Régi hadviselő emberek számtalanszor leírták, nincsen oly hosszú háború, amelynek vége ne békekötés lenne.
Kara Musztafa nagyvezér 1638-ban meggondolatlanul indított bécsi vállalkozásával kezdődött el az a háború, amely utóbb a 150 évig tartó magyarországi török uralom végéhez is elvezetett.
A Habsburg- és Bourbon-ház között a kontinentális hegemóniáért folytatott hatalmi vetélkedés azonban útját állta a keresztény fegyverek győzelmének. Éppen a legkeresztényibb király, XIV. Lajos 1688 őszén megindított támadása vont el jelentős erőket a magyarországi hadszíntérről, csaknem egy évtizeddel hosszabbítva meg ezzel a véres háborút. A lélegzetvételhez jutott oszmán hadvezetés kihasználva a Habsburg-erők megosztottságának előnyeit, ellentámadásba lendült s nemcsak a már elvesztett balkáni területeket, hanem Belgrádot is visszafoglalta. A Köprülü Musztafa nagyvezír által vezetett török offenzívát az 1691-es szalánkeméni véres ütközetben Badeni Lajos irányította seregek állították meg. Köprülü Musztafa halála és seregének felbomlása nemcsak egyetlen csata elvesztését jelentette, de a törökök számára kihúnyt az az utolsó reménysugár is, amelytől ők hadiszerencséjük visszapártolását remélték. A következő években egyfajta hadászati erőegyensúly alakult ki a két fél között, amelyet csak az 1697. szeptember 11-én a Savoyai Jenő vezényletével lezajlott zentai csatában sikerült megtörni. E hatalmas vereséget a török haderő már nem volt képes kiheverni és 1699 elején a status quo alapján megkötötték a karlócai békét.
Lipót császár azon nagyszabású terve, hogy e végül 1683-tól 1718-ig kisebb-nagyobb szünetekkel elhúzódó háború keretében az egész Balkánt felszabadítsa, nem valósulhatott meg, helyette csupán Magyarország válhatott le a török birodalom testéről.
A tizehat esztendeig taró, mérhetetlenül sok hozzávetőleg 200 000 török és keresztény katona halálával, és ki tudja hány rokkanttal hatalmas anyagi- és véráldozattal járó háború befejezése szerte Európában örömteli visszhangra talált.
A béke ugyan eljött ami kétségtelenül könnyebbséget hozott, de igazi öröme mégsem tellett benne a magyaroknak. A felszabadító háború hatalmas tehertétele az oka annak, hogy a Magyar Királyságban nincsen eufórikus hangulat. Vannak üdvlövések, Te Deumok, s ünnepségek és van a véres valóság.