Márton Mátyás:

A tengerfenék-domborzati formák jellegzetes névtípusai

és a magyar földrajzinév-adás

Megjelent az Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára c. könyvben (szerk.: Balázs Géza, A. Jászó Anna, Koltói Ádám) 2002-ben

Vitathatatlan, hogy minden népnek joga, hogy a világ dolgaiban tájékozódjék. A tájékozódás joga a tágabb földrajzi környezet – Földünk – esetében is megilleti az érdeklődőt. Az sem vitatható ezzel kapcsolatban, hogy az anyanyelven – vagy az anyanyelvhez illeszkedő nyelvi megfogalmazással, azaz megfelelő anyanyelvi (földrajzi) fogalmak segítségével – megnevezett földrajzi (naprendszer- és világegyetembeli) képződmények (természetes felszíni formák) azonosítása sokkal egyértelműbben és könnyebben valósítható meg a nyelvi közösség számára. Ilyen fogalomrendszer biztosítását kívánja meg minden szakterülettől az ismeretek átadása – az óvodától a posztgraduális képzésig – minden szinten, illetve még általánosabban a kommunikáció is.

A hazai tájakon előforduló képződményeket jelölő magyar nyelvű általános földrajzi fogalmak (földrajzi köznevek) és a magyarországi földrajzi képződmények konkrét, egyedi megnevezése nyelvünkön (is) spontán módon – a helyben élő népesség természetes névadása révén – alakul ki. A mindenkori magyar anyanyelvű tanárok, kutatók, térképészek koruk ismereteinek megfelelően magyar (vagy magyaros) névvel jelölték a Föld általuk – közvetlenül vagy valamely idegen nyelvű leírás alapján, közvetett módon – megismert legjelentősebb tájait, képződményeit. Ezek a nevek, fogalmak nyelvünkben a mai napig élnek. A nem hazai területek képződményeit jelölő földrajzi nevek – így a tengerfenék-domborzati nevek – többsége napjainkban is közvetítő nyelveken keresztül jut el hozzánk.

Bár hazánk Trianon óta nem érintett a tengerkutatásban, s így közvetlenül a tengerek és tengerfenék-domborzati képződmények újabb kori névadásában sem, térképeinken mégis ábrázolnunk kell ezeket a területeket. Az előzőek szerint az is természetes viszont, hogy a legjellegzetesebb formákra, a legjelentősebb területi egységekre rendelkeznünk kell a megfelelő – a nemzetközi névhasználatot figyelembe vevő, de egyben a magyar nyelvi sajátságokhoz is jól illeszkedő – névanyaggal.

A tengerfenék-domborzati nevekkel kapcsolatos kérdések – mint a térképek nevei általában – két oldalról, a nyelv- és a földtudományok oldaláról vizsgálhatók. A térképi névrajz elkészítése során a „térképész olyan nyelvi anyagot használ, melyet a nyelv szokásos használatához képest sajátosan egységesítenie kell, egyes esetekben az egységesítés mellett a nyelvi eszközök bővítéséről is gondoskodnia kell. E két feladat egyikét sem végzi el a nyelvtudomány, mely a névtan keretében eddig hagyományosan csak a természetes névadással, az így keletkezett nevek rendszerével, a mesterséges névadás területén pedig csupán a már létrejött rendszerek elemzésével, közülük is csak a helységnevekével foglalkozott.” [Földi E., 1991.]

A tengerekkel kapcsolatos névanyag a mesterséges névadás kérdéskörébe tartozik. Több olyan dolgozatban is foglalkoztam már ezzel a témával, amely a nyelvészet szakemberei körében forog(hatott) [Márton M., 1989.; 1992.]. Két tanulmányom pedig olyan, amelyik eljuthatott az érdeklődő kartográfus kollégákhoz is [Márton M., 1986.; 1987.]. Ennek ellenére is sajnos egyet kell értenem kiváló tanárom azon megfogalmazásával, hogy „a térképek közvetlen készítői kevés vagy semmilyen ismerettel sem rendelkeztek és rendelkeznek a földrajzi nevek alkalmazásának nyelvi (nyelvészeti és helyesírási) vonatkozásairól, hogy a térképkészítési utasítások ezen a területen általában kevés útmutatást adnak, továbbá, hogy a gyakorlatban ezt a keveset sem mindig tartják be.” [Földi E. 1992.] Mintegy 17 évnyi (a gyakorlati térképkészítés területén végzett) munkám is ennek az állásfoglalásnak elfogadására késztetett, és – ma már 10 évnyi tanítás után ápolt, viszonylag kiterjedt – kapcsolataim korábbi kollégáimmal és gyakran tanítványaimmal, sem módosították ezt a véleményt.

Azt gondolom, hogy e határterülettel (a földrajzi nevekkel) mélyebben foglalkozó kollégáink – ha egyáltalán vállalkoznak tapasztalataik írásban történő megfogalmazására és szerencsésen próbálkoznak is annak közzétételével –, abba a hibába esnek, hogy az inkább nyelvészeti fejtegetéseiket nyelvészeti, az inkább térképészeti kérdéseket fejtegető tanulmányaikat pedig térképészeti szakfolyóiratokban publikálják (ahogyan ez a veszély bizonyára más határterületeken működő szerzőtársainkra is leselkedik). Annyiban tekinthető ez hibának, hogy így a különböző szakterületek ismeretanyaga, valamint az esetleg különböző problémafeltáró módszere és eltérő „gondolkodásmódja” nem keveredik: egymás mellett él, nem hat egymásra.

A Magyarország földrajzinév-tára II. megyei köteteinek elkészítésében való részvételemmel – térképészként – a honi földrajzinév-anyag hivatalos rögzítésében éveken át aktívan közreműködtem. Térképész munkámban geofizikai egyetemi tanulmányaim viszont erősen hozzájárultak ahhoz, hogy a tengerekkel, a tengerfenék domborzatának ábrázolásával, valamint az ezekhez szervesen kapcsolódó, állandóan változó, fejlődő magyar nyelvű névanyag és fogalomkör rendszerezésével, korszerűsítésével, egy egységes magyar névhasználat elterjesztésével foglalkozzam.

Összegezve a mintegy két évtizedes – a tenger- és tengerfenék-domborzati nevek vizsgálatából leszűrt – tapasztalatokat azt mondhatom, hogy csak a nemzetközi gyakorlatban kialakult és elfogadottá vált elveknek a magyar nyelvű földrajzi nevek használatára történő alkalmazásával hozható létre olyan névanyag- és fogalomrendszer, amely megfelel a magyar felhasználói igényeknek, de egyidejűleg – az ésszerűség határain belül, illeszkedve a kialakult nemzetközi normákhoz – eleget tesz az ENSZ keretében folyó földrajzinév-egységesítési törekvéseknek is.

Az ENSZ keretében folyó névegységesítési ajánlások azt a célt tűzik maguk elé, hogy a hivatalos államnyelvi névalakok rögzítését követően az exonimák számának jelentős csökken(t)ése következzék be Földünk természetes képződményeit és mesterséges létesítményeit azonosítani hivatott földrajzi neveinkben. [A nemzeti és nemzetközi egységesítéssel egy korábbi dolgozatomban már foglalkoztam: Márton M. 1992, 86–87. E téma bővebb, részletekbe menő kifejtését Földi E. 1992, 21–35 tanulmányában találhatják meg az érdeklődők.] Röviden és erősen leegyszerűsítve: a cél az exonimák számának csökkentésével érhető el. Ez pedig akkor valósítható meg, ha a nemzetközi egységesítést az egyes orságokban történő nemzeti egységesítés előzi meg.

{Az exonima [Kadmon, N. 1997.]: „Egy bizonyos nyelvben használt név egy olyan földrajzi részletre, amely kívül fekszik azon a területen, ahol ennek a nyelvnek hivatalos státusa van, és ez a név formájában különbözik attól a névtől, amelyet a földrajzi részlet fekvése szerinti terület hivatalos nyelvén vagy nyelvein használnak.” [Ford.: Földi Ervin.] (Pl. Wien magyar exonimája: Bécs.)}

Kicsit más a helyzet a tenger- és a tengerfenék-domborzati nevekkel. Itt a kérdés két területre osztható:

– A felségvizeken (egy-egy tengerparti ország fennhatósága alá tartozó part közeli tengeri területeken) az adott ország erre felhatalmazott névtestületének van joga nevet adni a képződményeknek, illetve a (bárki által) javasolt nevet jóváhagyni. Ezek tehát államnyelvi névalakulatok. Másképpen fogalmazva: ezen a területen (egy vagy több) nyelvnek hivatalos státusa van!

– A nemzetközi vizeken felfedezett képződményekre tett névjavaslatokat két testülethez (a Nemzetközi Hidrográfiai Szervezethez [IHO] vagy a Kormányközi Oceanográfiai Bizottsághoz [IOC]) lehet benyújtani jóváhagyásra egy szabvány űrlap kitöltésével. Ez általában angol nyelvű névadást jelent. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen a területen semmilyen nyelvnek sincs hivatalos státusa!

(A gyakorlatnak megfelelően azt mondhatjuk, hogy a jóváhagyott [mind a parti vizekre, mind a nyílt tengeri területekre vonatkozó] névanyagot kb. 10 évenként névtárakba rendezve kiadják [Gazetteer of Undersea Features – US BGN]).

E nemzetközi szervezetek angol + másik nyelvű füzetek ingyenes szolgáltatásával segítik a kutatók és szakírók névhasználatának egységesítését. Ezek a füzetek tájékoztatnak a gyakorlatban kialakult névadási szempontokról, a használatra javasolt földrajzi fogalmakról (meghatározásokkal) és földrajzi köznevekről, tartalmazzák a névjavaslattétel szabályait és űrlapját, a felségvizeken illetékes névtestületek címét országonként, valamint a nemzetközi vizeken illetékes névtestületek címét. Egy ilyen 30 oldalas kiadvány angol–magyar változatát készítette el a szerző és Dutkó András doktorandusz az ELTE Térképtudományi Tanszékén. Az anyagot megtárgyalta a tárcaközi Földrajzinév-bizottság (a továbbiakban FNB), mint hazai illetékes névtestület, majd bemutattuk a Nemzetközi Térképészeti Társulás pekingi konferenciáján, és végső jóváhagyásra átadtuk a Tengertérképezési Bizottság elnökének Ron Furness úrnak, aki eljuttatja Monacóba.

Hazánkban jogszabály mondja ki a honi földrajzinév-anyagon túl a külföldi területek magyar(os) névhasználatának „szentesítésére” hivatott bizottság működését. »A helyzet az, hogy a jogszabály szerint „a Bizottság állást foglal ... a külföldi földrajzi nevek térképi használatát illetően.” (71/1989. (VII. 4.) MT rendelet, 5.§ (4) bekezdés). Ez a mai helyzetben mindössze véleményezési jogkört jelent, ráadásul a gyakorlatban alig működik avagy nem is működőképes « (Földi E., 2001.). Mivel azonban a legnagyobb hazai térképkiadó – mind a széles felhasználói kör, mind az oktatás számára készített atlaszaiban, térképein – többnyire követi a bizottsági állásfoglalásokat, azt mondhatjuk, hogy ezek – ha nem is maradéktalanul, de – általában érvényesülnek. Véleményem szerint fontos tehát a tengerekkel kapcsolatos kiforrottnak tekinthető, helyesnek vélt magyar névanyag és fogalomrendszer e testület általi jóváhagyása, annál inkább is, mert ez a tevékenysége nem előzmény nélküli. 1979-ben is napirendre tűzte ezt a kérdést (és 65 angol fogalomra 42 magyar megfelelőt alkotott), mivel az 1985-ben kiadott Nagy világatlasz (Kartográfiai Vállalat, Bp. – az első olyan kiadvány, ahol ez a névtípus tömegesen fordult elő) névrajzi munkálatai ezt igényelték. Az 1990-es évek elején ennek jelentősen bővített kiadása munkáinál (Földrajzi világatlasz, KV, Bp., 1992) csak egy – az FNB néhány tagjából és a vállalat szakembereiből alakított – ad hoc bizottság vizsgálta és hagyta jóvá a szerző által beterjesztett, bővített anyagot [Márton M. 1991.]. A tanulmánynak a földrajzi fogalmakkal (köznévi utótagokkal) foglalkozó része gyakorlatilag a most jóváhagyott anyaggal egyező. További feladat lesz a konkrét földrajzi neveknek legalább névtípuspéldák segítségével történő jóváhagyatása. A testületi állásfoglalás – jóváhagyás – azért is fontos, mert az illetékes nemzetközi szervezetek igénylik az egyes országok névtestületeinek működtetését és számítanak az ott folyó munkára.

Fölvetődhet az a kérdés, hogy mi indokolja ezeket a magyarítási törekvéseket, hiszen hazánk az ENSZ keretében történő névegységesítési törekvések aktív résztvevője. (Országunkat korábban Földi Ervin, utóbb Pokoly Béla képviseli.)

A nyílt tengeri területekre vonatkozó névanyag esetében – az exonima idézett meghatározásából ez adódik – nincs is értelme exonimákról beszélni, tetszés szerint alkothatnánk neveket, akár a nemzetközi gyakorlatban elfogadottaktól teljesen eltérőeket is, ez nem érinti az ENSZ keretében folyó exonimacsökkentést.

Mint korábban láttuk, a nemzetközi vizeken semmilyen nyelvnek sincs hivatalos státusa! Nem célszerű azonban elszakadnunk a nemzetközi szinten elfogadott névadási gyakorlattól!

Mind a köznyelvben, mind pedig a tudományos élet és az egyes szakterületek nyelvhasználatában az egységesítéssel szemben ható törekvések figyelhetők meg, mivel „nyelvében él a nemzet”. (Természetesen ez nem csak magyar jelenség.) Számos fórumon, egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottságában is elhangzott a felhívás, hogy a különböző tudományterületek szakemberei tekintsék feladatuknak a fejlődés révén keletkező idegen nyelvű szakszavak magyar megfelelőinek megalkotását és terjesztését. A számítástechnika területéről vett egy-egy példával jól szemléltethetjük a magyarítási törekvések különböző megoldásait: a

– file > fájl szópár az eredeti kifejezés magyaros formában történő írását; a

– home page > honlap kifejezéspár pedig a fogalom igazán találó és talán szerencsésebb (fordítással történő) „honosítását” illusztrálja.

Hasonló példák az FNB által vizsgált és elfogadott tengerfenék-domborzati formák fogalomrendszeréből (földrajzi közneveiből) is idézhetők:

– shelf > self és

– seamount > fenékhegy.

Mivel a földrajzi köznevek lefordításával (vagy mellékjelek, ékezetek elhagyásával) alkotott földrajzi nevet nem tekintik exonimának a nemzetközi gyakorlatban, és mivel a magyar névalkotás a megkülönböztető elemek csupán szűk körének fordítását ajánlja, így a tengerfenék-domborzati nevekkel kapcsolatos magyarítási törekvések csak kis részben mutatnak szembenállást a névegységesítési törekvésekkel.

A nemzetközi vizek mélyén a tengerfenéken kialakult formák névanyagában kialakuló idegen nyelvű–magyar nyelvű változat párhuzamosságot inkább a nyelvészetben jól ismert párhuzamos névadás analógiájaként értelmezhetjük. „Gyakran előfordul, hogy ugyanazt a községet az ugyanott vagy mellette lakó két vagy három nép párhuzamosan ugyanolyan jellegezetes sajátság alapján nevezi el, és akkor ezek úgy tűnnek, mintha egyik a másiknak fordítása volna. Ezt nevezzük párhuzamos névadásnak. Ilyen pl. az egykori Vas megyéhez tartozó Kisfalud, németül Kleindörfl, horvátul Malovesice..." (Kálmán B. 1973. 115.).

Azt gondolom, hogy végezetül érdemes néhány példával bemutatni azokat a magyar földrajzinév-típusokat, amelyek illeszkednek a nemzetközi névadás gyakorlatához, ugyanakkor nem mondanak ellent a magyar nyelvű névalkotásnak sem.

1.) A szárazföldek (kontinensek, szigetek) közelében fekvő tengerfenékformákat lehetőleg ismert szárazföldi képződmények nevéből származtatják: pl. Hudson (folyam) > Hudson-kanyon; Aleut-szigetek > Aleut-hátság, Peru és Chile > Peru–Chilei-árok; Barrow-fok > Barrow-szurdok stb.

2.) Emlékeztető nevek: Northern Holiday-fenékhegy (pl. expedícióra), Atlantis II-táblahegyek (hajóra), Scripps-kanyon (kutatóintézetre), Kiwi-fenékhegy (kutatóműszerre utal) stb.; a személyre emlékeztetők külön csoport alkotnak.

3.) Személynevek: Maury-csatorna (jelentős személy a tengerkutatásban), Ewing-fenékhegy (a formát felfedező expedíció kutatója), Liszt-fenékhegy (a képződménycsoportot alkotó Muzsikus-fenékhegyek egyik tagja) stb.

4.) Leíró nevek: Hook Ridge (Hook-hátság) [többnyire csak a földrajzi köznevet fordítjuk].

Érdemes megemlíteni, hogy a már idézett Liszt-fenékhegy magyar vonatkozású néven túl létezik egy Papp-fenékhegy a Kanári-szigetektől délnyugatra és egy Ligeti-hátság az Atlanti-óceán déli részén a sarkkörtől északra. Ha választ kapunk Monacóból, hogy az ún. landlocked – tengerparttal nem rendelkező – országok milyen módon tehetnek javaslatot korábban el nem nevezett, de térképen azonosított és jól elkülöníthető tengerfenék-domborzati képződményekre, bizonyára megszaporodnak a magyar vonatkozású földrajzi nevek ezen a ma már tőlünk fizikailag messze eső, de néhányunk szívét meg-megdobogtató területen is.

Irodalom