A Trianonban tengert vesztett országunkban az óceánokkal és a tengerekkel kapcsolatos földrajzi és térképészeti ismeretek az elmúlt hetven év alatt fokozatosan kiestek a tudományos érdeklődés középpontjából. Olyannyira a perifériára szorultak, hogy ma már meg kell állapítanunk: nincs hazánkban olyan magyar nyelvű könyv — sem ismeretterjesztő, sem komoly tudományos értékű kiadvány —, amelyből az érdeklődő korszerű ismeretekhez juthat.
Általános természetföldrajzi tan- és kézikönyveinkben 4-5%-nyi helyet kap csupán ez a kérdéscsoport annak ellenére, hogy a tengervízzel fedett felszínek Földünk szilárd felszínének mintegy 71%-át alkotják. S annak ellenére is, hogy ma már ismereteink az óceán- és tengerfenékről olyan kiterjedtek, hogy akár a kontinensek földrajzához hasonló fejezetek kerülhetnének be tankönyveinkbe az egyes óceánok természeti földrajzáról. Itt nemcsak, és nem elsősorban a tengervíz fizikai paramétereinek tárgyalására gondolok, hanem a tengerfenék-domborzat formakincsének általános és egy-egy tenger esetében konkrét elemzésére, ismertetésére is.
Az előzőekkel ellentétben ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a magyar tengerkutatást az első világháborút közvetlenül megelőző időszakban, ha nem is az élvonalban, de — az Adria-kutatás révén — a második vonalban feltétlenül számontartották. Ebben az időszakban, majd később a két világháború közötti időben is, a magyar szakirodalom ebben a témakörben (is) gyorsan követte és hozzáférhetővé tette a nemzetközi eredményeket. Az igazi „visszahúzódás” a második világháborút követően érzékelhető. Ez egyaránt tapasztalható a földrajzi szakirodalomban és a térképészetben. A magyar térképészet területén, részben a tanulmányaim eredményeképpen, az elmaradás talán mérséklődik majd. A magyar földrajztudomány területén a téma „gazdája” még kerestetik.
„Tengervízzel fedett felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken” címmel fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottsága kandidátusi dolgozatom
benyújtott témavázlatát.
A felszínek ábrázolása többet is jelenthet, mint amit dolgozatomban tárgyalok. A szárazföldi, s így a tengeri domborzat ábrázolására is több módszer alakult ki. Jelen tanulmányban a mélységvonalas, mélységiréteg-színezésű térképek kérdéseivel foglalkozom elsősorban, mint olyan domborzatábrázolási módszerrel, amely a legtöbb ábrázolási mód alapja.
Kisméretarányú térképen különböző szerzők mást és mást értenek. A térképek méretarány szerinti felosztása, de az egyes csoportok elnevezése sem egységes a szakirodalomban. Klinghammer I.—Papp-Váry Á. (1983) munkája nyomán egy lehetséges felosztást ismertetek az alábbiakban:
Alaptérképek: 1 : 100 — 1 : 5 000
Topográfiai térképek: 1 : 5 000 — 1 : 200 000
Áttekintőtérképek: 1 : 200 000 — 1 : 1 000 000
Általános térképek: 1 : 1 000 000 — 1 : 5 000 000
Kontinenstérképek: 1 : 5 000 000 — 1 : 50 000 000
Világtérképek: 1 : 50 000 000 vagy annál kisebb
méretarányú térképek.
Ha a Világtenger többé-kevésbé egységes elvek szerinti ábrázolását tartjuk szem előtt, nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy ez legteljesebb mértékben a General Bathymetric Chart of the Oceans (GEBCO) című térképsorozaton valósult meg (1 : 10 000 000 egyenlítői méretarányú, Mercator vetületű térképrendszer, két poláris sztereografikus vetületű, a 75° szélességen 1 : 6 000 000-s méretarányú északi- és déli-sarki térképlappal kiegészítve), amelynek forrásanyagait 1 : 1 000 000 méretarányú ún. Plotting Sheet-eken gyűjtik.
A volt „szocialista országok” együttműködésével megvalósított 1 : 2 500 000-s térképmű, a Karta Mira — World Map tengeri domborzatrajza jórészt nyugati forrásmunkákon alapul, mivel nem akarták kiszolgáltatni a saját felmérések eredményeit. (A Kartográfiai Vállalat Adat- és Térképtárából a mai napig hiányoznak a szerkesztéshez „kölcsönvett” nyugati térképek.) Kisebb területekre ismertek ugyan akár 1 : 20 000-es felmérések is, de ezek területe elenyésző a Világtenger összterületéhez viszonyítva.
Nem egyszerű tehát állást foglalni abban a kérdésben, hogy a Világtenger esetében mit tekintünk „kis méretarányú”-nak. Dolgozatomban 1 : 10 000 000 és annál kisebb méretarányú térképekkel foglalkozom. Nem jelenti ez azt, hogy — kivételként — ne kerüljön nagyobb méretarányú térkép is említésre.
A tanulmány célja egy új tengerfenékdomborzat-ábrázolási szemlélet és módszer elméleti alapjainak összefoglalása, valamint a kutatási eredmények felhasználásával megvalósított — a Kartográfiai Vállalatnál részben már 1986 óta bevezetett — ábrázolás bemutatása a kisméretarányú térképek készítésében való gyakorlati alkalmazás példáin keresztül.
A kutatás ebben az esetben elsősorban a szakirodalom tanulmányozását, valamint a megjelent atlaszok, térképek, térképművek elemzését jelenti. Módszerei ennek megfelelően alakulnak: könyvtári, térképtári adatgyűjtés. Az ilyen módon összegyűjtött ismeretek, tapasztalatok alapján mód nyílik arra, hogy elméleti következtetéseket a gyakorlatban is kipróbáljunk, s pozitív, alkalmazhatónak tűnő esetben megkíséreljük elterjeszteni, szélesebb körben használni az eljárást.
Egyetemi doktori dolgozatom a kísérleti stádium eredményein alapult 1985-ben. Azóta a szélesebb körű gyakorlati felhasználás is igazolta az elméletet. Az 1989-es budapesti ICA konferencián a szétszedhető szerkezeti Föld-modell 1988-ban elkészített angol nyelvű változata, a szemléltető eszközök kategóriájában díjat kapott. Ennek már az 1986-os magyar változatán is az új tengerfenékdomborzat-ábrázolás szerepelt javaslatomra (követve a Kartográfiai Vállalat által előzőleg négy nyelven kiadott, a hazai forgalomba sajnos akkor nem került 25 cm átmérőjű domborzati földgömböt). A Föld-modell szellemi atyja dr. Hajdu Lajos debreceni földrajztanár.
Az egyetemi doktori cím megszerzése és a Magyar Tudományos Akadémiánál elnyert levelező ösztöndíjam nagyobb lehetőségek igénybevételére is módot adott a Kartográfiai Vállalatnál: a tanulmányi tervemben szereplő minden egyes kutatási téma kidolgozását támogatták, ami jelentősen hozzájárult e tanulmány elkészítéséhez. Így kerülhetett sor egyebek között a Baranyi IV. vetületében feldolgozott „A Föld szilárd felszíne” című térkép megszerkesztésére; Baranyi IV. vetülete osztott változatának kialakítására, amely a szárazföldcentrikus vetületet — jó tulajdonságainak megőrzével (viszonylag kedvező területtorzulás mellett kiváló alaktartás) — alkalmassá teszi tengercentrikus témák ábrázolására. Ezzel a tragikus sorsú kollégám emlékének szeretnék adózni, aki még életében megismerhette ezt a tervemet és egyetértett azzal.
A kutatási módszer röviden így jellemezhető:
— elméleti ismeretek, tapasztalatok gyűjtése;
— következtetések levonása;
— gyakorlati megvalósítás az adott ismeretek és következtetések szintjén;
— az előbbi folyamat lejátszása magasabb szinten: újabb ismeretek, újabb következtetések, újabb kísérlet a gyakorlati megvalósításra. (Az első két lépés „csak” idő, türelem és elmélkedés kérdése, a harmadik sok esetben jelentős anyagi ráfordítással is jár. Ennek finanszírozását a Kartográfiai Vállalat biztosította.)
A térképkészítés folyamata — ide értve a szerkesztést (a térkép elvi megalkotását), a tervezést (a gyakorlati megvalósítást), a litográfiát (a kész térképterv nyomási eredetivé való feldolgozását) — az alábbi sémát követi:
— a vonalas elemek (jelen esetben a mélységvonalrajz),
— a színfelületek,
— a névrajz (esetemben a helyes magyar nevek) megalkotása.
értekezésem felépítése is ezt a sémát követi, amelyet egy vázlatos történeti áttekintés előz meg: érintve a mélységmérési technika, a földrajzihely-meghatározás és a térképi ábrázolási mód fejlődését.