HUNGEO 2000 Szekcióülések - Oktatás F6
Típustájak, a modern természettudományi szemlélet segédeszközei
A geológia aktuális szerepe a svájci földrajzoktatásban

Stettner Miklós
Aarau, CH


Földünk sokféleségéből a leíró tájkutatás tájtípusokat vezet le. Ezek a földfelszínnek az uralkodó geofaktorokhoz csoportosított mutatókkal jellemzett és a távolabbi környezettől elhatárolható egységei. Egy fjord a tengerpart és a jég munkájának eredményét, de az ahhoz kapcsolódó települési mintát is jellemzi, sőt következtet a lakosság elfoglaltságára is.
Földünk alaposabb ismerete és a számítógépek korlátlan adatfeldolgozási lehetősége a tájkutatást manapság mindinkább a részletekbe mélyíti. Ha azonban lehetőségeink valamilyen okból korlátozottak a térképészetben, az oktatásban, a területtervezésben, úgy hasznosak lehetnek jól felismerhető, összehasonlításra alkalmas egységek, modellek. Ezek a típustájak. Típustájon egy olyan tájegységet értünk, amelyben egy tájtípusnak a lehető legtöbb eleme, mutatója és dinamikus, jövőbe irányuló folyamata tanulmányozható.
A földrajzatlaszok kedvelt példája a Sogne fjord (lásd Diercke Weltatlas, 1971, 55. oldal; Kartográfia, 1975, 3. oldal; Geográficseszkij atlasz, 1982, 21. oldal).
A típustájakkal való foglalkozás a részfolyamatok kutatásából kiindulva a nagyobb egységgel összefüggő kapcsolatoknak állandó összevetését, felülvizsgálatát jelenti. A nagyobb egységben (például egy régió) viszont folyamatosan a részfolyamatok változására, illetve azok kihatásaira kell figyelnünk. Így felismerjük, tervezhetjük a tájegységnek megfelelő egyedi lépéseket, intézkedéseket.
A típustájak különösen a regionális földrajzoktatásban alkalmazhatók. A típustájas munkalapokban áttekintő, vonzó tájképpel, a geofaktorokat magyarázó ábrákkal, statisztikai adatokkal, régi és új térképrészletekkel, irányító kérdésekkel serkenthetünk részbevágó, egyszersmind széles látókörű elemző, kutató munkára.

A geológiai szemléletnél hasonló módon a részletfolyamatokból (feltárások) következtetünk a nagy terjedelmű, hosszabb folyamatokra. Az "egész" a "részlettel" állandó kapcsolatban van. A svájci lakosságnak a hegyekhez szorosabb viszonya van, mint sok más európai ország lakosságának. A szembeötlő geológiai jelenségek, mint a gyűrődések, az aktuális események, mint a lavinák, a hegyomlások, az alagút építési nehézségek a hazai föld, az ország szerves, egyénileg is úton-útfélen tapasztalható elemei. Svájcból alapvető geológiai ismeretek származtak. Az alpesi takarók ismerete az absztrakt természettudományi szemléletek magas iskolájaként a gimnáziumi érettségihez méltó tananyagnak látszott. Időközben azonban a geológia alapjai, az ásványok, őslények, a geofizika önálló tudománnyá fejlődtek. A segédtudományokra épülő modern geológia az iskolai oktatásban nehezen szemléltethetővé vált.
A hetvenes évek óta közismert lemeztektonika Földünk egészére irányította érdeklődésünket. A katasztrofális eseményeknek, mint a földrengések, vulkánkitörések, lakásunkba hozott képei a lakosság figyelmét az aktuális természeti folyamatokra fordítják, sokkal inkább, mint az egyre több részismeretet (rétegtant, tektonikát) igénylő földtani folyamatok leíró ismerete. A "hazafias" geológia a tanterven belül egyre inkább a legfontosabb tucatnyi kőzet ismeretére, felszín-környezetünk magyarázatára, a tanulmányi kirándulások élményére szorítkozik. Társadalmunk és a fiatalabb tanárok a földrajzban a közvetlenül átélt társadalmi folyamatokba, a természet- és környezetvédelembe, azaz a napi gyakorlatba való közvetlen bekapcsolódást helyezi előtérbe és látja létjogosultságát a kémia, biológia, fizika mellett. A természet- és társadalomföldrajz arányát az új tantervekben 1 : 2 arányban tanácsolják.