Hajdú-Moharos József emlékezetére

Dr. Hajdú-Moharos József geológus, geográfus, a földrajztudomány kandidátusa, 15 könyv, tankönyv, egyetemi jegyzet (társ-) szerzője, szerkesztője, kétszer annyi tanulmány, lexikon szócikk, enciklopédia fejezet, recenzió szerzője, számos térkép szerkesztője, ill. több idegen nyelvű könyv magyarra fordítója 2001. április 27-én - 43 éves korában - elhunyt.

Hajdú-Moharos József azok közé tartozott, akik számára attól kerek és szép e világ, hogy azt geonómiai összefüggéseiben lehet szemlélni, s akinek volt megfelelő enciklopédikus ismerete, rendszerező és szerkesztői képessége, nem kevésbé íráskészsége ahhoz, hogy tudásából mit és mennyit mutasson meg, illetve kiknek hogyan adja azt tovább.

Súlyos betegsége terheit 11 éve cipelte vállán - a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. Amikor 10 éve összetalálkoztunk, az én akkori betegségem is "hasonló tőről fakadt", s a csak éppen alakuló szakmai kapcsolataink ellenére '92-es műtéteim idején már ő állt leginkább mellettem, mint ahogy én is az Ő oldalán megpróbáltatásainak stációin.

Hajdú-Moharos József atyai jó barátjának, szakmai törekvései első számú támogatójának tartott, mint ahogy jómagam - egy generációval idősebb pályatársa - benne találkozásunk kezdetétől a kivételes szellemi kvalitásokkal, páratlan akaraterővel rendelkező embert láttam, akivel érdemes szövetkezni, akire oda kell figyelni, akitől az idősebbnek is lehet tanulni. Hajdú-Moharos József világában az utolsó pillanatig értelme volt azoknak az ügyeknek, amelyek esetleg mások univerzumából hiányoztak vagy kikoptak. Ilyen volt töretlen és elvhű magyarsága, nemzettudata, amelyet harmincas éveinek végén református hitre térésével még meg is erősített (Bánffyhunyadon keresztelkedett meg - nem véletlenül).

Élethivatásául választott geológus - geográfus szakmája számos ágazatában kiváló volt. Legfontosabbnak azonban a szakmai körökben periférikusnak tartott, emiatt különösebb támogatásra nem érdemes nevezéktani kérdéseket, a földrajzi helynévanyag felkarolását tekintette. Ebben az egymással összefüggő témakörben született két legfontosabb opusza: Románia tájföldrajzi beosztása kandidátusi értekezése (1993) és a Magyar településtár (2001). Előbbinek opponense, utóbbinak egyik lektora lehettem. Úgy gondolom, hogy törekvéseinek, eredményeinek azzal állíthatok leginkább - gondolom Neki is tetsző - emléket, ha e nekrológban is a településtár érdemeiről szólok:

Az azonos szempontok alapján készült, felesége, Éva asszony kiadásában megjelent 788 oldalas mű
- a Kárpát-Pannon régió településeit közigazgatási egységenként sorolja fel, mindenütt az adott ország rendszerében, a hivatalos abc-rendjében,
- kiemeli a XX. századi új alakulású településeket, a több helységből egyesült, vagy részekből összetett nevű településeket,
- feldolgozási körébe foglalja Magyarország, Szlovákia, Kárpátalja, Erdély, Moldva, Vajdaság, Dél-Baranya, Szlovénia, Muraköz, Őrvidék, valamint a Lengyelországhoz került árvai és szepesi településeket.

Az azonos szempontok alapján készült településtár minden felsorolt ország valamennyi lehetséges névváltozatát közli, a korábbi századokban használt névváltozatokat, ill. a közigazgatási változatokat is, és ahol csak lehetett, a településeken belüli tartozékokat (tanyák, dűlők) is. 60 színes hegy- és vízrajzi térképe a településhálózat mellett feltünteti a Kárpát-Pannon térség tájbeosztását is, a tájhatárok országok közötti egyeztetése döntő mértékben az Ő érdeme.

A kompakt magyar névterület ebben a műben tehát a lehető legteljesebb és legobjektívebb. Mindez az államalapítás ezredik évfordulójára, amelyre a Szerző páratlan ügybuzgalommal készült. És itt kell visszakanyarodni arra a bennünket összehozó legfontosabb közös ügyre, ami szerint a földtudományoknak, ezen belül különösen a földrajznak különös a felelőssége a magyar megmaradás és együvé tartozás dolgában. Ezt érezve és vállalva vettünk részt a Magyarok III. Világtalálkozóján 1992 augusztusában, s vetettük ott fel az első Magyar Földrajzi Világtalálkozó összehívásának gondolatát. Ez volt a HUNGEO '96 a millecentenárium évében, s a geológusokkal, geofizikusokkal és kartográfusokkal összefogva, melyet azóta négy találkozó követett, s melynek az utolsó, HUNGEO 2000 rendezvényén a valamennyi szakma által nagyrabecsült Hajdú-Moharos József szervezőbizottsági tagtársunk egyre súlyosbodó egészségi állapota miatt már nem lehetett jelen, de a részvevőkhöz intézett üzenete új lendületet adott az együttműködésre, összefogásra.

Szeretett barátunk ízig-vérig tanár volt. Oktatott az ELTE-n, vezetőképző intézetekben, a Balaton Akadémián (ahol kényszerű nyugdíjazásáig tanszékvezető volt), a Bolyai Nyári Egyetemen Csíkszeredán és meghívásomra néhányszor az akkor még Soproni Egyetem közgazdasági képzés földrajzkollégiumán is. De hogy miként, arra jellemző, hogy a Népszabadságból kivágott és a hirdetőtáblára kifüggesztett halálhírére számos, - addigra - végzős hallgató keresett meg, hogy kifejezze: élete egyik legemlékezetesebb előadását hallotta az elhunyttól a Kárpát-medence politikai földrajzi, geopolitikai konstellációjáról.

Végül nem hagyhatom szó nélkül Hajdú-Moharos József személyemmel kapcsolatos utolsó megnyilvánulását sem, mert az rávilágít tisztességére, páratlan lelkiismeretességére. Halála előtt két nappal felhívott, kérve, hogy még egyszer, utoljára keressem fel, mert azon vívódik, miként tegyen eleget súlyosbodó állapotában a Nyugat-Magyarországi Egyetem főtanácsosaként vállalt kutatási megbízásának. Mivel az általa megjelölt másnapon halaszthatatlan egyetemi elfoglaltságom miatt hozzá elutazni nem tudtam, címzetes docensünk utolsó erejét összeszedve és családját mozgósítva vállalt munkája időarányos részét színvonalasan és maradéktalanul befejezte, és címünkre elküldte. Megszabadulva e kisebb, ill. a Magyar településtár véglegesítésével kapcsolatos nagyobb munkák terhétől, a déli harangszó elhangzása után elmondta még Áronnak, három és féléves kisfiának a nándorfehérvári győzelem történetét, majd meghalt. S mentalitását jelzi, hogy végakarata szerint a solymári temetőbe csak legszűkebb családja kísérhette el.

Dr. Rétvári László