Zentai László értekezése átfogó jellege miatt elsősorban a térképekkel hivatásszerűen foglalkozók körében tarthat számot komoly érdeklődésre, különösen azért, mert magyar nyelven ez az első ilyen témájú összefoglalás. Az érdeklődést még tovább növelheti az a kedvező változás, mely a korábbi korlátozások után ma a nagyméretarányú, topográfiai térképek nyíltabb felhasználását teszi lehetővé. Ennek következtében az értekezés által vizsgált témakör még fontosabbá válik a hazai felhasználók számára, hiszen a jövőben a társadalmi és gazdasági életben a térképek használati és használói körének jelentős kiterjedése várható. Miután a digitális módszerek széleskörű hazai elterjedése még várhatóan évekbe telik, a hagyományos eljárások ismeretét nem nélkülözheti a gyakorlat. A jövő digitális adatbankjai persze háttérbe szorítják majd a klasszikus kartometriát, ám az egyszerű és olcsó tradícionális eljárások alkalmazása még akkor is előnyös lehet.
A kifejtés során az értekezés mindenekelőtt bemutatja a kartometriát a térképértékelés és térképinterpretáció viszonyában, majd a kartometriát magát definiálja. A tudományág helyzetének ismertetéséből kiderül annak méltánytalanul elhanyagolt volta. A következőkben a kartometriai méréseket befolyásoló tényezőket tekinti át a szerző, elsőként a térképet magát vonja vizsgálat alá. Az ismertetésből kiderül,hogy a közfelfogással ellentétben, mely a térképet a valóság hű képének tartja, a geodéziai alap, a felmérés, a szerkesztés vagy a nyomtatás pontossága egyaránt bonyolult módom hat a mérés tárgyára, s ezen keresztül a mérés eredményére is. A hibaszámítási eljárások és a szükséges matematikai statisztikai alapfogalmak ismertetése után a szerző rátér az értekezés legterjedelmesebb részét alkotó mérési eljárások rendszeres leírására.

A tárgyalás a pont, vonal, felület logikai sornak és a térképet alkotó rajzi elemek felépülésének megfelelően tagozódik.
Egy térképi pont helyzetének meghatározása általában nem okoz problémát és viszonylag egyszerűen megoldható feladat,ám hosszak megállapítása már közel sem ilyen könnyű. Amint az elméleti meggondolásokból világos, a hossz fogalma önmagában paradoxont rejt. Az értekezésnek talán az ezt kifejtő része a legérdekesebb és legtanulságosabb, hiszen a bemutatott bizonyítékok éppen az olyan elterjedt tévhiteket cáfolják, mint a térképek abszolút pontosssága. Hiszen ha a méretarány növekedésével ugyanaz a térképi hossz akár ezerszeresére is nőhet, akkor aligha beszélhetünk hétköznapi értelemben vett pontosságról.
A hosszmérési eljárások felsorolása a legegyszerűbb papírcsíkos eljárástól a valószínűségi elven alapuló eljárások ismertetéséig terjed. Az alapelvek, az eszközök, a végrehajtás és a korrekciós számítások együttes tárgyalása a laikus számára is gyakorlati segítséget nyújt. Ugyanakkor a Buffon-tű vagy például Steinhaus longiméterének bemutatása inkább tudománytörténeti jelentőséggel bír. A fejezet végén a különböző hosszmérési eljárások összehasonlító táblázatát a szerző saját, az ELTE Térképtudományi Tanszékén folytatott mérései alapján szerkesztette, és az kitűnően illusztrálja a hosszmérésről addig elmondottakat.
A területmérési eljárások módszerei a mérendő terület geometriai jellegének megfelelően kerülnek ismertetésre a következő fejezetben. Ennek a csoportosításnak előnye,hogy a módszerek alkalmazásához is segítséget nyújt. Az egyszerű geometriai idomok, vagy az egyenesekkel határolt síkidomok területének meghatározása mindennapos feladat a földhivatali gyakorlatban.
A görbékkel határolt területek meghatározása történhet közelítő formulák segítségével számítással, vagy különböző grafikus módszerekkel, illetve a speciálisan e célból kifejlesztett eszközökkel,a különböző típusú planiméterekkel.
Az egyéb területmérési eljárások között említett súlymérés kimondottan történeti jellegű érdekesség. A módszert 1585-ben ismertette a Nürnbergben megjelent Methodus Geometrica című könyv. 1693-ban Edmond Halley újra feltalálta az igen egyszerű eljárást, melynek során a mérendő területet a térképről ollóval kivágjuk, majd érzékeny mérlegen lemérjük. A következő században még számosan felfedezték a módszert, sőt még e század derekán is újdonságként javasolták bevezetni például az Új-Zélandi Erdészeti Szolgálatnál. Mindez kitűnően illusztrálja a kartometria periférikus helyzetét.
A fejezetet az általánosan használt területmérési eljárások összehasonlítása zárja.

Az értekezés zárófejezete néhány egyéb jelenség kartometriai meghatározását ismerteti, így a szög, térfogat, lejtésviszonyok megállapítását, illetve adott objektum térképi előfordulásának mennyiségi meghatározását.

Összességében az értekezés logikus felépítéssel, nagy alapossággal megírt korszerű összefoglalása és magyar nyelvű ismertetése a kartometria eljárásainak és módszereinek, mely számot tarthat a hazai érdeklődésre. Az átfogó jelleg és a gyakorlati orientáció éppúgy a dolgozat erényei közé tartozik, mint a számos e tárgyban született külföldi eredmény ismertetése, mely remélhetőleg a hazai kutatásra is serkentőleg hat.
Hiányzik azonban a vizsgálódás egészéből a kartográfia tudományára vonatkozó elméleti konzekvenciák levonása, amit azonban az ismertető rész gyakorlati használhatósága némiképp kompenzál. Annak ellenére,hogy a számítógéppel segített mérés mint módszer röviden ismertetésre kerül, a digitális terület klasszikus kartometrián túllépő problematikájának rövid áttekintése jól kiegészítette volna a klasszikus részt.

Néhány további megjegyzés az értekezéssel kapcsolatosan: Úgy tűnik a kartometria fogalmát a szerző kissé szűken kezeli, szinte csak a topográfiai térképekre vonatkoztatja, ennek megfelelően ebben az értelemben törekszik teljességre. A kartometria szerepének vázlatos bemutatása a térképértékelés-térképinterpretáció folyamatában véleményem szerint nem indokolja az alcím választását. A térképi méréseket befolyásoló tényezők ismertetése során a mérést végző személye is szerepel a felsorolásban, erre azonban deklarált fontossága ellenére is csak a módszerek ismertetésénél tér ki a szerző.

A disszertáció egészével kapcsolatosan két kérdést kívánok feltenni:

1. Milyen kapcsolatot lát a kartometria és a kartográfia, mint önálló diszciplína között különös tekintettel a topográfiai térképekre ?
2. A hazai topográfiai térképek hozzáférési lehetőségeinek bővülése hogyan befolyásolja a kartometriai módszerek és eljárások használóinak körét ?

Budapest, 1991. augusztus 30.

dr. Török Zsolt