Márton Mátyás 1951. január 30-án született Miskolcon.

 

Általános és középiskolai tanulmányait is itt folytatta. 1969-ben a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett jeles eredménnyel. A középiskolában földrajzból kimagasló eredményeket ért el: társszerzővel írt két dolgozata a morfológia témaköréhez kapcsolódik, az országos középiskolai tanulmányi verseny 15. helyezettje 1968-ban.

 

1969 szeptemberétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem geofizikus, 1972-től e szak megtartásával térképész hallgatója is. 1974-ben geofizikus, 1975-ben térképész oklevelet szerez. Szakdolgozatai — „A Pannon medence-tektonikája” és a „Geofizikai földgömbök szerkesztése” — is jelzik annak az érdeklődési körnek a kialakulását, amely végül a jelenleg tárgyalt tanulmány megírásához vezetett.

 

1974 szeptemberétől a Kartográfiai Vállalat térképszerkesztője, 1983 júniusától irányítószerkesztője, 1989 áprilisától osztályvezetője. Munkája elismeréseképpen 1978-ban és 1984-ben „Kiváló dolgozó”, 1987-ben „Kiváló munkáért” kitüntetésben részesül. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa a Térképtudományi tanszéken.

 

1977-től kezdődően a Kartográfiai Vállalatnál benyújtott újítási javaslatai, az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal pályázataira írt tanulmányai, számos esetben a vállalatánál kapott és általa készített vagy irányított konkrét termelési feladatok (névtárkészítés, földgömbök, országtérképek szerkesztése, kutatási feladatok megfogalmazása és vezetése) segítik abban, hogy elsajátíthassa azokat az ismereteket, melyek a domborzatábrázolás elméleti kérdéseinek megfogalmazásához és a térképi névrajzzal kapcsolatos problémák felvázolásához vezetnek. A „Magyarország földrajzinév-tára” című kiadvány 19 kötetéből 16-nak a szerkesztési, kivitelezési munkáiban vesz részt 1976 és 1981 között. (Innen a névrajz iránti érdeklődése.) Irányításával készül el 1985—1986-

ban a 25 cm átmérőjű domborzati földgömb: magyar, német, angol és cseh nyelvű változatban. A vezetésével a Kartográfiai Vállalatnál 1986-ban készített 40 cm átmérőjű, szétszedhető, szerkezeti Föld-modell 1988-as angol nyelvű kiadása 1989-ben a Nemzetközi Térképészeti Társulás konferenciáján díjat nyer a szemléltető eszközök kategóriában. (E munkák a domborzatrajz és az idegen névváltozatok iránti érdeklődés első gyümölcsei.)

 

1982-ben angol középfokú, 1988-ban orosz alapfokú nyelvvizsgát tesz. Ezek lehetővé teszik, hogy még szélesebb körű elméleti ismereteket szerezzen — a hazánkban szakirodalmi háttérrel nem bővelkedő — választott témakörében. 1985-ben benyújtja és summa cum laude minősítéssel megvédi „Az óceán- és tengerfenék domborzata. Tenger alatti felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken” címmel írt egyetemi doktori értekezését az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ez a munka az addig elért eredmények összegzése, de egyben elindítója az 1990-ben záruló, több szálon futó kutatássorozatnak a Kartográfiai Vállalatnál.

 

Márton Mátyás számos térkép, atlasz, földgömb szerzője, szerkesztője, illetve szerkesztőbizottsági tagja. 12 magyar és angol nyelvű tudományos cikk, 9 tanulmány, 3 újítási javaslat, 25 kutatási jelentés, szak- és lektori vélemény, bírálat, illetve kiadványtervezet szerzője vagy társszerzője. Jelen dolgozat témaköréhez ezekből 34 kapcsolódik.

 

1974 óta tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak és a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaságnak (korábban Geodéziai és Kartográfiai Egyesület). Utóbbiban a Kartográfiai szakosztály elnöke, 1990-től. 1989 óta tagja a Nemzetközi Térképészeti Társulás Tengertérképezési bizottságának is.