Intelmek a WWW-s térképekkel kapcsolatban



A térkép - akárcsak sok hozzá hasonló szellemi termék - általában szerzői jogokkal védett.
Azaz a copyright (a másolás joga) a térkép előállítóját, illetve kiadóját illeti meg, beleértve az elektronikus formában történő rögzítést, még a szkennelést is.
A térképész szakmán belül az utóbbi években már lezajlott egy-két per, a korábban egyedüli térképkiadó Kartográfiai Vállalat, illetve jogutódja a Cartographia Kft. és új kis térképkiadók között - így lassan kialakul egyfajta status quo egymás információinak felhasználása kapcsán. Gondoljunk csak bele mennyi energiát öl bele egy cég pl. egy új Budapest térkép térképi információinak naprakészen tartásába, a terepi helyesbítésbe!

Tanszékünk az ország egyetlen térképészképző intézménye, s így a szakma majd minden képviselője nálunk végzett. Mi igyekszünk mindenkivel jó kapcsolatot tartani, s mivel mi általában nem vagyunk a cégek konkurensei, ez sikerül is.
A Tanszék www szerverén lehetőséget adunk a megjelenésre minden olyan térképész cégnek, akinek bármilyen kiadványa közforgalomba kerül, illetve általános érdeklődésre tarthat számot. Ehhez természetesen alapvető fontosságú, hogy a cégek információval lássanak el bennünket.


Mi időről-időre bemutatjuk (illetve bemutattuk) nekik a www kínálta lehetőségeket. Egyikük a bemutató közben az egyik magyar www oldalon meglepve fedezte fel saját térképének beszkennelt változatát, amiről érdekes módon csak az ő cégének emblémája maradt le.
Nem tudom ez a cég végül megkereste-e az adott www-szerver felelősét, hogy kifejezze elégedetlenségét az eljárással kapcsolatban, de javaslom minden webmesternek, hogy próbálja meg elkerülni a hasonló helyzeteket.

Szerverünk tartalmazza minden általunk ismert térképkiadó nevét, címét, telefonszámát és nem hiszem, hogy bármelyikük megtagadná, vagy esetleg nagy pénzekhez kötné térképének ilyen irányú felhasználását. De valószínű, hogy mindegyikük igényt tartana arra, hogy térképük beszkennelt képe mellett szerepeljen a copyright is.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!