Török Zsolt:
Salaam Almásy
Almásy László életregénye
 
  Részlet Török Zsolt: Salaam Almásy 
című regényének 39-41.oldaláról. 
© Dr.Török Zsolt, 1998
 
II. Darb el Arbain 

„Ezen az éjszakán ugyanúgy tekintettek le a néma csillagok milliárdjai a sivatagban éjszakázó karavánra, ugyanaz a csend és sötétség övezete az esti tábortűz körül ülő férfiakat. Mégis, mennyire más volt ez az este, mint a tegnapelőtti! Akkor a bizonytalanság és félelem uralkodott, mára a sivatag büszke legyőzőivé váltak ugyanazok az emberek.

Most megint a sivatag titkairól folyt a társalgás. A fiatalabbak kedvéért, no meg a hízelgő figyelem miatt is, az öreg, félszemű kabir ma talán többet mond, mint amit a két hitetlen jelenlétében szabadna. De hát ünnep van, a sivatagból, a halál torkából menekültek, a helyes úton vannak megint, amelyről a Próféta is szól a szent Koránban! 

Dicsőség Allahnak, a világok urának, 
Az Irgalmazónak, Megkönyörülőnek, 
A végső ítélet napja bírájának! 
Téged imádunk és Tetőled könyörgünk segítséget, erőt, 
Vezess igaz útra, annak útjára, aki kedves az Úr előtt, 
De nem azokéra, akiket haragod szörnyű súlya ér, 
Sem a tévelygőkére, Ámen. 

– Katachérak, el hamdu l’ Illahi, hála legyen Allahnak, aki átvezérelt a sivatagon! – rázzák egymás kezét boldogan az igazhívők.

Azután a megérkezésnek ebben a biztos megelégedettségében csillogó szemmel hallgatják az idős Khargai meséjét, aki még a távoli Kufráról is tud, a Ngy Szenusszi titkos székhelyéről, ahová nem léphet hitetlen. Vannak azonban olyan rejtélyek, amelyekről még a legbátrabb, legtapasztaltabb karavánvezetők is csak suttogva beszélnek: Zarzura! Az elveszett oázis, mely a sivatag szívében álmodik a bátrakról, akik majd megtalálják a titokzatos várost! 

– A város hatalmas, s olyan, mint egy fehér galamb. A falak alabástromból és ónixból vannak, a paloták ablakai opálként csillognak. A levegő a buja kertek illatától terhes, s mindenfelé csobogó kutakat találsz. Arany és ezüst ékszerekkel ékesítve alszanak a város lakói valamennyien, mellettük mérhetetlen kincsek hevernek. Ősidők óta várják a látogatót, övé lehet minden gazdagság… 

A kemény, sivatagi élethez szokott férfiak szemében most mohó vágy csillog. Megtalálni Zarzurát, elvenni a kincset és hazavinni, olyan egyszerűnek tűnik most mindez! Azután pedig gazdag emberként élvezni a Paradicsomot, amelyet Allah úgyis az igazhívőknek tartogat.

Egy súlyos arany nyaklánc, drágaköves gyűrű még a legkegyetlenebb leány szívét is meglágyítja, akármilyen rátarti is. Most a fiatalabbakon volt a sor, akik az út vége felé egyre gyakrabban sóhajtoztak otthonmaradt kedvesük után. Abdullah, a fiatal szudáni sofőr hangja átforrósodik, ahogy félhangosan mormolja: 

– A szeme forró parázs, a nyaka a gazelláé, a tekintete megőrjít. Őutána vágyakozom, aki a szívemben a lángot meggyújtotta. Aisa ő, akit megláttam a kútnál, amint vizet mert és lehajolt a korsóért. Mikor a fejére tette és elment, dereka ringott, mint a bambusznád, ha alkonyi szél simogatja!

A férfiak hallgatagon nézték a parazsat, mely éppúgy izzott, mint a csodálatos fekete szemek mélyén az asszonyi szenvedély titkos tüze. Emésztő tűz az, gonoszabb még a sivatag poklánál is, mert a férfinak, aki azt egyszer megpillantja, nincs többet nyugodása. 

– Ó, jaj meghalok, ha nem lesz az enyém! sóhajtott Abdullah. A szívemben forró tűz, mely lángot gyújt az övében is, az egész világ ég körülöttünk! Ó, Aisa… Ha ajkam zárhatná le dacos ajkadat! Ha elolthatnám a lelkedben égő parazsat szerelmem tüzével! 

A többiekre is átragadt lelkesedés hirtelen haraggá vált, mintha csak a sivatag gonosz szellemei játszottak volna az emberi lényekkel. Szinte hallani lehetett kárörvendő vihogásukat a a sötétből. 

– Átkozott asszonynép! –fakadt ki Fadlalla, az aszkari, és öklével dühödten vágott a sötétbe. – Elveszik a férfiak eszét, rabszolgájukká teszik, megalázzák! 

– Átkozottak! – mormogták a többiek is helyeselve, de szemüket még sokáig fogva tartotta a hamvadó parázs.

A sóhajtozás végül lassanként elhalkult, s a parázsló szikrák is mind ritkábban szálltak a vágy parányi üzeneteiként a sötét égbolt felé. Az alvókat még hosszú ideig nem hagyták nyugodtan a a dzsinnek és afritok, a sivatag szellemei, akik álmukban is körülszálldosták őket, s incselkedve suttogtak a fülükbe mindenféle zagyvaságot elveszett oázisról, kincsről, asszonyról. 

Hajnalra azután minden elcsendesedett, végtelen nyugalom szállott a pusztaságra és a Szahara peremén fekvő táborban szunnyadókra. 

Valahol a határtalan sivatag ismeretlen szívében talán éppígy alussza álmát egy elveszett oázis, amely hófehér, mint a galamb? Legenda ez, vagy valóság? Lesz-e a lélek vágyából a sors fonala, megengedi-e a Teremtő, hogy a sivatag végső titkát halandó ember kikémlelje? Ki lesz az a vándor, akinek először nyílik meg az elveszett város kapuja?

Almásy szemhéja megremeg. Álmában neki üzen Zarzura.” 
 

    © Dr.Török Zsolt, 1998 Részlet Török Zsolt: Salaam Almásy (Eötvös Kiadó, Budapest, 1998) című regényének 39-41.oldaláról. 
A könyv még kapható a jobb könyvesboltokban, 
vagy az ELTE Eötvös Kiadónál. 
(1088, Budapest, Puskin u. 11-13. I.em.3. Tel.: 266-9206) 
http://lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/torok/almasy.htm