a növendék és tanárok élelmezésére 10 191 forintot
biztosított a költségvetés). A hadügyminiszter utasítása
szerint: "a kitett 10 000 forintot nem egyszerre fizetik ki,
hanem időről-időre, minthogy a rendelések külföldön fognak
megtétetni". Az újonnan indított "országmértan és bevágó
csillagászat" tárgy (hetente 6 óra előadás, 6 óra gyakorlat)
tanára 1600 forint éves fizetést, "illő lakást az intézet
épületében, s 5/8 öl kemény tüzifát és 36 font erdélyi
gyertyát kapott, valamint egy inas szolgálata illette meg." De
a szabályzat rendelkezése szerint: európai hírű tanárokra
nézve, kik munkásságuk által az intézetnek dicsőséget és
világtiszteletet szerezhetnek, nem áll a díj ezen határa. S
különösen szerzett érdemek pótdíjjal jutalmaztathatnak". A
tisztképző intézményben folyó oktatási munkát bizonyítja, hogy
a magyar állam 1000 éves alapításának megünneplésére
szervezett 1896-os millenniumi kiállításon bemutattott
növendékmunkákról a Katonai Földrajzi Intézet szakmai
illetékese úgy nyilatkozott, hogy: "a térképkészítésre teljes
értékű munka, az erről készűlt domborminták pedig
meglehetősen ügyes, hű, művészi kivitelűek". A kiállítást Ferenc József osztrák császár, magyar király megtekintette és
"legmagasabb elismerésére méltatta".
Az ország e két intézménye adta-nevelte azoknak a szakembereknek a zömét, akik a magyar
polgári és katonai térképészet feladatait jórészint a század 50-es éveiig ellátták.
A II. világháborút követő években hatalmas igény támadt a kartográfusok munkájára. Az
újjászerveződő gazdasági élet, az átszerveződő államigazgatás-közigazgatás, az iskolarendszer
megváltozása, az urbanizáció mind-mind a térképek, atlaszok százait igényelték. Az újjászervezett
hadsereg az 50-es évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem rövid életű Hadmérnöki Karán
és Térképészeti tiszti-tanfolyamokon igyekezett pótolni szakemberszükségletét. A kulturális
kormányzat pedig 1953-ban létrehozta az első önálló magyar egyetemi tanszéket. A tanszék
vezetésével dr. Irmédi-Molnár Lászlót, a szegedi egyetem egykori oktatóját, majd a Honvéd
Térképészeti Intézet tudományos osztályának nyugalmazott ezredes vezetőjét bízták meg.
Irmédi-Molnár professzor 1955-ben dolgozta ki az első egyetemi tantervet, melyre a 70-es
évek első harmadáig a magyar kartográfus-képzés alapult. Az első térképész szakos hallgatók 1957-ben végeztek.
A 70-es évek elején az általános
egyetemi oktatási reform keretében a képzés változott. Az Egyetem vezetésének - "kérem,
hogy a tervezett kétéves közös földtudományi alapképzés utáni III.-IV.-V. szakirányú
(kartográfus) képzés órarendjét, a tárgyak felsorolásának és azok 2-3 soros tartalmi
ismertetésével ... 1973. április 20-ig elkészíteni szíveskedjenek" - felszólítására a tanszék új
tantervet nyújtott be. A tantervben a térképészszakképzés maradt három éves, de a korábbi
földrajzi-irányozottságú alapképzést felváltotta a geológus és geofizikus hallgatókkal együtt
végzett négy féléves földtudományi alapozás. Új lehetőség nyílt a magasabb évfolyamok
geológus, geofizikus, meteorológus, földrajzos és földrajz tanár szakos hallgatói számára a hat
féléves csak térképész-ágazati képzés megindításával, amely azonban csak 1982-ig folyt (a
folytatásnak egyszerűen órarendi gátja volt; a heti óraszám a negyven-negyvenötöt is elérte,
ami a hallgatók számára az időpontütközések miatt teljesíthetetlenné vált). Az 1986-os
magyar oktatási törvény lehetővé tette, hogy a térképszakképzes ötéves képzésként induljon
meg Magyarországon.
Az ötéves (tíz szemeszter) kartográfusképzés az 1988/89-es tanév őszi
szemeszterében indult meg.
2006-ban megtörtént Magyarországon a bolgnai rendszerre való áttérés, így 2006-tól egy hároméves alapképzés elvégzése után lehet felvételizni a térképész mesterszakra. A földtudományi alapszakon egyéves közös képzés után kell a hallgatóknak szakirányt választani. A térképész és geoinformatikus szakirány csak az ELTE földtudományi alapszakán érhető el. A térképész mesterszak először 2009-ben indult. A korábban ötéves képzésben végzettek számára a végzés (záróvizsa, diplomamunka) lehetőségét még évekig biztosítani kell.
2016 szeptemberétől a képzés angol nyelven is indul. A tanszék 2020-ban intézetté alakul át.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!