A Kartográfiai Szakosztály helye az MFTTT-n belül és a térképésztársadalomban,
a kartográfusok helye a szakmák világában
(Gondolatok egy szakosztálybeszámoló ürügyén)

Márton Mátyás
egyetemi docens
ELTE Térképtudományi Tanszék

A paradigmaváltásról

Korábbi meghallgatásomkor, 1995 májusában arról beszéltem, hogy a kartográfia terüle-tén zajló paradigmaváltás gyakorlatilag lejátszódott.
Mai fejemmel vizsgálva ezt a kérdést úgy tűnik, hogy csupán akkor volt igaz ez a kijelentés, ha a paradigmaváltást úgy tekintjük, hogy a hagyományos papírtérképek előál-lításának hagyományos eszközparkja (tus, fóliák, forgatások, filmek stb.) számítógép-ala-pú eszközparkra cserélődött, amely gyakorlatilag a teljes technológiai folyamatot uralja, de interaktív módon a folyamatok mögött lépésről lépésre ott áll a szakember. Gyakran ez csupán egy rajzeszköznek (csuklós kihúzó, rajztoll) mondjuk az egérre cserélődését jelen-ti. A szakembert azért érdemes különösen hangsúlyozni, mert sokan, egy-két számítógé-pes szoftver több-kevesebb ismeretének birtokában már úgy gondolkodnak, mint a rossz politikus: ha Isten hivatalt adott, természetes, hogy ész is van hozzá; azaz rögtön karto-gráfus-szakembernek képzelik magukat.
Mai fejemmel vizsgálva a kérdést számomra már úgy tűnik, hogy a paradigmavál-tás – tágabb értelemben – csak most kezdődik igazán, mert a számítógép betörése a karto-gráfiába korábban meg sem álmodott térkép- és atlasztípusok sorának kialakulását hozta és hozza majd magával (elektronikus világatlaszok, multimédiás város-, országtérképek, internettérképek stb.). És igaz ugyan, hogy ezeknek a térképeknek az elkészítéséhez a ko-rábbi térképkészítési ismeretekre maradéktalanul szükség van, sőt ezeken túl szükséges legalább egy grafikus szoftver professzionális ismerete, de ez sem elegendő. A korszerű információhordozó és -megjelenítő eszközök számára készülő térképek kidolgozásához új szemléletre, ezen eszközök képességeinek maradéktalan ismeretére is szüksége van an-nak az új térképész-generációnak, amely ezen eszközök segítségével kívánja majd kiszol-gálni a térképfelhasználót. Megindult egy olyan folyamat is, amely a térinformatika és a kartográfia együttműködését hozta bizonyos szélesebb felhasználói körök számára kiala-kított térinformatikai rendszerek esetében (pl. a Rudas&Karig által fejlesztett rendszer az Idegenforgalmi irodák számára vagy a MÁFI Környezetföldtani Balaton CD-je stb.), amelyeknél a megjelenítés is igen igényes, jó színvonalú. Vagy megemlíthetjük a GPS kartográfiai-informatikai-közlekedéstechnikai alkalmazását, amely előbb-utóbb széles-körű igénnyé fejlődik a gépkocsihasználók körében, és amelynek térkép-megjelenítési kérdései új feladatok elé állíthatják a kartográfusokat is, tekintettel arra, hogy a felhaszná-lók szívesebben látják a megszokott papírtérképhez hasonló ábrázolást a képernyőkön, mint színes vonalak kuszának tűnő sokaságát. Sorolhatnánk még tovább az új alkalmazá-sokat és kihívásokat...
A paradigmaváltás tehát folyik.

A kartográfusképzésről

Hazánkban napjainkban említésre méltó új térkép hagyományos technológiával már nem készül. A kartográfia területén világszerte folyamatossá váló változás, fejlődés hazai sike-res követése, azaz a munkába lépő kartográfus szakemberek tudásszintjének folyamatos karbantartása alapvetően függ az oktatás színvonalától. Hazánkban az egyetlen tanszék, amely felsőfokú végzettségű szakemberek képzésével ezen a területen foglalkozik, az ELTE Térképtudományi Tanszéke. E műhely oktatási stratégiája röviden talán úgy jelle-mezhető, hogy a mindenkori ismereteknek megfelelő nemzetközi szinten próbálja tartani az oktatási anyagot az új és költséges technika pénzügyi finanszírozási nehézségei ellené-re is, és ezt sikerrel teszi. Mivel akkor még nem voltam az ELTE oktatója, nem érhet az a vád, hogy „hazabeszélek”, amikor azt állítom, hogy a paradigmaváltás megindulása, amely az 1990-es évek elején az akkor még egyetlen polgári kartográfuscégnél – a Karto-gráfiai Vállalatnál – történt, nem következhetett volna be olyan zökkenőmentesen a köz-vetlenül ezt az időszakot megelőző években az ELTE-n képzett és diplomát szerzett fiatal szakemberek nélkül. Az oktatási anyag folyamatos karbantartását mi sem jelzi jobban, mint az ELTE-n a közelmúltban lefolytatott akkreditációs eljárás . A lényegesen csökke-nő óraszámban oktatott, de a korábban elmondottak szerint el nem hanyagolható hagyo-mányos térképkészítési eljárások alapjai ma is szerepelnek a tananyagban. A felszabaduló óraszámban az új ismeretek átadására nyílik mód. Ezt a rugalmasságot a nagyfokú oktatói szabadság, az oktatók folyamatos önképzése, valamint az teszi lehetővé, hogy szinte min-den kartográfus szaktanár aktívan is műveli a szakmát, azaz maga is készít térképeket. A képzési és kutatási területen végzett munka egyértelműen pozitív visszaigazolása az a tény, hogy a Nemzetközi Térképészeti Társulás 1999-es minősítése szerint a tanszék az első három európai katedra között említtetik.

A szakosztálytagokról és a megnyilvánulási lehetőségekről

Szakosztályunk tagjai külön nem nyilvántartottak, az MFTTT-tagok közül kerülnek ki. Úgy gondolom, hogy minden szakosztály esetében igaz, hogy meghirdetett előadásai, rendezvényei nyilvánosak. Nincs ez másképpen nálunk sem.
A tavaszi-nyári és az őszi-téli időszakban külön-külön 2–3 előadást szervezünk. 6–8 főre tehető azok száma, akik minden előadáson rendszeresen megjelennek, az átlagos látogatottság mintegy 12–15 fő. A helyszín korábban a Cartographia Kft. tanácsterme volt utóbb az ELTE valamelyik előadója. Szükség szerint gondoskodunk technikai eszkö-zökről (például a vetítéshez).
Az előadott témák sokszínűek. Egyaránt fordul elő beszámoló a Nemzetközi Tér-képészeti Társulás konferenciáiról (pl. Hidas G.–Pokoly B.: Az 1999-es kanadai konfe-renciáról); egy-egy szakkérdés vizsgálatáról (pl. Pokoly B.: Az Északi-tenger nevének történeti kialakulása). Téma lehet tudományos kutatással (is) megalapozott korszerű új termék bemutatása (pl. Karig G.–Tullner T.: A Balaton-felvidék környezetföldtana CD); új, de hagyományos térképészeti terméknek számító munka ismertetése (pl. Kováts Zs.: A készülő Románia autóatlaszról, illetve Faragó I.–Hegedüs Á.: A Székelyföld térképéről) stb. Fiatal szakemberek számára lehetőség nyílik kutatási tevékenységük bemutatására (pl. Kovács V.–Pődör A.: Horgásztérképek – halastérképek vagy Varga G.: Magyaror-szág repülőterei), hogy csak néhány tipikus példát említsek.
Ezek a témák többnyire helyet kapnak folyóiratunk hasábjain is. A Geodézia és Kartográfia szakcikkein kívül számos szakkönyv, jegyzet, tudományos atlasz, térkép látott napvilágot tagtársaink munkájának eredményeképpen és több tucat térképpel illusztrált könyv is kikerült a különböző műhelyekből. Ezek megmérettetésének immár rendszeres fóruma lett az évenként megrendezett Szép magyar térkép kiállítás, újabban pedig a MATE Szakmai díj odaítélése kínál további pályázati lehetőségeket.

Legszűkebben vett hazai társszervezeteinkről

Amikor 1988-ban új szerveződés („Térképes Tömörülés”) kezdődött el kartográfus kö-rökben, azt gondoltam, hogy tovább aprózódik ez a létszámát tekintve egyébként sem túl nagy szakma, és nem igazán értettem vele egyet. Tovább erősödött bennem ez az érzés, amikor az alapszabály tervezetet megláttam, és az csaknem egyezett az MFTTT-ével. Vé-gül kiderült, hogy alapvetően a vállalkozók tömörítése a cél, és ez a mai napig így van: minden kartográfust, a térképkészítésben és forgalmazásban vagy felhasználásban érde-kelt egyént is szívesen látnak pártoló tagként, de tagsági jogok teljes körét csak a vállal-kozó tagtársak bírják. (Hasonló folyamat lejátszódott és hasonló szervezet alakult a föld-mérő oldalon is. Igaz ők hangsúlyozottan az MFTTT, illetve a METESZ berkein belül maradtak.)
Ilyen módon a (nagy részben a kartográfus-) térképészeket tömörítő szervezetek száma eggyel bővült: MATE – Magyar Térképészek Egyesülete a nevük, s az általuk alapított Szakmai díj, mint már említettem, bővíti a megmérettetés fórumainak körét.
Érdemes még néhány szót ejtenünk a Magyar Térképbarátok Társulatáról, amely talán a legnagyobb merítést végzi a szakmai és a szakmához kapcsolódó berkekben, mert tagjai és előadásainak hallgatósága soraiban az elméleti és gyarorlati (térképkészítő) kartográfusokon túl, a térképtörténettel foglalkozó szakembereken át a térképhasználók széles köre – ahogyan nevük is jelzi – a térképbarátok minden csoportja megtalálható.

A kartográfus szakterület ismertségéről

A kartográfus a földmérő munkájára épít. Szükségszerű tehát a két szakterület közötti szoros kapcsolat. A kartográfust azonban az általa készített térképek nemcsak a geodézia tudományterületéhez, hanem más – és igen széles sávot lefedő – tudományterületekhez is kötik. Ez határozza meg a kartográfia helyét és szerepét, valamint egész kapcsolatrend-szerét. Igazi szolgáltató az egyes szakterületek felé, és közvetítő a tudományágak között. Néhány példát említenék: történettudomány (történelmi térképek), nyelvtudomány (föld-rajzinév-írás), hogy csak a talán leginkább meglepő humán területekkel kezdjem. Nem is kell nagyon folytatni a sort, ha a földtudományok széles körére és általában a tematikus térképekre utalok. Ez is oka annak, hogy a születő térképek, az egyesületi előadások, a szakcikkek a térinformatikától a földrajzon, geológián, geofizikán, környezetvédelmen át az irodalomtörténet, a történelem vagy a régészet szakkérdéseit (is) érintik. Ha a „nagy testvért”, a geodéziát és annak szűkebb rokonságát a földügyet, távérzékelést stb. tekint-jük, több ezer főt számláló szakembergárdában gondolkodhatunk. Ha a kartográfia szak-területét nézünk, mindössze 1-2 száz főről beszélhetünk, és ez a sokkal kisebb létszámú közösség sokkal szerteágazóbb szakmai kapcsolatok fenntartására, ápolására „kénysze-rül”, és ezen kapcsolatok között csak egy a földméréshez kötő szál.
A térképész szó köznyelvi használatban nem igazán fedi azt a tevékenységi kört művelő szakembert, akit szándékosan és hangsúlyozottan kartográfusnak neveztem az előbbiekben. Számos földmérési, telekkitűzési feladatra történő felkérés után értettem meg azt, hogy miért az „okleveles kartográfus” minősítés szerepel diplomámban, a szá-momra korábban sokkal egyszerűbbnek és magyarosabbnak tűnő „okleveles térképész” helyett. Rá kellett jönnöm, hogy bár kevésbé magyaros, mégis az előbbi megfogalmazás a helyes.

Helyünk a (tudományos) világban

Számos tagtársunk megbecsült és elismert tagja legmagasabb nemzetközi tudományos szervezetünk, a Nemzetközi Térképészeti Társulás különböző bizottságainak. Alig van olyan ICA-bizottság, ahol magyar tag ne lenne. Súlyunkat ebben a körben az is jelzi, hogy az 1989-ben Budapesten megrendezett konferenciát követően több bizottsági ülés megrendezésére került sor hazánkban. Ezeknek az ELTE Térképtudományi Tanszéke adott otthont, természetes azonban, hogy a résztvevők köre nem csak a tanszéki munka-társakból állt.
Szűkebb szakterületünk „követei” járják a nagyvilágot, s erről szakfolyóiratunk-ban, ha gyakran csak rövid hír formájában is, de beszámolnak. Az elméleti kartográfia képviselőin túl a térképkészítés gyakorlatát művelő szakemberek is öregbítik a magyar térképészet hírnevét: rendszeres résztvevői a minden évben megrendezett Frankfurti Könyvvásárnak, a legnagyobb európai térképbörzének. Lapunk hasábjain helyet kapnak az erről szóló rövid beszámolók is...

Kartográfus-lélektan és szakmai elismertség

A térképek a valós világ leképezései. A grafika kulcsszava ennek a szakterületnek. Nap-jainkra azonban a térképkészítők alapvetően mégis két csoportra különültek el. A szigo-rúbb, mérnöki elveket és kötöttebb rajzi megjelenítést megkövetelő nagyméretarányú tér-képeket előállító földmérő mérnökök, és a szabadabb, a nagyközönség szélesebb körét szolgáló, grafikusabb megjelenítési formával bíró, populárisabb térképeket készítő karto-gráfusok csoportjára. A kartográfusok nagy része – lelki alkatát tekintve – valahol egy kicsit művész. Másképpen áll a Földön, mint rokonszakma-társai, a realistább mérnöki gárda. Küzdeni tudása, érdekérvényesítő képessége is ennek megfelelően alakul.
Számos kartográfus kollégánk könyvelhet el szép sikereket a tudományos előre-lépés, a jó értelemben vett szakmai karrier terén. Többen részesültek magas tudományos és/vagy állami elismerésben is a beszámolási időszakban.
Véletlen-e vajon azonban, hogy az elmúlt tíz év során magyar kartogáfusnak csupán egy jutott az MFTTT által odaítélt Lázár Deák Emlékérmekből?

(Szakfolyóiratunk, a Geodézia és Kartográfia számára átadott, de meg nem jelent kézirat)