Lelkes György:
Magyar helységnév-azonosító szótár
Argumentum, KSH Könyvtár, Budapest, 2011


E munka alapja az 1998-ban 2. kiadásban megjelent Magyar helységnév-azonosító szótár. Az új kiadás megjelenését elsősorban a mű korábbi változatának jelentős, több irányú bővítése indokolja.
A bővítésben érintett névváltozatok közül – történeti értéküket nézve – kitűnnek Györffy György Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I–IV., illetve Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I–V. köteteibe, valamint Csánki Dezső Körösmegye a XV-ik században című akadémiai értekezésébe felvett modernizált településnevei. Ezzel összefüggésben a középkori várkastélyokkal is bővült a kiadvány.
Az 1910. évi népszámlálás felekezeti adataival is kiegészültek a szótárban szereplő, akkor önálló települések szócikkei. A szomszédos országok hatóságai által az utóbbi két évtizedben elfogadott magyar helységnevekkel is bővültek a vonatkozó szócikkeink. Ugyanúgy közöljük még az egyes országok elfogadott horvát, német, román, szlovák és ukrán neveit, természetesen a mai Magyarország hivatalos nemzetiségi helységneveit is. Kárpátalja szócikkei teljesebbé váltak az 1944-ben hivatalos ruszin (cirill, ill. latin betűs) nevekkel, emellett a ma hivatalos cirill betűs ukrán nevekkel is.
A szótár anyagának szemléltetésére új, részletes térképlapok készültek. Kiemelkednek az 1913. évi közigazgatási beosztást és a szótárban szereplő, akkor önálló helységeket tartalmazó 1 : 400 000-es színes térképszelvények, de figyelemre méltó Magyarország XX. század elejei tematikus térképei mellett a csángólakta mai Bákó megye térképe is.
E kötet is egy nagyobb program része, melynek célja a történeti Magyarország minél több településének feltárása, azonosítása, lokalizálása és e munka eredményeinek publikálása. A honismeret erősítésének szándéka hozta létre e – több vonatkozásban hiánypótló – kötetet, amely elsősorban a nyelvészet, a történet- és földrajztudomány, a térképészet és a régészet művelőinek érdeklődésére tarthat számot.

A kiadvány térképeit szerkeszette: Faragó Imre, Lelkes György.
A térképszerkesztők munkáját segítette: Bernáthné Szabó Judit, Hollósi Szilvia, Szabó Paula.
A térképek megrajzolásának munkálataiban részt vett: Borgulya Gyöngyi, Duna Gábor, Nagy Krisztina.