Vélemény

Márton Mátyás kandidátusi értekezésével kapcsolatban

 

 

Az értekezést és a téziseit áttanulmányoztam. Az értekezést alapos és komoly értékű munkának ítélem meg és azt elfogadom.

 

Mivel a tézisek III. fejezete alakilag nem az előírásoknak megfelelően készült el, új tudományos eredményeknek a következőket fogadom el:

 

1. Az izovonalas domborzatábrázolásnál lényeges a vertikális generalizálás kapcsán az elméleti alapon kifejtett eljárása, valamint a mélységlépcsők száma és a méretarány közötti összefüggés. Horizontális értelmű generalizálás szempontjából fontos a „geofizikus szemléletű” formaismeret (p. 57).

 

2. A summer készítése szempontjából a megfelelően visszafogott, karcolt, vékony izovonalrajz inkább erősíti a summer plaszticitását (p. 60).

 

3. Felismerte, hogy az igazi rendszerezés a földrajzi fogalmak és a köznevek területén csak szerkezeti-morfológiai alapon történhet (p. 77). Kísérletet tett a tengerfenékre vonatkozó egységes nevezékrendszer kialakítására (p. 78).

 

4. Elkészítette a Jeges-tenger földrajzinév-tárát 150 képződményre 5000 névváltozatban (p. 110).

 

A nyilvános vita során felteendő kérdésekre a következőket javasolom:

1. Vázolja a szubdukciós zóna jelentőségét a mélytengeri árkok ábrázolásánal (p.41).

2. Jellemezze a summer gyakorlati kipróbálásánál szerzett tapasztalatait (p. 58).

 

Sopron, 1992. jún. 12.

 

                                                                  Dr. Szádeczky-Kardoss Gyula

                                                                  a műszaki tud. kandidátusa

                                                                  bíráló bizottság titkára