A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelet

a földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról

A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 29. §-ának (4) bekezdésében, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

A rendelet tárgya

1. § E rendelet szabályozza a földmérési és térképészeti állami alapadatok (a továbbiakban: állami alapadat) kezelését, szolgáltatásának rendjét és az adatszolgáltatással, a sajátos célú földmérési munkák vizsgálatával és záradékolásával, valamint az egyéb hatósági eljárásokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjakat.

2. § (1) A rendelet a következő állami alapadatokra és tevékenységekre terjed ki:

a) az alapponthálózatok pontjainak adataira;

b) az állami földmérési alaptérképekre és azok átnézeti térképeire;

c) az ingatlan-nyilvántartási térképekre;

d) az állami topográfiai térképekre;

e) az államhatár pontjaira és azok földmérési munkarészeire;

f) az állami alapadatok előállításakor készült mérési és számítási adatokra, vázlatokra és egyéb munkarészekre;

g) a forgalomból kivont állami alapadatokra;

h) az ország teljes területére kiterjedően az állami átvételt követően a sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított adatokra és munkarészekre.

(2) A rendelet előírásai vonatkoznak továbbá

a) a földmérési és térképészeti szakigazgatási szervezeteknél űrfelvétel- és légifilmtárban tárolt, állami alapadatnak minősített légifényképekre és távérzékelési adatokra, azok munkarészeire,

b) a földminősítés során készült térképi és leíró adatokra, valamint

c) a Földrajzi névtár adataira.

(3) E rendelet tartalmazza

a) az ingatlanrendező földmérői minősítés,

b) a földmérő igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárás,

c) a mérőkamarás légifényképezéssel kapcsolatos egyes eljárások,

d) a sajátos célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjait, valamint

e) a térképi alapú nyilvántartási és térinformatikai rendszerek, valamint a sokszorosított térképek kiadásához felhasznált állami alapadatok adatfelhasználási díját.

Általános rendelkezések

3. § Az igazgatási szolgáltatási díjakat (a továbbiakban: díj) e rendelet és annak 1. számú melléklete tartalmazza. A Nemzeti Kataszteri Program (a továbbiakban: NKP) keretében készült földmérési és térképészeti állami alapadatokból szolgáltatott, egy földrészletre vonatkozó térképmásolat (helyszínrajz) díját az 1. számú melléklet 3. táblázat 31. tételszám szerint kell megállapítani.

4. § (1) Az ország teljes területére kiterjedően a polgári földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított állami alapadatok kezelését és szolgáltatását - kivéve a Nemzeti Kataszteri Program keretében készült adatállományokat - a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) látja el.

(2) A katonai földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított állami alapadatok szolgáltatása területén adatszolgáltató a Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Közhasznú Társaság (a továbbiakban: HM Térképészeti Kht.).

5. § (1) Állami alapadatot hitelesített vagy hitelesítés nélküli formában lehet szolgáltatni.

(2) Az adatszolgáltatás iránti kérelmet az igényelt állami alapadat azonosítására alkalmas módon, a 3. számú melléklet szerinti igénylési lapon kell benyújtani.

(3) A díjat készpénzben, vagy az adatszolgáltató szervezetnek a 4. számú mellékletben megjelölt számlájára készpénz-átutalási megbízással, vagy banki átutalással legkésőbb a szolgáltatás teljesítésekor kell megfizetni, illetve az átutalást igazolni. Ha a kérelmező fizetési kötelezettségét az erre vonatkozó felhívástól számított nyolc napon túl teljesíti, az adatszolgáltató a befizetéstől számított harminc napon belül tesz eleget a kérelemnek.

(4) Díj visszatérítésére kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha az adatszolgáltatás az igénylőlapon szereplő megrendeléstől eltérő módon történt.

(5) Az állami alapadatok forgalmazásából származó díj - kivéve az NKP keretében készült adatállományok ellenértékét - 50%-át új állami alapadatok előállítására kell fordítani, a fennmaradó 50%, valamint az 1. számú melléklet 1. táblázat g), a 2. táblázat f) és l), a 3. táblázat f), a 4. táblázat f) és a 7. táblázat d) pontja alapján befolyó díj az adatszolgáltatót illeti meg.

(6) A központi földmérési szervezet - a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) - és a megyei földhivatalok, illetve a Fővárosi Földhivatal (a továbbiakban: megyei földhivatal), a körzeti földhivatalok és a Fővárosi Kerületek Földhivatala (a továbbiakban: körzeti földhivatal) elszámolása alapján díjbevételeiről a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium részére, az NKP keretében készített DAT adatállományokból történő adatszolgáltatásról az NKP Kht. részére is jelentést készít. Az NKP Kht. és az adatszolgáltató közötti - az adatszolgáltatásra vonatkozó - együttműködés részleteit a felek szerződésben rögzítik.

(7) Az adatszolgáltató külön-külön nyilvántartást vezet az állami alapadatokból, illetve az NKP Kht. finanszírozásában előállított állami alapadatokból történt adatszolgáltatás díjbevételeiről.

(8) A 4. § (1) és (2) bekezdése szerinti szervezetek díjbevételeikről a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM) részére az NKP keretében készített adatállományokból történő adatszolgáltatásaikról az NKP Kht. részére is jelentést készítenek.

(9) A díjak az egyes díjtételeknél meghatározott adathordozón történő adatszolgáltatásra vonatkoznak.

6. § E rendelet alkalmazásában különleges külterületeken a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény hatálybalépéséig zártkertnek minősült területeket kell érteni.

7. § Az állami alapadatok kezelése és szolgáltatása során az államtitokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

8. § (1) Az adat- és térképtárakban, az űrfelvétel- és légifilmtárakban (a továbbiakban együtt: adattár) a biztonsági és tűzvédelmi szabályokat fokozottan be kell tartani.

(2) Az adattárakban elhelyezett anyagokról nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásban az NKP keretében készített DAT adatállományokat el kell különíteni. A nyilvántartás módjáról, valamint a tárolás rendjéről külön szabályzat rendelkezik.

Az állami alapadatok szolgáltatása és díja

9. § Az adatszolgáltató számítógépes rendszeréhez - földmérési és térképészeti adatok vonatkozásában - csak abban az esetben lehet csatlakozni, ha az adatszolgáltatónál a technikai feltételek e tekintetben is adottak.

10. § (1) Az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változást eredményező földmérési munkákhoz, valamint a kitűzési munkákhoz igényelt földmérési és térképészeti állami alapadatok csak hitelesítve szolgáltathatók.

(2) Hitelesített adat igénylése esetén az adatszolgáltató záradékban igazolja, hogy a kiadott adat a kiadást megelőző napig megegyezik a nyilvántartott állapottal, eredeti iratok és térképek esetében az eredetivel.

(3) Az 1. számú melléklet a hitelesített adatok szolgáltatásának díját tartalmazza. Hitelesítés nélküli adat igénylése esetén - kivéve a 11. § (4) bekezdés szerinti csökkentett adattartalmú adatszolgáltatást - az adatszolgáltatási díj 80%-át kell megfizetni.

(4) Az ingatlan-nyilvántartási térképről kiadott másolat hitelességét kizárólag a területileg illetékes körzeti földhivatal tanúsíthatja.

(5) A hitelesítési záradékkal ellátott és kiadott adatot, illetve térképmásolatot - kérelem esetén - az adatszolgáltató az érvényben lévő adatszolgáltatási díj 50%-ának megfizetése ellenében ismételten hitelesíti, amennyiben annak tartalma időközben nem változott.

(6) Hitelesítés nélkül kiadott adatot, illetve térképmásolatot - kérelem esetén - az adatszolgáltató az érvényben lévő adatszolgáltatási díj 70%-ának megfizetése ellenében hitelesíti, amennyiben annak tartalma időközben nem változott.

(7) Amennyiben az állami alapadatokon a változások még előzetesen sincsenek átvezetve, de a változásra vonatkozó munkarészek már beérkeztek az adatszolgáltatóhoz, a változásokat az adatigénylést követő 30 napon belül előzetesen érvényesíteni kell a szolgáltatandó adatokban.

11. § (1) Az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változást eredményező földmérési munkákhoz, valamint a kitűzési munkákhoz igényelt állami alapadatok díjtételei a változással érintett terület földminősítési térképe másolatának szolgáltatását is magukban foglalják.

(2) Az állami alapadatokba és a földrajzi névtár adatbázisába való betekintésért - kivéve az utca, házszám, valamint a régi helyrajzi szám szerinti keresést és azonosítást - nem kell díjat fizetni.

(3) Az utca, házszám, valamint a régi helyrajzi szám szerinti keresésért és azonosításért - az 1. számú melléklet, 3. számú táblázat 39. tételszám alatti díjat kell megfizetni.

(4) Sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez - digitális állami alapadatok adatállományából az 1. számú melléklet 7. és 8. számú táblázata szerinti adatszolgáltatás esetén - csökkentett adattartalmú adatszolgáltatás is teljesíthető. A fizetendő díjat a csökkentett adatállománynak a teljes adatállományhoz viszonyított százalékában kell megállapítani. Csökkentett adattartalmú adatszolgáltatást csak hitelesítés nélkül lehet teljesíteni.

12. § (1) Sajátos célú földmérési és térképészeti munkavégzés esetén, ha a munkát a szakmai szabályzatok szerint kétféle térképi állapotnak megfelelően kell elkészíteni, csak a forgalomban lévő adatokért kell díjat fizetni.

(2) Adatszolgáltatás szempontjából egy eljárásban egy munkának kell tekinteni

a) az egy településen és egy fekvésen belül azt az összefüggő területet, melyet a munkavégzés során érintett, egymással közvetlenül határos földrészletek alkotnak;

b) település, illetve fekvéshatár módosításánál (területátcsatolás) a területátcsatolást. Minden arra épülő munkát azonban már külön kell elszámolni, még akkor is, ha a munkafázisokat egy eljárás keretében hajtják végre.

13. § (1) Az Fttv. 26. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott szakigazgatási szervezetek egymás közötti adatszolgáltatása - ha az a hatósági feladataik ellátására szolgál - díjmentes.

(2) Az állami alapmunkák végzéséhez szükséges állami alapadatokat - ideértve az NKP keretében készített adatokat is - az Fttv. 26. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott szervezetek díjmentesen bocsátják egymás rendelkezésére.

(3) Az adatszolgáltató nem fizet adatszolgáltatási, illetve vizsgálati díjat hatósági feladatai ellátása során.

14. § (1) Az adatszolgáltató díjmentesen szolgáltatja:

a) az állami statisztikai beszámolási rendszer keretében meghatározott adatokat;

b) az Fttv. 4. § (3) bekezdésében meghatározott állami alapmunkák végzéséhez szükséges adatokat.

(2) Szakirányú iskolarendszerű oktatási és tudományos kutatási célra a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, illetve a honvédelmi miniszter a hatáskörébe tartozó földmérési és térképészeti adatok vonatkozásában díjmentes adatszolgáltatást engedélyezhet.

(3) A külön jogszabályban meghatározott veszélyhelyzet és katasztrófaelhárítás esetén honvédelmi jellegű feladatokhoz szükséges állami alapadatokat a veszélyhelyzet és katasztrófaelhárítást irányító szervezet díjmentesen igényelheti az adatszolgáltatótól.

(4) A (3) bekezdés alapján kiadott, de fel nem használt állami alapadatokat a veszélyhelyzet vagy katasztrófa megszűnése után - a megszűnéstől számított 30 napon belül - az adatszolgáltatónak vissza kell szolgáltatni.

15. § (1) A nagyméretarányú térképi állami alapadatok felhasználásával előállított és működtetett nyilvántartási és térinformatikai rendszerek (önkormányzati, központi közmű, szakági közmű és bármely egyéb térképi alapú nyilvántartás) tulajdonosai a nyilvántartási és térinformatikai rendszerek állami alapadat tartalmáért - minden év június 30-áig - az 1. számú melléklet 6. számú táblázatában meghatározott díjat fizetik az illetékes megyei földhivatalnak, illetve a FÖMI-nek.

(2) Állami alapadatokat tartalmazó térképekből átdolgozott (értéknövelt) vagy azonos tartalmú térképek készítéséhez az FVM, az NKP keretében készült adatállományok esetében az NKP Kht., illetve a honvédelmi miniszter képviseletében eljáró MH TÉSZ vezetőjének engedélye szükséges.

(3) Az adatfelhasználás engedélyezését az engedélyezésre jogosult megtagadhatja, ha a felhasználó a kérelmet megelőző két év során jogosulatlanul használt fel állami alapadatot, és a jogosulatlan felhasználást jogerős államigazgatási határozat vagy jogerős bírói ítélet megállapította.

(4) Minden olyan térképművön - megjelenési formájától függetlenül -, amely az adatszolgáltató szervek által rendelkezésre bocsátott adatok felhasználásával készült, fel kell tüntetni az adatfelhasználási engedély számát, az adatfelhasználást engedélyező nevét, a kiadás sorszámát, valamint a következő szöveget: „Készült az állami alapadatok felhasználásával”. A térképmű egy példányát változatlan utánnyomás esetén is annak elkészülte után 15 napon belül az engedélyező részére le kell adni.

Egyéb, nem igazgatási jellegű szolgáltatási díjak

16. § Az Fttv. 12. § (5) bekezdésében foglalt ismételt mulasztás esetén a földhivatal által elrendelt bemérésért a tulajdonos a „Mérnöki Szolgáltatások Ajánlott Díjszabása” (MÉDI) szerinti munkadíj 130%-át köteles megfizetni, mely teljes egészében a földhivatalt illeti. Az így számított összegen felül az adatszolgáltatás és a földhivatali vizsgálat díját is meg kell téríttetni.

17. § (1) Az ingatlanrendező földmérői minősítés elbírálásának díja 5000 Ft. Az elveszett, megrongálódott, megsemmisült oklevélről kiállított másolat díja 1500 Ft.

(2) A földmérő igazolvány kiadásának, kicserélésének és pótlásának díja 4000 Ft.

A sajátos célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálata

18. § (1) Az ingatlan-nyilvántartás tartalmát érintő sajátos célú földmérési és térképészeti munkák - ideértve a szolgalmi jog, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzéséhez készített vázrajzot is - hatósági vizsgálatának díját a 2. számú melléklet tartalmazza. A vizsgálati díjat a munkarészek vizsgálatra, illetve záradékolásra történő benyújtásakor kell megfizetni.

(2) A vizsgálati díj teljes összege a vizsgálatot végző földhivatalt illeti meg.

19. § (1) A vizsgálati díj a szakmai szabályzat betartására irányuló vizsgálatra vonatkozik. Ismételt hibajavítási felhívás nem vonatkozhat a munka korábban vizsgált és nem kifogásolt tartalmi elemeire.

(2) A külön jogszabály alapján megállapított javítási határidő be nem tartása esetén késedelmi díjat kell fizetni. A késedelmi díj mértéke munkanaponként a vizsgálati díj 5%-a, de legfeljebb húsz napi késedelmi díj összege.

(3) A hibajavítás utáni ellenőrzésért külön díj nem számítható fel. Amennyiben a hibajavítás csak a munka átdolgozásával és új munkarészek készítésével végezhető el, a vizsgálat díját újra meg kell fizetni.

(4) Ha a készítő a vizsgálati jegyzőkönyvben tételesen felsorolt hibák több, mint 15%-át nem javította ki, az ismételt vizsgálatért a teljes vizsgálati díjat kell megfizetni.

Vegyes és záró rendelkezések

20. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

(2)

1. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelethez

Igazgatási szolgáltatási díjak

1. Másolat a vízszintes és magassági alaphálózati pontok, az országos GPS hálózati pontok, valamint egyéb vízszintes és magassági pontok adatairól

Tétel-
szám
Az adat megnevezése Egység Díjtétel
(Ft)

11. A vízszintes alapponthálózat I-IV. rendű pontjainak adatai és a magassági alapponthálózat I-III. rendű pontjainak adatai pont 700

12. OGPSH pontjainak adatai pont 1300

13. Egyéb vízszintes és magassági alappontok adatai pont 600

14. Földrészletek birtokhatárpontjainak koordinátái pont 260

15. Egyéb részletpontok koordinátái és a geokód pont 30

16. A vízszintes, illetve magassági alapponthálózat pontjaira vonatkozó nyilvántartási pontvázlat szelvény 400

Megjegyzések:

a) A 11-12. tételszám szerinti adatokat csak hitelesített formában lehet szolgáltatni.

b) Az iránypontokat meghatározási pontosságuknak megfelelő kategóriában kell szolgáltatni.

c) Az OGPSH pontjainak adatszolgáltatásába az EOV koordináták szolgáltatása is beletartozik. Amennyiben a vízszintes alaphálózati pont egyben OGPSH pont is, de csak az EOV koordinátát igénylik, a 11. díjtételt kell megfizetni.

d) Fotogrammetriai illesztőpont szolgáltatása esetén a vonatkozó kontakt másolatokat - amennyiben rendelkezésre állnak, visszaszolgáltatási kötelezettség mellett - díjtalanul kell átadni.

e) Földrészletek méréséhez, kitűzéséhez és megosztásához szükséges adatok igénylése esetén a díjszámítás a 4. táblázat szerint történik.

f) A 11-13. tételszám szerinti adatszolgáltatás esetén a természetben elpusztult és ezért fel nem használható alappont helyett igényelt azonos mennyiségű alappont adatait díjmentesen kell szolgáltatni.

g) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 50%-kal növelni lehet.

2. Másolat térképszelvényről


Tétel-
szám


Az adat megnevezése


Egység

Nyomdai
másolat díja
(Ft)

Fénymásolat
díja
(Ft)
Digitális
(raszteres)
(vektoros)
másolat
(Ft)

21-1. Állami földmérési alaptérkép 1:2880 vagy 1:2000 méretarányban külterületről szelvény 2 000 2 300 -

21-2. Állami földmérési alaptérkép 1:2880, 1:1440 vagy 1:720 méretarányban belterületről és különleges külterületről szelvény 3 000 3 600 -

22-1. Állami földmérési alaptérkép 1:4000 méretarányban szelvény 3 000 3 600 -

22-2. Állami földmérési alaptérkép 1:2000 méretarányban belterületről és különleges külterületről szelvény 6 000 7 500 -

22-3. Állami földmérési alaptérkép 1:1000 méretarányban szelvény 6 000 7 500 -

23. Állami földmérési alaptérkép belterületi átnézeti térképe 1:4000 (1:5000) méretarányban, vagy külterületi átnézeti térkép 1:10 000 méretarányban szelvény 2 200 2 300 -

24-1. EOTR szelvényezésű állami topográfiai és levezetett topográfiai térkép 1:10 000, 1:25 000, 1:100 000, 1:200 000 méretarányban (.tiff formátumban) szelvény 1 600 - 2 700

24-2. EOTR szelvényezésű állami topográfiai és levezetett topográfiai térkép 1:10 000, 1:25 000, 1:100 000, 1:200 000 méretarányban (dgn formátumban) szelvény - - 48 000

25. EOTR szelvényezésű munkatérkép 1:100 000 vagy 1:200 000 méretarányban domborzat nélkül szelvény 700 - -

26. Nemzetközi szelvényezésű Gauss-Krüger vetületű topográfiai térkép 1:25 000, 1:50 000, 1:100 000, 1:200 000, 1:250 000 méretarányban szelvény 700 - -

27. Nemzetközi szelvényezésű UTM vetületű topográfiai térkép 1:25 000, 1:50 000, 1:100 000, 1:200 000, 1:250 000 méretarányban szelvény 750 - -

Megjegyzések:

a) Az ingatlan-nyilvántartási térképszelvényekről készített másolat díja a 21-1. tételtől a 22-3. tételig a díjtételek kétszerese.

b) A 22-23. tételszámok szerinti adatszolgáltatásnál, amennyiben a szelvény magassági ábrázolást is tartalmaz, a díjtételeket 20%-kal növelni kell.

c) A 21-23. tételszámok díjtételei függetlenek a szelvény méretétől és a szelvényen ábrázolt terület nagyságától; ha azonban a szelvényen ábrázolt terület nem éri el a szelvény 50%-át, akkor a díjtételt a hasznos terület %-ában kell felszámítani. Az így megállapított díj nem lehet kevesebb a 3. táblázat szerinti, azonos méretarányú térkép 1 dm2-re számított díjánál.

d) A díjak nem tartalmazzák a térképnyomatok időközi változásokkal való kiegészítését.

e) Az állami földmérési alaptérkép változásokkal történő kiegészítése esetén egy vonalegységre (5 cm-nél nem hosszabb vonal) 80 Ft/vonalegység díjat kell megfizetni.

f) A 24-27. tételszám alatti térképek egyes elkülönített munkarészeiről készített másolatok szolgáltatásának díjait a 9. táblázat tartalmazza.

g) Az 1:10 000 méretarányú, talajtérképezés megalapozásához szükséges térképészeti alapadatok adatszolgáltatási díja egységesen 800 Ft/szelvény (1:10 000 méretarányú átnézeti térkép vagy földmérési topográfiai térkép tisztázati alapanyaga).

h) Földminősítési térkép teljes szelvény másolatáért a méretaránynak megfelelő díjtétel 60%-át kell megfizetni.

i) A viszonteladói, illetve bizományosi forgalmazás útján értékesítésre kerülő állami topográfiai és levezetett térképekre az adatszolgáltató a viszonteladónak legfeljebb 50% kedvezményt adhat.

j) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 50%-kal növelni lehet.

k) A 26-27. tételszámok alatt megnevezett topográfiai térképek szolgáltatása esetén, ha azonos szelvényből legalább 5 példányt igényelnek, a szolgáltató legfeljebb 30% kedvezményt adhat.

l) A 26-27. tételszámok alatti adatokra az adatszolgáltató a térképszelvények forgalmától és a készletektől függően jogosult időszakos kedvezményt adni, melynek mértéke legfeljebb 50% lehet.

3. Másolat földmérési alaptérképek és nyilvántartási térképek meghatározott részéről, továbbá egyéb, földmérési munkarészekről

Tétel-
szám
Az adat megnevezése Egység Díjtétel
(Ft)

31. Térképmásolat (helyszínrajz) egy belterületi, külterületi vagy különleges külterületi földrészletről földrészlet 3000

32. 1:4000 vagy ennél kisebb méretarányú térképről, 1:2000 (1:2880) méretarányú külterületi térképről dm2 800

33. 1:1000 (1:1440), valamint 1:2000 (1:2880) méretarányú belterületi és különleges külterületi térképről dm2 1600

34-1. Földminősítési térképről dm2 800

34-2. Földminősítési mintatér jegyzékről db 300

35-1. Forgalomban lévő belterületi térkép mérési vázlatáról, mérési jegyzetéről, tömbrajzról 1 lap 1000

35-2. Forgalomban lévő külterületi, különleges külterületi sztereofotogrammetriai technológiával készített belterületi mérési vázlat 1 lap 600

36-1. Forgalomból kivont földmérési alaptérképről dm2 200

36-2. Forgalomból kivont földmérési alaptérkép munkarészeiről A/4 lap 200

37. Záradékolt sajátos célú földmérési munkarészekről A/4 lap 200

38. Egyéb földmérési munkarészek A/4 lap 200

39. Utca, házszám, valamint a régi helyrajzi szám szerinti keresés és azonosítás földrészlet 800

Megjegyzések:

a) A 31. tételszámú térképmásolat (helyszínrajz) adatszolgáltatási díjtétele magában foglalja az érintett földrészlet környezetének ábrázolását, és igény esetén a vonatkozó területi adatok feltüntetését is. Amennyiben a helyszínrajz (1 dm2-en belül) több érintett földrészletet területi adattal együtt ábrázol, az adatszolgáltatási díj az első földrészletnél a teljes díjtétel, minden továbbinál az eredeti díj 50%-a.

b) A 32-33. tételszámok esetében a magasságot is ábrázoló térképekről készített másolat díjtételét 20%-kal növelni kell.

c) A 32-33. tételszámok szerinti adatszolgáltatási díj minimális mértéke az 1 dm2-nek megfelelő díj.

d) Digitális adatokból előállított térképmásolat (helyszínrajz) esetében is az ezen táblázatban meghatározott díjat kell megfizetni. A térképmásolaton (helyszínrajzon) túl igényelt további digitális adatokért a 7. táblázatban meghatározott díjtételt kell alkalmazni.

e) A 32-33. és a 34-1. tételszámok esetében egy térképszelvényen belül a díj nem haladhatja meg a 2. számú táblázat ugyanazon méretarányú teljes szelvényre vonatkozó díj összegét, nyilvántartási térkép esetében pedig a 2. számú táblázat szerinti díj kétszeresét.

f) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 50%-kal növelni lehet.

4. A földrészletek méréséhez, kitűzéséhez és megosztásához szükséges adatok összevont díjtételei

Tételszám Az adat megnevezése A földrészlet
területe
Díjtétel
(Ft/föld-
részlet)

41-1. Földrészlet(ek) határvonalának méréséhez, összevonásához, kitűzéséhez, valamint földrészlet megosztásához, szabályozásához, kisajátításához, közigazgatási, illetve fekvéshatár módosításához szükséges valamennyi adat

41-11. 0-10 ha-ig 4 000

41-12. 10 ha felett-50 ha-ig 8 000

41-13. 50 ha felett-
100 ha-ig
9 000

41-2. Földrészlet(ek)en belüli mérések (épületfeltüntetési vázrajz, művelési ág változás, szolgalmi jog stb.) elvégzéséhez szükséges valamennyi adat

41-21. 0-10 ha-ig 2 000

41-22. 10 ha felett-50 ha-ig 5 500

41-23. 50 ha felett-
100 ha-ig
6 000

41-3. Ugyanaz mint 41-1., numerikus, vektoros, illetve digitális adatok esetében

41-31. 0-10 ha-ig 6 000

41-32. 10 ha felett-50 ha-ig 10 000

41-33. 50 ha felett-
100 ha-ig
12 000

41-4. Ugyanaz mint 41-2., numerikus, vektoros, illetve digitális adatok esetében

41-41. 0-10 ha-ig 4 000

41-42. 10 ha felett-50 ha-ig 8 000

41-43. 50 ha felett-
100 ha-ig
9 000

Megjegyzések:

a) Az összevont díjtételek a földminősítési térkép és az alappontok adatainak szolgáltatását is magukba foglalják.

b) A 41-11., 41-12. és 41-13., valamint 41-31., 41-32., 41-33. tételszám szerinti esetben egy településen és egy fekvésen belül egynél több, egymás mellett elhelyezkedő földrészlet egybefüggő kitűzéséhez, felméréséhez, több földrészlet együttes megosztásához, kisajátításhoz, közigazgatási-, illetve fekvéshatár módosításához (területátcsatolás) szükséges adatok díját a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 50%-kal, összevonásnál a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 20%-kal kell figyelembe venni.

c) 100 ha-nál nagyobb földrészlet esetén a táblázat 100 ha-ra vonatkozó díjtételét fel kell szorozni a ha/100 résszel három tizedes élességgel (pl. 125 ha 2112 m2 terület díjtétele 41-13. esetében: 9000x1,252 = 11 268 Ft).

d) Szolgalmi jog, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzéséhez szükséges vázrajz készítéséhez a 41-21.-41-23., illetve a 41-41.-41-43. tételszámot kell alkalmazni úgy, hogy az adatok díját a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 20%-kal kell figyelembe venni. Amennyiben a szolgalmi, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzése a teljes földrészletet érinti, a bejegyzéshez változási vázrajzot készíteni nem kell.

e) Termőföld más célú hasznosításával összefüggő, illetve több földrészletet érintő, de a természetben egybefüggő ültetvény művelési ág változási vázrajzának elkészítésénél a díjat az egymás mellett fekvő teljes földrészletekre a d) pont szerint, a megosztásra kerülő földrészlet(ek)re a 41-11.-41-13., illetve 41-31.-41-33. tételszámok szerint kell kiszámítani. Ha egy munkán belül mindkét eset előfordul, úgy a külön-külön számított díjak összegét kell megfizetni.

f) Az adatszolgáltatás grafikus és numerikus adatok esetén papír adathordozón történik. Digitális adatállományokból való adatszolgáltatás esetén a térkép kinyomtatásáért a díjat 20%-kal növelni lehet.

5. Légi- és űrfelvételek, távérzékelt adatok szolgáltatásának adatszolgáltatási díja, valamint a mérőkamarás fényképezéssel kapcsolatos hatósági eljárás díjai

Tétel-
szám
A szolgáltatás megnevezése Egység Díjtétel
(Ft)

51-1. Mérőkamarával készített fekete-fehér légi fénykép, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt éven belül készült db 3 900

51-2. Ugyanaz mint 51-1., ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt évnél korábban készült db 2000

51-3. Mérőkamarával készített színes vagy speciális légi fénykép, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt éven belül készült db 8 400

51-4. Ugyanaz mint 51-3., ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt évnél korábban készült db 7 200

51-5. Nem mérőkamarával készült légi fénykép felvétel 1 300

52-1. Mérőkamarás légi fényképezés végrehajtási folyamatának helyszíni ellenőrzése alkalom 23 000

52-2. Mérőkamarás légi felvétel titokvédelmi ellenőrzése felvétel 100

Megjegyzések:

a) Állami alapmunka végzés kivételével légi felvételről csak másolat adható ki.

b) 52-2. pont szerinti ellenőrzés során visszatartandó légifilm-negatívokról nyílt minősítésű másodnegatív szolgáltatásának díja: 720 Ft/felvétel.

c) Az igénylő a költségére beszerzett adatoknak az adatszolgáltató által harmadik félnek való forgalmazásából - előzetes megegyezés esetén - részesedhet.

d) A nagyfelbontású űrfelvételek, valamint távérzékelt adatok szolgáltatásáért fizetendő díjat a FÖMI Távérzékelési Központja, illetve a Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Közhasznú Társaság állapítja meg.

6. Adatfelhasználási díj a nyilvántartási, térinformatikai és tervezési rendszerek állami alapadat tartalmáért

Tételszám Megnevezés Egység Díjtétel
(Ft/év/ha)

61. Az 1:10 000 méretaránynál nagyobb méretaránynak megfelelő adattartalmú nyilvántartási, térinformatikai és tervezési rendszerek állami alapadattartalmának használatáért fizetendő díj hektár

61-1. 5000 ha-ig 20

61-2. 5 001-20 000 ha-ig 15

61-3. 20 001-60 000 ha-ig 10

62. 1:10 000 méretarányú topográfiai térkép vagy azok tisztázati munkarészei km2 Ft/év/km2

62-1. 24 km2 100

62-2. 25-2400 km2 50

62-3. 2401-24 000 km2 25

62-4. 24 001 km2 fölött 10

Megjegyzés:

a) A táblázat 61-1.-61-3. díjtételeit sávosan és közigazgatási egységenként, a 62-1.-62-4. díjtételeit sávosan kell alkalmazni.

b) Analóg és digitális közműnyilvántartás esetében a díjat a település közmű alaptérképének és szakági helyszínrajza területének alapján külön-külön kell megállapítani.

c) A közmű-nyilvántartási térkép munkarészeinek szolgáltatási díját a szolgáltatást végző szervezet a közművek üzemeltetőivel közösen állapítja meg. A díj tartalmazza a szolgáltatáshoz szükséges költségeket és az e táblázat alapján évente fizetendő adatfelhasználási díjat is, melyet e rendelet 15. § (2) bekezdése szerint az adatszolgáltatónak kell megfizetnie.

d) A nyilvántartási és térinformatikai rendszerek aktualizálása érdekében a földhivatal által időközben átvezetett jogerős változásokért a 3. számú táblázat, digitális adatok esetében a 7., illetve a 8. számú táblázat szerinti díjat kell megfizetni.

7. Adatszolgáltatás digitális adatállományból

Tétel-
szám
Az adat megnevezése Egység Díjtétel
(Ft)

7-1. Strukturált részletpontok pont

7-11. 500 pontig 80

7-12. 500 pont fölött 1500 pontig 40

7-13. 1500 pont fölött 10 000 pontig 20

7-14. 10 000 pont fölött 50 000 pontig 10

7-15. 50 000 pont fölött 5

7-2. Strukturált magassági részletpontok, földminősítési térkép adatai pont 20

7-3. Földrajzi névtár adataiból történő adatszolgáltatás rekord

73-1. 1000 rekordig (névcikk) 40

73-2. 1000 rekord felett 20

74. Transzformációs paraméterek 1200

Megjegyzések:

a) A táblázat díjtételeit közigazgatási egységenként külön kell kezelni, és sávosan kell alkalmazni.

b) Az ingatlan-nyilvántartás adataiban történő változást eredményező földmérési munkák végzéséhez szükséges adatok díját a 4. táblázat alapján kell megállapítani.

c) A díjtételbe a gépi adatszolgáltatás gépidő költsége beleértendő. A díjtétel a szolgáltatáson kívül más gépi feldolgozást nem tartalmaz.

d) A 7-1. és 7-2. tételszámok esetében államilag még át nem vett adatállományok szolgáltatásánál a díjtétel 95%-át, az ilyen adatállomány államilag átvett adatállományra történő lecseréléséért a teljes díj 5%-át kell fizetni. A nem hiteles adatokra is az állami alapadatokra vonatkozó előírások az érvényesek.

e) A korábban megvásárolt teljes adatállomány időközi változásokkal való kiegészítése a változásokat tartalmazó teljes adatállományra történő lecseréléssel is megoldható. Ebben az esetben a fizetendő díjat a változott adatállomány/teljes adatállomány százalékában kell megállapítani.

f) A 74. tételszám szerint szolgáltatott transzformációs együtthatót az adatigénylő az adott területen (egy körzeten belül egy településre) minden további munkájához felhasználhatja.

g) Sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez a rendelkezésre álló vektoros adatállományokat kell felhasználni és ezen táblázat díjtételeit kell alkalmazni.

h) A Magyar Közigazgatási Határok adatbázisából történő, cm élességű koordináták szolgáltatása esetén a jelen táblázat díjtételeit kell alkalmazni.

8. Adatszolgáltatás DAT adatbázisból

Tétel-
szám
Az adat megnevezése Egység Díjtétel
(Ft)

8-1. Strukturált részletpontok pont

8-11. 500 pontig 150

8-12. 500 pont fölött 5000 pontig 120

8-13. 5000 pont fölött 10 000 pontig 90

8-14. 10 000 pont felett 65

Megjegyzések:

a) A táblázat díjtételeit településenként külön kell kezelni, és sávosan kell alkalmazni.

b) Az ingatlan-nyilvántartás adataiban történő változást eredményező földmérési munkák végzéséhez szükséges adatok díját a 4. táblázat 41-3. és 41-4. tételek alapján kell megállapítani.

c) A díjtételbe a gépi adatszolgáltatás gépidő költsége beleértendő. A díjtétel a szolgáltatáson kívül más gépi feldolgozást nem tartalmaz.

d) Az államilag még át nem vett adatállományok szolgáltatásánál a díjtétel 95%-át, az ilyen adatállomány államilag átvett adatállományra történő lecseréléséért a teljes díj 5%-át kell fizetni. A nem hiteles adatokra is az állami alapadatokra vonatkozó előírások az érvényesek.

e) A korábban megvásárolt teljes adatállomány időközi változásokkal való kiegészítése a változásokat tartalmazó teljes adatállományra történő lecseréléssel is megoldható. Ebben az esetben a fizetendő díjat a változott adatállomány/teljes adatállomány százalékában kell megállapítani.

9. Másolat topográfiai térképek tisztázati munkarészekről

Tétel-
szám
Az adat megnevezése és
mennyiségi egysége
Síkrajz +
névrajz
Vízrajz Domborzat-
rajz
Szín-
felbontás
Összesen
(Ft)

9-1. 1:10 000 méretarányú topográfiai térképszelvény 26 000 8 000 34 000 10 000 78 000

9-2. 1:25 000 méretarányú topográfiai térképszelvény 36 000 10 000 47 000 10 000 103 000

9-3. 1:50 000 méretarányú topográfiai térképszelvény 44 000 10 000 54 000 10 000 118 000

9-4. 1:100 000 méretarányú topográfiai térképszelvény 52 000 10 000 62 000 10 000 134 000

9-5. 1:200 000 méretarányú topográfiai térképszelvény 100 000 12 000 120 000 12 000 244 000

9-6. 1:250 000 méretarányú topográfiai térképszelvény 130 000 15 000 150 000 15 000 310 000

Megjegyzések:

a) A fizetendő díjak területarányosan csökkennek, ha a szelvény területét a rajz nem tölti ki.

b) Tíz évnél régebbi felmérésű szelvény esetén a síkrajzra, a vízrajzra és a színfelbontásra vonatkozó díjak 30-30%-kal csökkenthetők, a domborzatrajz díjtételére kedvezmény nem adható.

c) Ha a tisztázati rajzokról még nem készült nyomdai másolat, a FÖMI Központi Adattára az összmásolatról fénymásolatot szolgáltathat.

d) A másolatok sokszorosítása esetén a 9-1. tételtől a 9-6. tételig felsorolt díjakon felül a melléklet 10. pontjában meghatározott díjakat - a munka megkezdése előtt - kell fizetni.

10. Adatfelhasználási díjak sokszorosított térképek kiadásához

Az állami alapadatok felhasználásával készített térképek kiadásához az adatfelhasználás engedélyezéséhez az alábbi díjakat kell megfizetni:


Tétel-
szám

Az állami alapadatokból készült kiadvány méretaránya, a méretaránynak megfelelő tartalmi sűrűséggel

Területi egység
Adat-
felhasználási
díj
(Ft)

10-1. 1:9000-nél nagyobb Természetbeni 1 km2 3000

10-2. 1:9000-1:15 999 Természetbeni 1 km2 350

10-3. 1:16 000-1:24 999 Természetbeni 1 km2 165

10-4. 1:25 000-1:31 999 Természetbeni 1 km2 80

10-5. 1:32 000-1:59 999 Természetbeni 1 km2 30

10-6. 1:60 000-1:109 999 Természetbeni 1 km2 10

10-7. 1:110 000-1:199 999 Természetbeni 1 km2 5

10-8. 1:200 000-1:399 999 Természetbeni 1 km2 3

10-9. 1:400 000-1:500 000 Természetbeni 1 km2 1

Megjegyzések:

a) A másolatok sokszorosítását az 1:10 000 méretarányú állami topográfiai térképszelvény felhasználása esetén az FVM engedélyezi. Az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről a FÖMI-vel szerződést kell kötni.

b) Az 1:25 000 és kisebb méretarányú állami topográfiai térképszelvény felhasználását a honvédelmi miniszter képviseletében az MH TÉSZ vezetője engedélyezi. Az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről a HM Térképészeti Kht.-val kell szerződést kötni.

c) A térképek kiadásához az adatfelhasználás engedélyeztetésénél e rendelet 15. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

d) A térképmű ismételt, változatlan alapadat tartalmú kiadása esetében a változatlan utánnyomás tényét a térképen fel kell tüntetni.

e) Megváltoztatott tartalmú térképek kiadása új eljárásnak minősül.

f) Domborzatrajzot tartalmazó kiadvány esetén a vonatkozó díjtételt 20%-kal növelni kell.

g) Digitális formában történő forgalmazásért a vonatkozó díjtételt 50%-kal növelni kell.

2. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelethez

Sajátos célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjai

A záradékolást megelőző földhivatali vizsgálat díja:

1. Földrészlet határvonalának változása esetén összesen:

a) Összevonás esetén (a földrészletek számától függetlenül) 2 000 Ft

b) Megosztás esetén

2-5 földrészletig 2 500 Ft

6-10 földrészletig 3 500 Ft

11-30 földrészletig 6 000 Ft

31-50 földrészletig 7 500 Ft

51-100 földrészletig 11 000 Ft

100 földrészlet fölött 11 000 Ft + 100 Ft/földrészlet

A földrészletek száma alatt a változás utáni földrészletek száma értendő. A földrészletek számának megállapításakor egy vázrajzon belül egy elszámolási egységnek a közvetlenül egymás mellett fekvő földrészleteket kell érteni. A nem összefüggő földrészletek külön elszámolási egységet képeznek.

2. Földrészleten belüli épület és egyéb létesítmények feltüntetése esetén:

a) új, változott vagy megszüntetendő létesítmény 800 Ft/létesítmény

b) egy megszüntetett és egy új épület esetében csak egyszeri vizsgálati díjat kell megfizetni.

3. Művelési ág változás esetén:

a) 5 új alrészletig 400 Ft/alrészlet

b) minden további új alrészlet után 100 Ft/alrészlet

4. A munkarészek vizsgálati díjaként az 1-3. pontok szerinti díjak összeadódnak. Az 1 év után újra záradékolásra benyújtott vázrajzok újbóli vizsgálatáért a vizsgálati díj 50%-át kell megfizetni. Az újra záradékolás csak változatlan kiinduló adatok esetén végezhető el.

5. Közigazgatási és fekvéshatárok módosítása (területátcsatolás) esetén teljes földrészletek átcsatolásánál - a földrészletek számától függetlenül - a vizsgálati díj 2500 Ft. Amennyiben a területátcsatolás földrészletek megosztásával, épületek feltüntetésével és művelési ág változtatással is együtt jár - a teljes földrészletek után járó 2500 Ft-on túl - az érintett földrészletek után az 1-3. pontok szerinti vizsgálati díjat is meg kell fizetni.

6. Termőföld más célú hasznosításával összefüggő megvalósulási munkarészek, illetve több földrészletet érintő, de egybefüggő ültetvény művelési ág változási vázrajzának vizsgálati díját az 5. pontban leírtak szerint kell megfizetni.

7. Egy, illetve több földrészletet érintő összefüggő szolgalmi jog, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzéséhez készített vázrajz vizsgálati díja

a) egy földrészlet után 500 Ft/földrészlet

b) minden további földrészlet után 150 Ft/földrészlet

3. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelethez

Földmérési és térképészeti adatok igénylése

........................./......................... iktatószám

....................................................................
az adatszolgáltató szervezet megnevezése

Alulírott kérem, hogy a(z) ................................................................... település .................... hrsz.-ú földrészletről a következő földmérési adatokat, hitelesítve vagy hitelesítés nélkül* kiszolgáltatni szíveskedjenek.

Az adatok igénylése*:

- hatósági célra,

- földmérési célra:

= változási vázrajz készítéséhez

= kitűzéshez

= digitalizáláshoz

= egyéb földmérési célra, éspedig ..........................................................

- egyéb célra, éspedig ............................................................................ célra

történik.

A megbízó neve és címe: ..........................................................................................

Az igényelt adatok:

Kelt: .................................., ........ év ................. hó ...... nap

..............................................
igénylő

Lakcíme/székhelye: ....................................................

Jogosultságra vonatkozó megjegyzés: .......................................................................................

A fent felsorolt földmérési adatokat átvettem:

Kelt: ..................................,........ év ................. hó ...... nap

..............................................
átvevő

* A megfelelő rész aláhúzandó vagy kitöltendő!

4. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelethez

Név Számlaszám

Földmérési és Távérzékelési Intézet 10032000-01474527-00000000

Baranya Megyei Földhivatal 10024003-01409330-00000000

Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 10025004-01409347-00000000

Békés Megyei Földhivatal 10026005-01409354-00000000

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földhivatal 10027006-01409361-00000000

Csongrád Megyei Földhivatal 10028007-01409378-00000000

Fejér Megyei Földhivatal 10029008-01409385-00000000

Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatal 10033001-01409392-00000000

Hajdú-Bihar Megyei Földhivatal 10034002-01409402-00000000

Heves Megyei Földhivatal 10035003-01409419-00000000

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földhivatal 10045002-01409464-00000000

Komárom-Esztergom Megyei Földhivatal 10036004-01409426-00000000

Nógrád Megyei Földhivatal 10037005-01409433-00000000

Pest Megyei Földhivatal 10032000-01409323-00000000

Somogy Megyei Földhivatal 10039007-01409440-00000000

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földhivatal 10044001-01409457-00000000

Tolna Megyei Földhivatal 10046003-01409471-00000000

Vas Megyei Földhivatal 10047004-01409488-00000000

Veszprém Megyei Földhivatal 10048005-01409495-00000000

Zala Megyei Földhivatal 10049006-01409505-00000000

Fővárosi Földhivatal 10032000-01409316-00000000

Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Közhasznú Társaság 10023002-00286459-00000017