Zentai László - tájfutó múltamról (1973)


Első tájfutó klubom a Salgótarjáni Síküveggyár SE első edzésén 1973. májusában vettem részt. Az edzéseket Pál Vendel vezette.
Első versenyem 1973. VI. 10-én Salgótarján járási, városi tájfutó bajnoksága volt. F15C kategóriában álltam rajthoz (ekkor még nem voltam 14 éves, de akkoriban ennél kisebb kategóriákban még nem rendeztek versenyt).
Színhely: Szorospatak (ma Bátonyterenye része), térkép: Mátra II.
Táv: 4950 m., az ellenőrzőpontok száma: 10.
1. Szölke Ernő         211. ITSK      92 perc
2. Zentai László       St. Síküveg   141 perc
3. Holtner Attila      211. ITSK     145 perc
4. Ligetvári István    St. Síküveg   150 perc

A verseny után egy héttel bátyám (Zentai József) átigazolt a Nagybátonyi Bányászhoz, ahová én is követtem. Akkoriban csak év végén lehetett átigazolni, így ez azt jelentette, hogy addig még régi klubunk színeiben versenyeztünk. Ez néhány későbbi megyei verseny esetében sok konfliktus okozója volt, főleg a bátyám esetében, aki akkoriban a megye legjobb versenyzője volt.
Új edzőnk Szarka Sándor lett, aki akkoriban végezte el a TF-en a középfokú edzőit.
Innentől kezdve néhány éven át hetente kétszer jártam le vonattal Salgótarján-Zagyvapálfalváról Nagybátonyba tájfutó edzésre.

Összes tájfutó versenyem 1973-ban:
A verseny neve
időpont
Helyszín
térkép
KategóriámTáv
ellenőrzőpontok száma
Idő
helyezés
Salgótarján járási, városi tájfutó bajnokság
1973. VI. 10.
Szorospatak (Nagybátony)
Mátra II.
F-15 C4950 m/10 ep.141 perc
2.
Országos Bányász Kupa
1973. VIII. 26.
Mátrafüred (Gyöngyös)
Mátra 5 (Görgőbikk-Sástó)
F-17C4840 m/8 ep.84:02
5.
Megyei Egyéni Bajnokság
1973. IX. 23.
Nagymezőpuszta (Pásztó)
Cserhát II.
F-15 C5450 m/7 ep.57 perc
1.
KIMSZ Kupa
1973. IX. 30.
Romhány
Cserhát 6
F-17 B7010 m/10 ep.103:47
8.
Megyei Csapatbajnokság
1973. X. 14.
Salgótarján
Salgó
F-17C5660 m/7 ep.77:30
Elvesztettem a kartonomat.
Szüreti Kupa
1973. X. 28.
Mátrafüred (Gyöngyös)
Mátra 5 (Görgőbikk-Sástó)
F-17 B6140 m/12 ep.160 perc
17.
Ágasvár Kupa
1973. XI. 4.
Somlyóbánya (Salgótarján)
Pécskő
F-21 B6680 m/7 ep.112 perc
3.

Ebben az évben még nem sok fogalmam volt a tájfutásról. De tetszett a sok utazás a versenyre, szívesen futottam az edzéseken. A tájfutás új klubomban is csak egy megtűrt sportág volt a labdarúgás mellett.

1974 1975 1976 1977 1978 1979
Vissza a tájfutó múltamhoz!