Magyar Térképbarátok Társulata előadásai

Társulatunk márciusi összejövetelén,
a FŐMTERV Rt. székházában (1024 Bp. Lövőház u. 37.)
a földszinti tanácsteremben
2013.március 27-én (szerdán) 17.30-kor

Hegedüs Ábel térképész tagtársunk,
a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképtárának munkatársa,
Három könnyű etűd a térképtörténetből
címmel előadást tart.


Az előadás első részében Bodnár Gyuláról emlékezünk meg, aki egy igen érdekes útikönyv-sorozatot készített Budapest székesfőváros iskolai kirándulóvonatai címen. A szakirodalom által elhanyagolt kötetek mindegyike több térképet is tartalmaz.
Ezután, időrendben lényegében folytatólag, Magyarország tüzérpontjegyzékeiről lesz szó.
Ezek a térképpel mindig kiegészített könyvecskék mintegy fél évszázadon át szolgálták a katonákat, titkosságuk miatt a térképtörténészektől szintén kevés
figyelmet kiérdemelve.
Végül röviden szó esik a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (tényleg így hívják, ilyet nem lehet csak úgy
kitalálni) által nemrég kiadott, korábban soha meg nem jelent 1942-es Don-kanyari 1:50 000-es térképről, amelynek példányai igen kedvezményesen megvásárolhatók az előadás után.

Szokás szerint vendégeket is szívesen látunk.