Lipszky emlékülés és kiállítás, előadások (1998. XII. 14.)
Zachar József:
Lipszky János, a császári-királyi tiszt

A magyarországi térképészet-történet kimagasló egyénisége, akinek korszakos jelentőségű fő alkotására ma emlékezünk, eredeti foglalkozását tekintve hivatásos katona volt. Ifjan, iskoláit követően, a legalacsonyabb rangban kezdve, a katonai pályán indult el, egész életében azon haladt, békében és háborúban elsődlegesen hadseregbeli kötelezettségeit teljesítette, és a legmagasabb rangfokozatú törzstiszt maradt az aktív szolgálattól való megválását követően is. Tudatában voltak ennek a ténynek eddigi életrajzírói, kezdve Janovszky Lászlóval1, folytatva Csendes Lászlón3 és ifjú Bartha Lajoson3 át egészen Reisz T. Csabáig.4 A magángazdálkodásba visszavonult hadfinak és térképésznek élte alkonyán papírra vetett és fennmaradt visszaemlékezésére5 és az elődeik feltárására építő kutatók tudományos eredményei az életút fő vonulatának helyes rekonstruálását eredményezték. Emellett azonban annak egyes momentumai máig feltáratlanok, félreértettek vagy tévesen értelmezettek. A valóság még pontosabb megközelítése feltétlenül szükségessé teszi a Lipszky János pályafutásának keretet adó, azt meghatározó korabeli magyar hadügy, hadseregszervezés és hadviselés alapvonásainak vázlatos felidézését.
A jeles térképész 1783 és 1813 közt teljesített tényleges katonai szolgálatot, és ez az időszak nemcsak az európai, hanem ezen belül a magyar történelemben is rendkívül mozgalmasnak bizonyult. Meghatározó körülményt még az jelentett, hogy a magyarság a Habsburg-birodalmon belül ugyan történelmi különállóságának figyelembevételével, de állami egységének helyreállítása nélkül élt, sorsának alakulása pedig elsődlegesen a dinasztia érdekeinek érvényesítési lehetőségeitől és a birodalom nagyhatalmi állása által meghatározottnak tartott követelményektől függött. Ez jól visszatükröződött a hadügy vonatkozásában is. Meghatározó haderőt a XVII. század második felében megszületett császári állandó hadseregből kifejlődött, 1745 óta császári-királyinak nevezett és tekintett, egyre nagyobb létszámú kontingens jelentett. Mind a szűkebb értelemben vett Magyar Királyságból, mind az Erdélyi Nagyfejedelemségből kiállított egységek ebben együtt szolgáltak a birodalom más területeiről hadbahívottakkal. Ugyancsak e kontingens szerves részét képezték a már az előző két és fél évszázadban az Adriai tengertől a moldvai hágókig folyamatosan kiépített, közvetlenül a Császári-királyi Udvari Haditanács igazgatása alatt állt Katonai Határőrvidéken állandóan fegyverben tartott, katonaparasztokból álló egységek is. Ugyanakkor háború esetén továbbélt még a hadállítás középkorban kialakult magyar formája is. Az ország vészhelyzetére tekintettel az uralkodó fegyverbe hívhatta mindazokat, akiket a alkotmányos rendelkezések nemesnek tekintettek, hogy személyes felkelési kötelezettségüknek eleget tegyenek, továbbá, hogy vagyoni helyzetüknek megfelelően a bandériális felkeléshez hozzájáruljanak. Az általános felkelés harmadik részét a portális katonaság jelentette, vagyis az összeírt háztartásokból előzetesen megállapítottan kivetett quota szerinti hadbavonulás. Miután már az 1741. évi LXIII. törvény értelmében az állandó hadseregbeli magyar egységek kiállítása és hadilétszámra való feltöltése, bizonyos nagyságrendű hadiadó elengedése ellenében, a portális katonaság terhére történt, ez mindinkább törvényes gyakorlattá vált a következő évtizedekben.6
A császári-királyi állandó hadsereg szervezeti egységeit az ezredek jelentették. Ezek létesítésére vagy önként ajánlkoztak egyes arisztokraták, magas rangú, esetleg ezáltal előmenetelre törekvő katonák, vagy pedig az uralkodó bízta meg őket ezek felállításával. A szervezés a Császári-királyi Udvari Haditanáccsal kötött szerződés alapján egészben vagy részben az ezredtulajdonossá kinevezett költségén vagy kincstári kiutalással történt. Az ezredtulajdonos egysége fölött teljhatalommal rendelkezett, teljesen szabadon dönthetett a felvétel, az előléptetés, a szabadságolás, a fenyítés és az elbocsátás kérdésében. Ugyanakkor egy személyben ő volt felelős az előírt létszám megtartásáért, a katonai fegyelemért, a kiképzésért, a hadi készültségért és az anyagi gazdálkodásért. Az ezreden belüli gazdálkodási egység a gyalogságnál a század, a lovasságnál a svadron volt. E két alapvető fegyvernemnél a további szervezés eltérő volt. A lovasságnál két-két svadron egy divíziót, újabbkori megnevezéssel osztályt alkotott, mégpedig hadbaszálláskor a törzstisztek: az ezredes, az alezredes és az egy, kettő vagy három őrnagy, továbbiak esetében pedig a rangidős kapitány közvetlen alárendeltségébe helyezve. A gyalogságnál ezredenként szervezett két-két gránátos századot már leválasztva az egységről, hat századonként egy törzstiszt alárendeltségében önálló zászlóaljakká szervezték, miközben három ezredből vonták őket össze. Ugyanígy harcászati alapegységgé az ezreden belül hagyott lövészek esetében a három vagy több századból szervezett zászlóaljat tették, amelynek élére ugyancsak törzstisztet vagy a rangidős kapitányt állították.7
A tárgyalt harminc esztendő gyakorlatilag a háborúk jegyében telt el. 1787 és 1790 közt folyt II. József háborúja, a régi világgal való végleges szakítást jelentő utolsó török háború. Alig került sor az uralkodó halálát követően az ezt lezáró béke aláírására, 1792-ben kirobbant a francia forradalommal megteremtett új típusú polgári állam ellen vívott első koalíciós háború, amelyet az ez elleni és a napóleoni terjeszkedés elleni továbbiak sora követett, és amelyeket véglegesen csak az 1815-ös békekötés zárt le. A Habsburg-birodalom e háborúiból szükségszerűen a magyarságnak is ki kellett vennie a részét, soha korábban nem tapasztalt nagyságrendben kerültek hadszíntérre magyar katonák. A már közel fél milliós hadilétszámú császári-királyi haderőben ugyanis előírásosan a magyar területekről kiállított 9—12 huszár, 11--15 sor- és 17 határőr-gyalogezred szolgált, ezekben pedig a végén már 170 112 katona állt hadrendben.8 Ezek bevetésén és alkalmi szabadcsapatokkal való megerősítésén kívül azután még a magyar felkelés hadbahívása is szükségesnek tűnt 1797-ben, 1800-ban, 1805-ben és 1809-ben. A hadvezetés a legutolsó alkalommal előírásosan a magyar nemesség részéről 3123 lovassal és 34 504 gyalogossal számolt, azonban a magyarországi rendek ettől eltérően a magyar területekre is betört franciák ellen 17 266 lovast és 20 361 gyalogost állítottak ki, akiket 18 huszárezredbe és 19 gyalogzászlóaljba szervezetten kívántak hadba vetni. A külön fegyverbe szólított erdélyi felkelésben a rendek 3 gyalogezredben 6336 főt és 3 huszárezredben 3294 főt állítottak ki az uralkodó megsegítésére. Ezek mellett ugyancsak külön szervezték még a horvát-szlavón királyságbeli felkelést is.9
A háborús időkben különösen gyors előmenetel lehetősége sok esetben elegendő önkéntes jelentkezésével az állandó hadseregbeli egységekben eleve biztosította az előírt egyre növekvő létszámot. A kiegészítés egyébként a birodalom egyéb részeiben már összeírásos alapon történt, míg a magyar területeken a kijelölt körzetekben országgyűlési határozattal megszabott létszámban még szabad toborzással, esetleg sorshúzással.10 A tiszti utánpótlás is különböző utakon érkezett. Még mód nyílt kiemelkedő helytállással közemberből altisztté, majd altisztből főtisztté előlépni, de már évtizedek óta működött a Mária Terézia Katonai Akadémia Bécsújhelyen, valamint a Hadmérnök Akadémia Bécsben. Ezekben tanultak kisebb-nagyobb számban és rövidebb-hosszabb ideig a tiszti pályára készülő magyarországi ifjak is.11 Egyes adatok szerint a középiskolai tanulmányait 1782-ben befejező nemes Lipszky János is, aki több forrásban tévesen a József keresztnévvel szerepel, ezt követően egy tanévet e két tanintézmény egyikében töltött el.12 Mindenesetre az 1766. április 10-én a Trencsén vármegyei Szedlicsnán, más néven Vágszálláson birtokos nemes családban született ifjút önkéntes tisztjelöltként 1784. december 11-től tartotta nyilván az 1798-ban nyert végleges hadrendi száma szerinti 4. huszárezred, amely akkor Martin von Graeven báró altábornagy tulajdonában állt.13 Az közismert, hogy az l. őrnagyi osztály /divízió/ l. svadronjában /századában/ , majd 1785. március 1-jétől a 2. őrnagyi osztály 2. svadronjában való szereplése ellenére valójában ezekben az években "a magyarországi katonai térképezés", vagyis az első katonai felmérés munkálataihoz "vezényelve", leíróként, rajzolóként azokban vett részt. Saját szavai szerint már 1783/84-ben is "önkéntes kadétként" tevékenykedett az Alexander "von Neu akkori ezredes igazgatósága alatti térképezésnél" Pozsonyban. Közvetlen elöljárójával való konfliktusa miatt 1785/86-ban ezredénél tartózkodott, majd újra Neu ezredes mellé vezényelték, aki akkor Pesten "az adószabályozási ügyek igazgatója" volt, vagyis a kataszteri felmérést irányította. 14
Mindenesetre 1787 őszén, amikor kirobbant az utolsó török háború, már 1732 fős egysége kötelékében tartózkodott, amely Horvátországban, törzsével Eszéken állomásozott. Maga Lipszky kadét menet közben csatlakozott az Ireg községből elvonult svadronjához, útban a hadszíntérre, a Bánság felé.15 1788 elején Eszékről Versecre történő utánpótlás szállítás közben Szurduknál jelentős harccselekmények részesévé vált, bátran vetette be magát a fegyveres küzdelembe.16 Az elismerés nem maradt el, február 4-i hatállyal alegységében vicetizedessé, majd március 21-én aktuális tizedessé léptették elő,17 vagyis a három pajtásságból álló legkisebb alegység élére került, csupán másfél hónapig helyettesként, majd az első altiszti rangban ténylegesen egy tizedalja élére állították parancsnoknak.
Alig tíz hónap múlva, 1788 december 4-én elnyerte azután kinevezését az első tiszti rangba, alhadnagy lett az alezredesi osztály l. svadronjában.18 E mögött újabb hőstettei húzódtak meg, A Mehádia és Orsova közt csoportosított erők havasalföldi betörésében vett részt, eközben Karánsebes alatt kilőtték alóla a lovát. Miután a túlerő visszavonulásra kényszerítette a császári-királyi erőket, Lugostól elvezényelve, Újpalánka ostrománál önkéntesként egy tizedalja huszár élén megtévesztő előzetes rajtaütést hajtott végre a sáncokon, és ezzel lehetővé tette a roham megkezdését, majd az őrség legyűrését.19 Akkor 2179 fős ezrede kötelékében a következő hadjárati évben a horvátországi hadjáratban a szkutari basa ellen vívott harcokban vett részt. 1790-ben a budai koronázó országgyűlés biztosítására vezényelték egysége egy részével. Onnan a felszabadított Belgrádhoz küldték vissza, a Szendrőről e fontos határerődbe irányuló hadiszállítások biztosításában vett részt. A bekövetkezett békére tekintettel, 1791 tavaszán visszatért az egység korábbi békebeli táborába, a horvátországi Iregre.20
Ezzel egyidőben, mivel az előző évben elhunyt a korábbi, 1791. február 19-én új ezredtulajdonossá nevezte ki az uralkodó Vécsey Siegbert báró altábornagyot,21 aki még az 1788-as törökellenes harcokban, akkor még vezérőrnagyként, ismerte meg az alárendeltségében kiváló teljesítményt felmutatott egységet. Sőt már akkor személyesen Lipszkyt is módja volt megismerni, egyúttal katonai helytállását szintén megtanulhatta becsülni, ugyanis az akkori tizedes küldöncként törzsébe került beosztásra.22 Már 1791 márciusban áttelepült azután az ezred Galiciába, Lipszky alhadnagy svadronjával Tismenicbe. A következő év július 1-jével áthelyezték az ezredesi osztály 1. svadronjába, Horodenkába. Miután már korábban kirobbant az orosz-lengyel háború, 1793 tavaszán a határra, Zborówba vonták előre ezt a svadront.23
Ott következett be a hadilétszámra való újólagos feltöltés, majd onnan vezényelték el a svadront, hogy Reszniówból megindulva, ezrede nagyobbik részével bekapcsolódjon a franciaellenes háborúba. A menet Galiciából a Rajna mentére vezetett, 1794. március 22-én érkezett ki az egység Mannheimhoz, miközben a törzs és ezzel Lipszky svadronja már január óta Pforzheimban állomásozott.24 Ott érte Lipszkyt a május 1-jei hatállyal bekövetkezett főhadnagyi előléptetés. Ugyanezzel a keltezéssel formálisan ezredén belül a Galiciában hátrahagyott 3. őrnagyi osztály l. svadronjába helyezték át, de valójában az ezredtulajdonos mellé került segédtiszti beosztásba. Ezáltal nem került sor áthelyezésére a főszállásmesteri karba, amelynek élén az időközben generálissá kinevezett Alexander von Neu állt, aki ugyancsak szívesen maga mellé vette volna.25 A következő években, egészen az 1797-ben bekövetkezett békekötésig Vécsey Siegbert báró altábornagy mellett tartózkodott, így a hadvezér egyik segítőjeként vett részt a hadműveletekben.26 1797. május 1-jével azután egységén belüli áthelyezéssel ténylegesen átvette az 1.őrnagyi osztály 2. svadronjában a főhadnagyi beosztást,27 vagyis a korábbi galiciai békehelyőrségbe visszatért alegység kiképzésének irányítását. Addigi alegységét ugyanis erősítésként Itáliába vezényelték, a menetvonal Krakkóból Bécsen át Lombardiába vezetett. Ám Krakkóban bekövetkezett újabb belső áthelyezéssel Lipszky visszamaradt, ezáltal elkerülte azt is, hogy a következő évben a 3. őrnagyi osztállyal átkerüljön az akkor újonnan létesített 7. huszárezredbe.28 Még 1797. augusztus 6-ával azután a 2. őrnagyi divizió 2. svadronjába került át addigi rangjában.29 Ebből vezényelték el a következő évben Pestre önként vállalt térképész munkájára.30 Miután 1799-ben kirobbant a franciaellenes második koalíciós háború, formálisan addigi beosztásában meghagyva, de a vezényletet megszüntetve, ténylegesen újólag segédtisztként maga mellé vette az ezredtulajdonos Vécsey Siegbert báró altábornagy,31 aki akkor a budai főhadparancsnokság alatt álló pesti hadosztály parancsnoki beosztását töltötte be.32 Elégedettsége kifejezéseként nemcsak nem járult hozzá, hogy Lipszky főhadnagyot áthelyezzék az itáliai hadsereg főszállásmesteri törzsébe, hanem 1799. november 21-én, szeptember 8-i visszamenőleges hatállyal, előléptette másodkapitánnyá, egyúttal formálisan áthelyeztette az ezredesi osztály 1. svadronjába.33 Mivel Lipszky továbbra is segédtisztként távol volt egységétől, a tartósan Pesten tartózkodót és segédtiszti szolgálatán túl térképész munkáját végzőt eredeti egysége belső szolgálatellátásának biztosítása érdekében formálisan még az év december l-jével a 2. őrnagyi osztály 2. svadronjának, majd 1800. február 1-jével az 1. őrnagyi osztály 2. svadronjának azonos, de nem betöltendő beosztásába helyezték.34 Miután az ezredtulajdonos Vécsey Siegbert báró altábornagy, aki személyes hősi helytállása közben pályája során tizenhét harctéri sebesülést szerzett, erre való tekintettel 1801. május 1-jével, alig 62 évesen nyugállományba vonult,35 megszűnt Lipszky segédtiszti beosztása mellette, mégis jótevője következő évben bekövetkezett haláláig mellette maradt.
Így 1801. június 25-ével a galiciai Staszów gyakorlótáborban formálisan átvette ugyan a 2. őrnagyi osztály 2. svadronjában a másodkapitányi beosztást, de továbbra is Pesten maradt. Ezreden belüli újabb áthelyezése 1804. május 8-ával következett be, amikor Waljewówba, az 1. őrnagyi osztály 2. svadronjába, majd 1805. szeptember 1-jével az 1. őrnagyi osztály 1. svadronjába került át, miközben "formálisan Pestre vezényelve", továbbra is térképének készítésével foglalkozhatott, és hivatalos elöljárói engedéllyel "a térkép teljes befejeztéig" Pesten tartózkodhatott.36
Ezt kívánta biztosítani a hadvezetés legutóbbi, egységen belüli formális áthelyezésével is, ugyanis így visszamaradó svadronba került, míg korábbi svadronját útba indították az újra kirobbant háború, a harmadik franciaellenes koalíciós háború ausztriai hadszínterére. Késői visszaemlékezése szerint az áthelyezést a tettre kész ifjú tiszt nem vette tudomásul, hanem eredeti alakulata után a bajor határ felé indult, ahhoz Schärdingnél csatlakozott. Így, elsőkapitánnyá kinevezve és egy század élére állítva, vagyis kompániáskapitányi beosztásba helyezve, részt vett kisebb összecsapásokban, sőt egyik életrajzírója hivatkozás nélküli állítása szerint a december 2-i austerlitzi csatában is, amelyben megsebesült.37 Ezt az adatközlést egyelőre források hiányában érdemes óvatosan kezelni. Ha igaz, akkor bizonyára a teljesen természetes tiszti törekvés keresendő a háttérben, hogy tovább haladhasson előre rangban és beosztásban. Életművének tekintett térképszelvényei ugyanis köztudottan 1804-ben, 1805-ben és 1806-ban, három részletben addigra már megjelentek. Bizonyára az előrelépésre törekvés húzódott meg akkor is a háttérben, amikor közel huszonegy év múlva elhagyta ezredét, a 4. /kezdetben Graeven-, majd Vécsey-, immár Hessen-Homburg-/ huszárezredet Lipszky János kapitány. A legbiztosabbnak tűnő utat választotta, amikor 1805. november 1-jével áthelyeztette magát az az évben is egybehívott magyar nemesi felkeléshez.38 Ugyanis az állandó hadseregből a hadseregszervezés érdekében áthelyezett hivatásos tisztek általában eggyel magasabb rangfokozatban ténykedtek az insurrectióban, mint korábban, gyakran pedig visszahelyezve is meg tudták őrizni időleges előléptetésüket. Ha Lipszky abban reménykedett, hogy magasabb rangban és beosztásban is megmutathatja, mire képes, reménye csak félig teljesült. Az első törzstiszti rangba ugyan kinevezést nyert és egyenesen a magyar felkelés törzsébe, az annak élén álló nádor mellett kapott beosztást,39 a harmadik franciaellenes koalíciós háború azonban már véget is ért, mire a magyar felkelés hadbavonulhatott volna. Miután így a korábbi két alkalomhoz hasonlóan megint hazaengedték a felkelőket, Lipszky őrnagy beosztása is megszűnt, mielőtt érdemben ténykedhetett volna benne.
Ezért átmenetileg 1806. február 1-jével, eredeti alakulatának, a 4. /Hessen-Homburg-/ huszárezrednek létszámfölötti őrnagyaként vezényelték az úgynevezett törzs-dragonyosezredbe.40 Azonban ez az egység is azok közé került, amelyeket a bekövetkezett békével feloszlattak, ezért már az év május 20-án visszamenőlegesen március 20-ával áthelyezték 3. őrnagynak a 8. /Kienmayer-/ huszárezredbe. Ez az egység is Galiciában állomásozott, törzse Bochnia helyőrségben volt, míg a 3. őrnagyi osztály két átvett svadronja Borcencie és Ksesolme térségében.41 Nem sokáig tartózkodott azonban itt az újonnan kinevezett osztályparancsnok, hanem visszatért Pestre, hogy folytassa térképész tevékenységét Formálisan ugyan már 1807. február 3-án, de 1-jével áthelyezték a Szerémségben állomásozó 9. /Frimont-/ huszárezredbe 2. őrnagynak.42 Miután a negyedik koalíciós háborúból a Habsburg-birodalom távolmaradt, ezrede a határvidéktől viszonylag messze, békehelyőrségben szolgált, és az ő feladatát az ezrediskola megszervezését célzó tervezet elkészítése jelentette.43 Alig egy év múlva, 1808. február 20-ával ezen az egységen belül az 1. őrnagyi beosztásba került, egyúttal engedélyt kapott térképész munkáinak befejezésére és ehhez a Pestre való visszatérésre.44 Október végén alakulatával áthelyezték Stájerországba, miközben az ezredtörzs Pettauba szállásolt be, neki is, tényleges beosztásába bevonulva, osztályával Fehringben kellett települnie. Egységét ugyanis beosztották János főherceg hadseregébe.45 Pestről való távozása előtt, ebben a rövid békeidőszakban adta ki adattárát történelmi jelentőségű tizenkét szelvényes Magyarország-térképéhez.46 Ennek jelentőségét a hadvezetés azonnal felismerte, ahogyan ezt az a tény is jelzi, hogy József nádor sietett megküldeni egy példányt sógorának, I. Sándor orosz cárnak is, aki azt külön köszönettel fogadta.47 1809-ben kirobbant a Napóleon-ellenes ötödik koalíciós háború, ennek előkészületeként pedig ismét sor került a magyar nemesi felkelés hadbahívására. Az alkotmányos előírásoknak megfelelően a felkelő hadak élére állított József nádor már a hadseregszervezés érdekében főszállásmesteri kar felállítását rendelte el. Ennek létrehozására március 14-i utasítással az állandó hadseregben szolgáló négy törzstisztet és tizennyolc főtisztet vezényelt a hadvezetés Budára a nádor rendelkezésére. Köztük volt Lipszky őrnagy is, aki két nap múlva, március 5-i visszamenőleges hatállyal nyert beosztást az újonnan létrehozott testületbe.48 Az insurrectióhoz való áthelyezéskor szokásos eggyel magasabb rangba való előléptetésére csak május 8-án,49 de visszamenőleges március 16-i hatállyal került sor. Ezzel együtt évi illetménye 1267 forintról 1533 forintra nőtt.50
Lipszky alezredes kezdettől fontos feladatokra kapott megbízást a főszállásmesteri kar parancsnokától, Gomez y Parientos Móric altábornagytól. Már május 10-én Budáról Győrbe küldve, ettől kezdve, mintegy a nádor "Őfensége helyetteseként" neki kellett gondoskodnia a magyar területek irányában előretörő francia csapatmozgások megfigyeltetéséről, akadályoztatásáról, a Győrre épülő védelmi rendelkezések megvalósíttatásáról.51 Sőt ezekbe személyesen is bekapcsolódott, például május 18-án személyesen ment Magyaróvár elé felderítésre egy győri lovasosztállyal.52 Néhány nap múlva pedig a pesti insurrectiós lovassággal személyesen akadályozta meg, hogy Zurány és Miklóshalma térségében betörjön egy francia elővéd.53 A megbízásai ellátása érdekében Budáról Győrbe települt és onnan Köpcsényig, illetve Királyhidáig tevékenykedő törzstiszt jelentései átgondolt, felelősségteljes és sikeres feladatteljesítést tükröznek.54
Így ítélte meg ezt német nyelvű összefoglalásában a kortárs Kisfaludy Sándor őrnagy is, aki József nádor szárnysegédeként közvetlen közelből tapasztalhatta Lipszky működését: "Lipszky János. Alezredes az insurrectio főszállásmesteri karában. 1809 májusának végén célszerűen állította fel az insurrectiós csapatokat Győrtől Sümegig. Ezen intézkedések révén megakadályozta az ellenség előrenyomulását, és a születőben levő insurrectiót megóvta egy korai támadástól, mint ahogyan időben leküldött több hajót is a készletekkel Győrből Komáromba. 1809 júniusának elején az előőrsök célszerű felállításával megakadályozta, hogy az ellenség átkeljen a Marcalon, és ezáltal oly módon fedezte János főherceg hadseregének szárnyát, hogy ez a tüskevári raktárral Pápáig vissza tudott vonulni. Továbbá 1809. június 12-én a legnagyobb rendben vezette János főherceg hadseregének hátvédjét, amely 4 insurrectiós lovasezredből állt."55
A továbbiakban az ő feladata volt a beérkező insurrectiós erőknek a Rába és a Marcal mentén történő felállíttatásáról, gyakoroltatásáról és védelmi készenlétbe helyeztetéséről való gondoskodás, amire vonatkozóan ugyancsak általános utasításai voltak.56 Miután József nádor törzsével június 2-án Győrbe tette át főhadiszállását, Lipszky alezredes Pápára települve, onnan, továbbá Nyárádról és Tüskevárról gondoskodott a mind erőteljesebb hadielőkészületek megvalósításáról.57 A június 14-i vesztes győri csatát követően, amelyben ugyancsak fontos szerepe volt, többek közt segített a menekülő somogyi és zalai felkelő lovasság összegyűjtésében, a nádor rendületlen bizalmából tovább szervezte a dunántúli ellenállást az insurrectiós erőket mozgósítva.58 Jelentései szerint Csicsó, Bana, Gönyű és Földvár térségében. Földvárnál egyébként egy hajóhíd felállíttatása volt a fő feladata.59 József nádor naplóbejegyzései szerint eközben nagyfokú önállóságot tanúsított, és hasznosan ténykedett.60 Ezért nem okozhat meglepetést, hogy már a Győr ostroma idején a Csicsótól Révfalun át vezető váratlan és a felmentést célzó támadást "Lipszky alezredes vezette, aki a helyi körülményeket jól ismerte".61 Az már más kérdés, hogy az ellenséges túlerő és a helytelen felső hadvezetési döntések miatt ez nem járhatott sikerrel.
Szeptember 21-ét követően József nádor utasítására Pestre utazott. Ennek hátterét a főherceg naplójában pontosan bejegyezte, és e bejegyzést érdemes pontosan idézni: "Lipszky alez-t Pestre rendeljük, hogy Magyarország-térképét újra kiadja. Csak 200 példányt tud újra kinyomtatni anélkül, hogy a nyomólapokat felújítsa, ehhez 5 hónap időre van szükség. Csak az insurrectio egyedül 100 példány fölött igényel. Lipszky ezeket 50 forintért akarja adni, miközben egyébként 130 forintba kerül."62 Kisfaludy Sándor őrnagy ehhez még egy fontos adalékot tesz hozzá, szeptember 18-ára keltezve mondanivalóját: "Az insurrectio főszállásmesteri karából Lipszky alez-t Őfelsége Pestre rendelte, hogy rendezze ott Magyarország-térképének újrakiadását, ezt ugyanis mindkét hadviselő fél nagyon elkapkodta."63
Térképügyei miatt a fegyverszünetet követően is Pesten tartózkodott, ott érte az október 7-i uralkodói döntés, amely szerint visszamenőleges 1809. október 4-i hatállyal, kívánságára, miszerint "azt kívántam, hogy egy huszárezrednél alkalmazzanak", a 2. /József főherceg-/ huszárezred másodezredesévé nevezte ki.64 Az egység, amely nem tévesztendő össze az ugyancsak József főherceg tulajdonában állt 12. /nádor-/ huszárezreddel, szintén részt vett a franciaellenes dunántúli harcokban, és azok lezárultát követően összpontosítási körletként Kaposvárt jelölte ki számára a hadvezetés. Ott vette át november végén az ezredet vezénylő Geramb Lipót ezredes a Katonai Mária Terézia-rendet, aki ezt követően, miután egységét az erdélyi tartalék-hadtestbe osztották be, az elvonulás megkezdését megelőzően tartósan szabadságoltatta magát.65 Így állt a következő években Lipszky ezredes a 2. huszárezred élén, amelyet 1810. január 6-án,66 a Dombóvár-Baja-Szabadka-Szeged vonalon való beérkezést követően a Tisza-parti városban vett át, majd néhány napi további ott-tartózkodás után a Szeged-Nagylak-Arad-Nagyenyed úton vezetett tovább a kijelölt erdélyi helyőrségbe.67
Az ezredparancsnoki beosztás átvételéig sem tétlenkedett Lipszky ezredes, József nádor utasítására a viszonylag későn szerveződő aradi lovas insurrectio élére állítva, Kölesden, Székesfehérváron, Mohácson és Szentmihályon egybegyűjtve a hat svadront, igyekezett ezreddé formálni azokat.68
Visszatérve a 2. huszárezredhez, annak élén a törzsben Nagyenyeden állomásozott egészen az 1812-es oroszországi francia hadjáratban való kényszerű Habsburg-részvállalás idejéig. Akkor egységével a hadielőkészületek során a bukovinai Szuczawára helyezték át a támadó erők tartalékaként. A későbbiekben Lipszky ezredest huszáraival előrevonták előbb Czernowitzba, majd Tarnopolba. Ott érte őket az oroszországi hadjárat kudarcának híre.69
Az 1813-ban kezdődött felszabadító háborúkban Lipszky ezredes már nem vett részt. 1813. január 1-jével ugyanis beosztás nélkül maradt, és hivatalosan Pozsonyba, saját emlékezete szerint a Nyitra vármegyei Práznócra, atyja birtokára távozott.70 Önéletrajzában "saját kérésére" hivatkozott, és annak indokaként "testi gyengeségét és erősen zilált egészségét" hozta fel.71 Ennek hátterére vonatkozóan további kutatásokra van még szükség. 1816-tól azután Trencsént nevezte meg tartózkodási helyének.72 Későbbi emlékirata szerint "orvosi tanács következtében Magyarország különböző fürdőit felkeresve, az orvosilag előírt levegőváltozást és szórakozást teremtettem meg, míg valóban annyira rendbe nem jöttem, hogy magamat elég erősnek találtam".73 Végül 1818-ban mégis nyugállományba helyezték, és akkortól Szedlicsnán, Trencsén vármegyei birtokán telepedett le,74 ott élte le hátralevő életét. Ezt tükrözi a rá katonaként vonatkozó utolsó ismert adatközlés is: "Nemes Lipszky János ezredes elhunyt nyugállományban 1826. május 2-án a Trencsén vármegyei Szedlicsnán."75 Fentiek alapján az élete hatvan évéből harmincat tényleges császári-királyi katonai szolgálatban eltöltött, nevét térképészként a magyar történelembe beírt jeles újkori személyiség hű maradt saját maga által egy fél mondatban megfogalmazott életcéljához: "létezésemet elsődlegesen a valódi hadiszolgálatnak szenteltem".76

JEGYZETEK
  1. Janovszky László: Lipszky János. Életrajzi karcolat, in: Trencsén Vármegyei Természettudományi Egylet Évkönyve, XV. k., 1892/93, 119—134. o.
  2. Csendes László: Lipszky János huszártiszt életútja és térképei, Hadtörténelmi Közlemények, 1982/3. sz. 464—481. o.
  3. ifj. Bartha Lajos: Újabb adatok Lipszky János életéhez és munkásságához, Hadtörténelmi Közlemények, 1983/4. sz., 624—636. o.
  4. Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében. Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése, kandidátusi értekezés, MTA, Budapest, 1997
  5. Štátny Oblastný Archiv, Bytca /Nagybiccse/, Szlovákia: Fond Zs: Zsolnay-család iratai: 22. tétel: Lipszky János, a katona: Memoriale, számozatlan, keltezetlen hat és fél folio. Feltárta és kisebb olvasati hibákkal eredeti német nyelven közölte: Reisz T. Csaba: Egy elveszettnek hitt önéletírás. Lipszky János Emlékirata, Fons, 1994/1. sz., 52—78. o. A Memoriale ismert volt a kizárólag erre építő Janovszky, az első életrajzíró előtt, és ez alapján születtek meg a szlovák életrajzi vázlatok, valamint a magyar, szlovák és osztrák lexikon-címszavak is, amelyek felsorolásától ezúttal eltekintünk.
  6. Zachar József: A magyarországi hadügy jogi keretei 1648—1848, Hadtörténelmi Közlemények, 1995/2. sz., 3. skk.o.
  7. Zachar József: Csaták, hadvezérek, katonák a XVIII. században, Tankönyvkiadó, Budapest, l990, 15. skk.o.
  8. Zachar József: Magyarok a Habsburg-haderőben 1683--1792, Hadtörténelmi Közlemények, 1997/1. sz., 34. skk.o.
  9. Gömöry Gusztáv: Az 1809-ik évi magyar nemesi fölkelés, Hadtörténelmi Közlemények, 1889, 82. skk. o., Jakab Elek: Az erdélyi 1809-iki insurrectio története, Hadtörténelmi Közlemények, 1889, 628. skk. o.
  10. Zachar 1997, 34. skk. o.
  11. Zachar József: Katonai képzés a császári/-királyi/ hadseregben 1648—1848, in: Lengyel Ferenc—Szántó Mihály /szerk./: A magyar katonai vezető- és tisztképzés története, Budapest, 1996, 40. skk. o.
  12. Wurzbach, C.v.: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Österreich, XV. k., Wien, 1866, 234. o. Ezt semmilyen forrás sem erősíti meg, a szokatlanul pontosnak bizonyult Memoriale sem utal erre.
  13. Österreichisches Kriegsarchiv, Wien /a továbbiakban: KA/, Musterlisten und Standestabellen /a továbbiakban: ML/, Husarenregiment Nr. /a továbbiakban: HR/ 4, 1784. Lipszky származásáról legújabban és minden korábbi tévedéssel szakítva: Reisz T. Csaba: A Lipszky-család és címere, Turul, 1996/l—2. sz., 1—12. o.
  14. KA, ML, HR 4, 1784, 1785, Memoriale, 57. o. V. ö.: Reisz T. Csaba: Lipszky János levelei gróf Festetics Györgyhöz. Adalékok a Mappa Generalis Regni Hungariae c. térkép születéséhez, Fons, 1995/3. sz., 319.o., Reisz T. Csaba: Lipszky János élete és munkássága, Új Honvédségi Szemle, 1993/11. sz., 36. o.
  15. KA, ML, HR 4, 1787, Amon von Treuenfest, Gustav Ritter: Geschichte des k. u. k. Husarenregiments Nr. 4, Wien, 1903 /a továbbiakban: Gesch. HR 4/, 161. o.
  16. Memoriale, 57. o.
  17. KA, ML, HR 4, 1788
  18. KA, ML, HR 4, 1788
  19. Memoriale, 58. skk. o.
  20. Gesch. HR 4, 200. skk. o., Memoriale, 59. skk. o.
  21. Gesch. HR 4, 200. o.
  22. Memoriale, 58. o., Gesch. HR 4, 162. o.
  23. KA, ML, HR 4, 1791, 1792, 1793, Gesch. HR 4, 201. o.
  24. Memoriale, 60. o., Gesch. HR 4, 206. o., Reisz T. Csaba: Lipszky János térképészeti hagyatéka. /A Lipszky-térképek és feldolgozásaik jegyzéke/, Fons, 1997/2. sz, 214.o.
  25. KA, ML, HR 4, 1794, Memoriale, 61. o.
  26. Gesch. HR 4, 208. o., Wurzbach, L. k., 81. o.
  27. KA, ML, Hr 4, 1797
  28. KA, ML, HR 4, 1797, 1798, Gesch. HR 4, 238. o.
  29. KA, ML, HR 4, 1797
  30. Janovszky, 124. o., Reisz 1995, 333. O., 336. o.
  31. KA, ML, HR 4, 1799, Gesch. HR 4, 277. o.
  32. Wurzbach, L. k., 81. o., Gesch. HR 4, 325. o.
  33. KA, ML, HR 4, 1799, Memoriale, 61. o.
  34. KA, ML, HR 4, 1799, 1800, ifj. Bartha, 626. o., Gesch. HR 4, 305. o., Reisz 1995, 338. o., 341. o.
  35. Wurzbach, L. k., 81. o., Memoriale, 61. o.
  36. KA, ML, HR 4, 1802, 1804, 1805, Gesch. HR 4, 321. skk. o., Memoriale, 62. o., Reisz 1995, 345. o., 347. o.
  37. Memoriale, 62. o., KA, Csendes, 469. o.
  38. KA, ML, HR 4, 1805, Armeeschemata, Buch Nr. 72, 178. o.Memoriale, 63. o.
  39. Militärschematismus des Österreichischen Kaiserreiches 1806, 386. o., Memoriale, 63. o., Reisz T. Csaba: Lipszky János Pesten. Kísérlet Pest-Buda térképének kiadására 1802-ben, Történelmi Szemle, 1995/2. sz., 235. o.
  40. Memoriale, 63. o., KA,. Armeeschemata, Buch Nr. 73, 264. o.
  41. KA, ML, HR 8, 1806, Armeeschemata, Buch Nr. 74, 171. o., Schematismus 1806, 386. o., Amon von Treuenfest, Gustav Ritter: Geschichte des k. k. Husarenregiments Nr. 8, Wien, 1880 /a továbbbiakban: Gesch. HR 8/, 440. o.
  42. KA, ML, HR 9, 1807, Armeeschemata, Buch Nr. 74, 264. o., Schematismus 1807, 294. o., Reisz 1995/2, 235. o.
  43. Memoriale, 64. o., Reisz 1995/2, 231. o., /Anonym:/ Geschichte des k. u. k. Husarenregiments Nr. 9, I. k., Sopron, 1900 /a továbbiakban: Gech. HR 9/, 186. o.
  44. KA, ML, Hr 9, 1808, o., Reisz 1995/2, 235. o.
  45. KA, Alte Feldakten /a továbbiakban: AFA/, Hauptarmee, 1809-l-14 3/4, -20, -ad 22, -30, 1809-2-24
  46. Repertorium aller Oerter und Gegenstände, die in der von Johann von Lipsky /.../ in zwölf Blättern herausgegebenen Charte der Königreiche Ungarn, Kroatien, Slawonien, samt der Militär-Gränze, wie auch des Großfürstentums Siebenbürgen vorkommen, Ofen, 1808
  47. Domanovszky Sándor /kiad./: József nádor iratai, III. k., 1807—1809, Budapest, 1935, 533. o.
  48. KA, AFA, Ungarische Insurrection, 1809-2-ad 4, 9. Korps, 1809-3-10, Kisfaludy Sándor: /Freymüthige/ Geschichte der Insurrection des Adels von Ungarn im Jahre 1809 und 1810, in: Gálos Rezső /kiad./: Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái, I. k., Győr, 1931, 221. o.
  49. KA, AFA, Hauptarmee, 1809-9-328 1/4b, Armeeschemata, Buch Nr. 74, 404. o.
  50. KA, AFA, Hauptarmee, 1809-3-35 1/2
  51. KA, AFA, Ungarische Insurrection, 1809-5-48, -52, -54, -88, -97, Kisfaludy, 302.o., Memoriale, 64. o.
  52. Kisfaludy, 90. o., R. Kisss István: Az utolsó nemesi felkelés, I. k. Budapest, 1909, II. k., Budapest, 1911, I. k. 78. o.
  53. Kisfaludy, 302. o.
  54. KA, AFA, Ungarische Insurrection, 1809-5-101, -107, -115, -119, Domanovszky, 472., 481., 488., 489. o. V. ö. a hadjáratról írt történetét is: Hadtörténelmi Levéltár, Budapest, Ungarische Insurrection 1809, Operations Journal Nr. 85
  55. Kisfaludy, 302. o. V. ö.: R. Kiss, II. k. 24. o.
  56. KA, AFA, Ungarische Insurrection, 1809-5-110, -122, -129, -145, 1809-6-29, -58, Klisfaludy, 113. o.
  57. KA, AFA, Hauptarmee, 1809-6-351 1/4c, Ungarische Insurrection, 1809-5-124, -134, -158, 1809-6-2, -7, -18, -61, -79, -84, Italienarmee, 1809-6-60
  58. Kisfaludy, 214. o., Bodnár István: A győri csata, 1809. június 14., Hadtörténelmi Közlemények, 1897, 504. o. V.ö.: KA, AFA, Ungarische Insurrection, 1809-8-10
  59. KA, AFA, Ungarische Insurrection, 1809-6-146, 1809-7-22, -32, -36, -39, -55, 1809-8-13, -ad 13
  60. Domanovszky, 550., 552., 554., 463. o.
  61. R. Kiss, I. k. 237. o., Memoriale, 65. o.
  62. Domanovszky, 701. o.
  63. Kisfaludy, 227. o.
  64. KA, AFA, Hauptarmee, 1809-10-ad 19, 1809-13-143, Armeeschemata, Buch Nr. 75, 113. o., Schematismus 1809, 356., ill. 365. o., Memoriale, 66. o., v.ö.: KA, ML, HR 2, 1809
  65. KA, AFA, Hauptarmee, 1809-11-ad 182, Pizzighelli, Cajetan: Geschichte des k. u. k. Husarenregiments Nr. 2, Kronstadt, 1905 /a továbbiakban: Gesch. HR 2/, 159. o.
  66. KA, ML, HR 2, 1810, 1811, 1812
  67. KA, AFA, Hauptarmee, 1809-11-14, 1809-12-81, Gesch. HR 2, 159. o.
  68. KA, AFA, Ungarische Ungarische Insurrection, 1809-11-1, Gesch. HR 2, 161. o.
  69. Gesch. HR 2, 160. skk. o.
  70. Schematismus 1813, 42. o., Memoriale, 66. o.
  71. Memoriale, 66. o.
  72. Schematismus 1815, 77. o., Schematismus 1816, 74. o.
  73. Memoriale, 66. o.
  74. Schematismus 1818, 74. o., Schematismus 1826, 60. o., Memoriale, 66. o.
  75. Schematismus 1827, 60. o. V. ö.: KA, Armeeschamata, Buch Nr. 53, Kultsár István: Hazai s külföldi tudósítások, 1826, I. fé. 44. sz. 345. o.
  76. Memoriale, 62. o.