II. A
kisméretarányú térképek domborzatábrázolásának alapvető kérdései
Két alapvető
kérdéscsoportba sorolhatók a földrajzi (kisméretarányú) térképek
domborzatábrázolásának jóságát meghatározó, a valóságot jól tükröző
ábrázolás megvalósítását szolgáló tényezők:
— a helyes generalizálás és
— az ábrázolt izovonalak
helyes megválasztásának
témakörébe.
1. Helyes
generalizálás megfelelő morfológiai ismeretek nélkül elképzelhetetlen.
Ezek az ismeretek a szárazföldi formakincsre jól összefoglaltak, így a
szárazföldi területekre (ide értve a tengeri partvonalat is) a generalizálás
szabályai megfelelően kidolgozottak.
A tengeri területekre vonatkozó ismereteink — különösen a
mélytengerek esetében — napjainkban jutottak el oda, részben a lemeztektonika
földtudományi elméletének eredményeképpen, hogy a tengerfenék változatos, nagy
formagazdagságot mutató képződményeiről többé-kevésbé helytálló
elképzelések alakulhassanak ki. Ennek megfelelően a tengeri területek
mélységvonalainak generalizálására a helyes szabályok napjainkban alakulnak ki.
Hiszen a generalizálás a formák megfelelő ábrázolása mellett kell, hogy
célul tűzze ki a lényeges szerkezeti elemek kiemelését, hangsúlyozását is.
2. Az
első kérdéscsoporthoz hasonlóan a helyes földrajzi kép kialakításánál nem
közömbös a megfelelő (szárazföldi) szintvonalak és (tengeri)
mélységvonalak kiválasztása az ábrázoláshoz. Az izovonalak (izohipszák és
izobátok) kiválasztásának kérdéseivel már Eduard Imhof is foglalkozott 1965-ben
Berlinben megjelent nagyszerű könyvében, a „Kartographische
Geländedarstellunk”-ban. Az ott tárgyaltakkal azonban nem mindenben érthetünk
ma egyet.
A magassági és mélységértékek földfelszíni gyakoriságának
elemzése azt mutatja, hogy fölül kell bírálnunk a földrajzi térképészetben eddig
alkalmazott magassági és mélységlépcsőket, és elsősorban a tengeri
területek ábrázolásakor új skálát kell kialakítanunk.
Bár a tengeri mélységmérések adatai nem minden területen
állnak a kellő részletességgel rendelkezésünkre, a lehetőségek
szerint mégis sűríteni kell bizonyos mélységövekben az ábrázolt
izobátokat. Fölvetődik a segédizovonalak fontosságának kérdése is, amely
azonban megkívánja az izovonalak nyomásban is (és nemcsak színhatárként)
megjelenő ábrázolását.
Szárazföldi és tengeri „rokon” területek bemutatása az
elmondottak szemléltetésére. Medencék és hegységek mindkét területről
(azonos méretarányban). Ezekkel igazolható az Imhof által „nem túl
szerencsés”-nek nevezett „területarányos módszer” létjogosultsága.
A tanulmány szűkíthető a csak tengeri területek
tárgyalására „Az óceán- és tengerfenék domborzatábrázolásának alapvető
kérdései (a földrajzi — kisméretarányú ” térképeken” címmel.