Zentai László:
Ahogy elkezdődött
Lajosforrás, az első magyar digitális térkép
(megjelent a Studia cartologica 12. számában 2002-ben)
Sokak számára már a cím is indulatokat kelthet, hiszen
az hogy mit is értünk pontosan digitális térképen
az első sorban attól függ, hogy az illető pontosan mely
szakterület művelője. Egy térinformatikai szakember számára
egészen mást jelenthet a digitális térkép fogalma,
mint egy térképkészítő, -kiadó számára.
A Lajosforrás tájfutó térkép tehát abban
a tekintetben volt mindenképpen az első magyar digitális
térkép, hogy ez volt az első hagyományos ofszetnyomással
sokszorosított színes térkép, melynek a nyomdakész
filmjeinek elkészítése már teljes egészében
a digitális technológia igénybevételével (lézerlevilágító)
készült.
Talán nem haszontalan, ha idestova 10 év távlatából
elmesélem a térkép készítésének
történetét.
1989 augusztusában kezdődött. Ekkor zajlott az ICA konferencia
Budapesten, de élve a kedvező lehetőséggel Szabó
Gyulával (aki akkoriban a Magyar Tájfutó Szövetség
Térképbizottságának elnöke, a Nemzetközi
Tájfutó Szövetség [IOF] Térképbizottságának
tagja volt, mostanság pedig az MH TÉHI parancsnoka) elindultunk
Svédországba. Skövde városa adott otthont a XIII. tájfutó
világbajnokságnak, de előtte volt egy kétnapos konferencia
Mullsjö városában a tájfutó térképekről.
Az éjszakai órákban indultunk Budapestről, majd Berlinben
átszállva, 2 éjszakát hálókocsin töltve,
zuhogó esőben szálltunk le a vonatról a dél-svédországi
Mullsjö vasútállomásán valamikor kora délután.
Mivel szálláshelyünk kb. 2 kilométerre lehetett, vártuk,
hogy elálljon az eső és nekiindulhassunk gyalog. Velünk
együtt várakozott a kisváros állomásán
egy gyanúsan tájfutó kinézetű fiatalember is,
aki taxit hívott és minket is elvitt. Az úr a svájci
Hans Steinegger volt, a konferencia egyik előadója. Ekkor az általa
készített térképrajzoló szoftver, az OCAD már
az 1.2 verziónál tartott. Természetesen akkoriban még
csak néhány svájci tájfutó, térképész
ismerte a programot (a térképbizottság vezetője is
svájci volt, Thomas Brogli, ő hívta meg Hans Steineggert).
Az OCAD-en kívül egy másik szoftver, az Adobe Illustrator (MacIntosh
változat) általános célú grafikus szoftver
térképészeti felhasználási lehetőségét
is bemutatta a dán Flemming Nörgard, aki, miután néhány
évvel később Thomas Brogli bekerült az IOF Elnökségébe,
átvette a Térképbizottság vezetését.
Mindkét előadást lelkesen jegyzeteltem, olyan ismeretlen
szavakat jegyezve le, mint Bézier-görbe, Postscript, levilágító.
Akkoriban ezek a szavak még angolul is nagyon ismeretlenül hangzottak,
magyar nevüket még csak az az egy-két szakember ismerte, aki
kitalálta a fordításukat.
Ekkor 1989-ben a Térképtudományi Tanszéken 2 db személyi
számítógép volt, mindkettő IBM XT, monokróm
monitorral, az egyikükben még winchester sem volt. A Windows talán
a 2.0-s változatnál tartott, de hazánkban még teljesen
ismeretlen volt. Apple-MacIntosh számítógépeket a
COCOM lista előírásai alapján tilos volt Magyarországra
exportálni. Otthon már 1987 óta volt egy Commodore-64-es
számítógépem, az első PC-met csak 1991 áprilisában
vásároltam.
Hazaérve Svédországból nekiveselkedtem a szakirodalomnak.
Az International Yearbook of Cartography 1988. évi kiadásában
az utrechti Olev Koop cikke, illetve a svédországi jegyzeteim alapján
beültem az OMIKK olvasótermébe és megpróbáltam
beleásni magam az angol nyelvű szakirodalomba. Nem volt egyszerű
feladat, mert a speciális szaklapok egy része akkoriban még
ide sem járt (Seybold Newsletter), illetve a számítástechnikai,
számítógépes grafikai szakszavak megértésében
nem fordulhattam segítségért senkihez. Sokáig tartott
mire megtudtam, hogy az image szó nem csak tükörképet
jelent, hanem a beszkennelt, illetve a raszteres állományt is így
nevezik, vagy mire rájöttem, hogy az angol nyelvű szakirodalomban
található imagesetter, phototypesetter, laserplotter kifejezés
ugyanúgy a levilágítót takarja (bár akkoriban
még a magyar névvel sehol sem találkoztam).
Írtam egy levelet is az utrechtieknek, amire ugyan válasz nem érkezett,
de néhány hónappal később kaptam egy gyanús
csomagot Hollandiából, az Adobe cég európai képviseletétől.
A doboz egy igazi számítógépes szoftvert, az Adobe
Illustrator 1.0-s változatát tartalmazta, mellékelve a futtatásához
szükséges Windows 2.0 ún. run-time változatát
is.
1989 őszén majd 400000 Ft-os áron egy komoly PC-t vásárolt
tanszékünk (386-os processzor, 4 Mb RAM, színes monitor), de
ezen sem sikerül az Illustrator szoftvert életre keltenem. Mai tudásommal
már könnyen megbirkóznék az EMS és XMS memóriák
konfigurálásával, de a szoftvert csak valamikor 1-2 évvel
később sikerült használatba vennem, igaz sok örömöm
akkor sem volt benne. Valószínűleg nem is sikerülhetett
túl jól, mert az Adobe sokáig csak MacIntosh verziókat
készített az Illustratorból. Ugyanabban az időben
a számítógépen kívül vásároltunk
egy 50x70 cm-es méretű, magyar gyártmányú (Fok-Gyem)
digitalizáló táblát is.
Amikor az objektív feltételek adottak lettek (számítógép,
digitalizáló tábla) megrendeltem az OCAD programot Hans Steineggertől
(saját használatra, nem a Tanszék számára).
Kis gondot okozott az a kérésem, hogy jó lenne, ha a szoftver
támogatná a tanszéki digitalizáló táblát
is, de a technikai részleteket kinyomozva (stopbit, paritás bit)
már megbirkózott Hans Steinegger a tábla illesztésével
is. Ekkora már a szoftver 2.0-s változata volt használatos.
- Akkoriban éppen a Lajosforrás tájfutó térképet
helyszíneltük Erdélyi Tibor szervezésében, mivel
nem volt igazán sürgős a munka, így átvállalhattam
a rajzolást már a számítógépes program
segítségével. Valamikor 1990 tavaszán álltunk
neki a helyesbítésnek és én folyamatosan digitalizáltam
is a terepmunkát. Természetesen az OCAD 2.0 sok olyan funkciót
nem ismert, ami ma már minden napos:
- nem volt benne szövegírási lehetőség (a
tájfutó térképeken nincs is szöveg a térképi
tartalmon belül) de a tanszéki fényszedőgép segítségével
a szükséges feliratokat el tudtam készíteni és
ezek a nyomdakész filmre utólag kerültek fel,
- az aszimmetrikus vonalas jelek egy része nem volt elérhető
(letörés), más részük esetében hiányzott
a tükrözés funkció (kerítés), így
a rajzolásuk elég körülményes volt: pl. egyenként
kellett megrajzolni a letörés "fogait",
- természetesen a program még csak sokszögvonalakat kezelt,
nem támogatta a Bézier-görbéket - ahhoz, hogy a szintvonalak,
vízfolyások ne látszódjanak szögleteseknek, sok
plusz töréspontot kellett beszúrni.
1990 őszén három hónapos ösztöndíjjal
Finnországba utaztam, a helsinki Műszaki Egyetem
Térképtudományi Tanszékére. Ott szerencsére
a számítógép mellett egy kisebb digitalizáló
táblát is kaptam saját használatra, így itt
is tudtam az OCAD-del dolgozni. Összejöttem finn tájfutókkal
is, akik meglepődve nézték, hogy én számítógéppel
rajzolok tájfutó térképet. Ottlétem alatt bedigitalizáltam
egy 1990 januárjában helyesbített spanyol térképet
(Pinar Grande), annak reményében, hogy lesz második kiadása
is, illetve egy Helsinkiben lévő térképet (Pirkkola-Paloheinä),
melyet csak rajzoltam, a terepen nem dolgoztam. Szintén itt fejeztem be
az 1990 júliusában helyszínelt Bosc de Pal andorrai terep
digitalizálását is. Egyébként a Lajosforrás
OCAD állományát otthagytam Magyarországon is Vekerdy
Zoltánnál, aki a tanszéken helyettesített, megtartotta
a Számítógépes alapismeretek órát.
Mivel az MTFSZ nem siettette a térkép kinyomtatását,
így elég volt hazatérésem után foglalkozni
a levilágítással. Ha jól emlékszem, az Allegro
nevű számítógépes cégnél volt
alkalmam egy Postscript nyomtató kipróbálására,
ahol a könyvtárakban áttanulmányozott szakirodalom térképészeti
célú alkalmazását próbáltam a gyakorlatban
is tesztelni.
Nem volt egyszerű feladat a végtermék elkészítése,
hiszen ekkoriban még eléggé ismeretlen volt ez a szolgáltatás.
Már nem emlékszem, hogy találtam rá a Balzac utcában
a Novotrade Rt. egyik részlegére. Utólag azt kell mondanom,
hogy duplán is szerencsém volt:
- a Lajosforrás térkép A4-es méretű, álló
téglalap alakú volt. Mivel az OCAD által készített
Postscript állomány nem tartalmaz részletes lapdefiniálást
(ehhez egy kiadványszerkesztő programba kellett beemelni a színre
bontott Postscript állományokat), így a levilágító
az alapértelmezést, az álló A4-est használta,
azaz éppen azt, amire szükség volt. Szegény Síkhegyi
Ferenc, aki a második térképet digitalizálta Magyarországon
találkozott szembe ezzel a problémával és fekvő
A3-as térképük első levilágításának
eredménye egy A4-esre lecsonkolt film lett.
- Az OCAD igazi színre bontást végez, azaz az öt
szín öt állománya tényleg csak a szükséges
információkat tartalmazza (ellentétben például
a CorelDraw vagy a Freehand színre bontásával, ahol a végleges
színre bontást igazából a levilágító
végzi el). Gondot okozott, hogy a sárga állomány rendkívül
nagy méretű lett, majdnem 5 Mb. Ennek oka az ún. félig
nyílt terület felületi raszter speciális megoldása
volt, amit a későbbi verziókban már megváltoztatott
a szoftver szerzője (gyorsabb, kisebb, de kevésbé szép
lett). Szerencsém volt, hogy a tömörítőprogram
éppen akkorára csomagolta össze az állományt,
hogy az ráfért egy 1.2 Mb-os flopira (az 1.44 Mb-os akkor még
szinte ismeretlen volt Magyarországon), ekkoriban semmiféle cserélhető
média nem volt még használatos.
Szintén 1991 nyarán volt egy érdekes bemutató kiállítás
fent a Várban, a Vadász-teremben, ha jól emlékszem.
A bemutatót a Baum nevű cég szervezte és fő
témája a Apple-MacIntosh alapú térképkészítés
volt.
Majdnem mindenki jelen volt, aki már ebben az időben is úgy
érezte, hogy lépni kell a digitális kartográfia alkalmazása
felé. Sok résztvevő volt a Cartographiától,
zömük még ismeretlen volt számomra is, de azért
közöttük ülve néztem végig a bemutatót.
Ekkoriban töltötte Magyarországon az ún. "sabbatical
year"-t Jon Kimmerling professzor, aki a Cartographiánál AutoCAD/AutoScript
tanfolyamot tartott a dolgozóknak, de igazából majd csak
az 1993-ban végzett teljes térképész évfolyam
(5 hallgató) felvételével vált egyértelművé
ennek az iránynak a térnyerése.
Itt mutatták be a Katicom cég Hévíz várostérképét,
mely egyben az első magyar digitális várostérkép
is volt. Egy érdekes epizód volt, amikor a kérdésekre
került a sor és én megkérdeztem, hogy hogyan oldották
meg a magyar karakterek alkalmazását. Mivel ekkoriban még
nem volt dolgunk Apple-MacIntosh gépekkel a tanszékünkön,
így nem tudhattam, hogy esetükben már ekkor az operációs
rendszer szintjén megoldották a magyarítást. A kérdésemre
viszont nem kaphattam választ, mert a hátsó sorokban felállt
valaki és rászólt az előadóra (a Katicom alkalmazottjára),
hogy erre a kérdésre ne válaszoljon. Később
az illető (Hőgye Miklós, a Katicom vezetője) odajött
hozzám és elnézést kért, mondván, azt
hitte én is a Cartographiánál dolgozom.
Szintén ebben az időben volt egy megbeszélés a
Kartográfiai Vállaltnál is, ahol ekkor még Domokos
György volt az igazgató. Tulajdonképpen tanácsadónak
hívtak Keresztesi Zoltánnal (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet)
együtt a digitális kartográfia bevezetésével
kapcsolatban. Többféle lehetőség is felmerült (Apple-Macintosh,
CorelDraw, AutoCAD), de az én véleményem az volt, hogy teljesen
mindegy melyik utat választják, csak induljanak el, mert megérett
az idő a váltásra.
Magyarországon érdekes módon egybeesett a technológiai
és a gazdasági rendszerváltás a térképészetben.
Akkor nyílt lehetőség önálló térképész
cégek alakítására, saját térképkiadásra,
amikor ennek a technológiai hátterét is jelentősen
megkönnyítette a digitális technológia. Korábban
hiába is lettek volna adottak az adminisztratív lehetőségek,
a hagyományos technológia olyan drága lett volna, amit csak
az igazán nagy cégek lettek volna képesek alkalmazni.
1992-től kezdve már folyamatosan jelentek meg a tisztán számítógép
segítségével készített térképek.
Nem lenne teljes ez az írás, ha nem sorolnám fel azokat a
kollégáimat, akik sokat tettek a számítógépes
térképészet hazai meghonosításáért
(zárójelben az akkori munkahely):
Puskás János (Kartográfiai Vállalat), Hegedüs
Ábel (Médium, Agát), Kováts Zsolt (Dimap), Kővári
József (egyéni vállalkozó).
IRODALOM:
Olev R. Koop: The Impact of Electronic Publishing Techniques on the Training of
Practical Skills in Cartography at Utrecht University
International Yearbook of Cartography 1988., Vol. XXVIII, pp. 245-254.
Zentai László: Számítógépes térképészet
Elte-Eötvös Kiadó, Budapest 2000.
Összefoglalás
Tíz éve készült el Magyarországon az első
olyan térkép, amelynek elkészítésénél
a számítógépes térképészet igazi
előnyei nyilvánvalóvá váltak: a teljes technológiai
folyamat digitálissá vált, a nyomdakész filmek levilágító
segítségével készültek el. Azaz a tényleges
nyomdai sokszorosítást kivéve bebizonyosodott, hogy az asztali
kiadványszerkesztés (desktop publishing) mintájára
már asztali térképszerkesztésről (desktop mapping)
is beszélhetünk, azaz megfelelő ismeretek birtokában
akár egy ember is képes a teljes folyamat végigvitelére.
A szerző leírja, hogy a Lajosforrás tájfutó
térkép hogyan lehetett az első magyar digitális térkép,
milyen előzmények segítették ahhoz, hogy ez a térkép
elkészülhessen.
Érdekes egybeesés, hogy Magyarországon a gazdasági
és a technológiai rendszerváltás egybeesett a térképészetben.
Akkor vált politikai, gazdasági értelemben is szabaddá
a térképkészítés, térképkiadás,
amikor erre a számítógépes kartográfiai a technológiai
feltételeket is lehetővé tette.
A Lajosforrás
térkép