Márton Mátyás:
Tengervízzal fedett felszínek
ábrázolása kisméretarányú térképeken
című (1991) kandidátusi
értekezéséről
Az 50-es évek második felének
kutatásai, a Nemzetközi Geofizikai Év (1957—58) eredményei vezettek el Harry
Hess 1960 évi tanulmányához, a lemeztektonikai elmélet első
megfogalmazásához. Az új elmélet gyökeresen átformálta az egyhangú, sík
felszínekből álló tengerfenék elképzelését. A tengermély új formakincse
először művészi megformálásban, Raisz földfelszínre kidolgozott ún.
tájképi azaz madártávlatos ábrázolási módszerével vált a szakemberek és a
nagyközönség számára érzékelhetővé (1962). Ezen térképsorozat szebb
kivitelű változata 1967—1971 között a National Geographic Magazine mellékleteként
is napvilágot látott. Az érzékletes sorozat valóban új világot tárt a térképek szerzői elé. Olyan sikere volt
a grafikus sorozatnak, hogy a térképészek szinte elfeledkeztek arról, hogy az
új ismereteket, a földfelszínre kidolgozott ábrázolási módszerekkel is
bemutassák. Napjainkig jelennek meg az atlaszok a szárazfökdeket izohipszákkal,
a tengerfenéket pedig madártávlati rajzzal ábrázolva.
A disszertáns érdeme, hogy a Föld egységes
ábrázolása érdekében kiterjesztette a szintvonalas ábrázolási módszert a
tengerfenék bemutatására is, úgy, hogy a szintvonalrajzból annak
formagazdagsága, morfológiája is kiolvasható legyen.
A dolgozat elméletileg legérdekesebb, szakmailag
nagyon sok újat adó részlete a tengeri mélységvonalas domborzatábrázolásra
vonatkozó rész. Ehhez először meg kellett határozni a különböző
méretarányú térképek esetében a legkifejezőbb mélységvonal értékeket.
Levezetését bonyolultnak, nehezen követhetőnek éreztem, de az eredmény, a
mélységfokozati értéksorok megalapozottságát a gyakorlat igazolta.
A tengerfenékre vonatkozó mélységadatok nem
teszik lehetővé a szükséges részletességű mélységvonalrajz
megszerkesztését. A szerző a probléma áthidalására javasolja a
térképészeti extrapoláció módszerét, azaz az alaposan felmért területek
szintvonalrajzának kiterjesztését hasonló morfológiai-szerkezeti, de
felméretlen körzetekre. A módszerrel nyert izovonalas kép meggyőző és
szép, feltehetően az újabb mérésekkel a pontossága is igazolható lesz.
A szerző csak egy odavetett mondatban
érzékelteti, hogy ezt a módszert a szárazföldi területekre is lehet alkalmazni.
Sok helyen alkalmazták-e azt nem tudom, de Szibéria 30-as évek elején megjelent
térképe szerkezeti-morfológiai extrapoláció módszerével készült. A későbbi
mérések a módszer helyességét messzemenően igazolták.
A módszer gyakorlati megvalósításához a
szerzőnek részletesen kellett foglalkoznia a tengerfenék domborzati
képződményeivel, azok morfológiai sajátosságaival, elterjedésével. Ezek
részletes elemzése adta a kulcsot ahhoz, hogy a hiányos adatú területeken a
mélységi domborzat képét megrajzolhassa.
A bevezető elméleti kutatások több
térképkiadvány készítésénél is hasznosultak (25 cm, 40 cm átmérőjű
földgömb, 40 cm átmérőjű tektonikai földgömb, világatlasz
tengertérképei, Föld szilárd felszíne térkép).
Kutatási munkája egyik melléktermékeként
ismerteti, de jelentős eredménynek tartom az osztott Baranyi vetület
kialakítását. A jó alaktartású vetület megosztva szemléletes képét adja az
óceáni medencének.
Az izovonalak rajza a kisméretarányú ábrázolásnak
csak csontvázát adja. Szemléletes képpé a színfokozatok segítségével válik a
térkép. A jelölt a világos kéktől a sötétkékig tartószínfokozat helyett a
világoskék, zöldeskék, sötétkék színsort választotta. A 2—4000 méter közötti
mélységre alkalmazott zöldes színnel a kontinentális lejtőket és a
hátságvidéket, mint jellemző morfológiai egységeket emelte ki.
Elsőként alkalmazta a magyar gyakorlatban a tengeri domborzat
szemléletesebbé tételére, a domborzatárnyékolást.
Az értekezés második része a vízzel borított
felszínek névrajzával foglalkozik. Az általános földrajzinév-írási szabályok
felől közelít a tengerfenéki formák elnevezése és az elnevezések írásmódja
felé. Értékes a nómenklatúra és a terminológia fogalmak összhangjának
szükségességét bizonyító eszmefuttatása.
A jelölt vállalkozott a tengerfenék domborzati
formái földrajzi közneveinek összegyűjtésére, meghatározására és ajánlott
magyar változatainak kidolgozására. 94 fogalmat tartalmazó összeállításával
szemben a Földrajzinév-bizottság korábban csak 41 fogalmat javasolt a
tengerfenéki formák megjelölésére.
A dolgozat értékes része a jelenlegi földrajzinév-írási
gyakorlat kritizálása a tengerfenéki névadás szemszögéből. A kritikáját a
hibás tengeri nevek váltják ki, de megjegyzései az általános névírási gyakorlat
kritikáját is jelentik. Kritikáját majdnem teljes egészében elfogadom és
támogatom érvényesítését a hazai földrajzinév-írási gyakorlatban. Elméletileg
egyetértek azzal a tételével is, hogy minden név magyaros változatának
megalkotását alapos vizsgálatnak kell megelőznie. A gyakorlatban azonban
ez kivitelezhetetlen. Marad tehát az egyszerű, mechanikus út, a földrajzi
köznév fordítása és átvétele a környező névanyaggal való egyeztetés után.
Így hiba a Celtic-self névadás a Kelta-tenger területén. Az Aquitaine-self és
West Thulean formát viszont nem tartom hibásnak, az Aquitania-self és Nyugati
Thulei-háttal szemben. Egy-egy ilyen példát minden térképész fel tud mutatni,
de száz meg száz név esetében, amikor nem ennyire nyilvánvaló a kapcsolat, az
egyszerűen átvett névforma kerül a térképre.
Számomra indokolatlan és tudományosan nem
meggyőző a számnévvel kezdődő nevek (Fortymile Bank) vagy a
foglalkozásnevek (Musicians Seamounts) kötelező lefordítása magyarra. A
két-három nagy világnyelvből ezeket a neveket át lehet ültetni magyarra,
de az indonéz, koreai, eszkimó stb. nevek megmaradnak, korlátozott tudásunk
miatt, eredeti formájukban a térképen. Hasonló indokkal vagyok az általános
földrajzi jellegű jelzők (észak, közép, kis, elő) fordítása ellen
is. Már viszonylag széles körben ismert és használt neveknél, mint exonima
elfogadható használatuk, de jelentéktelen, kis neveknél ezt indokolatlannak
tartom. Tudom, véleményemmel nemcsak a szerző, a Földrajzinév-bizottság
sem ért egyet.
A leírt tényanyagot sok újszerű melléklet
szemlélteti. A szerző törekvése volt, hogy a kapcsolódó rajzokat a
könnyebb összehasonlíthatóság miatt egy-egy kihajthatós oldalra helyezze. Ez a
törekvése negatív eredménnyel járt, mert annyira le kellett kisebbítenie az
ábrákat, hogy azok gyakran olvashatatlanná váltak. Például 2. táblázatsor IV.,
V. táblái; 1. ábra 1-5, 2. ábra 1-15 rajzai.
A szerző értekezése, gyakorlati életben
jelentkező térképészeti problémák, tudományos elemzésén alapuló
megoldásainak sorozata. Az elmélet és a gyakorlat ilyen szoros kapcsolatával
ritkán találkozhatunk kandidátusi értekezéseknél. A jelölt magas szintű,
tudományos megállapításai nemcsak a hazai, de a külföldi irodalomban is
újszerűek, átvételük a nemzetközi gyakorlatban biztosra vehetö.
Magamat kritikus természetűnek tartom, ennek
ellenére az értekezésben alig tudtam bíráló észrevételekkel élni. Ennek oka,
hogy a szerző a munkahelyi védésen elhangzott észrevételeket figyelembe
véve, jelentősen átdolgozta, már akkor is a fokozat elnyerésére alkalmas
dolgozatát. A fentiek alapján a jelölt értékelését[1]
vitára alkalmasnak tartom és a magam részéről támogatom részére a
kandidátusi fokozat odaítélését.
Budapest, 1992. ápr. 25.
Dr.
Papp-Váry Árpád
a
földrajztudományok
kandidátusa