Pozitív eredményt hozott a jelen fejezetben tárgyalt, a színfeldolgozásra vonatkozó kísérlet is. Ez egyrészről a tengeri területeken alkalmazott summer gyakorlati kipróbálását jelentette, ami már egy 1976-ban benyújtott újítási javaslatomban is szerepelt, a szárazföldi és a tengeri domborzat e szempontból is egységes ábrázolásmódjának megvalósítására. Másrészt a hazai térképészetben korábban még nem alkalmazott, a kontinentális lejtőnek és a hátságvidéknek a környezettől való markánsabb elkülönítését eredményező viszszafogott zöldes színárnyalat bevezetését célozta az egysíkúbb, tisztán a kék különböző tónusain alapuló tengeri domborzatábrázolással szemben.
Az alábbiakban összefoglalt elemzésben kizárólag az 1984-ben, kutatási téma keretében végzett munkával foglalkozom, tekintettel arra, hogy az akkori kísérlet mindkét pontja pozitív eredménnyel szolgált, amelyet a Kartográfiai Vállalatnál a mintafeldolgozást követően készített munkáimban — a tengerfenék domborzatának ábrázolásakor — lényegi változtatások nélkül használtam fel.
Az — akkor még használt — pozitívkarc-technikával készített fordítottállású tisztázati mélységvonalrajz retusát egyenesállású forgatáson végeztük el. Az erről készített lemezhez álló (fordítottállású) asztralonforgatás — amelyen a túltöltés külső kontúrvonalát megrajzoltuk — szolgált lehúzóeredetiként. (Mivel a 0—200 m közötti szint [a self] fehér maradt, a partvonal beforgatására nem volt szükség.)
A maszkkészítést (lehúzóeljárással) raszterértékenként csoportosítva, a 3-I.táblázat szerint végeztük. Az így nyert egyenesállású maszkok (8 db) felhasználásával, a megfelelő raszterértékekkel színenként összeforgatott, lemezhez álló nyomási eredetik készültek; a sötétkék szín esetében a beforgatás (raszterezés) a már korábban elkészített — a fokhálózatot, a partvonalat és a vízrajzot, valamint a mélységvonalrajzot tartalmazó — lemezhez álló vonalasanyagba történt.
A fentiek, a megelőző tervezési lépésekkel együtt — folyamatábrában összefoglalva — könnyen áttekinthetővé tehetők (3-1. ábra).
Az 1984-es kísérlet idején kétféle domborzati földgömb volt forgalomban hazánkban, amelyek a Kartográfiai Vállalatnál korábban készültek: a 40 cm átmérőjű, ún. tanári és a 16 cm-es, ún. tanulói földgömb (Márton M., 1988a; Márton M.—Kovács P., 1989), amelyeknek domborzatábrázolását — beleértve a szárazföldi domborzatot is — nyugodt lelkiismerettel nevezem elavultnak.
1984 a Nagy világatlasz megjelenését megelőző év volt, így, sajnos, ha akarták volna sem lett volna mód a kísérleti eredmények felhasználására. Az átdolgozás pedig több éves munkát igényelne.
Az új feldolgozás rajzi minőségét a karceljárás garantálta. (Még inkább igaz ez ma, amikor a rajzi minőség szempontjából még kevésbé „kockázatos” negatívkarc-technika általánossá válik, vagy a nem túl távoli jövőben, amikor már a számítógépes tervezés során könnyen javíthatók a hibák, s a filmre levilágított tisztázat minősége már csak a felbontóképesség függvénye.) Nem jelent tehát nehézséget a sűrűbb izovonalrendszer, és — a nyomásban megjelenő mélységvonalak miatt — igényesebb rajzi minőség. A további litográfiai feldolgozás a több mélységi réteg következtében igényesebb a régebbi — 2000 m-es mélységlépcsőjű, 5—6 szintet megkülönböztető — ábrázolásmódnál. Meg kell azonban mondani, hogy rasztermásolási technológiai korlátok miatt, az 5—6 szint elkülönítése is két kék szín alkalmazását igényelte. Az új 7—8 szinthez három nyomási színre (világoskék, sötétkék és törtsárga) van szükség. Ez a „többlet” azonban a szárazföldi domborzat ábrázolásakor felhasználható, mint az a későbbi munkák — a 25 cm-es gömb és a 40 cm-es szerkezeti Föld-modell — feldolgozása során igazolódott. Gyakorlatilag tehát nincs szükség plusz szín nyomására, mivel a további „többlet”, a szürke summer (a szárazföldön) a korábbiakban is része volt a domborzatábrázolásnak.
A 3-2. ábrán a korábbi 40 cm átmérőjű tanári gömb és a kísérleti feldoldozás összehasonlítására van mód.
Látható, hogy a korábbi magyar kartográfiai gyakorlatban nem alkalmazott zöldes árnyalat jól kiemeli a kontinentális lejtő és a hátság területét, ugyanakkor nem zavaró. Sajnos a próbanyomat gyorsjáratú gépen, kis példányszámban készült, így a színbeállás nem megfelelő (nem egyenletes a színfelhordás a teljes felületen), emiatt erősebb és gyengébb zöld területek egyaránt előfordulnak. (A sárga, foltokban erősebb a kelleténél.) A gyengébb a jobb. Ugyanakkor a sötétkék általában gyenge. A színskálában viszont többnyire jók a színek.
A finom, részletgazdag summer (árnyékolás) sokban hozzájárul az esztétikus és plasztikus kép kialakításához. A summer elkészítésére az utolsó pillanatban került sor, mivel általános vélemény volt korábban, hogy a nyomásban is megjelenő izovonalrajz a summert „összetöri”, így e kettőt egyazon térképen nem szívesen alkalmazták. Szerintem a megfelelően visszafogott, karcolt, vékony izovonalrajz inkább erősíti a summer plaszticitását.
Mindkét próbálkozást sikeresnek tekintem tehát, s ezt a véleményemet csak megerősítették a későbbi munkáim során szerzett tapasztalatok.