A zsüri tagjai - Díjazottak – A nevezett térképek listája – Képek a megnyitóról és díjkiosztásról - Korábbi évek

Szép Magyar Térkép 2018


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára pályázatot ír ki a

„Szép Magyar Térkép 2018”

cím elnyerésére, amelyre minden magyar térképkészítő és -kiadó műhely korlátlan számú, kizárólag saját maga által készített és 2018-ban közreadott nyomtatott vagy digitális kartográfiai művel pályázhat határainkon innen és túlról.
A pályaműveket szakértőkből és laikusokból álló zsűri értékeli és díjazza, amelynek elnöke az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója.

A pályázatra benevezett nyomtatott kartográfiai dokumentumokat, illetve digitális hordozón megjelent műveket két példányban kérjük beküldeni. A helyi, illetve távoli elérésű térinformatikai adatbázisokhoz kérjük, hogy a pályázók – amennyiben lehetséges – a kiállítás idejére hozzáférést biztosítsanak. (Az Országos Széchényi Könyvtár vállalja, hogy kizárólag a Térképtár olvasóterméből interneten elérhető adatbázisokba az olvasók és a látogatók betekinthetnek, de azokból semmiféle eszközzel adatot kinyerni nem enged.) A digitális művekkel nevezők részére lehetőséget biztosítunk 1-1 darab A2-es vagy A3-as formátumú poszter kihelyezésére és egy 3-5 perces demó bemutatására is.
A nevezésen kérjük egyértelműen feltüntetni a nevező személy(eke)t és/vagy intézmény(eke)t!
A beküldött darabokból rendezett kiállítás előre láthatóan 2019. március 22-től lesz megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár VI. szinti előadótermében, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt (a megnyitó ünnepség során ingyenesen). A kiállítással a kartográfiai műveket készítő cégek és szervezetek számára szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy ne csak a szakmai érdeklődők értesüljenek időről-időre az új fejleményekről.

            Kérjük, hogy a pályázaton való részvételével segítse elő a magyarországi térképkultúra elmélyítését!

Pályamunkák beküldésének határideje: 2019. január 31.

Cím: Országos Széchényi Könyvtár Térképtára, 1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.
Levelezési cím: 1827 Budapest, Budavári Palota "F" épület
Kapcsolat: terkep@oszk.hu

Dr. Zentai László
egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Pászti László
osztályvezető, OSZK Térképtár