Ki
gondolná, hogy az Atlanti-óceán mélyén, a Pireneusi-félsziget nyugati oldalán,
több mint 5000 méteres mélységben a Kárpát-medencéhez igen hasonló morfológiai
formaegyüttes található? Az Ibériai-medencére gondolunk. Térképeinket is látva
nyomban fölvetődik a kérdés: vajon honnan tudjuk ezt? Hogyan
térképezhetők fel ezek a mélyen a víz szintje alatt rejtőző
domborzati formák?
Több évszázados kutatómunka eredményeképpen ma már több erre alkalmas műszer, mérési eljárás, sőt elegendő mélységmérési adat is van a birtokunkban. Ezekből úgynevezett kis méretarányú (a mi esetünkben az Egyenlítőn 1:10 000 000-s) térképeket szerkeszthetünk, s ezeken a mélytengeri domborzatrajzot a megfelelő sűrűségű izovonalak* rajzolják meg.
A
mélységeket — a vízmélységeket — eleinte úgy mérték meg, hogy kenderkötélre,
majd acélhuzalra súlyokat függesztettek, s azokat a mélybe eresztették. Ezzel a
módszerrel a tengerfenék egyetlen pontjának a tengerszinthez viszonyított
helyzetét tudták meghatározni. Amikor l854-ben Matthew Fontaine Maury (1806—1873) amerikai
tengerésztiszt elsőként elkészítette az Észak-Atlanti-medence
mélységtérképét, a szerkesztéshez csak mintegy kétszáz mélységadata volt,
hiszen ez a mérési mód sok időt és fáradságot kívánt meg: a gyakorta több
órán át tartó mérés elvégzéséhez a hajónak egy helyben kellett állnia.
1911-ben
Alexander Behm (1880—1952) kieli
fizikusnak kísérletekkel sikerült bebizonyítania, hogy a vízben keltett
hanghullámok a tengerfenékről visszaverődnek.1919-ben
megszerkesztette az első akusztikai, reflexiós (hangvisssaverődéses)
készülékét. Ez valósággal forradalmasította a mélységmérési technikát. A műszernek az a lényege, hogy a kibocsátott
és a tengerfenékről visszaverődő hangimpulzus útidejét méri.
Minthogy ismerjük a hanghullámok tengervízbeli·terjedésének a sebességét, azok
kibocsátásának és visszaérkezésének időkülönbségéből az oda-vissza út
(azaz a tengermélység kétszerese) könnyűszerrel kiszámítható.
A
műszer továbbfejlesztett — az adatokat folyamatosan rögzítő —
változatát a második világháború után tág körben kezdték alkalmazni, s ez a
mélységadatok számának ugrásszerű megnövekedésére vezetett. Lehetővé
vált, hogy a mérést végző hajó a maga teljes útvonala mentén folyamatosan
felmérje a tengerdomborzat egy „metszetét”.
Az
1980-as évek elején fejlesztették ki az USA-ban azt az úgynevezett Sea-Beam-rendszert, amely 12 000 méteres
vízmélységig a tengerfenék egy sávjának feltérképezésére alkalmas. A sáv
szélessége mindig a mérőhajó alatti pillanatnyi vízmélységnek a 80
százaléka, tehát 5000 méteres vízmélység esetén 4 kilométer széles sáv. A
fedélzeten beépített számítógép — a mérőműszer irányításán kívül — a
méréssel egyidejűleg és folyamatosan készíti el a mért terület
mélységtérképét.
Így
jutunk tehát azoknak az adatoknak a birtokába, amelyek segítségével a több ezer
méter mélységben lévő óceánfenék domborzatának is egyre pontosabb térképét
tudjuk megrajzolni. Az utóbbi általában nem hasonlít a szárazföldi területeket
bemutató térképeinkhez. A tengeri területek ábrázolásában ugyanis — az adatok
hiánya miatt — 2000, ritkábban 1000 méteres málységvonalközöket alkalmaztak,
ellenben a szárazföldekében két- ,háromszáz, legföljebb ötszáz méteres
vonalközöket. S bár az adatok szaporodtak, a régebbi eljárás tovább élt.
Mindjárt
más képet kapunk, ha az izovonalak értékközeit azonosan választjuk meg. Íme a
Kárpát-medence (1. kép) és az
Atlanti-óceán 5000 méteres mélységében, levő Ibériai-medence domborzati
térképe (2. kép). Meg kell
jegyeznünk, hogy az alapszintet — amely a Kárpát-medencében a 0 méteres, az
Ibériai-medencében az 5500 méteres szint — egyik medence sem éri el. Ezt
hangsúlyozandó a térképeken ezeket a szinteket számmal föl sem tüntettük. A két
kép összevetéséből az a következtetés vonható le, hogy a megfelelően
választott izovonalak (szint- és mélységvonalak) segítségével bemutatott
szárazföldi és tengeri medence tagoltsága és domborzatának formakincse hasonló.
De
vajon mi szükség van a vízzel takart mélytengerfenék domborzatának ilyen alapos
ismeretére, ábrázolására? Nemrég éppen a lap hasábjain olvashattuk Kovács
Barnabás Mangánmezők az óceán alatt című érdekes cikkét. Ez arról
tudósít, hogy komolyan foglalkoznak az óceánfenéki mangánbányászat részletes
technológiájának kidolgozásával. Ha tárgyszerű beszámolót olvasunk majd
erről a területek pontos megjelölésével, megtalálhatjuk-e azokat
térképeinken? Számos cikk jelent meg a hazai lapokban is a Titanic roncsainak fölfedezéséről. Vajon hányan tudjuk, hogy
milyen mélytengeri viszonyok között fekszenek ezek a maradványok?
A
tengeri és óceáni területek domborzatának megismerése napjainkban a gazdasági élet részévé is kezd válni. A
mélytengerek aljzatán nemcsak mangán, hanem több más hasznos ásványi nyersanyag
után is reményteljes kutatásokat végeznek több nemzet szakemberei. Mindehhez a
régebbieknél pontosabb térképekre van szükség. Ezek a tudományos kíváncsiságot
is jobban kielégítik. A hasonló földtani szerkezetek földerítése által a Föld
felszínét jobban megismerhetjük. A Kárpát-medence (domborzati) ikertestvére, az
Ibériai-medence nekünk és a környező népek számára igazi tudományos
érdekesség. Ezért jelenik meg a Kartográfiai Vállalat új kiadványaiban is a
korszerűbb tengerfenékdomborzat-ábrázolás. Összehasonlításul egy régi (3. kép) és egy új ábrázolást (4. kép) mutatunk be egyazon
területről.