A nemzetek és népek közötti súrlódásmentes
érintkezés szempontjából bizonyára az
volna kívánatos, ha minden földrajzi objektumot egyetlen
név jelölne. Az élet azonban nem hagyja megvalósulni
az efféle jámbor óhajt. A földrajzi nevek világát
inkább a kaleidoszkópszerű változatosság,
sokféleség jellemzi, különösen a soknemzetiségű
vidékeken. Századunkban pedig az ad hoc territorializmus
mintha a földrajzi nevek használatának hatósági
szabályozásában ütné fel a fejét.
Bizonyos nyelvtörvények, egyéb rendelkezések
arra engednek következtetni, hogy néhol érvényesíteni
tudják a cuius regio, eius nomen türelmetlenségről
árulkodó elvét.
Az előadó térképek bemutatásával
szemlélteti anyagát.
Az előadás szövege nyomtatásban megjelent
a Magyar Tudomány 1992/2. számában. Az ebből
készített különnyomatot, valamint a szerző
"Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl"
(Magyar Nyelvőr 1987/2.szám) című tanulmányának
különnyomatát az érdeklődők az előadást
követően a helyszínen átvehetik.
DEDIKÁLÁS
Az előadással egy időben a Társulat tiszteleti
tagja Bartók Béla dedikálja a néhány
hete megjelent könyvét, mely a Püski Kiadó gondozásában
látott napvilágot.
A több, mint 300 színes fényképpek illusztrált mű tagjaink részére a helyszínen kedvezményesen is megvásárolható.